A nagy szavazó topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#97557
Nos, ezeket az embereket a következmények (társadalmi retorzió) tartják vissza és nem az erkölcs, erre mondtam, hogy az erkölcs egy pszeudo dolog. Te pedig nem lehetnél erõszakos. Naivan gondolkodsz, és azt hiszed nem vagyunk meghatározva (biológiailag, környezetileg, stb.), úgy gondolkodsz, hogy bárki bármit megtehet, holott igencsak be vagyunk korlátozva, a választásaink látszólagosak. Helyes út pedig nem létezik (hacsak nem azt mondom, hogy az ember egy evolúciósan nagyon sikeres élõlény, és ezért a "korrektség" a helyes út, de a krumpli is nagyon sikeres élõlény...). Az erkölcs egy dologra jó, érdem nélkül (!!!) érezheti valaki különbnek magát másoknál, nem kell hozzá semmit sem csinálni, csak megállapítani, hogy hú de "jó" vagyok, mert 80%-ban megfelelek egy általános egészséges emberrõl szóló leírásnak. Pedig valójában, tényleg különbnek lenni az átlagnál csak kemény munkával lehet, az erkölcs ilyen szempontból egyfajta kábítószer.

Én még nem tanultam a hibáimból, sõt vannak hibáim, amiket egyenesen imádok, és újra és újra elkövetem õket, tudva, hogy milyen kellemetlen következmények is várnak majd rám.
clio1616v
#97556
alá is támasztotta a reagálásával :) pont ilyen reakció volt várható

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)

georgesmatyas
#97555
Freud forog a sírjában öcsém....

A halat horoggal, az ostobát szavakkal fogják. Autodesk Inventor Spezialist, CAD/CAM/CIM/PLC

#97554
Elég életszerûtlen az, hogy elõre lebeszéled az épp felcsípett lánnyal, hogy hogyan fogjátok leélni az életeteket. De ha már egy ideje eggyütt vagytok, és Te úgy gondolod hogy a kapcsolat akkor jó ha nyitott, akkor errõl nem árt, ha tud a partner is. Nem?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

clio1616v
#97553
akkor pornót se nézel?

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)

#97552
Nem az ókorban élünk.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97551
Nem feltételezem, hogy az ember alapvetõen ártó szándékkal és kegyetlenséggel él, de sajnos sokan igen, és azt el tudom dönteni, hogy ez helytelen. Lehetnék én is erõszakos, becstelen, de nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út. Egyébként az élet is tanítja az embert, mert sokszor pont azt kapod vissza amit adsz. Gondolom itt is mindenki tanult már a saját hibájából.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Willenbrock
#97550
Zavar ha muszáj végignézni.

#97549
Például ókori görögök a rabszolgáikkal. Szégyen lett volna egy ilyen embert emberszámba venni. Japán a hadifoglyokkal, náluk erkölcsi hiba lett volna velük szemben "korrekt" módon eljárni. Ez mind fõnök-beosztott viszony, amúgy Japánban még ma sem hiszem, hogy elfogadott lenne "a baráti viszony" a beosztottakkal szemben, bár ennyire nem ismerem õket.
#97548
Kérdés ki mit tekint mûködõnek.

Miért lenne az az erkölcsös, ha elõre tisztázom a partneremmel? Mi van, ha teszem azt, én ebben az elõre lebeszélésben nem látok mást, csak gyávaságot, gyengeséget, és ezeket elfogadhatatlan tulajdonságoknak tartom? Az ilyenféle "korrektség" számomra csak a kaland, a veszély, a "súly" eliminálását jelenti, mégpedig gyávaságból. Nos ezek után én mondhatom azt, hogy a partnerem gyáva (erkölcstelen) volt. Sõt olyat is mondhatok, hogy nem jók az erkölcsei, mert nem megfelelõ tulajdonságokat tart kívánatosnak. Egy számodra erkölcsös ember az én szememben egy gyáva áruló is lehet, és még olyanokat is mondhatok, hogy károsnak tartom.
Motoroj
#97547
A természetes ésszerûség mit jelent? Hasonlóan, mint az állatok?

Volvo mëg SAAB. http://szomagyarito.hu

#97546
Melyik az a társadalom?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97545
Az esetek nagyon nagy százalékában nem mûködik a nyitott kapcsolat. Lehet hogy nálad mûködik, a Te dolgod, de az ember alapvetõen társas lény, és egy idõ után szeret megállapodni. Persze vannak kivételek, de ilyen esetben az az erkölcsös, ha ezt tisztázzátok, és nem hánytorgatjátok fel a másiknak. :-)

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97544
Konkrétan van olyan társadalom, ahol az az erkölcsös, ha a fõnök úgy bánik a beosztottjával, mint egy kutyával. Az erkölcs kizárólag konvención alapul, gyakran ellentétes a biológiai meghatározottságunkkal, és minden esetben emberi kreálmány.

