Élményeim, itt ott amott

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

CzGobe
#82
jaj, felfelé görbül a szám az itteni sok emléktõl :-)

eom$

Kmarha
#81
Szigeten rohan oda a barátnõmhöz és hozzám egy ismerös, hogy valakik motoszkálnak a mi sátrunkban (õ velünk szemben dekkolt le).

Hát rohantunk is mint az örült, és tényleg, hallottuk a hangokat belülrõl (mondanom sem kell, hogy már rég nem voltunk igazán józanok). Elkezdtem nekik kiabálni, hogy húzás ki a sátorból. Ezek meg visszakiabáltak, hgoy dehogy mennek. Szó, szót váltott, közben kifejtettem hogy ez a mi sátrunk, õk meg erõsködtek, hogy nem is mert ez az övék.

Aztán vettem a bátorságot, papucsot a kézbe fogtam (legyen mivel ütni 😄), azt lehúztam a cipzárt. Berontottunk barátnõmmel együtt..

és a sátor üres volt. Meglepetten felkiálltottunk hogy: ÜREES!

No ekkor hangzott fel a kb 3 centire a sátrunk mögött megbuvó, a hangok gazdája álltal felállított sátor belsejében az irtózatos röhögés (hamarabb leesett nekik a dolog) 😄

Mondanom sem kell, hogy azon az estén alvásról szó sem lehetet, egész végig a két sátor egymást szapulta hogy ki a hülyébb 😊 Aztán megegyeztünk hogy ugyanannyira 😊

Ott akkor vicces volt 😊

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

whiskeyman
#80
Az albinkba állunk az erkélyen a múlt héten. A rendõrfõkapitányság mögött lakunk, így nagyon jól belátni a rendõrség udvarába. 3 motoros rendõr áll a motorjuk mellett. Az egyik elkéri a kollégája mociját, egy BMW-t, hogy kipróbálja. Megy néhány kört a kis udvarban, majd a hátsó bejáratnál meg akar fordulni egy ívben, ami elég szûkös. Persze, hogy nem ment neki és elég nagy gázzal nekiment a falnak, úgy, hogy elõreesett. Hát szakadtunk rajta, persze a kollégái is <#nevetes1>

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

Drephis
#79
köszönjük h ide látogattál :|

help

5w0rdf15h
#78
80as busz, csöves ül hátul nyári melegbe nyakig felöltözve nagykabátba.... iszonyú büdös volt mindenki busz elejébe ült és állt persze, erre felszáll 2 ittas egyén egyik roma, elkezdik buzerálni csövest majd a roma tarkón köpte 😄 erre csöves elkezd szencségelni stb elõkap egy TISZTA zsepit 😄 azt elkezdi letörölni és elõrejött a buszon....erre következõ megállónál minden utas leszállt 😄

\"You tried your best and you failed miserably. The lesson is, never try.\"

Zizou5
#77
hát azért kellett a mamának beugatni, mert jol elkuldott engem a kurva anyámba magyarul, nekem meg kellett vágnom mosolygos fejet mellé. és nem szeretem ha az Édesanyámat szidják. De gondolom te se !

[Walaki]D`Lair
#76
1x utaztam így este 8 körül a metrón és a keleti felé gondolom beszóltak a metró vezetõk, hogy csöves alszik a metrón...na a keletinél jött a szekuriti, az utánunk lévõ vagonból kiemelték a részeg csövit, de olyan rõssel, hogy a feje hamarabb koppant a bádogfalon, mint a többi része...én meg elkezdtem hangosan röhögni ezen, amin meg a velem szembe ülõ két ember kezdett röhögni...szal jó volt...😄DDD

MSN:[email protected] | http://walaki.deviantart.com/ | japánautóbuzi&#8482; HUNAKAMO drift.racing | www.drifter.hu

5w0rdf15h
#75
:ADDSAdsadada

\"You tried your best and you failed miserably. The lesson is, never try.\"

[Walaki]D`Lair
#74
Ez így meglátom sztem a buszon ülve én ott halok meg a röhögéstõl...:ASD:AS:ASD:ASD:ASD:ASD:SD:SD:SD:ASD:ASD:SD😄😄😄😄:S:ASD:SD:

MSN:[email protected] | http://walaki.deviantart.com/ | japánautóbuzi&#8482; HUNAKAMO drift.racing | www.drifter.hu

sweech
#73
😄:AS😄ASdA:

whiskeyman
#72
csak az a baj, hogy az már nem csak egy síma verés lett volna

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

cement
#70
😄DDDDDDDDDDDD

respect to the man in the ice cream van

Casillas
#69
nem azé de ti kezdtétek -.-

Vivimos por ti, vence por nosotros.

[HUN]FaTaL
#68
rátok fért volna az a verés sztem..

http://goo.gl/gd6Zi5

[Walaki]D`Lair
#67
Még azt kellett volna, hogy elõtte üvölt, hogy THIS IS SPARTAAAAA!!!

😄DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

MSN:[email protected] | http://walaki.deviantart.com/ | japánautóbuzi&#8482; HUNAKAMO drift.racing | www.drifter.hu

whiskeyman
#66
Ugyanaz a Dráva túra, helyszín Barcs, a határra vezetõ út (mind a 2 végén körforgalom). Sétálunk vissza a kempingbe 5-en. Az említett út kb közepén járhattunk, amikor 2 autó közeledett.A jó gyerek ugye, letolja a gatyáját és fehér bálnát mutatja a személygépkocsik sofõrjeinek.Elhaladtak, majd a körforgalomnál visszafordultak és meglehetõsen nagy tempóban közeledtek felénk. Ránk húzták a kormányt, mintha el akartak volna ütni, erre mi, nem hagytuk ezt annyiban, egybõl ment a k**** anyázás, gecy, buzy és a k*cs*g szavak erõteljes használata. Sajnos észrevettem, hogy le volt húzva mind a 2 autónál az ablak, de tovább sétáltunk. Eltelik kb 3 perc, addig figyeltük az autósokat, hogy mit csinálnak, mert a másik körforgalomnál megálltak. Nagy gumicsikorgatással elindulnak vissza, felénk. Na, akkor ugrás a kukoricásba, szaladunk befelé. Egyre lassabban közeledtek a kocsik, majd megálltak. 8-an szálltak ki a kocsikból, baseball ütõkkel és még néhány bátorító eszközzel. Elkeztek keresni minket, közben õk is mondták a magukét, hogy meghalunk meg ilyen bátorító szavakat.45(!!!) percig ott kerestek, de egy szerencsénk volt hogy kb 50 méterrel késõbb álltak meg mint ahogy bementünk a kukoricásba.Tehát 45 perc után , beültek az autókba, majd kicsit túráztatták a kocsit, mintha el akarnának menni, de NEM! Még fél órát kerestek, vagy nem, mind1, a lényeg hogy ott voltak.Ugye nyár volt, jó idõ, rövd nadrág, póló, SZÚNYOG.Másfél óra alatt annyi szúnyog csípett meg mint addig 16 év alatt. Ugye a többiek telefonja ilyenkor ki van kapcsolva.Na a lényeg, elmentek (gondolom õk is megunták). Ki a kurkoricásból, szaladtunk mint a barom, mire az egyik cimborám elordítja magát, hogy visszajöttek.Sztem gyorsabban futottunk akkor mint Forrest Gump.Ez a barom meg röhög rajtunk, mert csak szivatott. Mint már említettem 5-en voltunk a kukoricásban, 4 akkori osztálytárs, meg egy kicsit flúgos srác (egy évvel fiatalbb tõlünk), aszongya, itt van a faterjának a svájci becskája, majd elintézi õket. LOL. Nah, durván ennyi a sztori, a lényeg, hogy majd befostunk a félelemtõl.

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

whiskeyman
#65
6 éve vízi túrán a Dráván. Az egyik legjobb cimbimmel elmentünk szarni, pottyantós rötyibe.Teljesen új volt sztem nem sokan használták elõttünk, egymás mellett volt a 2 budi.Gittelés közben vettem észre hogy egy tartálya van mind a 2 budinak. Jött is az ötlet az "szomszédból", hogy fogjunk kezet, úgy, hogy benyúlunk és a tartályban kezet fogunk. Mondta, miért is ne? (de nem gondoltam komolyan) Közben sunyiban kimentem és benéztem a cimborához, aki kiabált, hogy hol van már a kezem és derékig benne volt a klozetban... Hát 10 percig a földön fekve, könnyezve röhögtem rajta.

