Football Manager topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Darthmushroom
#94283
sok sikert!! Én meg úgy tapasztaltam h alap h minden évbe ilyen kis osztályba úgy csapatott építeni 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94282


Miután visszavonultattam a Fradis / Schalkés karrierem, úgy döntöttem új kihívások elé nézek egy olyan csapattal amihez legalább minimális kötõdésem van. Így esett a választásom az ötödosztályú York City FC csapatára amely a North Square Premierben a média predikciók szerint az ötödik helyre várható.

Mivel irl éltem ott, így küldetésemnek tekintem a yorki csapat PL-be juttatását. A Minstermen kerete nem volt túl acélos a kezdésnél, ugyanakkor tapasztalatom szerint alacsonyabb ligákban nem érdemes felkavarni az állóvizet, mert eredménytelen lesz a csapat. Így csak pár játékost hoztam, közülük a "legnagyobb név" Pablo Couñago, akit az Ipswich Townban lejárt szerzõdése után sikerült elhozni.

Õszintén szólva furcsa, a 24 csapatos bajnokság, de jobban tetszik, mert pörgõsebb mint a mennyei vagy a német biszem. Jelenleg 13 fordulón vagyunk túl, és vezetjük a tabellát, de ez minimum elvárás. Az igazán nagy falat a League két osztályát abszolválni, de talán nem lesz gond. Amint érdekes lesz az egész tolom a beszámolókat.
#94281
Töltsd le innen,és futtasd a .exe fájlt.A játékot hiába telepíted újra,mert ez nem tartozik a játék fájljai közé.A "Microsoft Visual C ++ 2010 Redistributable tartozéka.Ha úgy sem jó,akkor az egész MVC 2010-et újra kell telepíteni.
#94280
nyócegyezés pogácsa ligában <#nezze>

Darthmushroom
#94279
próbáld a direkt x-et frissíteni vagy googléba keres rá a fájlra és töltsd le. Nem egyszer volt már hasonló problémám más programoknál. Ha úgy se lesz jó akkor tuti h rendszer újratelepítés.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94278
Hali FM 14 ezt irja ki inditáskor. "A program nem indult el,mert MSVCR100.dll hiányzik a számítógéprõl. A program megoldásához próbálja meg újra telepíteni a programot." Újra is telepítettem 2 szer másik meghajtóra is próbáltam. Esetleg valami 5let h milehet a hiba?
Darthmushroom
#94277
huppsz 😄


am nyáron nem sok érkezõ volt, az elõzõ évbõl lekötött Mitrovic 15m, Lamela 20m+Nani +ingyen jött Bardi csere kapusnak, szóval nem költöttünk semmit és 36m volt az eladás. Szabad fizu keretem pedig több mint heti 900k lett.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#94276
Gratu

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Sysfox
#94275
Tottenham - Blackburn Rovers 0:2

Ezzel a 2020-es PL gyõztese a Blackburn Rovers!!! 😊

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Sysfox
#94274
2:0!!!!!!!!!!!!

PADILLLLAAAAAAAA!!!!

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Sysfox
#94273
Félidõben:

Tottenham - Blackburn 0:1
ManUtd - Ipswich 1:0

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Sysfox
#94272
VEZETÜNK A 10. PERCBEN SARABIA FEJESGÓLJÁVAL!!!

(Bocsi a nagybetûkért...)

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Darthmushroom
#94271
good luck 😊 Nekem most gólkülönbséggel dõlt el 😄 para volt mert sokáig bukásra álltunk de all attack és meg lett +1el 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Sysfox
#94270
FM2012, Blackburn, 2020

A 38. forduló elõtt...

1. Blackburn 88p
2. ManUtd 87p

Ha nyerek a Tottenham ellen idegenben, bajnok vagyok. Ha nem, akkor... továbbra is egy álommal szegényebben... Az utolsó fordulóban dõl el a bajnoki cím.

