AMD Radeon Series
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
És rögtön utána jön is az 1440p, ahol már 10-25%-os a lemaradása.
Utoljára szerkesztette: Borg, 2015.06.24. 19:03:13
Vagy el kellett volna húzni a megjelenést a W10 és az új driver megjelenéséig, vagy acélosabb teljesítmény kellett volna.
www.smart-bus.hu
60-120-144hz-es monitorok korában a éppenhogy 30-40 fps-ek 4k-ban nem hiszen hogy menő dolgok 230 ezerért.
4K-ra alkalmas cuccok majd max jővő év második felében lesznek feltéve ha nem<#idiota>#idiota>
Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.06.24. 18:51:39
Next PC upgrade: 2022
Kivancsian varom a nano tesztet.
Saor Alba
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Persze az is le lett írva, hogy így is a tranzisztor szám határán voltak, meg így is sokat eszik. Ellenben NAGYON remélem ha lesz még következő generáció, akkor legalább annyira figyelembe veszik, mint a Zen tervezésénél az előd hibáit.
Mellesleg 12:37-kor, amikor én írtam a hsz-t, még nem volt egy teszt sem, de hát egy hozzád hasonló troll ilyen apróságokra nem tud figyelni. Na viszlát, jó cerkahegyezést az Nvidiákra, hisz te képtelen vagy felfogni, hogy mivel járna egy valóban egyszereplős piac, ahol még a kartellezés sem lenne jelen. (Ahogy most jelen van.)
---
Jó kis kártya lett a Fury, bár kicsit rámentek a nagyobb felbontásokra, úgy tűnik. VR-ben érdekes lesz a teljesítménye jövő év elején, de FHD alá nem vennék ilyet, talán 1440p-től érdemes... Lenne, ha nem lenne ilyen drága. Érdekes, hogy az azonos ROP számmal rendelkező GM204-es kártyákat maga mögé utasítja simán teljesítményben (persze fogyasztásban megelőzi őket). Valszeg az lesz a "szűk" keresztmetszete ennek is, emiatt nem kelhet versenyre a GM200-as GPU-kkal. Emellé viszont mégis 980Ti áron van, ami így kb. a vicc kategóriába sorolja, legalábbis a VR-ek megjelenéséig. Ott majd kiderül újra, hogy birokra kelhet-e velük, hisz azon a területen már mást is tudnia kell egy kártyának.
Ezek után a sima Fury Pro 100 USD-vel olcsóbban érdekes lehet még, mint 970-980-nak alternatíva a felsőkategória közepébe. Csak a 390(X)-et lehetne elfelejteni, no meg persze a magyar áraknak is jól kellene alakulniuk.
Mindenesetre köszönöm az AMD-nek, hogy megmutatta, milyen durva is lesz valójában a Pascal 2016-ban. Durva lesz a HBM 2.0-val, 1/3-1/2 akkora PCBkkel, a 14nm miatt még kisebb fogyasztással, esetleg léghűtéssel. Egyszerűen WOW. És persze a Fury 14nm-es változatát is várom.
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Next PC upgrade: 2022
Utoljára szerkesztette: Federation, 2015.06.24. 15:14:14
"Rengeteg szörnyűséget lehet felfedezni a PC verzióban, szóval kisregény írása helyett inkább csak a fontosabbakat emelném ki. Az fps például gyárilag 30-ra lett belőve, így ini fájlokban kell turkálni a platformon alapkövetelménynek tekinthető 60 fps támogatáshoz, de ez még csak a kezdet: annyira rossz az optimalizáció, hogy a 60 fps-t még a jelenleg elérhető legkomolyabb videokártyák sem tudják tartani. Gyanús, hogy AMD termékeken ki sem próbálták a játékot, mert akad, akinek 6 képkocka pörög le másodpercenként egy R9 290x-es modellen. Mindennek tetejébe az Arkham Knight egyértelműen szebben néz ki konzolon, mint számítógépen, ugyanis az ambient occlusion és néhány, a vizes felületek megjelenítéséért felelős effekt teljesen hiányzik a PC portból. A grafikai beállítások menüje természetesen gyalázatos, az élsimítást például mindössze be- és kikapcsolhatjuk, a fejlesztők pedig még azt sem kötik a vásárló orrára, hogy milyen AA eljárást használ a játék."
A 2-300K áru kártyákat kenheti a hajára 4K, de néha QHD alatt is, tehát felesleges pénzkidobás.
Ellenben a felébe se kerülő kártyákkal meg FHD alatt simán lehet játszani, sőt sok esetben még olcsóbbakkal is.
A sznobok meg aki nem tudja hol elégetni a pénzt vitatkozzanak róla, hogy a 31FPS gagyi, de az ő negyed milliós kártyája bezzeg 37-et tud. 😛
Next PC upgrade: 2022
Az Nvidia meg a GameWorks-el vágja haza a játékokat. De ha már választani kellene a két gyártó kártyái közt, mivel jobb nincs így Nvidia marad a 980Ti személyében. HD felbontásra persze. 4K az felejtősen kevés képkocka még.
Ehhez képest a Crysis 3 alatt QHD és UHD alatt az ÖSSZES kártya használhatatlan volt. A FarCry 4-ben meg nem várt módon jól teljesített a Fury X. Hát érdekes.
Gigabyte 970A-UD3P rev 2. AMD FX-6300@4520MHz, Radeon R9 380 4Gb Windforce
Viszont a 26 fok IDLE-ben elég jó, de látszik nincs most igazi nyári nap 35 fok feletti hőmérséklettel, mert akkor fizikai csoda lenne, ha nem légkondis a helység.
GA-Z97X-GAMING 5, i7-4790k, Noctua NH-D14, Corsair Vengeance 1866 16GB, Samsung 850 PRO 256 GB, Antec Twelve Hundred, NVIDIA GTX980 Ti G1, FSP AURUM GOLD 700W
Namost az ár egyenlő, teljesítményben lemarad 5-10%-kal, fogyasztásban 35-150W-al többet eszik, hűtése idleben hangosabb, terhelésen halkabb.
Mindez kombinálva azzal, hogy nincs HDMI 2.0, sírnak a kondik ezen is, sőt, sír a vízpumpa is, nincs mem oc, a beépíthetőség is problémásabb... Hát nemtom, had ne én vonjam le a következtetést akkor....
www.smart-bus.hu
Next PC upgrade: 2022
De említhetném a sapphire fury x dobozán lévő 999$-os árcímként is, ami szintén nem arra enged következtetni, hogy a 650$-os 980TI ellen kéne mennie árban. Bőven mellé lehet rakni a 750$-os EVGA Hybrid 980TI-t tesztelni. Akkor a ugye a hő, a hang, meg a teljesítmény is összehasonlítható, minden egyéb mellett.
Hogy te a felsorolt tények közül melyiket érzed fikázásnak, a saját egyéni problémád.
Az AMD gyártástechnológiája lemaradt, nem feltétlenül a saját hibájából, a Fury felépítése ismert az árazása alapján meg a GTX980 Ti ellenfeleként jött ki a Fury-X. A 980Ti és a Titan-X között nincs akkora nagy difi játékban. Most innentől csak a funoknak és fikázóknak érdekes, hogy a 980Ti felett vagy alatt lesz pár százalékkal. Másrészt eddigi kártyák tudása alapján pont csak FHD feletti felbontásokban lehet előnye. Más kérdés, hogy még a játékosoknak is kis százaléka tud vagy akar 5-700 dolláros kártyákat venni. Szóval az egész egy presztízskérdés csak.
Annyiból fontos, hogy AMD meg tud e maradni talpon addig, amíg a Fiji utódját és annak negált verzióit le tudja gyártani 14nm-en vagy sem.
De itt veszekedni van értelme?
A TDP meg semmit nem jelent, mert simán lehet egy csomó játék alatt egyik vagy másik kártya nem használja ki a maximumot, míg más esetben egyazon programnál lehet egyik 100%-on pörög a másik meg nem. Szóval simán lehet 35-40W valós differencia, pláne olyankor amikor egyik kártya sem használja ki a maximum TDP-t.
A Fiji Xt még is csak egy dupla Tonga csak gyorsabb ramokkal.
Az elvakult tényeidről meg annyit, hogy a 980Ti/TitanX TDP-je 250W, a Fury X TDP-je meg 275-öt. Ennyit a 40W-ról.
Utoljára szerkesztette: Maala, 2015.06.24. 12:34:47
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Néha komolyan nem értem mi üt beléd! 😄
www.smart-bus.hu
Ellenben 40W-al többet kajál még a titánnál is.
Nem kell ehhez se káröröm, se gyűlölet, puszta tényekről volt szó.
DE nyilván, majd csak az lesz a mérvadó, és jó teszt, ahol az AMD-nek kedvező beállításokkal és játékokkal tesztelnek, mint pl a PH 😊 Várom már nagyon.
Utoljára szerkesztette: Borg, 2015.06.24. 12:07:40
Gigabyte 970A-UD3P rev 2. AMD FX-6300@4520MHz, Radeon R9 380 4Gb Windforce
Utoljára szerkesztette: Solt, 2015.06.24. 12:05:29
www.smart-bus.hu
GA-Z97X-GAMING 5, i7-4790k, Noctua NH-D14, Corsair Vengeance 1866 16GB, Samsung 850 PRO 256 GB, Antec Twelve Hundred, NVIDIA GTX980 Ti G1, FSP AURUM GOLD 700W
<#nevetes2>#nevetes2>
www.smart-bus.hu
De azért várom a további kifogásokat, hogy miért nem számít az, hogy a léggel hűtött 980TI-t se bírja elérni a Fury.

Gigabyte 970A-UD3P rev 2. AMD FX-6300@4520MHz, Radeon R9 380 4Gb Windforce
Meg jó lenne, ha nem ütnéd egyik félmondatoddal a másikat. A 980Ti ugyanis a legtöbb tesztben pár %-al gyorsabb volt a TitanX-nél... (Mert a 980 Ti-re már ugye engedélyezték a custom hűtési rendszereket a gyártóknak, míg a TitanX-ek minden esetben referencia hűtésesek, emiatt a 980Ti-k nagyobb órajelen tudnak futni 12GB-vel szerelt társaiknál)
Egy kártyának mindenkor azzal kell versenyeznie, amivel egy árban van. A teszteket (és itt többesszám van, nem csak egy tesztből kell levonni a következtetéseidet) is így kell nézni, legalábbis egy objektív potenciális vásárlónak. Az meg, hogy magának a termék gyártójának, vagy az alyr-féle AMD-, netán a Borg-féle NVidiabuzik véleménye mi az adott generációról, és pláne a másik tábor termékeiről (főleg a tesztek eredményeinek ismerete nélkül), teljesen irreleváns.
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.06.24. 09:39:25
Next PC upgrade: 2022
