127612
  • Dzsini
    #114231
    Az Aranycsapat tündöklési évei alatt (1950-54) tehát jó volt a politikai környezet és tehetségesek voltak a vezetők is?

    Vagy nem ilyen egyszerű a képlet?
  • Pluskast
    #114230
    Igen valahol így van ahogy mondod:) Ezért mondom, hogy majd ha lesznek tehetséges vezetőink akkor lesz jobb foci is és talán pont azért mert a felfogás fent is változni fog (esetleg megértik, hogy olyanoknak kellene ezzel foglalkozni akik értenek is hozzá és és azok nem a politikusok).
  • Zóanagyvarázsló
    #114229
    A kisebb csapatsportágakra egyszerűbb a válasz: összesen nem veszik őket annyi országban komolyan, hogy ne lehessünk ott a világ tizenegynéhány csapata között, ha nálunk egy picit is van hagyománya. Most komolyan, 10-nél több országban azt sem tudják, hogy mi a vízilabda. (A második mondatom valóban túlzás, az első viszont nem.)

    Egyébként meg egy rakat pénzt önt a politika egyéb sportágakba is, helyenként elég ügyetlenül, és nyilván nem a stadionépítkezéskhez mérhetően. A veszprémi férfi kézicsapat mögött sem vegytisztán a piac hozta össze a támogatói kört.
  • BaliBoy
    #114228
  • Dzsini
    #114227
    Alapvető brókerszabály, hogy ha a háziasszonyok elkezdenek részvényekről beszélgetni, akkor kell sürgősen elhagyni a parkettet egy időre :)
    (ti. ilyenkor a szokásosnál is kiszámíthatatlanabbá válnak a tendenciák)
  • clio1616v
    #114226
    Leszarom imovalét.
  • chhaya #114225
    Aha. Ha reggelente már a két 50-es kolléganőm is a fociról beszél, akkor már érzem, hogy elég volt a témából.
  • videobaby
    #114224
    pont lesz@rom, ahogy immovable is.
  • Lacee86
    #114223
    No igen, de ha ez presztízskérdés (is) az országnak, és ennyire benne van a politika, akkor tképpen a rosszul megválasztott, rossz stratégiát hajtó politikusok tehetnek a helyzetről? Mert akkor telis tele vagyunk tehetségekkel ezek szerint, csak a rossz menedzselés az oka mindennek. Nem de?
  • Pluskast
    #114222
    Tudod miért? Mert 1. idehaza egyik sportban sincs annyira benne a politika mint a fociban, 2. egyik sport sem mozgat meg annyi embert mint a foci (és nem a kilátogatott nézőszámra gondolok, hanem úgy általában véve az ország nagy részét igenis foglalkoztatja még akkor is ha elege van az egészből, akárcsak a politikából). A labdarúgás - még ha ezzel nem is ért mindenki egyet - a világ leglátványosabb sportja, és nincs még egy sportág a világon ami annyi embert érdekelne mint a foci. Szerintem ez sok embernek presztízs kérdés, mint pl nekik is az (volt)

  • Dzsini
    #114221
    tedd fel kérdéseidet, és mindenre választ kapsz
  • Lacee86
    #114220
    Ennek sztem ehhez semmi köze. Az úszósportok, a vízilabda, a kézilabda stb. miért mennek jól? Miért vagyunk az olimpián mindig a top 10-15-ben bent? Mivel másabb a helyzet ezeknél? Nagy kérdések, és nem tudom, van-e ember, aki ezt igazán meg tudja válaszolni...
  • Pluskast
    #114219
    Igen, unom, ugyanúgy ahogy a belpolitikát is. Ebből is látszik, hogy a magyar foci akkor lesz élvezhető amikor idehaza jól mennek majd a dolgok (soha).
  • Calver
    #114218
    kb eddig itt láttam róla valamit, humorosaranyosban, meg még egy másik topicban említették, azon kívül sehol semmi. ennyi épp belefér.
  • Lacee86
    #114217
    Amúgy ez a mai is focis kérdés. :)
  • Lacee86
    #114216
    Én nem, de immovable biztosan leszarja.
  • jazzy
    #114215
  • Dzsini
    #114214
    A médiában is igaz: minden csoda 3 napig tart. Majd találnak más gumicsontot, amin lehet rágódni.
  • tigeroo
    #114213
    a topikban még elfér, de hogy a híradó meg minden média tele van ilyen hírekkel... döbbenet. csak most realizálták hogy ekkora a baj? olyan, hogy profi labdarúgás emón nem létezik jelenleg
  • Molnibalage
    #114212
    Igen, rohadtul. Ugyemsem volt változni semmi sem.
  • immovable
    #114211
    LOL nem is olvastam a válaszokat, csak "leszartam" s lásd csodát szerepelek benne. :DD
  • kamionosjoe
    #114210
    Szerintem elfér ennyi.
  • immovable
    #114209
    Leszarom.
  • Szavazó roBOT
    #114208

    Következő kérdés: Unod már, hogy a csapból is foci folyik?

         --- Nem, remélem még több kérdés lesz róla itt.
         --- Én nem, de immovable biztosan leszarja.
         --- Igen, már kezd nagyon unalmas lenni.


    Előző kérdés: 2016-os labdarúgó EB, 16 helyett 24 csapat jut ki.
    Magyarország valószínűleg épphogy, de befér majd a 2. kalapba a sorsoláskor.

    // | 39.2% | ####______ | 31 | Egyáltalán nem érdekel, mi lesz.
    // | 27.8% | ###_______ | 22 | Na és akkor mi van? Még így sem jutunk ki.
    // | 15.2% | ##________ | 12 | Valószínűleg kijutunk, de félő, hogy ott majd égünk, mint a rongy.
    // | 15.2% | ##________ | 12 | Így talán van esélyünk kijutni, de ahhoz gyökeres változás kellene s
    // | 2.5% | __________ | 2 | Biztosan kijutunk, és tisztesen helytállunk (ha tovább nem is jutunk). E

  • vizes
    #114207
    Úriemberként fogalmaztál! :-D
    Ebben az esetben vállalom a szűk látókörömet, soha nem érdekelt a téma ennél jobban, ezért nem is tágítom azt.
    Egyébként láthattad: nem fikáztam, csak rácsodálkoztam egy-két dologra.
  • Lacee86
    #114206
    Itt nem hinném, h sok profi van, de azt nem elismerni, h a foci jóval több, mint puszta labdakergetés és rugdosás, elég -hogy is mondjam, h ne legyen sértő- szűk látókörűségre vall.
  • vizes
    #114205
    Erről van szó. Nem tartozom a sok hozzáértő táborába.
    Nem is tagadom.
    Majd felvilágosítanak a profik. :-)
  • Lacee86
    #114204
    "Lövésem sincs a fociról." -> Ebből a pár sorból kiderült, anélkül, h ezt leírtad volna. :)
  • vizes
    #114203
    És még valami:
    Tudom, hogy erőnlét kell hozzá. Sport ez is.
    De erre valók az edzések.
    Gondolom, nem véletlenül nem sakkoznak az edzéseken.
  • vizes
    #114202
    -1
    Itt vagyok például én.
    Lövésem sincs a fociról.
    Csodálkozva olvasom, hogy az edző azt nyilatkozza: rossz volt a taktikánk.
    Mivan? Milyen taktika?
    Én eddig azt hittem, hogy a foci így működik: labda+láb+háló=gól
    Majom fut, egyedüli taktikának azt gondolnám, hogy GYORSABBAN mint az ellenfél.
    Kapus dolga, elkapni a felé érkező labdát. Ha sikerül örül a csapat, ha nem örül a másik.
    És kezdődik újból az egész.
    Nem gondoltam, hogy ez ennél bonyolultabb lenne.
    Majd a hozzáértők elmagyarázzák.
  • ressy14
    #114201
    Tudat alatt te is szeretnéd őket, csak nem vallod be magadnak.
  • tigeroo
    #114200
    így már érthető miért kell annyi stadion is
  • ressy14
    #114199
    Magyarország 10 millió foci és politika szakértő országa.
  • szabii98
    #114198
    kijutunk, és Vatikán ellen nyerünk a döntőben Ferenc bíboros Devecserizésével.
  • Fbn Lx
    #114197
    egyébként meg termsézetesen orbán viktor hibája hogy kikaptunk
    ha nem lenne egy rosszindulatú gyíkember, akkor a magyar foci is színvonalasabb lenne
    és emiatt nem fogunk kijutni az eb-re sem, kivéve, ha megválaszta
  • Dzsini
    #114196
    Pont ahhoz ne értene mindenki? Csak dietetikus, orvos, gazdasági szakember és tőzsdeguru lehet? :)
  • Fbn Lx
    #114195
    én oké vagyok avval is, ha a magyar baseball-szcénáról beszélükn
  • SzirmosSzisza
    #114194
    Kikap párszor a magyar válogatott és hirtelen mindenki foci szakértő lesz?
  • Lacee86
    #114193
    Nemtom, h a tüsszentés mennyivel izgalmasabb téma. De beszélgethetünk arról is.
  • videobaby
    #114192
    picit sem érdekel