Ahogy azt Fbn_Lx is leírta azért lehetséges társadalom, mert biológiailag "fel vagyunk rá készítve", ha nem lenne ez az alap, akkor ez lehetetlen volna. A viselkedésünk nagy része is ily módon meghatározott (és pont emiatt egyforma). Az egész morál egy mesterséges tákolmány egy, amúgy önmagában is megálló épület köré. Egy pszeudo dolog.

Amúgy vicces, hogy az erkölcs mennyire közel esik az ízléshez (ugyanaz), nem kevésbé morális dolog azt mondani, hogy én naponta fürödni akarok, mint azt, hogy hûséges partnert keresek.
#97543
A közeg, ahol felnõsz, és a kor amiben élsz azért meghatároz egy bizonyos viselkedési sablont, ami az egyénnek, és a társadalomnak is hasznos, ha betartják. Valakinek meg az a hasznos, ha ezt a sablont rombolja.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97542
Sok mindent fel lehetne sorolni, és sok olyan ember van, akit nem tart vissza a felelõsségre vonáson kívül semmi, de az nem azt jelenti, hogy helyesen cselekszik. Például ha valakinek a fõnöke vagy, és úgy bánsz az alkalmazottaddal mint egy kutyával, akkor az számára valószínüleg erkölcstelen viselkedés lesz, mert visszaélsz a pillanatnyi elõnyös helyzeteddel, holott meg lehetne oldani másként is. Persze sokan megteszik, de ha a rossz végére kerülsz, szinte biztosan rosszul fog esni.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97541
valóban mindenki azt csinálhatna, amit akar. de ez nem minden közösségben és esetben rossz.
te feltételezed, hogy az ember alapvetõen ártó szándékkal és kegyetlenséggel él, és tévesen azt gondolod, hogy a "mindenki azt csinálhatná amit akar" helyzet korlátlan mennyiségû, sorozatos erõszaktevést jelentene.
az emberi természet az erkölcs ráerõltetett szabályrendszere nélkül sem így mûködik. te nem tudom, hogy vagy vele, de én egyrészt nem azért nem ölök embert, mert akkor büntetnek, és nem is azért, mert az erkölcstelen lenne. egyszerûen rendelkezem a természet által kódolt empátiával. ha elvetünk olyan korcs eszméket, mint az erkölcsösség, ami önmagában, természeténél fogva feszültséget, és így erõszakot szülhet, akkor csak az marad, amit a természet adott, és ahogyan egy millió éven keresztül megtanultunk alkalmazkodni a közösség boldogulására való törekvésre, és mindez jóval erõsebb az erkölcsnél.
#97540
Most végül is azt akarod mondani, hogy kantiánus vagy?

(A hûség annak fontos, akinek fontos a hûség, pont. Honnan veszed, hogy például a partneremnek fontos? Lehet, hogy neki pont annyira nem számít semmit, mint mondjuk nekem, sõt lehet, hogy neki is ellenérzései vannak a hûséggel szemben, és még az is lehet, hogy pont emiatt a közös pont miatt vagyunk egy pár.)
morcosqtya
#97539
Csak azt gondold végig, hogy az "erkölcs" mint olyan - szubjektív fogalom, nincs egyetemes kõbe vésett szabályrendszere amit minden embercsoport elfogad. A civilizációk (átmenetekkel) szeparáltak idõben és térben.
Ami neked és nekem zavaró vagy elfogadhatatlan az egy elszigetelt embertörzsben, egy másik korban vagy földrajzi helyen teljesen hétköznapi is lehet. Ami náluk elõírás, vagy tiltás az lehet, hogy egy modern társadalomban nem is értelmezett.
És az etika/erkölcs vallásokkal való összefonódásról (ami tovább bonyolítja a leírható helyzetet) még nem is beszéltünk..

Ha erkölcsrõl beszélsz, akkor egy adott, felépített, kialakított erkölcsi rendszerrõl beszélsz amihez képest viszonyítasz, méregetsz másokat.
Ugyanezt teszik mások is.. veled szemben.

