Football Manager topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Zenszkij
#84029
állítsd be a játékosaid árát 115 millió euróra, sosem fogják eladni, pármilliószor már leírtuk

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

kosheen
#84028
az életben nem fogom megérteni ezt a rendszert. Ilyen sima kis 2 csillagos emberkék nb1-en belül 4-500 ezerért váltanak csapatot, én meg nem tudok elpasszolni szinte senkit normális áron. Ha 100-ért viszik már örülhetek. Pedig marhára nem lenne rossz egyenesbe hozni az egyenlegem végre.
Ráadásul külön öröm hogy a középhátvédemet csak úgy eladta bagóért a vezetõség megint. 70-ért vettem, most 80-at ért, jött egy 170-es ajánlat aztán már engedték is el.
Csak ebben az átigazolási szezonban 4 alapemberemet vesztettem el.
2 játékos nem hosszabbított és aláírt máshova, õk mennek szezon végén el.
A vezetõség ugye eladta a fejem felett a középhátvédet meg Andrezinhot is, õt is piti összegért.
Bevásároltam fiatalokból, de nagy örömömre annyira fiatalok hogy van amelyik majd csak 1 év múlva jöhet. Ráadásul a (remélhetõleg) Bl meccsekre be kéne még szerezni pár magyart is. Kár hogy mind vagy hót gyenge vagy annyit kér mint 5 másik játékos.

szabii98
#84027
amúgy az hogy lehetséges, hogy (2014 van) az inter b*szottul nem nyert bajnokságot 3 éve, se kupát se semmit, mindig el indulósok voltak(elõzõ évben 2. lettek, tehát 2012-2013ban, tehát 13-14ben bl) de el-t sem nyertek meg semmi, mégis, olyan fullos a csapatuk..Hazard, Neymar, teli van nagy játékosokkal, bl esélyes a csapat :D de szart nem nyertek..akkor mibõl vették õket?

I met God. She's black

Szycsu
#84026
CÁ-PA LOOL XD

Les Dogues

szabii98
#84025
aha

I met God. She's black

kosheen
#84024
Nagyon úgy fest hogy harmadik évemben behúzom a bajnokságot. A Bl selejtezõknél van valami nemzetiségi kikötés? Az EL meccsek az agybajt hozták rám hogy egy csomó ifit be kellett tuszkolnom. Bl-nél is ez van?

#84023
ja:)
zavbal
#84022
hát CÁ-PA. Tudod az állat ami lerágja a lábad ha rossz vízbe lógatod.


De amúgy Current Ability és Potential Ability egy szám ami megmutatja mennyire tud felfejlõdni egy spíler.Ha 200 a PA annak a játékosnak nagy tere van a fejlõdésre.
#84021
amugy eddig 2X 3. helyre futotta, mindkétszer a MANu nyerte a bajnokságot és 2szer volt Real Manu Bl döntõ is :) 2 REal win.
#84020
tartaléknak még jok :D meg hát Mubarak bácsi fizeti :P
Mindenkinek van kedvence mint Egervárinak Németh Lipták Vanczák :D vagy anno Juhár :D XD
#84019
mi az a CA-PA? :)
bakkerman
#84018
Hart és Buffon közt lényegi különbség nincs,Samuel nyugdíjas,Dinho nyugdíjas,fõleg egy Citybe. Butaság ezekért fizetni

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!

#84017
kedvencek:)
Rudee
#84016
Biztos nem CA-PA alapján igazol <#dumcsi>

Szar Bayern, szar Bayern :)

bakkerman
#84015
Buffon-Samuel-Dinho hármas megvételét nem értem

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!

#84014
Sziasztok!

2 éve nyomom a MAnCityvel a Premier Lígben :)
Eddig kb 500 millio eurot :D költöttem el .
A csapatom most:

Buffon-Richards,Thiago Silva,Samuel, Clichy-M'Vila,Toulalan,Sneijder-Falcao,Aguero,Hulk
Cserék :D; Hart, Ronaldinho, Neymar, Damiao, Tevez, Silva, Mikel, Cavani...

Üdv. <#taps>
kosheen
#84013
nem érted, mindegy :D

geo - köszi. bár ez az oldal nekem nem akar mûködni, de legalább tudom h netbook skint kell keresnem :)

#84012
#84011
Persze,ki kell rakni teljes kepernyore. En is ugy jatszok. Szep is lenne,ha csak ablakban futna :D

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

kosheen
#84010
úgy, hogy elvileg csak ablakban futtatva indul el a játék. Viszont amikor megnéztem akkor nem fért el minden a képen, egy csomó rész kilógott. Kb mintha a monitorra rátennél egy 10 colos képkeretet, annyi látszódott belõle. A beállításoknál meg 1024 a legkisebb felbontás, a laptopomnak viszont kisebb a felbontása.
Futni fut, csak nem lehet játszani vele rendesen.

Szóval a lényeg hogy 10 colos netbookon megy-e valahogy rendesen, vagy valamelyik régebbi játéknak van-e esetleg kisebb felbontása?

#84009
Nem ertem,hogy a kepernyo nagysaga hogy van osszefuggesben a jatek futtathatosagaval <#fejvakaras>

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

kosheen
#84008
hali
bocsi hogy ide írom, de talán többen olvassák mint az offot. Azt meg lehet oldani vhogy, hogy 10 colos netbookon elfusson vaalhogy játék? Esetleg tapasztalat valakinek?

#84007
már egy ideje szerettem volna a honvédos karrieremhez hasonlót megpróbálni megismételni, de más országban. ehhez most meg is találtam a megfelelõ klubot ami kb. ugyanaz a szint. ez pedig az fc honka a finnországi espoo városából. ami még vonzó volt hogy tele van saját nevelésû (a bajnokság szintjén) tehetséges fiatalokkal, tehát az el-re, bl-re való nevezés nem lehet majd gond a kezdetekben sem. ami pedig még a finnek mellett szólt az pedig a légiósszabályzat, olyan szabad a kezem mint az nb1-ben volt, jóformán csak a dél-amerikaiak számítanak légiósnak, így raklapnyi tehetséges afrikait igazolhatok... :D (sajnos ez az ára, ha az ember rövidebb távon szeretne eredményes lenni.) na meg aztán az sem árt hogy vannak bõven riválisok a bajnokságban, a dinamo zagrebnél a riválistalanságba fásultam bele nagyon hamar.



a bajnokság kétharmadánál vagyunk 2011 augusztusában (tavaszi-õszi rendszer van.), harcban a bajnoki címért, ligakupában elõdöntõig (bajnoki szezon elõtt lett lezavarva az egész.), a kupában pedig a döntõbe (még nem lett lejátszva) jutottunk. (érdekes a lebonyolítása, az elõdöntõ és a döntõ között hónapok telnek el...)

most pedig jöjjön a lényeg. (amúgy nem is számítottam rá hogy már az elsõ szezonban részt vehetek nemzetközi kupában, meglepetésként ért.)

a meccs nem túl nagy tétjét leszámítva (csak egy harmadik fordulós európa liga selejtezõ visszavágó volt.) fm-es pályafutásom legdrámaibb meccsén vagyok túl, aminek a vége (reménykedés közepette imába kulcsolt kezek és dühödt asztalcsapkodások váltakozása után) sajnos csalódás lett... pedig csak 4 perc hiányzott volna a csodához...

kezdjük az elején. az elsõ két körön viszonylag egyszerûen túljutottunk, de aztán jött a sorsolás. stoke city... nem sok reményt fûztem hozzá, az odavágón elszenvedett 2-0-ás idegenbeli vereség után meg pláne. (elég olcsón megúsztuk, de erõviszonyok tekintetében nem túl kecsegtetõ eredmény a visszavágóra nézve...) hát íme:

http://www.youtube.com/v/0_ERGr2dcWc&version=3

21. perc: 0-1, vezetnek az angolok, összesítésben 3-0 nekik.
40. perc: 1-1, savage kiegyenlít, összesítésben 3-1 a stoke-nak.
44. perc: 2-1, ortega megszerzi a vezetést, összesítésben 3-2 még mindig a stoke-nak.
félidõ.
53. perc: 3-1, ortega dupla, összesítésben 3-3, igenben lõtt góllal változatlanul az angolok állnak továbbjutásra.
67. perc: TIZENEGYES! 4-1! ortega mesterhármasával 4-3 nekünk, mi állunk továbbjutásra!
70. perc: 4-2, összesítésben 4-4, a stoke áll továbbjutásra újra, idegenben lõtt gólokkal.
89. perc: TIZENEGYES! 5-2! ortega a második tizijét is bevágja, így négy gólos, mi pedig 1(+3) perccel a vége elõtt továbbjutásra állunk, összesítésben 5-4!
91. perc: 5-3, stoke gól, összesítésben 5-5, tehát idegenben lõtt gólokkal az angolok mentek tovább...

egy kicsit csalódott vagyok ugyan, de nem adom fel, ez a meccs most inkább erõt adott mint összetört, mégiscsak 5-3-ra vertünk egy premier ligás csapatot egy finn gárdával!

#84006
Köszi szépen, vándorolni nem szoktam, akkor végül is annyira nem számít, csak barátságos meccseken premier ligás csapatok ellen sem vesztettem, és a bajnokságban 4-et lõttem idegenben az egyik csapatnak + nyertem a második meccsemet is, úgy hogy tök utolsó helyre várnak második ligában. Gyanús volt ez a kezdés, de akkor nem az országos hírnév és az automatikus tapasztalat az oka:)
Szycsu
#84005
Na ebbõl látszik, mennyire nem vagyok még profi. Év elején beállítom, hogy teljesen lehúzom a védõvonalat, aztán amíg az a mentés megy, azt használom :D

Les Dogues

#84004
-10 pontos levonás kezdésnek...A bajnokság elsõ harmada után van már kemény +7 pontom:) Ha nem lenne a levonás,akkor pont a vonal fölött lennék,de így csont utolsó vagyok.Anyagilag nagy gond még nincs!Az FA kupában még áll a csapat:)))Sajna a fiatalok nem bírják sorozatban a meccseket!
#84003
Ezt én is kipróbálom... Ennél nagyobb kihívást... 0 játékos, hatalmas hitel, kiesés, pontlevonás :)
szabii98
#84002
Hummels-Huntelaar-Reus triót próbáltam leigazolni, Hummi 5,5m eurót ér, de 10ért sem adják el, és a többieket sem.... valami opciót állítsak, vagy kölcsönt?

I met God. She's black

zorrobomber
#84001
az bátor :)

#84000
Óriási kihívást találtam egy új adatbázisba.A Portsmouth csapatát kéne benttartani a 3.ligába,de ilyen 18 éves makonya játékosokkal.Természetesen igazolni nem tudok,de nincs is mibõl...Jah és kölcsönbe se tudok hozni arcokat,mert kizártak minket az átigazolásból...Anyagilag padlón vagyunk évi 15millás veszteség lesz alapból,de kérdés mire megyünk :)
#83999
Valakinek nincs kedve online játszani? Akinek van írjon privibe!!!! :)
szabii98
#83998
Nos, a Vidit most jegelem egy idõre, az új választás a Napoli lesz.
A keret jó is meg rossz is, 16 millió euró áll rendelkezésre.
Körül néztem a piacon, és van pár játékos akit bemértem, de kell majd egy kis + pénz

I met God. She's black

Zenszkij
#83997
Könnyebben igazolsz játékost, továbbá könnyebben elmehetsz másik klubba edzõsködni, ennyit számít.

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

#83996
Hi!

FM2011-ben, mindig vasárnapi focistát állítok be hírnévnek, most véletlenül elrontottam és automatikusra állítottam be, és országos hírnevem is lett.
Kérdésem mennyire számít ez? Sokkal könnyebb, így feljuttatni egy csapatot második vonalból vagy azért nem számít olyan sokat?
Zenszkij
#83995
összeadódik

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

kosheen
#83994
reggel-este egy-egy kérdés :D
Ha kapok egy átigazolási összeget akkor azt ha nem költöm el akkor a pénzügyi egyenleg az nõni fog, nem? Illetve úgy értem, hogy nem félévre lebontva nézi a játék hanem a sok-sok szezont együtt. Lehet gyûjtögetni a pénzt? Mert most komoly summára tettem szert egy átigazolás után, de most a keret jó és ingyen illetve filléres játékosokból is össze jöhet a bajnoki cím és nem költeném el a pénzt.
Amúgy nem is 2,4 milla lett az a bevétel, mert az utolsó pillanatban rájuk ígért a St. Gallen egy 3,5 milliós ajánlattal. Ingyen jött a srác, játszott 16 meccset és már ment is tovább. Tökéletes biznisz volt. A többit is így kéne, bezzeg akit én akarok eladni az a kutyának se kell. Ez idegesítõ kicsit, hisz látom hogy nb1-en belüli klubváltásoknál is 3-4-500 ezres összegek repkednek én meg a stabilan jól teljesítõ emberemet 100 ezer fölött se tudom eladni szinte.

kosheen
#83993
a 12-ben mennyi újítás van a 11-hez képest? Csak mert van egy pár szezonos mentésem a 11-ben, de új gépem lesz és arra lehet hogy a 12-t teszem inkább fel. Megéri váltani, vagy csak pár apróságban különbözik?
A meccsek lejátszása nem igazán érdekel, azt nem szoktam megnézni, szóval az nem ér :D

kosheen
#83992
Aogo 3,7 milla, Inuwa meg rosszabb sokkal mint Alempijevics, szóval marad a keresgélés még balhátvéd után. De azért köszi :D

LasDen
#83991
aki éppen vagyok...Bruce Wayne, Keith Richards, Hugh Grant stb...egyszerûbb :DD meg minek nézzem a saját pofámat...???

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

#83990
Nem tettem be semmi kepet.
Ugyis ritkan latom a sajat profilom,jelentosege meg kb. 0.
Ha online jatszanek,akkor sajatot betennek.

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

#83989
Tudom ,hogy egy kicsit hajaz az offra de ki milyen képet használ menedzser képnek? Sajátját vagy mást? :D Csak úgy kíváncsiságból :)

szabii98
#83988
nah.. 2013 vége lesz, egyenlõre úgy tûnik hogy utánpótlás képzõ fog fejlõdni+fiókcsapatot és anyaegyesületet keresünk...edzõközpontnak jobban örülnék, de azt perpill nem engedi. a bl miatt szakítok jóadag pénzt év végén(tv satöbbi) szóval jó lesz ez így remélhetõleg. Apropó bl, sajna a csoportból kizúgtunk a 4. helyen 1 pontocskával, amit a fener ellen szedtünk össze itthon...75. percben lett 2-2 szóval örülni kell hogy pontom van. a bajnokin 4. vagyok jelenleg, kupában a dvtk ejtett, de igazából az nem érdekel, csak nyerni akarom a bajnokságot! a játék morálom a 0 és a 0,1 kerekített értéke közt van.

I met God. She's black

#83987
Hat,pedig nalam nagyon meggyozoen teljesit. Keves jatekos van a jatekban,aki at tud rajta jutni. Tamadasoknal szepen elore megy es oldalrol osztogat tanarian.

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

#83986
balhátvéd 9-es emberfogással és 10-es szereléssel egy bundesliga csapatban? adnám el egybõl... :D
#83985
Dennis Aogo

Isten a csavo :D

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

#83984
inuwa
kosheen
#83983
megkotottem a klub eddigi legnagyobb uzletet. volt egy szerzodes nelkuli francia U valogatott kp akit leigazoltam. most fel ev utan 2.4 millioert mar viszik is.
Viszont a gollovo fiatal jatekkosommal nagyon rabasztam. 1.3 millaert jott reszletre de nem tudtam vele hosszabbitani es ingyen fog elmenni a halatlan kis tetu. A masik felelmem h van egy fiatal penges iranyitom aki 80e korul van de OM meg barca kerulgeti. csikkzsebbol ki fogjak fizetni sajna.
most '13jan van. kene 1 balhatved. tipp?

szabii98
#83982
ha a marseillet vered otthon, és õk nem vernek meg +aeket odavissza vered, esetleg még egy real hazai x és a 2. hely meglesz

I met God. She's black

#83980
Igen,1. evben nyertem.

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

szabii98
#83979
Azt olvastam hogy a bundes úgy van, hogy 1-2 csoportkör egybõl, szóval durva lesz :)
gondolom elsõ évedben nyertél , tehát a koeff. nem változott .

I met God. She's black