Einstein állja a sarat
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság. - Marcus Aurelius
Nos ezt a legendát letesztelték, és nem nagyon akart mûködni. Meg lehet rezgetni egy picit az acélszerkezeteket, de az összeomlástól az még rettenetesen messze van.
Mivel Einstein elméleti fizikus volt, nem feltaláló. Egyébként meg pl. a fotocellát eléggé mindennap használjuk, és történetesen épp ennek leírásáért kapott Nóbel-díjat. Emeleet sok mással is foglalkozott, amit ma használunk (pl. szilárdtest fizika), és részt vett az atombomba megépítésében is (amit szerencsére nem használunk sûrûn). A legfontosabb mûve persze a relativitás elmélet, aminek azért nem vesszük túl sok gyakorlati hasznát, mert annyira meghaladja a technikai lehetõségeinket (de pl. a részecskegyorsítókban a napi rutin része, és a GPS pontosságához is hozzájárul).
Véletlenül épp azért akarták megbuktatni, mert okosabb volt a tanárainál.
Nem egészen. A tömeg eloszlása nem probléma, amíg csak a keringési idõket számolod. Egyszerõen a pálya sugarán belüli tömeg úgy számít, mintha a középontban lenne az egész, a többi hatása meg teljesen kiesik.
A sötét anyag létét pedig éppen a keringési idõk alapján feltételezik.
A sebességek pedig elég messze vannak a fénysebességtõl, vagyis a hiba elenyészõ. Ilyen pici hiba csak akotikus folyamatoknál számítana, de itt ilyenekrõl nincs szó.
Valaki egyszer azt mondta (vmi örökmozgóféleségre) hogy ha ellenkezik a a második fõtörvénnyel, semmi esélyed rá hogy mûködjön (utalva a törvény erõsségére).
ONE DAY IGNUS WILL KILL YOU ALL
Én azt nem értem (fejvakarás), hogy ilyeneket mér nem kukkolnak meg a Hubblival.
Kara kánként folytatom tanításom.
Kara kánként folytatom tanításom.
Például ez:
A Napunk G2V színképtípusú, a Gliese 581 M2.5V színképtípusú.
Másrészt:
A Napnak még 5 milliárd éve van még hátra, a vörös törpéknek még több.
No meg hogy Napunkból, vagy a vörös törpékbõl szupernóva lenne...
Mi ebben a nagy tárgyi baromság?
Kara kánként folytatom tanításom.
Itt koptatod a tollad, és nem akarsz írni a Wiki UFÓ projektjébe?
Bónusz:
Talán ez volt Atlantisz?
Kara kánként folytatom tanításom.
Van egy festõ, akinek egy 16 nm területû szoba falait kell lefestenie. Lényegtelen a falak magassága, csak a hossza a fontos. Na és az mennyi?
4 m? +4 m és -4 m is! De a gyakorlatban a -4 m-t persze kizárjuk, de ki tudja, hogy ilyen van-e a valóságban.
Tehát a matematikában azért nem kell vakon alapozni...:)
„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”
Ezekre érvényes a klasszikus mechanika, ahol simán matematikailag bebizonyított az energiamegmaradás.
Ha valaki állítása szerint örökmozgót épít, akkor a fizika határterületein kellene keresgélnie, ott ahol a jelenleg ismert törvények már nem írják le jól a valóságot.
HA valaki egy ilyet bemutat, akkor azt mondom, hogy érdemes arra, hogy megnézzem, még ha kamu is, de ilyenekre az idõt pazarolni is kár.
A második fõtétellel kapcsolatban: ez ha jól tudom csak termodinamikai elven mûködõ dolgokra igaz. Most lehet hogy hülyeséget mondok én is, de akkor ezek szerint a fotoeffektus sértené ezt a törvényt?
Ugyanis a második fõtétel szerint elõbb-utóbb minden energia "szétszóródik" hõenergiává, beáll egy homogén egyensúlyi állapot, ahonnan nem lehet menni sehova se.
De ha van egy tartályom, belül szétválasztva (a fal enged hõtranszportot), akkor ki fog egyenlítõdni a hõmérséklet. Ilyenkor egy hõerõgép már semmit nem tud vele kezdeni, viszont a gázrészecskék sebessége Maxwell-Boltzmann eloszlás szerint fog alakulni (ha nem plazma hõmérsékletû). Szóval hõmérsékleti sugárzás az lesz, és ha kicsi is, de lesz olyan komponense, ami elég ahhoz, hogy fedezze egy fém kilépési munkáját, amibõl a napelemünk segítségével közvetlen elektromoss enegia állítható elõ.
