Risen
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#4389
Valahogy így:
"A leszakadt ingujjból (és az összetört asztalból) kikövetkeztethet?, hogy Eldricet elrabolták. Ki kell derítenünk, hová vitték. Talán Jasmin, Henrik vadász felesége látott valamit. Menjünk, kérdezzük meg t?le. A lány ugyan nem látta Eldricet, de kölcsön tudná adni a farkasát, Rufot, ? biztosan nyomra vezet minket. Csupán azt kéri, vegyük meg t?le 200 aranyért a prémeket, amit nem tud bevinni a városba eladni. Vegyük meg, vihetjük a farkast. Az állatka pedig elvisz minket egy varázslattal lezárt templomhoz. Innen vissza kell kocognunk Cyrushoz, ide kell hoznunk ?t.*** Amikor megvizsgálja, közli, hozott magával néhány tekercset, amib?l 3 darabot oda is ad nekünk. Használjuk el az egyik Vörös mágikus burok megsemmisítése tekercset. Ha véletlenül mindegyiket elhasználnánk, Cyrus ad még, de csak méltatlankodás után. Tovább vihetjük magunkkal Cyrust, ha segítségre van szükségünk. Nos, miután bejutottunk a templomba, kutassuk át alaposan..."
*** Szóval ez az, ami nem megy.

#4388
Üdv minden kalandornak!
Remekbe szabott játék, igazán hangulatos. Viszont segítséget kérek, mert problémába ütköztem:
Elolvastam egy végigjátszást, amelyben az öreg druida kimenekítéséhez a kunyhójánál ácsingózó varázslót kell az erõtérrel lezárt közeli templomkapuhoz vinnem (Rufo farkas szaglászását követõen), hogy majd õ megszünteti az erõteret. No a problémám ott kezdõdik, hogy ez a mágus, aki elvileg segítene bejutnom a templomba, nem segít, csak kereskedést kínál fel. Bocs, a nevek most nem ugranak be, de azt hiszem, tudjátok, mirõl beszélek. Talán a lentebb található patch orvosolja ezt a problémát?
Elõre is kösz!

#4387
Rendben, majd én is jelzem, ha találok valami problémát, jelenleg a DKS-el játszom angol felirattal.
Majd én is végigrohanok a játékon ezzel a javítással...

Abban viszont neked van igazad, hogy a nulla angolosok nem mennek semmire a readme.txt-vel, én sem voltam elég figyelmes.
Az viszont durva, hogy olyan alapvetõ hibákat javítanak, amiket a Piranha Bytesnak simán ki kellett volna szúrnia. Hiába no, nekik sem erõsségük a terméktámogatás.
Ha valaki végigrohan a játékon ezzel javítással+a magyarítással, jellezze legyen szíves, hogy 100%-osan mûködnek-e együtt. Én mindenképpen ki fogom próbálni, de majd a távoli jövõben.

#4385
Jó, igazad van, nem olvastam el a txt-ben figyelmesen a leírást. <#wink>#wink>
Viszont ide nem csak én és Te látogatsz, vannak akik nem beszélnek angolul egy centit sem, azoknak akkor most hívjuk fel a figyelmét erre, mert majd jönnek a panaszokkal, hogy nem jó.
Ettõl függetlenül én nem voltam kellõen figyelmes...

Te viszont nem olvastad el a readme.txt-ben az installation részt:
"Copy the content of this archive into your game folder. If your game localization is not German/English/French/Italian/Spanish DO NOT COPY data\compiled\strings.p00 file."
Töröld le a strings.p00 nevû fájlt, és frankó lesz.

#4382
"English localization changes.
- More cosmetic changes in English text strings."
Kipróbáltam és természetesen nem jó, a dialógusok angol nyelvûek lesznek, máskor elõtte el kellene olvasni a "General changes"-t...

#4381
Ez lenne az?
Ha erre az 1.2-es javításra gondoltál, akkor ne tegye fel senki, aki magyar felirattal akar játszani.
Dialógusok angol feliratosak lesznek, csak a menü magyar, esetleg a videók feliratozása lehet még magyar...
Gondolom, erre céloztál:
Patch 1.2 (25th of August, 2011).

#4380
ezenkívül még miket tud?
Megjelent a játékhoz egy nem hivatalos patch, ami baromi sok hibát javít, és még a magyarításba se kavar bele. Erõsen ajánlott a használata.
A hivatalos 1.10-es patch felrakása után telepítendõ.
õ az

#4377
lvl 30 az elérhetõ ha mindent rendesen megcsinálsz.
Amúgy ja ezt én is észre vettem.
Amúgy ja ezt én is észre vettem.
#4376
Nem tudom, mûködik-e, de azért tudtára adom mindenkinek, mirõl is van szó.
Ugyebár a Don táborától keletre van Rhobart tanyája, õ megveszi tõlünk a kendereket 50 aranyért, pluszba kapunk is 70 tapasztalatot (a számokban nem vagyok biztos).
Pontosan nem tudom hol, de szerezhetünk egy Tréfa rúnát, lvl 1-es rúnamágia képesség szükségeltetik használatához, ezt viszont csak mágusként tudjuk megtanulni.
Az alvással fel tudjuk tölteni a manánkat.
A maximum szint 200 (elvileg), ha a játékot végigviszed és nem adsz el kendert Rhobartnak, 27-28. szint körül fogsz végezni.
Na, ha ezeket a dolgokat kombináljuk, amiket most leírtam, akkor elérhetjük a lvl 40-et, vagy ha van tömérdek idõnk, akár a lvl 200-at is (nem próbáltam, amit most le fogok írni, szóval ne anyázzatok, ha nem mûködik):
szükséges a trükkhöz:
- jó sok kender (szerezz annyit, amennyit tudsz, a kereskedõktõl is vedd meg, legyen nálad legalább 100 szál)
- Tréfa rúna
- egy mágus legalább lvl 1 rúnaismerettel
- nem kevés idõ 😊
és hogy ez hogyan is mûködik:
1. adjuk el Rhobartnak az összes kenderünket
2. verjük eszméletlenre és vegyük el tõle a füvet
3. szórjunk rá Tréfa varázslatot a rúnából
4. adjuk el Rhobartnak az összes kenderünket
stb. stb.
Ha elfogyott a manánk, menjünk el aludni.
Várom a véleményeket!

#4375
Egész pontosan a kikötõvárosban kell csinálnod minimum négy darab küldetést a Don javára, át kell adnod Estebannak a csomagot, amit Scordótól kapsz. Ezután vadásszá avatnak (hmph), és jön a küldetés, hogy tárgyalj Mendozával. Ekkor már beléphetsz a kolostorba/monostorba, és beszélhetsz Illumar, megtanulhatod tõle a tekercskészítést, és csekély mennyiségû tapasztalati pontot is kapsz.
#4374
THX
nincs. ha ajánlással mész a kolostorba, az annyit tesz, h gyakorlatilag önként csatlakozol hozzájuk, nem pedig erõvel soroznak be. <#vigyor3>#vigyor3>
függetlenként nem fogsz tudni sokáig mászkálni, szóval ha megvannak a küldetések, nyugodtan csatlakozz a Don-hoz - majd utána jön a kolostoros küldetés.

"The trees move. Do you not see it?"
#4372
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Akkor juthatsz be sorozás nélkül, ha küldenek, mint a Don emberét. Szóval a városban be kell fejezni a szükséges küldetéseket.
#4371
Az elején járok még viszonylag még nem álltam be sehová. Don Esteban-hoz szeretnék beállni. Csakhogy a mocsárban, tehát Don Esteban táborában van egy küldi, amibe az van, hogy beszéljek valakivel a kolostorban. Viszont a kolostorba ha bejutok, azonnal soroznak és máris az inkvizícióhoz tartozom; már Don Esteban táborába nem léphetek be. Valami ajánlással, úgy látom, azonban be lehet jutni úgy a kolostorba, úgy hogy ne sorozzanak automatikusan, mint bûnözõt. A kikötõvárosban, már "összehaverkodtam" az inkvizíciósokkal, a fõnökük is a bizalmába fogadott és megigérte már rám nem fognak támadni a szigeten az inkvizíciósok; gondoltam akkor már ez elég ahhoz, hogy a kolostorba menjek és szabadon mozogjak úgy, hogy még nem soroztak inkvizíciósnak, tehát a mocsári küldetést teljesítve mehessek Esteban táborába vissza. De nem...
Bár a kikötõvárosban meg lehet csinálni elég sok küldit ahhoz hogy már beléphessek a mocsári tábor csapatába, de azért csak jó lenne még elõtte kódorogni outsiderként a monastery-ben is. Van megoldás? Vagy ne legyek ennyire kényes-finnyás..? 😉

ha beírod gugliba, hogy "risen teleport stones" már az elsõ találat kiad egy térképet, amin látszik, hol vannak a teleport kövek.
#4369
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem az utolsó teleport kövemet nem kaptam meg pedig ki pucoltam a nyugati barlangot is minden gyík embert megöltem.
De ezt már 2xor játszom újra s elsõre se kaptam meg.
Tudnátok segíteni.

