274
  • bvalek2
    #234
    Bűncselekmény gyanúja felmerült, volt feljelentés, és tárgyalás, aminek során kimondták az elévülést. Tárgyalni tudtommal bíróságok szoktak. Most hogy az utolsó szalmaszáll is elszakadt, mibe fogsz kapaszkodni? Megint dislexia lesz? :D
  • babajaga
    #233
    "akinél a bíróság megállapította hogy bűnös, csak a cselekedete elévült"

    És ezt honnan vetted? Elévülésnél a bíróság nem mondhat ki semmit mert össze sem ül.
  • bvalek2
    #232
    Ezeket az "információkat" folyamatosan csöpögtette annak idején a baloldali média, aztán lett belőle egy sor becsületsértési per, amit Kellerék szépen sorban elvesztettek, ahogy annak lennie kell. Mert a bíróságon kiderült, hogy egy apró tévedés itt, másik kis csúsztatás ott, nem ott találkozott, nem vele, nem arról beszéltek, sosem létezett, meg hasonlók... csak tudod ezekből már nem lett szalagcím.

    Átlag 100 emberből 80 olvasta az újságok címlapján, hogy megvádolták az Orbánt, ebből 20-at nem érdekelte az egész. Aztán a 100-ból 15 vette csak észre az apróbetűs bocsánatkérést, amire a bíróság a lapot kötelezte. A bírságot pedig nevetve kifizették... Ez 80 - 20 - 15 = 45 becsapott embert jelent, akik meg vannak győződve róla, hogy ismerik az Orbánt, köztük TE. Félelmetesen hatékony taktika...

    Vesd össze ezt Gyurcsánnyal, akinél a bíróság megállapította hogy bűnös, csak a cselekedete elévült. És még hasonlítsd össze a két ember vagyonát is, kb 100-as szorzó Fletó javára. Ekkora előnyt jelent a KISZ-ben segget nyalni...
  • sathinel
    #231
    Orbán apjának pl a dunaújvárosi vasműbe szép kis beszállítást intézett el a fia, mindezt úgy hogy akivel 5 évre megvolt a szerződés, majdnem felmondták. Persze csak azért majdnem, mert eredetileg fel akarták, csak túl nagy botrány lett belőle. Az apjához kiment újságírónak szépen széttörte a kameráját. Jah és hogy van az apjának eleve bányái? Sok embert ismerek, de akik jól jöttek ki a rendszerváltás után, azoknak rendszerváltás előtti kormányban jó ismeretsége volt.

    A másik hogy ki is vásárolta fel a tokaji földeket? nem orbán? És még parasztvakításnak az elején még farmeben, stb jelent meg a parlament előtt, hogy ő átlag ember. Egy kis gyükér aki megvezeti a tudatlanokat, és mindezt demagóg baromságokkal.

    Azt is észre kéne venni hogy orbánnal nem állt szóba csak Berlusconi, és Haider. Mert a többiek nem akartak vele találkozni, vagy csak minimális időre. Olyan emberrel nem tudunk semmit kezdeni akit nem vesz komolyan a világ nagy része. Én elég sokat találkozok francia, német, angol arcokkal, akik szerint saját magának , hazugságainak köszönheti hogy nem akarnak vele mutatkozni.

