A nagy szavazó topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

cenobite
#126110
Másik városban (Budapest) találta mint ahol él, időre kellett mennie, mégis várt kb. fél órát a parkolóházban hátha jön érte valaki. Szerintem erről a törvényről amit írtál nem is tudott - én sem tudtam. Tudom, az hogy nem ismeri ezt a törvényt nem mentesíti...stb....stb...

Én egyszer találtam kutyasétáltatás közben egy hasi-tasit, benne értékes óra, pénz, iratok. Mivel megvolt a cím természetesen visszavittem.

Ha én elhagynám a pénzem, maximum annyit tennék, hogy visszamegyek 1-2 helyre ahol előtte jártam. Eszembe nem jutna elmenni a polgármesteri hivatalba, hogy leadták -e. Még így sem, hogy mostmár tudom hogy van ilyen törvény. Kb. 0% esély hogy leadták... Így jártam, szopás, anyáznék ezerrel, de kb. ennyi.

gamertag: kenobita

molnibalage83
#126109
Én egy mobilt találtam az utcán kb. 1,5 hónapja. Először azt hittem, hogy törött és azért dobták ki az útra. Nem volt az. Forgatom. Hoppá, be van kapcsolva. Na, mondom, ha zár van rajta, akkor ennyi. Nem volt rajta zár. Volt benne néz és utána, hogy (férj). Mondom, remélem még tényleg férje a tulajnak, akiről ekkor már setettem, hogy nő. Írtam SMS-t és már sínen is volt minden.

Egy háromgyerekes családé volt, kis túlzással szentté avattak, hogy visszajuttattam hozzájuk.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.08.01. 22:13:33

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

ximix
#126108
Érdekes dolog az emberi gátlás, van a született és van a szüleinktől kapott, nevelés útján.
Én speciel nem tudtam volna "elverni a zsét", elég a tudat, hogy valaki milyen bosszús miatta vagy esetleg problémába is kerül általa, persze van az ellentéte is , de az ritkább.

Amúgy nem ilyen egyszerű a helyzet

" A törvény nem tesz különbséget a talált pénz értéke között, a megtaláló címlettől függetlenül köteles leadni azt a jegyzőnek.
Amennyiben a találó, a talált pénzt 8 napon belül az illetékes Polgármesteri Hivatalnál nem adja le, vétséget követ el és akár e͟g͟y͟ ͟é͟v͟i͟g͟ ͟t͟e͟r͟j͟e͟d͟ő͟ ͟s͟z͟a͟b͟a͟d͟s͟á͟g͟v͟e͟s͟z͟t͟é͟s͟s͟e͟l͟ is büntethető."

forrás
Utoljára szerkesztette: ximix, 2018.08.01. 19:17:55
chhaya
#126107
Említésre sem méltó gyakorisággal (inkább ritkasággal) kaparós sorsjegy. Esetleg ötöslottó, bár azt már több éve nem vettem.
Mást nem is próbáltam szerintem.

you are like a butterfly, a caterpillar's dream to fly

molnibalage83
#126106
Külön. Az első jövő héten, aztán utána a következő.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#126105
mindkettő jó
vagy egyben lesz?

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

molnibalage83
#126104
A következő két kérdés akkor a már lent megfogalmazott lesz.

Fapados vs. normál légitársaság?
Adtál már kölcsön valakinek nagyobb összeget?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Pluskast
#126103
Egy időben rendszeresen jártam pókerezni, részt vettem versenyeken és cash játékokon is. A legtöbb amit nyertem (verseny volt) 350 ezer forint volt. Ma már alig játszok. Jó ha 3 havonta egyszer elmegyek.

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

Lacee86
#126102
Tippmix (online fogadás) nagy néha, amikor épp hirtelen felindulásból kedvem támad. Mondjuk most épp rég nem fogadtam, kb 1 éve. De ha fogadok is, soha nem teszek fel pár száz Ft-nál (200-300) többet, szóval inkább csak poén. Egyszer csináltam 500 Ft-ból 8000-et (több kisebb fogadással, mindig visszaforgattam a nyereményt), majd elkezdtem folyamatosan bukni, míg végül kb. 3000 Ft maradt, azt meg kivettem a fenébe. 😊

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

Zephyr Retiring
#126101
De visszatérve a jelenlegi szavazási témához, annyit beszéltünk már róla, hogy most leteszem a mobilt és már indulok is feladni a heti tippjeimet....
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
mostani random számsorom: 5, 15, 25, 35, 55.

