127612
-
#127132 A nap bringásként is vakít, egyszer lett belőle egy majdnem balesetem. Azóta ha vakít a nap, akkor rohadt óvatos vagyok.
A féktávos részt nem értem. Nem kell ahhoz semmiféle vezetéstechnikai tanfolyam. A KRESZ oktatáson bemutatják a sebesség hatását a féktávra és arra, hogy egyazon helyzetben gyorshajtás miatt a zebrán mekkora sebességgel kaszálja el az autó a delikvenst, ha eltolja a sofőr... Nekem legalábbis 5 éve tanították és bemutatták és gondolom másnak is.
Ennek ellenére lehet látni az utakon, hogy mit művelnek követési távolság alatt az emberek meg mennyivel mennek. Éppen múlt héten koccant előttem kész autó az Üllőin. Egyik a másik seggében volt és kigyorsítás után fékezett az elől haladó, mert valamit látott. A mögötte levő annak és rendje módja szerint 2 méterről meg felkenődött rá...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.09.11. 09:41:08 -
Renegade #127131 ami esetleg növeli a túlélést bringásoknak, meg gyalogosoknak:
Egy modern, tetszőleges középkategóriás autóknak akkor az A oszlopa, hogy egy merőleges utcából simán elnyelheti a jobbról érkező kombit. Én már párszor lefostam a bokámat, mert a semmiből megjelent előttem egy szabályosan közlekedő autó, miközben csorogtam bele a kereszteződésbe. Ugyanúgy van meglepi emiatt kanyarodásnál is. Ez akkor bibi, ha a gyalogos/bicós nem jön rá, hogy semmit sem lát belőle az autós.
Amivel kb senki sem számol, az a Nappal (mármint égitest) szembe érkező autós, pláne alacsony Nap esetén: már egy enyhén koszos szélvédő is elég ahhoz, hogy semmit se láss az útból, szar ügy, de ez is előfordul.
Autósoknak meg: ha telik rá, akkor érdemes elmenni egy vezetéstechnikai tanfolyamra, mert nagyon sokat segít, ha más nem, megtanul az ember vészfékezni, defenzíven vezetni, meg elhűl, ha meghallja, hogy mik a féktávok harmincnál, ötvennél. -
Renegade #127130 Pesten zizik az emberek ez nem vitás, amiket én tapasztaltam:
Pest káosz, "mindenki" siet, de pár dolgot betartanak, pl ha az ő oldaladán parkolnak az autók, akkor 99%, hogy elengedik a szembejövőt, az emberek túlnyomó része ilyenkor kézjelzéssel meg is köszöni.
NY Magyarország tetszőleges város: tök nyugisak a sofőrök, DE: a jobb kéz nem fontos, hiszen abból az utcából úgy is csak Józsi kanyarodik ki hétkor, Gizike meg kilenckor, nem jöhet onnan senki.
Ami miatt én elkezdtem puffogni, azok elsősorban a vidéki bringások, lásd lejjebb, sőt van egy új divat vidéken (volt valami KRESZ módosítás?): veled szemben tekernek, mintha gyalogosok lennének járda nélküli főúton. o0
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2019.09.10. 20:22:51 -
#127129 Ez a vezetési kultúra egyébként itthon is városonként változik. Nyírbátorban például teljes jól állnak a közlekedésben részt vevő delikvensek az etiketthez, Debrecenben már megint más a helyzet. Városméret függő? Vagy figyelmetlenebbek nagyobb városokban az emberek? Mitől függ ez? Ez csak saját megfigyelésen alapult. De mégis érdekes.
Utoljára szerkesztette: quatlander, 2019.09.10. 19:39:35 -
#127128 Én azt érzem, hogy javult 2013-ig. Mára kőként beleállt a földbe. -
ToxiMaxi #127127 Akkoriban (95) nekem még nagyobb volt a kontraszt a kettő között. Persze ott is vannak nagyvárosok, ahol biztos más a helyzet. -
#127126 Finnországból van ilyen sztori, hogy éjszaka a teljesen kihalt üres városban az autóvezető a mellette ülő magyar turistával (ő mesélte) minden egyes zebránál lassított, figyelt. Mert ez a természetes számára, nem az, hogy úgyis üres, lehet döngetni.
