36194
  • GregSB
    #11675
    Wáá, látom nem érted. Az iOS-ben lévő hangvezérlés is megértette amit mondtál neki, már az iOS3 óta. Nem ez az újdonság, hanem hogy felveszi a mondatot ami bediktálsz neki, elküldi neten keresztül a datacenterbe (ezért kell netkapcsolat a működéséhez), a datacenterben lévő géppark értelmezi amit bediktáltál, kontextusba helyezi és értelmezi, majd visszaküldi azt a telefonodnak és elvégzi a parancsot. Így lehet az, hogy a klasszikus hangvezérléssel pár kulcsszó haszálatával kérhetted le pl az időjárást, ami be volt tanítva a készüléknek, a Siri-vel és SVoice-al pedig azt is bediktálhatod részegen, hogy "bazmeg de kurva hideg van, hány fok van?" (hülye példa, de ez jutott most hirtelen eszembe) meg fogják érteni és válaszolni fognak a kérdésedre.

    Wozniak meg azóta már olyat is mondott, hogy a WP7 sokkal jobb mint az Android, szóval csak óvatosan a hóbortos öreg idézeteivel :D
  • skinnyman
    #11674
    Tudom hogy mi a különbség, de ebben az egészben a fő technikai dolog az, hogy megérti amit mondasz, ami droidon nagyon régóta működő dolog már.
    Aztán az, hogy most előre bedefiniálnak 10 utasításra funkciókat és még beállítják, hogy 5 ökörségre is válaszoljon valami szellemeset (mást nem csinál, jelenleg itt tart a dolog, semmilyen komoly AI-ról szó sincs), a lényegen nem változtat, csak így már el lehet adni személyes asszisztensként és lehet parasztvakítani vele.
    Mellesleg Wozniak szerint sokszor jobban működik az androidos hang utasítás a Siri-nél, és ő GNex-et használ, amiben szintén nincs benne ez a személyes asszisztens bullshitelés.
  • me and a monkey
    #11673
    Ember, szűnj már meg, ez ilyen hittérítőkről kiver a víz...
    Ne te döntsd már el, hogy kinek mi a jó.
    Defy után, váltottam Nexus S-re, most SGS2 van, mindegyiken határozottan jobb a felhasználói élmény, nekem egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora a kijelző, (3,8,> 4,> 4,3)
    A Note is tetszik, ha valakinek olyan a munkája (mint pl. nekem)hogy sokszor kell a grafikus felületen dolgoznia, adatokat rögzíteni, stb... akkor megváltás a nagy felület.
  • SzirmosSzisza
    #11672
    Elhiszed, hogy engem konkrétan nem érdekel mi hogy néz ki az Applenél ? Konkrétan, ha egy 1-1ben ugyanaz lenne az se érdekelne, sőt, nem is tudnék róla, hiszen az életemben nem használtam iPhonet és nem is tervezek, mert nincs annyi pénzem (ha meg lenne, nem is rá költeném (:). Általában, ha kijön egy mobil akkor azt nézem miben új, nem azt, hogy miben hasonlít egy másik telefonra. Pl itt is azon megy a hiszti, hogy mekkora Apple koppintás egy program kinézete, de arról pl szó se esett, hogy milyen jó ötlet, hogy érzékeli a telefon, ha nézed és nem kapcsol ki a kijelző, vagy hogy raktak bele NFC chipet :)
  • GregSB
    #11671
    Hangvezérlés iOS-ben is van már elég régóta. Siri meg SVoioce annyiban más, hogy értelmezik amit mondasz nekik, nem csak parancsokat ismernek fel és teljesítik azokat... továbbá komplexebb feladatok elvégzésére is képesek - pl Sirinek ha bediktálod hogy vegyen fel egy naptárbejegyzést, és az adott időpontra már van valakivel találkozód, akkor megkérdezi hogy áttegye -e más időpontra az újat, esetleg a régit, és ha azt akkor értesítse -e a személyt akivel tlálkozol a változásról. Továbbá a Siri kapott egy egyedi UI felületet is, ahol összeollózza neked az információkat - ez nem volt eddig Androidban, az SVoice meg pont ezt csinálja.

