Risen

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2539
A játék nehéz. Sokáig idegesített engem is az elõttem szólók kálváriája, de engem egyre jobban hajtott a sikertelenségem, viszont nekem éppen az tetszik, hogy kivehetem a részem a harcból (rakhattak volna valami könnyítés opciót azoknak, akik nem erre vágynak, a Witcherben is volt valami, ha jól emlékszem). Én a térkép déli, dél-nyugati részét és a város-, valamint a bandita tábor környékét 7-es karakterrel kitakarítottam, ahogy mentem a város felé (mire beértem, majdnem 9-es volt). Saját karddal (30-as sebzés), pajzs (nélkülözhetetlen), munkás ruha, meg találtam néhány gyengébb táp gyûrût. Kitanultam a kardvívást, ha jól rémlik 3-as szintig (addig, hogy hárításból tudjak támadni, az arénaharcot ezzel simán meg lehet csinálni). Kivételek a barlangok, ahol (nem tudom a nevüket) azok a görnyedt, világítószemû fazonok vannak és mágiát is használnak (mágia nélkül valszeg azokat is le lehetne csapni) és a csontik. Van egy gnóm barlang a várostól dél-nyugatra, azt ki tudtam pucolni. Ennyi harc után már alaposan begyakorolja az ember a trükköket.
Akár 5-6 lepkét is le lehet gyakni, csak ahhoz hely kell. Ha hátrálok, nagyjából sorban követik egymást, kiszámítható, hogy mikor támad (3-at tudok ütni, ami után szúr egyet, néha duplát). A farkasokkal vigyázni kell, hogy ne tudjanak bekeríteni. Azoknál is hátrálni kell, célszerû felmérni a környezetet, lehetõség szerint mindig szûkösebb helyre kell õket csalogatni (célszerû messzirõl íjjal "megkóstolni" és megindulnak feléd). A gnómokat csak egyesével tudtam lenyomni (abban a barlangban volt vagy 10), gyorsak és dobálnak mindennel, de szerencsére mindig találtam szûk helyet a közelükben. Jól használható a félreugrás, igazi reflex játék, de egy kis gyakorlás után jól lehet csapkodni az ellen hátát. A Risenben a harchoz rengeteg türelem kell, bizony kopott is a quickload billentyû, de mostanra már nem akarom beleállítani a TFT-be a billentyûzetet. 😊

#2538
Értem én, hogy nem tetszik, de attól miért lenne elmebeteg az akinek meg tetszik? Most akkor minden játék legyen egyforma?
Amiket felsoroltál azokat nem érzem problémának. Az a baj, hogy a vadak védekeznek és kitérnek a támadás elõl? Tényleg az lenne a jó, ha bután állnának egy helyben és sima ütésekkel várnák hogy levágd õket, mint egy mmo-ban? Egyébként nem csak pajzs van, hanem te is kitérhetsz ugrálással az ütések elõl. Ebben bevallom én sem voltam túl ügyes, ezért csináltam varázslót 😊. Messzirõl pár tûzlabda azt konyec.
A farkasok: 3 féle van ha jól emlékszem, young wolf, wolf, black wolf. És igen, egyre erõsebbek.

Egyébként a Gothic-okban sosem volt levédve a játékos, hogy csak a szintjének megfelelõ ellenfelekkel fusson össze, itt gyakorlatilag az egész térképet bejárhatod az elsõ perctõl, de akkor fel kell készülni, hogy a tápláléklánc alján fogsz szerepelni. Ha túl erõs ellenfelekkel találkozol, akkor egyszerûen rossz irányban jársz.
#2537
Értem, és köszönöm! Bár nekem egy kicsit akkor is gáz hogy egy moly kettõ "ütéssel" leveri az életem míg nekem legalább 6-ot be kell vinni neki. A küldetéseket is már megcsináltam egyébként amik "simán" mentek, de most pont az a bajom, hogy nem tudok egyrõl a kettõre jutni mert mindenhol megfekszek. Hiába pajzsolok akkor is bevág minimum egyet az ellen amitõl minimumra megy az életem az meg milyen hogy én meg 20 percig ütök valakit folyamatos védelem mögött mire megadja magát. azért próbálkozok tovább.
Sir Quno Jedi
#2536
Jelesül a nagy mocsári kukacokat úgy öltem meg mindig (pedig egy ütéssel kinyírnak, ha szerencséjük van), hogy karddal addig hadonásztam (minden csapásnál 6 métert UGRIK hátra, a féreg, érted!??), míg be nem szorítottam egy sarokba és ott levágtam, mint a szart, mert a flanak tudodtt csak nekiugrálgatni a hülyéje. Milyen ez már?!?? Végtelenségig képes hátraugrálgatni a tonnás féreg. De ugyanezt eljátszák a keselyük, a farkasok, molyok, vagy bárki. Ha én ütök a leggyorsabb fegyóval a tõrrel, avagy karddal, precízen elugrándoznak elõle (akkor is ha közben lerohanom õket), ellenben gyakran ha kibújok a pajzsom mögül azonnal széttépnek. Emberekkel ugynaze, én ütök elugrik, õ üt, ha nem vagyok pajzs mögött végem. Fõleg, hogy pár pixelt sebez a kard, mivel a harmadik kombója sebez sokat, de már a második sem megy be általában.