..ezt most fundáltam ki 😊

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#126100
A randizás nem szerencsejáték. Inkább csak szerepjáték. Kinézed a csajt, kiagyalod mivel is szólitsd meg, majd odamész hozzá.
Mire az első szót kiejted a szádon, a csaj már tudja is, hogy mi lehet köztetek maximum.
Annak függvényében, hogy mit mondasz neki, a döntése pozitív illetve negatív irányba is elmozdulhat 😊
A nők bonyolult egységek: egyszerre nézik a külsőd és a belső tulajdonságaidat is. Mi meg ugye általában még mielőtt megszólítjuk őket, gondolatban már meztelenül állnak előttünk 😄

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#126099
Ezek szerint csak jó került. Kőgazdagnak pont jól jött elverni.. 😊
Mellesleg, ha veled történne ma ugyanez a táskás sztori, te mit tennél vele?
Rajta ülnél míg jelentkeznek érte, vagy elvernéd még aznap?

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

cenobite
#126098
Ez a szerencse/pénz oda megy ahova kell dolog nem mindig helytálló.
Nekem egy kőgazdag ismerősöm talált egy parkolóházban egy táskát, benne 400.000 Ft-al. Természetesen megpróbálta visszajuttatni mivel ez neki kb. olyan volt mintha én találnék 5000 Ft-ot, de semmi személyes okmány nem volt benne. Néhány feljegyzés, papírfecni, de abból nem tudta kideríteni kié lehet.
Még aznap elverte. Azt mondta jó kis zsebpénz volt.

gamertag: kenobita

cenobite
#126097
Lottó - rendszeres
TippMix - néha
Kapirga - néha

gamertag: kenobita

molnibalage83
#126096
Semmit. Utoljára még alsó tagozatos koromban maradék apróból fater vett kaparóst, azóta semmi. Már, ha a randizást nem tekintjük szerencsejátéknak... <#banplz>

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#126095
évente három-négy alkalommal veszek 1-1 (ötös, hatos, skandináv) öthetes lottót, általában a beváltási határidő előtt pár nappal nézem meg, hogy nyertem-e valamit, így, sokáig lehet álmodozni, persze a legtöbb esetben még csak egy számot sem találok el. 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Zephyr Retiring
#126094
Szerintem itt felesleges is lenne tagadnom: ötöslottó függő vagyok.
Na mondjuk azért igyekszem "normális" keretek között tartani a függőségem, ami heti 1 alapjátékot jelent joker nélkül.
Állandóan változó számsorral. Hogy miért nem állandó számokkal?

Ez most talán furcsa lesz az én számból, de nem hiszek a szerencsében. Illetve nem úgy hiszek, hogy mondjuk Szerencsés Dániel ma kitölt egy szelvényt, és szombaton este már mint leendő milliomos hátradőlhet és tervezgethet.
Én úgy hiszek a szerencsében, hogy csak oda ér el Fortuna keze, ahol valamiért szükség is van rá. Ha én hétről-hétre, hónapról-hónapra vagy akár évekig nem nyerek (telitalálatot), az valahogy olyan mélyen lent valahol a gyomromban egy leesett kő.
Számomra ez a "most sem nyertem semmit" esemény azt jelzi: Zef, a te életed teljesen rendben van. Nincs semmi szükséged erre a sok millióra most sem, mert neked valami olyasmi van a birtokodban, ami ezerszer jobb és értékesebb egy lottónyereménytől...<#vigyor>

Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.30. 23:36:50

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

molnibalage83
#126093
Új szavazás.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

molnibalage83
#126092
Lottózós kérdés úgy látom, hogy nem volt. Este beteszek valamit..