  • Jim Morrison
    #11670
    akár hiszed akár nem, (először én sem hittem el) a Note nagyon is jól fogy, pedig a mérete miatt még én is bukásra ítéltem.
  • skinnyman
    #11669
    Na jó, ezt már biztos direkt csinálod, ezt még te sem gondolhatod komolyan.
    Nevezheted akárminek, hangvezérlés a kezdetek óta van benne, search-ben rányomsz a mikrofonra, fura ha eddig nem találtad meg. Market-be bárki felnyomhat bármilyen programot, nem értem mit akartál ezzel mondani.

    Az pedig nevetséges érv Android-nál, hogy nincs más, ezer kis kijelzős Android telefon van, csak néhány példa amit fél perc alatt találtam:
    Galaxy W 3.7"
    Motorola Defy+ 3.7".
    HTC Wildfire S 3.2".
    Sony Xperia Ray 3.3"

    Felsőkategóriában a 4-4,5" a közepes (amit te bazi nagynak nevezel), arra van a legnagyobb igény. A 4" viszonylag kicsinek számít a felsőkategóriában, a 3,5" pedig nevetséges játékszernek.
    Ha neked nem kell nagyobb, nem veszel nagyobbat, ennyi. Nem tetszik? Ne vedd, van ezer másik telefon amik közül válogathatsz. A példaként emlegetett Apple-el ellentétben, ahol tényleg nincs semmilyen választásod, vagy tetszik a 3,5", vagy nem.
    Én nem tudom neked milyen gatyád van, de nagyon kicsi az esélye, hogy a 4"-es S még belefér, de a 4,3"-as S2 például már nem. De ha tényleg ez a gondod, mégegyszer mondom: vegyél mást. Még S2-ből is van 4.0"-os is, ezer másik is van.

    De komolyan itt rinyálni, egyetemes igazságként beállítani a te preferenciáidat, és bírálni másokat, mert nem azt a méretet preferálják amit te, az azért túl megy az értelem minden határán.

    A Note pedig sokadszorra mondom, hogy nem sima telefon, nem annak lett szánva, más kategória. Szerintem az is teljesen jó cucc, de én zsebben hordom a telefonom, ezért nem vennék. De van olyan ismerősöm, aki soha nem a zsebében hordja a telefonját, és neki a Note tökéletes. Neked nem kell? Ne vedd. De ez a rinyálás már nevetséges.
  • aate
    #11668
    Szerintem meg a fekete hátéren kívül nem is hasonlít. XD
  • LoSA
    #11667
    De mindenre ezt mondja a Samsung... Egy darabig lehet még ezzel védekezni, de amikor már 125.-esetben is valami ugyanúgy néz ki, mint az Apple-nél, akkor már kicsit "gyanús", nemde?
  • SzirmosSzisza
    #11666
    Utolsó pontodat nem értem. Rajzolja fejjel lefele, hogy ne ugorjon neki mindenki azzal, hogy "hádeugyanúgynézki" ?
  • LoSA
    #11665
    "Személyi assszisztens" benen van az alap Andoidban? Igen? Merre? Mutatsd már meg nekem légyszi, mert a Galaxy S-emben nem találom. Akkor az csak véletlen, hogy Siri megjelenése után telenyomták az Android Market-t ahhoz "hasonló" programmal?! Eladási számok meg hogy mit mutatnak?! Hát könyörgöm, aki NEM Apple-t akar venni, az mi mást tud? Megveszi a bazi nagy kijelzős telefonokat, mert NINCS más! :) Vagy Apple vagy Galaxy S2 4,3as kijelzővel, vagy HTCket szintén ilyen nagy kijelzővel. Vagy megveszi a régi "vacak" telefonokat. Én ezt úgy fognám fel, hogy NINCS más. Én a 3,5" kicsinek találom, bár kényelmes a kézben (és ugye TELEFONról beszélünk!). 4" még az ami "kényelmes" és azon már kényelmesen lehet nézni a videót, stb. Efelett már h*lyeség, de hát Samsung most elkezdte ezt. Nem tudom, hogy ti nektek milyen gatyátok van, vagy hogy mindekni táskával jár, de hogy egy Note-t, és ehhez hasonló nagy telefonokat hova tesztek, arra komolyan mondom, hogy kíváncsi lennék. :P :)
    Haverom (GYÉPÉS), vett Note-t. Kérdeztem, hogy hova teszi, mert ugye zsebre nem lehet. Zakó-kabát belső zsebébe. És nyáron? :) Amikor az ember csak kiszalad egy rövidgatyába? Végig a kezében fogja? Komolyan, ne legyetek már ennyire elvakultak.