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#97538
Tehát az erkölcs számomra egy vállalható, tisztességes viselkedés.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97537
"mindenki azt csinálhatná amit akar" - miért nem mindenki azt csinálja amit akar (azok közül az opciók közül persze, amire a lehetõségei leszûkítették a "mindent")? Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne azt csinálta volna, amit éppen akart. De hogyan nézne ki egy ilyen "ellentétes", "kifordított" cselekedet?
#97536
A hûséged nem nekem fontos, hanem annak akivel az életed összekötöd. Valahogy úgy gondolom, az erkölcs egy olyan érték, amit tisztességesnek tartok, és mással is úgy viselkedek, és viszont szeretném, ha velem is úgy viselkednének.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

clio1616v
#97535
a szüleim erkölcsét tiszteletben tartom és elõttük nem szexelnék és csókolóznék soha a párommal

de az ismeretlen emberek erkölcsét semmibe veszem, hacsak érdekem nem fûzõdik hozzá

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)

#97534
Ennyi erõvel mindenki azt csinálhatná amit akar. Az erkölcsi alapot elõször a családban kell hogy az ember megkapja, a szüleitõl. Azaz megneveljék, hogy mit szabad és mit nem. Nem hazudsz, nem veszed el a másét, ésatöbbi...
Attól hogy ezt sokan nem tanulják meg otthon, ezek nem vesznek el, esetleg csak sok lesz a neveletlen egyén, ami esetleg azt is magával hozhatja, hogy az emberszerû egyed a parkban kúrja a szukáját...

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

clio1616v
#97533
igazság vs erkölcs

azt tartod erkölcsösnek, aki hazudik, mert akirõl tudod az igazat, az máris erkölcstelen

mindenki erkölcstelen csak van, aki fenntartja a látszatot, hovatovább, aki nagyon erkölcsösnek látszik az a legerkölcstelenebb, mert neki van rejtegetnivalója

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)

#97532
Olyan erkölcsi elvek szerint éled az életed, amilyenek szerint csak akarod (illetve, ami nem ütközik törvényekbe), de kérdezem én, ehhez nekünk mi közünk van? Jó, szerinted kívánatos dolog a hûség, megértettük, de miért tartozik ez ránk? Ilyen alapon én is írhatnék olyanokat, hogy szerintem egy kapcsolat legfontosabb paramétere a minõsége, és nem az idõtartama (hûség). De kit érdekel az én véleményem, minek traktáljam ilyesmikkel az embertársaimat?
morcosqtya
#97531
<#eljen> Így van.
Dõreség lenne abszolutumként kezelni az erkölcs fogalmát.
Korszakonként is folyamatosan változott nem csak társadalmi vagy etnikai csoportonként. Folyamatos változásban is van / lesz várhatóan mindaddig amíg az ember fogalma nagyrészt azt jelenti amit ma...
Ajánlott olvasmány

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

Magic Boy
#97530
Az erkölcsbe nem tartozik bele a házasság, de a hûség szerintem igen.

Viszont a házasság még mindig a lehetõ legjobb közösség lenne két ember között, ha nem kerülne ilyen sokba megkötniT

A GYÕZTESEK MINDIG ÚJ CÉLOKAT KERESNEK, A VESZTESEK KIFOGÁSOKAT.

#97529
És melyik társadalmi réteg (vagy akármilyen csoport) erkölcsét tegyem magamévá a több száz közül? A családomét, a kollégáimét, stb.? Már Szókratész megmondta, hogy erkölcsösnek lenni lehetetlen, mivel az ember egyszerre tagja több olyan csoportnak, amiknek eltérõek az érdekeik, erkölcseik, adott szituációban valamelyikét a sok közül biztosan megsérti.

A magyarok átlagos viselkedése/normái számomra tényleg taszítóak, ezt semmiképpen nem fogom a magamévá tenni. Sosem volt ínyemre a potyázás istenítése, a kicsinyesség, a cirkuszolás, a dorbézolás, stb.
#97528
az, hogy baj lenne az, ha valaki nem rendelkezik erkölcsi alappal, csak az erkölcs szerint baj. az erkölcs önmagát igazolja. ami önmagát igazolja, az nem lenne szabad, hogy követendõ legyen.
GyuriX2572
#97527
én pedig megnyugtatlak, hogy ma sem divat kioktató hangnemben beszélni

VISZLÁT

#97526
régen az erkölcsbe beletartozott a házasság, hûség

Megnyugtatlak, ma is. Az hogy ez nem "divat" manapság, az elég baj...