#4368
Van valami felejtés vagy jókedv varázslat... lényeg, hogy jót nevet a karakter. Nyomd rá, majd próbálj újra beszélni vele.
segítségeteket kérem!!!
Az történt velem, hogy csinálom az "Oszd szét a kendert az erõdben" küldetést, már mindenkit végig kérdeztem de ezzel a Kato sráccal sehogy nemtudok beszélni. Oda megyek hozzá bal klikk és semmi párbeszéd panel. Megsértõdött rám? Vagy csak egy bug? Most mit tegyek, mit lehet tenni?!

#4366
Annyi hogy Abrax mester a monostorban, aki elég szépen elvolt bújva a föld alatt és ijen alchemy mester annak a próbáját csinálom. Megkell találni 2 elveszett újoncot, Sirius-t és Krayban-t. Megtaláltam Siriust De Krayban még valahol az erdõben van (a vulkán lábánál lévõ erdõbe.) Csak még az is baj h a hegy lábánál 2 erdõ van. van egy kerekebb pont a monostor alatt és van még egy hosszabb nyugat felé. És fingom sincs h hol nézzem mert már mindent átkutattam.
#4365
Amúgy arra gondoltoam, igen, ahol botharcot tanítanak. De megoldódott. Most van megint egy.
#4364
Hi
Windows7 64 bites oprendszeren Phenom 2 processzoron. ATI Hd 4870 x2-n gond nélkül futott a program.
Aztán VGA csere volt. Nvidia GF GTX 480-ra. Azóta ezt üzeni "cant find content in gfx system" és nem indul. Game újratelepítés megvolt (többször is), VGA driver verziókkal próbálkozás megvolt, Physx verziókkal variálás is megvolt. Hang 48-44 khz-rõl állítgatással próbálkozás is megvolt és különféle képernyõfelbontásokkal is végigpróbálgattam. De sehogy sem indul, mindig ugyanezt üzeni. Esetleg valami Nvidia patch kéne?

#4363
Szia!Szerintem a fõbejáratnál,azzal a fószerrel kell beszélned aki ott írogat.De nem tuti.A Vulkán Erõd az ahol botharcot tanítanak?Az nem a Monostor?
#4362
Sziasztok! Nekem is lenne egy problémám. A Vulkán erõdbe vagyok még és van ez a küldetés hogy miután legyõztük a 3 újoncot (William, Tucker, Kato) utána meg kell verni Aric-ot is. Megvertem Aric-ot is de az agond hogy miután megvertem nem történt semmi ha vele beszéltem és közbe volt egy olyan küldetésem hogy megkellett találni egy ember gyilkosát. Aric volt az és megint megvertem de utána elmenekült és most senkivel nem tudok beszélni a mesterek próbáiról és még van az alapkiképzés küldetés is amit hogyha megcsináltunk beszélni kell Aric-cal de mivel elmenekült nemtudok vele beszélni és így sehogy se tudok továbbjutni a küldetésekben. Valaki segítene ha még van itt valaki? Köszi elõre is!!!<#help>#help>
#4361
Sziasztok!
Olyan gondom van,hogy nem tudok továbbmenni egy bizonyos pontnál.4 helyre tudok eljutni a szigeten.Vagy ennyi lenne a játék?Valami törtet töltöttem le?Például a Vulkán Erõd nem is tudom hol van.Sem a térképemen,se a bejárt területeken.Segítenétek?Köszönöm!

hali. valaki ha még jár erre 😊 kéne nékem egy kis segítség. végignyaltam egy csomó idegen nyelvû fórumot és nem találtam segítséget a problémámra.
3.fejezetben vagyok. az inkvizitor már bement a titánhoz. jövök ki hevesen a gyíkemberek meg abálják a monostort. nosza rajta segítsünk nekik (mágus vagyok) felvennének magasabb mágusi kasztba de ehhez elõbb ki kell pucolnom a monostort a gyíkemberektõl(megvan) meg össze kell hívnom a mágusokat. midenki megvan kivéve pallas. tudom hogy meghalt de NINCS azon a helyen ahol lennie kéne a hullájának.se a bejárati csarnoknál nincs sehol átnéztem az egész kib.aszott monostort és sehol nincs meg. oda kéne adom pallas naplóját illuminas.. akárkinek de ha nincs hulla nincs napló ha nincs napló meg meg vagyok lõve próbáltam cheattel hogy goto pallas és semmi nem történt. próbáltam a naplóját mint itemet becsítelni nem ment...aki tud valamit írjon (közbe elkezdtem elõrõl hátha most nem tûnik el csak nem akarom 23-órányi munkámat kidobni az ablakon)

#4358
Tévedés, a helyes válasz The Elder Scrolls V: Skyrim. Csak sajnos az év végére várható. Az Oblivionban és a Risenben kb annyi a közös hogy rpg... Viszont a Skyrimbe lekoppintanak pár jó dolgot a Gothicokbó/risenbõl, és mivel én mind a PB munkáit mind a Elder Scrolls sorozatot (eltekintve az alap Obliviontól, ami nekem nem jött be) nagyon szeretem ezért úgy gondolom hogy nagyon rossz dolog nem sülhet ki belõle.
Viszont mindenképpen tudom ajánlani a Nehrim nevezetû Oblivion total conversiont, elég jól sikerült.

Törölt felhasználó
#4356
Fujj
#4355
Arcania
#4354
Two Worlds I.-II.
#4353
Sziasztok!
Tudtok még ilyen játékot a Venetica-n és a Gothic-okon kívül? Ezeket már végig nyomtam.
Nagyon rákaptam erre a stílusra.
Elõre is köszi!

#4349
Nekem ez olyan kezdetlegesnek tûnik, nem olyan kiforrott mint pl. a másik kettõ. Ott sokkal mélyebb a történet, a párbeszédek kidolgozottabbak, a küldetések. Ezt olyan 5-6 évvel korábban tudnám elképzelni, mára csupán jó szórakozás, de nem klasszikus.
De kinek ez jön be, kinek az :]
Ja, hallottam az emberek felemelkedésérõl szóló monológot, de utána rögtön a készítõk listája jött elõ azt meg automatikusan lépem tovább 😄

Nekem ez jobban bejön, mint a DA vagy a Witcher.
A vége viszont tényleg gáz, a párbeszédet a végén azért nem láttad, mert ott csak hang van. 😄

#4347
Na, végigvittem. Ahhoz képest, hogy a játék relatíve kicsi (2GB telepítve) kb. 20 óra játékidõt adott. Grafikára nem rossz, a történet sem, az ellenfelek ügyesen védekeznek.
Eléggé egyszerû a nagyokhoz képest (számomra a Dragon Age, The Witcher a favorit - legalábbis az utóbbi idõben)
Úgy kezdtem a játékot, hogy feltettem a frissítését de nem vette figyelembe. Pár kisebb-nagyobb buggal találkoztam. A végén a harc egy vicc volt, azért kár. Elvileg a végén még Patty-val is volt egy párbeszéd, nekem nem mutatta.
Nem kiemelkedõ játék, de egyszer jó volt. Nem érzek késztetést, hogy mostanában végigjátsszak egy másik oldalt, mint a DA-esetében :/
A segítséget, türelmet pedig köszönöm a hozzászólóknak!

#4346
2-3 napig nem játszottam a játékkal, totál elfelejtettem, hogy merre kell vissza menni. De ha elteleportálok pl. a Kikötõvárosba akkor vissza tudok jutni ehhez a csörlõhöz?
Engem taszítanak a távolsági fegyverek, szóval más játékokban sincs nálam íj tartalékban.. csak ez most felhúzott kicsit, milyen apróságokon múlik a dolog 😊

Persze, hogy vissza tudsz menni.
Ez nem az egyetlen hely ahol nyílra volt szükség (mágia-mentes helyeken, a romokban), az nem a játék hibája, hogy nem viszel magaddal. 😊
Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy én is elég furán néztem, hogy egy csörlõt, hogy a franca tudok leengedni úgy, hogy rálövök egy nyílvesszõt? 😄

#4344
Esetleg van valami csalás erre? visszamenni sem tudok már, ha meg elteleportálok akkor sem biztos, hogy vissza tudok menni, hisz a kapcsolók már el vannak fordítva, stb.
Végigjátszásban is csak a végén írják, hogy itt csak íjjal lehet vitézkedni, rohadt mérges vagyok.

#4343
Ha kevés a manna, akkor azt kiírja.. szerintem bug volt.
Viszont a vége felé tartok, a Titan páncél utolsó darabját szedem össze. Van egy felvonó amit csörlõvel le kell engednem, de ott van mellette egy mágia-tiltó kõ szóval csak íjjal tudom megcsinálni a feladatot. DE NEKEM NINCS NYÍLVESSZÕM, most mi a lóherét csináljak? vagy egy órája bolyongok a labirintusban, most menjek el egy árushoz, meg vissza? hát b*sszák meg..

Töltsd vissza a manádat.
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
#4341
Köszi,megvan és sikerült is<#vigyor4>#vigyor4>.
A vulkán erõdben van olyan hely, ahol kizárólag ezzel lehet tovább menni szerintem.
Érthetetlen számomra is, mert tekercs használathoz kizárólag mana kell, semmilyen tudás nem kell hozzá! Nem növekedhet a követelménye! Nem lehet, hogy nincs maxon a manád? Én harcosként bármilyen tekercset tudtam használni.