    Erre meg már nem mondok semmit se, komolyan...


    Ez már tényleg VICC kategória. Samsung valamit nem tudna kitalálni magától?! De, most komolyan?! Ez már nagyon szánalmas.... De hiába mondom, úgysem értetek velem egyet. :)
  • GregSB
    #11664
    Igen, "csak" a külső miatt. Összes hands-on reviewban azt írják, hogy vásári műanyag a One X-hez képest.
  • gregtom6
    #11663
    Hy all!
    Ismer vki olyan alkalmazást, aminél mondjuk beállíthatom, hogy óránként jelezzen? Mert erre se az alap ébresztő, se a naptár nem képes. Ha mégis, nagyon jól eldugták...
  • GregSB
    #11662
    Azért ha lehet ne essünk át a lónak a túlsó oldalára.

    iPhone kijelzőjén tökéletesen meg lehet oldani mindent a mai napig is, nem nevezném szenvedésnek. A gombok méretével, UI kialakításával még mindig nincs baj, egy átlagos kézméretű ember tökéletesen tudja használni, akár egy kézzel is.

    Az meg hogy nőni fog a kijelző mérete csak pletyka. Én nem lepődnék meg, ha ősszel maradna az új telefonban a jelenlegi kijelző... 35 milliót adtak el most is belőle, elég nagy szám ahhoz képest, hogy "szenvedés rajta minden", és ahhoz képest, hogy már öbb mint 1 éve temetik a készüléket a 4,3"+ telefonok miatt.

    Szóval merev kijelentések helyett inkább el kéne fogadni, hogy ennek a "kis" kijelzőnek is van még piaca, van rá még igény elég sok helyen az óriás kijelzők mellett.
  • Solten
    #11661
    Na igen, az ember a 3.5"-el orul mint majom a farkanak. Aztan ha hasznal egy 4-est, nem erti hogy a francba lehet bongeszni a 3.5-on, ra se tud nezni tobbet. Jon a 4.3 az istenkiraly, soha tobbe 4, jon a 4.7, 4.8 mar az kell... :D Az ember konnyen elqrvul, 7-es tablet utan mar zavaro bongeszni a 4.3-on, de mar egy kellemesen hasznalhato meret.
  • skinnyman
    #11660
    Gondolom a hang vezérlésre gondol, ami tényleg benne volt kezdetek óta, persze amíg nem "személyi asszisztensnek" hívták és nem volt alma logó rajta, kevésbé volt eladható, de most már ez kell a parasztnak, a Samu meg hülye lenne nem meglovagolni ezt a baromságot :)
    A másikhoz meg tedd hozzá, hogy neked elég a 4", mert az eladási számok azt mutatják, hogy sokaknak nem...