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97525
az én világomban ez a problémakör nem merül fel, mert az emberek nem erkölcsi normák alapján, hanem természetes ésszerûséggel élnek
#97524
Ez nagyon mellément, de mondjuk ismeretlenül fura is lett volna, ha helyénvaló megállapításokat teszel a személyiségemrõl:)

Mások véleménye egyáltalán nem érdekelt soha, rendszeresen vágom magam alatt a fát, ha úgy van kedvem. Kifejezetten beképzelt is vagyok, sok jelzõ illik rám, de a gátlásosság nem. Ha azt mondod, hogy rideg, azt elfogadnám, de a gátlásosságot nem. Vágyaimat sem szoktam elfojtani, sõt elég állatias embernek is tartanak, akik ismernek - nagyon fontos számomra a test is, sokat sportolok is, és rühellek úgy gondolni a testemre, mint a "tudatom hordozójára", ez egy nagyon távoli gondolat tõlem, én sokkal inkább azonosnak érzem magam a testemmel.
#97523
Mivel magyarok vagyunk, ezért gondoltam kis hazánk erkölcsi értékeit, és szokásait kell figyelembe venni. Egyébként az elég baj, ha Te nem rendelkezel egy erkölcsi alapal...

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

GyuriX2572
#97522
Ha ronda a csaj, akkor gusztustalan --> zavar
Ha közepes ---> nem érdekel
Ha nagyon jó, akkor féltékennyé tesz --> zavar

= egyéb.

clio1616v
#97520
régen az erkölcsbe beletartozott a házasság, hûség

ma már ez nem érték, ami nem mûködik azt nem kell megjavítani, hanem azt ki kell dobni

ehhez köthetõ a prûdség és a gátlásosság, szintén kibõvült mára a két fogalom

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom. &#63743; MacBook Pro (Retina)

#97519
OFF:

Ez így, hogy erkölcs, nem jelent semmi konkrétet, meg kéne határozni, hogy melyik társadalom, melyik kor, stb. erkölcsérõl van szó. Az igazsággal teljesen kár próbálkozni összehozni, mert az erkölcs egy normarendszer, ami konvención alapul, tehát nincs mivel egybeesnie (mint mondjuk egy tárgyról való kijelentésnek), így nem lehet sem igaz, sem hamis. Az az állítás, hogy a Ménesi út 156. szám alatti ház 22667 darab téglából épült vagy igaz, vagy nem, és ezért van köze az igazsághoz. Viszont az a megállapítás, hogy egy lovassági tiszt, akit becsületében megsértenek párbajra kell, hogy hívja a másikat, nem lehet igaz, vagy hamis, egyszerûen csak egy elõírás a viselkedésére.
Motoroj
#97518
Ha te a gyereknevelést így gondolod megoldani, akkor betehetsz otthon egy pornófilmet, de ha én máshogy képzelem el, akkor ne menjünk az utcára? Vagy a te világodban ez hogy mûködne?

Volvo mëg SAAB. http://szomagyarito.hu

clio1616v
#97517
ez azért van, mert mások véleménye fontos a számodra

komplexusod van, elfojtod a vágyaidat és ebbõl fakad az önértékelésed is, többre tartod azt, hogy gátlásos vagy így tudsz elégedett lenni magaddal

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom. &#63743; MacBook Pro (Retina)

#97516
Nem tudom, szerintem az igazság és az erkölcs nem zárják ki egymást. Sõt, általában ez fordítva mûködik, de nem szeretnék ebbe a témába jobban belemenni, szíved joga hogy így gondold.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97515
Hú de felpörgött a topik, akkor megpróbálom körvonalazni, hogy miért is zavar, bár nem egyszerû megfogalmazni. Egyet elõre leszögezhetek, nem morális/közjó... baromságok miatt zavar, még csak nem is a gyerekek miatt - szerintem õket zavarja a legkevésbé, nem is érdekli õket az egész, oda se figyelnek. Saját tapasztalat, kisgyerekként balatoni nyaralás alatt láttam szeretkezõ párt, fel sem fogtam mit csinálnak, ezer más dolog jobban érdekelt, ezért nem is leselkedtem, kérdezgettem, stb.

Ahogy már írtam is, egyrészt az zavar nagyon, ha nekem kell nyilvánosan csókolózni (nálam ez a maximum amire kapható vagyok, fogdosás egyebek teljesen kizárva), nem tudom az okát, egyszerûen csak utálok utcán, szórakozóhelyen... mások elõtt csókolózni - igazából nem is érdekel miért, ilyen vagyok, és kész (a mintát biztosan nem a szüleimtõl tanultam el, mert õk elég nyitottak). Amúgy ezt a nyilvános csókolózást is szeretem kiiktatni a kapcsolataimból, amelyik lány nagyon erõlteti, vagy igénye lenne rá, azzal sajnos nem tudok mit kezdeni, általában a kapcsolat végéhez vezet. Vagy engem hagynak ott, hogy túl rideg vagyok, vagy én hagyom ott a másikat, mert nagyon rám akaszkodik.