A pajzs a már csak kicsit ferdén támadó elenfeleket sem hárítja, így ha többen vannak, ott a vége általában, vagy rohanhatsz az életedért. A farkas egyik úton egy csapásos, másikon 10, mert magsabb szintû?!?? Mi, a farkas vaze?!?!!? Minden szörny ilyen katyvasz szintû, lehet megfexel tõle, lehet, hogy nem, de ezt elõre nem tudhatod, még csak nem is sejtheted.

Kedvenc jelenetem az volt, mikor a madam odajött a bordélyba és puszta kézzel egy ütésbõl bezúzott ájulásba, majd kirabolt!!!!!!!! Kész.

Néztem NPC-im hogy bírnak az NPC állatokkal, más NPC-kkel. Na azok ugyanígy bánáznak mint én. Hosszú bottal (pengéssel) sem képesek eltalálni egy közvetlen közelrõl harapdáló farkast vaze!!!

Szal. részemrõl nem sok ennyire hihetetlenül bénán kinézõ és játszhatatlan harcrendszert láttam még. Biztos van akinek bejön, meg "taktikus" (olvastam külföldi fórumokon olyan elmebetegeket, akik szerint ez minden idõk legjobb harcrendszere), de szvsz. ez már gáz.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Sir Quno Jedi
#2535
Nem szeretem az ilyesmit. Ne múljona személyes ügyességemen. A karakteremén múljon kizárólag. Azé RPG.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#2534
Azért ez nem teljesen így van, ahogy fejlõdsz egyre nagyobbakat ütsz, több az életerõd, nagyobb a védelmed, erõsebb fegyvereket használhatsz, több ütéskombinációval rendelkezel. Mint a többi rpg-ben. Ha csak 7-8-as szintig jutottál, akkor nem tapasztalhattad, hogy hogyan nyírod ki egy tüsszentéssel azokat a mobokat amik az elején szívattak.
Az való igaz, hogy itt hozzá van adva egy olyan plusz dolog, hogy ha a játékos is ügyes, akkor bizonyos határok között magánál erõsebb ellenfeleket is le tud gyõzni.

Merkaba: ha olyan szörnyekbe futsz amik még túl erõsek, azok elõl el kell futni. Majd késõbb sor kerül rájuk.Nem kell még barlangban kolbászolni. Csináld a questeket, az elején kerüld a harcot, hiszen csak egy hajótörött vagy egy szál husánggal.
#2533
Kiugrani ki lehet, nem tudom ez mennyire volt szándékos, hogy így hagyták, de értelme nem sok van, mert ahhoz, hogy folytasd a történetet vagy újra le kell fizetned a kapuõrt, vagy el kell fogatnod magad az orderrel.
Sir Quno Jedi
#2532
Jah és vadállatok ellen csakis pajzs az elején, mással nem tudod õket hárítani. Pajzs kard kombóval és sok türelemmel megfektethetõk (mindaddig, míg nincsenek lényeges túlerõben).

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Sir Quno Jedi
#2531
Ez ilyen. Fejlõdni kell, de azzal max. az ütéseid lesznwk kicsit erõsebbek és az életerõd több, azaz ugyanúgy levernek ha bénázol. Ezért hagytam abba a városban úgy 7-8. szint környékén, mert elegem lett belõle, hogy kurvajó felszerelésben is mindig kinyírtak egy idõ után, mivel a legkisebb hibán is beütnek, ha meg a pajzs mögött dekkolsz, nem jutsz 1-rõl a 2-re. 😄 Ez inkább akciójáték, nem a karid képességei számítanak, hanem a személyes ügyességed, ergó az én szememben nem RPG. Szinte bárkit le tudsz verni, ha te vagy az ügyesebb, de ha béna vagy, feltörlik veled a padlót, hiába feszítesz jó cuccban és van sok hp-d, meg védelmed és jó fegyód sok erõvel.