Utoljára szerkesztette: Dzsini, 2019.09.10. 13:13:30 -
ToxiMaxi #127125 Nincs olyan ember a földön, aki pontosan meg tudná mondani a felé közeledő autó sebességét és ahhoz mért féktávját, amit számtalan tényező befolyásol. Tehát azt sem lehet elvárni, hogy minden esetben pontosan felmérje, hogy mikor léphet le a zebrán (a triviális eseteket kivéve), de ez a KRESZ megfogalmazásán is érződik. Nyilván szét kell nézni, de ez inkább a saját érdekem. Németben, amikor cserediák voltam egy kis faluban ott mindenki úgy ment át a zebrán, hogy nagyon szét se nézett, mert a vezetési kultúra nagyon más. Itthon is érezhetően javul a helyzet, de nagyon messze vagyunk még a jótól és az sem segít, ha a felelősséget a gyalogosra próbáljuk kenni. -
#127124 Jövő héten orvosi igazolás vs szülői igazolás kérdés? -
#127123 Ennek a felelősségnek kb. szikrája sem látszik sajnos az esetek többségében. Én bringán megállok, az autók meg sokszor engem kikerülnek vagy elmennek mellettem. Volt, hogy ovis csoportnál álltam meg és direkt a sáv közepére húzódtam. Ne kettőt lehet találni mit csináltak mögöttem a kedves vezetők. Ez az általános.
A bányászbéka segge alatt morál nagy átlagban, legalábbis a fővárosban egészen biztosan. -
#127122 "Oly rég volt, tán igaz sem volt."
-
#127121 A gépjárművezetők részéről, igen, egyértelmű a KRESZ szabályozása, főleg mivel a gépjárművezetéshez KRESZ oktatás és vizsga is társul így a gépjárművezetők egy magasabb fokú tudással kellene rendelkezzenek az adott helyzetről,
mint a gyalogosok, ahova a gyerekek és fiatalok is tartoznak, akik jó esetben a suliban és a szüleiktől tanultak valamit a KRESZ-ről, de egy elsőstől nem várjuk el, hogy a reakcióidő+fékút=féktávolság vagy mit jelent a "veszélyeztetés" a KRESZ-ben fogalmakat csuklóból vágja, így én erre gondoltam az érthetőbb elmagyarázáson.
A fenti gondolatmenetből is kitűnik, hogy a gépjárművezetőkre hárul a nagyobb felelősség a két közlekedő fél közül és tőlük várható el a szabály követő magatartás, mivel minden gépjárművezetőnek ismernie kell azt.
Utoljára szerkesztette: ximix, 2019.09.10. 12:18:54 -
#127120 Kórházba még egyszer vittek 1992-ben, többet soha. Még Nya mentő vitt. -
#127119 Az utolsó mondat nagyon ül. És ezt nem fogja fel a közlekedők többsége. Persze ez nem menti fel a szabálytalankodó kerékpárosokat, de valahogy még soha nem hallottam olyan hírt, hogy kerékpáros gázolásban meghalt volna valaki. A zebrán meg hány embert ütnek el...? Amikor kb. úgy kéne elképzelni, hogy betonfal van, ha gyalogos van az úton... -
#127118 Megjegyzem az utolsó videón már az a két autós is szabálytalan volt akik at ütközés előtt mentek át. -
#127117 Szerintem is. A vezetők nagy része meg szarik bele.
Ez kb. azt jelenti, hogy mondjuk a Budafoki úton, ahol 2x2 és zevba van és előtte tábla a táblát látva a sofőrnek első dolga az, hogy azonnal nézi a járdát előtte 50 méterre, hogy akkor áll-e ott valaki. Ha igen, akkor lassítani kezd és, ha valóban nem csak báméskodik a gyalogos, akkor meg is áll, mert meg tud állni.
Ha a jármű előtt másik jármű van, akkor meg annak viselkedését figyeli. Ha lassít az előtte levő vagy a mellett levő sáv, akkor ő is lassít és megáll.
Mi történik, amikor a sok balfasz erre szarik. Hát ez...
Ilyen majdnem helyzetekből láttam jópárat sajnos csak a Budafoki úton. Tegnap mondjuk egy hülye (plázacica) simán csak áthajtott piroson, amikor már zöld volt a gyalogosnak, mert a zebra elején ragadt, de neki az jár, hogy haladhat. -
ToxiMaxi #127116 43. § Magatartás a gyalogosokkal szemben
"Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni."
