A nagy szavazó topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#104962
Meg kéne szüntetni a szórakozóhelyeket, mert oda járnak a fiatalok iskola helyet!!
De persze abba is pénz van, egyszerûbb oda járni inni, mint otthon ülni, és okosodni.

szia, Gordon vagyok.

#104961
Örülök neki, már éppen ideje volt.
Mert mit csinálnak a fiatalok amikor bekerültek az egyetemre?
Buliznak, szórakoznak, mindent csinálnak, csak nem tanulnak.
És van aki 30 éves mire elvégez egy alap szakot.
Az ilyet meg kell szüntetni, ne a mi pénzünkbõl tanuljon az ilyen, és fõleg ne egyetemen.
Akkor fizessen, ha nem akar tanulni, csak odamegy melegedni.

Érdekes módon, én 23 éves koromra el tudtam végezni az egyetemet, de a diplomaosztón úgy néztem ki mint egy 40 éves annyit tanultam.
Engem néztek hülyének a haverjaim, hogy miért nem megyek szórakozni, meg mindenhova, de én tudtam, hogy tanulnom kell, ha el akarom érni a kitûzött célom, és tanultam, nem foglalkoztam senkivel.
40 emberbõl 15-en végeztük el az egyetemet, akik nem vették komolyan, mind kiestek.
AZ órán ülve akkor döbbentem rá, hogy ideje tanulni, amikor nem értettem semmit a felvázolt dolgokból, megkérdeztem a szomszédom, õ azt mondta érti.
Akkor csak én vagyok itt ennyire hülye?
És elkezdtem tanulni, utána meg nem volt megállás, egyre többet tudtam meg, és érdekelt is a dolog egyre jobban, ahogy kezdtem megérteni az összefüggéseket.

De megérte, büszke vagyok magamra, mert megvan minden amit kitûztem célul magam elé, és megvalósítottam bármi áron.

Szóval ezt kéne a mai fiatalok eszébe vésni, hogy nem a kormányt kell hibáztatni mindenért, hanem ideje lenne kicsit magatokba nézni, és elkezdeni tanulni, félretenni a haverokat, meg a bulizást.
Aki egyetemre akar menni állami finanszírozással, igenis kitûnõ legyen.
Többieknek meg marad a fizetés, vagy menjenek fõsulira, nem kell sírni, hanem dolgozni kell érte.

Ennyi az egész.

szia, Gordon vagyok.

Sir Quno Jedi
#104960
Én a törvényhozók helyében a régi rabszolgvadász osztagok mintájára dipomadiszidens-fejvadász szolgálatot állítanék fel, ami titkosszolgálati módszerekel figyeli meg a dilpomásokat, hogy megelõzzék a disszidálásukat, de ha már megtörtént, akkor levadásszák õket családostúl, a Földgolyó bármelyik sarkában is próbáljanak meg illegálisan melózni MAGYAR diplomával. Nem úszhatja meg egy rohadék sem, stílszerûen Aradon állítanák õket törvényszék elé és ott is lógna mindegyik, aki így próbálja meg "elárulni szeretett hazáját" (még a terhes feleségük, vagy a hatéves kislányuk is ott lógna mellettük figyelmeztetésnek, VELÜNK nem lehet kekeckedni vaze)... <#wilting> Mo.! Én így szeretlek!

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

BaliBoy
#104959
A keret helyek csökkentésével nem értek egyet. Mindenkinek meg kell adni az esélyt a tovább tanulásra. Ez szerintem mindenkinek alapvetõ joga.

Viszont azt, hogy ha nem fejezi be az iskolát - "csak melegedni jár be", meg szét bulizza magát a tanulás helyett - vissza kell fizetnie a taníttatásainak a költségét, támogatom.

Illetve a hallgatói szerzõdést is támogatom. Ha már "ingyen" tanul valaki akkor a megszerzett tudását igenis itthon kamatoztassa egy ideig.