Most a Divinity 2-vel próbálkozom majd, a demo alapján elmegy. Az méginkább akciójáték mint ez, ellenben sokkal játszhatóbb is, nem ilyen pajzsos csikicsuki, csak többet kell futkározni, ugrabugrálni. Ha az is felidegesít, az is megy a lecsóba.


Amúgy tanács: a molyokat könnyedén le lehet gyõzni a barlangban, csak csald el erõsebb NPC-khez, õk segítenek leverni. Ez általában is igaz. Én a temetõi csontikat csak a jókora rablóbanda segítségével tudtam leverni, akik azért jöttek eredetileg velem, hogy elkapjuk a romoknál kutató "jófiúkat".

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#2530
Helló
Én még csak most kezdtem el a játékot, és a mocsár faluban vagyok. Lehet én néztem el valamit, de az okés, hogy nem tudok továbbjutni a történetben mert egy retkes sündisznó is két csapással kiveri belõlem a szart? A barlangba se tudok bemenni mert ott meg egy pár lepke ver agyon, fönt a kendergyárról nem is beszélve ahol ilyen mocsárlakók állják utam meg mindenféle féreg. Be vagyok ragadva teljesen, se páncélom se rendes fegyverem (legalábbis az a kard nem sokat ér mert üthetem vele naphossztat ellent nem sokat ér ha amaz 2 betévedt ütésbõl lever)Szóval kihagytam volna valamit vagy ez a játék ilyen vicces?
#2529
maradjunk abban hogy ki lehet jutni 😊
#2528
2 frakció van, Don és az Inkvizíció, a második esetleg értelmezhetõ további 2-nek abból a szempontból, hogy önként csatlakozol, vagy besoroznak.

A városból nem juthatsz ki, de nem is kell, az ottani küldetéseket oldd meg, majd ha a történetben oda érsz akkor újra megnyílik a kijárás a vadonba.
#2527
Ez már majdnem teljes, válasz, ezek szerint te tudod a választ mégse írtál, és tuti hogy sokan mások is
"Mindenhol mást olvasni, hihetetlen valahol azt írják 2 van, valahol hogy 3 valahol azt hogy 2 fõ és sok kicsi." <-- erre aki játszott vele már kicsit többet már tudhatja választ, na de akkor 2 frakció van, de nem értem akkor a leírások miért írnak mást különbözõ oldalakon.

Még két kérdés.
1, ha bejutottam a kikötõ városba hogyan jutok ki? Visszafele nem lehet lefizetni az õrt, van egy hely ahol ki lehet ugrani a falakon, de egybõl megtámadnak és visznek a monostorba, és sok felvett küldi ugrik.
2, Amíg nem vagyok semelyik frakcióban, de csinálok meg olyan küldiket amik a másik félnek árthat, az kihat a dolgokra? Az az van két küldi egyikben az egyik oldalnak segítek a másikban a másiknak de úgy hogy még nem vagyok tag sehol sem.
Takanohana
#2526
hiába írod be százszor, ha nem tudjuk, nem fogja mindenki leírni neked, hogy nem tudom, hanem nem válaszolunk rá. aki tudja, hidd el, beírná.

EP pontok gõzöm sincs, jók-e valamire, mindenesetre a fõmenüben az eredmények címszó alatt látszik, hogy állsz velük.

frakciókról meg nem tudom, mit akarsz tudni, én kettõvel találkoztam, banditák vs inkvizíció, egyik sem rossz vagy jó, mindkettõnek megvannak a céljai, amelyik szimpatikusabb, ahhoz állsz be. csatlakozásig, és azután is, bármilyen küldetés megoldható, amit fel tudsz venni.

Takanohana
#2525
így van, ahogy Szega írta, ill annyit hozzátennék, hogy nálam jött egy õr, mikor a földmûvest levertem, hagytam, hogy leüssön, ettõl lenyugodott, nem vett el semmit, és mehettem a tehénfejjel tovább.

#2524
Valaki válaszoljon már a kérdéseimre, egyik fórumon se írnak, itt is feltettem, de nem igaz hogy senki se tudja. Bizonyos küldik után kapok valami EP pontot és kiírja hogy jóindulatú, szamaritánus stb. ez mi akar lenn pontosan, illetve ez a szint hogy áll azt hol tudom megnézni a karakter lapon, már ha meglehet?
Feltételezem ez ilyen karakter beállítottság pont akar lenni.
Illetve valaki a frakciókról írna valami infót? Mindenhol mást olvasni, hihetetlen valahol azt írják 2 van, valahol hogy 3 valahol azt hogy 2 fõ és sok kicsi.
Illetve ha még nem csatlakoztunk egyikhez sem nyugodtan lehet megoldani a küldiket mindenki számára, és ha már csatlakoztunk akkor lehet csinálni a másik frakciók küldiket?
Szega87
#2523
a parasztot aki táplálja megölheted csak úgy hogy az õrök ne vegyék észre, a kereskedõnél akinek az emeleti házába kell tenni ott meg használj illúziós varázslatot és az majd lefoglalja õket addig te berakod és kiugrasz az ablakon ás tádámm!

KaszaN
#2522
Valaki segítsen. Egy olyan küldetésem van hogy öljek meg egy tehenet és tegyem egy ember ágyába. De ha levágom a tehenet mindenki megtámad. Elmenekülhetek de amikor meg az ágyába teszem akkor is megtámadnak. Valaki megcsinálta már ezt a küldit? Hogyan????????????

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

pera
#2521
Hello!

Tud valaki segíteni?
Eddig szépne futott a játék, most viszont indításkor egy higbaüzenettel kidob.

volt valakinek ilyen? megoldás?

Elõre is köszi.

Sir Quno Jedi
#2520
Van ott egy rohadt barlang amiben sok bazi nagy halálmoly él, vagy miafarkam. Na azokat le kell gyepálni (odacsalhatod a többiekhez õket pl.) és megtalálod bent amit/akit keresel (erõsen halott állapotban). Utána még lehet kalandozni lent barlangokban, de néhol necces, mert felzabálhatnak. Én azért végigjártam amennyire lehetett (ki is jutottam máshol).

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Takanohana
#2519
pedig az a barlang nincs is messze tõle, kis túlzással rá lehet látni. ha nagyon nem megy, tapogasd végig a sziklafalat, el sem lehet téveszteni a barlangot.

#2518
2495,2507 üzikre valaki?
rotator
#2517
Egy átlagos mai gépen bármely Gothicnál kisebb a gépigénye, beleszámítva a régebbi részeket is, itt soha nem fog szaggatni sehol, ellentétben mondjuk Khorinis városával. Én kétszer toltam végig, buggal nem találkoztam, pontosabban van 2 ajtó, ami teleportszerûen viselkedik, de nem vészes, kb. ennyi.

#2516
Ez erõsen hasonlatos a gothic sorozathoz, gépigényrõl annyit ha minden maxon van a játékban 😊 akkor kell hozzá gép, élsimítás viszont nincs, erõltetve be lehet kapcsolni, de nem biztos hogy mûködni fog, mivel az engine alapból nem támogatja. (Hogy rohadnának meg 2009-ben így kiadni egy játékot). Ahhoz még az elején vagyok hogy meg tudjam mondani mennyire bugos, bár pont belefutottam egybe #2501. Magyarítás is van, szóval ne kéresd magad szerintem, úgyse hagynád ki, ez csak költõi kérdés volt részedrõl szerintem hogy játsz-e vele vagy sem...
#2515
üdv. nemigazán ismerem ezt a játékot, de szeretem az RPG-ket. Nagy kedvenceim a Kotor játékok, a Witcher-t egyenesen imádom, a Mass Effect is megvan.

A Risen ezekhez valami hasonló? És mennyire bugos, gépigényes, kiindulva a Gothic játékokból
DarkHorSe
#2514
na rajottem, a megjelenitesen belul le kellett venni a DPI meretett es megoldodott a problema

Swedish people are albino monkeys&#65279;

KaszaN
#2513
Fú baszus. Má vagyok vagy 8as szintû de még egy rohadt páncél szerût sem sikerült szereznem. Nemlehet valahol venni?????????

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

DarkHorSe
#2512
tok ures az egesz, barmilyen kuldit veszek fel/csinalok meg nem latszodik ott. Igy meg tok ertelmetlen jatszani.

Swedish people are albino monkeys&#65279;

DarkHorSe
#2511
nekemis ugyanez a problemam !

Swedish people are albino monkeys&#65279;

KaszaN
#2510
Tudom. Beszéltem vele. Egészen addíg amíg aztnem mondta hogy egy keletre lévõ barlangba ment egy csávó. De arra nemtaláltam semmit.

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

Takanohana
#2509
a részeg csókának a mocsárban ne csak a zsebét pakold ki, hanem beszélj is vele, és adj neki sört. mond majd pár dolgot az utolsó darabról.