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Zephyr Retiring
#126091
Csak azt, amit leírtam.<#vigyor>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#126090
Ne pontosíts. Nem tudod.

imo :) science fiction is science fact

ReszegKoldus
#126089
Új filmeket/sorozatokat nem nézek szinkronnal, régebbieket nem nézek eredeti nyelven. Ennek többnyire az az oka, hogy vagy annyira új, hogy még nincs hozzá szinkron, vagy valószínűsíthetően nem is lesz. Igaz egy csomó régebbi (nem hálivúdi) filmhez sem készült szinkron és/vagy egyszerűbb volt beszerezni eredeti nyelven, szóval akadnak kivételek.

Mondjuk Ford Fairlane kalandjait bőven elég volt egyszer végig szenvedni eredeti nyelven, Torrentével nem is próbálkoznék 😊

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

Zephyr Retiring
#126088
Pontosítsunk: volt hangalámondás a köztévékben. Mint nálunk a vhs korszakban 😊
Simán hallottam az eredeti nyelvet a filmek alatt, volt egy pasi és egy női "szinkronhang", akik minden férfi és női szereplő hangját kölcsönözték 😊
Na most erre szoktam feltenni a kérdést: mihez képest sz@r a hazai szinkron?
Japán tévé adókon (akkoriban még parabolával) is volt ilyen. Arab is. Török is.
És továbbra is filmek mellé adott szinkronokról beszélünk tévéadókon.
De hogy frissebb esetet is említsek: földi sugárzású tévéadás Cipruson. Amerikai film, görög hangalámondással és óriási görög kikapcsolhatatlan felirattal..
Hát mit ne mondjak: nesze neked 21. századi szinkron.
Ezekhez képest szerintem mi nem panaszkodhatunk..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#126087
Mindkettő jó szavazási téma lehetne. Nekem tetszenek 😊

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

molnibalage83
#126086
Akkor két kérdésjavaslat.

Adtál már kölcsön valakinek nagyobb összeget?
Fapados vs. normál repüléssel kapcsolatos kérdés?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#126085
szerintem van kapcsolat, mondom ezt úgy, hogy pocsék a nyelvérzékem, de azért mert én nem vagyok fogékony, attól még az ügyesebbek még jól járhatnak.

így hirtelen a hátrányát nem is nagyon látom, mi lehet abban a rossz, ha a gyerek mese angolul megy.

tvben nem tudom mi a helyzet a hangsávokkal, hbo go-n szerencsére ez nem probléma.

"fényévekkel jobb" stb...egyszerű túlzás, nyomatékosítás 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Dzsini
#126084
Tehát vannak olyanok, akiket segíthet vagy akár hátráltathat is, ha találkozik ilyesmivel a normál nyelvtanuláson túl gyermekkorában. Akkor te is úgy véled, hogy igazából nincs szoros összefüggés a szinkronizálás és a hasznos nyelvtudás között azon túl, hogy gyerekkorában találkozhatott vele, és ott felszedhetett magára valamit?

Mert pár hozzászólással ezelőtt még ezt írtad: "Viszont a románok meg a szerbek, ahol gyakorlatilag nem volt szinkron, fényévekkel jobban beszélnek idegen nyelveket a magyarokhoz képest." Azt nem tudom, hogy náluk mennyi volt a szinkronizált anyag (vegyük úgy, hogy te utánanéztél, és megbízható információ alapján írod a "gyakorlatilag nem volt" részt, és a "fényévekkel jobban"-nak a lenti önbevalláson alapuló térképet vesszük, bár Szerbia sajnos nem szolgáltatott adatot), viszont ha nincs a kettő között szoros ok-okozati összefüggés, akkor a biológiás relációanalízis alapján "B" válasz.

