Pro Cycling Manager
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nagyon rosszul sikerült az Augusztus-október idõszak, gyakorlatilag egyetlen komolyab eredményt sem sikerült felmutatni. Végül 19. helyen végeztünk a continental tour-on. De a szponzori feladatok közül 3 teljesítése, valamint a sok egyéb gyõzelem miatt a szponzorok tökéletesen elégedettek voltak a csapattal, aminek következtében a 4. szezonra az elõzõ 1,7 milla helyett 3.7 millát szavaztak meg.
A nagy nevek közül távozott Garzelli (nyugdíj) és Sacchi (másik csapat).
Szerencsére azonban elég jónevû bringásokat sikerült igazolni.
Vandevelde, Sevilla, Zabriskie, McGee, Efimkin, csak hogy a fontosabbak említsem, ja és Bodrogi Lacit. Szépen fejlõdik a top Sprinterem, Murphy, valamint a többnapos versenyeken jól teljesítõ Collier.
ponzori feladatok azonban durvák:
- Megnyerni a Tour of Californiát,
- Top 10, Pais Vasco (CTT, csak szabadkártyával)
- Szakaszgyõzelem, Tour de France (CTT, csak szabadkártyával)
valamint 2 további verseny (most fejbõl nem emlékszem) megnyerése.
Nos amit meg kell nyerni, az eleve nehéz, de ahová elõbb szabadkártyát kell szerezni, az még nehezebb, met azt jelenti, hogy a megelõzõ versenyeken sok pontot kell gyûjteni, hogy megkaphassam a szabadkártyát.
Jelen pillanatban a Tour of California utolsó szakasza elõtt állok, és Vandevelde összetettben a 3., 27 mp-el lemaradva. Capecchi áll az elsõ helyen. Az utolsó szakasz hilly, ahol van esélyem, de apecchi is jó benne, úgyhogy ha nyerni akarok, akkor majd kockáztatnom kell, és meg kell nyernem a szakaszt, amivel szerzek 20 mp. jóváírást, valamint némi plussz elõnyt is ki kell csikarnom.
Nem lehetetlen, de majdnem...
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Én a 220megás cuccot tettem fel! Tökéletesen mûködik!
Az elsõ szakaszon már meg is nyertem sprintben:))
Murn-nal! Saunier-Duval csapattal vagyok!
Itt legalább nincsenek akkora elvárások!!
Majd este kipróbálom!
Amúgy még nincsen semmi kiegészítõ progi hozzá???
->S kiválasztod a sprintered és jobb egérgomb egy másik emberen ezt fogja követni a sprintered és ha õ elkezd sprintelni a te sprintered mögötte marad addig amíg meg nem nyomod a sima S gombot
az irányításról ajánlom figyelmedbe a tutorial részt és a MANUAL menüt ha tudsz angolul
Nem tudom letölteni a játékot, mert akárhonnan probálom, mindenhol nagyon LASSAN jön!!
Mininova sem jó!
Valaki segítesen már nekem!! Pedig nagyon játszanák a játékkal!!
Legalább olyan oldalt mondjatok ahonnan 150kb/sec-el jön!!
Köszi srácok!!
Az "effort cursor" (pont-nyíl) mire jó? Kipróbáltam, de a versenyzõm leszakadt a mezõnytõl. Mit csináltam rosszul?!
A "sprint" ikon melletti "nyíl-S" ikon mit jelent, mi a célja?!
1: effort 80-ra 45-50 sebességre felgyorsít (TT menütõl függõen) utána 65
effort végén 99 bodrogival így sikerült nekem nyerni a touron
2 ezt te érzed mikor kire van szükséged év elején átnézed milyen versenyek lesznek kit inditasz (érdemes +1 +2 fõt bevenni hát ha valaki lesérül)
3Trainig camp: pre season: +fittness leisure: +morale a többi azt hiszem érthetõ azt tudni kell hogy sprint tt stb tábor csak 6 hétre dobbja meg az emberke tulajdonságait
4 nézd meg melyik piac érdekli Pl: Rabobank sok holland- holland piac persze ez sem biztos, viszont ha 1 bank már szponzorod akkor másik bank nem jön
5 ezt te tudod emberek száma és milyensége szerint esetleg pénzmag függvénye
remélem tudtam segíteni
Nemrég kezdtem el játszani a pcm08 al korábban már a pcm07 el si toltam, lenne pár kérdésema játékmanettel és a karierrel kapcsoltaban.
1. az idõfutamot abszolút nem értem mit kell benne van ott vmi +,-, legfõképp erre lennék kíváncsi hogy az mi, meg hogy az idõfutamot taktikailag hogy érdemes csinálni
2.A training, érdemes e belepiszkálni vagy maradhat ugy ahogy a gép jónak látja a versenytõk edzését
3.Training camp, mennyit érdemes edzõtáboroztatni egy hónapban a versenyzõket, és hogy ha van egy hegyi versenyzõm akkor azt csak hegyi edzõtáborokba vigyem vagy mehet a többibe is?
4. jelentkeztek egy sponzornál de nem fogadja el, midnig visszautasít, ez mért van?
5. rengeteg szabadkártyát kapok különbözõ versenyekre, ezeket a lehetõségeket érdees elfogadni vagy nyugodtan el si leeht utasítani õket, mert néha nagyon sok versenyme van és ez idegesít kicst
Egyenlõre ennyi. Lehet lesz még pár kérdésem
Segítségetek elõre is köszi
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
A "cobblestone"-ban (macskakõ?!) erõs versenyzõt melyik versenyre érdemes nevezni? Még nem láttam, hogy egy versenynél ki lett volna írva. Vagy csak elnéztem?!
Elõszõr is:
- figyeljük a szelet. Ha erõs szél van (30-40 felett), akkor könnyen szétszakad a mezõny és ha leszakad a sprintered, soha nem fog felérni a peloton elejére. Tehát ilyenkor igyekezzünk a mezõny elsõ harmadában, negyedében tartani a sprinterünket és a segítõit. Ügyeljünk arra is, hogy a kulcsok legyenek feltöltve, mert az ciki, ha sprint alatt kiszárad a sprintered...
- 20 km körül már mindenképpen érdemes elõremenni, ilyenkor "keep pozition" és 99% az effort.
- A sprint már 12 km-nél megkezdõdik, innentõl lehet másokat követni.
Innen több lehetõség is van.
Ha van jó erõben lévõ és jó flat (70 körül, felett) és sprint (70 körül) bringásod, akkor mehet az energizing gél, valamint a pont "effort" parancs és 99 %, míg a sprintered kövesse a csapattársat. Akár közéjük beiktathatsz más csapattársat is, akkor hosszabb lesz a vonatod, tovább tudják tartani a tempót. Ennek a lényege, hogy a sprintered minél kisebb erõkifejtéssel (õ egyébként legyen "follow"-n és 99%-on, valamint agressíve sprinten) minél jobb pozicióba kerüljön, azaz a mezõny elejére. De ezt lehet úgy is, hogy beállsz follow üzemmódban valamelyik, a mezõny elején relay-ezõ ember mögé, itt azonban nehezebb a jó idõzítés. Vagy: beállsz valamelyik jó sprinter mögé és õt követed.
Ha nagyon jó erõben van az embered, és esélyes is, mert sprinternek is kiváló, akkor lehetsz legelõl is, mert akkor téged kell a többieknek lehagyniuk, de ehhez több erõ is kell.
3 km-nél indul a sprint. Kövess valakit, aki gyorsan halad elõl. Ha könyeddén tucc menni mögötte, akkor kb. 800-1000 méternél a sprint gombbal megpróbálhatsz kilõni, hogy a célig lehajrázd. Vagy hamarabb, ezt már nektek kell érezni. Innentõl meg gyõzzön a jobb.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Jelenleg még nem tudok igazolni, mert csak 7000 euro maradt a keretembõl, komolyabb bringás enyiért nem jön el.
Jelenleg ilyen szabad ügynökök vannak (illetve lesznek): Di Luca (õ az elsõszámú kiszemeltem), McEwen, valamint Menchov. Az orosz is jó lenne.
Most úgy sejtem, hogy ha sikerülne feljutnom, akkor kb. 200 000 euros lesz a fizetési keretem, és akkor meg tudom adni a menõknek a kb. 50-70-100 ezres fizetést.
A többieknek: a puncher valóban a dombos versenyek menõje, legfontosabb tulajdonságai a Hill és a Stamina, de a Resistance is fontos lehet. Azonban nem csak az egynaposokon teljesíthetnek jól, mert van egy csomó verseny, ami csak sík és dombos szakaszokból áll, és nyílván az összetett verseny a dombos szakaszokon fog eldõlni (hacsak ne lesz egy írgalmatlan sikeres szökés).
A C-s éa a T-s versenyek között az a különbség, hogy a C-sek egynaposak (Classic), a T-sek több naposak (Tour). A CTT pedig a Cya Top Tour rövidítése, mely versenyek a 18 CTT csapatnak vannak elsõsorban, mert csak õk szerezhetnek ott CTT pontokat.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Melyik a rangosabb verseny a C1 vagy a T1? Gondolom kiscsapattal inkább a kevésbé rangos versenyekre koncentráljak.
reméelm tudtam segíteni;)
CTT a pro tour sorozatba tartozik a Pro Tour csapat vagy akkor itt kapsz pontot ha jól teljseítesz.
2.Hc a második legrangosabb verseny.Itt ha continental csapat vagy akkor kapsz pontot persze ha jól szerepelsz.
1.Hc szintúgy continental de itt kevesebb pontot kapsz.
És így tovább stb......
kapcsolj nagyobb sebességre<#vigyor4>#vigyor4> effort cursorral tudod és nagyobb %-ra kapcsolsz vagy azokkal a nyilakkal dolgozol.
Ez fölösleges sztem. Ha nagyon akarsz akkor 1 cégtõl vegyél meg mindent.
Remélem tudtam segíteni ha nem akkor szólj.
És mit jelentenek a versenyeknél a röviditések?! pl.: C1, T1, stb., a CTT azt gondolom mit jelent, de a többirõl fogalmam sincs.
Lenne néhány kérdésem a versenyekkel kapcsolatban.
Mikortól érdemes a végén sprintelni?
A cél elõtt kb. 30 km-re a mezõny általában begyorsít, az én versenyzõim meg lemaradnak, mit tudok tenni?
A felszerelést hogyan érdemes összeállítani a verseny elõtt?
Kik lehetnek az új igazolások?
3. szezon, Health Net, július vége.
5 szponzori feladatból 3 teljesítve (kettõ lehetetlen volt).
Az utolsó: A Voelta Alturiason kellett viselnem a hegyi trikót egy napig. Nem hangzik túl nehéznek.
Az elsõ szakaszon 1 hegyi hajrá volt, aki viszi, azé a trikó.
Természetesen a korai szökésben volt egy emberem, aki viszonylag jól bírja a hegyeket.
Sajnos volt egy sprinthajrá útközben, illetve a CPU csapatok szerint veszélyes ember a szökésben, mert a sprintig befogták a szökevényeket és lement a sprint.
Utánna újabb szökés alakult ki, ahova ezúttal egy másik, de hasonló képességû emberemet delegáltam.
6 km-el a hegyi hajrá vége elõtt a sor elejére álltam és tempot diktáltam, de csak annyira, hogy a végére ha kell, támadni is tudjak. 4 km-el a vége elõtt ketten betámadtak, de nem volt elég erejük, sima infinity relay-jel tartottam õket, majd 1,5 km-el a vége elõtt a legjobb pozicióból támadást indítottam.
Csak egy ember jött velem, de megelõzni nem tudott, így meg volt a hõn áhított hegyi trikó.
A második szakaszon is csak egy hegyi hajrá volt, ugyanannyi pontért, így, holtverseny, de jobb finish pozició miatt 2 napig viselhette emberem a hegyi trikót.
Szponzori feladat teljesítve! Yeah!
Jelenleg csapatom 4. a kontinentális touron, cirka 300 ponttal lemaradva a feljutó helytõl.
A csapatomat még a szezon elején 3 részre osztottam, és Garzelli vezetésével augusztusra, Sacci vezetésével szeptemberre, míg Sutherland vezetésével októberre idõzítettem a csúcsformájukat.
Talán nem lehetetlen annyi pontot gyûjteni, hogy meglehessen a feljutás, ami azért nagy bravúr lenne.
Ennyi.
Mehet tovább a warez...
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
ott megtalálod.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Lenne egy kis problémám ...
1. szezonom kezdtem és aug 31.-én kiir vmi olyat hogy regisztrálnom kéne x
versenyzöt a VB-re,de sehol nem találok olyat ahol lehetne ... Ilyenkor mi a teendö?... Elöre is köszi a választ :)
Mien verziód van?
az nem lehet hogy a cracka baja? te mijen crackot haszálsz?
pls segíts pls pls
Ha nem megy akk kapcsoldd vissza.
De am. neked nem szokott a játékra rákérdezni mert akkor tiltás feloldás vagy hasonlóra menj.
Ha ez se segít akk rakdd újra és a c meghajtós mappákat töröldd ki.
Remélem valamelyikkel mûködni fog.
vagy keress rá
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Egy kérdés: mindenki mellé kell trainert leigazolni vagy lehet egyeseket trainer nélkül hagyni és úgy is fejlõdnek, ugyanis valaki mellé magát az atyaúristent is hozzá rendelhetném a bonus kategória akkor sem megy 0% fölé.
És hol találom a pro cycling manageres mappákat?a C meghajtón belül???
PLS valak segítsen pls fontos lenne!!!!<#rinya>#rinya><#rinya>#rinya>
Amikor elakrom indítani a Carrier módot kidob ez mért van ????
pls segítsen valaki!!!!
Bemész a fickó adatlapjára és a "purchase" ???? feliratú gombra kattintva, hajrá.
Eladni meg akkor tucc, ha valaki ajánlatot tesz érte.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Azt szeretném kérdezni,hogy a Pro 2008-ban hogyan lehet versenyzõket eladni és venni? Válaszotokat elõre is köszönöm!