AMD Radeon Series

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

[HUN]FaTaL
#55385
Ezt a szabványrendszert hívják DirectX-nek.

http://goo.gl/gd6Zi5

SZilaJMaGGoT
#55384
Azért különböztetem meg a pc-tõl, mert pc-nél a sok féle hardver miatt nem beszélhetünk "szabványról".

annyira úriember vagyok, hogy még k*rvához is virágcsokorral megyek. :)

SZilaJMaGGoT
#55383
A sok féle hardver sok problémát vet fel. A nagy cégek a versengés helyett inkább létrehozhatnának egy szabványrendszert mint mondtam, s mindenki jobban járna. Éppen azért amiért a konzolok is sok bevételt hoznak, így egy ilyen rendszer is sokat hozna. Épp ezért nem értem a microfos mért nem dob ki egy xbox pc-t, mivel "oprendszert" is "fejlesztenek". Nem lepne meg, ha ezt õk lepnék meg. Bár ebben az esetben beigazolódna arty véleménye, mert drága inteles megoldás lenne benne(valszeg), aztán az amd is bepróbálkozna, megint szövetkeznének a cégek, s kezdõdne elõlrõl a versengés, s megint csak mi, vásárlók húznánk a rövidebbet. Meglátjuk mit hoz az elkövetkezendõ 10-20 év a játék iparban, mégegyszer mondom, egy hibrid gép kiadása nem lepne meg, kérdés, hogy mit kapnánk és mennyiért(ugyanis lehet, hogy még mindig túl casual maradna ahoz, hogy váltsak a pc-rõl).

annyira úriember vagyok, hogy még k*rvához is virágcsokorral megyek. :)

[HUN]FaTaL
#55382
Ezt hívják PCnek. 😄

Csak nem optimalizálnak rá mert nem éri meg.

http://goo.gl/gd6Zi5

#55381
Szerintem Urak inkább arra kéne ösztönözni, kényszeríteni a fejlesztõket, hogy kihasználják a rendelkezésre álló lehetõségeket!

Viszont ez egy álom, mert vadkapitalizmusban élünk, és egyedüli motiváció a bevétel maximalizálása... és bizony ott tartunk, hogy kevesebb, hamarabb, középáron eladott szar több bevételt hoz, mint ritkábban, drágábban, több darabszámban eladott jó fejlesztés...

Értsd, jobban megéri egy 1-2 év alatt elkészülõ optimalizálatlan szart piacra dobni 10ezerért, aztán pöcsökkel foltozgatni... mint 3-4 év fejlesztés után kiadni valamit 15-20ezer forintért, ami értékelhetõ...

Ez van... egyre kisebbek az igényeink... a felhasználókat is egyedül az ár érdekli... amíg egy GTAIV-bõl egy darab is elfogy PC-re, addig nem nagyon van mirõl beszélni...

www.smart-bus.hu

#55380
Én már régóta ezt szajkózom. De amíg kiadjuk a 2006-os kártyát 2009-es csomagolásban (lásd 8800GT és "gyermekei"), addig lesznek is hardveres problémák rendesen. Kéne 3 évente egy alsó/közép/felsõ kat., oszt csókolom.

Mellesleg nekem közepes grafikával natívban meglepõen jól fut a Metro2033, pedig rosszabbra számítottam.

arty
#55379
idéznék a metro2033 topikból:

"Gondoltam adok még egy esélyt a játéknak.
Visszatettem a 196.21-es drivert, és láss csodát, nem akad."

szal, válts nvidiára, ott ilyesmi elõ sem fordulhat! 😄

Forza.

arty
#55378
drágaság lenne 😞

pont azért "olcsó" viszonylag a géped, mert ha drága az nvidia, rakhatsz bele olcsó ATI-t ... izé... 😄

Forza.

SZilaJMaGGoT
#55377
Milyen zsír lenne, ha csinálnának valami pc/konzol hibridet. Hardware szavány->jól optimalizált game(mindig "elfut az új játék"), felhasználói programok, net, esetleg modolható játékok... Ha ezt megjátszaná egy cég sztem jót kaszálhatna vele, mert megfogná a casual réteget is, + azokat is akik nem csak játszanak(jó lenne rögtön a cél platformra/a cél platformról fejleszteni, tudva, hogy senkinek nem lesznek hardware problémái...

annyira úriember vagyok, hogy még k*rvához is virágcsokorral megyek. :)

arty
#55376
Kezd nekem is derengeni, h hasonlóan látjuk 😉 (amugy még a hirhedt topikban is elismert tény, h nem mindenre alternativa a konzol)

Forza.

#55375
Lényegében nagyon nem tér el a véleményünk...

1: Abból a rétegbõl ami engem is érdekel, ( szimulátorok ) tuti, hogy senki nem pártolt át! 😄 Viszont azt adom, hogy aki kizárólag a konzol típusú játékokat játssza pc-n is, annak jó alternatíva...

3: Szerencsére olyan topikokba nem nagyon járok ahol ez tesztelhetõ lenne! 😄 Viszont az is tény, hogy amelyik topikokat látogatom, hogy azért ritkult a vérpistik száma... 😊

5: No többek közt emiatt sem értem azt, hogy miért hasonlítják össze a konzolosok rendre a konzolt a pc-vel! Jellegébõl adódóan más. Egy bizonyos ( elég széles ) réteget képes kielégíteni, oszt ennyi. Az nem érv valami ellen, hogy nagyon drága! Így van, a jó PC nagyon drága... irreálisan az... viszont jóval többet is tud nyújtani... legalábbis egy sajnos elég szûk rétegnek... 😉

www.smart-bus.hu

pxxl
#55374
szval akkor még nem veszünk fermit...na majd összel, ha már fûteni kell😊 lehet olcsóbban kijön mint a gáz/fa 😄

All hail the double x!

IMYke2.0.0.0
#55373
Összefoglalom:

A Fermi a közelébe se szagol az 5970-nek.
Az 5870-est is max 15%-al "veri el" - de a tesztek nagy része Pisix, driver, vagy sima user cheat... ahogy az évek során mindig.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

pxxl
#55372
222 új üzenet. röviden? 😄 meghágta már a fermi az 5970et? vagy mi volt itt 7végén?

All hail the double x!

MR ME
#55371
jó lett az új driver, BFBC2-ben kijavítottáka grafikai bugokat, cserébe kb percenként leesik az fps 6-8ra és akad a játék <#eljen>
megy vissza a régi

és lassan visszavonom azt az állításomat h soha semmi bajom nem volt a driverekkel, már a 2. olyan cucc amikor rakom vissza az elõzõt, 2010-et nem jól kezdik a fiúk :/

A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.

bertino
#55370
konzol pc témát vitassátok máshol lécci.

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

arty
#55369
2: minden rétegbõl sokan pártoltak át, de ha az sghuból indulok ki, a legtöbb 'ülyegyerek még mindig pécén maradt 😊

3: semmivel nem lett kevesebb, sõt ... ahogy az évek mulnak, egyre többeket érzel majd "14éves 'ülye gyereknek" 😉

5: a konzoljátékokról. mintha a kinálat szinte nem 1:1 ugyanaz lenne, mint pécén ... eltekintve attól, h vérszimek valóban nincsenek konzolon

Forza.

IMYke2.0.0.0
#55368
Nagyon fincsi! <#szeret>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

sith7
#55367

MSI B75MA-E33, Intel Core I5-3330S, Scythe Ninja 3, 2*4 GB Kingston Ram 1333 Mhz, MSI Radeon HD 7850 2 Gb, 320GB HDD, CHIEFTEC 500A, ThermalTake Dokker ház

Solten
#55366
Hi. A nyomtatott aramkori lapkan talalhato memoriak es a GPU orajelei. Itt ervenyes a "minel nagyobb annal jobb" elv. Sapphire. Jo ejt.

Saor Alba

belapeter
#55365
Csátok.
Lenne pár kérdésem.
1. Egy kártyánál mit jelent pontosan az hogy : Mag / memória frekvenciája.
Mit és mennyire számít ez?

2.Melyiket vennétek meg?
#1.Sapphire ATI Radeon HD 5670 1GB DDR5
#2.GIGABYTE HD5670 1GB

Elõre is köszi a választ.
Jóét mindenkinek.

Asus EAH5770 512MB|AMD Athlon 4800 x2 2.5GHz|2GB 800Mhz RAM|7.1-es hangkártya! \"Nagyon jó társaság vagytok\" Ez a Radeon HD Series team...

gameplusz
#55364

i7 2600K|ASUS P8P67 EVO|G.Skill Ripjaws 2x4GB 1600 CL7|GAiNWARD GTX 570|SAMSUNG F3 2TB|37PFL7605|E-MU 1212m v2|Harman-Kardon SoundSticks II|Corsair HX650W|CM 690 II Advanced|Alpenföhn Matterhorn

#55363
Nem rosszak a tesztek, de némelyik akkorát kamuzik hogy csak na, minkét fél részére értem a kamut....hol fut a FarCry2 1920*1200 Full AA,AF 98Fps-t 5870-el??????.....ha minden igaz( a jövö hónapban) kapunk mi is egy 480-ast majd lepróbálom és a szememnek hiszek....
De szerintem az 5870 jobb, meg a Metro alatt 18-20Fps-t irnak az 5870-re menjenek már az anyjukba, nekem 35 alatt nem volt a teszbeli beállításokkal....
<#hehe><#fejvakaras>

[HUN]FaTaL
#55362
lol annyit fogyaszt mint az 5970 majdnem 😄

http://goo.gl/gd6Zi5

Solten
#55361
Meg am: kokemeny 267 brit valuta... <#vigyor1>

Saor Alba

gameplusz
#55360
A minõséget meg kell fizetni! <#banplz>

i7 2600K|ASUS P8P67 EVO|G.Skill Ripjaws 2x4GB 1600 CL7|GAiNWARD GTX 570|SAMSUNG F3 2TB|37PFL7605|E-MU 1212m v2|Harman-Kardon SoundSticks II|Corsair HX650W|CM 690 II Advanced|Alpenföhn Matterhorn

Solten
#55359
Arak az UK-ban:

HD 5850: £219 (Vapor-X)
GTX 470: £299

HD 5870: £267 (ref. Sapphire)
GTX 480: £429

Gondolja at aki szandokozik vasarolni, melyik eri meg... 😊

Saor Alba

Solten
#55358
Ja, korrekt, a tesztekbol (amit elolvastam) az jott le hogy a GTX 480 kb. 10-15%-al gyorsabb az 5870-nel. De nem egyertelmu elony, lasd a jatekokat lejjebb.

Saor Alba

#55357
klatty
itt az összes teszt egyesítve-átlagolva

sebességben jó ez, csak kurvadrága és rettenes a fogyija 😊

fotográfik kolomp edisön :D

Solten
#55356
Az ebben nincs (bit-tech). Dirt2/B.:BC2-ben pl. gyorsabb a Feri az 5870-hez kepest. Nyalazd at ha erdekel: link.

Saor Alba

#55355
linkelj már FC2-õt és GTA IV-et is légyszi 😊

fotográfik kolomp edisön :D

Solten
#55354
Nem lesz semmfele gyorsulas az uj drivertol -hisz mint a fanoktol tudjuk- alapbol tokeletes drivert keszitenek nvidiaek... <#vigyor1>

Saor Alba

pointer4
#55353
Na ha erre fogja rá valami hogy ez még beta driver, és a zöldek még gyorsulnak is 10%-ot, még az is FAIL nekik 😄
#55352
Utóbbi pár táblázat eléggé odab@sz... 😄 ( már, ha õk nem csííítelnek! 😊 )

www.smart-bus.hu

#55351
xDDD

Go zõdek,goo!

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

Solten
#55350
Leteszteltek kulon a GTX 470-et is: 5/10.

Saor Alba

#55349
GREBBER MOST ÖRÛSZ BAZMEG???!!!!

Na,gyorsan fussál venni egy gtx-et,aztán verd ki gyorsan!

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

Solten
#55348


Hihetetlen, egy jozan ertekelesu teszt. 6/10-et kapott a Fermi. Bravo bit-tech!

Saor Alba

Solten
#55347

Saor Alba

berczely
#55346
Na grebber verheti a faszát mert ez már max grafika (max élsimítás is!)

ATi gyõzött!<#taps>

Solten
#55345

Saor Alba

Klemice
#55344
ehhh, széép, még a saját x2nél se lett jobb

Saddam Hussein &#9745; - Osama Bin Laden &#9745; - Moammer Kadhafi &#9745; - Kim Jong Il &#9745; - Tirexi &#9744; - DarkSector &#9744;

Solten
#55343

Saor Alba

Solten
#55342

Saor Alba

#55341
hi
van egy HIS 4850 512mb videókarim és ha új drivert akarok telepíteni ,újra indul a gép:S
MerlinW
#55340
Hát igen.. fejlõdõ világban élünk, haladni kell <#idiota>

[merlinw.org]

#55339
Nem hiszem hogy ennyit érne az a kártya, az 5870 is ûberjó, hát még a TE kártyád!!!! (ha pisix a problémád, akkor meg beraksz egy 10k-s gennyvídia kártyát és megoldva a dolog 😄)
IMYke2.0.0.0
#55338
Már több helyen is láttam. Az utóbbi idõk legtalálóbb ilyen "ténymegmondó" képe. <#nyes>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

bertino
#55337
<#idiota>

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

#55336
Háh megvan, teszt után:

HONDA - The Power of Dreams - EK4 -