18351
ATbanner.jpg
  • G_ArchAngel #11443
    Akkor elertem a celom, mert a linked kb. ennyit es ilyen szintu reakciot ert. De inkabb ennyit sem.
  • GregSB
    #11442
    Hátőő. Lehet 2003-ban kezdték fejleszteni az Androidot, de én emlékszem, hogy 2006 végén, 2007 elején szivárogtak ki képek az akkori állapotáról, és bizony nem enyhe BlackBerry koppintás volt az OS akkor. Gombokkal vezérelhető menürendszer, képernyő alján horizontálisan elrendezett menüpontok, pont úgy mint a BB-nél.

    Sőt, még a 2007 novemberi bemutató videón is demózták ezt az OS-t (csekk 1:20). Érdekes módon az iPhone előtt, 2006-ban csak erről a verzióról volt szó, amiből végül nem lett semmi, 1db BB féle gombos androidos készülékről sem tudok, ami komolyabban elterjedt volna... aztán fél évvel az iPhone megjelenése után, ebben a novemberi videóban (3:00 környékén) már ők is egy érintőképernyő OS-t mutogattak. Kétségtelen, hogy az Android OS-re / UI-ra nagyon nagy hatással volt az iPhone OS, ezt kár tagadni.

    De nem hiába nincsenek nagy perek az Apple és Google között, és nem hiába volt Eric Schmidt az Apple Board of Directors tagja éveken át, ezeket ők közösen lebizniszelik a színfalak mögött. Akár fogadni is mernék rá, hogy az új Notification Center miatt sem fog szólni egy kuttot sem a Google.
  • Xing
    #11441
    Mindenkinek kosz az infokat.

    Végül az lett, hogy a kabelnek visszakertem az arat az atalakitot pedig kicserélték nekem egy Mini display to DVI-ra.
    Akivel beszéltem az xms-ben azt modta egyszerűen van olyan monitor amelyiken hiaba van hdmi csatlakozo szarul kezeli a hdmi jelet.
  • 5c0rp330n
    #11440
    majdnem elkezdtem ra valaszolni, ne mivel minden egyes szavad egy demagog baromsag, inkabb hagytam a francba.
  • G_ArchAngel #11439
    1., nem a topickra utaltam
    2., nem allitottam, hogy nem lopta, mert notification majdnem egyidos a Blackberrykkel, csak az cseszi az agyam, hogy azok tulajdonitjak magukenak, akik szinten loptak
  • grizzly21
    #11438
    Mar regen eszrevettem (magamon is sajnos), hogy aki nagyon meg akar gyozni masokat az igazarol, az o maga sem biztos benne..

    Ez most megint olyan volt, hogy a konkret cikk-re valo reakcio helyett elinditasz egy altalanos trollkodo apple vs minden mas vitat.

    A notification-t itt is csak megemlitettek nehanyan, senki nem is foglalkozott vele igazan, jo otleteket lopni nem bun, es mindenki lop, az apple csak szeretne elhitetni, hogy mindent ok talaltak ki, mikozben az egyetlen amihez igazan ertenek (ez nem kis dolog mondjuk) az az, hogy masok jo otleteit gusztusosan csomagolva, az atlag buta felhasznalo igenyehez merve adjanak el.
  • G_ArchAngel #11437
    De, csak nem tud kijonni az Infinite Loop-bol:)
  • I.C.ram
    #11436
    Apple-nél meg még önállóan se szerepel az etika :)
  • Pio
    #11435
    A történelmi pontosság kedvéért: az Android rendszert készíteni kezdő Android Inc. 2003-ban alapult azzal a céllal, hogy az akkorinál "okosabb" mobilokat fejlesszenek és 2005-ben vásárolta fel a Google.

    Az "ihletet" pedig nyilvánvalóan mindkét cég számára a 2004-es (!!) Neonode N1m készülék jelentette, amin Windows CE 5 futott.
  • G_ArchAngel #11434
    Most irtad le: uzlet es etika egyutt csak meseben szerepel, a valo eletben nem:)
  • I.C.ram
    #11433
    üzleti etikáról még a mesékből se hallottak.
  • G_ArchAngel #11432
    Ez van, ok sem tokeletesek, csak pont felfoghatatlanul jobbak, mint barmelyik mas gyarto es a statisztikak, gazdasagi eredmenyek oket igazoljak. A tobbi csak maszatolas szerencsetlen apple-hater csajoktol, akik otthon gyurogetik kisirt szemmel a pluss zold kukasedenyt.