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

Broafka
#104958
magyar orvosi diploma kurva sokat ér külföldön (persze mire én azzal végzek, addigra már talán ezt a hülye törvényt is eltörlik)

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

Broafka
#104957
2 hétre kimegyek nyaralni, csá! aztán meg nem jövök vissza...

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

szabod
#104956
ez eléggé egyetemfüggõ, hogy mennyit ér a diploma külföldön

Mente et Malleo

Sir Quno Jedi
#104955
A diplomád szart sem ér kint és mikor majd honosítani akarod, akkor bezony kellemetlen lehet.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#104954
a határõrségnek leadod a személyidet amikor kimész, lecsekkolják, és amikor visszatérnek vele... nem lesz náluk vazelin :S
milk4
#104953
Nem érdekel/nem érint.

Tanuló vagyok, de külföldön.

Majdnem 8éve tagja vagyok ennek a sz@r fórumnak... Kéne valami más hobby.

Broafka
#104952
amúgy kíváncsi vagyok, hogy ezt hogyan akarja ellenõrizni! Aláírom a szerzõdést, aztán diploma, és kimegyek mondjuk angliába dolgozni, akkor ott benne lesz egy rendszerbe, hogy én ott nem vállalhatok munkát egy MAGYAR szerzõdés miatt? vagy utánam küldi a rendõrséget, ez is egy baromság. Ráadásul amerikában még annál inkább nem tudja ellenõrizni!!!

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

tigeroo
#104951
építõmérnök szakon voltam 4 félévet, tisztában vagyok vele hogy mi a különbség a szórás és a lébecolás között.... 😊
(és igen, énis átmentem más szakra, de eltudtam fogadtatni közel 100 kreditet), más tanszék, itt ösztöndíjat jelent annyi tanulás, amivel ott 1.0 alatti kreditátlagom volt...
Broafka
#104950
hát, ez sem annyira korrekt ha azt vesszük, de ha belegondolsz akkor Viktor királyunk is ezt akarja, csak sokkal undorítóbb módon: Nincs szükség jogászokra, mert hemzseg tõlük az ország (ez egyébként valahol igaz), úgyhogy ha az akarsz lenni, akkor írj 100%-os érettségit vagy fizess te f*sz!

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

szabod
#104949
Szerintem meg se a röghöz kötésnek, se a befejezetlen képzés visszafizetésének nincs értelme. Utóbbinak fõleg. Gondold el, hogy jelentkezel egy szakra, de rájössz, hogy mégsem ezt szeretnéd csinálni, vagy egyszerûen nem bírod, vagy teszem azt közbejön valami random dolog, amiatt félbe kell hagynod a tanulást, és máris fizessél?
A röghöz kötésnek meg nem sok értelme van, ha itthon kell maradnod, de munkát meg nem találsz. Meg elvileg szabad az EU-ban a munkaerõ áramlása, hát akkor meg? Persze nyilván van benne logika, mert ha már fizette állambácsi a taníttatásod, akkor maradjál itthon, de ha teszem azt kapok egy külföldi cégtõl állásajánlatot, nem fogom azt mondni, hogy bocsi, de csak x év múlva megyek, mert akkor már nem kell visszafizetnem a taníttatásomat...

Mente et Malleo

Broafka
#104948
akkor valahol mégis igazam van, hogy azt tervezik, hogy majd az egyetemek vezetõi döntik el kit vegyenek fel, és aki kibukik, vagy abbahagyja az fizessen! így akarnak pénzhez jutni (ami persze mind fordul arra, hogy kiplakátolják a várost a szemét ellenzékkel... komolyan mondom néha már kezdek csodálkozni, hogy ki a fene fideszes ebben az országban?)