Takanohana
#2508
alapból nekem is üres, felsõ sorban vannak kapcsolók, hogy melyik helyszín küldijeit mutassa, ha azokat kapcsolgatod, történik valami?

DeDy: ez az EP pont dolog engem is érdekelne.

#2507
Nekem is lenne még egy kérdésem, bizonyos küldik után kapok valami EP pontot és kiírja hogy jóindulatú, ez mi akar lenn pontosan, illetve ez a szint hogy áll azt hol tudom megnézni a karakter lapon, már ha meglehet?
Gondolom ez ilyen karakter beállítottság pont akar lenni.
#2506
Üdv!
Küldetésnapló ügyben akkor nem tud segíteni senki?
Normális hogy üres vagy valami hiba. Közben felraktam a demót és ott is ugyan az a jelenség!Szóval már a játék elejétõl aktív vagy valamilyen esemény után. Szeretném ha valaki segítene mert nem tudom keressem a hibát vagy ez így jó és késõbb aktiválódik.
KaszaN
#2505
Ott ép az elöbb voltam. Beszélnisem lehet a pengedarabról vele.

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

#2504
Mivel 4 piros pötty van a térképen, a hiányzó akkor csak a kovácsnál lehet szerintem (zöld pötty), de mondta is hogy a markolata nála van, ahhoz kellenek a pengedarabok. De még nem járok ott, szóval ez csak feltételezés 😊
KaszaN
#2503
Azoknál már mindegyiknél voltam kikérdeztem mindent leütöttem vagy zsebmetszettem. Az utolsó az valahol máshol lehet. Ezért kérdeztem.

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

#2502
Naplóban mutatja piros pöttyökkel hogy a küldetés kiket érint.
#2501
Kissé spoileres...

Leto a városõr 100 aranyért enged be. Azt mondja (magyarítás) hogy aztán szabadon ki-be járkálhatok. Viszont ki már nem tudok menni, ha valahogy mégis kijutok, újra bejutásért megint 100 aranyat kér... Most akkor mi van? 😊
KaszaN
#2500
Na a negyedik is megvan, a mocsárban lévõ részegtõl zsebmetszettem el. Így már könnyû megmondani. Hol az utolsó?????

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

KaszaN
#2499
Megtudja valaki mondani, hogy hol találom az 5 kard dartabot? 3 már van 1-et ládából 1-et a fickótól akinél fogadni lehet harcban és attól a fickótól aki az utolsó aréna ellenfél. Hol vannak az utolsók?

Windows7Ultimate,4GBRAM,IntelCore2QuadQ6600,AtiAsusEAH57501GB

#2498
nem az egész sztori érdekel, csupán a lehetõségek iránya😊
#2497
Nekem olyan problémám van hogy 1280x800-as felbontásban játszok,és olyan kicsik a betük,ráadásul meg felül is vannak,nehezen tudom elolvasni.VAn olyan módszer,amivel nagyobbá lehet tenni a betüméretet a játékban?
A felbontásom nem akarok változtatni.

#2496
A felfedezés öröme hol marad? 😊
#2495
Rendben de akkor pontosan most hány frakció van akkor 2v3? Illetve melyikkel hova lehet eljutni? a Mágusoknál egyértelmû de a banditáknál? bandita vezér? Illetve van akkor 3. frakció? Inkvizítor lovag vagy ilyesmi?
#2494
mout újra be a dvd-t, és mindeképp legyen fent a legújabb Daemon tools, 1x nekem sem indúlt, de újra bemountolás és jó lett.
ElDestiny
#2493
Hi
Feltettem a magyarosítást de utána azt írja ki, hogy tegyem be az eredeti lemezt. Most ilyenkor mivan? A magyarítás elött nemkelett neki.

#2492
Üdv!
Felraktam a játékot a mocsári táborig elmentem de most nézem hogy a küldetésnaplómban nincs semmi (az elvégzett küldetések sem). Pedig egy pár küldi kész. Most is küldött a vadász csávó 5 nyershúst a szakácsnak (Rachel azt hiszem) de hiába beszélek vele nem veszi el, és nincs is olyan opció hogy odaathatnám. Ez bug vagy mi miatt üres a napló?
#2491
Úristen, már itt is az a DragonAge féle elmebaj, hogy a gyorsmentés betöltésére nem az utolsó gyorsmentés töltõdik be, hanem az utolsó mentés...
#2490
Köszönjük a magyarítást!

Amúgy ebben a játékban mindenki be van lõve hogy állandóan imbolyognak beszélgetés közben? És azok a szemek... 😊