Szerintem ez elég egyértelmű. -
#127115 KRESZ 21. § Gyalogosok közlekedése rész tárgyalja ezt, ott nem részletezik és a bikkfa nyelv kicsit száraz, de kb a "meggyőződött annak veszélytelenségéről" és a "úttestre váratlanul nem léphet" ezt takarja.
A nebulóknak már alsó tagozatban ellehetne magyarázni, miszerint az autóknak is szüksége van időre a megálláshoz, és az előjelző tábla jó támpont mindkét félnek ha távolságot kell becsülni.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
És az autósokra vonatkozó szabályok 43. § Magatartás a gyalogosokkal szemben
ilyen téren jó a Kreszdoki, mert a változásokat is feltünteti.
2009-ig még szerepelt a "a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg" ez, ahogy lentebb írom a "Zavarás"-volt.
Amikor én tanultam anno, akkor az oktató határozottságot követelt meg, tehát nem lehetett lassítani zebránál , mert akkor azt mondták, "hogy az útra csalogatom a gyalogost", haladtam a megengedettel és figyeltem a gyalogátkelőhelyekre, ha valaki elindult akkor megálltál.
Persze akkoriban még kisebb volt a forgalom így ez működhetett, manapság egy városi csúcsban születni kéne a túloldalra, ha régi szabály maradt volna.
A KRESZ 3 fő fogalom köré csoportosítsa a két fél között mi a megengedett vagy épp meg nem engedett
ezen fogalmak bár a hétköznapi nyelvben is szerepelnek, de a KRESZ-ben pontosan megvan a jelentésük és rangsoruk határozva.
A rangsor pl: a Kresz azt írja nem "Akadályozhatom" akkor a "Zavarás" belefér, de logikusan a "Akadályozás, Veszélyeztetés" már nem.
- Veszélyeztetés:
ha valaki a közlekedés más résztvevőit kár, baleset bekövetkezésének, a személy- és vagyonbiztonság sérelmének a lehetőségébe sodorja.
- Akadályozás:
ha valaki a közlekedés más résztvevőjét a szándéka szerinti menetében, mozgásában, továbbjutásában gátolja, hátráltatja, a célzattól eltérő közlekedési magatartásra (pl. fékezésre vagy irányváltoztatásra) kényszeríti.
- Zavarás:
olyan magatartás, amellyel valaki másnak a közlekedését nehezíti, a közlekedés más résztvevőit megijeszti, neki kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget okoz, magatartásával figyelmét elvonja vagy indokolatlanul leköti (pl. zavar az a járművezető, aki a kürtöt, fénykürtöt, vagy a távolsági fényszórót indokolatlanul használja. Zavar az a járművezető is, aki a járműve sebességével megtéveszti az elsőbbséggel rendelkezőket).
-
ToxiMaxi #127114 Ha jól tudom a kresszben az van, hogy a gyalogátkelőhelyet az autósnak úgy kell megközelítenie, ha oda gyalogos érkezik, akkor meg tudjon állni. Olyan nincs benne, hogy a gyalogosnak, akkor nem szabad lelépnie, ha az autós, már a táblán túl van, ez inkább gyakorlati érdeke, hogy ne üsse el, de ilyen szabály tudtommal nincs. -
#127113 Amerikában ez kb. annyira gyakori elem a közlekedésben, mint Bp-n a BKV busz. Láthatod mennyire számít... -
#127112 Ilyen buszok leginkább Észak-Amerikában vannak, a megállás nem szabadon választott lehetőség hanem kötelező.
Általánosságban a 4 sávos úton, ami nincs korláttal elválasztva, mindkét irányban meg kell állnia a forgalomnak, ha sulibusz megáll és kihajtsa stop táblát és bekapcsolja a piros villogókat.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Ezért is tettem be ide ezt a videót, mert egy zebrához képest ez egy karácsonyfa, de még is, mint a vakok mennek tovább.
Utoljára szerkesztette: ximix, 2019.09.10. 01:59:33 -
#127111 Elvileg a gyalogos-átkelőhelyre egy tábla figyelmeztet 50méterel előtte, nem véletlen ez a távolság anno ez egy észlelés és normális megállás távolsága egy kis ráhagyással.