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Darthmushroom
#94269
nem volt szerencsénk :/ ráadásul volt játékosunk talált be. Minden elmond h Zouma lett a meccs embere.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#94268
na úgy nézz ki sikerülnek is az eladások bár nem sok haszonnal, de nem is várható sok az öregedõ átadó listás játékosoknál. Fizetés viszont kegyetlen sok szabadul fel: Nani 90k, Carrick 90k, Kagawa 100k, RvP 235k, Roo 225k. (heti fizu)
Nani a Lamela csere része, Carrick kínába megy 750kért, Kagawa 15,25m Real, RvP 9,75m Chelsea, Roo 10m Chelsea.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94267
Nekem nincsen mata a csapatban :S

#94266
Akkor nem szóltam! 😄

Darthmushroom
#94265
Ebbõl 4-n valszeg távoznak (Mata kivételével) lesz egy kis kiesés 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#94264
elsõ évbe sima volt nekem is a bajnokság, majdnem a pont rekord is megvolt meg bl-t is behúztuk (két hazai kupa annyira nem zavart) itt 2. évbe nem klappolt valami, de majd jobb lesz, elég fiatal a csapatom mivel nyáron Vidic,Rio,Giggs,Evra is ment a csapatból és még Carrick is csak csere lett, most 3. évbe azért jobbat várok.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94263
Hali!
Mint említettem én elsõ évben mindent megnyertem a MU-val amit lehetett, a gondolod linkelek egy pár képet. Nem vagyok egy taktikai zseni valószínû csak a szerencsén múlott, mert egész évben szinte semmit nem állítottam, de pl. a chelsea-t mindnehol vertük úgy, hogy kontrát se játszattam csak az alap taktikát.

Darthmushroom
#94262
ránéztem már genievel a lentebb linkelt 5 csillagos srácomra. kicsit meglepõdtem mert 198-s potenciálja van 😮 2 évente mindig jó volna egy ilyen 😄
Waters

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94261
Nincs mit.És hová sodort a szél?
narumon
#94260
Köszi a tippet, ez bejött :o
Rögtön elfogadták a jelentkezésemet még jó, hogy volt régebbi mentés mert a jelentkezések között is automentett.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#94259
Ez bug-nak tûnik.Csináltam egy vándor karriert,de ilyennel nem találkoztam.Amikor valahol lemondtam,elmentem szabira novemberig,aztán jelentkeztem az üres posztokra. Soha nem kellett várnom 2-3 hétnél tovább.Ezt hatszor csináltam meg,és mindig hamar volt jelentkezõ.Töltsd vissza az utolsó mentést,aztán próbáld meg újra.
narumon
#94258
Nah most én vagy valami bugba futottam bele vagy nem értem megint a játékot.
A Szegeddel végül nem hosszabbítottam szerzõdést - új kihívásra vágytam. És vágyok azóta is. Ha valahova bejelentkezek akkor ott mindenki flattered, de aztán még interjúig sem jutok el, még a német harmadosztályban vagy magyar másodosztályban sem. Lassan eltelt egy év munka nélkül és semmi nem történik. Ez szerintetek bug vagy tényleg elõfordul, hogy egy sokszoros bajnok és kupagyõztes mellesleg EL gyõztes edzõ nem kell sehova még tárgyalás erejéig sem?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

Darthmushroom
#94257
nincs sajnos

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94256
Hyhy lehet nem ide tartozik a téma... olyan kérdésem lenne h fm13hoz valahol vmi magyarositás találhato?vagy esetleg vmeik korábbi magyarositás-t lehet használni hozzá?
Darthmushroom
#94255
pihentettem is mert az tegnap volt, milan ellen jones adott egy tökéletes gólpasszt

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#94254
Egyetértek.Amit írtál,az nálam alap minden hosszú karrierben.Mármint az ifiedzõk és scout-ok ügyében.Most 2023-ban járok,és több klub is fejlesztette az utánpótlását.Ez nagyon jó hír-nekem.Már elég régóta,lelkiismeret furdalás nélkül kihasználom a reputációmat és a pénzemet a többi klub ellen.Szinte az összes jó magyar ifi nálam köt ki.Abban is igazad van,hogy tõlem is a dupláját,vagy még többet is elkérnek,de ez nem tart vissza.És én is már évek óta messzebbre nézek,mert Kelet-Európa klasszis ifijeibõl is válogatok.Jelenleg 17 scout dolgozik nekem.3 Nyugat-Afrikai (Elefántcsontpart,Ghána,Nigéria),3 Dél-Amerikai (argentin,brazil,uru),egy-egy ukrán, horvát,cseh,orosz,lengyel,szlovák,román,szerb,bolgár,és két magyar.És ezek az országok mind be is vannak töltve,hogy a scout-oknak legyen hol kutatniuk.Irdatlan mennyiségû jelentést kapok,de mind átnézem,mert mindig bujkál közöttük néhány lehetséges világklasszis srác.Ez azt hozta magával,hogy olyanokat is el kell adnom,akik 19-20 éves klasszis játékosok,saját nevelések lettek,de nem játszottak egy percet sem a felnõttek között.De nem hagyom abba a figyelést,mert õk hozzák az extra pénzt a klubnak.Évente hozok három-négy gyereket fejenként 1M-ért,vagy még olcsóbban,pár év múlva meg eladom õket 10-20M-ért.Néhány kivételes esetben ez 40-50M is lehet.A rekord bevételem egy játékos után 46,5M volt.Szóval ez egy igen jó út a gazdagsághoz, de a reputációt elõtte meg is kell szerezni.Az elsõ években engem is kinevettek a kiszemeltek,de egy-két BL elõdöntõ után ez már egyre ritkábban fordult elõ.Most meg már úgy néz ki, mintha mindenki itt szeretne játszani.Csakhogy ennek meg határt szab az,hogy nem vagyok hajlandó csillagászati fizetéseket adni.Ez nem Anglia,nincsen meccsbevételem,három 50M-s szponzorom,sem Sugar daddy.Minden fillérért én dolgoztam meg,tehát maradok a földön.Két év múlva érek el odáig,hogy a következõ esedékes új szerzõdéseknél néhány ember 100k feletti igénnyel fog elõállni.Õket szívfájdalom nélkül eladom,és a csapat meg sem fogja érezni a hiányukat.A bõség zavarával küzdök tehetségek terén.
#94253
<#eljen><#eljen><#eljen>

www.smart-bus.hu

narumon
#94252
Ha valaki új játékot kezdene és magyarországon akkor egy kis tipp-trükk:
1, Vegyen 1-2 scoutot akinek a potential ability kiszúró képessége 18-20 körül van.
2, úszítsa rá a vidi csapataira, (U21, Puskás), durván jó kis fiatalokat termel valahonnan. A játék elsõ pár évében 3-4 csillagos PA játékosokat elherdálja a Vidi pár ezresért el lehet hozni õket. (Késõbb már genya a most kinézett játékost már 1M eur-ért sem akarja ideadni).
Egyébként ez nagyon jól mûxik a környezõ országokkal is. Ha a tulaj partner akkor youth training facilityt folyamatosan upgradelni kell amíg csak engedi. A scoutok a környezõ országból lessék le az ifiket - idõigenyes elfoglaltság, de hosszú távon beválik (mint az elõbbi példa is mutatja).
2, Aki nem üti meg a kívánt szintet azt szívfájdalom nélkül kirakni a csapatból ne vegye el a jók elõl a helyet. (Nálam ez most úgy néz ki, hogy 3 csillagosok is már szanálásra kerülnek)
3, Legjobb U edzõket szerzõdtetni ameddig csak a pénz engedi.

Nekem az U21 csapatom évek óta nem talál legyõzõre csak a nemzetközi porondon. Elég vegyes náció, néhány magyar srác, 3 ukrán, 2 horvát, 1 lengyel de van itt USA-ból, Ghana-ból, egyiptomból is tizenéves. Van amelyikért elég sokat fizettem és a fizetése sem kevés de többen is az elsõ keret kapuján dörömbölnek, a ligakupa meccseket õk hozzák le (igaz az elõdöntõben kiestünk dehát fiatalok még).

Nah csak azt akartam írni, hogy a Vidi szarja mostanában a 4-4,5 csillagos kölköket.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#94251
Bár 4,5-5 csillagosnak jelezték a scoutjaim azért a mostani statjai még nem olyanok ami ekkora árat indokolna, igaz egész szép verseny volt érte - vagy 6-7 klub is jelentkezett 3.3M-ról indultak én csak poénból akartam érte 15-öt, de aztán szépen licitálták egymást túl.
Oláh Pali Oláh Pali

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#94250
Megdölt a rekord eladásom. A döntõben gólt szerzõ Oláh Pál saját nevelést 20 évesen 13millióért megvette az Arsenal :o
Nem tudom mi lesz belõle, de ennyiért hülye lettem volna nem odaadni :o

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

fergusonpapa
#94249
Nem értem ez miért rossz 😊 Nagy csapatok bajszát bizony nem egyszer megcibálja egykét kiscica a valóségban is 😄 Én Rooney-t elsõ körben passzoltam volna már el 😄

www.icewebhu

zavbal
#94248
szép a Szeged sõt egye fene ágyúsként még a Mu is <#vigyor>. Bár ott a Leeds Milan bucka és a Norwich lemosás után lehet pihentettem volna a játékot.

Nálam: Tulajváltás volt.Ami nagyon jól jött hiszen villámgyorsan betett 200000 eurót a kasszába (minus 100000 volt) és adott 10000 eurót igazolni és ugyanekkora fizu keretet. Nekem ez már a mesés vagyon kategória! Bár kiszemeltjeim nincsenek egyenlõre várom ki hosszabbít vagy ki nem.Többi szezon végén
Darthmushroom
#94247



Manchester United 2. szezon


Mint már írtam iszonyat nehéz évünk volt rendre magunkat szívattuk. Végül ha nehezen is de összejött a bajnoki cím védés +1 gólkülönbséggel a chealsea elõtt, és ezt is magunknak köszönhettük mivel az utolsó elõtti fordulóban a burnley otthonába egy kései 11s miatt döntetlent játszottunk és utol értek minket pont számba. Utolsó fordulóban sokáig 1:0 vezettünk még a chelsea már 3mal ment így mindent egy lapra feltéve kellet támadnunk ami be is jött végül mi is 3:0ra nyertünk és meg lett a bajnoki cím. Hazai kupákba ismét csalódást okoztunk, fõleg az FA kupa fáj, h két év alatt még egy elõdöntõ se jött össze. Bl-be címvédõként elment az elõdöntõig ahol a török Galata otthonában beleszaladtunk a késbe (2:0) így nehéz hazai mérkõzésre számíthatunk. Ami be is igazolódott() sajnos itt is egy kései 11s pecsételte meg a sorsunkat onnan hiába támadtunk ész nélkül nem jött össze a továbbjutás. Nyáron a 3 rangidõstõl szeretnék megválni (Roo,RvP,Carrick) és már biztos érkezik Mitrovic+Lamela és most már végleg be szeretnék pár fiatalt építeni. Na jöjjenek a képek:
Meccsek egy, meccsek kettõ, Meccsek három
tabella és a keret
3 legjobb játékos (RvP tavasszal szépen összeszedte magát):
Mata, Pjanic, RvP

egyéb: FA kupát a Chelsea nyerte 11sekkel a City ellen, Ligakupát szintén õk az Arsenal ellen, EL-t a PSG nyerte a City ellen és a BL-t meg a Juve nyerte a Galata ellen. Nyáron elkezdték tervezni a stadion bõvítést, de megszakadt mivel még mindig hatalmas törlesztõ részlet miatt megint elment a számláról a pénz.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

narumon
#94246
Szeged néhány érdekesség. 8 éve vettem át a másodosztály középcsapataként.
8 évvel késõbb:
4x magyar bajnok
3x ligakupa gyõztes
4x magyar kupa gyõztes (most még lehet meglesz az ötödik is)
1x EL gyõztes

Igazolásokra 45M euróm van, bérköltségre 400.000 (8 éve ez valami 40e/15e volt)
a legdrágábban vett játékosom 7,75M euró (a már említett Juan Martínez)
a legdrágábban eladott saját játékosom: Holmann Dávid 4,3M euró
a legjobb vétel pedig egy ukrán fiatal Shepkovsky - 100e körül vettem, most 5M-ért nem adom oda.
A meredek fejlõdés miatt elég magas (28) a release-elt játékosok száma.

Az ifi és a nagycsapat edzõkomplexuma is Basic-rõl Great training-re és Superb-re változott. A stadionunk ugyanaz (igaz nem is kértem a bõvítését), a valóságban már rég nem létezõ tiszaparti stadion 9000 férõhellyel. (ami furcsa, hogy EL meccseket itt játszottam :o)

A nagy mákom ott volt amikor 3. v 4. évben nagyon könnyû úton bejutottam a BL csoportkörbe (asszem pont nélkül estem ki 😄), de az ott kapott lóvéknak köszönhetõen elindult egy igazi igazolás hullám és innentõl minden évben BL-ben indultam ami még több pénz, még jobb csapat, a következõ évben már úgy estem ki, hogy pontot is szereztem, a következõben meg tovább is jutottam második helyen, hogy utána a Barca kipofozzon összesítésben valami 5-6:0-ra 😊, aztán meg az idei év amikor már tényleg egészen jó kis csapatom van (éppen most szedik szét a konkurensek 😞) 3. helyen kiestem gólkülönbség miatt az EL-ben kaptam egy Anderlech-et akit könnyedén kinyírtunk itthon valami 3:0-ra kint meg talán 1:1 lett, és innentõl már nem volt megállás.

Most lehet, hogy tovább állok - lejár a szerzõdésem és úgy döntöttem, hogy 2000eur/hét alatt nem maradok (vicces, hogy én keresek a legszarabbul a csapatban még néhány ifista is többet kap), ennyit meg nem akarnak adni nekem. Hát szerintem ezek után kapkodni fognak értem a csapatok - legalábbis remélem. Keresek megint valami nagymúltú de megzuhant csapatot 2-3 osztályban és cél a BL gyõzelem 8-10 év alatt!

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#94245
A legjobb dolog idén, hogy kiestem a BL-bõl, így EL-ben folytathattam. Az elõdöntõben az Arsenal volt a legkeményebb falat, egy öngollal jutottam tovább, a döntõ ehhez képest piskóta volt a Liverpool ellen, igaz minden a kezemre játszott 2 legjobb játékosa is lesérült, egyik meg eltiltását töltötte - így 2:0-ra nyertem és a Szeged EL gyõztes lett történetében elõször. Külön öröm, hogy a gólokat 2 fiatal magyar szerezte (mindkettõ szögletbõl fejes) a meccs legjobbja pedig a védelmem oszlopos tagja Martínez lett (ez talán azt jelenti, hogy mégsem volt ennyire síma a meccs 😄), 7M euróért vettem szezon elején - minden egyes petákot megért! Huntelaar meg szögre akasztotta cipellõjét, a döntõben már nem is játszattam, az utóbbi idõben nem ment már neki. A ligakupából kiestünk a több frontos harc miatt, de a bajnokságot behúztuk a Vidi elõtt, és a magyar kupa döntõ még hátra van (szintén Vidi ellen - aki egyébként jól szerepelt az EL csoportkörben az elsõ kieséses szakasznál estek ki ha jól láttam).

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

Darthmushroom
#94244
2. évre csak jött már egy 5 csillagos tehetség is az akadémiára, am érdekes most 1 magyar játékos is jött.
Waters

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

narumon
#94243
Srácok! Meccset valahogy nem lehet elrakatni? A progi tiszta hülye, az EL menetelésem miatt mindig tologatta a meccsekket, most év végén meg naponta kellene játszanom! Nooormális?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

Darthmushroom
#94242
nehéz szülés volt :/ 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#94241
nevetséges, szánalmas jobb szavakat nem találok, komoly helyzet nélkül zsinórban a 3. veresség. Asszem RvP meg Roonak ez a szezon lesz az utolsó, már gyakorlatilag gólpasszokon kívül semmit nem tudnak hozzá tenni a játékhoz és még majdnem 500k fizut is elvisznek hetente.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

bexinho
#94240
Köszönöm, és Zavbal neked is! Kicsit nehézkesen indul az európai kupaszereplés, ugyanis már a játékosregisztrációnál hiány lépett fel. Ugyanis nem tudtam legalább 4 York City-nél nevelkedett játékost felmutatni (15-21 év). Konkrétan 0-át, így kénytelen voltam 1-2 játékost kiszedni. Szerencsére az alapembereket bent tudtam tartani. Elsõ meccsemet az EL fordulójában fogom kezdeni, méghozzá a veretes Tavria (ukrán) ellen. Talán itt még nem lesznek gondok. 😊

FM karrierem: FTC, York City - http://fmhunftcyc.blogspot.hu/

#94239
Már csak 6800.
Darthmushroom
#94238
befosok ezen a MU 2. szezonomon... Fa kupába képesek vagyunk a Leeds ellen kiesni 1:3ról. utána képesek vagyunk egy harmat gyenge Milantól is kikapni.. Nem értem a tavalyi siker taktika miért ilyen sz@r most... örülhetek ha valami nyerek a szuperkupákon kívül mert bajnokságba se úgy állunk.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#94237
ITT a link onnan, és ezért jó mert magyarnak számolja.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

fergusonpapa
#94236
Sajnos nem nagyon fog számítani, amikor már mindenhol lesz akkor lesz nálunk. Sacolva olyan 2018.. körül.

www.icewebhu

#94235
a footballmanager.hu-n nem találom, hogy meg lehetne venni... magyar oldalról, boltból szeretném, mert úgy hallottam, hogy a következõ részekben befolyásolja, hogy tesznek-e bele magyar nyelvet, az eladási számoktól függõen...
LasDen
#94234
22 ojró

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár