2111
A megmaradási törvények vesztették értelmüket
-
#1871 "Egyébként azt én is kissé durvának találom, hogy a történelem során egyedül az USA irthatott ki népeket büntetlenül,"
No itt azért a te emlékezeted is szelektív. Sztálin kollektív bűnösség megállapítása egyes népcsoportokra és komplett deportálásuk az smafu? Kit vontak érte felelősségre?
"illetve vethetett be büntetlenül tömegpusztító fegyvert."
Irakot és Iránt ki büntette meg? A vegyifegyver is annak minősül a nemzetközi jogban asszem. Mellesleg akkor háború volt. Nem lehet összehasonlítani a helyzetet mással a későbbi időkkel. A bevetés miértje is már 1000000-szor meg volt magyarázva. Sajnálatos tény használata, de így kevesebb amcsi és JAPÁN is halt meg. Nos?
Akkor az atomfegyvert jelentőségét nem nagyon látták át. Csak egyszerűen egy nagyobb bombának gondolták nem kezelték úgy fegyverként. Aztán persze ez elég hamar megváltozott. -
#1870 "Ne ferdíts, ne titkolj!
VOLT LOPAKODÓ a II.VH-ban.
DeHavilland Mosquito, az egyik legjobb, leggyorsabb brit vadászbombázó.
Csökkent radarészlelhetőségét annak köszönhette, hogy a sárkány legnagyobb része
FÁBÓL VOLT :)"
Ezt már egyszer asszem írtad. Ez nem igaz. Valóban kicsit kisebb volt a radar keresztetszete, de ez csak a háború elején számított. A későbbi radaroknak nem volt nehéz észlelni. A gyerekcipőben járó technikának nehezebb volt kiszúrni, de azért ne csináljunk a bolhából elefántot....
A borítás volt fából, meg egyes tartók. Viszont volt benne cirka 50'000 db fém szegecs és a futómű áramvonalazó lemeze is fém volt ahogy a légcsavar is. Ezek önmagukban elég decens visszaverő felületek... -
#1869 Sajnos csak most értem ide. A válaszból amennyire láttom itt is tobol exy1. Baromság, baromság hátán... -
uwu #1868 Szerintem teljesen jogos volt, többek között én is felhívtam a figyelmét arra amit műveltél.
Az a gyanúm, hogy nem is szándékozol felhagyni ezzel, ebben az esetben ne csodálkozz, ha kapsz még pár törlést. -
exy1 #1867 Ez nem cenzúra. Ez kicsinyes bosszúállás. -
exy1 #1866 "Most akkor exy1 összes hsz-ét törölték az összes topicból vagy mi?"
Hát igen, ez történt. A trágárkodás, a kekeckedés bent maradt. Az értelmes beírások mind törlésre kerültek. Gartulálok a moderátornak! -
#1865 úgy tűnik... amiket itt összehordott, nem is csodálom.
a gond az, hogy ezzel csak az összeesküvés-elméletét erősítettük meg, miszerint itt is megy a cenzúra, nem viselik el az igazságot stbstb -
uwu #1864 Inkáb térjünk vissza az eredeti témához. -
uwu #1863 Meglepő? -
HUmanEmber41st #1862 Off
Most akkor exy1 összes hsz-ét törölték az összes topicból vagy mi?
On -
#1861 atyaég, mi megy itt... az evolúciót is a gonosz világhatalom találta ki? nabazz. azért az tetszik, hogy egy elmélet/vélemény egyetlen alátámasztása a másik sértegetése, meg hogy "én ezt tudom, de nem mondom el". Akkor minek írod le?
Amúgy, tudom ajánlani kapcsolódó irodalomnak U. Ecotól A Foucault-inga c. könyvet, összeesküvés-elméletekhez kötelező olvasmány :) -
#1857 Ja, meg generálja a témákat. Itt volt uwu egy sörre ma, aztán röhögtünk egy jót az itteni állapotok kapcsán. :)
Meg továbbvíve azt a gondolatot, hogy a világ egyik felének történéseinek pontos megjóslására a másik feléből számítógépet kell építeni, arra jutottunk, hogy akkor már érdemes az univerzum összes anyagából számítógépet építeni, mert akkor egyrészt jósolni sem kell, másrészt az történik majd, amit akarunk.
De kell hagyni egy embert, aki kezeli. Mondjuk vállalom szívesen, csak félő, hogy Crysisoznék rajta... :P -
#1856 Ja, tudom. Én sem értem, talán arra jó, hogy pontosítok, utánaolvasok dolgoknak, és összeszedem a gondolataimat.
Blogot is írhatnék, végülis... Legalább egyben lenne. Na mindegy, arra még nem szántam rá magam. -
#1855 dronk, szerintem ma már ne hergeld magad, mindenki láthatja h exy nem normális, ezt senkinek nem kell bizonygatni, mindenki láthatja. őt meg hiába is győzködöd. -
#1854 Igen, egyébként erre gondoltam még, hogy jogász, az lehetsz. Egyetem is, való világról nem is nagyon kell tudni... Simán lehetsz tanár ott is.
Tekintélyelv-fóbia, paranoia...
Ja. Mondjuk egy Pázmány. Biblia is helyére kerül...
Egész kerek a kép.
Na? Közel járok? -
#1853 "Miért nem kérdezted normálisan?"
Hát menj a picsába, én leírtam, csak te basztál elolvasni.
Mert kiakadtál azon, AMIT ELŐTTE TE ÍRTÁL. Hát most erre mi a faszt mondjak?
"Fantáziadús vagy, de nincs szükség ilyesmire. Van más titkos technika is, nem csak ez az egy."
Van másik technika is, amit nem használnak?
"Hogy egy mi? Ez nálad valamiféle humor akarna lenni?"
Igen, annak egy formája. Szarkazmusnak hívják, a lényege, hogy nekem vicces, neked meg kellemetlen. Tudod, a fogadjisten része...
"Ledobni igen, átvinni az óceánon viszont még nem. De nagyon közel voltak hozzá. Sürgős volt a megakadályozása. Nem is volt rendesen előkészítve. Ennek a kapkodásnak lett áldozata, ott halt meg a legidősebbik Kennedy fivér is..."
Tényen nem változtat.
Egyébként azt én is kissé durvának találom, hogy a történelem során egyedül az USA irthatott ki népeket büntetlenül, illetve vethetett be büntetlenül tömegpusztító fegyvert. Ezek valóban tények, de ez az erősebb kutya baszik elv, nem kell mögé semmi bonyolultat képzelni. Megtehetik, érdekük is fűződik hozzá, megteszik, aztán senki nem mer szólni. Nem kell hozzá összeesküvés, csak erő és szándék. Az meg van.
"Picit kezdesz normális lenni, aztán ezzel zárod. Ember, te egyedül vagy ilyenkor, vagy diktálnak neked ketten?"
Miért a fúzió tán maghasadás? Az egy dolog, hogy kell hozzá egy "hagyományos" atombomba is, kvázi gyújtószerkezetként...
Ha emlékszel még, ezek példák voltak arra, hogy milyen fejlesztések történtek a II.vh _ÓTA_. Na, hidrogénbomba, például. Ha tudtak is a németek atomot hasítani, egyesíteni még biztos nem. Ennyi. Példa arra, hogy haditechnika, és fejlődött. Quod erat demostrandum.
Te meg személyeskedsz. Azt is csak tippeltem, hogy ez volt a bajod azzal a mondattal, mert el nem árultad, mi olyan felháborító rajta.
Na mindegy. -
#1851 Ja, még annyit, hogy:
"Időpocsékolás"
Ezt egy hónappal ezelőtt még elhittem. Egyszerűen képtelen vagy válaszolni erre a kérdésre, nem találsz fogást, hát elkezdesz köcsögölni.
Olcsó, szar húzás, és nagyon átlátszó. Főleg hogy legalább egy hónapja itt baszod a rezet. -
#1850 "Sohasem értettem mi visz rá embereket arra, hogy így viselkedjenek."
Tudod, már mondtam is, többször is, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
Ha pöcs vagy, kapod az oltást. Stílusom is ennek függvényében csúszik alpáriba.
Ja, azt, hogy épp mikor vagy pöcs, azt önkényesen határozom meg - de biztos vagyok benne, hogy te is tudod, mikor vagy épp pöcs.
E'vvan. Én már csak ilyen vagyok. Meg úgy jópár ember még rajtam kívül, úgy...ööö...mind, akit ismerek.
"Felfoghatod úgy is. De van más magyarázat is. Időpocsékolás olyanokkal tárgyalni akik azt várják, hogy valaki valamiről meggyőzze őket. Ha valamiről meg szeretnél győződni, tájékozódj és győzd meg te saját magad. Ennyire egyszerű."
Tájékozódtam. Erre a következtetésre jutottam. Igen, tájékozódás közben belefutottam ezekbe az információkba is, de annyira ellentmondanak az összes többinek és a józan észnek, hogy hulladékként kiszórtam.
Te nem. Érdekelt volna a véleményed, hogy szerinted miért pont ez lenne igaz, de csak gecizést kaptam megint, két sorban, hát akkor kapd be, de tényleg.
"Azt viszont nem hogy azzal bombáznak."
Igen, én meg erre mondtam azt, hogy pont ez a kérdés, hogy ha van nekik, akkor miért nem használják?(Ugye nem fogunk végigmenni az egész eddigi beszélgetésen?) Bombázásra, pl. Azt mondod szállító. Aha, akkor mit szállítanak vele? Én bombát szállítanék, ha lenne ilyenem. Kimennék a légkörből, célpont fölé szállnék, irtózatos sebességre gyorsulnék, aztán elengedném a bombát, a gépet meg megállítanám, gravitációs hajtómű, ugye. Nem is kéne bombát dobálni, elég lenne követ - meteoritot.
Hát ennyi. Ha lenne, nekik, nem szaroznának ilyen béna F-22-esekkel, ami csak légköri repülésre képes.
"Hitler akarta lebombázni amerika legnagyobb városát."
Hjah, meg szét akarta bombázni Angliát, meg meg akarta hódítani az orosz olajmezőket... Nosztalgiázol?
"A németek már 39-ben tudtak atomot hasítani."
De bombát ledobni meg nem tudtak. Ez is történelem. Mellesleg tökmindegy, ott van a hidrogénbomba, az meg nem is maghasadás. -
#1847 Ehh, fület-farkat behúzva menekülsz...?
Ja, meg elgondolkodtatóul két idézet tőled:
"Az intelligenciához és a műveltséghez ugyanis hozzátartozik a másság elfogadás, a beszélgetőpartner véleményének, mondanivalójának tiszteletben tartása. Gondolom nem kell magyarázni, hogy az aki mindenhol ezek ellenében viselkedik az miért nevezhető primitív bunkónak, mintsem művelt elmefőnek? Bizony, ez ilyen egyszerű. A stílus maga az ember."
vs
"Mert én azt írtam neked, hogy csészealjakkal bombáz? És ilyen stílusú az egész beírásod? Bocs, de akkor nem olvasom tovább."
Az már csak a hab a tortán, hogy tényleg te írtad, hogy van nekik.
Mindegy, úgy látszik sosem lesz belőled még gerinces sem, nemhogy ember... -
Garga Pitic #1846 Ne ferdíts, ne titkolj!
VOLT LOPAKODÓ a II.VH-ban.
DeHavilland Mosquito, az egyik legjobb, leggyorsabb brit vadászbombázó.
Csökkent radarészlelhetőségét annak köszönhette, hogy a sárkány legnagyobb része
FÁBÓL VOLT :) -
#1844 "Titkos és kevésbé titkos technikai eszközök a katonai nagyhatalmak kezében. Például a gravi-hajtóművel ellátott szállítóeszközök létezése. (Ismert nevükön csészealjak.)" -#1814
Tudod, épp az lenne a kérdés, hogy miért nem? -
#1841 "
Először is ellopta. Hitlertől a Pennemünde szigetról. Ez ma már nyílt titok. Másodszor, miért ne fejlesztené tovább? Harmadszor, miért ne használná? Mert nem téged szállít vele a hetes busz helyett? De, használja. Ha tetten akarod érni, nézd meg a külkereskedelmi egyensúlyát. Például az uránfelhasználást. Mit gondolsz honnan van neki? Használd! Keresd meg az uránbányáit és nagyíts rá a környékre. Mit látsz? Hogy természetvédelmi parkok vannak a helyén? :-) Hogy nincs egy sem? Nalátod. Mégis van neki valahonnan. Ha nem találod ki honnan, ne másban keresd a hibát."
Nem, nekem nem az a bajom, hogy nem találom ki, honnan. Járt ismerősöm katonaként Afganisztánban, egy volt osztálytársam most akar menni.
Ha meg akarsz nézni egy háborút, megteheted te is.
Amerika nem császealjakkal bombáz, hanem B-2-esekkel, Raptorokkal meg Tomahawkokkal. És azoknak a közelébe sem fognak odaengedni, persze.
Ezeket a fegyvereket, már amiket használ is, pályázatokon(közbeszerzésen?) keresztül szerzi be. Tudod, amerikai álom, szabadság, privatizáció, ilyesmi. Fegyvert is vállalatok gyártanak. Lockheed, Boeing, Armalite, meg a többi. Ráadásul kurva drágán, persze. Sőt, ha elég jó vagy, gyárthatsz nekik fegyvert te is.
Amennyiben vannak csodafegyverek, miért nincsenek bevetve?
Miért gyártatnak iszonyat drágán fegyvert, küldenek embereket életveszélybe?
Ezek olyan ellentmondások, amik mellett nem lehet elmenni! Én nem tudok.
Te azon tényleg meglepődsz, hogy a google earth-ről le van fotosoppolva minden stratégiai fontosságú dolog?
És arról tudsz, hogy GPS-szel vezérelt ICBM-mel nem találnád el amerikát?
Ugyanaz a kategória, nyilván nem tesz publikussá adatot, ami felhasználható ellene. Ez teljesen alap. Főleg a terrorpara óta.
"Elképzeled, hogy Hitler óta nem volt katonai fejlesztés?"
Nem, azt úgy tűnik te képzeled:
"Amit látsz, az már akkor megvolt."
Nem, nem volt meg.
A lopakodás teljes egészében újkori, 80-as évek, hidegháború. A Vietnámi "zsírúj" (58-as) F-4 Phantom egy horror lopakodási szempontból, pl. A németeknek nem volt radarjuk sem, nyilván az elkerülésére sem dolgoztak ki technológiákat.
Az M16-os kiemelt irányzéka, hogy stabilabb célzást tegyen lehetővé sorozatnál szintén újdonság, Vietnám.
A reaktív páncélzatok. Első öbölháború. Az aktív rakétavédelmi rendszerek. Mostanában, M1A2, T90.
Az irányított és precíziós bombák, rakéták. Irak 1, de inkább Afganisztán, és Irak 2. Közben picit Izrael is.
Atombombájuk sem volt a németeknek, végeredményében, a hidrogénbomba meg pláne újdonság.
A TALON illetve SWORDS felfegyverzett robot. Attól most egy kicsit megijedtek, mikor egy gyakorlaton ráfordult egy baráti katonára.
A Predator robotrepülők.
A LandWarrior rendszer. Tavaly próbálták ki.
Ezek mind újdonságok. Nagy részüknek se híre se hamva nem volt 50 éve.
Tudod: azóta ennyit fejlődött a tudomány... És persze a haditechnika. De ennyit. Ha többet fejlődött volna, akkor azt látnád. És látnád, ugyanígy, tuti. Ha lenne jobb, bevetnék. Ez ilyen, a háború azért kell, hogy az új kütyüket be lehessen vetni. És be is vetik.
Emellett nem a létezésük tényük titkos(bár biztosan van ilyen is, de az tuti, hogy semmi egetrengető), hanem a konkrét technológia.
Például az M1A2-esen tuti, hogy reaktív páncélzat van. Azt, hogy ez milyen rétegrendben... na arról senkinek nincs fingja se, ha meg van, lelövik, ha elmondja.
Teljességgel érthetetlennek tartom, hogy hogyan gondolod azt, hogy van olyan fegyverük*, amit nem vetnek be, mert csak. Mert annyira titkos, hogy nehogymár. Ez nekem teljesen magas. Még elképzelni sem tudom, hogy ez hogyan érné meg, kinek érné meg, kinek állna érdekében: nem a legjobban használható eszközt vetni be egy háborúban.
Meg tudod ezt magyarázni?
*Nem tömegpusztító fegyverre gondolok, az gyakorlatilag semmire sem használható. Kell a nyersanyag, kell a terület, kell a munkaerő, nem lehet csak úgy felelőtlenül atomozni... De azt simán elképzelhetőnek tartom, hogy van már világvége-fegyver, amiről nem tudunk, akár olyan formában, hogy 1000-szer annyi atomrakéta felhalmozva, mint amit a legvadabb összeesküvés-elmélet tippel. (Hehe, ez paradoxon :D )
De azt erősen kétlem, hogy valami világmegváltó technológiájuk lenne. Akkor használnák. -
uwu #1840 Egy intelligens ember reakciója nem ilyen, főleg mikor a világ nagy dolgairól van szó.
Nagy égés ilyet írni egy tudományos topikban. -
Garga Pitic #1839 Arcodat vedd takarékra, légy szíves.
Konkrét kérdésre vártam volna (VÁROK) választ a #1830-ban.
Szóval? -
Garga Pitic #1837 Érdekelne? Miért? -
HUmanEmber41st #1835 Ha fel lehet tenni a kérdést, akkor az létező valami. A semmiről nem tudsz beszélni.
Mindennek van oka.
Hidd el, ez nem "üres szócséplés".
Annak is van oka, h itt forumozunk és előjöttél egy elég érdekes meglátással.. -
Garga Pitic #1834 Egy X-akták szintű koholmány nem is győz meg semmiről, legfeljebb szórakoztat.
Érdekelne, miért hiszi el vagy tartja valósnak olyasvalaki, aki pl a törzsfejlődés érvrendszerét semmisnek nevezi, a "hivatalos tudomány" eredményeit hamisításnak tekinti. -
clio1616v #1831 Kicsit elment a téma.
De erről eszembe jut más, bár igazából nem is biztos hogy nagyon elmentünk a témától.
Az ember okkal teszi amit tesz, kevés a reflex szerű (nem tudatos) válasz reakciója.
Ezért azt feltételezi (hibásan), hogy a Világban is okkal történik minden. Ki teremtette a Világot, Istenes dolgok stb.
Miért kellene mindennek okának lennie?
Csak az embernek (élőlényeknek) vannak céljaik, amikért lépéseket tesznek.
Annak hogy a Nap hőhullámokat sugároz annak nincs semmilyen oka.
Nem azért van a Nap, hogy ne fázzunk :)
De nincs is értelme, hogy miért van vagy miért nincs valami. (csak az ember teszi fel ezt a kérdést) -
Garga Pitic #1830 Neked van-e bizonyítékod a "nyilt titkokra"?
Peenemündéről általában a német rakétaprogram illetve annak porig bombázása jut először az emberek eszébe.
Amerikai urán: rengeteget szerez be külföldről, Ausztrália és Kanada a két legnagyobb termelő.
A 70-es évek óta nem szükséges a felszín megbontása, az ércmező kimerülése után akár nyoma sem marad a tevékenységnek, ha úgy akarják.
A régi bányák meg miért ne volnának meg?
Patyomkin-falva. Oké. És miért vagy benne ennyire biztos, hogy neked jók az információid? -
Garga Pitic #1828 Neked van bizonyítékod? -
#1826 Ezt látszik még az is alátámasztani, hogy az egyik legfontosabb stratégiai nyersanyag még mindig az olaj. Az meg leginkább tankhoz, repülőhöz, csapatszállítóhoz kell.
A legnagyobb fenyegetés meg még mindig az atombomba. -
#1825 Ez most megint kekeckedésnek lesz titulálva, pedig engem tényleg érdekelne, hogy ha az USA rettenet pénzeken ilyen szuperfegyvereket fejleszt ki, akkor miért _nem_használja_őket_?
Miért mindig csak bombázásról, cirkálórakétáról, géppuskás robotról, robotrepülőről, rakétát lelövő lézerről, lopakodó repülőről, hajóról, atomtengeralattjáróról, landwarrior-rendszerről, exoskeletonról van szó?
Ez mind-mind olyan cucc, amivel hatékonyan lehet megölni másokat.
"Azokat az eszközöket, amik léteznek és biztosítják a katonai fölényt, a jólétet."
Ezek sorban: M4, M1A2 Abrams, AH-64 Longbow, F-22 Raptor. Legalábbis ezek vannak bevetve jelenleg erre a célra.
" Azért. Elvakult szkeptikusok azonban mindig elhiszik (és másoktól is igyekeznek kikövetelni a hitet) hogy ezek a dolgok nem léteznek. Pedig de. Léteznek, és a lénárdi fizika fejlesztésével ragyogóan leírhatóak lennének."
Valahogy egyik sem ilyen.
Szaddamot sem egy csésze tea mellett agykontrollizálták le, hanem odamentek, szétbombázták az országát, leverték a hadseregét, és felakasztották, mint egy kutyát. Aztán azóta meg nem tudják életben tartani a katonáikat, sorban robbantják fel, lövik le őket. Ha ez csak fedősztori, akkor drágább, mint amit fed. -
uwu #1821 Akkor ezt meg is beszéltük. -
#1819 "Miért nem olvasol? A fizika topikban például belinkeltem neked.Nem kell mindent mástól várni. Minden változik. Kövesd!"
Nem találom. Nibiru van, meg rákellenszer, meg Lénárd.
"Vegyünk egy példát. Ha nem volt ősrobbanás, akkor a világyegyetem nem ennyi és ennyi éves."
Ez tiszta.
" Ebből viszont az következik, hogy a Naprendszer sem ennyi vagy annyi éves."
De ez szerintem nem következik belőle. Más a modell. Legalábbis én ezt úgy tudom, hogy az ősrobbanás abból jön, hogy a van a vöröseltolódás, ami a Doppler-effektus, csak fényben, ebből kiszámoljuk a legtávolabbi csillagok sebességét, azt visszavezetve meg kiderül, hogy mikor voltak egy helyen.
A nap életkora meg onnan jön, hogy látunk xmillió csillagot, amik ilyen-olyan "életkorban" vannak, gyakorlatilag össze lehet vágni egy mozit belőlük. Ezen a skálán elhelyezzük a Napot, és kijön a kora.
A kettőnek nincs köze egymáshoz.
Ha ezt te nem így gondolod, akkor szerinted ebben hol a hiba?
Tehát szerintem nem dominó-elv, én ezért nem értem, hogy miért mondasz ilyeneket...
De épp ebből kifolyólag nem is tragédia, ha megcáfolják az ősrobbanás-elméletet, mert nem alap, csak egy "modul". A tudomány határterülete, valószínűleg örökre az is marad (tehát csak cáfolatlan hipotézis marad, ugye konkrétan bizonyítani ezt nem lehet, de nem is kell). Én úgy érzem, hogy kissé túldramatizálod a dolgot. Ennek például gyakorlati haszna nincs, igazából a történelem hatásköre. (Na jó, ez elég sarkos volt :P )
Viszont például az evolúciós elmélettel kapcsolatban nem ugyanez a helyet, mert annak gyakorlati haszna kézzelfoghatóan _van_, főleg az orvostudományban és a géntechnikában, de a mezőgazdaságban, állattenyésztésben, egyebekben is. Annak sem az a célja elsősorban, hogy megmondja mi _volt_, hanem hogy megjósolja, hogy mi _lesz_, és ezt elég korrektül teszi, még ha ezt nem is akarod észrevenni, akkor is.
Visszatérve még a határterületekre: ott teljesen természetes a bizonytalanság. Bizonytalan, amíg elég adatot nem gyűjtünk, hogy a párhuzamos elméleteket bebizonyítsuk, vagy cáfoljuk. Ha ez megtörtént, elkezdjük alkalmazni a gyakorlatban is, megszaporodnak a találmányok a témában.
150 éve ez a határterület a fajok kialakulása volt, mostanra arról van elég adat, hogy eldöntsük, melyik volt a frankó (tudom, te ezzel nem értesz egyet).
100 éve az elektromosság volt ugyanígy.
50 éve az elektromágneses sugárzás és a maghasadás.
Ma meg a kvantumfizika, meg standard model, ilyesmik. Az LHC-t is pont azért építettük, hogy bizonyítson vagy cáfoljon.
Mindig voltak párhuzamos elméletek, de nem véletlen, hogy nem azokat tanítják. Egyszerűen az van, hogy amit tanítanak, az bizonyult helyesnek. Az _érdemes_ arra, hogy megtanítsák. Abból kiindulva készültek valóban működő találmányok, módszerek, eljárások.
Az a szörnyű, hogy ez az egész tudománytörténet számomra teljesen átlátható, tiszta, és logikus. Ha megfeszülök, sem tudok mögé összeesküvést látni, meg olyan világvégét, amiről írsz.
Azt hiszem most elég hosszan kifejtettem az álláspontomat, szeretném, ha rámutatnál, hogy ebben a gondolatmenetben szerinted hol a hiba...
"Érted ezt?"
Nem. -
uwu #1818 Semmilyen megbízható forrás nem utal gravitációs hajtóművek létezésére.
Logikailag is lehetetlen, hogy olyan dolgot tervezzenek, és aztán megépítsék, amiről nem tudják, hgogy hogy működik.
A tudomány definíciója valóban más, de az én rövid, de tömör megfogalmazásom nem mond neki ellent, csak nem annyira teljes.
Egyébként én hidakat tervezek, és egy csomó dolgot ki tudok számolni.
A valóságot tényleg nem, de azt nem is lehet, de ez nem a tudomány bűne, az előző hsz-ben láthatod, hogy miért nem.
Te azt hiszed, ha minden törvényt tudsz bármit ki tudsz számolni, ez az ami tévedés. -
clio1616v #1816 Szerintem ebből nem az következik, ebből az következik, amit az előbb már írtam, hogy a rendszer hibás.
exy1 hozzászólásából, azt azért kiragadnám, hogy a katonai célokra alkalmazott tudomány nem egyezik meg a publikussal, amit az iskolákban tanítanak. -
uwu #1815 Az a baj, hogy a tökéletes modellt még elméletileg sem lehet megcsinálni.
Ha mindent tökéletesen pontosan szeretnél meghatározni, a következő lehetetlen feladatokat kéne megoldani:
1. Ismerni kéne az összes természeti törvényt (tegyük fel, hogy lehetséges)
2. Fel kell térképezni a világ összes alkotóelemét. A világ minden alkotóelemének tulajdonságát egyetlen időpillanatban, mert a legtávolabbi elem is hatással van minden másra. Sajnos ez a mérés nem lehetséges.
3. Ezt az információt el kell tárolni valahogy, hogy nekiállhassunk számolni. Sajnos ez is kivitelezhetetlen.
4. Nagyon sokat kell számolni, de biztos, hogy az esemény hamarabb történik meg, minthogy kiszámolnád, másrészt a világ felét fel kéne használni a maradék szmításához.
Szerintem ebből az következik, hogy csak olyan törvényeket ismerhetünk meg, amiknek a tárgya az adott technikai szinten mérhető, a rendelkezésre álló információtömeg kezelhető, és a számítás elvégezhető.
A korlátot a technológiai szint adja, és valószínűleg sohasem ismerjük meg az összes törvényt. Ha mégis sikerül tohasem készíthetünk tökéletes számítást, ezért nincs értelme a tökéletességre törkedni, viszont a minél pontosabb számításra igen, az előreviszi a tudományt.
-
clio1616v #1813 Nem csak a szemeddel látsz, még mindig nem érted. De ahogy a mellékelt példa is mutatja, a látás összefonódik még a magyar nyelvben is a tudással. Innét is látszik mennyire kitüntetett szerepe van a látásnak, mint érzékelésnek a tapasztalásban. -
uwu #1812 Végre kimondtad mi a bajod.
A valóságot látod ha kinyitod a szemed
De azt hiszem értem a problémádat.
Szerinted akkor jó a rendszer, hatökéletes eredményt tud szolgáltatni?
Tehát pl. tökéletesen meg tudja valaki jósolni, egy kísérlet eredményét? -
clio1616v #1811 Te azt mondod, hogy a jelenlegi rendszer elég jó.
Én azt mondom, hogy a jelenlegi rendszer hibás.
Nem kell ezt túlbonyolítani, abból csak Gordiuszi csomó lenne, vagy már van is.
Én a valóságot akarom látni, nem modelleket. Nem hiszek el semmit, az óvodások hisznek a Mikulásban.