94
-
dez #94 Vagy pl. a Java eltérítési próbálkozásukról? -
dez #93 Na ja, túl sokat is tettek azért, hogy mindenkit függővé tegyenek maguktól. Még jó, hogy alaposan ledokumentálják, ami kreálmányuk használatára rá akarnak venni másokat. (Ami sokszor egy már meglévő gyenge másolata, amit elküldenek a másvilágra.)
Bezzeg a versenytársak számára nem teszik hozzáférhetővé (bírósági határozat után sem igazán) bizonyos belső interfészeiket. Talán nem hallottál a szerveres botrányról? -
dez #92 Túl sokat szívsz.. -
szlzs #91 Dez: "próbálták a lehető legjobban elvenni a többi programozó kedvét az ipartól"
Dez, te nagyon nem követted vagy nem érted a Microsoft üzletpolitikáját!
A Microsoft mindig is arról volt híres, hogy maga köré szervezte az iparágakat, és itt most legfőképp a szoftveriparra gondolok. Tette / teszi ezt azért, hogy a technológiái iránti elkötelezettséget megteremtse. Aki egy technológiát kifejleszt, annak ezt kell tennie.
Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy ez csak úgy megy, ha az adott technológiákat jól dokumentáltan elérhetővé teszi. Az MSDN mond neked valamit?
Hogy néhány nagyon ismert technológiát megemlítsek: COM, ActiveX, DirectX, ill. a napjaink egyik legfontosabb technológiájára a .NET. Szerinted hány cég fejlesztett ezekre a világon?
Egy másik iparág: telekommunikációs eszközöket gyártó cégek pl. Exchange / Outlook integráció nélkül el sem tudják adni a termékeiket. Szerinted mi kellett nekik ahhoz, hogy tudjanak fejleszteni Exchange-re, ill. Outlookra? Igen, jól gondolod, dokumentáció és esetleg példaprogramok. Ezek _MINDENKI_ számára elérhetők _INGYEN_! Ja, igen, kell hozzá némi affinitás is, mert anélkül nem fogsz programot készíteni, csak nyomogatni fogod a billentyűket a gépeden.
Az a legfőbb probléma, hogy mindnyájan félműveltek vagyunk. Ki ennyire, ki annyira, de általában a legtöbb Microsoftot leszóló nagyon! Nem személyeskedni akarok, de te nagyon félművelt vagy, de az is lehet, hogy teljesen műveletlen Microsoft téren. Programozás terén már bizonyítottad a hozzászólásoddal.
Ami pedig Bill Gatest illeti:
A Microsoft egy kiváló cég, Bill Gatesnek pedig megköszönhetjük, hogy a PC, amit ma már mindenki megengedhet magának, ilyen mértékben elterjedt a világon.
Amit még megköszönhetünk Bill Gatesnek, az, hogy ezek a PC-k egy nyelvet beszélnek. Az emberek örülnek, hogy elég, ha egy valamit megtanulnak egy adott területen (Pl. Windows, Office). Akik pedig alternatívát keresnek, azok is megtalálják a maguknak valót (pl. MacOS, Linux), ha _lelki_ beállítottságuk ezt követeli meg tőlük…
Köszönjük Bill Gates!
-
daga #90 jah ugy hangzott picit :-) Dez te kulonben pesti vagy ? Ez a nagy optimalizalas...
Gondolom nem a traktort optimalizalod ... Lol nezze mar a legkorbe picit.