Ez figyelmezteti az autóst az átkelőhelyre, másrészt ha itt meglátja a gyalogost lelépni az útra, akkor még biztonságosan megtud állni.
Ugyan ez fordítva is igaz ha a gyalogos látja, hogy e tábla után van már az autó jó pár méterrel vagy semmi jelét nem mutatja a megállásnak akkor nem léphet le még ha elsőbbsége van is, mert az autó ha akarna se tudna megállni max vészfékezéssel.
Gyerekkoromba még ilyen jópofa rajzfilmek is voltak youtube link, plusz ha jól emlékszem volt pár alaklom amikor a suliba is cangával kellett menni, mert volt ilyen gyerek kresz oktatás .. bójákat kerülni, megállni, körülnézni, elindulni, kanyarodni,..ect
-
Fbn Lx #127110 Na ilyen stoptáblás iskolabusszal még soha nem találkoztam, szóval bevallom nem biztos, hogy az első találkozásnál időben kapcsoltam volna, ha ezt nem látom. De azért az a külső sávban elszáguldó autó elég horrorisztikus.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!1:40-nél én eléggé azt vártam, hogy "segítsen Obi-Wan Kenobi, ön az utolsó reményem" -
#127109 Igen. Sajnos. Valami furcsa ok miatt az emberek egy részének, ha segge alá kocsi kerül, akkor úgy érzi, hogy ő egyenlőbb az egyenlőbbnél. -
#127108 Majd holnap erre azért írok valamit, nem felmentésként, kiegészítésként. -
#127107 Pont ma találkoztam egy videóval, más szituáció más ország, de az emberek hasonlóak ezek szerint ?
-
Fbn Lx #127106 mindkét oldalon sok az idióta, mert mindenen emberek ülnek. A jogsi megléte talán kicsit szűri az autósokat, így lehet, hogy ott 10%-kal kevesebb.
Mindenesetre gyalogosként is rendszeresen előfordul, hogy megyek át a zábrán, autós nem hogy nem áll meg, de halad tovább ugyanazzal a sebességgel és éppen elmegy mögöttem, hogy bizonyítsa, hogy meg tudna ölni. Aztán dudál, és lehúzott ablakkal kurvaanyázik. De így konkrétan az arcomba tolja, hogy miért nem állok meg a zebránál és adom meg az elsőbbséget. Egészen abszurd. Minden hónapra jut egy. Olyan is volt, aki kanyarodott rá a zebrára a furgonnal és még rá is taposott, hogy olyan jó 10 centi maradjon a sarkam mögött.
Aztán amikor bicajjal jártam, rendszeresen előfordult, hogy elsőbbséggel haladtam tovább egyenesen, az autós meg rámfordul és megpróbál dudálva elütni, szokásos kurvaanyázás, hogy nem adom meg az elsőbbséget.
Mindenfajta gépen idióta és veszélyes az ember, az autóvezetést viszont sürgősen automatizálni kell. Pusztán azért, mert egy majom egy bicajjal jóval nehezebben öl embert, mint egy majom egy autóval.
Utoljára szerkesztette: Fbn Lx, 2019.09.09. 23:44:26 -
#127105 egyszer, akkor tanultam meg, hogy a tejallergia és a laktóz-intolerancia nem egy és ugyanaz - bár általában nem volt gondom kis mértékű tej elfogyasztásával, akkor a semmiből bemosolygott egy laza anafilaxiás sokk, és majdnem kaptam egy mosolyt a torkomra. mindezt 7-8 évesen, elég komikus arra emlékezni, hogy a mentősök felettem beszélték éppen meg, hogy "na nyisszantsunk, vagy kibírja a srác a kórházig?"
szerencsére sikerült kinőni, mert szopás lenne felnőttként bármilyen tejtermék nélkül élni. -
Renegade #127104 nincs bezzeg, bringás ugyanúgy lehet hülye mint az autós, meg fordítva, amiket írtál az sajnos mind valid, látom én azt is, hogy mit csinál némelyik autós.
a piros lámpás dolog tényleg lassan sport, a zebrásokat durván büntetném én is.
