Diablo

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#74743
Nálam is vannak főleg ha act 5 városban vagyok, volt hogy wd-vel vagy seasson crusaderrel fordult elő. Pont ahogy leírtad, olyan mintha nem tudná betölteni. Megnyitom az karakter lapot és full üres de ha oda viszem a kurzort ki írja.

#74742
2.4 óta egy elég fura bugra lettem figyelmes, és az lenne a kérdésem, hogy másnál is előfordul-e, mert ha nem egyedi, akkor megy a report a blizznek. Képet nem lőttem róla még sajna, de elmagyarázom mi a gondom.

Szóval a bug grafikai jellegű, először azt hittem a laggal lesz a gond de nem. Az a gondom, hogy csak monknál és a dh-nál jelentkezik az, hogy ha elmegyünk haverral riftezni, vagy büntizni semmi gond, de ha bemegyünk városba (town), akkor előjön 1 olyan bug nekem, hogy az inventory pl átlátszó, semmit nem látok benne, az árúsok ablakai totál másként jelennek meg, a kovács pl mintha 1 árús lenne olyan ablakkal jelenik meg és 1 csomo ikon pl a fülek páncél készítés, fegyver készítés nem is látszanak csak maga a felirat, kadalánál az ikonok szintén nem látszanak, de a legszebb, hogy a skill barom is üres lesz, tiszta szürke minden skill slot, de a skillek ott vannak mert el tudom sütni őket de elég idegesítő ez, még egyszer ez csak party-ban jön elő nekem és csak dh-val meg monkkal 2.4 óta. Ha nem voltam érthető akkor este ha toljuk haverral majd lövök róla képeket.

uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb

Mydgard
#74741
Csao!

Most inditottam egy karit, funbol. HC, Seasonal, Campaign. Storyline, videok stb. Ha valakinek van kedve csatlakozni add Mydgard#2102.

Razer Blade 16 | Intel Core i9-13950HX | 16" 240 Hz QHD+ | GeForce RTX 4070 | 32 GB 5600 MHz RAM | 2 TB SSD

MBP Schaefer
#74740
Nekem windowed fullscreen -re állítva jó.

i7 6700k 4,00 GHz, Asus Maximus VIII Hero, R9 Fury X, 16GB Corsair 2133MHz

#74739
21:9-es monitorral hogy lehet rendesen játszani?Csak Full hd felbontást enged.Leszedtem ezt a Flawless Widescreen-t de nem az igazi.Mintha nyújtott lenne a kép.

#74738
Season hc boostot vállal valaki ?
Indítottam egy monkot és eddig lvl41-ig jutottam, de jól jönne egy kis gyorsítás. :-)

Misilaci#1165

Köszi előre is
Utoljára szerkesztette: kukubenko66, 2016.03.13. 16:02:16

\"Ami el tud romlani az el is romlik !\"

#74737
És a Torment szinteket nem húzzák fel mondjuk még 12-re?
#74736
PATCH 2.4.1 PTR. durva hogy minden kaszt dmg buffot kap. kíváncsi leszek mennyi szárnyat dobnak a bossok. 😛

tboypimpi ---Az idő nem vész el csak átalakul XP-vé--- :D tboypimpi#2319

cikasz
#74735
köszönöm rájöttem mi is ez!

http://www.akciofigura.hu

dante3
#74734
Minden kasztnak vannak setes cuccai/ több féle! Összerakod az általad kiválasztott setből mind a hatot, vagy ötöt+ royal ring, és így be tudsz menni a set dungeonba!

itt találhatók
Utoljára szerkesztette: dante3, 2016.03.07. 19:37:10

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

cikasz
#74733
köszi, de az a bajom, hogy nem tudom, hogy mi is az a set dungeon és hol találom 😊

http://www.akciofigura.hu

#74732
Szia
Set me free
Teljesítsd bármelyik set dungeont (nem szükséges mastered szinten teljesíteni – mastered – az összes küldetést egy menet alatt teljesíted).

Bővebben itt: Journey magyarul

cikasz
#74731
Sziasztok.
Az új szezon chapter IV-ben a "set me free"-t, hogy kell megcsinálni?
köszi.

http://www.akciofigura.hu

#74730
A furius charge ami a buildre épül az fogja neked generálni fullra. neki mész az ellenfélnek és tele is van a fury. 😊

dante3
#74729
Sajna erre nem tudok válaszolni, te biztosan többet tudsz róla, mert használod, én crusader párti vagyok! Viszont ebben a videóban viszonylag folyamatosan tele a fury:
, hátha segít valamiben...

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

#74728
köszi, de ezekbe a build-ekbe mi generálja a fury-t??
dante3
#74727

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

#74726
sziasztok, friss 70es vagyok season barbarian-nal, egy build útmutatásban tudnátok segíteni??
http://eu.battle.net/d3/en/profile/foldi6-2466/hero/72177337
#74725

Tomb of Freedon Nadd

cenobite
#74723
Sziasztok!
Ha a mostani season 4. részét nem fejezem be, attól még kapok valami jutalmat a végén? Csokit, plüssmacit, kiskutyát, bármit?
Előre is köszi a választ!

gamertag: kenobita

jan5650
#74722
Ha szépen megkérlek bennetetk, akkor valaki tudna egy kis összefogalalót adni egy régi vusszatérő játékosnak?
Nekem új még ez a kocka is. Seasonal Wizard karit indítottam Hardcore-ban, jelenleg 80-as paragon vagyok, T1 könnyen megy, kb. 1M DPS-em van. Hol farmoljak, mik az alap cuccok amik kellenek? Kell Hellfire ring? Érdemes überezni? Kockát kell valami használnom? Bounty vagy Rift? Hogy erősödjek egy Hardcore karival, hol tudom beszerezni az alap cuccokaT? Köszi! 😄
WinT
#74721
Hát rápróbáltunk egy csirkés WD-vel, de Act3 katapultokat tekertük mikor már csak 12 perc volt hátra. Elképzelni nem tudom, ezt hogy lehetne megcsinálni. Avarice-hoz teljesen béna vagyok, másfél milliót nem tudok összeszedni, nemhogy 50-et... a 6 szettes GR55-höz meg kéne némi szerencse, mert eddig csak az a szett van meg egy karival amit a szezon adott, többet nem dobott ki. És akkor fel kéne gearelni még egy másikat is. A világon nincs ennyi idő játszani...
Úgyhogy a faszom a Blizzardba meg az idióta feladataiba, most miért fájna ezeknek ha hozzám vágnák azt a kurva láda tabot a Championért? 😞
#74720
Szia!

Enyém is nemrégiben kezdett döglődni a régi 3 gonbos, akkor álltam át a 6 gombos Genius X-G300-ra, eddígi legjobb egerem, árban olyan 4-5000 Ft szerintem jobbatt ennél olcsóbban nem találsz. D3 simán észleli mind a 6 gombot, 1 van a görgő felett, 2 meg a bal oldalán meg a szokásos bal+jobb+egérgörgő.
link

uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb

#74719
Sziasztok! Lehalt az egerem. Szívesen venném a javaslatokat gamer egerekre 20.000 forintig. Főleg Diablozáshoz.
Köszi.
böröczk
#74718
Le van irva. Marciusban konnyen hozzaferheto a cow level barki szamara, de ugyanaz a palya, amit eddig a tehenkes polearm-mal lehetett nyitni (es tovabbra is lehet). Csak most, marcius vegeig eleg egy helyszinre elmenni, es megnyilik a portal.

Kumiho #2179

skinnyman
#74717
Diablo III Players Discover New Secret Cow Level
Ez miben mas mint az eddigi cow level?

Regards,

Hunter of Deer
#74716
Ha season yourney végett kell, sztem az Avarice , The thrill és a Years of War a legegyszerűbb én ezeket csináltam meg.
a Years of War annyi hogy 6 különböző szettel csináld meg GR55-öt...

H87-D3H/i5 4570*3,6/2*8GB Kingston/Gigabyte Extreme Gaming 1070/ 8TB HDD/Samsung 840 120GB SSD/ 650W/Razer Deathadder 2013/Logitech G15/Logitech Z3 2.1/Dell P2414H/NZXT H440/LGUH635v 4k

Lammer
#74715
Igen story only 😊 Persze, hogy meglehet a szóló, csak ha nincs piszok gyors karid és nem ismerd kívül-belűl a sztorit, akkor csücskös lehet, ezért szokták inkább partyban, mert van egy fix emberke aki "városban campel" meg a többi három szét tud válni olyan helyeken ahol nem egyértelmű a haladás! (desolate sands pl.)
Utoljára szerkesztette: Lammer, 2016.03.03. 08:15:29

ENFP ^^ | Zombie fan | Xiaomi Redmi 7 user | FTC és Pats fan

WinT
#74714
Teljesen új itemet rollol, ha mákod van újra ancient lesz, ha nincs akkor csak síma, tehát ésszel.
Más: Az egy órás Act1-Act5 finish conquestet story módban kell csinálni? És single megoldható vagy keressek csapatot inkább?
#74713
Lehet, hogy hülye kérdés, de ha a Kanai's Cube receptek közül a "Reforge Legendary Item" receptet egy eleve ancient itemen használom, akkor az elveszítheti ancient jellegét?

Tomb of Freedon Nadd

Lammer
#74712
ja nem rosszak, de sajna barbinál is a topban raekor/ik hibrid uralkodik, dhnál meg a marauder és az UE 😉

ENFP ^^ | Zombie fan | Xiaomi Redmi 7 user | FTC és Pats fan

#74711
Érdekes, hogy barbárral próba cseresznye alapján visszaáltam Might of the Earth setre, strapabíróbb, erősebb, rifteken sokkal haladósabb mint a Wrath of the Wastes set.

Másik meg, tudtam, hogy DH-nál a Shadow set-et most veszett kemény szintre buff-olták már-már OP, de hogy már a 2 részes bonusz is ekkora változást hozzon.. Nagyon kemény, sokkal jobban haladok vele mint a Marauder set-el akármikor pedíg abból már 3 v 4 rész is megvan.

uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb

#74710
Köszönöm a választ!

Lammer
#74709
yep!

ENFP ^^ | Zombie fan | Xiaomi Redmi 7 user | FTC és Pats fan

#74708
Ha a seassonbe betörök egy itemet a kanai's cube ami nincs meg a ns-be akkor a seasson végé azok is átkerülnek ns-be mint kockába betört item?

cenobite
#74707
Köszönöm mindenkinek a válaszokat!

gamertag: kenobita

Carmang
#74706
ATI kártyád van új driverrel?

http://us.battle.net/d3/en/forum/topic/16860006048?page=2

A 23-as hozzászólásban megadott oldalra menj (forums.guru3d.com)
Azon belül az 1)-es pontban a kék "Open the link"-re katt, ez elvisz a mega.nz oldalára (a D3 fórumban megadott link nem jó)
Aztán katt a DirectX 9.0 mappára, és abból szedd le a 13.12.zip-et.
Csomagold ki, és a benne levő 2 dll-t másold be a Diablo 3 mappádba. Ennyi.

(azaz: A játék régebbi driver (egy részével) működik, újjal nem. Minden más játéknál a windows alá telepített új driver fog menni)

#74705
Sziasztok. Mit tudtok arrol hogy a 34-es szintnel a blood sands 2fejezet resznel a qwestnek mert kapok errort? a kep megal de a hangok mennek tovabb mintha harcolnak tovabb de a gwestet nem birom fojtatni..mi a hibba ha valaki tudja irjon
Frank99
#74704
Éltek is?
:-)

Gratula!!!!!

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

JaSoN HuNTeR
#74703
Start January 15th 17:00 CET | Barbarian Magyarok a világelsők.


Minden csapattagnak sikerült megszereznie a ranglistán való első illetve második helyezését a saját class-uk játszása során (Witch Doctor-aink esetében az első helyezett Gibellini míg őt követve Begyo lett a második az EU ranglistán). Granex Monk-ként első helyen végzett míg Én ugyanezt Barbarian-ként teljesítettem.

Továbbá a guild-ben (Hungarian Elite - ELITE) több guild tagnak is sikerült első és második helyezéseket is elérni az EU ranglétrán Crusader és Wizard karakterekkel is a Demon Hunter-t leszámítva (az első helyezést Wudijo érte el a Zero Empathy - ZE guild-ből).

A teljes játékidő összesen majdnem 24 óra volt melyet mind a két videó (ez mint második illetve a másik mint első rész a videóból) 15,5 órányi felvételt fedett le melyek között megtalálható a Season 5 intenzív kezdete, a játék közepén tartó haladás lépésről-lépésre és maga a végeredmény (egy része a felvételnek amely a játék közepe és a végeredmény fázisa között található nem került felvételre a Youtube megbízhatatlansága és maga a felvétel hosszából eredendően azonban a fontosabb részei a Season kezdésnek szerencsére rögzítésre kerültek).

A második részben a videók közül az utolsó órában (2:30:00 körül) a felvételen a saját mikrofonom hangja elnémult vagy valamilyen oknál fogva nem került rögzítésre, noha más hangforrások (mint a többi játékos mikrofonjának hangja a TS-en és maga a játék hangja) rögzítésre kerültek.
Utoljára szerkesztette: JaSoN HuNTeR, 2016.02.28. 10:56:29

Asrock B760M Pro RS | i5 14600KF| 32GB 6000Mhz| RTX 5070 12GB | Razer Deathadder v2 | Alienware aw2725dm | PS5 | LG 4K TV HDMI 2.0

dante3
#74702
<#nevetes1>

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

Mutans Zombi
#74701
Például (persze érthető, miért nem gyúrható):
Corrupted Ashbringer

.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-

dante3
#74700
hát lehet, nem sokat kockáztam, de eddig úgy tűnt, hogy a sima xar legokat nem engedte 😊

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

Mutans Zombi
#74699
De olyan is van, aminek van spéci képessége, mégsem lehet bekockázni.

.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-

#74698
Ö szerintem a Legendary tárgy képességének "levételére" céloz. A fordítás véletlenül nem made by google?

Amúgy igen aminél nincs "narancs" leírás arról, hogy buffol, vagy megváltoztat x-y képességet azt nem lehet kockázni, mert ha van, akkor annak a legó cuccnak az legendary képessége narancs színnel van leírva, és az az amit be lehet rakni a kockába.

Pl. Bul-Kathos eljegyzési gyürűje (Bul-Karhos's wedding ring), az a körülötted álló ellenfelektől életet lop, és ezzel téged gyógyít, ezt ha leveszed, és berakod a kockába akkor a 3 hely (slot) közül az ékszereknél (jobb szélső) ez megjelenik, és kiválasztható lesz, de maga a gyűrű "fizikailag" megsemmisül. Ugyanígy lehet 1 fegyver és 1 páncél bónuszt berakni.

Maga a képesség levétele ha jól emlékszem az act I-II-III-IV-V büntijeinek teljesítéséért járó dobozból eső matikból 5-5 darab meg asszem 5 db Death's Breath költséggel bír.
Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2016.02.27. 17:58:18

uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb

dante3
#74697
Amelyik legendary cuccnak nincs spéci képessége, azt nem lehet bekockázni!

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

Frank99
#74696
a receptben le van írva, milyen crafting materialok kellenek hozzá.
berakod a legendaryt, meg a materialokat, craft, és kész. Egyébként NEM minden legendaryt lehet beletenni, velem is előfordult, hogy nem csinált semmit....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

Frank99
#74695
a receptben le van írva, milyen crafting materialok kellenek hozzá.
berakod a legendaryt, meg a materialokat, craft, és kész. Egyébként NEM minden legendaryt lehet beletenni, velem is előfordult, hogy nem csinált semmit....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

cenobite
#74694
Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem. Nemrég bővítettem a Dio III-at a ROS-al, és most a seasont csinálom. Remek újítások vannak az alaphoz képest, de most nem ezért írok. 😊
Van ugyebár a Kanai's Cube. A Diablowiki ezt írja:

"Először, eltávolíthatjuk a Legendary itemből a legendary opciót. Ezt követően az item hozzáadódik a gyűjtői listához. A listából kiválasztva az itemet a kocka lehetővé teszi számunkra, hogy használhassuk az adott Legendary item tulajdonságát anélkül, hogy fel kéne vennünk az itemet karakterünkkel."

Nos akármilyen legendary tárgyat tettem az adott slot-ba, gyakorlatilag semmit nem engedett csinálni.

Az lenne a kérdésem hogy hogyan tudom használni ezt az újítást? Barbár karakterem van (az egyik), LVL 65 most. Nyilván varázslósisakot nem próbálok mahinálni.

Előre is köszönök minden választ!

gamertag: kenobita

#74693
Seasonban van egy dokim amire már nincs szükségem. Ha törlöm és csinálok helyette egy non-season karaktert, attól még a ládájában lévö eddig összegyűjtött cuccok megmaradnak és átkerülnek season végén ?

\"Ami el tud romlani az el is romlik !\"