Azt mondja \"idõt kérek\"

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#93
Csatlakozom az elõttem szólókhoz. Nem szabad ilyen játékokba belemenni, mert ilyenkor már nem azon gondolkozik, hogy veled maradjon-e, hanem hogy veled vagy a másikkal.
Két éves kapcsolat, igaz a végén már nagyon szemét voltam, és a bnõm többször is mondta, hogy nem érzi hogy szeretem. Októberben egyszer szakítottam vele, közel 1 hónapig, akkor hetekig zokogott utánam, végül adtam neki még egy esélyt. Valentin napra még nagy szerelmesen ajándékot vett nekem, aztán összevesztünk és 1 hétig nem nagyon beszéltünk, majd lementem hozzá egy virággal, és közölte hogy nagyon szeret, nagyon hiányzok, de idõre van szüksége. Elhúzta még pár napig, múlthét kedden végleg lezártuk összebújva, bár én még nem akartam, mentem utána, de beláttam, hogy nagyon sok fájdalmat okoztam neki, pedig nagyon szeretett. Rá 1-2 napra már mással volt, vasárnap ki is tették iwiw-en, hogy kapcsolatban...
Oké, hogy lezár az ember egy kapcsolatot, de szinte még vége sincs, és már az embernek bele kell abba gondolnia, hogy nemsokára mással fog egy ágyban...
Nem tudom hogy lehet 1 nap alatt lezárni egy kapcsolatot, úgy hogy pár hete még halálosan szeretett, amit az anyukája is megerõsített. Igaz sok olyat tettem ami már tényleg nem azt tükrözi hogy foglalkozok vele és szeretem...

#92
Persze ez már veszett fejsze nyele...ez akkor van ha nincs annyi az illetõben hogy õszintán megmondja vége...

SZAVAZZ HAZÁNKRA és KÜLDD TOVÁBB A CÍMET ISMERÕSEIDNEK IS: www.TheVoteNation.com

cukorborso18
#91
Sztem az egyik legrosszabb dolog amivel ki lehet csinálni a másik felet egy kapcsolatban, az az idõkérés...(tapasztalat,senkinek nem kívánom).Miért nem lehet ezt a dologot lerendezni magadban?! és a döntésedet közölni a pároddal:szeretlek minden ok; nem szeretlek legyen vége...de mikor csak lóg a dolog a levegõben...szeret?nem szeret?...áhhh.Szóval ha nem muszáj, akkor senki ne tegye ezt meg a párjával...

#90
Vétettem, elnézést, bocsánat! :)

#89
Helyesen: elsõkézbõl <#wink>
#88
Lazítsunk a kapcsolaton? Mozgásteret mindig kell hagyni a másiknak. Ha el akar menni pl szórakozni, jól érezni magát a haverjaival engedni kell és nem hívogatni 10 percenként, hogy hol van, kivel van és mit csinál éppen. Én úgy vagyok vele, hogy minden nap együtt lenni sem olyan jó. Inkább vágyakozok és várom mikor látom ismét. : ) Ha ennél nagyobb lazítás kell, akkor az már részemrõl nem kapcsolat...

zoliapu
#87
Én nem szoktam hazudni csak nem a teljes igazat mondom...

Szerintem is az ilyen idõkérés, csak annak jele hogy nem meri a szemedbe mondani, hogy game over.

A lazítsunk a kapcsolaton megint más tészta.

Ha nem ismernél még: második nevem veszély, az elsõ játék... Ambient Enjoy

#86
Nos, erre sokmindent nem tudok reagálni... én nem voltam ilyen cipõben, mert mikor éreztem, hogy valami nem mûködik, elmondtam kínom bajom a másik félnek és kértem, hogy váljunk el... félreértés ne essék, nem voltunk házasok csak annyit kértem, hogy õ menjen erre én meg megyek arra...
Volt olyan esetem, hogy megkértem az akkori párom, ha esetleg találna nálam jobbat és úgy érzi boldogabb lenne vele nem kérek semmi mást, csak azt, hogy mondja el. Ne mástól tudjam meg, hanem tõle. Elsõízbõl. Na mi lett ebbõl? Magamnak kellett rájönnöm... pff... õszinteség kihalófélben :S

#85
Igaz, így KÉNE! De nem így tesznek, hanem idõt kérnek, ami semmi jót nem jelent. Válás/elhagyás lesz belõle.
Az a legrosszabb, hogy ilyenkor a másik még reménykedik! Lásd témaindító esete, lásd én esetem stb.
#84
ergó arról van szó, hogy gyávák vagyunk, félünk...
de amint látom itt a pasik a nõket akarják rossz színben feltüntetni, holott valljuk be a pasik sem szentek. Ha már nem akarom a kapcsolatot és csak azért vagyok a másikkal mert tudom, hogy szeret, akkor is elmondom, hogyan látom a dolgokat, hiszen más érzéseivel nem játszhatok. Legalábbis mindenkinek így kéne felfognia... szerintem.

#83
és mindez fordítva is igaz!!!

#82
Dr. House nagy kedvencem nekem is! Mielõtt bejött volna a sorozat Magyarországra, már kitaláltam egy hasonló mondást: Ügyfél, tehát hazudik. (Ügyfélszolgálatos vagyok)
Egyébként akkor jön ez a gondolkodási idõt kérek dolog, mikor gyáva megmondani a másiknak, hogy kopjál le, mást akarok.
Mert a másik még nagyon szereti ..
#81
jah tipikus nõi viselkedés gondolkodás alatt már összejön valakivel vagy már elõtte meg van:D

#80
Velem is ez történt. Idõt kért, de csak azt jelentette, hogy talált magának egy szõke genyát, akivel a "gondolkodási idõ" alatt összejött. És akit már elõtte kinézett magának!!!
Ha pár napon belül nem hiányzik neki a párja és nem megy vissza, abból már nem lesz semmi.
Ja és 30 éven felüli vagyok.
Brolly
#79
"csak mi bonyolítjuk túl a dolgokat."
jogos, a nõk bonyolítják túl a dolgokat<#hehe>

#78: am ez is igaz, csak tudod mi a baj, hogy pont azoknak a lányoknak hazudnak akik meg se érdemlik és hát jön az általánosítás ebbõl meg a "minden pasi hazug".

\"Kokain inhalációt követõen a V1-V2 elvezetésekben inkomplett jobbszár-blokkra emlékeztetõ terminális pozitivitás, valamint több mm-es ívelt ST-eleváció lépett fel\"

#78
Mert a pasik nem szoktak a nõk szemébe hazudni? Ugyan már! Dr. House szerint... "mindenki hazudik" :-)

#77
Úgy gondolom ha valaki idõt kér gondolkodni az már jót nem jelent. Az embernek két választása szokott lenni leginkább...és az az igen vagy a nem.... vagy akarja a kapcsolatot vagy nem. Ennyi... csak mi bonyolítjuk túl a dolgokat.

#76
Örülök<#eplus2>

#75
Lol én is összefutottam exxel ma délután ugyanaz,beszélgetni kezdtünk én tök laza voltam és teljesen rám kattant megint,az új csávó már nem kell neki....

sz4bolcs
#74
Mi ebbõl a tanulság? Kevés az idõ, mindenki kérhet idõt.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#73
na hagyjuk már, h milyenek a csajok...tõlem idõt kért, h tudjon gondolkodni...ne beszéljünk egy ideig...nem beszéltünk...aztán együtt voltunk, és most meg kidobott...pasik -.-

#72
sztem nincs olyan tanács, amit érdemes lenne bárkitõl is megfogadni: bármit is csinálsz, Neked kell érezned hogy jó döntést hozol-e, vagy sem. ;)
#71
Nos valami kifelejtettem az elsõ postomból. Szóval 1 év után azért szakítottam vele, mert féltékeny voltam rá (bár semmi rosszat nem csinált, csak elõtte pár hülye ribanc..) és elnyomta az összes érzésem. Szakítottam vele, 2 napra rá pedig egy lány a fõsuliról áthívott, hogy kártyázzunk bátyjával, annak barátnõjével, meg mi ketten. Hát jó mondom, autóval voltam inni sem akartam, de valahogy került egy üveg pia, aztán mégegy, végül az ágyában kötöttünk ki. Másnap rájöttem, hogy mennyire hülye vagyok, és mégiscsak a régi kell. Szombaton eléálltam, és elmondtam neki, hogy ez történt, és újra vele akarok lenni. Nála sajnos ez elég nagy törés volt, és túl gyorsan jöttünk össze újra, így görgette maga elõtt ezt a tüskét, és nem tudta elfelejteni. Így ez nála ugyan azt tette mint nálam, hoyg elnyomott mindent. Hogy egy másik kan után nem fog menni, azt onnan tudom, mert eddig sem tette, sõt barátok szerint revansot akar venni.
Némi ötlet, tanács?
jah valszeg csütörtökön találkozunk, szombaton meg itt alszik, mert családi ünneplés van. Nos mostmár tényleg jól összekuszált a helyzet. :)

A dead world, a dark path, not even crossroads to choose from...

Frosty01
#70
ha egyszer dobott, akkor hagyd a gecybe, mi garantálja hogy egy másik kan után nem ered meg a nyála??

practitioner of the forbidden arts of death

[HUN]FaTaL
#69
Idõkérés ez a legyünk barátok duma után a második legszánalmasabb:(

http://goo.gl/gd6Zi5

#68
Hát igen, veszélyes az msn, tény és való, néha tényleg meredek dolgokat lehet kiprovokálni. :)

A dead world, a dark path, not even crossroads to choose from...

#67
Update: Délután találkoztam vele, hoyg a ruháimat, meg ezt azt ideadjon. Aztán úgy alakult, hogy leültünk kávézni. Aztán beszélgettünk vagy 4 órát... kiderül, hogy a srác nem kell neki, nemtudja, majd eldönti.. :D viszont új oldalamról ismert meg, mert kb laza voltam mint a rigalánc, és nagyon tetszett neki. Hát, kíváncsi leszek. De attól még szabad vagyok, szóval semmi sem tiltott. Remélem rájön, hogy mégis én kellek neki.
Addig meg, hát, marad a pia, meg a bulik.

A dead world, a dark path, not even crossroads to choose from...

Narxis
#66
Jó a topik cím.<#eljen><#nevetes2>

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

autoszimulator
#65
Különben érdekes kis szemináriumot lehetne tartani arról, hogy a csajok milyen módon tudnak megbolondulni egy egy msn-es beszélgetés során... Megered a nyelvük, ezermeg egy olyan dolgot mondanak, amit élõben biztos hogy nem, félreértenek dolgokat :DD Veszélyes menet az ilyenekkel az MSN :D Azt hiszik, ha bezárják az ablakot, azzal mindenkinek a memóriájából törlõdnek az írottak? :DD

.: mobilize.hu :.

#64
<#taps>

#63
heh, ezt akár én is írhattam volna, mert dátumoktól kezdve a teljesen hasonló szituig majdnem detto tök ugyanez esett meg :/

/tanulság? ha már egyszer nem mennek jól a dolgok, valszeg game over, és az elsõ bekéredzkedõ nyálgép sajnos jó eséllyel ledumálja rólad a lányt/
R0zs0máK
#62
Lány aszonnya idõt kérek -> Azt mondod, oké szevasz :D:D Aztán keressen ha akar, ha nem akkor ott száradjon össze :D:D

I\'M AWESOME! http://ae86levin.blog.hu

#61
engem ne szeressen senki, inkább tiszteljen és becsülje meg az én tiszteletem!

http://gaborszantai.co.uk/

#60
Sajnos így van...

#59
fura lények a nõk, simán a szemedbe hazudják, hogy szeretnek. Direkt rá is kérdeztem, hogy biztos-e benne és õ "persze igen, a legbiztosabb"!

#58
az az igazság, hogy addig hívogattam amíg felvette és akkor mondta ezeket. Tudtam, hogy az egy hét csak idõhúzás, akkor meg minek szenvedjek...

#57
Dehogynem nem szabad rágódni:)

#56
Nos, ez pont aktuális nálam is. 15 hónapot voltunk együtt a lánnyal (20 éves), ebbõl a 12. után szakítottam vele egy hétre, mert úgy éreztem nem szeretem. Közben rájöttem hogy mégis, és újra együtt voltunk még 3 hónapot. Egy idõ után éreztem hogy nincs minden rendben, amúgy rendes lány, tényleg. Nos, 2 hete vasárnap azt mondta hogy szeret, és minden tökéletes volt valamiért. Aznap kapta meg a laptopját, így újra tudott msnezni. Melóhelyén a kolléganõje fia (18 éves...) egybõl rákattant. egy héttel ezelõtt pénteken megegyeztünk egy szünetben, mert hogy õ már nem szerelmes... semmi foyltatást nem zárt ki, és a jelek is ezt mutatták, hogy van esélyem. Szombaton együtt voltunk, de elõtte elment titokban kávézni a gyerekkel, állítólag azért, hogy ne aggódjak (de nem akar tõle semmit, szemebe mondta). 4 napig nem ettem, cigin és kávén éltem. Csütörtök este bejelentette, hogy vége. (hála égnek felkészültem rá) Azért rosszul esett, de mondtam magamnak meglátjuk még mi lesz. Pénteken (tegnap) találkoztunk volna, és lemondta, mert a fõnöknek bulija lesz szülinapi, és fáradt lesz. Mondom jó, majd szombaton. Ma délelõtt nézem iwiwet, ránézek a kis gyökér srácra, kapcsoaltban, és a képen smárolnak.

Mi a tanulság? Semmi értelme a szünetnek, mivel úgyis ez a vége. Másodsorban, meg készítsd fel magad a legrosszabbra, és akkor ha rossz ér, akkor nem csap annyira a földhöz. Mert nem fogsz mást érezni, csak haragot, hogy hazudtak neked, vagy hitegettek, vagy mert nem mert eléd állni.
Nem hittem hoyg ennyire könynen túllépek rajta, pedig tényéleg szerettem. És most? Most az eddig figyelmen kívül hagyott nõi érdeklõdést figyelembe kell venni, és pikk pakk talál az ember újat magának. Valószínû jobbat. Vagy nincs igazam? :D

A dead world, a dark path, not even crossroads to choose from...

Tinman
#55
Az volt az értelme, hogy a másik pasitól kapott valamilyen pozitív visszajelzést.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

#54
Igen,hasonló helyzet volt pár hónapja nekem is egyik napról a másikra azt mondta már nem szeret,késõbb kiderült lecserélt

Brolly
#53
az szép volt, tegnap du. idõt kér ma meg kidob, hát ezzel csak az idõt húzta, nem tom mi értelme volt, bár ki érti a csajokat...
ilyenkor jól jön egy-két ájulás a haverokkal...

\"Kokain inhalációt követõen a V1-V2 elvezetésekben inkomplett jobbszár-blokkra emlékeztetõ terminális pozitivitás, valamint több mm-es ívelt ST-eleváció lépett fel\"

gabber_saviola
#52
simán lecserélt

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkõzés.

gabber_saviola
#51
ha a suna már ezzel jön, hogy idõt kérek akkor már lapát van lazán.

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkõzés.

#50
5 napja még azt mondja hogy szeret, most meg kialudt a tûz

#49
hivatalosan is kidobott, most egy pár hónapra készen vagyok

Sugam
#48
fuj . ezaz amitõl meghalok, érted nincspara ha aszondja figyelj nemteccel vagy ,vanpasim mittomén. DE EZAZ IDÕKÉRÉS. na ez a menekülés. bizonytalanság ,de õ már mégis tudja hogy bizony mehetsz a levesbe.. idõsebb körökbe ez máshogy van ott már komolyabbak az emberek, ahoz nemtudok hozzászólni

Molnibalage
#47
Az ilyen dumáktól dobok én hátast. Miért nem meri kimndani kerek perec amit akar? Ilyen oltós dumával jönnni... Idõkérés?? Mi ez röpladbda? Kosárlabda??

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#46
a telefont sem veszi fel, ennek tényleg vége.

#45
Pedig a racionalítás nagyon is kifizetõdõ...Ahogy mondták a szerelem csak egy kémiai állapotot ami nem tart soká...

#44
Valószínû nem tudsz róla,már nekem is volt úgy hogy nem hittem volna el semmiképpen hogy más van dologban pedig de