Egymást szapulják az IE és a Firefox fejlesztői
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Volt már, hogy lefagyott, újra kellett indítani. Egyszer meg én lõttem le, mert a Feladatkezelõben észrevettem, hogy 320 MB (!) memóriát használ, amikor alapból kevesebbet kellene. Na, most megint megnéztem: 272 MB. Atyaúristen! Ez azért sok. Nektek is ennyit eszik?
A másik: hiába vannak letiltva a felugró reklámablakok, van úgy, hogy ennek ellenére a Firefoxban rálépek egy honlapra, és annak sikerül nem új lapot, hanem ú ablakot megnyitnia. Amúgy, igen, van tûzfalam is.
Kara kánként folytatom tanításom.
Szerinted tipikus (mint ahogy írtad), hogy a felhasználók gondolkodnak, és nem a sajtóközleményeket böfögik vissza?
Esetleg nem ártana híreket olvasni. Jó pár napja ami XP-n be volt kapcsolva a frissítés, azokon mindre felmászott az IE7-es, ha eredeti, ha nem, mert több energia volt az IE6 "nemlétezõ" lyukait foltozni, mint ezt megcselekedni.
Upsz, elszóltam magam...
Na mind1, azóta már feltettem a legális ingyenvindózomat😄
Gracie Barra
Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.
Tényleg, drukkolok Neked, hogy sikerüljön kitartani emellett az álláspont mellett. Ne hagyd magad megtéveszteni, merthát ami márka az márka. Az embereknek a szájába tolja a mikorszoft a sült galambot; igaz ugyan h egyre több embernek nem ízlik a dolog, deha van elég sok kitartóan bamba ember, akkor mindig is a mikorszoftnak fog állni a zászló. És ez a lényeg: jó Neked, és nem mellesleg jó nekik is. Sok bamba ember integet a mikorszoft zászló alatt h "sziasztok, mer nekünk jó".
Csak ne lenne olyan elbaszott az új office, az openoffice közelebb áll az office xp-hez, mint az új, faking nehéz migrálni, pláne egy irodát. No meg az a szerencsétlen SQL Server, amíg az ember átrágja magát a különféle ellenjavallatokon, az ms által elismert problémák garmadáján, az inkompatibilis interfészek khm... sajátosságain... nameg h viszta alól egyelõre csak 1kb/s-el lehet elérni, mindegy...
Igaz h az Exchange szerverrel már régóta szívunk, de a rendszergazda (aki ráadásul ms orientált) már pár hónapja keresi a dokumentációban valahol elrejtett információkat, talán meglesz az a beállítás, amitõl a web access majd 10%-nál nagyobb rendelkezésre állást fog produkálni.
Ehh nomeg az Explorer is végre már támogat pár szabványt is. Nemhiába dolgozott rajta az ms mindhárom dedikált fejlesztõje éjjel-nappal, bár kissé még deviánsan viselkedik, de már alakul.
Bár az a pár játék, amivel szoktam játszani, simán elindul linux alatt is, azért mégiscsak más érzés a mikorszoft keretein belül tenni ugyanezt. Remélem a felület használhatóságában, és design-ban is hamar utólérik a linux-os srácokat, hiszen már annyira közel járnak. Úh télleg a fájlrendszer... most majdnem kijöttek egy olyannal, ami ráverhetett volna a konkurenciára, de nembaj, majd a következõ windózba beleteszik.
Ja és dejóóóó h végre durva módon támogatja az oprencer a DRM-et, dejóóóó!!! Ezzel sokkal jobban fogom élvezni a kultúrát, ami árad felém.
Nomeg ez a sok új csilivili a messenger-ben, haaaajdekirááály. Majd küldök egy pár szép flashes üzenetet pár emo ismerõsömnek, uhh valamiért kifagyott... janem csak swappelt, mer elfogyott a memória, namost...
Huhh milyen jó sok processz is fut a háttérben... deszépek így együtt, remélem egyik se féreg, vagy remote spam/DDOS processz.
Ejj, node nem is folytatom, mert ennyi bizonyára elég is, várjuk a csodát 😊
Igen, ez rémlett valahonnan, csak gyorsan írtam, és nem volt kedvem elõkeresni a régi sg-s cikk linkjét, mert Ravkin-nal konkrét tények kellenek :-D
Mafia 2 fan oldalam: http://mafia2hq.extra.hu
Ugyanis így a törvindózosok se terjesztik a vírusokat.
Gracie Barra
Egyébként én is Linuxot (konkrétan Ubuntut) használok (és nem vagyok "vérlinuxos", mert van xp is a gépen, csak kb. 1 hete nem indítottam el), és onnan olvasom ezt az oldalt, onnan postolok most. A windowson se msn, se skype, a hálókártya driverer is csak a multi miatt van fent...
És azthiszem itt vannak az érvek. Te (is) beszéltél a nagy francba, érvek nélkül (hogy a vérlinuxososk is win alól neteznek, postolnak, olvasnak, játszanak, stb.). Ha jól látom, sehol egy konkrét név, dátum, stb.
Másik érv: ACID2 teszt. Valaki említette már. a ff sokkal szebben behozza, mint az ie (de az opera veri mindkettõt)...
Mafia 2 fan oldalam: http://mafia2hq.extra.hu
Gracie Barra
Aki meg firefox alatt is beszop minden vírust, az valamit nagyon rosszul csinál. Én nem figyelek oda netezés közben, de évek óta (min 5) nem votl vírusom, és spyware-m is csak elvétve. (múltkor fél év után 0-át talált, azóta nem néztem)
Gracie Barra
legalábis = legális
licencet = licenceket
"bejönnek. Office" = "bejönnek. Az Office"
Csaba has been updated to v1.1 😊
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
Ja, és nem, nem azért használok Vistát és Office 2007-et, mert trendimackó lennék, csak nekem jobban bejönnek. Office 2007 sokkal átláthatóbb, kb. 20%-kal gyorsabban megcsinálok benne mindent, a Vista meg már a szívemhez nõtt.😊
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
Jó hogy mondod, a másik véleményem az, hogy sokaknak nincs eredeti windowsa, hiszen az ie7 csak azzal mûködik. Jó persze vannak crackek, de ha ott van a firefox akkor persze már minek használná bárki is a fizetõs ie-t. <#alien>#alien>
Windows 7
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
Ozric ez annyira tipikus. Csak a firefoxnak érdeke az hogy "fanokat" gyûjtsön maga köré. Az ms talán azért nem fejleszti hyper szuperra a böngészõjét mert nem akar kávéfõzöt integrálni a programjába. <#nevetes1>#nevetes1> Félre téve a viccet nem is értem erre miért lenne szükség, én régóta iet használok mindenhez, soha nem volt vele semmi gondom, még a a nagyon bugosnak emlegetett ie5 el sem, egyébként meg fejlesztik mindenki nagyon jól tudja, csak talán nem veszik fel a kesztyût a freeware programokal és nem adnak ki minden nap új verziót de ez minden. Én azt gondolom hogy ez a dolog, éppen az ilyen "divathajhászoknak" van kitalálva, akik 24/7 a gépük elõtt ülnek, és már nincs jobb dolguk mithogy beszerezzék a legvagányabb programokat. Én szeretem a gépemet használni arra amire való, és szerintem erre a feladatra az ms programok 100% osan megfelelnek. Nem gondolom, hogy idióta lennék azért mert nem érzek legyõzhetetlen vágyat arra, hogy felrakjam az ff-t vagy valamelyik linux disztribúciót. Egyszerûen nem. Van a számítógépem használom nap mint nap amire használom és a microsoft szoftverek teljesen szabaddá teszik számomra az utat. Én elhiszem hogy vannak programok amellyek talán többet tudnak mint az ms cuccok, de abban már vitatkoznák hogy valóban szükségem van e rájuk. Gondoljátok csak végig.
@fade2black
fade2black, ha csak el akarsz küldeni a francba mert neked más a véleményed akkor gratula <#eljen>#eljen> én jobban szeretem az érveket, talán nehezen de meggyõzhetõ vagyok.
Windows 7
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
Hát játzani nem max starcraftot az meg megy linux alol is ellenben mitgondolsz ha zenét akarok hallgatni/postolni akarok vmit akkor betöltöm vistat.... mert az nemmegy "vérszívás" linuxon.
Hozzánemrtõ, hülyeségeket beszélõ kokler vagy akinek lõvése nincs az egészröl csak nagyszája. Nem ezt nem én állítom, hanem a hszed.
Személy szerint azért utálom az IE böngészõt, mert a World Wide Web Consortium tagjaként a Microsoft co. hivatalosan részt vett a HTML, CSS 1-2-3 és egyéb webes ajánlások kidolgozásában, mégis az IE rendelkezik a legrosszabb (brutálisan rossz - lásd Acid2 teszt) szabványkövetõ képességgel. Ebben az Opera és a Firefox leelõzi, mint szobabiciklit a TGV.
Windows 7
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
Vagy tévedek?<#levele>#levele>
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
Pl. ha a hátsó ajtót csak becsukták, de nem zárták be, akkor az nem hiba, ha meg a drótkerítésen szakad meg egy szál, amit javítanak egy-két napon belül, az meg hiba?
Kérdem én: melyiken juthat be könnyebben az illetéktelen?
- dátum....
- "all versions"
Mellesleg én is Opera user vagyok<#vigyor2>#vigyor2>
A kollégám most szokott át FireFox-ról a Sapharira, ha teszem azt az is kezd elterjedni egyszer, akkor azt is bekampányolja az MS?
ezt az állítást redmond részérõl viszont (hogy az ie azér jobb mert kevesebb javítást adtak ki hozzá) én is ugyanakkora baromságnak tartom, mert tényleg, ilyen hülyeséget még egy kisiskolás se mond.
ASUS M2N-SLI | AMD Athlon64 X2 6000+ | 2x2GB Kingston DDR2-800 RAM | Galaxy 9600GT 512MB OC | Windows 7 Pro x64 Games for Windows LIVE blog - http://gamesforwindows.try.hu/
az sg fórum hivatalosan is a neten lévő legnagyobb patkányok és a legbuzibb adminok törzshelye... te is közéjük tartozol?
Egyszerûen csak rá kell keresni és megnézni melyik a legjobb.
Esetleg összevetni 2-3 tesztet és kiszûrni a lényeget.
A múltkor néztem sebességben pl az Opera a leggyorsabb. És itt CSS beolvasást meg ilyenek sebességét mérték.
1-2 éve, csak akkor kaptam vírust amikor IE6-ot kellett használnom valamiért, mert a Firefox nem nyitotta meg az Xy weblapot (nem pornó/warez). Nekem ennyi bõven elég is volt. Az a dúrva, hogy ez nem egyszeri eset volt. Legalább 3-4x megtörtént, ha IE-t használltam vírust kaptam... Firefoxnál sose volt ilyen...
Most firefoxot használok, de erõssen gondolkozom az Operán én is!
AZ IE-nek az az egyetlen elõnye, hogy integrállva van a Winfosokba.
Ha nem lenne és ugyan úgy le kéne tölteni a browsert ahogy mondjuk egy letöltéskezelõt, akkor sz.tem nemsokan használnák az IE-t.
Pláne amikor ismert hiba javítására heteket kell várni, FF részérõl meg 2-3 nap.
Mielött valaki nekem ugrik, ÉN Operát használok 😉