104786
A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#102699
Ezen kívüli mozgások, be:
Ki:
-
#102698
Hmm, még mindig az átigazolások hoznak a legjobban lázba FM-ben... :) Amilyen zseniális fogásnak tűnt első körben, annyira nem tudott beilleszkedni:
10 meccs ~6.9-es átlag után valamit beszólt, tán azt hogy nem játszik eleget, pedig meccshiányosan is próbáltam beépíteni. Állandóan kezdett, amint lehetett becseréltem, a végén már próbáltam más posztokon is, semmi eredmény, úgyhogy ment a levesbe... túl nagy volt ennyiért a fizuja.
Az újabb "reménység":
Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2016.05.13. 10:38:09 -
korbin555 #102697 Igen. Biztos nehéz ügy lenne az Európai bajnokságokat átszervezni. (Kína új nekem, korábban volt már Ausztrália, Marokkó, Kanada, Argentína.) -
#102696
Ez minden mentésben megtörténik? -
sas96 #102695 Köszönöm szépen! :-) Hát nem rosszak a tartalékok sem, mert a nagyok kivételével bárkit képesek megverni (velük max. meccsbe tudok lenni, aztán a szerencsésebb győz), sőt, ezt meg is tették jópárszor mikor kellett. De a PAOK elleni 2. meccsen nem voltak elég jók :S
De őszintén megmondom, nem bánom hogy ott elbuktam a csapattal, így jobban jártam! :-) -
#102694
Nagyon jó kis szezon, gratulálok. Ehhez a sok frontos szerepléshez méky keret kell, szinte minden posztra kellhet 2 egyforma képességű játékos. Én mondjuk a védelmet nem rotálom. -
sas96 #102693 Sziasztok,
lassan de biztosan a végére értem a 2021/22-es szezonnak az Iraklis Szalonikivel. Újra nagyon izgalmas szezont futottunk, élvezetes volt végig,néha sírtunk-néha nevettünk :-) Na de akkor belevágnék.
Átigazolások 2021/22
Csupa fiatal játékos érkezett, ezekből 1 fiatal kapus, hogy legyen alternatíva ezen a poszton is, mert eddig itt nem nagyon volt. Illetve Raeder kicsit tapasztaltabb hálóőr.
Bajnokság:
Sajnos idén nem sikerült felérnünk a dobogó tetejére. Ezt a több frontos harcnak és az őszi néha-néha gyengébb teljesítményünknek tudhatom be. De azért a felértünk újra a legjobbak közé :-) Azon meg sem lepődtem hogy újra a PAOK volt a legnagyobb riválisunk. Egyszer zakózni sikerült ellenük, de a hazai meccsen bosszút álltunk :-)
Kupa:
A csoportkörben nem szakítottuk szét magunkat hogy őszinte legyek. Simán továbbjutottunk. A kieséses szakaszban már voltak nehezebb meccseink is. A 4 közé eljutottunk, ahol aztán sikerült elbuknunk a PAOK ellen... hogy miért azt majd még leírom.. :-) Görög Kupa 21/22
Bajnokok Ligája:
Eléggé brutál csoport kaptunk, szerintem még az előző szezon csoportjához képest is. PSG, AC Milan, Hoffenheim. Az viszont kiderült hogy már kezdünk feljönni az igazán nagy csapatokhoz is játékerőben, kis szerencsével pl. a PSG-t is verhettük volna, de a 88. percben sikerült gólt kapni, a Milan-t pedig sikerült is elverni. Hazai pályán mindenkivel harcban voltunk, idegenben igazából a szerencse került el minket, ez főleg a Milan és a Hoffenheim otthonában jött elő.
Végül kiestünk, de büszkén estünk ki és az EL-ben folytathattuk a szereplést tavasszal. BL csoport BL Eredmények
Európa Liga:
Hát ez az, ami miatt a Görög kupát el kellett hanyagolnom, mert túl sűrű lett volna a program. A Bari elleni továbbjutás nagyon nehéz volt (neve alapján könnyűnek tűnhet, de a BL-ből pottyant ő is ide, illetve a jelenlegi bajnokságban 5. lett a csapat), idegenben lőtt góllal mehettünk a következő körbe. Nem akartam innen már feladni a dolgot, láttam esélyt 1 jó szereplésre. A PSV ellen is jól szerepeltünk, otthon gáláztunk. 8 között az ellenfél az Atletico Madrid volt és itt derült ki igazán hogy mennyit fejlődött a klub a 2018/19-es évad óta (akkor a BL-ben voltunk velük 1 csoportban, 1 nagy zakó és egy X sikerült akkor) Most idegenben mi ikszeltünk úgy hogy 1 gólt nem adtak meg nekünk, otthon viszont nagyon jól játszva, lefocizva a spanyolokat jutottunk a következő körbe, összesítésben 4-1. Érett a csoda, 4 között a francia Lille várt ránk és csapott is meg saját pályán, de a visszavágón a földbe döngöltük őket, esélyük nem volt. Sikerült történetünk első európai kupa döntőjébe bejutnunk, ahol a spanyol bajnokságban igen rapszodikusan szereplő Valencia volt az ellenfél. A döntőt pedig mesélje el 1 kép: Európa Liga Döntő 21/22
Itt pedig az összes tavaszi EL eredményünk
Ez most mindenért kárpótolt, szenzációs idény lett a vége. Belinkelem a keretet is, akikkel ezt a sikert elértem, lesz köztük szerintem ismerősen csengő név is, illetve generáltak is vannak köztük: Keret 1Keret 2
Kötelező jelleggel le kellett nyomnunk az európai kupákba jutásért játszandó playoffot, de már le voltak osztva előre a lapok, úgyhogy tét nélkül focizgattunk. Ezt már be se rakom ide, mert teljesen érdektelen volt a dolog. Mondjuk attól 1, helyen végeztünk ott is, de enélkül is a BL-be mentünk volna.
Úgy érzem most sikerült a gárdával megugrani 1 szintet, a BL trófea pedig már 1 még magasabb szint lenne, oda még erősödni kell, de már közeledünk a nagyokhoz... :-) Európai Szuperkupa Döntőt is fogunk így vívni a Liverpool ellen, úgy érzem 1 meccsen ellenük is lehet esélyünk :-)
Köszi ha elolvastad :-) Jó játékot mindenkinek!
Utoljára szerkesztette: sas96, 2016.05.09. 17:46:45 -
korbin555 #102692 Így már világos, miért nem tettek még lapátra. Mert mindenképp kiesnek. Hát elég fura helyzet. Lényegében csak asszisztálhatsz a kieséshez, és még akár ki is vághatnak. Jól megtaláltad az ezernyi csapatból ezt az egyet. -
Lancelot1983 #102691 nem kaptunk vagy helyesebben nem fogunk kapni licencet szerintem, ugye a valóságban a klubnak anyagi problémái támadtak a bajnokság közben 2015 novemberében 900e euró adósságot állapítottak meg, ezért is vontak le tőlünk 6 pontot, így a játékban is novemberben jelenik meg az R betű a nevünk mellett -
korbin555 #102690 Egyébként hogy lehetsz biztos kieső már novemberben!?!? 18 meccs még hátravan, elméletileg 54 pontot is szerezhetnél tavasszal. -
Lancelot1983 #102689 regional liga még van, de a vezetőség, nem valami türelmes úgy látom, kissé elégedetlenek velem és bizonytalanra rakták át a munka státuszom -
korbin555 #102688
Van még liga lejjebb, vagy megvárod míg eltűnik a csapat?
-
Lancelot1983 #102687 Mostanában nem nagyon volt időm játszani és ebben a hónapban sem lesz, de addig is hoztam egy képet, eddigi bőven legnagyobb rekordom. Esetleg, ha valaki akar nyugodtan tippeljen, mikor szakad meg a sorozat.
Féltáv -
Adebayor #102686 ismerős a szitu :) Nálam is volt egy ilyen meccs. amit nemtom hányszor játszottam.... egyszerüen felidegelt hogy egy tök utolsot nem tudok legyözni, miután a Fradinak guritottam egy 5-öst... De mostanában már nem töltök vissza én sem.. Tudom hogy csalás, és magamat csapom be. Kicsi lekiismeret furdalásom van mindig hogy ez igy csalás :D :D -
Boscolahm #102685 Sziasztok!
Érdeklődnék, hogy szerintetek melyik vagy milyen típusú belső védő kettőssel lehet a legkevesebb gólt kapni?
- Central defender, Limited defender vagy, Ball playing defender és azon belül melyik a legjobb stílusú? - Cover, Stopper vagy Defend?
Gondolom, ha mind a két belső védő Defend-et játszik, akkor érdemes például mellette lesre is játszatni, mert az úgy elég hatékonynak tűnik.
Vagy például Ball playing defender- típusú védőt érdemes a kontráknál játszatni stb...
Ha van bárkinek bármilyen hasznos, ütős tippje vagy bevált módszere érdekelne.
Válaszaitokat ismét előre is köszönöm szépen. -
#102684
Én a Trofense-vel kezdtem tegnap és valóban nem emlékeztem arra a mentésedre ;) -
#102683
Na igen, ez is elég nagy hátrány, hogy megöli az illúziót. Ha nem töltesz vissza, akkor lehet mondani hogy 15ből 14szer megvernéd, de ha visszatöltöd akkor akár az is kiderülhet hogy nem :) -
rg60 #102682 Persze , néha előfordult, ezt akkor hagytam abba amikor listvezetőként mentem a kiesőjelölt ellen mindkettőnknek a győzelem kellet, neki a bentmaradás, nekem a bajnoki cím.kikaptam 4-0 ra. Bedurrantam, 15x játszottam le a meccset újra, 13 vereség 1 döntetlen, 1 győzelem.
Fm uninstall:-) -
Lancelot1983 #102681 FM2015-ben nem figyeltem meg ilyet, 2016-al meg keveset játszottam eddig és ott többnyire nem vezettem még :) -
Lancelot1983 #102680 he-he kedves zyndar kolléga látom nem olvastuk a beszámolómat FM2015-ről, amikor Guimaraes csapatával voltam, ott első évben ő volt a 3. számú csatárom :P következő évben B csapatot erősítette, másodosztály felel meg a képességeinek, nem tudom, most nálad hogy muzsikál az Oliveirensében, termeli a gólokat? -
#102679
am másnál sok olyan (fm 15+16) h megszerzi az ember a vezetést és a következő jelenetben 5 percen belül jön az egyenlítés? nálam rengeteg ilyen van. ha vezetünk és a következő jelentben az ellenfélnél van a labda már magamba mondom is h 1:1. -
#102678
régebben volt párszor, de rájöttem h értelmetlen. pl. fm 14 Feyenoord mentésem 1,5 évig veretlenek voltunk Hollandiában és a nyeretlen utolsó megvert. visszamentem az utolsó mentéshez és már hamarabb kikaptam mint az a meccs. tavalyiba Lazio mentés megvert az utolsó mentetem és kíváncsiságból visszatöltöttem az előzőt és még jobban megvert másodjára a Chievo. ha meg akar verni a gép akkor úgy is megver.
de volt olyan is h virágbolti crashelt és bl döntőből már kiesés lett másodjára a elődöntőben :D -
#102677
Régebben (főleg 2012-ben) egyszer-egyszer igen. De a mostaniaknál már egyáltalán nem. Talán kétszer fordult elő a 2015-ben, hogy meccs közben kiléptem, mert felhúzott. Majd pár nap után ott folytattam, ahol abbahagytam. De az is csak azért volt, mert kegyetlenül mellélőttem a meccs előtti beszélgetéssel (rühellem, de 3-4 mondaton kívül nincs értelme mást használni, mert csak ront az eredményen), illetve egyszer csatárommal a kapuban kezdtem el a meccset :D -
#102676
Egyszerre értek egyet(nem szégyen) és mondom azt hogy nem feltétlenül kötelező. Én most egy négyes sérüléshullámnál dobtam le a gépszíjat, még az első évad elején (exit->reload), de általában egy idő után(1-2 évad) eljutok a csí állapotba, és a szívós vereségeken/sérüléseken is túl tudom tenni magam. Szóval fejben dől el nálam, mégiscsak egy játék, ha reloadolok akkor csak magamnak rontom el a szórakozást.
Tegnapi öröm: téli szünet alatt legiazoltam Lokiba Mbark Boussoufa-t. Bár már 32 éves de azért remélem még lesz egy-két jó húzása. Kellett hozzá egy kis varázslat, mert 0-n voltam anyagilag -> hazaigazolt a kapusom(Centeno) Argentínába, helyette nyáron jön a Juvéből Buffon Fiorillo:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
A tavaszt meg lehozza Kemenes
Mindeközben kirúgták az "örök" második helyezettet:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2016.05.06. 08:30:25 -
Adebayor #102675 tuti hogy mindenki visszatölt párat. én is... :) sztem nem szégyen...
Ha felidegesít, és kihagyok huszonöt helyzetett az utolso helyezet ellen, és kikapok 1-0-ra a végén akkor pfff :D -
#102674
Találtam egy sötét zsarut:
-
Boscolahm #102673 Sziasztok!
Érdeklődnék, hogy néha szoktatok visszatölteni meccset, ha már agyvizet kaptok? Volt már rá példa esetleg, hogy egy két meccset újrajátszottatok? Vagy szent írás, hogy meccset soha sem töltünk vissza semmilyen körülmények között.
Válaszaitokat előre is köszönöm szépen. -
korbin555 #102672 Pedig igaza van. A dbc/permanent könyvtárban van egy "brazil_kits" fájl, az tiltja le a mezeket. A "licensing2" meg a klubneveket. -
#102671
Háromszor olvastam el, de nem értem: mi köze a real names fixnek a mezekhez? -
Lancelot1983 #102670 sortin fent lévő FM2016 real names fix files 3.2 javítja a dolgokat, és, így ha használsz mezcsomagot, akkor a braziloknál az is látszódni fog, ezeknél a rövidített neveknél nem -
korbin555 #102669 Már a brazil klub licenc is sokba kerül? Brazil Serie A. Ezt az utolsó update intézhette el, mert korábban még rendben volt. -
korbin555 #102668 Lemondtam. Elég volt 8 év a szigetből.
-
#102667
Grat, klubnál le is mondtál? -
korbin555 #102666 Csak azt ne kérdezd, hogy csináltam. A taktika ugyanaz volt mint eddig, és csak 1 ember jött a védelembe. Mégis 15 meccset hoztunk le nullára, és kettőnél egyszer sem kaptunk többet. Kevesebbet is rúgtunk, de üsse kő.
A minimálbér nekem is feltűnt. A brazil kapitány Dorival pl. 67k-t visz haza. De érdekes feladatnak tűnik, mert semmit nem nyertek 30 éve. Ha az olimpiákat nem számítom, a '93-as Copa volt az utolsó siker. Pedig a keretbe direkt sem tudok belekötni, bivalyerős. A legutóbbi VB-n döntőt játszottak, kikaptak a spanyoloktól.
(Messi nincs, most vonult vissza. Azért 35 évesen még megkapta a 12. aranylabdáját.) -
#102665
Az igen, szép győzelem! A 22 kapott gól külön impozáns. Viszont az argentinok rendesen alulfizetnek, én francia szövkap vagyok és bár most nem vagyok gép előtt, de ennek sokszorosát kapom. -
korbin555 #102664 -
#102663
Lokiba pont jó lenne nekem :) -
#102662
nem egy Depay szint értékek alapján, de azért nem rossz a sok sérülés ellenére se. ja és persze köszi.
Utoljára szerkesztette: Darthmushroom, 2016.05.03. 10:58:32 -
korbin555 #102661 Be van töltve, és tessék:
Ez még fontos lehet. Nem tragikus, de kissé sérülékeny.
Utoljára szerkesztette: korbin555, 2016.05.03. 10:51:04 -
#102660
Korbin beszoktad tölteni Hollandiát? ha igen akkor tudsz képet rakni Rashaan Fernandes-ről későbbi években? nálam egyik karrierembe se létezik szóval biztos h kell hozzá a bajnokság. unalmamba nézegetem Hollandiát egy esetleges karrier szempontjából és megakadt a szemem rajta, elég ígéretesnek tűnik már 16 évesen is. (IRL már hallottam róla, de nem tudtam h benne van a játékba)
Utoljára szerkesztette: Darthmushroom, 2016.05.03. 10:40:43