Amivel meg simán meghajthatunk akármit, a belsõ hõmérséklet tetszõlegesen kis értékeinél is lesz hõmérsékleti sugárzás.
Valaki nálam okosabb elmagyarázhatná, hogy akkor ez most hogy is van.
\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
Ha most megkérnélek rá, biztos tudnál legalább 10 fajta olyan szerkezetet mondani, ami több energiát termel, mint amennyi a befektetett.Vagyis hatásfoka nagyobb mint 100%.
De én most arra kérlek, hogy azt mond meg: Hol vannak ezek a találmányok???
Az összeesküvéselméletektõl kímélj meg!
Amit nem csodálok - ez egy jól kitalált "óraszerkezet" - nagy energiabevitel, kis energiakivitel (golyóbis körbemozgása) = hosszan tartó (de nem örök-) mozgás.
Másrészt nem reprodukált szerkezet, ami csak növeli az eset komolytalanságát.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Forrás: Visit to Reidar Finsrud's Public Studio in Norway on 17 March 2001
Vagy ha nem mûködne: archivum
Külsõ energiabevitel, idõnként megáll, 100% alatti hatásfok - vagyis nem perpetuum mobile. Na ez a ciki.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Mutasd be a fizikusoknak (például egy szkeptikus-konferencián). Ha aztán beledöngetnek a szent anyaföldbe, ne gyere ide sírva.
Egely is megpróbálta (csatolt ingás kísérletben kihagyta a csatolást)... Orosz László (BME), Groma István (ELTE) szépen bele is döngette a földbe.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Feynman-ról?
Vagy szimplán arról, hogy nincs olyan reprodukált, megbízható készülék, mely a termodinamika 2. tételét áthágná?
Vagy arról, hogy reprodukálatlan, matematikai modellekkel (azok a fárnya bonyolult-nyomorult egyenletek) alá nem támasztott kísérletet nem fogadnak el?
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Inkább dobálózás a számokkal.
"Miért baj az, ha a vizet tudják jobb módszerekkel is bontani?"
Mert ezek az állítások reprodukálatlan, áltudományos halandzsák.
Blikkbe, Ufó magazinba (és ilyen nívójú médiumokba - Fókuszba, Aktívba) még elmegy, de valóságalapjuk nincsen.
"a mag képzõdés effektusnak"
...meg a víz nukleáris energiájának. Támogassa ön is Gróf Spanyol Zoltánt, és vízautóját!
ONE DAY IGNUS WILL KILL YOU ALL
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Az meg nem elektronika. Elektromos berendezés, de az jóval "zavarvédettebb", mint a mai gépjármûvek elektronikája (kezdve a rádiótól a különbözõ chip-es vezérléseken át).
"Azok a forgó bigyók meg fények, nyilván tömeges hallucinációk neten keresztül, nem?"
Eltaláltad. Az ember remekül becsapható ilyesmi videókkal.
Másrészt az akkori autókban nem volt elektronika..."
Nos esetleg EMP? Kisérletileg bizonyított dolodg, relative könnyen elõállítható herkentyû, nagyobb leadott teljesítménynél akár még az elektroncsöves kütyüket is kinyírja. Az gépjármûvek is ledöglenek tõle, vagy ideiglenesen, vagy végleg.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság. - Marcus Aurelius
Na! Gyújtást meg az Isten adott neki nem? Olyan erõs volt az EM tér, hogy az áram nem folyt át a vezetéken! Ezt az elsõ atomrobbantások helyén tapasztalták meg újra és az alapján építették újra Tesla készülékét!
Mintakeresõ persze. Azok a forgó bigyók meg fények, nyilván tömeges hallucinációk neten keresztül, nem?
"impulzus üzemû makroszkópikus kvantum oszcillátort" <- Ezt Csefkó Pál találta fel /újra/ ami egy fázis leválasztós kapcsolóüzemû trafó. A hülye nevet meg a társa találta ki ami miatt rengeteg kritika érte a feltalálót. Mellesleg sok áramot takaríthat meg mert nagy feszültségen jár és a kapcsolóüzem miatt alig melegszik. Többlet termelés nincs.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Errõl még nem hallottam, mi a retek ez?
ONE DAY IGNUS WILL KILL YOU ALL
Budó Ágoston: Kisérleti fizika II, Tankönyvkiadó, Budapest, 1979, 202. oldal, 201 §, 1. rész: Korona-, csúcs-, és nyalábkisülés
"Volt olyan készüléke amivel le tutda állítani egy távolban járó autó motorját."
Szép mese ez is. Bizonyíték nincs rá erre se.
Másrészt az akkori autókban nem volt elektronika...
"Ez amit elõidézett földrengésnek lett beállítva a sajtó álltal, hogy Tesla megússza a büntetést"
No innentõl kezdve hiteltelen az egész.
"És a tisztelt szkeptikusok figyelmébe ajánlom EZT a videó összeállításomat!"
Az ember mintakeresõ lény. Képes a felhõket, meteorológiai ballonokat, kísérleti repülõket is UFO-nak nézni (és alacsony felbontású VHS felvételekrõl UFO-kat keresni), szóval nem csodálkozom.
Még azon se, hogy az alábbi videót is beszopják egyesek.
De vegyél gravomágneses falszárítót, csodálatos mosógolyót, impulzus üzemû makroszkópikus kvantum oszcillátort, 3000%-os hatásfokú vízbontó berendezést. Ha aztán becsapnak, ne gyere ide rinyálni.
Egy Ikreknek azért lehetne több sütnivalója is...ejj-ejj.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Színképelemzés: az anyag és az azt alkotó apró építõ elemek a belsõ szimmetriája az egész világegytemben bárhol egyforma?
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Nagyon fantáziátlanok és szûk látókörüek vagytok. Ez amit elõidézett földrengésnek lett beállítva a sajtó álltal, hogy Tesla megússza a büntetést, de azért érdekes, hogy ha földrengés volt, akkor miért csak 1 épületre terjedt ki, nemde?
Nagyon sok érdekes bemutatója volt, példáult 2 fémlemezt letett a padlóra és fölötte a levegõ világítani kezdett, ezt ma sem érti senki.
Volt olyan készüléke amivel le tutda állítani egy távolban járó autó motorját.
Ezt egy jópár évig nem értette senki, de ma már tudjuk, hogy "rálõtt" az autóra egy nagyon erõs elektromágneses mezõt. Ilyen készüléket már használnak, bár félig-meddíg titkos dolog.
Aztán volt olyan rádió adó készüléke amivel a fémtárgyakon át is tudott jeleket küldeni akár több kilóméteres távolságba...azt, hogy nagy koponya volt nem csak úgy viccbõl mondtam.
És a tisztelt szkeptikusok figyelmébe ajánlom EZT a videó összeállításomat!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
ONE DAY IGNUS WILL KILL YOU ALL
Mármint, h. rolika beég.
Vagy õ olyan, mint Kenny az S.Park-ban?
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
A buta embert gondolatai irányítják, a bölcs irányítja gondolatait.
Tedd be a mikróba és meglátod.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság. - Marcus Aurelius
Nme probléma ezt ma is megcsínálni, csak a "kütyû"-re kötött vezeték másik végére kell néhány rúd dinamit. <#vigyor2>#vigyor2>
Pedig a feszültség is rengeteget számít: 50Hz-en 21kV 1cm-es szíkra gömbök között.
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/
roliiiiiiiiika, ha ez igaz lenne, már réges rég piros-fehér csíkos, kék alapon fehér csillagos zászlót lengetnénk, nem pedig kék alapon sárga csillagosat
egyébként igazad lehet amennyiben az a kis kütyü valahogy így nézett ki:
ONE DAY IGNUS WILL KILL YOU ALL
Nyugodtan létre tudnak most is hozni méteres szikrákat - nem nagy kunszt (ha már 100 kV-os MV-os szikrákat hoznak létre).
"hanem arra hogy majdnem rombadöntött egy zsebóra méretû kütyüvel"
Ez is ugyanolyan legenda, mint hogy õ okozta volna Tunguzka-i meteor eredményét. Bizonyíték nincs rá.
"Szénszálas, vagy wolfram szálas villanykörtét nem tudnál ilyen módon felkapcsolni."
Ezek a huncut fizikusok képesek erre