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Ami pedig a nagyobb iPhone-t illeti... Ha a felbontást növelnék, az iOS "flexibilitésének" hála egyetlen program sem lenne vele kompatibilis, vagy a kijelző plusz része üres lenne az összes régi programnál. Nájsz. Ha pedig nem növelnék a felbontást, lerontanák a dpi-t és saját magukból csinálnának hülyét. Bár ezt az új iPad-el is meglépték már a 260 dpi-s retina display-el, szóval miért is ne csinálnák meg megint. Ebben az esetben viszont már képpontsűrűségben is bármelyik felsőkategóriás droid szétverné, ami szinte az egyetlen valós előnye volt eddig, szóval ez sem egy nyerő ötlet. Saját magukat lőtték tökön a korlátolt iOS-el, aminek ők is kezdik szívni a levét, és hosszú távon ez csak fokozódni fog...
  • [HUN]FaTaL
    #11659
    A probléma nem ez. A probléma az, hogy a kis kijelzős telefonokba a Sonyn kívül rendre foshulladék, ipari szart raknak hardver helyett.
  • desigo
    #11658
    Az,hogy ti nem adtok el belöle egyet sem az egy dolog.
    Gyere át németekhez vagy svájcba.
    Itt az utcán sétálva rendszeresen látok Noteal telefonáló üzletembereket.
    Az 5 col szerintem is nagy de egy 4,3 esetleg 4,7 vállalható.
    Sokkal nagyobb a felhasználói élmény pl egy Galaxy Nexuson rendes kijelzön.
    Iphone meg egy vicc.Hiába van sok képpont ha kicsi a méret.Szenvedés rajta minden.
    Nem véletlenül lesz a következö nagyobb.
  • skinnyman
    #11657
    Senki nem mondta hogy nem nagyobb.
    Egy One X, vagy az előbb linkelt Ascend D quad XL szerinted mekkora? Nem igazán van semmilyen csúcsmodell 4,3" alatt, és ez minden gyártóra jellemző. És nyilván nem azért ekkorák hogy szivassák a kis kezű embereket, hanem mert a felső kategóriában jellemzően tényleg fontos a nagy kijelző, erre van igény.
    A Note pedig nem ez a kategória, az tudatosan telefon-tábla hibrid. Az pedig lehet hogy ti nem adtatok el belőle egyet sem, de a világon 5 millió felett járnak az eladásai, szóval ez inkább titeket minősít, no offense :)

    Én ha most vennék GNex-et vennék az ár/érték miatt, 400 dollárért szerintem semmi olyat nem kapni ami akár megközelítené.
    Ha meg a pénz nem számít, One X vagy S3... De egy ideig még nem tevezek cserélni.
  • LoSA
    #11656
    Micsoda van az alap androidban?

    Igen, iPhone is lesz nagyobb, kb 4", ami BŐVEN elég. Az én Galaxy S-m is akkora, teljesen tökéletes. Nagyobb már baromság. Meg se nézem már ezeket a telefonokat. Meglátom, hogy mekkorák, a tesztet már nem is olvasom tovább.
  • ldavid
    #11655
    de miért? csak a külső? ha nem lenne pentile-os az S3, mindenben jobb lenne


    #11654
    "Samsung minek erőlteti ezeket a nagy kijelzőket?! Nekem TELEFON kell!"
    azt máshol árulják, smartphone-okat egyre kevésbé használják arra. és nem a samu erőlteti, mindenhol ez megy - tuti, hogy még nagyobb iphone is lesz

    "Siri... SVoice! :) Vicc!"
    alap androidban is van
  • LoSA
    #11654
    Sajnos igenis nagyobb... És egyébként nem feltétlen ez a "divat", Samsung erőlteti ezeket a nagy kijelzőket. Én 4 felett NEM vennék telefont, nekem az az a méret, ami kényelmesen lehet még használni, zsebre tenni. Nekem az S2 is már nagyon határeset. Hát a Note az meg vicc... Egy kereskedelmi láncnál dolgozok, idén még egy darabot NEM adtunk el belőle. Samsung minek erőlteti ezeket a nagy kijelzőket?! Nekem TELEFON kell! Ha nagyobb kijelzőt akarok, akkor veszek tabletet.
    Galaxy S3 meg kifejezetten csúnya lett. És arról már nem beszélek, hogy megint Apple-t koppintottuk rendesen. Siri... SVoice! :) Vicc!
  • GregSB
    #11653
    Nekem kicsit csalódás ez az S3. Ha most akarnék Androidos telefont venni akkor egy percig se hezitálnék és One X-t vennék.
  • skinnyman
    #11652
    Hát, kinek mi, nekem inkább 4" min, az alattit biztos nem használnék. S2 a 4,3"-al még bőven jónak tűnt és a #11630 alapján meg nagyságrendileg az S3 sem nagyobb, az S1-hez képest pl ugye 0,8"-al nagyobb a kijelző, de maga a teló annyival nem nagyobb, mert a keretet jól leszűkítették viszonylag, hosszban egy fél inch, szélességben negyed inch különbség van.
    De van ezer másik modell kisebb kijelzőkkel, azt veszed amelyik tetszik...
  • jazzy
    #11651
    Ezt én is így gondolom.
  • [HUN]FaTaL
    #11650
    Mert most éppen ez a divat. 10 éve a minél kisebb telefon volt a divat, most a minél nagyobb és minél vékonyabb, hogy ugyanúgy ne tudd megfogni se. :D
  • LoSA
    #11649
    Egyszerűen NEM értem, hogy miért kell ilyen batári nagy telefonokat csinálni? Ekkora kijelző?! Ugyanmár... Nem normális dolog! 4" MAX!
  • Narxis
    #11648
    Wow! Ez erősen need! Mennyiért lesz?
  • Solten
    #11647
    Ja, a 32 nm-nek hala az orajeleket feljebb tornazgattak gond nelkul, ezert ver le mindent. A Tegra 3 45 nm tudtommal.
  • Solten
    #11646
    Eleje HTC-s, hatulja Galaxy S II :) Kinai telefont soha tobbet, no thx. Bar ez felsokategorias Huvely, adhato neki egy esely.
  • Firerock
    #11645
    mibe fog ez kerülni? Fantasztikusan néz ki:)
  • [HUN]FaTaL
    #11644
    Bugos szar :D
  • skinnyman
    #11643
    A képet meg megint nem tette be, mi van az ezsgével? Benchmark
  • skinnyman
    #11642
    A kép valahogy lemaradt: Link

    A hÁtulja mondjuk tényleg elég csúnya :)

    Ami meglepo amúgy, hogy ez alapján grafikai teljesítményben is mindent ver, pedig állítólag ugyanaz a Mali-400/MP4 van benne, ami S2-ben, csak talán magasabb órajelen/kisebb csíkszélességen:
  • skinnyman
    #11641
    Azért nem olyan csúnya ez szerintem:

    A hátulja mondjuk tényleg elég csúnya :)

    Ami meglepő amúgy, hogy ez alapján grafikai teljesítményben is mindent ver, pedig állítólag ugyanaz a Mali-400/MP4 van benne, ami S2-ben, csak talán magasabb órajelen/kisebb csíkszélességen:


    precision: itt van pl egy benchmark amin a Note is szerepel.
  • precision
    #11640
    nincs rajta a Note ezen a listán? pff kezd elmenni a kedvem attól a telefontól :D

    hát akkor meg kell várni a Huawei Ascend D Quad XL -t az legalább nincs annyira csúnya mint ez az S3 -as... :)
  • Solten
    #11639
    Samsung Galaxy S III Performance Preview: It's Fast

  • skinnyman
    #11638
    Benchmark eredmények
    Ez alapján veri a Tegra 3-at is valemennyivel.
  • Morphin
    #11637
    Ezt a pitypangos hátteret témát meg lehet találni vhol?
  • skinnyman
    #11636
    Mondjuk akinek a GNex bővíthetetlen tárhelye kevés, ebből van 64 gigás változat, plusz microSD is mehet bele, így összesen majd 100 gigáig biztos fel lehet vele menni, ha tud SDXC-t, akkor meg a végtelenbe és tovább :)
    Májusban jön amúgy EU-ba, júniusban USA-ba, nem szarakodnak sokat most úgy látszik.