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

#104947
hát, akkor kívánom, hogy sikerüljön 😄

igazából legjobb megoldásnak azt tartom, amirõl egy gazdásztanárom mesélt, hogy - már ha tényleg így van - usában a képzések támogatását az alapján határozzák meg, hogy adott végzettségre mennyire van szükség. pl. bizonyos mérnöki és orvosi, esetleg közgazdász szakok teljes támogatottságot élveznek, majd ezeken felül minél haszontalanabb dolgot szeretnél tanulni, annál nagyobb hányadát kell saját pénzbõl állnod. ez szerintem egy nagyon jó rendszer.
Broafka
#104946
oké, akkor az enyém is sztornó 😄

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

Broafka
#104945
"de aki befér egyetemre, az a 80-100ezer ember egy évben, az mind fizetõs lesz." hohóóó, ez most mibõl, az eddigi közlemények azt mondogatták, hogy "nem lesz tandíj" szóval akkor mégis lesz, csak te köcsög egyetemista vedd fel a diákhitelt, és fizess életed végéig...

kaváncsi vagyok, hogy akkor egy orvosi pályára készülõ ember meddig fogja fizetni a tandíját? nem ez így valami... így nem stimmel

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

NEOreg3
#104944
igazából leszarom, mert következõ félévben végzek elméletileg

nincs értelme az életemnek Schizoid személyiségzavarom van A barátok olyanok, mint a krumplik. Ha megeszed őket, meghalnak.:(

#104943
*mind államis lesz, sry
Sir Quno Jedi
#104942
Szvsz. leg1xûbb lenne megszûntetni a felsõoktatást (meg akkor már a többit is, mert minek)... Úgyis vilávége, meg minden. 😄

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Broafka
#104941
igaz, itt az én példám is, elkezdtem egy sulit, nem tetszett, fél év után ott hagytam, elkezdtem egy okj-s sulit, tetszett-tetszett, de nem volt az igazi (végig csináltam, de nem láttam értelmét) és most gõzerõvel tanulok, mert megtetszett egy dolog, és most fogok egyetemre jelentkezni (csak rohadt nehéz bekerülni, és most még fokozzák is a nehézségeket).

Kíváncsi vagyok, hogy az orvosi részleg hogyan fog változni...

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

#104940
azt mondta a mester, hogy 240-es minimum ponthatár lesz továbbra is. ez egyszerûen azt jelenti, hogy ugyanúgy meglesznek a ponthatárok, mint eddig, ugyanannyi ember fog beférni a képzésekre, mint eddig, a verseny is ugyanakkora lesz, de aki befér egyetemre, az a 80-100ezer ember egy évben, az mind fizetõs lesz. tehát nem volt szó arról, hogy aki jelentkezik, annak feltétlenül be kell kerülnie, és ez így nyilván rendben van
#104939
kérdés persze, hogy ha a szakomon volt 180 államis férõhely meg mondjuk 90 költséges, akkor az történik-e, hogy a költséges helyek egyszerûen megszûnnek, vagy összecsapják a kettõt, és lesz 270 államis?

egyébként az állam integritása és költségvetése szempontjából és a röghözkötést meg befejezetlen képzések visszafizetését jogosnak tartom, függetlenül egyes diákok egyéni érdekeitõl egy közösség fennmaradás szempontjából nem mindig elõnyös az, ha az egyén érdekeit tartja szem elõtt - hogy a lehetõ legtöbb dologhoz ingyen jusson hozzá, és hozzásegíts a közösségbõl való kilépéséhez.
valamilyen szinten magam ellen beszélek, mert én is otthagytam egy szakot 3 fél év után, mert utáltam, a másodikat meg egy éven keresztül leszartam
De, akkor elkezdtem komolyan venni, megszerettem, és töretlenül csinálom. szeretnék érteni hozzá és valamit visszaadni belõle.
ezzel azt akarom mondani, hogy nem feltétlenül elvárható egy 18 évestõl, hogy hibák és megcsúszások nélkül elsõre masszívan evezzen a szent célja felé, ami a társadalomi produktivitás.
ki tudja, egy adott megszorítás mennyi potenciális tehetséges kutatótól fosztja meg az országot, akik az elsõ két egyetemi évükben lusta faszok voltak, és ha szakot akarnak váltani ahhoz nem kapják meg a szülõi támogatást, mert 4 félévre már így is az 1 milliót vissza kell fizetni. így az embert reménytelennek és eladósodottnak nyilvánítják pont, mielõtt megérne.
Broafka
#104938
nem egészen, ez a mézes madzag 😛
ugye megvan adva az a minimum ponthatár (mármint, konkrétan még nincs, de õk megakarják), ami legyen mondjuk (két véglet, ez az egyik, hogy alacsony) és államilag finanszírozott helyekrõl beszélünk: 250. A 150 férõhelyes egyetemet nézve ha mindenki odajelentkezik csak pesten, akkor legalább 300 ezer ember eléri ezt a pontot, ebbõl mondjuk 50 ezer ember ide akar jelentkezni, nah ezt hogyan dobod be ebbe az iskolába?
ad2: magas a minimum ponthatár, mondjuk 400, és akkor eléri mondjuk 3000 ember, ebbõl ide akar jelentkezni mondjuk 20, és akkor mi van a maradék 130 hellyel? kik kerülnek oda? akik nem érték el a minimumot? de õk csak fizetõsre mehetnek. Szóval valahol bukik az egész dolog