plusz a körforgalmasokat (max az autósok fele indexel kifelé jövet, rém frusztráló), de az csak az én becsípődésem, rém idegesít. -
Renegade #127103 :) -
#127102 Lekopogom még soha. Remélem, ez így is marad. -
#127101 Az ego felerősödése nagyon jellemző napjainkra, s ez a közlekedésben nagyon erőteljesen jelentkezik. Én ma a másik oldalt tapasztaltam meg, kocsiban ültem és körültekintően vezettem, de váratlanul elém hajtott egy bringás. Nem rajta múlott, hogy nem lett elcsapva. -
#127100 big like -
#127099 Na, hát akkor rövid fővárosi tapasztalatok az esetek 99%-ban bringával közlekedőtől. Úgy 6000 km-et tekerek átlagosan egy évben most már és úgy 6+ éve elsődleges a bringa.
Első körben zebra és járművek viselkedése.
Sok úton konkrétan lassan születni kell a túloldalra. Az úton közlekedők gépjármű vezetők többségének a zebra csak az aszfaltrajz verseny dekorációs eleme.a 2x2 sávos úton, mint pl. Budafoki.
Az, hogy hányszor nem csapnak el gyalogost csak a szerencse miatt, amikor a gyalogos reflexei mentenek meg, nem azért, mert a sofőrök szabálykövetőek lennének. Amikor a balfasz zebrán előz vagy amikor az külső sáv megáll, de a belső tolja neki ezerrel...
A "legviccesebb" az, amikor kerékpárosként szabályosan megállok, majd mögöttem dudál az Isten barma, hogy miért álltam meg és nekiállt kikerülni és majdnem elütött egy gyalogost. Na ott kedvem lett volna a 2,5 kilós láncommal kezelésbe venni kezét lábát, hogy egy ideig ne üljön volán mögé a büdös parasztja...
Az is érdekes statisztika lenne, hogy pl. a férfi vezetők igen nagy része tapasztalatom szerint kb. a jó nőknek és esetleg kisgyereknek áll meg, de egyébként többség szarik bele. Egy idő után inkább már nem számoltam azon eseteket, amikor a külső sávban levő sofőr megállt, a belsőben meg nem. Még csak nem is lassítanak. Akkor sem, amikor integettem neki és mutogattam a zebrára. Ilyen mentalitás mellett nem kell? Bocs, nem értek egyet...
Ennek az egész viselkedésnek az a kimenete, hogy ma sok gyalogos megköszöni, ha a gépjármű vezetők átengedik a zebrán megadva számára a KÖTELEZŐ elsőbbséget. Kemény...
A piros lámpán áthajtás a főváros egyes pontjain napi és tömeges rutin, Ezt nem úgy értem, hogy órákat vársz néhány helyen, hogy láss egyet, hanem azt kimész és azt számolod, hogy hány lámpaváltás lesz egyáltalán, ahol talán nem hajt bele egynél több jármű a full pirosba vagy egyáltalán. Mert egy gyakorlatilag mindig van. Hány ilyen helyet mondjak? Első körben csak egyet, a Haller és Soroksári sarka.
Volt olyan, hogy 2 sávon három autó és egy motor zúgott át. Az egyik "legszebb", amikor a 23-as busz még a zebra előtt járt, amikor már zöld volt a gyalogosoknak, és a busz seggébe tapadva még egy autó is ment úgy laza 70-es tempóval úgy 2 méterre. Piroson áthajtás + követési távolság megszegése. Igen, a busz is, rendszeresen. Kb. 3,5 éve járok arra és összesen a hétvégéket is beleszámolva kb. 15 olyan alkalom volt, amikor nem a piroson hajtott át valaki.
Nem értem, hogy mit szaroznak traffipaxszal meg mással. Kiáll két rendőr egy ilyen sarokra egyik kameráz, a másik 100-200 méter után kiinti a delikvenseket. Egy ilyen eset 50k bünti tudtommal. Mindenkihez olyan nyelven kell beszélni, amit megért. Ha csak ebből ért a társadalom, akkor sajnálatos, de ez van. Aztán majd elgondolkozik talán, hogy mennyibe kerül az autózás úgy, hogy bizonyos szokásokkal párosul. A Soroksári-Haller sarkán kb. 1 óra könnyű munka lenne kiszabni kb. 1 misi büntetést. Ennél jobb befektetés kevés lenne, a rendőr órabérekkel számolva. És itt mérni sem kell sebességet. Látod, hogy piros, belehajt, bünti. Nincs vita.
Szóval ma ott tartunk, hogy a "hogyan találsz durván szabálysértő gépjárművel közlekedőt"* az utakon kérdésre a válasz az ma sok helyen, hogy "könnyen és találomra". Ez ma a morál az utakon. Amióta hirtelen megint sok embernek lett pénze autókázni azóta kb. kőként állt bele a morál a földbe. 2011-13 között, amikor sokkal kisebb forgalom volt, akkor sokkal előzékenyebbek voltak a vezetők. Ma ennek szinte szikrányi nyoma sem maradt nagyon sok helyen. Szabályok nem számítanak, az ÉN ÉN ÉN ÉN hozzáállás a menő, és ha 5 méter "előnyt" tud szerezni a kedves vezető, akkor leszar mindenki mást.
Az, hogy dugóban rendszeresen bemennek a kereszteződésekbe és nem tudnak kijönni szintén teljesen általános. Ameddig senki nem teszi meg, addig még tűrtőztetik magukat. Amint azonban jön az első ÉN ÉN ÉN seggfej, akkor onnantól fogva mindenki ezt csinálja, mert ennyit számít a minta... A legszebb az volt, amikor ilyenek miatt egy mentő beragadt percekre a Etele utnál a forgalomba... De az sem ritka, hogy ne ragadjanak bent a kereszteződésben előre mennek és ráállnak a zebrára olyan szorosan, hogy nem tud átmenni a gyalogosforgalom, mert annyi hely sincs, hogy elférne egy gyalogos...
Ez ma a jellemző...
A zebrán való áttekerésről még valamit. Ha a hülyéje úgy teszi meg, hogy semmiből berobbanva, akkor az tényleg csúnya. De bakker, ha ott állok várok és áttekerek, az nem jobb nektek kedves sofőröknek, hogy gyorsabban átér a bringás? A járda megközelítését kellene szabályozni és nem azt, hogy akkor mekkora sebességgel mész át rajta. Ez kb. akkora faszság, mintha megtiltanád azt ,hogy átkocogjon a zebrán a gyalogos, ami nem tilos.
És ameddig a városi közlekedésben aránytalanul nagy felületet kapnak a gépjárművek, addig se ne akarjon nekem papolni arról, hogy "bezzeg"
Szinte végtelen hosszúságban tudnék írni arról miket művelnek az alulképzett vagy bunkó vezetők az utakon.
*Alig várom majd, amikor jön majd a "bezzeg a bringások" rigmus. Igen, ott is vannak donorbringások, akiket képtelen vagyok megérteni. Belehajt a pirosba, hogy nyerjen 5 sec előnyt aztán 100 méter múlva utolérem, mert nem teker gyorsan. Igazából semmit nem nyert vele. A csúcs eddig az a kerékpáros futár volt, aki az Astoriánál a Kiskörúton este 6 hétköznap átment a piroson a dugóban. De ez ritka. -
#127098 Kb. -
#127097 Ne akard, hogy kőkemény bringásként leírjam, hogy mit látok a gépjárművel közlekedőktől Bp-n, mert abban sok köszönet nem lesz.... -
#127096 örök téma lehet ez is -
#127095 "kérdést nem hiszem, hogy ér," - azért évente párszor előjön egy ilyen kérdés, hogy akkor mindenki levezethesse itt a topicban a feszültséget. te most el is kezdted :) -
#127094 Nem túl régi kedvencem: egyirányú utca, a bal oldalon széles bicikliút (szép és új, a járdával megosztva, nem az útból leválasztva). A biciklis mégis az úton megy, jobbról előzi az autóst, aki éppen jobbra akart kanyarodni egy parkolóhelyre. Autós satufék, sokkban állt fél percig, a biciklis meg sem állt. -
Renegade #127093 pár napja láttam egy erőset: busz sáv jobb oldalán teker a srác (nem volt kiegészítő tábla), mögötte jön a busz, valami elpattant a sofőrben, duda ezerrel (ilyen esetben lakott területen szabadon használható), alig lassítva, csóri kerékpáros nem picit megijedt, felugratott a járdára, majd buszt megkerülve ment panaszkodni a sofőrnek, hogy ezt hogy képzelte, meg fel fogja jelenteni...nem értette meg, hogy valójában az a nap volt az új születésnapja.