Dez kerdezek toled vmit, amiota a vilagra "sza***k" csinaltal-e mar vmi jot ? Amit ertekesnek es maradandonak tartasz? (Es amit nem a csaladodnak csinaltal vagy rokonodnak). Szerinem hatradulhetunk megnyugodtan, hogy semmit... Tudom szeretet torodes masokkal stb ... Hiszi a piszi. Minden ember onzo modon csak magaval foglalkozik. Es ezert ne magyarazza meg nekem senki, hogy nem a masik "eltaposasa" a cel sajat boldogulasa erdekeben... Szoval visszaterve Billy-re, nyugodtan elmondhatod magadrol sot barkirol, hogy ugyanezt tenned a helyeben... LOL es aki ezt nem ismeri be: HAZUDIK!!! Ha tovabbra se ismered be, akkor meg igazan veszelyes ember vagy... :) ketszinu akit igazan kerulni kell. (ezek a legveszelyesebbek, akik mindig pozitivan jonnek ki a helyzetbol) -
tar86 #89 Remélhetőleg a Bill gyerek ezután ingyen adja az XP professionált! -
Cleanx #88 ops az elozo daga(#85)-nak ment. botsi ^^ -
Cleanx #87 Ez most pont ugy hangzott ,mint akit sarokba szoritottak es nem maradt mas menekulesi ut csak ha nekiugrik az ellenfelenek..pff. -
dez #86 Talán magadból indulsz ki, vagy nem tudom, de spec rám nem igazán érvényes, amit írtál. -
daga #85 na mielott belekezdenek mely filozofalasba leallitom magam, mert szerintem alulmaradnatok es csak szomoruak lennetek...(nem a vereseg miatt) Szoval maradjunk annyiban, hogy te bekes eletet elsz es megvan a biztos megelhetesed es ez logikusan levezetheto. Es te ezt fenn is akarod tartani hasonlo optimalis szovegekkel, holott biztos vagyok benne: Loszart nem torodsz egy cigi elpockolesevel vagy gazdasagos televizo vasarlasaval, avagyon nem gondolkozol kornyezetbarat energiaforrasok alkalmazasarol illetve tan meg az elemeket(battery) se jo helyen urited :) Szoval mi marad csak a DUMA. Elnezest ha tul szemelyeskedo. -
#84 Nem merem újból szóbahozni ezt a mikroszoft 95öst jutkának.
Pedig megegyeztünk hogy megvesszük a programot.
De nekem nincs pénzem, úgylátszik végül neki sem volt. -
echo #83 nem fog hiányozni... -
dez #82 A fejlődés az, ha egyre optimálisabban élünk, aminek hosszabb távon is van értelme.
Nem az, hogy valaki eluralkodjon - egy pillanatnyi helyzeti előnyből fakadóan, ezzel később folyamatosan visszaélve próbáljon úgy terjeszkedni, hogy közben az adott területt legjobbjait erőből lenyomja, stb. És akkor még ne is arra törekedjen, hogy valami nagyszerűt csináljon, csak olyat, amiről hathatós marketinges rásegítéssel lehet elhitetni, hogy használható. -
dez #81 Te meg gondolom egy baseball ütővel járod a várost, és mindenkit kifosztasz, aki szembe jön... Nem tud védekezni!? Bamm! Úgy kell neki, luzer. -
daga #80 Kulonben, hogy te ilyen bekes vagy kivancsi vagyok hany emebrnek teszel be plul a munkaddal... Vagy mas egyeb dologgal... -
daga #79 Jah, de gondolj bele szerinted mi a fejlodes ? A bekes egymas mellett ules ? Nem lenne uncsi ? Billy jott es megy. Ugy mint az o birodalma. Ha jon egy hatekonyabb megvalositas egybol levaltja a rendszer... hivhatod matrixnak vagy aminek akarod... :-) -
dez #78 (Már nem úgy értem, hogy fogjuk be az összes afrikai vadállatot, mielőtt valaki rákérdezne. :)) -
dez #77 Értsd: még a csimpánzok (akikről sokan mintázni akarják az emberiséget, holott vannak békésebb, és mégis értelmesebb majomfajok is) közösen fellépnek azon társuk ellen, akinek agresszivitása nem áll arányban az eszével. -
dez #76 Szerintem meg a vadállatokat ketrecbe kell zárni. -
daga #75 Everybody? Most ujat mondok, ha azt mondom az egesz elet arrol szol hogy masokat eltaposs, mert kulonben teged fognak... Ki nem hiszi jarjon utana. Segiteni csak az elesetteken kell... Es Billy pont ezt teszi. :) dramai a helyzet de meg az oviba is ez volt :-) -
GABOR16 #74 Nem kövezlek meg, egyetértek :)
Sok rendszerrel találkoztam/ismerkedtem már én is, és tényleg nincs tökéletes rendszer, a legjobbnak is csak elfogadhatót tudok mondani, ami szerintem minden területen más és más rendszer lenne (de nem akarok vitát, így ez hagyom)..
Lényegében egyetértek a megállapításoddal.. :) -
#73 Látom kinyílt az állatkert.
Imádom az ilyen híreknél olvasni a hszeket.
M$,Firefox,Linux,Apple...
Ha ezekről van szó egy hírben rögtön elszabadul a pokol.
A sok faszság között meg elvesznek az értelmes hsz-ek.
Bár már azokból is egyre kevesebb van.
Borzasztó szinten csökken az SG szinje. Nem csoda inkább járok más fórumokra.
-
dez #72 Laikus inkább te vagy. Nem baj, menő manager még lehetsz. -
matt taylor #71 "Légy milliárdos alaptőke nélkül, a semmiből, építs világméretű multit a 0-ból.
"-mint vmi rossz stratégiai játékXD -
#70 Te természetesen MAC-et és Linuxot használsz. Nem kell itt a laikus baromság.
1. Az hogy hogy csinálta, lényegtelen.Lényeg hogy törvényesen. Lényeg hogy használtuk, használjuk. Mert messze van a használhatatlantól.
2. Csináld utána. Senki sem akadályoz meg benne. Légy milliárdos alaptőke nélkül, a semmiből, építs világméretű multit a 0-ból.
Gondolkodjunk már. Sárgán is.. Divatbaromságokkal csak a barmoknál leszel menő. -
dez #69 Aki a MS-féle meghamisított történelmen nőtt fel: a PC előtt is volt számítógép nagyon sok otthonban: lásd "home computer".
És a sztereotípiákkal ellentétben azon nem csak játszott majd' mindenki, mint most a PC-n, hanem az egyéni kreativitás is sokkal nagyobb teret kapott.
De az nem akkora üzlet a MS-nak. -
dez #68 Lezárult egy korszak - egy rémálom. (Bár ahhoz az kellene, hogy a MS is nyugállományba vonuljon.)
Még hogy Billynem nem a pénz számított, LOL...
Amikor eladta sajátjaként, minimális kiegészítéssel azt az egy szakadt programozótól fillérekért megvett, butuska MSDOS-t az IBM-nek...
Meg amikor minimális munkával rá építettek egy "oprendszert" (LOL), a Win3.x-et...
Aztán jött a Win95 nevű gyöngyszem, ami x évvel le volt maradva a konkurenciától. De ugye bele voltak betonozva a nyeregbe, és mindenki mást hátulról leszúrtak, aki jobbat tudott volna hozni.
Épp hogy működött az egész, és erre a tákolmányra programozni minden, csak nem szórakozás. Megszűnt az lenni.
Persze talán ez is csak egy módszerük volt a sok közül, amivel próbálták a lehető legjobban elvenni a többi programozó kedvét az ipartól.
Áhhh...
De ezt ugye az ilyen hpteso-féle gyerkőcök sosem fogják megérteni. -
Cat #67 ez a media markt sara, nem az MSé. -
Cleanx #66 Az újnak eladott használt Xbox 360...ez a botrany a kedvencem.
Tekozlo Homaron egy elegedett ugyfel. loler
-
ziby #65 És erre konkrét példát is mondanál?? Engem érdekelne hogy melyik lib működik másként egyes distribekben.
Szóval a windows előnye alapvetően pont ez hogyha van egy programom akkor ha azt átviszem a haveromhoz akkor ott is menni fog meg a harmadiknál is stb (jó vannak persze kivételek de ez inkább hardware függő).
"Linux alatt meg átviszem és nem megy mert hopp neki nem ubuntuja van hanem suse-ja. Vagy ubija van de ninscenek meg a megfelelő libek. Lehet telepiteni... esetleg forditani stb stb. Szóval szerintem a választás szabadsága egy bizonyos számú választási szám fölött már inkább akadály mint előny. Még szerencse hogy az ubuntu kezd egyre jobban elterjedni és igy ez a plattform is egységesedik"
Ez meg hülyeség.Ha a haverom hoz egy programot amihez .net -es dolgok kellenek a gépre akkor az én XP meg ez nem megy mert nincsen fent. Szóval telepíthetem azt a sok szart..... És nagy kaland oda írni hogy a program leírásához hogy milyen lib -eket akar. És ugyanolyan nagy dolog leforgatni őket a rendszerre.... -
ziby #64 Hát jól gondoltad, most következzék a kövezés:D
Én csak azt nem értem az irományodban ha szereted a BSD-t akkor a linux szerinted miért nem felhasználó barát? A programok szerintem eléggé bőbeszédűek, van hozzájuk egy csomó dokumentáció. Könnyen értelmezhetőek a hiba üzenetek, kezdőknek szerintem számit hogy sokszor meg mondja a rendszer hogy mit kellene csinálnod.(és nem azt mondja hogy fordulj a rendszergazdához). Minden kis apróságot részletesen testre lehet szabni, mindent meglehet piszkálni. Ennél mi lehet felhasználóbarátabb?? -
assdf #63 "
Amúgy visszatérve a témára: Bill Gatesről kétségkívül sok ellentétes dolgot lehet mondani. Egyrészt egy gerinctelen féreg, ha az üzleti hozzáállását nézed (ezt már részletezték itt páran), mellesleg viszont tagadhatatlan, hogy nagy szerepe volt (?) a számítástechnika fejlődésében, és az adakozókedve sem megvetendő. Mindemellett nálam azért negatívban van, mert függetlenül attól, hogy adakozott-e, Al Caponét is lecsukták."
Al capone embert ölt és nemkülönben adót csalt (ezért csukták le).
Bill Gates szerepe abban nagy hogy elterjesztette 1 platformot és ugyanez a hátulütője is.
Sokan azt mondják hogy milyen jó lett volna ha a unix szerü oprendszek terjednek el. Én ezt nem igy látom ugyanis az a cég ahol én dolgozok is linuxra fejleszt. Na most néha igen komoly meetingek vannak hogy akkor mit is támogassunk ugyanis unix szerü oprendszerből van kb. 365 fajta és a legtöbb pont annyiban tér el a másiktól hogy már nem fordul le rajta a cucc vagy csak trükközéssel és ugyanigy nem lehet szabadon programozni mert az egyik rendszeren hiányzik vagy máshogy müködik xy függvény tehát még arra is oda kell figyelni hogy egyáltalán milyen függvényeket használunk különben óriási szopások vannak.
Épp ezért nem is támogatunk csak pár jobban elterjedt disztribet. Innentől kezdve meg lehet papolni a választás szabadságáról ha az adott cucc ninsc támogatva csak 4-5 linux/unix verzión akkor a maradék 360 linux verzió választási lehetősége csak egy szép mese.
Szóval a windows előnye alapvetően pont ez hogyha van egy programom akkor ha azt átviszem a haveromhoz akkor ott is menni fog meg a harmadiknál is stb (jó vannak persze kivételek de ez inkább hardware függő).
Linux alatt meg átviszem és nem megy mert hopp neki nem ubuntuja van hanem suse-ja. Vagy ubija van de ninscenek meg a megfelelő libek. Lehet telepiteni... esetleg forditani stb stb. Szóval szerintem a választás szabadsága egy bizonyos számú választási szám fölött már inkább akadály mint előny. Még szerencse hogy az ubuntu kezd egyre jobban elterjedni és igy ez a plattform is egységesedik -
JeD #62 Ja, még egy dolog: Microsoft és Apple közül még mindig az első a kisebb rossz, de én pl. szívesebben vettem volna, ha a Commodore nem cseszi el az Amigát, vagy a BeOS megkapta volna az őt megillető részesedést a piacon... -
JeD #61 "Hát tudjátok mit szeretek én a Windowsban? Azt, hogy ebben még a hülye is megtalálja amit keres. Szépen, minden csoportosítva van. Legutoljára egy Ubuntuban valami olyasmit láttam, hogy a képernyőfelbontás állítgatásához egy tök külön szoftvert kell elindítani. Háttérképcseréhez is külön sw. A Windows átgondolt,"
Hát én ezt nagyon átgondolnám a helyedben. Szerintem egyáltalán nincs igazad, de minimum emberfüggő. Nekem pl. a Kubuntu 1000x áttekinthetőbb, mint a Windows. Utóbbiban, ha meg kell találnom valamit, legalább 3x annyi ideig tart, vagy éppen kiderül, hogy nem is lehet. :(
És nem, nem vagyok Linux n00b, másfél éve váltottam kb. otthon, és egy ideig párhuzamosan használtam Windowst a munkahelyen, szóval azt hiszem, mondhatom, hogy van összehasonlítási alapom.
Ha meg az egyes programokat nézzük, akkor ne próbáld pl. bemesélni, hogy mondjuk a Firefox konfigurálása (Options menu) bonyolultabb, mint az IE-é... Utóbbi kész rémálom.
Ja igen, és Windows alatt is külön programot kell elindítani, ha a háttérképet meg akarod változtatni. Jé! Igaz, ezt el lehet a desktopról is érni, jobb klikk után. Jé, Ubuntuban is! Valóban, sokkal nehezebb...
" az XP SP1 használhatóvá tette a rendszert,"
Így van.
" SP2 még dobott egy lapáttal rajta."
Persze, a memória- és processzorigény szempontjából. Nos, pont ezután váltottam Linuxra, az akkori laptopomnak kicsit sok volt :)
Amúgy visszatérve a témára: Bill Gatesről kétségkívül sok ellentétes dolgot lehet mondani. Egyrészt egy gerinctelen féreg, ha az üzleti hozzáállását nézed (ezt már részletezték itt páran), mellesleg viszont tagadhatatlan, hogy nagy szerepe volt (?) a számítástechnika fejlődésében, és az adakozókedve sem megvetendő. Mindemellett nálam azért negatívban van, mert függetlenül attól, hogy adakozott-e, Al Caponét is lecsukták. -
Mcsiv #60 sokan meg fognak kövezni ezért a véleményemért, de hát felvállalom.
Meglátásom szerint még nem találtak fel/csináltak jó operációs rendszert, az xp is szar, a vista is, ugyanúgy mint a macos, a linux és bsd társai. Mindnek van előnye a másikkal szemben, mindnek megvan az a sajátossága, ami miatt egy adott területre vetítve jó rendszernek lehetne nevezni. Vegyük az xp-t, sp2-ig elviselhetetlenűl szar volt néhány helyzetben, hála égnek mára már kiforrotta magát arra a szintre, hogy használni lehessen. Vista? Felraktam, leszedtem, vissza XP. Hihetetlenűl sok erőforrást zabál, egy csilli-villi felületért nem éri meg nekem beruházni egy x-szer akkora teljesítményű gépbe, hogy ugyan azokat az eredményeket kapjam, mint elődjével kapcsolatban. Linux? Hála égnek fellendülőben van, aminek nagyon örülök, de sajnálatos módon neki is megvannak a hiányosságai (értem ez alatt a felhasználó barát működést). Jó, sokan fognak jönni azzal, hogy felraknak y ablakkezelőt, egy jó windows skin-t és ugyanúgy fog kinézni, minden ugyanott lesz, de a felhasználó barát működés nem csak a gui-ban áll meg. Ez a skines dolog szép és jó, csak telepítsen egy átlagfelhasználó olyan drivert, programot, ami esetleg nincs a csomagok között (letölti, tar-al kicsomiz, ./configure, make, make install, ha esetleg nem fordul le, keresni a függőségeket, esetleg hibákat, ha más rendszerre készült, makefile illetve forras buheralas). BSD-t még desktopra nem használtam, de több tucat BSD szervert pakoltam már össze, neki is megvannak a sajátosságai, nagyon sokmindenért imádtam és átkoztam is egyben. MacOS? Ő az akivel nekem még nem sikerült kibékűlni, valahogy nem esik kézre a működése(ez személyes véleményem, nem általánosságra értettem). Csak a házunkban fellelhető mind, nálam desktopon XP, testvéremnél vista, anyám gépén linux, apámnál macos és a hálózatot egy bsd szerver szolgálja ki. -
ziby #59 Sajnos ritkán a jódolgok lesznek az elterjedtek. Ma lehetne risc cpu minden gépben, és valami unix szérű rendszert használnánk. De hát ez van:( -
Mice #58 néha nem tudom, hogy örüljek -e egyáltalán annak, hogy valamilyen szinten "olvasott" ember vagyok...
lehet sokkal boldogabb lennék ha hülye lennék és akkor sokkal több filmet is tudnék élvezni, meg épp még csak hülyét se kéne kapnom, mert nem emlékeznék arra, hogy 2 év alatt közel 30x-or kellett az sg-n valakinek elmagyarázni, hogy mit jelent ha a nagy hal megeszi a kishalat, meghízik és csak nagy halak maradnak
lassan lehet elhiszem, hogy a hülyeség és az amnézia nem is átok hanem áldás... -
Mice #57 5.-es korom óta szg-pezek az meg volt már több mint 12 éve
azóta sok degenerált szlenggel találkoztam (vincsike és tsai...)
lehet hogy csak vén dinoszaurusz vagyok, de áruljátok már el mi a fa$zom az a számcsi? -
Mice #56 :DDDDDDDDDDDDDDDDDD0 -
ziby #55 Ez a ReactOS nem is olyan rossz kezdeményezés így elnézve. No de szerintem a linuxnál pont a választás szabadsága a jó, hogy rengeteg minden sokféle módon implementáltak. Hát igen az tényleg eléggé hátrány hogy egyiknapról a másikra teljesen megváltozhat az egész rendszer. De hát kell valami változatosság az életbe:D