Football Manager topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#99863
(FM12)

Seggnyalással rá lehet venni a játékosokat, hogy hosszabbítsanak?
#99862
Gratulálok.
Az 54 kapott gól nem olyan vészes 46 meccsen.Alig több,mint 1-es átlag.És legalább lehet hová fejlődni.
zyndar
#99861
Sok sikert hozzá, angol alsó osztályból haladva mindig klasszikus játék marad. Az igazat megvallva, anno szinte csak angol munkáim voltak.

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

#99860


Szóval, én kicsit lassabban haladok, de véget ért a bajnokság. Ahogy korábban már említettem, a kupákban semmi komoly eredményt nem értünk el, így arról nem mesélnék sokat, illetve mivel kicsit szétszórtak a gondolataim, így csupán egy gyors összefoglalót dobnék fel.

A szezon előtt és a csapat képességeihez mérten a bajnokság közben is történt pár igazolás, illetve folyamatosan alakítgattam a keretet, hogy sikerrel tudjam venni a League One által támasztott akadályokat. Szóval az igazolások!

A bajnokságban végig a tabella élmezőnyéhez tartoztam és pillanatokra ugyan letudtak taszítani a dobogó tetejéről, de sikerült behúzni, bajnokként a bajnokságot. Érdekesség, hogy a Leyton Orient edzője nem más, mint Jens Lehmann. A bajnokságból még a Scunthorpe esett ki.

A szerzett gólok mennyiségével elégedett vagyok, viszont a kapott gólok számát soknak érzem.

Akit érdekel, azoknak egy részletes stat arról, hogy milyen eredményeket is értünk el a szezonban:
meccsek 1, meccsek 2, meccsek 3.

A keret összetételét és teljesítményét egy ötös skálán én négyesre értékelném. Viszont ez a csapat a Championshipbe édes kevés lesz. Akit érdemesnek tartok erre az osztályra, az első blikkre 3 db játékos. Wilson, Macleod és Wallace, de egyelőre ezzel nem kell még foglalkoznom.

A csapat és a teljesítmények:
Keret első fele, keret második fele.

Azonban ez a teljesítmény is elég volt arra, hogy a bajnokságban a mérvadó és a látványos kritériumokban az élen végezzünk:
a bajnokság játékos statisztikái.

Köszönöm és megtisztelsz vele, ha elolvastad! A következő szezonban, pedig folytatás, de már a Championshipben!

Sysfox
#99859
A 2012-es verzióban a Blackburn indiai elnöke underwriter volt. Nálam csak akkor adott pénzt, amikor -20 millió környékére ment le az egyenleg, de akkor is 20 éves elnöki kölcsönt, amit havonta törlesztünk.

Már új az elnök, remélem ez is cukros bácsi.

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Darthmushroom
#99858
OFF:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
szombaton szurkoljatok, megvan az írásbelim a sport riporter képzésre egy szóbeli választ el 😊 persze még csak a tanulástól

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#99857
Köszönöm.
#99856
például itt http://www.footballmanagerblog.org/2014/11/football-manager-2015-sugar-daddy-clubs.html
#99855
Amugy hol lehet megnézni hogy milyen az elnök?Mert itt ilyen sugar daddy meg ilyenek vannak.Valaki felvilágosítana?
Zenszkij
#99854
Egyérintős TIKI TAKA.

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

Darthmushroom
#99853
ja az érdekes mert underwriterre mindenhol azt írják h csak a számlát tölti fel. még ami nálam background arra írni szokták h feljutás után ki szokta nyitni a csapott még ha nem is úgy mint egy city, psg meg hasonlónál.

ettől függetlenül ugyebár angliában van pénz, alaphangon szoktam 30mkat kapni a nagyobb nevek közül mindenki vagy élvágyódót a kevés lehetőség miatt (Shaqiri stb.) vagy átadó listán volt (Moura nyáron, Isco most télen) de pl. Hughes nevetve jött el a feljutás után, de Jovic leigazolása se volt túl nagy probléma mivel akkor már a fiókcsapatom volt a Czveda. Aki követte az írásaim azt gyakorlatilag tudja h ki h mikor érkezett a klubhoz mert voltak beszámolok szép számmal. (nagyobb nevek ami mostanában érkeztek)

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#99852
Kiváló, köszönöm!! 😊

www.smart-bus.hu

#99851
Tessék.Csak ennyivel szolgálhatok.
#99850
Uraim!