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

szabod
#104937
Ja oké, a legutóbbi lépésrõl lemaradtam. Mentségemre szolgáljon, hogy már vizsgaidõsuck van és marhára nincs idõm mással foglalkozni 😊
De ez így tényleg egy baromság....

Mente et Malleo

Broafka
#104936
nem, jól írta, eddig úgy volt, hogy lecsökkentik 10 000-re a felvehetõk számát (mármint államilag finanszírozottra azt ne felejtsük) a többiek meg fizetnek mint az atom. Aztán jöttek a diáktüntetések, mire kitalálta ez a barom ezt a homlokegyenest ellenkezõje dolgot, mint amit eddig kitalált: Hogy rendben, akkor nincs tandíj, mindenki tanulhat, el kell érni egy minimum pontot (amit persze nem tudunk hogy mennyi lesz, bár sejthetõ), hogy te bekerüljél egy egyetemre. Nah most mi a helyzet itt:

amit õk gondolnak:
elhúztuk a mézesmadzagot az idióta emberek elõtt, most majd mindenki boldog lesz, mert mindenki bekerülhet az egyetemekre, legalábbis ezt fogják hinni
pár idióta ezt el is hiszi, de mi itt a szitu:
"nincs keretrendszer" <-- ez egy baromság, mert ahogy az elõbb írtam, nem veheted fel a fél országot mérnöki karra, csak mert mindenki mérnök akar lenni, és mert a kormány, mondjuk 250 pontban határozta meg a minimum pontot, akkor olyanok lennének az egyetemek, hogy elsõ évben 600 ember fog ülni a 100 fõs terembe... szóval, mivel van egy felvehetõ emberek száma (és ez a keretrendszer...) ezért az iskola csak úgy tudja felvenni az embereket, hogy a legmagasabb pontszámtól halad visszafelé amennyit be tud fogadni és addig tart a ponthatár.

amit õk gondolnak az az, hogy mindenki kezdje el az egyetemet, és ha kibuksz, mert nem tanulsz, akkor fizessél utána annyi pénzt amennyit az egyetemen bent maradtál, ergo az elsõ évben a (termes 600 emberes példámból) ki fog esni mondjuk 400 és jön a pénz. De azt nem veszik észre, hogy ezzel az idióta ötlettel leveszik a terhet a saját vállukról és a dékán vagy az egyetem igazgatója vállára helyezi, hogy majd õt fogja mindenki szapulni, hogy miért nem került be az egyetemre. Szóval ez egy elég undorító dolog

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

#104935
az, hogy nem lesz keretszám azt jelenti, hogy ami helyet az egyetemek tudnak biztosítani, az mind államis lesz. nekem így jött le legalábbis, bár bízni nem feltétlenül lehet ezekben : D
én úgy gondolom, hogy ez volt a terv. tehát alapból nagyon nehezen tudták beadni a hallgatói szerzõdést, plusz ez a befejezetlen képzések visszafizetése. ha ezt egyben el akarják adni, tüntetni fognak ellene.
mi a megoldás? be kell harangozni valami sokkal drasztikusabbat: 10 ezer támogatott hely.
megvárják szépen, amíg elkezdenek tüntetni, majd amikor elég nagy médiaszelet kapott, beharangozni az eredeti tervezetüket meghallgattuk a tüntetõket és újragondoltuk címen. ekkora, ha valaki lázad, természetesen õ lesz a hálátlan fasz.
a politikus úgy vesz el a jobb zsebedbõl hármat, hogy amikor a balba visszatesz kettõt, õ jófej lesz.
szabod
#104934
Sztem nem erre gondolt, hanem hogy mégsem csökkentik le 10000-re a felveendõ diákok számát.

