6068
  • Savaran
    #5988
    Nem nehéz a menedzsment csak ki kell ismerni a játékot mit miért kell.
    Nekem bejött az a változtatás amit az empire hozott, bár az örök kedvencem a med2 marad.
    Az mondjuk igaz amit írtál hogy frusztráló a sok kattingatás, meg nem egyszer fordult elő velem hogy "world domination" módban játszva már 30 tartomány felé már olyan roppant hatalmam volt hogy nem volt kétséges a győzelmem ezért félbehagytam. Hollandokkal történt ez meg velem hogy Európában csak a kis Hollandiám volt, direkt nem hódítottam viszont India totál enyém volt, a gazdag termékekben(tea,gyapot,cukor,bányák) gazdag földek miatt hihetetlen bevételeim voltak.
  • uwu400
    #5987
    Én a hollandokkal nagyon jót játszottam annak idején.
    Azon kívül a lengyeleket próbáltam, de az csak primitív zúzás volt.
    A tengereken távoli világok közt boldogulni sokkal érdekesebb, mint Európában foglalgatni egyik országot a másik után.
    Elkezdtem egyet a Marathma-ákkal is, de azt nem játszottam végig. Belefáradtam a nehézkes menedzsmentbe. Ez baj ezzel a résszel, túl sok klikkelés, és semmi plusz tartalom. Mos Shógunnal játszok mióta kijött, ott sokkal jobban meg van oldva ugyan az, csak azt már szétjátszottam. Remélem azért képes leszek még leklikkelni egy Empire hadjáratot.
  • BewK
    #5986
    értem köszönöm :)
  • szabii98
    #5985
    kirobbantod a forradalmat és kiírja majd(mint háborúnál, hogy belépsz-e vagy sem) hogy kihez állsz. most épp nemtom melyik a forradalmi dolog, de asszem az alsó
  • BewK
    #5984
    köszönöm az információkat!
    még annyi hogy felkínálja ezt a lehetőséget hogy hova
    szeretnék állni? Vagy hogy működik ez?
    Még nem nagyon csináltam ilyet
  • szabii98
    #5983
    Marathákkal játszottam már, az nagyon jó volt. :D
    Hollandokat majd kipróbálom, de most az oszmánok :D
  • Savaran
    #5982
    Maratha birodalom az egész jó, bár ha uralod Indiát olyan bevételeid lesznek hogy leesel a székről:) oroszoknál gyenge a sorgyalogság az a gond, oszmánok túl könnyű sok a nagyváros erős a gazdaság. A Marartha mellett a Hollandok a kedvenceim, nagyon tetszik a fluyt kereskedelmi hajójuk ami harcban sem rossz:)
  • szabii98
    #5981
    A poroszokat lezártnak tekintem, nincs kedvem végig játszani mert túl könnyű.
    Most normal felett 1el kezdek(medium v hard, nem tudom) az oszmánokkal. Mit érdemes? Oroszok mennyire veszélyesek? Úgy gondoltam hogy europába és indiába is támadok :D
  • Savaran
    #5980
    A köztársaság az egyik legkönnyebb, bár én szinte mindig diktátorosdit:) játszok a lázadások elkerülhetők ha sok a katonád és körültekintően kompenzálod a gyárakat egyetemeket, tehát ha Abszolút monarchiát választod alap hogy 1gyár mellé 2 jókedvet hozó épület kell (templom,kocsma)
  • Savaran
    #5979
    Szerintem abszolút nem vad ötlet rögtön államforma váltással kezdeni, én már próbáltam, hátrányod nem lesz számottevő ellenségeiddel szemben, max 1 környi amíg beveszed a forradalmárokkal a fővárost.

    Államformák előnyei hátrányai:

    Abszolút monarchia:
    Előnye: a kormány összetételét te szabályozod tehát jó képességű miniszer alkalmazása esetén jobb bevételek például.
    Hátránya: az kutatás fejlesztés során a nép jobban fog lázadni tehát egy adott tartományban lévő egyetem és/vagy gyár miatt jobban fognak lázadozni.

    Köztársaság:
    Hátránya: A kormány random módon választódik, rossz képességű minisztereket nem tudod meneszteni úgymond.
    Előnye: a nép boldogabb lesz, adók terén jobban terhelhetőek kevésbé lázadoznak a fennálló rendszer ellen.

    Alkotmányos monarchia: a kettő keveréke, a kormányt lecserélheted választásokat kiírhatsz de személyenként nem cserélheted kedvedre.

    Ezek tükrében mérlegeld, hogy melyik illik legjobban a játékstílusodhoz.




  • uwu400
    #5978
    Eszembe jutott hogy újra elő kéne venni a játékot.
    Régen játszottam vele.
    Ha újat kezdek, nagyon vad dolog államforma váltással kezdeni?
    Úgy emlékszem az alkotmányos monarchia volt a legjobb államforma. Milyen államformával lenne érdemes startolni, ha ilyen terveim vannak?
  • Savaran
    #5977
    Megváltozik az államformája, monarchiából köztársaság lesz. A saját országoddal is elérheted, direkt fellázítod a fővárost, megjelenik a demokrata hadsereg és átálsz az ő oldalukra, így nem lesz országod csak az az 1 hadsereg:) ha a lázadó fővárosban kevés katonát hagytál akkor könnyű dolgod lesz, és köztársaságként vezetheted tovább a birodalmad:)
  • BewK
    #5976
    akkor jó van már kezdtem megilyedni :D
    amúgy az mitől van hogy némelyik nemzetnek pár év után megváltozik a "zászlaja"?
  • Savaran
    #5975
    Haha:) jah a sima empirében ugyanezt csinálták a törökök, csak hajókkal az Adrián:)
  • BewK
    #5974
    Más is találkozott már ilyennel?
  • szabii98
    #5973
    Lecserélődött a kormány az országban, hála a 'választásoknak'.
    Az ez előtti minisztereknek köszönhetően havi 41k jött be :D
    Most ahogy megválasztották az új srácot, majdnem minden tartományom piros lett full adónál..vicc :D
  • BewK
    #5972
    nem nem, 160-at :D
    valamit nagyon elnéztem csak a minuszok jönnek :(
  • szabii98
    #5971
    166 ezret? az nem rossz :D csak semmire nem lehet elkölteni...
  • BewK
    #5970
    Küld el nekem én csak 166-at kapok körönként :D
  • szabii98
    #5969
    1742ben járok Poroszországgal(már köztársaság lettem), körönként 38k pénzt kapok kb, de most is 41 ezret kaptam.. mire költhetném? Így kb 3000 ezer főt tartok fent mint hadsereg, 1 amerikában(1200 fő), 2 európában( a birodalmam keleti és nyugati részére.) Amúgy Berlintől Velencéig illetve Zágrábig, Varsótól Amszterdamig( Hannover, mint hű szövetséges, kihagyva) az én országom terül el :D
    Hollandia, miután kihalt, hátra maradt Francia Guyana és Holland Guyana (remélem így kell írni) Ámerikában , most őket akarom elfoglalni, ott lázadó csávók vannak.
  • sakkay
    #5968
    Nagyon sokat szenvedtem vele én is, mindent megpróbáltam(nem is írom ide mert hosszú távon egyik sem volt jó),és a megoldás:
    alaplap csere. persze nem e miatt történt, de meglepődve tapasztaltam , hogy jó lett. Vagy 2 éve nem játszottam az empirével amúgy. Azt hiszem valamelyik win, vagy steamos verzió után halt meg nálam.
  • szabii98
    #5967
    Ilyen zászló modokat csak eredeti játékra tudok telepíteni?
  • Savaran
    #5966
    Van egy olyan hogy italian states, foglald el itáliát és add oda nekik és kész, a magyaroknál egyszerű elfoglalod fellázítod, majd békéért és kereskedelemért cserébe adsz nekik pénzt meg plusz területed és máris a barátaid lesznek.
  • szabii98
    #5965
    Hali!
    Létre lehet hozni egységes olasz államot úgy, hogy elfoglalom a félszigetet, fellázítom őket, nyernek a forradalomban, és a nevük is Italy lesz?:) ugyan ez lenne a kérdésem a magyarokkal
  • JethroHUN
    #5964
    Mind1 nem kell, sikerült kijavíttatnom a steammel, csak hozzá kellett adni.
  • JethroHUN
    #5963
    Valaki lenne olyan kedves és küldene egy screenshotot (vagy a ki exportált registryfált) a játék registry bejegyzéséről? Újra kellett raknom a windowst így elveszett az egész registry, de a játék másik partíción van. Nem szívesen ugranék most neki az újra rakásának.
  • SGCenter
    #5962
    Achtung Achtung!!!

    Mindenkit szeretettel meghívunk fórumunkra melynek célja, hogy összegyűjtse a magyar játékosokat legyen szo HOI, Civ, Total War, vagy egyéb fanokról. Különösen szívesen látunk olyan tagokat akik aktívak, cikk írást, esetleg szerkesztést vállalnak!

    Fórum:

    http://totalwar.hu/

    Facebook:

    http://www.facebook.com/totalwar.hu?ref=tn_tnmn
  • huiner
    #5961
    Sziasztok!

    A játék sajnos elég gyakran ismeretlen hibára hivatkozva kilép. Virágboltban vásárolt. Leggyakrabban mentésnél és betöltésnél van ez(de azért futás közben is előfordulhat) Elég érdekes mert mondjuk az utolsó 2-3 mentés nem működik de a többi már jó. Ha valaki találkozott már hasonló problémával és sikerült megoldania akkor az kérem segítsen. Vagy dobjon egy működő linket.

    Ezer köszönet
  • Kotomicuki
    #5960
    A nem európai népeknél - kezdetben - túlsúlyban vannak és hatékonyabbak a közelharci egységek, így ezekhez kéne igazítani a csata levezetését:
    pikások lekötnek (széleken a lovasokat mindenképp), majd a kardos és lovas csapatok próbálnak meg oldalról-hátulról morált és egységet rombolni, miközben a lövészek és az ágyúk a 2. vonalból, lehetőleg magaslati előnyből, osztják az "áldást".
    Indiában a tábornokok elefántjai mindent le tudnak tarolni - akár több tábornokot is tehetünk a seregbe, hogy "optimális" legyen a hatás. :D
    Ehhez még az kell, hogy minél több csillagja legyen a vezér(ek)nek, hogy minél tovább kitartson a morál az ormányosoknál -> ez csatadöntő tényező itt.

    ...

    #5959:

    Az #5928-s hozzászólásban leírtak az irányadók, Razor esetén:
    a 8, 8a, 9 javítások és az alapmű letöltése és telepítése a "kalózöböl"-ből, torrent-tel, majd ízlés szerinti DMUC verzióval - vagy más mod-dal való felturbózás - google, mint jó barát...
  • kiscsavo96
    #5959
    Sziasztok.
    Letoltottem a razor1911 jatekot es nem tudom fel tenni.Valaki tudna segiteni orok halam kiserne :( Regebb megvolt 1-2 eve nem tudom mar de akkor youtuben megkaptam es fel tudtam tenni aki tudna segiteni az lecci privatba vagy itt nekem mind1 csak segitsen.Koszonom elore is!Ha youtubon van akkor link vagy kep vagy mind1 csak help.
  • bajsz
    #5958
    Support nem válaszolt! 1 hete kb írtam nekik!

    Az a vicc,hogy 2-3 hete működött és meghalt!
    Nem kevés órám volt a játékban erre nesze!

    marad a virágbolti jobbat én se tudok sajnos!
    Azért köszi!
  • szabii98
    #5957
    Első Svéd győzelmem után Marathával kezdek egyet. A Mogulokon megyek mint kés a vajon, de Mysore már az első körben olyan fullos hogy csak ámultam. Most hadat üzent(1704), de még nem támadott. Fogalmam nincs honnan szerzek 2000 embert ilyen rövid idő alatt. Északon van pár seregem(2100fő), de abból kellenek hódítani. Azthiszem a kisebbiket(9xx fő) északon hagyom védeni és beszüntetem a hódítást, a másik sereggel meg vissza rohanok. Mysore amúgy is kell a 64 fontos, általam csak nukleáris ágyúnak nevezett valami miatt :D
    Tippek?
  • Kotomicuki
    #5956
    Hát, ha a support sem segít, akkor a virágbolti verziót ajánlanám, mert az nem ilyen "kényes". (Hogy még mindig ilyesmivel veszik el az amúgy is egyre fogyatkozó felhasználók kedvét a PC-s játékoktól... )

    szabii98:
    Elviekben mennie kéne az átmásolás után, elviekben...
  • bajsz
    #5955
    Valaki tudna abban segíteni,hogy a steam-en egyszerűen nem indul el game!

    Felraktam újra mindent, game-et steam-et,de semmi!
    Elindul és hibára hivatkozva kilép! Viszont a hibát nem fejti ki annyit ír,hogy ha megoldást talált a problémára majd értesít!

    Ugyan ez van a Napoleon TW-is!

    Aki véletlenül tud valamit,vagy volt dolga ezzel akkor megköszönöm!

    (Shogun 2 TW) viszont működik!
  • szabii98
    #5954
    a virágbolti verzió mentését át lehet pakolni eredeti játékba?
  • szabii98
    #5953
    értem. megpróbálom
  • Kotomicuki
    #5952
    Hi!

    Hát, talán úgy, hogy elfoglalod az összes OMM területet, majd hagyod, hogy Magyarországon lázadás törjön ki, így megalapítva az önálló Magyar államot, ezek után pedig úgy kérsz tőle békét, hogy felajánlod a többi, a teljes országhoz még hiányzó területeket: Erdélyét és Horvátországot.

    A gond az, hogy nagyon egyoldalú ügyleteket nem hajlandó elfogadni a "gép", és ez az volna a javából. :)
  • szabii98
    #5951
    Sziasztok!

    Poroszországgal szeretnék kezdeni, és egy egységes német államot alapítani Közép-Európában. Meglehet azt oldani, hogy az Osztrák-Magyar monarchiát szétszedem, Ausztriát, Sziléziát és Csehországot elveszem, a többi pedig Magyar terület lenne? Egy szóval szeretnék egy egységes Magyar államot is, aminek semmi köze az osztrákokhoz.
    Ötletek? Meg lehet csinálni?
  • kisgoce
    #5950
    magyarosítás már van a játékhoz?
  • Jude666
    #5949
    Itt mazsolázhatsz :)