18351
ATbanner.jpg
  • Pio
    #6238
    Ja, szoftver alatt itt elsősorban a "felhasználói élmény"t értettem.
    Természetesen routerből is lehet venni selejtet, az smc-nek elég sok szériája olyan, akár hardveresen is (ez nagyobb baj, firmware azért előbb-utóbb rendbe szokott jönni), erre oda kell figyelni mindenképp vásárlás előtt.
    De hát az ár sose jelenthet teljes biztonságot lásd a lentebb linkelt macbook pro zsanérproblémákat, amik mellett az enyém egy vicc, de ennél sokkal durvábbak vannak macbook airrel, de persze nem csak az apple háza táján fordulhat ilyesmi elő.
  • Tikal #6237
    Ja hát igen, én voltam akinek a múltkor próbáltatok segíteni beüzemelni a router-t mert két hét után elkezdett haldokolni, aztán kiderült hogy a beállításaim között kellett csinálni neki egy külön "location"-t, máig nem tudom miért :) Mint ahogy azt sem értettem mikor mondtátok hogy "bedugul", mi?! :)
  • Tikal #6236
    Szokásos egy év.
    Egyébként annyi történt hogy egyszer csak pukkant egyet, odamentem, megnéztem, égett szaga volt. Írtam szervíznek, javítható e.. azt mondták nem, tápegysége elszállt...anno azért vettem mert kellett az audio kimenet rajta, plusz a hordozhatóság, akkora mint egy macbook töltő. Azért a mostani 5000 forintos tp-linkem kétszer akkora, antenna is van rajta plusz egy madzag a végén kis duncsi csatlakozó fejjel, nem éppen hordozható barát, bár nem mondom hogy most ennek olyan nagy jelentősége lenne, végül is nem hurcolászom annyit :)
    Nem tudom milyen árban vannak a hasonló tudású routerek...
  • Pio
    #6235
    Talán pont itt volt szó a routerek garanciázásáról, mi is egy csomót kaptunk a szervizbe, de igazából ha egy reset nem segített rajta, akkor megpróbáltunk antennát cserélni, aztán ha úgy se lett jó adtunk egy újat és küldtük a rosszat a forgalmazónak, ők meg dobták a kukába, talán kiszedtek belőle pár hasznosítható kacatot.
    Úgy tudom a szerviz nélküli kis kereskedők általában tovább se küldik, azonnal adják az újat.
    Nem igazán javítható hardver sajnos.
    Azért próbálják elcsalni a kis boltok a garanciát, mert nem akarnak raktáron tartani 5 évig egy már nem forgalmazott terméket, a disztribútortól rendelni egy adott routert mondjuk 4 évvel a forgalmazás megszűnte után pedig eléggé öngyilkos vállalkozás, inkább letudja így a gondot.
  • Dzsini
    #6234
    speciel pont egy routernél (ahogy itt beszéltünk róla nem túl rég) létfontosságú egy jól megírt, profi szoftver - igaz, hogy jó esetben nem is találkozol vele éveken át, de pont ez a lényege (és mondjuk a TP-Linkeket sem csak a vas miatt kell megfizetni mondjuk egy SMC-hez képest)
  • Pio
    #6233
    Ja nem, nem én írtam audio csatlakozásról, nem tudom ki volt már, emlékszem én is, hogy emlegetve volt a dolog.
    Valóban nem hangsúlyoztam semmit az első postban, ez teljesen jogos, kapkodva írtam.
    A lényeg tényleg az lett volna, hogy hihetetlenül túl van árazva ez a cucc. Nem ismertem korábban, itt emlegettétek és megnéztem, olyan 10ezer körüli árra számítottam, de tényleg ledöbbentem, hogy ennyire drága.
    Ez nem egy számítógép/telefon, hogy azt mondhassa az ember (szerintem amúgy teljesen jogosan), hogy a szoftver, a használati élmény megéri a felárat, ez egy router, bedugod az áramra aztán hozzá se nyúlsz, amíg tönkre nem megy, kivéve persze ha máshol is használnád, ebben tényleg előremutató a hagyományos 5ezer forintos cuccokhoz képest, de azokat se körülményes szállítani egyáltalán.
    Garancia amúgy mennyi járt hozzá?
  • Tikal #6232
    erről mondjuk eszembe jut mikor tesom vett egy tp-linket, a boltban egy év garanciát akartak adni, de mivel tesóm emlékezett rá hogy az én tp-linkemre 5 évet adtak, kérdezte az eladót hogy akkor hol az 5 év gari, miért csak egy. A válasz az volt hogy a főnök nem ad csak egy évet, de tudják hogy 5 járna...ugyanis a bolt nem akar foglalkozni a visszahozott routerekkel ( mintha nekik kéne megjavítani, nem is értettem ).. erre mondta tesóm hogy ok, akkor nem kérem, de tennék egy bejegyzést a panaszkönyvben... az eladó srác: ööö felhívom a főnököt, pillanat.. pár perc múlva visszajött és odaadta 5év garanciával...
  • passatgt
    #6231
    nem angolosoknak:

    bármelyik telefont marokra fogva lemegy a térerő

    szar térerőnél több csíkot mutat mint kellene, mert szar számítási/kijelzési módot használnak, de összedugták a fejüket és adnak egy software update-et ami fixálja ezt és a probléma gyakorlatilag az összes iphonera vonatkozik, mindenhol szarul jelzi ki

    szerintük ennek az iphonenak van a legjobb térereje amit valaha is forgalmaztak
  • passatgt
    #6230
    biztos elraktam a blokkját ugye?:)
  • Tikal #6229
    öö bocs, akkor rosszul emlékeztem a vásárlás évére, n-es volt...
    azt hittem jól jönne egy audio kimenet, lentebb említetted hiányát....
    nekem pont a 4 csatlakozora nem volt szükségem, hordozható legyen...

    nem tudom mire akartál utalni, nekem úgy tűnt arra hogy mégis hogy képzeli egy 27ezer forintos router hogy elfüstöl...
  • passatgt
    #6228
    apple az iphone antennáról
  • Pio
    #6227
    Ja, amúgy ITT VAN az Apple levele az iphone 4 hálózateldobó paráról.
  • Pio
    #6226
    Nem tud n-es hálót, hisz az csak 3 éve létezik szabványként. Amúgy az airport expressből is csak a 2008-as modell tudja, nem semmi, hogy Te azt már 3 éve beszerezted! ;-)
    Nincs rajta audio kimenet, nincs rá szükségem, viszont van rajta 4 vezetékes lannak is hely, amiből 2-t ki is használok és tehetek rá nagyobb antennát is, ha akarok, erre egyelőre nem volt szükség.
    Persze akinek ezek a funkciók nem kellenek nem ilyet vesz, akinek audio slot kell az audio slotosat vesz, én csak azt akartam szemléltetni, hogy úgyse lesz centire megegyező a két típus, felesleges az ilyen szintű összehasonlítás, a funkciók sorolása, az airport express egy pofátlan mértékben túlárazott cucc, csak erre utaltam, de persze ezzel se kell feltétlenül egyetérteni.
  • Pio
    #6225
    Még szerencse, hogy a tp-linkekre 5 év teljeskörű garanciát adnak, ugye? ;-)
  • Tikal #6224
    na basszus neked semmi se jó, vagy azt hitted semmilyen apple termék nem romlik el soha?:)
    egyébként 3 évet ment... bár gondolom a 4ezer forintos routered is tudja az n-es wifit meg az audio kimenet is jol szuperál rajta, ja és kicsi és könnyen hordozhato is
  • passatgt
    #6223
    nekem meg 1 év után ment szarrá a 15e ft-os tp-link, és akkor mivan?;)
  • G_ArchAngel #6222
    nekem meg felesleges, mert csak a Sky dedikalt szarjat hasznalhatjuk, de nem tudom miert...

    azt meg nem akarom, hogy router-be router, aztan meg onnan szetosztani...
  • Pio
    #6221
    27ezer forintos router, ami elfüstöl? Valóban jó cucc lehet...
    Én kábé 5 éve használom ugyan azt a 4ezer forintos vackot.
  • Tikal #6220
    Egyébként jó cuc ez az airport express, de ezen most meglepődtem én is hogy a nagy tesójából kihagyták az audio kimenetet... pedig most akartam venni, mert az express elfüstölt...
  • passatgt
    #6219
    valakinek veszprémben nincs esetleg 15 vagy 17-es macbook pro-ja kölcösnbe?:)

    pár fényképet kellene csinálnom róla, vigyáznék rá:)
  • Pio
    #6218
    De akkor a filerendszerük miért nem így számol?
    Nem lenne hülyeség, sőt, hiszen az adattárolók forgalmazói mind így reklámozzák a termékeiket és amikor szervizben dolgoztam minden nap legalább 2 embert kellett meggyőznünk arról, hogy ez így normális, holott mi is mocskos lehúzásnak tartottuk.
    Így se lenne több helyünk, csak az 500 gigás vinyó 500 gigásnak látszódna, a fájlok lennének nagyobbak a most megszokottnál.
    Szerintem erősen komikus az, hogy a saját fájlrendszere által 3,72 gigásnak jelölt fájl megjelenik a saját keresőjében 4giga+-os szűrés mellett. Gondolom elkezdték az átállást, de nem jutottak a végére, talán 1-2 verzióval később már minden e szerint lesz számolva.
    Nem azt mondom, hogy emiatt most eret kéne vágni, de azért elég mókás. :)
  • G_ArchAngel #6217
    Think different!:)
  • Tikal #6216
    aha, volt is hír erről anno hogy apple átállt erre, ha jól emlékszem
  • Pio
    #6215
    Az másnak is feltűnt már, hogy az osx keresője valamilyen oknál fogva 1000-es váltást használ 1024 helyett ezért, ha mondjuk 4 gigánál nagyobb fájlokra keresek rá, akkor már a 3,72 gigánál nagyobb fájlokat is betalálja?
  • Pio
    #6214
    Az olcsó, 100ezer alatti gépek pont azért olcsók, mert nem jár hozzájuk oprendszer, vagy valamelyik linux disztrot ráteszik/melléadják dvd-n aztán kész.
    Nekünk a FuSihoz valamilyen linux dvd járt, nem emlékszem már, hogy micsoda, az asushoz pedig nem is volt oprendszer. Akkoriban usanotebooknál minden gépet lehetett olcsóbban kérni windows nélkül, nem tudom, hogy most mi a helyzet.
  • grizzly21
    #6213
    fogalmam sincs, google nem sok talalatot adott. En nem nyomtam semmit hanem vartam egy masik gepen valaszra keresve de kozben egyszercsak eltunt az ablak:) Tegnap frissitettem uj security update-et (mar regi csak most kerult ra sor), lehet az volt az oka
  • G_ArchAngel #6212
    Apple support
  • G_ArchAngel #6211
    nem, de en deny-t nyomtam volna...

    rsmac itt egy masik gep vagy vmi szoftver?
  • grizzly21
    #6210
    A minap azt kerdezte az osx bejelentkezes utan hogy "do you want to allow rsmac_34234 to allow internet connections? allow/deny" vagy valami hasonlo. az rsmac utani szamok csak pelda, valami ilyesmi volt. ez mit jelent?
  • G_ArchAngel #6209
    Vannak elonyei, a lekotott penz igy mindig jo helyre vandorol:)
  • joebacsi
    #6208
    Ezt jól meggondoltad? :)
  • tenkenorman
    #6207
    aham. ha már nem Mac-et veszek akkor szerintem Linux vagy mee-goo lesz a választás. nem zabálja annyira az aksit. pont jó lesz. na mind1. köszi a segítséget.
  • Verseghy
    #6206
    Köszi a válaszokat! Ami a Win partíción van, az mehet a kukába.:)
  • franc0
    #6205
    Külső vinyóról telepítem az OSX-et mindig. Ha ezt bedugom Win alatt persze nem látja, mivel HFS a fájlrendszer. Erre felküldtem egy HFSExplorert, de én semmiféle bootcamp mappát vagy bootcampinstaller.exe-t nem találtam.
    Most vak vagyok vagy muszáj lesz DVD-ről csinálni?
  • Pio
    #6204
    *HFS+, bár ha régebbi osxed van, akkor HFS, nézd meg, hogy milyen fájlrendszered van. De ennek tényleg csak akkor van jelentősége, ha kellenek a wines partíció fájljai.
  • Pio
    #6203
    Csak winen csináltam ilyet, az simán össze tud hegeszteni 2 partíciót úgy, hogy mindkettőn érintetlen marad minden adat.
    Ha különböző fájlrendszerek voltak, akkor előtte mindkettőből ntfs-t csináltam parancssorból converttel, az adatvesztés nélkül végbemegy.
    Járj utána, hogy át lehet-e alakítani a wines partíciódat HSF+-ba anélkül, hogy elvesszenek róla az adatok, akkor szerintem adatvesztés nélkül megcsinálhatod, ha nincs rajta semmi fontos, akkor ezzel se kell vesződnöd, biztos, hogy nem veszik egy egy osx alól futtatott program hatására az osx-es partíció.
  • Tikal #6202
    Nekem még nem volt ilyen, gondolom a windows másik partíción van, csak azt kell letörölnöd nem? Mindenképp csinálj egy time machine mentést, mielőtt bármit teszel :)
  • Zsoltika 007
    #6201
    Csak a win partíciód tűnik el. Meg persze a rajta lévő dolgaid. A mac-es dolgok érintetlenek maradnak.
  • Verseghy
    #6200
    Valaki?:(
  • Pio
    #6199
    Figyi, ha 100ezer pénzed van rászánva és hosszú távra szeretnél gépet venni, akkor nem az apple a Te választásod, ilyen egyszerű a képlet.
    A családban 2 ilyen árkategóriás laptop is van, az egyik egy FuSi Amilo Li 1705, 80ezer volt a corában, több, mint 3 éves, a másik egy ASUS eMachines E520, kábé 2 éves, bevezető áron 97ezer volt az usanotebookban, mind a kettő nagyon faszán bírja, teszi a dolgát, egyiknek se volt soha semmi baja, még annyi se, mint az én 370ezres macbook pro-mnak, előbbi azért nem egy erős gép, de utóbbinak a teljesítményével sincs baj, felbővítettük 2 gigaramra 7-8 ezer forintért és remek szolgálatot tesz.
    A lényeg az, hogy lehet olcsó kategóriás laptopot is venni ennyi pénzért újonnan, ami megbízható és jól teszi a dolgát, ha olyan rendkívül fontos az, hogy osx-ed legyen, akkor kicsit hackintosh ügyben körül kell nézni és osx-re alkalmas gépet kell venni, viszont macbookot vagy nagyon régit - és ezáltal nagyon gyengét - fogsz csak találni vagy valamilyen rejtett hibásat.
    Egy 100ezer forintért kapható macbook teljesítményét szerintem egy vmware virtuális gépbe telepített osx-en vmware tools-szal nagyjából reprodukálni is tudod. OSX topikban sokat volt szó arról, hogy hogyan is kell megcsinálni.