96
  • remark #96
    Annyit hozzatennek, hogy Japanra nem az ellenallas megtorese miatt kellett atomot dobni (ketszer), Iran pedig okosan teszi hogy nem hagyatkozik kizarolag az olajra mint energiaforrasra.
  • Komolytalan
    #95
    Hmm, USA elvileg 1.5 éven belül meg akarja támadni/támadtatni Iránt, mivel még elnökválasztás előtt túl akarnak lenni a dolgon. Valszínűleg az elnöknek súgott valaki, hogy japánban 1x már eljött, hogy a hosszú évek tökölését kiváltsák egy (két) nukleáris csapással, valszínűleg most is ez volna a legcélravezetőbb. Ugyebár a világon egyedül eddig csak az ultraliberális szabadságharcos USA vetett be atombombát, és az egy sikeres akció volt, megtörte a japán ellenállást, kiváltotta a japán partra szállást, így valszínűleg több 10-100ezer amcsi katona életét kímélték így meg. Az a pár japó meg kit érdekel.
    Szóval ha már Irán uránt dúsít atomerőműnek álcázva (majd pont nekik kell az atomerőmű, ahol ha ásol a kertben akkor is feljön az olaj), akkor használjuk ki, hogy ez egy "robbanékony" technológia. Puhítsuk kicsit a népet, hogy Csernobil is orosz volt, meg rosszul voltak a műszerek elhelyezve, és azért robbant, meg ez is azért fog robbanni. Hogyne. Valszínűleg amelyik ország az űrkutatástól az atomtechnológiáig mindenhol tudott maradandót alkotni az nem tud olvasható kijelzőjű műszereket gyártani. Nagyon életszerű. Az persze nem, hogy izraeli gépek akarják hamarosan szarrá bombázni az Iráni nukleáris létesítményeket, és emiatt mosakodnak előre a cimboráik, ááá, dehogy.
  • caprine #94
    A félreértések elkerülése véget a paksi erőmű is hasonló mint a csernobili csak 1 kör helyet 2 körös a hőcserélő rendszer, ez így bonyolultabb drágább de biztonságosabb. Egyébként rengeteg biztonsági berendezés van pakson ami csernobilban nem. Például az oroszok csak benyomták a reaktor egy szimpla beton épület közepére, a magyarok még tettek rá néhány méter betont biztos ami biztos alapon. Úgy tudom egyébként hogy normál hőerőmüveket 25évre épitenek aztán bezárják, hogy ez atomerőműveknél is így van-e?! A másik pedig az, hogy azért nehéz az energiával gazdálkodás mert a napi energia felhasználás nem egyenletes. Van fogyasztási csúcs 8-9, 11-13, 16-18 között, éjszakára leesik akár a napi csúcs 15-20% környékére a fogyasztás amit paks egyedül is tud produkálni. Egy erőművet nem lehet 5 perc alatt beröffenteni, kivéve a gázturbinás csúcserőműveket amik meg effektíve drágák. Csernobil elsősorban azért robbant fel mert az oroszoknál szokás az erőművek túlhajtása, magasabb hőmérsékleten üzemeltetése amit a számítógépek nem engednek meg ezért ezt manuálisan szokták csinálni. Csak az egyik reaktor kicsit megszaladt, a nagy hőtől elgörbültek a szabályozó csatornák és a rudak, és onnantól kezdve semmit nem lehetet csinálni, már a robbanások elött órákkal korábban tudták a tutit. Egyébként pont a cikk nem is emliti a számítógépes irányitást ami miatt például a müszerek összevissza elhelyezése annyira nem is fontos, az inkább csak vakvezető, a rendszert gépek irányitják az ember csak kontrolnak van ott. Én nem szeretnék még egy erőmüvet, bár például a nemzeti színházra költött több milliárból vagy 2 blokkot fel lehet volna huzni, több hasznunk származott volna belőle az biztos:)))
  • eax
    #93
    Igen, ez az elmelet. A gyakorlatban az ilyen nulla energias haz optimalis esetben tenyleg nulla energias, nem optimalisban nem, de ez meg annyira nem baj.
    Az igazi szivas ott van, hogy ha tul optimalisak a korulmenyek, es tobbletet termelnek, akkor azt kotelezo toluk atvenni, nem is akarmilyen aron. Ezt pedig jellemzoen tokeletesen kiszamithatatlanul csinaljak, amivel egy bizonyos mennyisegig sok vizet nem zavarnak, utana sziv veluk a MAVIR, utana meg mindenkinek javasolt egy kisebb Caterpillar UPS, plusz a hozza valo dizelgenerator beszerzese.
    Volt is a MAVIR oldalan errol egy allasfogalas, erdemes elolvasni, elgondolkodtato.
  • Pharaoh
    #92
    1860 MW termeléssel a termelés 40%-t adja, de a fogyasztáshoz import is jönn így a fogyasztásank kevesebb, mint 40%-át adja
  • Inquisitor
    #91
    "és a környék ÖSSZES orsázga minket irigyelne, hogy két stabil erőművel mevan a szükséges összmennyiség kb. 80%-a."

    Régi adat, de Paks nem 60%-ot lát el magában?
  • Inquisitor
    #90
    Agree, a térségben a franciák és angolok kavartak be egymás ellenében akkoriban, az eredmény annyi, hogy most USA érdekterület lett belőle. (Magyarul elszúrták!)
  • Sidewinder
    #89
    Hú. Ez mekkora fasz. Csernobili(RBMK) rendszerű atomerőműveket már nem is építenek sehol.A Busheri sem RBMK.Gondolom hogy olyan rendszerű mint a paksi erőmű vagyis VVER (Vízmoderátorú Vízhűtésű Energetikai Reaktor oroszul nem tudom most így hirtelen h hogy mondják).És érdekes módon ott egy francia-német cucc okozott komoly balesetet aminek következményeit az oroszok számolták fel mert csak ők tudták egyedül megcsinálni. És szerintem elég jól sikerült mert még mindig élünk és írjuk a kommenteket az SG-re,nem pedig hamuként fúj ,minket a szél (velem az lett volna valszeg mert nagyon közel lakom az erőműhöz):) Persze akkor is sokan nyomták a szöveget hogy hú az oroszok így meg úgy elbasszák majd,kb mintha csak náluk történt volna nukleáris baleset egyedül a világon .Ja télleg nagyon elbaszták az látszik... Itt max a kedves iráni kollégái baszhatták el. Ők próbálkoztak önálló urándúsítással,hogy ne külföldről kelljen venni a nukleáris üza-t. És szerintem ez az "uránium átalakító" nem más mint egy urándúsító.Amit az irániak csináltak,telepítettek és ami miatt megy a balhé hogy nem kéne csinálni.Meg a másik hogy nagyon nem hinném hogy ugyanazok az emberek építik ezt az erőművet mint akik csernobilt.Csernobil sem 86-ban épült.Meg főleg nem is olyan típus mint ez akkor meg nemtom mit ugrál ez az iráni.Volna tippem rá hogy jó sok pénzt kapott az amcsiktól hogy ezt mondja.Meg még azt hozzátenném hogy ha csernobilt ugyanezek a cégek építették az első villamossági hálózatra kapcsolt atomerőművet a világon, az Obnyinszkit is ők csinálták. Obnyinszk 1954 től 2005-ig működött ha jól emlékszem, ráadásul RBMK típus volt csak folyamatosan korszerűsítették minden rendszerét plusz normálisan üzemeltették nem úgy mint az ukránok a csernobilt.azért zárták be mert már alacsonynak számított a termelő kapacitása,plusz még az atomenergia 50. születésnapján pont abban az erőműben tartott ünnepi ülést az IAEA.Úgyhogy sztem az irániak maguukra figyeljenek inkább és ne próbálgassanak uránt dúsítani mert akkor előfordul az ilyen.Más:gázálarc plusz védőruha volt az azóta meghalt dolgozón? Csak mert én úgy tippelnék hogy nem,pedig az nem árt...
  • dronkZero
    #88
    Már úgy értem, hogy egy reaktorblokk olcsóbb, mint az összes lakóépületet nulla energiájúvá konvertálni...
  • dronkZero
    #87
    Hát az a második erőmű is nagyobb sansszal lesz +1 blokk Pakson. A többi stimmel.
    (Én nem tekinteném ezt a megoldást külön erőműnek.)

    De ha már megújuló energia... Sokkal inkább szorgalmaznám a nulla energiájú házakat a lakosság körében, mint a szélerőműveket orrba-szájba. Hatékony hőszigetelés, napenergia, geotermikus energia. Rengeteg energiát lehetne megtakarítani. Csak hát ugye kissé drága a dolog. Valószínűleg egy új reaktorblokk olcsóbb.
  • Molnibalage
    #86
    Kb. 50-szer írtam le különböző helyeken már ezt, de az emberek ugyanolyan hülyék és tudatlanok maradtak és szajkózzák, SZÉLERŐMET ide! A jó édesanyjukat. Pedig én még érdekelt is lennék benne, hiszen áramlástechnikus leszek hamarosan, de pont ezért is tudom, hogy NEM KÉNE ERŐLTETNI! Egy második atomerőművet kéne felhúzni és a környék ÖSSZES orsázga minket irigyelne, hogy két stabil erőművel mevan a szükséges összmennyiség kb. 80%-a. A többi változó energiaszükségletre meg a többik erőmű megfelelne egy ideig. Én ezzel kapmányolnék, mert EZ A TUTI!
  • dronkZero
    #85
    Hm, ja, Csernobilt inkább az emberi hülyeség(tervezési, üzemeltetési, szervezési faszságok) számlájára lehetne írni. Mint ahogy az atomenergia elleni tiltakozást is.
  • willigair
    #84
    "El se hinné az ember de egy csomó okosságot lehet a wiki -ről is tanulni :) szerintem a fórumhozzászólóok vagy fele onnét ijen "okos" :)"

    Azért hálistennek még tanulunk néhány okosságot az egyetemen is nem a Wiki-ről kell utánnanéznem dolgoknak hogy okosnak tűnjek...
    Energetikai mérnöknek tanulok és utálom mikor Csernobilt hozzák fel az atomenergia felhasználása ellen... Megnézném hogy látnák el a világot különböző megújuló energia felhasználásával... Szép próbálkozás csak éppen maximum 20%-ot érhet el a világ termelésében... És ez is csak egy elméleti maximum... Az egyre növekvő felhasználás csak atomenergiával elégíthető ki... Mellesleg had osszak meg egy infót amit kevesen tudnak: a szélturbinák által előállított energia annyira bizonytalan, hogy mögötte 80%-ban működnie kell egy olyan(majdnem mindig szénhidrogén) erőműnek ami biztosítja a biztonságos ellátást :):):)így már nem is annyira ZÖLD ez a lehetőség........
  • remark #83
    Se azon az alapon nem kezdhetsz haborut egy orszag ellen hogy nehez elkepzelni a bekes atmenetet se azon az alapon hogy ha o nem is, de a terseg tobb mas orszaga/szervezete ellenseges.
  • Ronny
    #82
    Ez nem változtat azon, hogy egy undorító hazguság volt a média részéről. A szándékosan félrefordított és a szövegkörnyezetből kivágott mondat azóta is az Irán elleni hangulatkeltés egyik fő motívuma.
  • snakekiller
    #81
    Tudod, ezt itt Európában talán így is érthetnénk, de egy olyan térségben, ahol már eddig is ártatlanok ezrei haltak meg a vallási ellentétek és az Izrael elleni harc miatt, kicsit nehéz békés átmenetet elképzelni. Főleg, hogy, ha Irán nem is, de a térség sok országa és mindenféle terrorszerveztek (Hamasz, Hezbollah) szívesen letakarítanák a térképről a zsidó államot mindenestül.
  • Ronny
    #80
    Az iráni elnök tényleg le akarja törölni Izraelt a térképről?

    Itt elolvashatod a teljes beszédet

    " Our dear Imam said that the occupying regime must be wiped off the map and this was a very wise statement."

    "The Zionist regime will be wiped out soon the same way the Soviet Union was, and humanity will achieve freedom"

    Értitek? Nem arról beszélt, hogy letörli a földről Izraelt, hanem egy a Szovjet rezsimváltáshoz hasonló eseményt vázolt fel.

    Ez egy színtiszta médiahzugság volt, de minek is olvasnátok utána mielőtt hülyeséget írtok?

  • kristo p
    #79
    Hát általában ez a helyzet, akinek nem eggyezik a véleménye a politikailag elvárttól vagy a médiában elhangzottal és nem dugja homokba a fejét az antiszemita, fasiszta, miegymás..
  • kristo p
    #78
    Meglehet magyarázni persze, izraelnek miért kell?
  • remark #77
    Nem allitom hogy szerencses pont 1967-nel kezdeni a tortenetet, sok minden vitatott tortent elotte is.
    Az egyebkent egy masik kerdes hogy ki kezdte az arab-izraeli konfliktussorozatot. En allaspontom szerint az europaiak. De errol a kerdesrol nem tudok anelkul irni hogy az ertelmesebbje ne titulaljon azonnal antiszemitanak (ami egyebkent nem vagyok). Ugyhogy inkabb hagyjuk.
  • remark #76
    Akit erdekel egy erdekes iras amerika "alternativ" tortenelmerol: The American Empire

    Irtozatosan hosszu, eshat angolul van, de mar csak azert is erdemes legalabb belelolvasni, mert ez egy, az altalanostol eltero nezopontot kepvisel.
  • Inquisitor
    #75
    "1967-ben kezdi mikor Izrael jogtalanul vett el teruleteket nehany arab allamtol..."

    Lehet én vagyok hülye, de azok a szegény arab államok támadták be? Ez olyan, mint itthon is rinyálunk mert itt voltak a ruszkik ideiglenesen 50 évig, és nem volt jó nekünk. Na de mi **** ***** kellett megtámadni őket? Egy kontinens méretű országot? Ja, ez nem számít? :)
  • jóhangulat
    #74
    Irannak nem azert kell atombomba, hogy bebiztositsa magat, meg vedelmi celokra.
    Kicsit sem titkoljak hogy ha lenne ra lehetoseguk akkor letorolnek a fold szinerol Izraelt.
  • remark #73
    Erzodott az. ;-)
  • remark #72
    "Szerintem Bush ellen is összelehetne hozni egy, emberiség elleni büntettet."
    Az emberiseg ellenit azt nem tudom hogy ossze lehetne-e, de a haborus buneikrol keszult reszletes jelentes: 1991 majusa es 1992 februarja kozott egy "fuggetlen" (mindig ezt mondjak) bizottsag vizsgalta a kerdest.
    A kovetkezo oldalon vannak a reszletek: US War Crimes During the Gulf War
    A bunreszesseggel vadolt amerikai vezetok, a vadpontok, a be nem tartott nemzetkozi egyezmenyek listajan kivul egy erdekes osszefoglalo is talalhato itt arrol hogy milyen korulmenyek kozott robbant ki az obolhaboru. A jelentest keszito a tortenetet 1967-ben kezdi mikor Izrael jogtalanul vett el teruleteket nehany arab allamtol...

    Mielott meg ebbol felreertes lenne, kihangsulyoznam hogy en nem neztem utana hogy a jelentesben olvashato minden adat megfelel-e a valosagnak. De 1 forrasnak az oldal jo. Aztan meg lehet probalni mas forrasok alapjan ezt megcafolni.
    De egyebkent minden hirrel kapcsolatban igy kellene eljarni. Csak azert mert valamit bemond a TV vagy mert en belinkelem, attol meg az nem biztos hogy ugy is van. Ezt erdemes eszben tartani, mert a lenyeg az lenne hogy mindenki a sajat jozan eszet hasznalva maga alakitson ki velemenyt es ne vegye at egy az egyben mas allaspontjat az esetenkent hatalmas baromsagokat lekozlo mediabol.
  • xizor
    #71
    valahogy éreztem ez lesz a válaszod :(
  • Inquisitor
    #70
    Hát nem tudom, szerintem csont nélkül meg tudják védeni magukat az USA nélkül, sőt meg is tették párszor, azóta meg vagy 10x erősebb lett a hadseregük, a technológiájuk ...
    Nézz meg egy Ghost Recon Advanced Warfighter stílúsú játékot. Na azok az eszközök az USÁ-ban még sci-fi. (Fejlesztik, van is protottípús, de atomdrága) Az Izraeli hadsereg meg hasonlókat használ napjainkban. Nekem inkább úgy tünik, hogy a nagy világcsendőr országnak van szüksége Izraelre, mint "biztos pontra", hogy tudja kavargatni a sz*rt a közelkeleten, az olaj árát mindíg saját céljainak megfelelően libikókázva.
  • kristo p
    #69
    Ezt miért nekem címezted? :) a #63 as hozzászólásomban azthittem érződik az ironia.
  • kristo p
    #68
    Egy mesterségesen létrehozott, az USA seggét nyaló és az USA hátamögül fenyegetöző és támadó, sunyi külpolitikával rendelkező, gerinctelen országot értek.
  • remark #67
    "Mi az, hogy jóváhagyással? Te hülye vagy?"
    Szerintem mielott masokat lehulyezel, utanaolvashatnal hogy hogyan is kezdodott az elso obolhaboru... Gondolom akkor neked az is ujdonsag hogy az Irak-Iran kozotti haborut is amerikai jovahagyassal robbantotta ki Irak...

    "Barátom te hülye vagy?"
    Szoval az belefer a "hulye" definiciojaba ha valaki konkretumokra kivancsi? Vegyel vissza az agresszivitasbol, foleg mivel ha jol emlekszem en normalis hangvetelu hozzaszolast irtam...
  • Inquisitor
    #66
    Az USA külpolitkijába kismillió helyen bele lehet kötni, de semmit se érünk vele, mert a többi hat és félmilliár ember helyett eldöntik mi a jó az emberiségnek. A nagy "demokraták", közben az se jut el az agyukig, hogy amerikai típusú demokráciát CSAk amerikában lehet létrehozni. Kanadában ami egy köpésre van már kanadai demokrácia van :D
    És nem tudom miféle USA ellenesség van a médiában, mert én pont a segnyalást látom mindenhol, pár turbo magyar oldalt kivéve, de azok meg a téma másik fele.

    Nyilvánvaló, hogy bármit dönt az USA kormánya, az főként az USA lakosságának, gazdaságának jó. Minden egyébb másodlagos szempont. Mást ne mondjak ott van a jelenlegi Mr. President hozzáállása a klímaváltozáshoz (nincs, ő megmondta és kész), meg a szennyezőanyag kibocsátási tárgyalásokon való hozzáállásukon. Ha lenne olaj EU-ban, vagy nagyon beletaposna az EU a gazdasági érdekeibe, az tuti szankcionálnák. Nem feltétlenül középkorba bombázással, de megtennék.
    Én utálom az összeesküvés elméleteket, de a múltkor írták jó páran, hogy mindíg akkor akcióznak valamit, ha úgy nézne ki, hogy valamelyik olajhatalom eladna Euroért olajat. Átgondolva nem tűnik hülyeségnek.
  • xizor
    #65
    mit értesz az alatt, hogy Izreal típusú ország?
  • Inquisitor
    #64
    "IGEN, ők SOHA nem fenyegettek senkit azzal, hogy eltörlik Iránt a föld színéről, pedig technikailag meg tudnák tenni... Hát erről ennyit."

    Ezen megest megfeküdtem :D
    Basszus, hivatalosan Irán nem csak nem fenyegetet meg senkit atomcsapással, hanem hivatalosan azt is tagadják, hogy atomfegyvert akarnak csinálni. Az mióta mérvadó, hogy egy adot kormány mit kommunikál kifelé? Ettől még teheti az ellenkezőjét.
  • kristo p
    #63
    Jah és Saddam egy mocskos terrorista akasszuk fel!
    Szerintem Bush ellen is összelehetne hozni egy, emberiség elleni büntettet. Képzeljétek el, mekkora felháborodás lenne, ha Bush t akasztották volna fel Irakban :) De majd az USA megvéd minket, demokrációt csinál Irak ban, helyrerakja Iránt, hogy ő már pedig ne utánozza izraelt aztán jön a következő.
  • Inquisitor
    #62
    "Csernobil óta 21 év telt csak el."

    Ühüm, de mikor is építették? Szóval továbbra is kételkedem.
  • kristo p
    #61
    Jah, mert izraelben "demokrácia" van és ők amúgy is senkit se bántanak(lásd közelmult eseményei)

    Nem elég fenyegetés az, hogy egy izrael típusú országnak van atomfegyvere? Ha Iránnak is lesz, akkor mégtöbbet fog mindenki fenyegetőzni de valószínüleg tetlegességre nem kerül sor.
  • Molnibalage
    #60
    Mi az, hogy jóváhagyással? Te hülye vagy? Saddam nem olyan ember volt aki más jóváhagyását kérte, és a vegyifegyvert előállítő üzemek alkatrészei NSZK-ból és más európai országokból érkeztek 90%-ban. Gratulálok.

    "Na latod az lehet hogy Iran megfenyegetett ezt meg azt (kit es mivel?)"

    Barátom te hülye vagy? Maga az iráni ELNÖK fenyegetőzött úgy, "Izraelt eltöröljük a föld színéről!". Izraeli oldaról nem halottam, hogy ők Teherán ellemi atomtámadással fenyegetőznének. Menj a jó büdös francba..
  • remark #59
    Na latod az lehet hogy Iran megfenyegetett ezt meg azt (kit es mivel?), de megiscsak Iran az az orszag amelyik ellen amerikai jovahagyassal tomegpusztito fegyvereket vetettek be (Irak-Iran haboru). (Japan utan itt szedett legtobb aldozatot tomegpusztito fegyverrel vegrehajtott tamadas.)
    Szoval melyik a jobb, aki ugat, vagy aki harap?
  • Sbence
    #58
    "iráni atomtudós lelte halálát az ország egyik uránium átalakító létesítményében, miután uránium-hexafluorid gáz végzett vele." Én is így szeretnék meghalni:
    meghót' miután a szívroham végzett vele
  • Pharaoh
    #57
    Ha nem is csinálnak atombombát az erőmű kiéget fűtőelemeiből piszkos bombát még lehet csinálni és még olcsóbb is mint szakszerűen hulladéktemetőben lerakni.