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

#126083
én sem tartom szentírásnak, elvégre ahogy mondtad sok mindenen múlik, nekem van olyan ismerősöm aki szentül hiszi, hogy tud angolul és mulatságos módon, pont a nagyképűsége segít neki abban, hogy megértesse magát, meg persze olyan is, aki lefagy, ez utóbbiak, azért írásban elég magabiztosak angolul.

azoknak akiknek fogékony az agya a nyelvekre, viszont nagy segítség, ha mondjuk németül nézi a mesét.
gondolom nem csak nekem van olyan ismerőse, aki a tévéből tanult meg németül, vagy az oviban, teszem az franciául.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Dzsini
#126082
Ez egy nagyon problémás számcsoport, mert önbevalláson alapul, így nagyon attól is függ, hogy a személy mennyire hisz magában - egyetemen több ismerős volt, akinek bőségesen megvolt az angoltudása hozzá, mégse tartották magukat képesnek egy beszélgetésre, mert a tanárok beléjük verték, hogy csak tökéletesen alkotott mondatokat ejtsenek ki a szájukon, így ha bárki angolul hozzájuk szólt, megnémultak.

Ezt a pszichológiai részt gyakorlatilag lehetetlen leválasztani erről a táblázatról, ráadásul összekötni a szinkronizálás meglétével / milyenségével nagyon nehéz. Semmi nem bizonyítja, hogy összefüggés van a kettő között, és nem nehéz találni olyan EU országot, ahol ugyanúgy szinte teljeskörű a szinkronizálás mind a tévében, mind a mozikban, mégis nagyon magas az idegen nyelv hasznos ismerete - pl. Németország és Ausztria. Ha valóban korreláció lenne a két adatsor között, akkor vagy nekik se kellene angolul beszélniük, vagy nekünk is jól kellene.
Erről (is) beszél a lent linkelt beszélgetésben Galambos Péter.
Utoljára szerkesztette: Dzsini, 2018.07.29. 18:42:09

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

#126081
hát ez a kép már párszor volt itt az sg-n is.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Musachy
#126080
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Dzsini: természetesen neked! <#vigyor3>

imo :) science fiction is science fact

Musachy
#126079
Referencia... saját tapasztalat.

imo :) science fiction is science fact

molnibalage83
#126078
Nincs referenciám, min alapszik a tied? A cseheknél is a n+1 posztolt statisztika azt mutatja, hogy sokkal többen beszélnek idegen nyelvet. Ühüm.

Ehhez képest Ostravában a repnapon 2012,14 és 16-ban gyakorlatilag nem találtam olyat, aki tudott volna angolul. Nem 50+-os vendéglátóst. Senkit. A 20-30 közötti rendező fiatalok között sem.

Idén Krumlow környékén voltam. Kettő embert találtam, aki törte az angolt vagy a németet. Egy vendéglátós kb. 16 éves forma lánye és egy 25 körüli pultos csaj.

Ehhez képest Bp-n olyan még nem láttam, hogy ne tudott volna a belvárosban vagy régen kecsói repnapon valakivel szót érteni valaki, ha nagyon kellett vagy rendelni bármit.

Szóval a román és szerb statisztika is lehet, hogy ilyen és a szerbek nagy részénél a másik nyelv az kb. valamelyik ex. jugó hivatalos nyelv vagy az orosz, ami kb. 80-90%-ban orosz. Egy volt munkatársam felsőfokú műszaki orosszal kb. menetből olvasott szerb szöveget, pedig életében nem tanult egy percet sem szerbül.

Ez statisztikában lehet, hogy idegen nyelv, de valójában nem. Pont annyira használható, hogy a portugál tud kicsit spanyolul és fordítva...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.07.29. 18:14:27

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Musachy
#126077
Viszont a románok meg a szerbek, ahol gyakorlatilag nem volt szinkron, fényévekkel jobban beszélnek idegen nyelveket a magyarokhoz képest.

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#126076
Ellenpélda "napjainkból": Mad Max: Fury Road.
"Csak" 5.1 Dolby Digital lett ugyan a szinkron 5.1 DTS helyett, de minden egyéb háttérzajra, robbanásra, reccsenésre odafigyeltek.
Amit pedig a szövegkörnyezet miatt jobb szinkronosan nézni, az mondjuk a Kleopátra küldetés.
Eredeti franciától teljesen különböző, de ezerszer ötletesebb és jobb a kapott szinkron, mint a francia.
Mondjuk, már szívesen megnéznék egy magyar filmet is angolra szinkronizálva..
Rögtön más szemmel látnátok a hazai szinkront. Oroszok és románok is béka segge alatt vannak szinkron terén hozzánk képest...