Ha mások csókolóznak, az csak akkor zavar, ha ezzel megsértik a személyes teremet, pl. buszon beülnek elém, és elkezdik fogdosni, simogatni, csókolgatni egymást. Most mit reagáljak erre? Üljek el? Mindenképpen kellemetlen helyzetbe hoznak, akármit is csinálok. De ha utcán, parkokban csókolóznak, az nem zavar, elsétálok mellettük, és kész, nem vagyok arra kényszerítve, hogy asszisztáljak hozzájuk. Sõt az sem zavar, ha mondjuk valakik vízparton, erdõben szeretkeznek, egyszerûen továbbmegyek.

#97514
sajnos nem kompetens az agyam most az erkölcsrõl való véleményem kifejtésére, így általam kissé elítélt módon idézetet másolok

"Ahol az igazságot megtagadják, ott felbukkan az erkölcs.
Ez az úgynevezett erkölcs azonban csak
látszata a hûségnek
és szeretetnek és a bomlás kezdete."
#97513
A felvilágosításnak is megvan a módja, helye, ideje. Én nem szeretném ezt a vakszerencsére bízni, és a válaszok alapján, (bár nem reprezentatív) a közerkölcs is helytelennek tartja a magamutogatást.

Volt szerencsém már, véletlenül szeretkezõ pár mellett elballagni kutyasétáltatás közben, és szerintem õk legalább olyan zavarban voltak mint én, de eléggé elbújtak, tehát igazából nem zavart. Az viszont zavarna, ha direkt kihívóan, feltûnõ helyen csinálnák.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#97512
én meg arra gondoltam, hogy természetes, hogy az emlõsök módszere a szaporodásra többnyire a szex, ráadásul néhány faj pusztán élvezeti értéke miatt is mûveli - ez az igazság, ezt nem bevallani egyenlõ azzal, hogy hazudsz a gyerekednek. nem kell neki spontán elõadást tartani amikor 3 éves, de nem kell elvenni tõle a lehetõséget, hogy fényt derítsen a dolgok menetére. ha a játszótér mellett szexelõ embereket lát, akkor tett egy izgalmas és elgondolkodtató felfedezést, aztán majd õ sem fog természetellenesként tekinteni a természetesre, és az õ generációjában már talán oldódni fog a jelenlévõ orbitális szexuális feszültség, ami hozzájárul a legtöbb társadalmi problémához
Marci0115
#97511
én csak arra akartam célozni hogy a gyereknek nem biztos hogy jót tesz ha a játszótér mellett ott dugnak

#97510
miért baj az, ha gyerekek szexelõ párt látnak?
vajon mennyire régi szokás a gyerekeket prûd közegben nevelni, a szaporodás valódi jellegét, és így az igazságot mintegy sötét titokként elzárni elõlük?
többnyire nem lehet régibb a civilizációnál.
hozzáteszem, valószínûleg én is ezen elvnek megfelelõen fogom nevelni a sajátomat, teszem ezt azért, hogy ne szenvedjen hátrányt a társadalom prûdsége miatt. alkalmazkodás :|
ahol megjelennek a szexualitás elfojtására tett törekvések, ott megnõ a kereslet a durva pornóra. nem hiába.
Magic Boy
#97509
Ez igaz, de ezt a jó erkölcs is korlátozza.

A GYÕZTESEK MINDIG ÚJ CÉLOKAT KERESNEK, A VESZTESEK KIFOGÁSOKAT.

Guren
#97508
mondjuk én nem szívesen néznék párzó cigányokat a város közepén (mert lenne egy pár, ha nem tiltaná törvény), úgyhogy valamilyen szintû korlátozás nem árt.

Magic Boy
#97507
Máskor clio1616 trolkodik,de most kivételesen nem.

Mi a fenéért ne lehetne ott szeretkezni, ahol az ember megkívánja a másikat?

Jó nem a nyílt utcán, zsúfolt stadionban, stb..., de kapuajban sötétedés után, parkolóház tetején, vonaton, stb... miért ne?


Csókolózni meg bárhol lehet, még a "gégemûtét" verzióban is!

Ne legyünk már ennyire prûdek emberek.

A GYÕZTESEK MINDIG ÚJ CÉLOKAT KERESNEK, A VESZTESEK KIFOGÁSOKAT.