Mente et Malleo

Broafka
#104933
de ez is egy hülyeség, egy iskolának meg van szabva, hogy mennyi diákot vehet fel, ergo felvehet 150 embert mondjuk (a pontozási rendszer bezzeg megmarad...) akkor a 150. ember fogja meghúzni a ponthatárt, ugyanígy ahogyan most, én nem is értem, hogy hogyan gondolják azt, hogy nem lesz keretlétszám!! Be akar zsúfolni 600 embert egy terembe csak hogy mindenki tanulhasson? nonszensz

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

#104932
ez így már lefutott hír, jelenleg úgy állunk, hogy nem lesz semmilyen keretszám
hallgatói szerzõdés marad meg a befejezetlen képzések árának visszafizetése
amivel, mivel nagyjából minden második egyetemista kipereg, elég jól jár az állam még mindig. olyan, mintha az egyetemisták fele költségtérítéses lenne.
Broafka
#104931
de ez tök mind1, ha lébecolókat vesznek fel, mert tartják a felvehetõk számát, akkor az elsõ-második évben úgyis kiesnek ezek az emberek, viszont akik meg bekerültek, de mondjuk bioszból érettségiztek, és meg kellett tanulniuk a nyulak párzási szokásait, vagy éppen a Szent Györgyi-Krebs ciklus mûködésté, pedig a talaj eróziója jobban érdekli, akkor õk hagy kerüljenek már be, és ha bekerül az egyetemre úgyis mást fog ott majd tanulni, mert õt az érdekli

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

SzirmosSzisza
#104930
Egyrészt nem lehet középiskolai tudás alapján kiszûrni senkit (lehet a 340 pontos fog a legjobban teljesíteni és a 440-es meg elsõ félévben kiesni), másképp évi 40 ember nem fog eltartani egy egész szakot.

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

Lacee86
#104929
Én ezt értem, de ez baromság. Ne vegyenek fel már tudományos szakra 250-300 ponttal valakit csak azért, h meglegyen a tervezett létszám... Pont ezen kellene változtatni: egyrészt felmérni a munkaerõpiacot, h melyik szakokból mennyi szakember képzésére van szükség, másrészt mérlegelni, h adott szaknak mik a képességbeli követelményei. Nyilván ezt pusztán a középiskolai tanulmányokból nehéz kiszûrni, de mégis ez tud lenni a mérce a felvételnél. Régen dög nehéz felvételit kellett írni, külön az érettségi mellett, ne felejtsük el...

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

broman191
#104928
Nem érint, viszont fertõ amit látok... Egy ideje a jogász/gazdász karokat szinte ígyis kinyírták, mondván hogy túlképzés van belõlük, nincs szükség annyi emberre olyan végzettséggel...attól még a politikus porontyok máig olyan szakokon tanulgatnak, hazugság az egész...pontosabban nincs szükség független, normális jogászokra/gazdászokra, csak agyhalott "rokonokra", ez a valóság...lásd Alkotmánybíróság, Magyar Nemzeti Bank stb. lehetne sorolni napestig mi minden vesztette el az addigi - jelenlegihez képest mondhatni - függetlenségét, de talán lassan egyszerûbb felsorolni mi nem, mert lassan nem lesz mit felsorolni... A munkaerõpiaci igényekrõl/elhelyezkedési lehetõségekrõl annyit, hogy bizonyos régiók kivételével a legtöbb diplomával/és úgy általában akármilyen végzettséggel/ így is nehézkes elhelyezkedni, felesleges hivatkozni arra amikor bizonyos karok támogatását kinyírják...tudjuk hogy a munkahelyek teremtésével befuccsoltak, még a védelme sem igazán megy, összességében több munkahely szûnik meg folyamatosan, mint amennyi új létrejön a helyükre, nagyobb beruházások nincsenek, sok régebben beindult beruházás álldogál, csak a régi kormány babérjait aratják le ezek a szerencsétlenek amikor odaállnak ilyen olyan átadókra szalagokat vágni meg vigyorogni...nem az õ érdemük, "kapnak esélyt mégnégyévre' , megláthatjuk mi semmit tettek azelmúltnégyévben', nem lesz milyen átadókon vigyorogni... Ott volt a "nagy" Coca Cola beruházás 4 milliárd Ft...mosolyogtak a kormánypárti küldüttek de jó, de szép...az eredeti elképzelés 40 milliárdos beruházás lett volna, az utóbbi évek barmolása után a Coca Cola köszönte, nem kért belõle, agyonzsugorította a régebbi tervezetet. Van még nem egy hasonló sztori...
Az már évszázadok óta tudvalévõ, ha valaki érvényesülni akart komolyabb céljaival, el kellett hagynia az országot és elment külföldre...de sajnos lassan oda jutunk, hogy aki csupán tisztességesen szeretne megélni, nem akarja minden forintkáját csekkekre feladni és az átlagfizetésekhez (ami nyilvánvalóan nem átlagosan bruttó 220e Ft, csak a statisztika egy mesterien parasztvakító játékszer, lásd foglalkoztatási számok növelése 8 órás munkák kidöglesztésével, 2x4 órára nyírbálással... -.-) képest magas adókat/rezsit fizetni, már az is elhagyja az országot...tehát az "átlagember". Szomorú. No de nagyon elkanyarodóban vagyok, vissza az eredeti témához...a jelenlegi nyilvánvalóan inkompetens politikai vezetéssel hosszútávon a 10 millió 4 órás segélyért rostázódó közmunkás/gyári sormunkás országa lehetünk maximum, ahhoz pedig nem hogy keretszámokra, de felsõoktatásra sincs szükség...a keretszámokat ha minden igaz már eldobják...

MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64

HTS s3rg1nh00
#104927
na azért nem semmi a rangsorolás alapja:
"A minõsítés az egyetemek általános reputációján, a szakterületi oktatógárda szakmai elismertségén és publikációik idézettségi számain alapul; mindkét rangsorolt hazai képzés ez utóbbi, objektív tényezõ szerint lényegesen elõkelõbb helyen szerepel."

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

szabod
#104926
Mert a felvételizõk szabják meg a pontszámokat. Felhozom saját példámat. Az ELTE földtudományi szaka jelenleg a legjobb a képzés az országban. Lásd itt. (igaz tavalyi a cikk, de idén is megállta a helyét). Ennek ellenére elég alacsonyak a ponthatárok. 2010-ben 360, 2011-ben 340, idén megint 360 volt, úgy, hogy mindhárom évben más volt a pontozási rendszer. Miért ilyen alacsony? Mert nem nagyon van túljelentkezés, felvesznek 140-160 embert, ebbõl a utolsónak volt 360 és 340 pontja. A közgázos, bölcsész meg egyéb ilyen népszerû szakokra azért ilyen magasak a pontszámok, mert sokszoros túljelentkezés van. Nyílván ha felvesznek mondjuk 100 embert, akkor a legjobb 100-at kell, és ennyi emberbõl lazán összejön annyi, hogy a 100. emberkének is pl 444 pontja legyen.
Ennyi a recept. Az más kérdés a közgás meg bölcsész szakokon elég könnyû az élet, nálunk meg a szak fele lemorzsolódik, a maradék fele meg csúszik, és ez mind a 6 (geológus, geográfus, meteorológus, geofizikus, geoinformatikus, csillagász) szakirányon jellemzõ.

Mente et Malleo

Lacee86
#104925
Középiskolásként bekerülni egyetemre, egy igazán nehéz szakra fõleg senkinek sem sétagalopp, és az semmire sem garancia, h vki középiskolában jó tanuló volt. Engem leginkább az idegesít, h ilyen nevetséges pontszámokkal komoly szakokra eleve hogy vehetnek fel embereket??

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

Molnibalage
#104924
A beharangozott elképteléssel egyébként nem értettem egyet. Igen, átalakításra szükség van, de nem így és nem ilyen drasztikusan. Az, hogy egyes képzési formákra csak önköltséges javaslat volt, az igazi vastagbõr annak ellenére, hogy a közgazdászok nem éppen a kedvenceim...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#104923
A lemorzsolódás külföldön is eléri ezt a mércét, tehát ez érvként szimplán kevés. Ha valaki kibukuk az nem feltétlen lébecolás. Sajnos túl soken élnek ezzel a sztereotípiával és ebbõl azt vezetek ki, hogy a 40%, az csak bulizik és henyél.

Nekem volt egy olyan ismerõsöm, aki terméktervezõként kezdte, 1 év után abbahagyta, mert nem tetszett neki. Nem bukdácsolt, 4 feletti átlaga volt. Aztán átment építésznek, tanult 1 évet Fr-ben és végül itthon doktoranduszként láttam utoljára.

Olyat is ismerek, akinek elsõre nehéz volt és újrakezdte az egyetemet 1 év után és másodjára már felnõtt a feladathoz. Nem csak az elsõ éven zúgott át, hanem a többin is, mert képes volt stabil alaptudásra szernt tenni.

Ezek nincsenek benne a statisztikákban...

Õszintén szólva én is majdnem ilyen voltam, egyes tárgyak nehezen mentek. Másodjára meg nem értetettem, hogy mi nem ment elsõre. Én is felnõttem a feladathoz.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#104922
Ha már politikai jellegû a kérdés:

2006-ban hagyni kellett volna, hogy a bolond megcsinálja, amit terveztek. Az egy átgondolt, hatástanulmányokkal alátámasztott, megvalósítható terv volt. Aztán 2008-ban jött ez a törpediktátor, és a háromigenes demagógiájával a szõnyeg alá söpörte a kérdést...a bolonddal együtt.

Eltelt 4 év, és ugyanazt akarják megcsinálni, ami ellen károgtak anno, csak most se hatástanulmány, se terv, csak a pénzszerzés vezeti õket.

Szóval ez így hülyeség, ahogy van!
tigeroo
#104921
szépen lassan kellett volna csorbítani, nem 1-2 éven belül.

ha évekig ingyen ad az ember koncertet ne kezdjen el belépõt szedni egyik napról a másikra, érthetõ is a felháborodás-


de!
statisztikai adat, hogy az egyetemre felvett hallgatók közel 40%-a nem is diplomázik le. namost ez kb. azt jelenti hogy minimum 1 félévet lébucol az állam pénzén mire otthagyja a sulit. ez elfogadhatatlan pazarlás szerintem is, plusz rendben hogy tanulni akar, nade nemhiszem hogy az országnak mondjuk még egy állami pénzen kikupált niederlandisztikus vagy szabad bölcsészre van szükség.
(és van pl. szociálpedagógus hallgató ismerõsöm, vicc az egész képzés mondjuk egy mûszaki karhoz képest, és el sem nagyon tudnak helyezkedni)

lajstromot kellett volna állítaniuk, a hiányszakmákat támogatni, amibõl sok van azt meg fizetõsre tenni (merthát, akinek pénze van annak minden van, had tanuljon meg perkáljon úgyis apuanyu fogja berakni valami munkahelyre).
Lacee86
#104920
Már ideje volt, de fokozatosan kellene csökkenteni, a munkaerõpiac figyelembevételével.
Hozzátenném, h nem kellett volna hagyni, h így elharapózzon a dolog, h özönlenek az emberek az egyetemre, nevetséges felvételi pontszámokkal, olyan emberkékkel, akik abszolút nem oda valók, és olyan szakokra, ahonnan esély nincs elhelyezkedni. A kormány tevékenysége -e téren is- egyenlõ a nullával. Amit meg most mûvelnek, az meg vmi tragikomikum.

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

#104919
Szoktál imádkozni? ==>> Mi a véleményed az államilag finanszírozott felsõoktatás keretlétszám drasztikus csökkentésérõl?
morcosqtya
#104918
Ufók léteznek, nem hit kérdése. (azonosítatlan repülõ tárgy - Unidentified Flying Object)
Ha beazonosítják mi az akkor már nem ufó.. :-)

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

Narxis
#104917
Szerintem a stílusból és a tartalomból el lehet dönteni, hogy mikor fejti ki valaki a véleményét és mikor történik már gyõzködés. Én sosem úgy fogom fel a vitákat, hogy valakit meg kell gyõznöm valamirõl, ha már leírhatom amit gondolok akkor örülök. Sokszor itt SG-n is leírom a véleményem és vissza se nézek, ha kedvem van akkor visszanézek, hogy ki kell-e fejtenem mert valaki válaszolt rá stb.

A vallás számomra érdekes jelenség(mûvészeti és történelmi szempontból), de nem mondanám magam hívõnek, nem is származom vallásos családból. Amíg nem kopogtat nálam egy csuhás, hogy gyõzködjön addig szerintem ártani nem árthat. Egyébként szerintem egyre kevesebb a vallásos ember. Maga a hit viszont örök csak a téma változik. Pl. nem mondhatjuk, hogy ufók léteznek csak azt, hogy ki abban hisz, hogy igen ki abban, hogy nem amíg bizonyíték nem lesz rá.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

tigeroo
#104916
nem vagyunk egyformák. nekünk meg az a megnyugvás ha órák hosszat az internet elõtt görnyedünk, arra vajon mitmondana valamilyen középkori istenfélõ ha látna most minket? jobb ez? hiába megadták nekünk évszázadok alatt a "tudás hatalmát", egy átlagos 10 éves szerintem több információt kap és dolgoz fel egy átlagos napon mint a középkorban mondjuk egy hét alatt egy jobbágy... mégis, vajon mennyire fontos információkról van szó?

márkákat istenítünk, egy-egy sztár villant valamilyen csitrilliárdos bundában, vagy véres gyémántban és rengeteg tömeg megakar felelni a diktált divatjuknak, ugyanúgy elvakultan... justin bieber az új eretnek akit fikázunk (csak akkor miért van rá igény a másik oldalról ugye), könnyedén befolyásol minket a média egy-egy álhírrel (posztolnak valamilyen félholt kutyáról képet, meg egy állítólagos tettesrõl, és utána sem nézve hogy talán igaz-e, mindenki láncra verné az illetõt meg fejbelõné, kivégezné nyilvánosan stb...)

szerintem még mindig ugyanott tartunk agyban és habitusban (IS).
#104915
ez igaz. én sem szeretném senkire sem ráerõltetni... bár, ha vitáról van szó, általában mindkét félnek célja, hogy a másikat rávezesse saját igazára. nagyon nehéz megmondani, honnan számít egy vitázó véleménye ráerõltetni akarásnak. én egyszerûen azzal a lehetõségemmel élek, hogy kifejthetem az ellenérzésemet azokban az esetekben, ahol felismerem, hogy valaki nyilvánosság elõtt hamis információt és tévhiteket terjeszt. Ugyanígy elvárom másoktól, hogy hasonló esetben rávezessenek arra, hogy általam igaznak hitt esetleges tévhiteket megkérdõjelezzek.
Ez persze nem mindenkinek fontos. azt nem hibáztatom, aki számára az ésszerûség az életben sokadik helyet foglal el, és ezt el is ismeri.
#104914
persze, hogy nem én döntöm el... 😄 én csak annyit tehetek, hogy felismerem, ahogyan erre elvileg bárki számára adott a lehetõség. Arról, hogy létezik-e valami az igazság és a hazugság között, nem túl eredményes dolog filozofálni
Lacee86
#104913
+1, nagy like. <#eljen>

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."