    PL:
    Eladta egyik dolomitbányáját Zarándok János, a Dunaferr-ügyben idősebb Orbán Győző versenytársaként elhíresült bányavállalkozó. Zarándok a Veszprém megyei Vilonya határában lévő, négyhektáros bányáját a cégbírósági adatok szerint az idén szeptemberben alakult Dolomit 2002. Kft. vette meg. E veszprémi székhelyű cég ügyvezetői és társtulajdonosai Simicska József és Barabás Árpád.
    A bányagépészmérnök végzettségű Simicska József kérdésünkre azt válaszolta: csak távoli rokona az APEH volt elnökének, a Fidesz gazdasági főemberének, Simicska Lajosnak, akivel nincs semmiféle üzleti kapcsolata. Hozzátette: 2000-ig a kincsesbányai bauxitbánya műszaki vezetője volt, annak bezárása után vállalkozást alapított, amely egyebek mellett bányászati és építőipari gépek gyártásával és javításával foglalkozik. Simicska József tudósítónknak elmondta: így került üzleti kapcsolatba Barabás Árpáddal, akivel most megvették a vilonyai bányát.A veszprémi Barabás Árpád 1994-től foglalkozik beton- és térkőgyártással. A Barabás tulajdonában lévő Veszprémbeton Kft. az utcák díszburkolatának készítésére alkalmas térkő egyik legnagyobb hazai gyártója. Barabás Árpád veszprémi tudósítónknak azt mondta: a vilonyai bányát kizárólag saját térkőüzeme nyersanyagellátásának biztosításához vette meg. – Ezt a rendkívül jó minőségű dolomitot pazarlás lenne útépítésre vagy kohászati célokra használni – jegyezte meg Barabás, aki határozottan kijelentette: nem áll szándékában dolomitot szállítani a Dunaferrnek vagy útépítő cégeknek. Hozzátette: ehhez a most megvásárolt, összesen három-négy millió tonnányi kőzetvagyont rejtő bánya kicsi is lenne. Barabás Árpád üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, hogy mennyiért vásárolták meg a vilonyai bányát.Zarándok Jánost, a Mészkő és Dolomit Kft. tulajdonosát tegnap nem tudtuk elérni. Az ismert vállalkozó lapunknak többször úgy nyilatkozott, hogy az Orbán-kormány idején politikai eszközökkel szorították ki a Dunaferrből, amelynek korábban dolomit- és mészkőszállítója volt. Zarándok azt állítja: ugyancsak az előző kabinet politikai nyomására veszített piacokat több útépítő és más, kőfelhasználó vállalkozásnál is. A Mészkő és Dolomit Kft. tulajdonosa tudósítónknak korábban azt mondta: a piacvesztések miatt felszámolja termelő vállalkozásait, és cége csak a több mint hetven, az ő birtokában lévő bánya és bányaterület vagyonkezelésével foglalkozik majd. A vilonyai bánya eladása ebbe a stratégiába illik. Zarándoknak egyébként Vilonyán van egy másik, a most értékesített négyhektáros kőbánya szomszédságában lévő, negyvenhektáros bányaterülete is.

    A másik oldal sem jobb, de ezt a kis gyükeret ennyire magasztalni undorító.
  • Epikurosz
    #230
    mert az teljesen van = mert az teljesen más
  • Epikurosz
    #229
    Tévedés ne essék, én nem vagyok a vagyonosodás ellen. sőt, szeretnék magam is dúsgazdag lenni. (Nem piszokgazdag vagy piszkosul/mocskosul gazdag, mert az teljesen van, és ilyenek vannak nálunk.)

    Nekem ha a Rubik-kocka, vagy a videósznemüveg, vagy a nullpontenergiás örökmozgó, vagy a fiatalság italának felfedezője, vagy egy világhírű művész, sportoló, etc. sokat keres, és meggazdagszik, az teljesen rendjén van. Sok ilyen kell! De, ha valaki olajszőkítéssel, befolyással üzérkedéssel, sikkasztással, vállalkozók zsarolásával, fiktív számlagyártással, etc. lesz gazdag, az nem idevaló, az ellen fel kell lépnie a társadalomnak.
  • willcox
    #228
    A vasutasokat nem kell bujtogatni, nem is bujtogatja senki. Neked valószínűleg téveszméid vannak, vagy nem hiteles forrásokból tájékozódsz. Rendesen meg vagy vezetve.
    Sajnos tényleg csak egy általános sztrájk segítene (leszámítva az erőszakos eltávolítást). Utána meg (miután megbuktak) nagy vagyonelkobzásokat kéne tartani azoknál, akik csalással, lopással, mutyizással szerezték a vagyonukat. Amíg egy ilyenre nem kerül sor, addig nem lesz béke az országban.
  • willcox
    #227
    Tisztességtelenül gazdagodtak meg mindannyian.
    Meséld már el, hogy hol vannak Orbánnak milliárdjai?
    Ferikédnek viszont van több is, kókadtnak is, vérveresnek is, balsójgordonkának, és még folytathatnám. Az egész vagyonukat el kéne kobozni, és egyből mehetnének is a börtönbe.
  • Epikurosz
    #226
    Na, legyen elég a belpolitikából!
    Nincs kedvem olvasni, főleg babajaga hazugságmosdatásait.
  • babajaga
    #225
    És az mi amikor a Fidesz a vasutasokat sztrájkra bujtogatja amivel nem a kormánynak hanem az egész országnak okoznak milliárdos károkat? Világosan látszik hogy itt nem jogszerű sztrájk folyik hanem zsarolás ami bűncselekmény.
  • babajaga
    #224
    Az Orbán kormány alatt egy Országimázs nevű dolog sokmilliárdot költött feleslegesen mert az ország imázsa egyre romlott ezidő alatt. Te nem tudod hogy Gyurcsány nem a hivatali ideje alatt gazdagodott meg? A többieket akik meggazdagodtak kifelejtetted! Azt pontosan meg kellene mondani mit loptak el és ki. Az is baj hogy fogalmad nincs mi az a diktatúra.
  • willcox
    #223
    Az egy dolog, hogy demokráciában is el lehet kergetni egy kormányt, de hol van itt demokrácia? Diktatúrára jobban hasonlít.
    "Miért kell ilyenre milliárdokat kidobni?" - talán ferikének ajánld, hogy ne közpénzből kampányoljon. És ne lopjanak többet, fejezzék be a mutyizást, az eddig ellopott dolgokat adják vissza, és egy db. fogkefével meg egy szappannal induljanak a börtön felé, az egész tolvaj bagázs.
  • willcox
    #222
    Nagyon sok mindent tettek. Azt ne várd, hogy felsoroljam, mert annyit nincs kedvem írni. Aki viszont itt SEMMIT sem csinált, az a ferikéd volt 2004 és 2006 között. Azóta meg csak rombolnak. Köszi, de nem kérek belőle.
  • babajaga
    #221
    Ha valaki végzett jogász létére nem tudja mi a népszavazás és a VÁLASZTÁS között az minek járt jogi egyetemre? Demokráciában nem kergetünk kormányt, az diktatúrákra jellemző.Akik ezt a népszavazási hercehurcát csinálják miért nem a saját zsebükből fizetik? Miért kell ilyenre milliárdokat kidobni? Ezt is látni kellene.Akik bujtogatják a vasutasokat teljesen jogtalan sztrájkra azokat hogy hívják? Annyi esze nincs embereknek hogy az egész országnak okoznak kárt?
  • babajaga
    #220
    És mi a csodát tett ez a demagőg a saját kormányzása alatt? Semmit a világon! A Bokros csomag kedvező gazdasági hatásaiból éltek.Ezt látni kellene.Az előző kormányok nem tették meg amit meg kellett volna és most kell mindent egyszerre. Ezt is látni kellene.
  • bvalek2
    #219
    A kormányközeli média nagyon fél OV-től, ez nekem elegendő indok arra, hogy rá szavazzak. Felőlem kisbabákat is ehet a szabadidejében, csak váltsa le ezt a bagázst. Már az is eredmény lenne, ha visszakapaszkodnánk a 2002-es szintre.
  • toto66
    #218
    Ez úgy is eldől ha megválasztják...
    Tartok tőle...
  • Epikurosz
    #217
    Ez a "pláne" a szőrszál a levesben.
    Orbán V. a kisebbik rossz lenne, ha a miniszterelnöki széket korrekt pályázaton lehetne elnyerni. Nálam az 1-től 5-ig terjedő skálán Orbán 3-ast kapna, Dávidka 4-est, Kóka 2-est, Gyurcsány 1-est, Semjén 3-ast, Szili 3,5-est.
    Na, kihagytam valakit?
  • toto66
    #216
    "Mond te kit választanál" :C
  • toto66
    #215
    Ma Magyarországon nincs becsületes politikus (Orbán meg pláne nem az)
  • babajaga
    #214
    Azt nem nehéz eldönteni hogy miért felelős egy ME és miért nem, csak józan ítélőképesség kell nem vakon menni a világdemagóg Orbán után.
  • toto66
    #213
    "Tudod a vádakat bizonyítani kell. "
    Sajnos ők maguk bizonyítják (annak ellenére hogy nagyon vigyázhatnak nincs olyan év hogy egy Tocsik vagy Zuslag ne kerülne elő)
  • toto66
    #212
    Vajon a magyarok szopatják az EU-t?
  • toto66
    #211
    "Az hogy nem szeretitek az EU-t, ne keverjétek ebbe bele. Az alap elgondolás jó ötlet. 54 állam együttműködésével nehéz úgy felvenni a versenyt, hogy itt minden ország egymással versenyzik, és szopatják néha "
    Statisztika, utána lehet nézni!
    Az EU költségvetésének durván 40%-a mezögazdasági támogatás (csak a 12 régi tagországnak) 5%-a fejlődő országok támogatása, 3%-a új tagok támogatása
    Magyarország a tagság első évében több tagdíjat fizetett mint ami támogatást igénybe vett. Azóta nem tudom mennyit változott, uttána kellene nézni...
  • Pluskast
    #210
    Na igen de azért az USA államai és az Únió államai nagyon mások. (bár azért nálluk volt egy szép 4 évig tartó polgárháború ami nem csak a rabszolgaság intézményéről szólt).
  • sathinel
    #209
    hozzátartozik hogy amerikában jópár állam működik együtt. pl az eu is ezért gazdasági alapokon nyugszik, hogy fel tudja venni a versenyt. Az hogy nem szeretitek az EU-t, ne keverjétek ebbe bele. Az alap elgondolás jó ötlet. 54 állam együttműködésével nehéz úgy felvenni a versenyt, hogy itt minden ország egymással versenyzik, és szopatják néha egymást.
  • Amergin
    #208
    Nekem kell ezt bebizonyítani???
    LOL
    Nézz szét magad körül. Nem látható hogy hova vezette be az 'elit' az országot?
    Minden számít a parlamenti egypártnak csak a magyar emberek érdeke nem.
    Azt is bizonyítsam hogy Gyurcsány hazug disznó?
    Van egy szólás ami úgy hangzik, hogy aki hazudik az lop is...
  • Epikurosz
    #207
    Szocializmusbeli élmény: az állandó lopkodások a vállalatoknál. Mindenki lopott.
    A szakképzett munkásnak nagyobb volt a becsülete, és a fizetése is, mint egy mérnöknek.
  • who am I 7
    #206
    "Etiópia szintjén "

    Vannak még olyanok akik, a busmanokhoz viszonyítják magukat?
    Bár babán nem csodálkozom tőle pont ezt várom, legközelebb már egy kavicshoz hasonlítja magát/társadalmat
    Jah, azért egy Qlcsár gondolom elég jó kis "szaftos" sztorikat tudna mesélni még....meg neveket :D
  • Epikurosz
    #205
    ..a tudat...
  • Epikurosz
    #204
    Egy újabb pofon Marxnak!

    Igen, igen a tudta határozza meg a létet, és nem fordítva!
  • babajaga
    #203
    "Edmund Phelps például úgy gondolja, hogy az európai gazdaság lemaradása az amerikaitól alapvetően intézményi, kulturális tényezők következménye"

    Ez a lüke nem tud arról hogy két háború volt európában és abból Magyarország rosszul míg Németország jól került ki? Ne gondoljon hanem tudjon ilyen alapvető dolgot!
  • Epikurosz
    #202
    Hú, a hétszentségit!
    Na, tessék, amit én ugatok évtizedek óta, mindössze a JPÉ-re hagyatkozva, arra most [URL=http://index.hu/gazdasag/magyar/kult080207/]rájöttek a "tudósok".[/URL]. Gondolom piszkos sok pályázati pénzt kaptak érte.
  • babajaga
    #201
    Lemegyek menyétbe! Olyan országokat hoztál fel példának amelyeknek semmi nem akadályozta a fejlődését 100 éven keresztül!Például nem szenvedett el két vesztes háborút!
  • Epikurosz
    #200
    Nincs olyan ország, amelyiknek nem lennének hasznosítható erőforrásai. Ha a sivatagot veszem, akkor ott van a rengeteg napsütés, minimum, de a legtöbb helyen kőolaj és földgáz is van.

    Minden a tudáson, az intelligencián, a munkán múlik.

    A lustaságra, másra mutogatásra nincs mentség.

    A cigányokkat védők - nem maguk a cigányok, mert ők nagyon jól ismerik a helyzetet - arra hivakoznak, hogy diszkrimináció. A diszkrimináció okait kell eltüntetni.

    Nem a magyarságot kell bombázni antidiszkriminációs programokkal, hanem a cigányokat kell rászoktatni arra, hogy művelje meg a kiskertjét, tartson csirkét, disznót, csinosítsa ki a portát, alakítson ki budit stb.

    Bolond lenne a többségi társadalom, ha tiszta, dolgos, becsületes, (magyarul szépen beszélő) cigányokat utálna.
  • Epikurosz
    #199
    Hollandiának? japánnak, Tajvannak, Dél-Koreának, Szingapúrnak, Svájcnak, stb. van?

    Ezek csak ürügyek.
    "Merjünk kicsik lenni."
  • babajaga
    #198
    Azt elfelejted hogy mi a fenétől lenne ez az ország gazdag mikor nincs energiahordozója nyersanyaga? Olyan országokkal minek összehasonlítani amelyeknek ez meg van?
  • babajaga
    #197
    "A munkádnak sok értelme nem volt mert legtöbbször csak látszat munkát végeztél"

    Az a látszat munka azért elég jól néz ki hidak metrók városok stb, azért az ország nem Etiópia szintjén van.
  • babajaga
    #196
    "Vezetőink, elitünk (parlamenti jobb és bal oldal) köztörvényesekből, gonosztevőkből és nemzetárulókból áll"

    Tudod a vádakat bizonyítani kell.
  • Amergin
    #195
    Ha mindenki így látná ahogy te akkor azonnal vértelen forradalom lenne hazánkban. Más rajtunk már úgysem segít.
    Vezetőink, elitünk (parlamenti jobb és bal oldal) köztörvényesekből, gonosztevőkből és nemzetárulókból áll. A holdudvar- 'értelmiség' pedig kozmopolita, komprádor, kollaboráns.
    Kár hogy a nép minden maszlagot bekajál gondolkodás nélkül...