Football Manager topik
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nem kell megszakadnom, nagyjából el is dőlt a bajnokság. Mindkét kupában is állunk még, a Ligakupában ráadásul már három NB1-es csapatot is kiejtettünk. Nem veszik komolyan az tény, de ez csak jó nekem. Körülnéztem szabad játékosok után, de csak megszokásból. Ahogy a dolgok állnak mégsem lesz létszükség most igazolnom. Innen már ebola járvány kellene, hogy elbukjuk a feljutást. Szezon végén lesz több pénzem, meg jobb játékosokkal is tudok tárgyalni. Egy középpályást azért begyűjtöttem ingyen. Legalább már van a csapatban valaki, akinek némi esze is van a játékhoz. Advanced playmaker poszton NB2-es szinten kiemelkedően jó játékos. Még egy szezont az NB1-ben is kihúzhat a rotációban.

jött Rakitic, Godin, Robinho (szentimentális vagyok, bírom a srácot) meg egy crash dump, szóval kezdődhetnek újra a tárgyalások 😄
elég vérszegény ez a keret náluk ... sok a sérült, meg minden csapatrészbe kellene legalább 1 normális ember, hogy a cselzimucitypool kvartettet meg tudjam előzni. Ráadásul csak 50 millám van, pedig már az elején bele kellene csapni az átigazolási lecsóba
Három héttel a szezon vége után tárgyalások kezdődtek vezetőségváltás ügyében. Ebben még nincs semmi. De egészen addig tartott, míg vége nem lett az átigazolási szezonnak. Szeptember elsején benyögik, hogy lezajlott. Közben elment 4 ember, teljesen alkalmatlan ifik ülnek a padon. Van egy erős kezdőm, de ha jönnek a sérülések, gondok lehetnek. A feljutást meg elvárják. Imádkozhatok ősszel, hogy ne dőljenek ki a húzó emberek. Egyébként semmi gondom nem lenne. A 2. meccsünkön kiütöttük a Zetét 6-0-ra, kb. ennyit tud az NB2. Meg kivertük a LK első fordulóban a Fradit (3-1) de az nem mérvadó. Komplett tartalékkal jöttek, ráfáztak.
A nagy pénzköltést még nem kezdték meg az NB1-ben, legjobban talán a Vidi mozgolódott. Christopher Vida jött 2,2M-ért(rögtön lesérült 4-5 hónapra), meg hazahozták Kalmárt Lipcséből 4,7M-ért. Guzmics jött még haza Debrecenbe, Németh Krisztián, Elek Ákos meg a Fradiba. Persze amíg a liga reputációja ilyen gyenge, megsüthetik a pénzüket. Normális játékos nagy ívben elkerüli az NB1-et.
Utoljára szerkesztette: korbin555, 2015.08.20. 10:07:25
(Sorry, eltűntek a tegnap feltöltött képeim. Belebarmoltam a mappáimba a coldline-on. Majd jobban odafigyelek. )
Ez megvolna, bár a végén a sok sérült miatt szoros lett. Most kezdődik valójában a pénz befolyása a játékra. Mi is megkaptuk a megérdemelt jutalmunkat, a büdzsében is meglátszik. Átcsoportosítás után lett 43k és 1,8M.
AZ NB2-ben már 4 külföldi lehet, ezt ki is fogom használni. De a fő feladatom, hogy összeszedjem az NB3-ban kallódó jobb generáltakat. Arra nem számítottam, hogy a magas YR miatt a gép ilyen nagyvonalú lesz a játékos nélküli kis csapatokkal. De nem sokáig áll fenn ez az anomália. Már ötösével kapják az ajánlatokat az NB1-ből a jobb játékosok. Mire a szezon elkezdődik, helyreáll a rend. A gond az, hogy az enyémeket is kerülgetik. De az öt legjobb két hete új szerződést kapott. A többi meg mehet ha akar.
Felsőbb szinten is most kezdődött a pénzosztás, remélem jól gazdálkodnak vele. Mert ha megint csak az én csapatom lesz erős, akkor az egész próbálkozásom felesleges. Nekem nem kellene pénz, hogy kilógjak, még könnyebb dolgom is lenne riválisok nélkül. De egyedül nem jutok sokra, a Haladás karrierben 20 év alatt a 8. helyig jutott az NB1. Annyit nem fogok tökölni. Ha nem válik be az elképzelésem, sztornózom az egészet.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
2x10 szezont teszteltem, a benyomások jók is meg nem is. A pénznek volt látszata, itt-ott új stadionokat is felhúztak Orbán nélkül is. Minőségi külföldiek is jöttek, a Fradi például a Guidetti-Thalles csatárpárossal rohamozott 6 bajnoki címig, az edzőjük Petr Cech volt, de sok más ismert játékos, edző jött ide szívesen. Csak a nemzetközi eredmények nem nagyon akartak jönni. Néhány EL csoport, ennyi. A jó ifiket szinte mind rögtön elvitték külföldre, az NB1 meg szép lassan tolatott vissza a listán. De ezekbe majd lesz beleszólásom.
Mivel nem akartam azonnal kilógni, egy olyan kisebb csapatot kerestem, ahol a múltban azért voltak szép eredmények. A választásom végül a Szigeti Veszedelemre esett. 51 szezon az NB1-ben, 4x volt bajnok, legutóbb 1959-ben. Most NB3 Nyugat, itt kezdtem a pályafutásomat, mint Csernai Pál, egykori Csepel játékos, és világhírű edző.
Félidő.
A klub látszatra kilóg ugyan anyagilag a többi NB3-as társaságból, de ez csak a 12 ezres stadion miatt van. Itt sincs több pénz, mint máshol. Finances. Van 32k igazolási pénzem, és 15k a bérkeret. A hátterem egész jó, de a hasonló háttér nem ritkaság még az NB3-ban sem. Feljebb meg pláne.
Kezdésnél betöltöttem az összes szomszédot advanced módban + hozzácsaptam Csehországot. Országok. Mivel a regiment szürke emberke között csak 5 valódi játékosom volt, beállítottam, hogy töltse fel a kereteket generált játékosokkal. Itt aztán egyből kiderült, hogy már dolgozik a francia YR (140). Néhány olyan játékost is generált, akik "normális" esetben az NB1-ben is jók lennének:
Szűcs.
Várhidi.
Kálmán.
Csepregi.
Mohácsi.
Ezzel nem vagyok egyedül, azok a klubok jártak jól, ahol alig volt játékos. Némelyik NB3-as csapat egész komoly erőt képvisel. A Kozármisleny pl. rúgott egy hatost a Paksnak az MK-ban. De hamar kiegyenlítődnek az erőviszonyok, mert a jobb játékosokat viszik az NB1-be. A valódi játékosok közül nálam van még Németh Hermann, Facskó és Vesszős. A maradék kettőt elzavartam. Helyettük hoztam két másikat ingyen, egy szerb kapust, és egy bolíviai csatárt. Utóbbi nagyon örült, hogy ilyen magas életszínvonalú országba jöhet.<#smile>#smile> Örömében el is kezdte a gólgyártást. Sajnos a staff-ot elfelejtette feltölteni a gép. HoYD, Chief Scout, asszisztens volt, de edző egy sem. Vért izzadtam, mire levadásztam egy külföldi kapus, és erőnléti edzőt, mert magyar személyzet nem kell. Többet már nem hozhattam, de egyelőre elég is lesz. Training, scouting.
Bár a 10. helyre vártak, a 15. fordulóban az élre álltunk. Innen már illene megcsinálni, meg is változtattam a célkitűzést feljutásra. Csak nem rúgnak ki ha nem sikerül, egy hónapja kaptam új szerződést.
A többi holnap...
Jöhet, jöhet!!! 😊
Utoljára szerkesztette: Lópikula, 2015.08.19. 21:28:55
Az a gyanús, ami nem gyanús!
Én pedig elkezdtem egy új karriert, egy felturbózott magyar adatbázissal. A realitáshoz semmi köze, de ha valakit így is érdekel felrakhatom.
Guildford City - 4.szezon
Végre sikerült kikerülni az angol amatőr ligákból, innentől kezdődhet a móka és kacagás, irány a Premier League. 😊 A felkészülés ismét szokásosan jól sikerült, bár ezúttal becsúszott egy zakó. A bajnokságot nagyon jól kezdtük, meg is lepődtem, az első félév végén már 12 pontos előnyünk is volt, de aztán éreztette hatását a szűkös kispad és elkezdtek jönni a pofonok. Mire észhez tértünk ott álltunk a bajnokság hajrájánál mindössze 4 pont előnnyel. Az Aldershot elleni döntő meccset viszont nagyon simán behúztuk, így hátradőlhettünk, sőt, a végén 10 pontos előnnyel lettünk bajnokok. Hát mondanom sem kell, nagyon örülök, hogy innen is rögtön továbbléptünk, örülnék, ha 5 éven belül már a PL-ben lennénk. 😊 A hab a tortán az FA Cup volt, könnyű ellenfeleket kapva egészen a 3. fordulóig jutottunk, de sajnos nem kaptunk világsztár csapatot, így arra még várni kell. A 3. osztályú Peterborough-t így is nagy falatnak bizonyult, hiába vezettünk a meccs elejétől fogva, a 89. és a 92. percben szerzett gólokkal közölték velünk ki a jobb csapat. Lesz ez még fordítva is. 😊 Az FA Trophy-ból már az első meccsen kiestünk, úgy lemosott minket az amúgy velünk azonos osztályú és a középmezőnyben kullogó Bromley, hogy csak pislogtam. Következő szezonra a célokat illetően nem tudok mit mondani, több játékosomnak is lejárt a szerződése és nem akarnak hosszabbítani, így egész biztos, hogy pörgős átigazolási szezonnak nézünk elébe. Stadiont megint bővíteni kell a szabályok miatt, így az edzőközpont fejlesztésre már nem maradt forrás.
Utoljára szerkesztette: Somae, 2015.08.19. 19:23:51
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Utoljára szerkesztette: LasDen, 2015.08.13. 19:12:43
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
A nyári átigazolási szezonban tudatosan erősítettem, így jött a genovából a rossz szereplés miatt nem túl boldog Perin, mellette Vrij mellé kellet egy klasszis belső védő így jött Balanta, és Radut lecseréltem Hysajra. Télen meg a csere csatár Djordevic helyére jött Belotti mivel ő legalább olasz. A bajnokságot télig 3 csapatról szólt (Juve,Lazio,Inter) majd utóbbi lemaradt és csak úgy mint első évben a zebrákkal küzdöttünk a bajnoki címért. A 30 forduló után átvettük a vezetést és azt idén nem is engedtük ki a kezünkből így megvan az első bajnoki címünk. Európában a halál csoportot megnyertük a BL-ben (Bayern,City,Monaco) de idén is a 8 között kiestünk, most a PSG ellen.
Idén nyáron se akarok túlzásba esni az igazolásoknál egyedül Lulic,Basta és Onazit akarom lecserélni, tehát bal és jobb hátvéd és egy középpályás érkezhet.
Tabella
Keret
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
katt
Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2015.08.13. 11:22:36
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
Meg itt egy utolso kep a snayol bajnoksag rekordjairol. Par eve Leigazoltam poenbol a 38 eves Ronaldot ingyen, meg nagyobb poen volt, hogy golkiraly lett 28 gollal. Utana eladtam a QPR-nak, ott meg letolt 2 szezont, es 41 evesen, iden vonult vissza, lol.

www.smart-bus.hu
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Mondjuk hogy a szomszédos országokban legyenek magyar vagy legalábbis kettős állampolgárságú ifik?
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Alakul a 3. golkiralyi cim...
Volt egy 8-10 eves Fradis karrierem is, ott volt par nagyagyu, csak mar nincs meg a mentes :c
Ez a Kádár gyerek meg, te jó ég! 20 szezont pörgettem le, a YR 130, de csak két nála is jobb került elő.
Van néhány a fiatalok között is akik nagyon jók lehetnek, de erre a szintre kétlem, hogy elérnének. De összességében is kevesebb a klasszis játékos, mint gondoltam. A jó háttér nem minden. Nagyon kevés helyen hajlandóak lecserélni a siralmas stábot, megvárják míg az öregek kihalnak a játékból. Aztán hoznak egy még rosszabbat. A hülyeségen a pénz nem segít. Ha egy iszonyat gyenge HoYD hozza a gyerekeket, a top háttér a felét éri csak. Ad a játék könyörületből néhány jó ifit, de 5x ennyinek kellene lennie. Mit lehet várni pl. az egyébként nagyon jó háttérrel rendelkező Honvédtól, ha ennyit tud a HoYD? Sajnos minden klubnál kritikán aluli a személyzet. De erről én is tehetek, mert a gyors pörgetés miatt csak Magyarországot töltöttem be. Talán ha nagyobb a választék, jobb edzőket is igazoltak volna. Ha belevágok majd kiderül. Akkor nem 6000, hanem 50000 emberből lehet majd válogatni.
A leggyorsabb rúgott gólom asszem 9 mp. volt. De kaptam már gólt a 7. másodpercben. 45 méterről rúgták az ötösön bámészkodó kapusom feje fölött.

Lehetne itt nagy dolgokat csinálni, ha ráveszem magam. Néhány világklasszis is villog a ligában, több csapatnál is. Valahogy mégsem tudnak továbblépni. Egy klasszis csapat egy ilyen ligát simán behúzna a Top 5 közelébe. De nincs egy kiemelkedő gárda sem, 7 csapat nyert bajnokságot a 20 év alatt. Zsinórban nyert hármat a Fradi, de nem tudtak tovább dominálni. Idén csak hatodikok lettek. A Loki is nyert 2028-29-30-ban, de most annak is örülnek, hogy megnyerték az NB2-t. Piszok kiegyenlített a bajnokság.
Alszom rá néhányat.
Utoljára szerkesztette: korbin555, 2015.08.08. 20:40:51