    Nekem a kedvencem a napokban a fanDroidok vergodesei kozul a notification ellopasanak felemlegetese: Android meg kosz gondolat sem volt, mikor mar feltort iPhonera volt notification, igy azt is, mint az egesz rendszert, hardvert az Appletol loptak vagy azoktol akitol, az Apple lopta. A Google Android es telefonjai a vilag egyetlen termekcsoportja, ami nyomokban sem tud mast felmutatni csak lopott otleteket es designt.
  • 5c0rp330n
    #11431
    mondanam h szanalmas de inkabb csak annyit mondok h tipikus apple: kink
  • tmp
    #11430
    Használ valaki magic trackpadet? ha 3 ujjal hozzáérek lefagy az egész :v Hol tudom letesztelni, h nem-e rossz? Nem akarok a boltban leégni.
  • pyrohun #11429
    Nem teljesen igaz, hogy ugyanaz a minőség. Mármint... ugyanazt a minőséget kapod HA tényleg átmegy rendesen a jel, stb. Az a baj, hogy a gagyi HDMI kábelekkel sok a baj nagyon. Sokszor random pixel villogások jelentkeznek, vagy pl. 2-3m-es kábel már nem viszi át rendesen a jelet, míg egy "márkásabból" a 10-15m-es is (ugyanazon eszközök között). Az aranyozott csatlakozó baromságnak tűnhet, de mégsem teljesen az, ugyanis maga a kábel és a jel digitális, ugyanakkor mégis a csatlakozóknál van lehetőség arra, hogy külső zaj kerüljön az adatfolyamba és a digitális jel is lehet zajos, mármint azt is elb*szhatja egy csatlakozás, ahol bejut a zaj. Volt már olyan HDMI kábel a kezemben, ahol pont ez volt a probléma. Szóval persze egyrészt parasztvakítás és a legtöbb esetben tényleg elég megveni az olcsót, de extrém esetekben elképzelhető, hogy mégis van hatása a jobb csatinak, stb.
  • Dzsini
    #11428
    Azonos verzión belül nincs különbség - persze, más verziók mást támogatnak, de egy CAT5 és egy CAT6 kábelt (100 mbit / 1 gbit) sem hasonlítasz így össze, mert másik kategória.
  • grizzly21
    #11427
    De...ez tenyleg igy van.

    A hdmi kabeleknel van olyan kulonbseg, hogy 1.3, vagy valami ilyesmi, ami a szinmelyseget befolyasolja talan ha jol emlekszem, de csak akkor jon ki, ha minden komponens tamogatja (pl: ps3, kabel, tv), ha az egyik nem, akkor mar bukta az egesz. De mindenesetre ez is eleg kis kulonbseg, es lehet 1.3-mas kabelt is kapni olcson./olcsobban mint lent irtak
  • passatgt
    #11426
  • neevous
    #11425
    Nem.
  • Xing
    #11424
  • VRSDM
    #11423
    HDMI-n digitális a jel.

    megvetted a mocskos drágát. mikor a kínain is ugyan azt a képminőséget (!) kapod.

  • Pio
    #11422
    HDMI kábellel amúgy többször is volt ilyen gondunk, nem tudom az okát. DVI-vel sose, pedig elvileg teljesen ugyan az a kettő (csak a HDMI hangot is visz a DVI viszont egyszerűen alakítható analóggá), szóval ilyen helyzetekben mi mindig kábelt cseréltünk.
    Annó volt már itt erről szó és én továbbra is azt mondom, hogy ha nem akarsz 1080p++ felbontású képernyőn BD filmeket nézni naphosszat vagy nem plakátokat tervezel milliókba kerülő színgű monitorokon, akkor bőven jó, sőt, jobb egy VGA.
    Ellene szól a zajosodás, de pont ezt teszteltük a szervizben amikor legutóbb itt erről beszéltünk és nem emlékszem pontosan, de tudom, hogy legalább 15 darab 3-10 méteres VGA kábelt (nem is aranyozottat) kapcsoltunk össze és még arra se mondta mindenki magabiztosan, hogy érezhető a zajosodás a képen.
    Mellette szól az, hogy nem nagyon vannak monitorok ilyen csatlakozó nélkül és egy jó darabig nem is lesz gond VGA csatlakozós monitort találni és akkor se kell majd kétségbe esned, ha máshol kell használni a géped és ott esetleg egy régebbi monitor van vagy neadjisten előadást kell tartanod és a projektorra kéne rákötnöd (azokból végképp nem elterjedt még a nem VGA-s generáció).

    Persze ez nem megoldás a problémádra, de ha esetleg visszaviszed a kábeleket, akkor fontold meg ezt.
    Ha találsz megoldást azt légy szíves oszd meg, engem is érdekelne.
  • Xing
    #11421
    Volt 1500ért is de ez tűnt a legjobbnak. Egyszer kell megvenni akkor már rászánom csak használni is tudnám.

    PS: High Speed hdmi nem standard de gondolom ennek nem kéne problémát okoznia.
  • Pio
    #11420
    Pedig Apple üzletekben annyi és még 2 méteres sincs. Én is csak pislogtam, amikor láttam annó.
  • Xing
    #11419
    LG M22WDP, Macbookon Settings Displayen belül van olyan lehetőség hogy 1080p erre van állítva. De igazából a többi felbontáson sem jobb.
  • franc0
    #11418
    Hatezerért vettél HDMI kábelt? Ejha.
    Ha 15 (tizenöt) méternél rövidebb, durván le lettél húzva...
  • passatgt
    #11417
    valami felbontás hiba van, mire kötötted rá?
  • Xing
    #11416
    Hat most kibaszott szomorú vagyok. Megvettem 7k-ért az atalakitot, 6ert a hdmi kábelt és egy élvezhetetlen homályos sz@r a kép. A régi gépemmel vga kabelen nagyságrendekkel jobb volt.
    Machez is kell graphic drivert töltögetni vagy miert nem megy rendesen? :|
  • Pio
    #11415
    Boccs, most nézem, te HDMIről beszélsz, én VGA átalakítót vettem, azzal ilyen gondok nincsenek. Vagy legalábbis nem kéne, hogy legyenek. :)
  • Xing
    #11414
    Jah olvastam erről.

    "NOTE: Even though HDMI cables support Hot Plug Detection, improper usage might result in resetting / restarting both devices, or even may cause damage to the devices. Therefore, we do not suggest Hot Plug action for any HDMI cables. Please make sure both input and output devices are off when plugging or unplugging HDMI cables."

  • Pio
    #11413
    Nekem is olcsó sz*r van és semmi baj nincs vele, kivéve persze az a bug, hogy ha használat közben kötsz a gépre külső monitort, akkor villódzni fog a képe bizonyos felbontásokon, de ez nem a kábel hibája, hivatalossal is jelentkezik.
  • SlickAdam
    #11412
    varj! a hangatvitel gepfuggo. ugy latom 2010-tol kiadott gepeket mukszik. szoval vegulis megveheted az olcsot.
  • SlickAdam
    #11411
    van am. megpedig minosegbeli. nekem is van ilyenem ebay-rol, es olyan, mintha ferike rakta volna ossze. merev a kabel es ugy alapbol gagyi. persze a kep atmegy rajta. ja meg annyi, hogy az officiel kabelen atmegy a hang is, ezen pedig nem (javitsatok ki ha tevedek!)
  • Xing
    #11410
    Szeretnék venni egy mini display to hdmi átalakítót de nem értek ezekhez a cuccokhoz.
    Van bármi különbség a prémium resellereknél kapható és az egyszerű media marktos, ebayes között?

    Töredékéért meg lehet venni máshol viszont nem akarok gányolni meg szart venni, de ha ugyanaz csak nem Apple boltban veszed akkor természetesen feleslegesnek tartom több ezer ftal drágábban megvenni.
  • Verseghy
    #11409
    Görgő, jobb és bal klikk nekem elég..:)
  • tmp
    #11408
    bootcampel megy, de csak az alapvető funciók.
  • passatgt
    #11407
    miután felrakted a win-t, rakd be a macosx cd-t és arról feltudod rakni a drivereket
  • Verseghy
    #11406
    Ha iMac-re rakok Windows 7-et akkor tudom használni a Magic Mouse-t?
  • tmp
    #11405
    Valaki tud nekem adni rendes magic trackpad drivert windows 7 alá? a bootcampből kivett elég gyér :(
  • MerlinW
    #11404
    Epic:)

    Richard Dreyfuss reads the iTunes EULA