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#126075
Eddig akárhol szóba került ez a magyar szinkron téma, lehurrogták az álláspontomat. Végre itt van pár ember, aki hasonlóképp látja a dolgot.
Ha az eredeti hanggal szokott valaki filmeket nézni, akkor tudja azt is, hogy mit értek az alatt, hogy a szinkron nem hangzik életszerűen, olyan "stúdiós", mű, izolált. A háttérzajokhoz, nem beszédhangokhoz képest hangosabb, hallatszik az, hogy nem illeszkedik bele az összhangzásba. Az eltérő szájmozgásról már nem is beszélve.

imo :) science fiction is science fact

Zephyr Retiring
#126074
A másik meg amit el kellene fogadnunk az meg az,
hogy más esetleg másként gondolja..

Szavazzuk meg a "mindenki olyan nyelven hallgassa a filmet, ahogy neki tetszik" opciót.
És nem folyik vér, és nem törik csont..<#idiota>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

ximix
#126073
A szinkron vs eredeti nyelvhez hozzá szólva (2. javított, bővített kiadás<#hehe>)


Régen amikor még csak a MTV1 és MTV2-volt, szinte minden szinkronos volt, ezen nőttünk, nőttem fel, nem is nagyon tudtam elképzelni filmet enélkül, a változás mely a 180° elhozta, egy barátom volt. Filmekről beszélgettünk, ő nagy Star Gate kedvelő volt így szóba került, hogy én nem nagyon szeretem a sorozatokat főleg a szapenoperai távlatokba nyúlókat, 3-4 rész oké mondtam neki akkor, erre ő a kezembe nyomot egy DVD-t azzal a szöveggel "ez neked biztos tetszeni fog".

A DVD-n egy sorozat első két évada volt, késő délután hazaérve, na lássuk mi ez a nekem tetsző sorozat, nem volt más, mint a Battlestar Galactica eredeti angol hanggal és magyar felirattal, de az első rész olyan kíváncsivá tett, hogy hajnalig néztem, egy idő után már a felirat sem zavart, az agy "átáll" rá és nem okoz problémát, hogy olvasni kell.

Mivel érdekelt a story, később rákerestem a folytatásra ami magyar szinkronnal volt, azt hittem na ez még is csak "a magyar szinkron", de csalódtam, még 10 percet sem bírtam megnézni belőle, annyira zavart, hiányzott a karakterek eredeti hangja.

Ekkor jöttem rá arra is, hogy a szinkron nem tudja vissza adni azokat a finom részleteket amit a filmbeli karaktert megformáló színész ad hozzá a karakteréhez, meg úgy egyáltalán a cselekmények indokolttá tesznek bizonyos hangszíneket, amit a szinkron nem mindig tükröz vissza megfelelően.

Nálam ide datálható a" Pál fordulás" és azóta már szinte mindent feliratosan nézek, egy két régebbi, esetleg új vígjáték max amit szinkronnal "elviselek", mert ott még a magyar szövegírók tudnak néha brillírozni. Mostanára már az zavar, hogy ismerem az eredeti színész hangját és szinkronnál zavar, hogy nem az szólal meg.

A digitális műsorszórásra való átállás egyik előnye, hogy egy tv csatornának több hangsávja és több felirat sávja is lehet.
Nem követem nyomon, hogyan áll most a rendszer, a foci VB-nél kerültem TV közelébe és akkor nyomogattam pl az M4-en volt 3 hangsáv és egy felirat, ha jól emlékszem, persze mind magyar.
Nem tudom este a filmeknél van e lehetőség az angol hangot és magyar feliratot választani, manapság ezt már nem okozhatna problémát.
Így még csak erőltetni sem kell, hogy a szolgáltatok eredeti nyelven adják a filmeket, csak egy kis figyelmesség volna részükről ez a lehetőség, hiszen a technika már adott hozzá minden dvb vételére alkalmas tv, kütyü tudja és akkor mindenki úgy nézné a filmet ahogy tetszik neki.
Utoljára szerkesztette: ximix, 2018.07.29. 14:46:24
#126072
az egyetlen dolog amit el kellene fogadnunk szinkronosan, az a gyerekeknek szóló rajzfilmek. Minden más esetben pusztulatos igénytelenségről árulkodik, ha valaki önszántából néz tátogó karaktereket akik alá oda nem illően beszélnek, és azok közé az országok közé tartozunk sajnos, akik minden szart leszinkronizálnak a csökevényes agyúaknak, így ha eredeti nyelven akarsz moziban megnézni valamit, az esetek 90%-ában baszhatod. Itt jórészt csak a star wars kaliberű filmek futnak eredeti nyelven, vagy mehetsz művészmoziba esetleg régi filmeket nézni.
molnibalage83
#126071
Szabó Ottót imádom nagyon. 😊

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

chhaya
#126070
A kedvencem nincs köztük. (Bozsó Péter)

you are like a butterfly, a caterpillar's dream to fly

Lacee86
#126069
Igen, ezek jó hangok. Kőszegi szerintem az egyik legjobb.

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

Zephyr Retiring
#126068
Jelenlegi témához. Top 5 férfiasan tökéletes szinkronhang. (Vidi a spoiler alatt)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Valamint egy kedvenc férfiszinkronhangom:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


..és egy kedvenc női:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Mint említettem lentebb, nem minden mai szinkronhang pocsék..

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#126067

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

molnibalage83
#126066
HBO GO-val?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Zephyr Retiring
#126065
Nem írtam tv szolgáltatást. Csak szolgáltatást.
A Netflix már a neve alapján is netes. De szerintem már el is söpörte az HBO-t világszerte nézettségre.
Ha még nem, akkor majd hamarosan. Aztán ők röhögnek majd 😊

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

chhaya
#126064
Netflix mint legerősebb tv szolgáltatás Magyarországon? Muhaha?

you are like a butterfly, a caterpillar's dream to fly

Zephyr Retiring
#126063
Nem akarok túlságosan szőrszálhasogató lenni, de manapság már szinte mindenkinek elérhető majdnem fillérekért a kábeltévé.
HD adások tucatjával, választható eredeti/ és szinkronos opciókkal. Nem minden filmnél, de egyre többnél.
Nem is beszélve a jelenlegi legerősebb szolgáltatóról a Netflixről. Ott van ez is, az is.
Akit érdekel, majd megoldja. Kötelezni semmiképp, senkit. Van épp így is elég kötelező dolog ami elkerülhetetlen.

Rengeteg régi filmet nézek, szerintem átlagosan sokkal többet mint maiakat. Így remélem érthető is miért vagyok szinkronpárti.
Persze vannak mai filmjeim is. Állíthatom, hogy nem mind készült pocsék szinkronnal.
Nyilván elkerülhetetlen, hogy van ami tényleg jobb eredeti nyelven. De ez részemről elenyésző.
Éljen a hazai szinkron, még akkor is ha már nem a régi fényében tündököl.<#eljen><#vigyor>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

QuippeR
#126062
Én németül (3-15 éves korig) és angolul (17-20 éves korig) is gyakorlatilag tévéből, filmekből tanultam meg (kis iskolai rásegítéssel), elég magas szinten. Annyit tudok mondani, még ha van is valakiben ilyesmire fogékonyság, sokkal egyszerűbben fog menni, ha rá is kényszerül.

És még azt szeretném hozzátenni, hogy aki a Battlestar Galactica magyar szinkronizálásában bármilyen formában részt vett, remélem mind a pokol tüzén fog senyvedni az örökkévalóságig.

The problem is not the problem, the problem is your attitude about the problem.

Dzsini
#126061
Ha valakit érdekel a szakma véleménye is - egy rövid beszélgetés Galambos Péter szinkronszínésszel, a Színházi Dolgozók Szakszervezet Szinkron alapszervezetének vezetőjével - a link mögött 34 perctől

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.