Football Manager topik
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
FM karrierem: FTC, York City - http://fmhunftcyc.blogspot.hu/
2 torony hátul, előttük egy dmc/anchor man, 2 szélsőhátvéd, 2 jól passzoló középpályás, előttük egy amc, meg 2 csatár (egyik TM, másik poacher)
jelenleg sima 4-3-1-2 van, és amiatt gondolkozok a váltáson mert nem találok olyan igazi jó vkp-t aki középen is nagyon hatékony lenne. Jól passzoló szervezőim vannak, jelenleg a középpálya közepén egy bwm van, mellette 2 oldalt a két szervező, az amc meg rotálva 2 játékos, mindketten jól passzolnak és jól lőnek távolról. Ezt a bmw-t húznám hátrébb és a 2 szélsőhátvédet tolnám picit feljebb. Nem a széleket játszottam eddig hanem középen passzoltam át a pályát mindig, ha ezt megcsinálom lehet hogy egy kicsit szélesiteni kell majd a felálláson.
Ehhez igazából csak kellene egy jó szélső hátvéd jobb oldalra meg dmc-ből 1, de azokból van annyi mint a szemét, csak tényleg az istennek se találok olyan védekező középpályást aki 1 sorral feljebb is hatékony lenne.
(jó, mondjuk alig kapok gólt, de ez főképp a klasszis kapusnak és védelemnek köszönhető illetve annak, hogy a csapat értéke otthon annyi mint a mögöttem lévő 5 másiké együtt, viszont ez BL-ben már gyenge időnként)
vélemény?
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
15 forduló--> 5 kapott gól szöglet után
bohóc karrier az új MUval, de még akkor is ha jobbak voltak vicces 4 szöglet góllal kikapni.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
Azt szeretném kérdezni az mitől, van hogy annak ellenére, hogy a Reallal bajnokságot és Bl-t is nyertem mégis -54 milliós szezont produkáltam? Mivel lehet felvinni a profitot? Plusz valami nem tűnik reaálisnak heti szintre 3,4 millió a játékos fizetés keret amit ténylegesen kifizetek ehhez képest van hogy havi 25-30 milliót számlál a bérekre, ami sehogy sem tűnik logikusnak. tud valaki valami magyarázatot adni?
'Gigabyte GA-P35-DS3L, q8200-2,7GHz (Cooler Master Hyper TX2) , 4GB DDR2, HD6770'
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Lassan le fogom cserélni a régi laptopom és szemezek ezekkel a transformer notikkal, de az elsődleges szempont az Fm:) 6-7 bajnokságot szoktam betölteni 7-8 ligát összesen, a Core 2-vel élvezhető a játék, nem baromi lassú, de azért jó lenne egy gyorsabb. Főleg az új Fm-hez.
Még esetleg ez jöhet szóba:
Intel® Core™ i7 L640 2.13 Ghz
Memoria 4GB DDR3 1333 Mhz
Utoljára szerkesztette: fordjee, 2014.09.18. 15:54:35
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
*Intel Atom Z3740 Quad-Core 1,33GHz CPU | 2GB RAM (esetleg 4gb ram) , 64GB SSD | Windows 8.1 operációs rendszer
*Intel Core 2 Duo P9400 (6M Cache, 2.40 GHz, 1066 MHz FSB) Memoria 4GB DDR3 1066MHz SO-DIMM (2*2GB)
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Előfordult velem,hogy a kupában egy NB2-es csapat ellen az "elvárom a győzelmet" jelszóra egy-két ember érthetetlenül megijedt.Vagy full motivált volt a társaság,mégis kikaptunk a tök utolsótól.Esetleg a nagy derbi előtt a "játsszatok a szurkolókért" felkiáltásra a csapat egyik fele motivált lett,a másik felét meg nem érdekelte.De amikor öt ember nem,vagy rosszul reagált a kérésre,akkor is rúgtunk 7-et pl. egy Arsenal-nak a BL-ben.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
'Gigabyte GA-P35-DS3L, q8200-2,7GHz (Cooler Master Hyper TX2) , 4GB DDR2, HD6770'
Elkezdtem a szezont, teljesen jol megy minden, erre valami tortent februarban, es keptelenek vagyunk golt loni, folyamatosan vereseg, mar egy X-nek is orulnom kell.
Probaltam kicsit mas taktikat, meg jatekosonkent finomhangolni, stb. de semmi.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
https://www.facebook.com/jessica.panuccio.79
A játékban a Savonában van, és vezetőségi tag.
1.FC Köln! FC Bayern München! VFL Osnabrück!
Tudnátok segíteni? Ki Ő???? Az azonosítója: 43126025
Az italian mix pack-ban találtam. Kerestem az editorba is, de egyszerűen nem találom. Nem tudok neki olyan szűrési feltételt adni, amivel kidobná.... Nem tudom, hogy fizioterapeuta vagy vezetőségi tag??? A 2012-es manager-rel játszom. Ha minden igaz, akkor a 2014-es manager-be talán a Savona alkalmazásában áll, de nem biztos. Megtennétek, hogy utána néztek? Vagy milyen szűrési feltételt adjak az editorba???
Előre is köszönöm szépen a segítséget!

Igazad volt tévedtünk, a paranoiánknak lőttek:)
Le tudná valaki írni, pontosan melyik mappába kell a stadion képeket és az arcokat bemásolni? Valamiért ezeket nekem nem tölti be. Pedig a zászlókat, mezeket, logókat meg igen.
Köszönöm
'Gigabyte GA-P35-DS3L, q8200-2,7GHz (Cooler Master Hyper TX2) , 4GB DDR2, HD6770'





'Gigabyte GA-P35-DS3L, q8200-2,7GHz (Cooler Master Hyper TX2) , 4GB DDR2, HD6770'

Utoljára szerkesztette: Sysfox, 2014.09.16. 07:07:59
FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
1.Megnyitod az editort.
2.A bal oldali listában kijelölöd a "Nations"-t.
3.A keresőbe (filter) beírod,hogy hun,majd enterrel megnyitod.
4.Dupla klikk a Hungary-ra,ekkor bal oldalon megnyílik egy új sor,ami neked kell,az "information".
5.Kijelölöd,és ekkor már látni fogod a youth rating-et.Átírod amennyire akarod.
6.Még nem mész sehová,a bal oldali sorban megkeresed a következőt:"Nations Treated as EU"
7.Kijelölöd Afrikát,majd jobb oldalon a "remove"gombbal eltünteted.(nem clear,mert akkor eltűnik a komplett EU is)
8.Ezután bal felső sarok-"save editor data as.."-beírsz amit akarsz,és elmented.
9.Ennyi lett volna.Új játéknál a szokott módon betöltöd a mentett db-t,és mehet a móka.
Az,hogy mit bír a géped,nem tudhatom.Ezt a szöveges dolgot még nem próbáltam,a 15 gépigénye pedig még nincs is meg.A helyedben kipróbálnám az fm14-et.Ha az megy,valószínűleg a 15 is menni fog.De nekem ez a konfig karcsúnak tűnik.
Remélem,tudtam segíteni.
szal a 12-t hogy tudom szerkeszteni, illetve a 15 vajon el fog-e futni szöveges meccs"nézéssel" a lenti gépen?
1,7 proci, 2 giga ram, vmi integrált videókártya, szóval tényleg semmi extra. Ha a 12-t el tudtam tolni ezzel úgy-ahogy akkor vajon mennének az újabb verziók is? Nyilván nem pörögne úgy mint egy erőmű esetében, hgoy 2 óra alatt lezavarok egy szezont, de el lehet szöszmötölni vele vajon ha tényleg csak szövegesen követem a meccseket?
+
hogy tudom szerkeszteni az adatbázist? új mentésben gondolkozok, és ki akarom takaritani az afrikaiakat hogy eu-n kivülinek számitsanak illetve meg kéne emelni a magyar youth ratinget csak nem tudom hogy kell :/
Utoljára szerkesztette: kosheen, 2014.09.12. 20:01:30
Btw, chief scout és scout között mi a különbség?
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
Most néhány kivételtől eltekintve fiatal a csapat,de voltak a hosszú évek alatt hasonlók,és jobbak is.Sokan a 2028-as nagy fiatalítási hullám áldozatai lettek.Az aranygeneráció kiöregedett,33-34 évesek,mind legalább százszoros válogatott volt,meg négy-ötszörös BL győztes.Kettő vissza is vonult.A 95-ös YR miatt is,kb. 20-30 nagyon jó magyar lehet a játékban.Mert már nem csak kizárólagosan nálam jönnek elő a jó ifik.Az Újpest,a Vidi,és a Paks!! is nagyon jó hátteret épített ki.Ami azt illeti,én 3 éve nem kaptam egy normális magyar srácot.Persze könnyedén idehozhatnék bárhonnan bárkit,de minek?Egy rakás 19-20 éves várja,hogy bekerülhessen a keretbe.Mali,bolgár,horvát,japán felnőtt válogatottak vannak az ifiben,vagy a tartalékból kölcsönben.
Azt meg külön bírom,hogy halnak ki sorban az egykori legendás sztárok.Már a generáltak közül is sok kiöregedett,"igazi" játékos pedig alig akad,mind matuzsálem.Már az általam,középkorúan idehozott staff fele is nyugdíjas.Egy-kettőt meg én tettem lapátra,mert 70 éves edzőre nincs szükségem.Tegyék a pohárba a műfogsort,és nézzék a TV-t.Szezon végén én is követem őket.