Valaki dobna egy képet ERRŐL a srácról? 😊

www.smart-bus.hu

#99849
Underwriter sugar daddy van nálam is,és decemberben hozzácsapott 13M-t a maradék 4M átigazolási pénzhez.Állítólag azért,mert jól állunk anyagilag.Én eddig abban a hitben voltam,hogy ezek csak az adósságokat szokták eltüntetni.Aztán kicsit utánagondoltam,és szerintem nem is zsebből adta.Ugyanis nagyjából 18M jött be a korábbi eladások utáni százalékokból.Csak Sterling után kaptunk 10,9M-t,meg további 4 másik játékos után is vagy 7M-t.És eddig csak 25% csurrant nekem ezekből a bevételekből.Szóval éppen azt a 13M-t adta ide,amit eddig visszatartott. De télen úgysem költök belőle semmit,nyárra meg gondolom lesz belőle valami 40M.Eszetlen sok a pénz a PL-ben.Mi még nem is tartozunk az igazán gazdagok közé.
Darthmushroom
#99848
background sugar daddy van, am meg mind átadólistán volt, és nem a 4. hanem az 5.évem 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#99847
<#eljen>
Esetleg kihasználhatod,hogy az állampolgársághoz elég 3 év.A fiatalon odavitt külföldi tehetségek 20-21 éves korukra nem csak saját nevelések,hanem szerbek is lesznek.Mert a 94 YR arra nem elég,hogy egy generáción belül 15 szerb világklasszisod legyen.
zavbal
#99846
Köszönöm.Nos ez valóban érdekes.A szabályoknál nekem sem tünteti fel de az utolsó noname brazilnak is megadja a munkavállalásit.Mivel nem kellett fellebbezgetni így ezért nem is foglalkozhattam vele.De érdekes észrevétel.
@Zenszkij: szép teljesítmény a csak hazai játékosokból álló csapat ötlete pedig megsüvegelendő <#eljen>
@zyndar: láttam a képed róla onnan tudtam köbö honnan kellene alkudozni <#vigyor>
#99845
Gratu.
Nem is tudtam,hogy Dániában is kell munkavállalási.Egy szót sem írnak róla itt.
Zenszkij
#99844


Lefuttattam a második szezont is a Crvena-val. A tavaszi érában már csak a bajnokságban voltunk érdekeltek. Mivel 6 pontos előnnyel vágtunk neki, így bedobtam a fiataljaimat, 16-7-8 éves akadémiás kölkök produkálták ezt a menetelést, és csak egyszer kaptak ki, kettős emberhátrány miatt tavasszal.



A csapat átlag életkora 22 év. A kezdőben és a kispadon összesen 5 nem szerb játékos lehet egyszerre a Jelen Super Ligában. Ez nagyon tetszik, ez az ami nekem való. Saját nevelésű ifikre épülő világverő csapat építését tervezem. Az alapanyag megvan hozzá. Háttér. Facilities. Edzés.

Sikerült a vezetést rávennem, hogy javítsunk a jelenleg is magas színvonalú edzőközpontokon. Sikerült ugyanakkor aránylag jó edzőket is szerződtetnem. A scout rendszer is kiépülni látszik. A maradék nem szerb 5 embert mindenképpen Kelet-Európából kívánom megszerezni, eseti jelleggel lehet dél-amerikai is. Vannak román, horvát, szerb, orosz megfigyelőim, ezt mindenképp bővíteni fogom, ahogy nő a reputáció.
Íme pár friss titán, akik rövidesen csatlakoznak a csapathoz: Dinko Cvetkovic, Milos Simic, Predrag Brajovic, Zvejzdan Mikulinec. 2 szerb és 2 horvát tehetség. Potenciáljukat 4,5-5 csillagra becsülték a scoutok. Remélem a kellő edzés és játéklehetőség kihozza majd belőlük a maximumot. A 4 játékosért összesen 410e eurot perkáltunk ki. Szerencsére volt miből. Nem tudom hozok-e még valakit, eget rengető költekezés biztos nem lesz. Anyagilag stabilak vagyunk, 13 millió euro van játékosvásárlásra.

Íme egy kis ízelítő a Jelen Super Ligából:

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

zyndar
#99843
Szépen építkezel, meglesz az eredménye. Jovic pedig főnyeremèny, vagy gólzsák vagy egy zsák pénzt kérhetsz érte, viszonyításként ajánlom a ma reggeli posztomat.

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

Zenszkij
#99842
Jovic nagy fogás, ontani fogja a gólokat!

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

zavbal
#99841
Brøndby IF 2015/2016 (2.szezon)




A második szezon céljának egyértelműen azt állítottam be hogy javítsunk az első szezonban elért harmadik helyezésünkön.Úgy éreztem a mutatott játékunk tavalyról kicsit átvariálva eredményes lehet.Emellett mindenképpen ki akartam kozmetikázni a tavalyi csúnya első körös kiesést az Európa Ligában hiszen jó lenne Európában is megmutatni magunkat főleg a pénz és a reputáció miatt is.A vezetőség megdobott egy kis pénzösszeggel amit próbáltam hasznosan elkölteni. Végül ezekkel az igazolásokkal próbáltam frissíteni a keretet.A taktika 4-4-2 volt.A szezon elején próbálkoztam egy 4-2-3-1-el de az nem jött be.Így utólag ez a 4-4-2 sem annyira sikeres de jó alapnak tűnik.Tehát akkor a szezon.

Bajnokság:Zseniálisan kezdtünk a bajnokságban.Bárhova mentünk gázoltunk, 0-4 a Nordsjaelland otthonában a Köbenhavn vendégeként is nyertünk.Emellett hoztuk a kötelezőket is. Sokszor szerencsével, nagyon sokat mákoltunk az idény során az ellenfél sokszor jobb volt nálunk de mégis behúztuk.Ezen jövőre mindenképpen javítanunk kell.De a 3 pont a lényeg abból pedig gyűjtöttünk annyit hogy a csapat 5 fordulóval a vége előtt egy jó kis favágós meccsen bebiztosította a sárga-kék gárda bajnoki címét! Az ünneplés olyan felejthetetlen lett hogy a srácok le is adták az utolsó 5 fordulót (bár igaz akkor inkább a fakó játszott). A végére Tabella, a meccsek első illetve második fele, a statisztika szeretőknek a csapat és játékos statisztikák.Végezetül a csapat aki elérte ezt illetve a legjobbak: Semb Berge ( a jó teljesítmény egy zsíros Palermo szerződést ért) illetve a házi gólkirály Núnez.

Kupa:Na itt nem jött össze a jó teljesítmény.Egy kört mentünk össz-vissz de másodikban a Randerst le mostuk a pályáról sőt még emberelőnybe is kerültünk de nem sikerült gólt lőni.A jutalmunk? Tizenegyes párbaj és vereség.Taps.Azért egy kép: Meccsek.

Európa Liga:na itt mint írtam ránk fért a javítás és ez össze is jött. A selejtezőn átrohantunk bár a Vaduz egy pillanatra beijesztett de végülis meg lett a csoportkör.A sorsolás után többre számítottam de első alkalomnak nem volt rossz, bár ha belegondolok, ha minden jól megy jövőre BL... Na akkor a képek: Meccsek,csoprt végeredmény.

Összegezve nem vagyok elégedetlen hiszen trófea került a vitrinbe.Jövőre mindenképpen a címvédés a cél.A BL csoportkört illene elérnünk vagy ha csak Európa Liga jön össze ott viszont már domborítanunk is kellene.A csapat sem volt olyan rossz - hiszen legtöbb rúgott gól bár kevés, és legkevesebb kapott - de a jövőbeli céloknak megfelelően át fog alakulni bár ez függ a vezetőség zsebétől is.Azért pár igazolást már megcsináltam, lefektettem a jelen és jövő alapját. Ajert félévkor behúztam, Sem Berge helyére jön egy svéd srác, és hogy a támadó játék is javuljon jön ez a srác is.Nem volt éppenséggel olcsó de azt hiszem láttam elég bizonyítékot.Még egy ember kell mögé aki kiszolgálja és szerintem jók leszünk.



Köszönöm ha elolvastad <#worship>

Utoljára szerkesztette: zavbal, 2015.01.28. 16:28:35
zyndar
#99840
Te figyu már. Ez a 4. szezonod és ilyen arcok vannak nálad, hogy Shaqiri, Moura, Jovic, Mitrovic, Hughes, Pereyra, Isco? Bakker <#merges2> Itt sugardaddy van, vag ymi a pék?
Utoljára szerkesztette: zyndar, 2015.01.28. 13:41:31

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

Darthmushroom
#99839
papíron az egyik legnagyobb riválisunk..
Brentford-Fulham

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#99838
Köszi madrid. 40mt érő játékos átadólistán 21milliós kért árral 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#99837


Félidőhöz értünk.A helyezésünk rendben van,de hajmeresztően ingadoznak a teljesítmények.Hatot rúgtunk a Tottenham-nek,aztán kaptunk egy hatost a Chelsea-től.Ez van,ha 18 éves srácok játszanak rendszeresen.De játszani is fognak,kell nekik a tapasztalat.A pofonokból többet lehet tanulni,mint a sima győzelmekből.Nem is baj ha tudják,hogy sokkal jobbak is vannak náluk.
Austin már 15 gólos a ligában,Borini(20) mögött második a góllövőlistán.Nilsson december elején megjött,ami meglepett.Jól elnéztem,a svéd bajnokságnak akkor lett vége.Így most van 3 jobbhátvédem.(Gamboa szezon végén mehet.)A Capital One Cup elődöntőjében ott leszünk,ellenfél a Man.Utd.Eddig nem érdekelt,de innen már muszáj lesz odafigyelni.Ez a klub még nem sok mindent nyert,beleadunk mindent.Az alacsonyabb ligák megnyerésén kívül 1 igazi trófea van a vitrinben.Éppen egy Ligakupa győzelem,még 1967-ből.
Összességében elégedett vagyok.A potenciál benne van a csapatban,azt mutatják a nagy győzelmek.Valahogy állandósítanom kellene a formát.Persze könnyebb mondani,mint megcsinálni.


Utoljára szerkesztette: korbin555, 2015.01.28. 11:24:23
#99836
Nagyon jól megy neki.


Darthmushroom
#99835
Austin állat? tavalyiba hihetetlen jó volt nálam mindig, csak úgy mint a másik másodosztályú huszár Rhodes. akármelyiket vettem meg 20-30 gólt alaphangon hozta csak a bajnokságban. (ideibe nem vettem még meg)

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#99834
13 fordulót kellett várni,mire kinyílt a pofonos láda.
#99833
Egész jól,bár ez a széria nem tett jót a vérnyomásomnak.De ennél sokkal jobbak vagyunk,tudtam hogy vége lesz ennek a rettenetnek.És ezután is számíthatok még nagy verésekre,mert sok a nagyon fiatal játékos.A statisztikákból már most látszik,hogy a tehetségek hozzák a gyengébb osztályzatokat.Még úgy is,hogy egyik-másik már most jobb,mint a 28-30 évesek.Szerintem szép lassan összerázódunk,és jók leszünk.Valahol ott lehet a helyünk a 6-9.hely környékén.Ha azt elérjük,elégedett leszek.Bravúrral lehet jobb is,ha meg ilyen szériákat hozunk,rosszabb is.De nagy nyomás nincs rajtam.A média a 14.helyre vár bennünket,és a főnöki elvárás is a nyugis középmezőny.Az nem kérdés,hogy meglesz.Jövőre pedig sokkal erősebbek leszünk.
zyndar
#99832
Hogy bírod az eddigiekhez képesr gyengébb bandát?

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

#99831
A Haladás karrieremben nem vándorolt ennyit.

Az edzőközpontoddal nincs gond,csak a technológiai fejlődés szép lassan elhalad mellette.Hamarosan újra lehet fejleszteni.Pár évente ki szokták ezt írni.

Na végre!4 zakó,rúgott gól nélkül,a staff már kezdett pánikba esni.Én még nem,de ez a győzelem most rendkívül fontos volt.Tabella.
zyndar
#99830
Jovic, ha ilyen ütemben kereskednek vele, 26 éves korára már minden szóba jöhető csapatnál meg fog fordulni.

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

Zenszkij
#99829
az új technológia előnye /ami jelenleg nálad nincs/ volt hatással az edzőközpontod újbóli megítélésében

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

zyndar
#99828
No, ebből vajon milyen előny származhat?

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

zyndar
#99827




Bekezdtünk így a végére. Nem értem, hogy az előttem itt dolgozók mit műveltek. Eldöntöttem, hogy 4-4-2t fogok használni, nem túl régen beszéltünk itt róla.

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

#99826
9 edzőmeccsel hangoltam,mert a fél csapat kicserélődött.Egész jól megúsztam,csak Leroy Fer dőlt ki 6 hétre.A begyakorlásban viszont szépen léptünk előre.Az első két bajnoki papíron nem tűnt nehéznek,nem is lett az.A Forest ellen Vargas mesterhármast rúgott.Pedig nem egy nagy szám,aggaszt a 11-es higgadtsága(meg szúrja a szemem a fizetése).Nyélbe ütöttem még 3 igazolást,közülük Moraru a legjobb játékos.5,75M-t perkáltam le érte a Kolozsvárnak.Nilsson is a miénk,de erre a szezonra még otthon maradt kölcsönben.Nem rotálhatok két 18 éves jobbhátvédet,Gamboa pedig úgyis jobb nála(még).Ezzel a 25M-ból elköltöttem 21M-t.Befolyt még +10M,mert a City leigazolta Sterlinget 56M-ért a Liverpooltól.Q.P.R. nevelés volt,ezért kaptuk a nagy zsozsót.De nem én,mert csak 25%-ot forgattak vissza belőle.Egyenlőre több úgysem kell,kész a 21 fős keret.Van 12 tapasztalt játékosom,meg sok tehetségem.A tartalékban is lézeng néhány gyengécske játékos,ők csak akkor rúgnak labdába,ha sérülések miatt elkerülhetetlen.Bizakodó vagyok.Elégedetlen ember nincs,remélem nem is lesz.

Volt egy kis gubanc is.Az elején nem figyeltem,a segédem szólt rám hogy csináljak valamit az edzéssel,mert sok embernek nem tetszik.Az egész keret egyéni edzésen volt,heavy intenzitással.Hihetetlen baromságokkal kínozta az elődöm ezeket a szerencsétleneket.A középhátvéd Onuoha pl. long shot edzésen volt,mintha bármit számítana,hogy az 5-ből esetleg 6 lesz.A másik középhátvéd Wilson 31 évesen quickness,a DM Sandro off the ball,meg hasonlók.Ismerem jól a staff idióta javaslatait,de egyben látni ennyi ökörséget,kiverte a biztosítékot.Leállítottam az összeset,most mindenki happy.A fiataloknak azért nincs pardon,ők a hiányosságuknak,posztjuknak megfelelő túlórát kaptak.Nekik ez nem gond,az átlag terhelés mellett mindegyik elégedett.
Forren meg minden létező sorozatból(FA,Capital One,PL)el van tiltva 2 meccsről,mert 15 sárgát szedett össze tavaly.(A bajnokit már letöltötte.)Nem kis művészet volt tőle,hogy a kiállítást megúszta.
Utoljára szerkesztette: korbin555, 2015.01.27. 19:21:09
zyndar
#99825
Én mindig azt mondom, hogy maradjon és idén megcsináljuk. Persze, ha meghatározó játékos.

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

Volcanor
#99824
"hypotetical" Nálam szinte mindig bevált eddig.

The weather is so nice I had to close the curtains to play Football Manager.

#99823
Mit tudok az ügyben tenni, hogy a játékosok új szerződést írjanak alá? 2017 május vége van, és 4-5 kulcsjátékosom baszik hosszabbítani (1-2 hosszabbítana, de a 40k-ről kb 400k éves fizut akarnának körülbelül). Nagy fájdalom, de lehet hogy eladom őket.
#99822
Én még nem nagyon találtam jó választ.Ha valaki menni akar,menjen a fenébe.Aki elégedett a helyzetével,az nem jön elő mindenféle mondvacsinált indokkal.
#99821
Erre mit kéne mondani?
#99820
az első szezonban játszatnám azért kicsit, de aztán kalap-kabát 😄
#99819
Minden posztról találsz részletes leírást itt.
Darthmushroom
#99818
jól állunk csak bírjuk a tavaszt is

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#99817
Sziasztok!
Szeretnek egy kis segitseget kerni.
Eddig azt hittem, hogy tiszta a szamomra a Regista, Halfback, Anchor Man feladatkor, de lehet, hogy tudnek tanulni Toletek.
Roviden leirnatok, melyiket, mikor erdemes es mikent hasznalni, Szerintetek?
Nehez az elet az angol 6. ligaban 😊
Tul vagyok az ev felen a Concord Rangers-el, ha legut a szezon, megirom a beszamolot.
Koszi a segitseget!
saf
#99816
Ha így van direkt megcsinálva, akkor az alaposan el van... 😊 Nem hiszem, hogy a Garaminak lehetne olyan játékost mondani az NB1-ből, akiről ne tudna mindent... az új érkezők nyilván kivételek, de erre lennének a megfigyelők... 😊 Na mindegy, amíg ilyen, én nem használom, pedig szeretem, ha minél valósághűbb a játék.... 😊

www.smart-bus.hu

#99815
Nem hinném hogy bug,de idegesítő az biztos.Lehúzok x ligában egy évtizedet,és az ellenfél játékosairól annyit tudok,mintha sosem láttam volna őket.Akiről teljes riportot kapok,annak az értékei is eltünedeznek egy idő után.Szerintem szándékosan van így megcsinálva.De elég nagy hülyeség,mert az nem létezik,hogy a norvég 5.helyezett csapat játékosairól is tudok annyit,mint a hazai ligában játszókról.

Mi megkaptuk az új stadiont.De majd akkor hiszem el,ha lejátszottuk benne az első meccset.
Nehezen akarok elérni odáig.Most az időm is kevés+próbálom az Inter karrierben kifigyelt fiatal tehetségeket idehozni.Volt már olyan,hogy a 650k értékű srácért a PAOK 39M-t akart.3 srác visszautasított,egy török CM pedig nem kapott munkavállalási engedélyt.18 éves,15X volt ifiválogatott,de elutasították a fellebbezést is.A City vagy a Chelsea tuti megkapta volna.Eddig ők jöttek:
Farrell.
Gepp.
Lutgens.
Vallee.
Vanek.
És van egy ügyes saját nevelésünk is.Jibrin.Néhány fiatalt még megkörnyékezek,11,3M€ maradt elkölteni.Transfers.Pár nap múlva meg lejár egy csomó ember szerződése,nyugdíjba is vonulnak,rendben lesz a bérkeret is.Az biztos,hogy a csapat majdnem fele 18,vagy az alatti fiatal lesz.
Utoljára szerkesztette: korbin555, 2015.01.27. 12:52:57
Darthmushroom
#99814
Szép h felépült az új stadionjuk csak nem költöztek oda pedig kivételesen még írja is az elejétől a költözést. Sokadik ilyen hiba amit meg lehet találni..

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC