772
Szcientológia - a káros \"egyház\" (inkább szekta)
-
#290 Én nem okoskodok, hanem elmondtam, amit tudok.
Engem is reformátudnak kereszteltek, csak után a a suliban fel kellett venni a római katolikust. De egyik vallást sem tartom, mint mondtam. -
jefferson83 #289 Azt is megjegyezném, hogy csak azért egyház mert így nem kell adót fizetniük az USA-ban. -
jefferson83 #288 Ez no comment. Aki ezt képes kitölteni arról megvan a véleményem. Rábeszélés ide vagy oda nagy marha aki erre tollat ragad.
UI: még csak az első képig jutottam :) -
jefferson83 #287 "...egyszerűen a rendszer fenntartására megy el a "bevétel"."
Ezt te sem gondolhatod komolyan. A világ nem így működik. Van 1-2 okos emberke is az "egyházban" (akik nem hisznek ebben, és aki nem hiszi az csinálja nagyüzemben és keményen) akinek már nincs gondja a napi kenyéradagra az biztos.
Gondolj bele az ember nem olyan természetű, hogy egyszerűen csak milliókat hagy kifolyni (ERGO HÜLYESÉGRE) a kezei közül. Egy-két ember talán, de ott ahol százezrek vannak ott ezt kizárt dolognak tartom. -
#286 Nem az mert ha az lenne nem járna ide. Hiszen tilos nekik az sg-re jönni mert itt hazugok az emberek és negatívan állítják be a vallást. -
#285 Csak nem szcientológus vagy te is, hogy ennyire véded ezeket a szemeteket? -
#284 Amúgy megmondom, hogy mi lenne, ha megfenyegetnéd őket.
Semmi.
Ezek az emberek tényleg hisznek abban, hogy a nemes cél érdekében cselekszenek, az ő lelkiismeretük tiszta.
Barátnőm mesélte, hogy egy jó barátnője most tudta meg 19 évesen, hogy van egy 10 vagy 20 millás tartozása. Érted, 19 évesen. Még semmit nem csinált az életben. Jól indul neki. Kiderült, hogy 18 évesen apja aláiratott vele egy papírt, így örökbefogadott egy veszteséges céget, mert apja nevére már nem lehetett kölcsönt felvenni.
Én is írtam már alá így papírt, amit szülőm nyomott a kezembe, -hogy nem olvastam végig.
És miért? Mert bízom bennük.
El tudom képzelni, hogy aki ilyen szerződést ír alá a szcientológiával, ha elolvassa, ha nem, az is bízik bennük.
Azt kell látni, hogy ezek nem rosszindulatu emberek, akiket pisztollyal kéne fenyegetni, én el tudom képzelni, hogy akár a piramis legtetejéig ilyen emberek vannak benne, mint a riportban szereplő ürge, és a pénzt sem a piramis legcsúcsán álló egyetlen, vagy pár rosszindulatu ember zsebeli be, hanem egyszerűen a rendszer fenntartására megy el a "bevétel".
Azt látom, hogy ez egy zseniális tervezésü önfenntartó rendszer, ami emléket állít Ron Hubbardnak.
Akiket beszerveznek, azoknak több, mint valószínű nincsenek olyan prekoncepcióik a szcientologiával kapcsolatban, mint nekünk itt, így részben jogos is, hogy "engem soha nem tudnának beszervezni", másrészt elég kevés képzelőerővel bír, aki nem tudja elképzelni, hogy erős, intelligens, jólszituált embereket hogyan képes ez a rendszer behálózni, csak mert nem rendelkeznek ezekkel a prekoncepciókkal.
Most őszintén, innen az sg fórumon hányan hisznek a telekinézisben, nwo-ban, abban, hogy nem volt holdraszállás, meg hasonlókban? Menj át a telekinézis topicba, nézd meg, ott sem hülye, se nem gyenge emberek vannak, egyszerűen így látják a világot.
Japánban a cégek elvonulásokra küldik az alkalmazottaikat, mert jobban teljesítenek tőle, nyugodtabbak, higgadtabban tudnak döntéseket hozni, hatékonyabban oldják meg a feladataikat.
El tudom képzelni, hogy a hatékonyabb vezetést is lehet tanulni, nem véletlen épülnek erre iskolák.
Aki tudja, mi ez a szcientológia annak nem kell pisztollyal kopogtatni náluk, hogy hagyják békén, akit pedig beszerveztek, azok örülnek is, hogy ott lehetnek, ők azért nem kopogtatnak pisztollyal. -
homeless #283 Annyira bírom, hogy itt mindenki annyira tökéletes.
Az meg a másik, hogy sokszor a cégek küldik el az összes vezetőjüket ilyen tréningekre. -
#282 nocsak
ez a legkedvencebb egyházam, nagy rajongója vagyok, ezmég túltesz a katolikus 1házon is :)
életem egyik nagy vágya, hogy egyszer egy mélyen hívő szcientológussal elbeszélgethessek és rögzíthessem is azt, a későbbi szarráröhögés céljából. demost komolyan :) -
#281 Az meg a másik hogy az ilyen "hogyan legyek jobb vezető" stb tréningekre általában a gyengébb jellemű emberek mennek el. Hiszen egy határozott jellemű (ez esetben)vezető szükségtelennek találná ezt a tráninget. -
Mirk #280 Azért tudják beszervezni az embereket, mert a kezdetek kezdetén még nem mondanak nekik semmi konkrétat, csak hogy gyere meggyógyítunk, utána tök király leszel, jobban fogsz tanulni, nem lesz méreg a szervezetedben meg ilyenek. Közbe fizeti a pénzeket, de ilyenkor még mindig fölfogható ez az egész egyfajta wellnessként, csak közbe szövegelnek is valamit:)
Mikor eljön Xenu a bombákkal és az ember számára a végső megvilágosodás, addigra már annyira benne van a dologban, hogy esetleg el is hiszi... -
homeless #279 Figyelj ez nem úgy van, hogy odamennek hozzád és megmondják, hogy vagy kitöltöd az önéletrajzukat vagy jön xenu és felrobbant hidrogén bombával.
Amikor először hallottam erről én se tudtam elképzelni, hogy hogy képesek normális embereket rávenni, de azóta utána jártam.
Nézd meg pl a #238-ba lévő linket. Ki gondolná, hogy ebben is az ő kezük van? Vannak felnőtteknek is hangzatos trainingek: hogy legyünk hatékony vezetők, hogy legyünk megnyerőek, hogyan gazdagodjunk meg, stb... Ezekről senki nem gondolná, hogy bármi közük lenne hozzá. Lehet, hogy ezek nem rosz trainingek, de el tudom képzelni, hogy a fele agymosás, hogy később jobban bevegyék a durvább dolgokat.
Sok helyen a HR-esek is előszeretettel használják az oxford tesztet. A lenti videóba mondja az ex-szcientológus, hogy az apehnél is ilyet töltettek ki, de utánna kivették. Velem pár hete töltettek ki ilyet nem kis cégnél, amit csak most tudtam meg, hogy mi volt.
Aki teljesen elzárkózik az ilyenektől(mint pl én), azt nem lehet beszervezni. Aki nem azt be lehet.
Az meg, hogy a csávó hisz a megmagyarázhatatlan dolgokban nem azt jelenti, hogy hülye. Én is hiszek az ufokba. Inkább, mint istenbe. -
#278 Nem te vagy az, akinek már többen írtuk, hogy naív? -
#277 Ha megnézed ezt a riportot, ez a faszi se nem sültbolond, se nem beteg, egy elég kellemes stílusu, tárgyilagos felfogásu ürge.
mégis több millát ki tudtak belőle húzni. -
Dodo55 #276 Amúgy meg szerintem 3-4 éven belül(ez sok mindentől függ, főleg 1 bizonyos dologtól, de szerintem 2010-2011 a legkésőbb) ki lesznek tiltva, szóval aki nem tud semmit tenni, addig próbálja meg kibírni. -
Dodo55 #275 Volt azóta sok hsz, de azt hiszem 1-2 dolgot nem értettetek a hozzászólásomból.
Ezekután amiket megtudtam, akkor sem írnék alá semmi szart, ha pisztolyt fognának a fejemhez(na jó, akkor igen, de másnap az ő fejükhöz lenne pisztoly fogva...)
Meg mint mondtam el se jutnék az "írd alá a papírt" részhez, mert egyrészt nem érdekelnek az ilyen hülye tesztek, meg nem is vagyok az a fajta, aki elárul mindent, amik ezek a tesztek kérdeznek, mert gondolom van bennük olyan kérdés is, amire senkinek, de szó szerint senkinek nem válaszolnék.
A kikeveredésről meg annyit, hogy ki lehet keveredni belőle. Ők is piszkos(de még törvényes) módszereket használnak, hát akkor miért ne lehetne szintén piszkos, de még törvényes módszereket használni a kikeveredéshez?
Azért nem fognak megbüntetni, ha besétálok hozzájuk az egyik nagydarab 2 méteres ismerősömmel, meg azért se, hogyha egy másik ismerősöm meg pont akkor hív telefonon, amikor ott vagyok, és véletlenül rányomok a kihangosításra, és véletlenül pont azt kérdezi ez az ismerős, hogy nem -e tudok a közelben olyan boltot, ahol árulnak 9mm-es töltényeket...
Persze ehhez a telefonos dologhoz nem kell olyan ismerős, akinek valóban van fegyvere, elég ha ezt mondja.
Aztán ha nem szállnak le ezután, akkor lehet előttük oroszul ukrán akcentussal beszélgetni telefonon, fake CIA igazolványt kiejteni a zsebből véletlenül, meg ilyesmi.
Szóval célozgatni kell, lassan, óvatosan, fokozatosan, akár fake-elve.
Úgy gondolom ezek a dolgok megengedhetőek, ha már sehogy nem lehet őket lerázni.
Persze lehet, hogy semmit nem érnek ezek a trükkök, szerencsére soha nem voltam velük kapcsolatban még, szóval nem tudhatom, de ezek olyan dolgok, amitől esetleg megijedhetnek, de nem fognak érte börtönbe csukni(bár a fake igazolványért lehet :D).
Aztán még vannak durvább módszerek, de azok már a bűnözés közelében vannak, szóval azokat inkább csak végső esetben... -
feamatar #274 elnézést a súlyos nyelvi hibákért -
feamatar #273 a keresztény/keresztyén téma más ott is csak egy igaz egyházvan; csak aza baj h mindegyik azt állítja magáról hogy ő az igazi...
reformátusként római katolikus iskolába jártam így mindkét rendszerrel eléggé megismerkedtem, és hát úgy próbálnak megbékélni egymással; de azért mind tudja hogy jobb lett volna h pár száz évvel ezelőtt el kellett volna intézni a másikat...
a református és az evangélikus keresztyén(görögből) a görögkatolikus/rómaikatolikus keresztény(latinból); hülyeség de ez se mindegy; a református kátéban illetve sztem evangélikusban is benne van az hogy krisztus hívők( ami a kersztény/keresztyén ang christian szó megfelelője) szal lentebb van egy kis kavarás
a mormonokról csak annyit tudok ami a spermafiókában volt, abből nem tűntek rossz embereknek
-
#272 Akkor biztos a csajok seggét bámultad, mert a református egyház is keresztény egyház csak nem KATOLIKUS. pont a katolikus tanok ellen protestáltak. ezért protestáns...
És valóban 265-re vonatkoztatva
okoskodás előtt nézz utána -
Ronny #271 jövedem adó vigygálatra:DDDD
Ez valami szürreális Monty Python bevágá is lehetne -
#270 Érdemes elolvasni aki akar röhögni!
"Egyszer volt, hol nem volt (hogy pontosabbak legyünk, 75 millió éve), volt egyszer egy idegen galaktikus uralkodó, akit Xenu-nak hívtak. Xenu gondjaira volt bízva a galaxis ezen részének összes bolygója, a mi bolygónkkal, a Földdel együtt, amit azokban az idõkben Teegeeack-nek hívtak.
Xenu-nak volt egy problémája. Az általa irányított 76 bolygó mindegyike túlnépesedett. Minden bolygón átlagosan 178 milliárd ember élt. A túlnépesedéstõl meg akart szabadulni, ezért volt egy terve.
Xenu teljesen átvette a hatalmat hitehagyottak segítségével, hogy megdöntse a jó embereket és a Hûséges Hivatalt. Aztán pszichiáterek segítségével emberek millióit hivatta be jövedelem adó vizsgálatra, ahol helyette alkohol-glikol injekciót kaptak, ami megbénította õket. Aztán olyan ûrrepülõkre rakták õket, amik pontosan úgy néztek ki, mint a DC8-asok (csak nem légcsavarok voltak rajtuk, hanem rakétahajtómûvek)...."
Micsoda? Hogy ez egy buta történet?
Nos, mi is így vélekedünk. Noha, ez a történet a magja azon vallás hitének, amit Szcientológia-ként ismerünk.
-
Goth #269 hát, ez szány xDD ki akarok tölteni egy ilyet. -
#268 #266 -
#267 Igen, teljesen más a 3 katolikus egyház, a gk-knál pl. nincs cölibátus. -
Mirk #266 szerintem meg szépen együtt nézzünk utána aztán majd okoskodunk ha van rá bizonyítékunk:) -
Gumbo #265 a reformátusok is keresztények -
Ronny #264 most látom, hogy igazad van a keletei katolikus egyházakkal kapcsoaltban... többet nem okoskodom:) -
Ronny #263 akkor mi ketten valami tök más dolgot tanultunk:D -
#262 A református protestáns vallás.
Bocs, de 9 évig tanultam hittant :c
(keresztség ugyanúgy van náluk, de ettől nem keresztény) -
Mirk #261 lol -
Ronny #260 van benne valami, hogy nem lehet túl nagy élmény büdös és kövér családapákkal hálni:) -
Ronny #259 kevered a szezont a fazonnal:) A református egyház is keresztény egyház, mint ahogy a kopt és a szíriai egyház is az. Nincsen három katolikus egyház csak egy (a Római). -
Petko #258 http://hubbardtakesover.ytmnd.com/
-
#257 Wiki-n találtam. Néhány lefotózótt szcientológiás kérdőív-lap. Kicsir rossz minőség, de azért olvasható. Azért elég sok infót megtudnak így, legyen mivel zsarolni...
1
2
3
4
5
6 -
AranyKéz #255 Rossz fórumba is :P
Amibe akartam az az 'Általános eszmecsere' című fórumban található meg.
-
Mirk #254 rossz topikba -
AranyKéz #253 Hoppá, rossz fórumba írtam véletlenül.
-
#252 Én majd a halálom előtti pillanatban térek meg. Nem veszthetek semmit. -
homeless #251 "Anyád keresztanyja egy balfasz (sry)"
Nekem is ugyanez a véleményem róla.
Amúgy nekem nem a vallásos emberekkel van bajom, hanem azokkal akik már idegesítően fanatikusok, és mindenkire megpróbálják ráerőltetni a faszságukat. -
#250 Erről speciel nem tudtam; még a végén belépek :DD
(vicc volt)
[ték]