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

nyamiag
#64
ma mentem busszal egyik megállónál leszállt egy öreg néni tök vicces volt megszakadtunk a röhögéstõl a barátommal, mert hülyén nézett ránk aztán meg neki ment a járókeretével a padkának _?:F:?😄F?_:S?D

\"It\'s gonna be legen... wait for it... dary!\"

nyamiag
#63
hát de ezek tök gagyi történetek :o

\"It\'s gonna be legen... wait for it... dary!\"

Sugam
#62
csöves=cigany.

Casillas
#61
jaj, pont ma volt, mentem haverommal suliba a lifthez, mögöttünk jön jocsaj, mondom õ is jöhetne a lifttel... beszállunk, már csukódna az ajtó, mikor õ is becsusszan még, és megnyomja nagy nyugalommal a 2-es gombot. megyünk felfelé, elsõ és a második emelet közt kb rámnéz nagy ijedt arccal:
-ÚRISTEN!!!!44
-hm?
-ÉN AZ ELSÕRE AKARTAM MENNI <#wow2>
nem bírtam visszatartani, kinevettem szegényt, pedig úgy megijedt, mintha nem is tudna soha többet visszamenni 😊
aztán mikor kiszálltunk másodikon mondta hogy "na akkor szisztok", erre még odadobtam neki hogy "szia, és sok sikert" <#vigyor2>

Vivimos por ti, vence por nosotros.

Sugam
#60
haverommal megyünk békávén meccsrõl haza.
középen ültünk a buszon, arra lettünk figyelmesek ,hogy egy cigány fiatalember fingik böfögik ordibál csapdok hátul. semmibaj mondjuk bevan baszva.oké megáll a busz, a csöves az ajto elé áll, elõveszi es elkezd kihugyozni az ajton.haverom mar ekkor annyira ideges volt, hogy odament hátbarugta azmeg kirepült szabályos ívvel a buszról.volt szakadás.

Gladiator
#59
szentem az ellenõröknek az angol is bõven elég lett volna.
amúgy jó sztorik, leszámítva azt az egyet...

Gladiator
#58
ez inkább szánalmas. mamának mér kellett beugatni? Mé nem azt mondtad, hogy a két büdös cigánnyal foglalkozzatok! Akkor is biztos kemény srác lettél volna...

#57
tudok japánul 10ig számolni-.-
tudok lengyelül káromkodni és megkérdezni hogy hányas szintû vagy-.-
tudok portugálul ékszert árulni-.-
németül megkérdezni merre van az óvoda-.-
angolul mindent
Zizou5
#56
mire jo ha tudsz még 1 + nyelvet, amit senki nem ismer kb.. 😄

Bocy
#55
ez se semmi XDXD naon faja mind😄

Bocy
#54
Ur isten 😄:😄😄

Bocy
#53
az szép 😄 az elenõrös a legjobb😄 Arabul beszélni 😄

bardocz
#52
és mi erdõben mentünk úgy hogy folyamatosan koncentrálni kellett hogy ne taknyoljunk el😄 egyszer kibicsaklott a bokám XD
#51
azóta ha valaki rosszat szól itthon egybõl kapja hogy mingyá kiküldelek egy 2 kmes gyalotúrára b*meg😄
bardocz
#50
nekünk ofõ szervezett olyan gyalogtúrát hogy áh csak 8 km mindnki kkibírja elsõ nap,kb 15km lett belõle XD már az erdõben majdnem sötét volt és atanár nem várt meg minket mert õ terminátor és megy 😄😄😄másnap 18km helyett olyan 24-et gyalogoltunk
#49
Családi túra, felmentünk valami hegyre, megnéztük a kilátót meg vmi barlangot is. Az volt a terv, hogy vmi másik útvonalon(ami "tök király lesz") jövünk vissza a kocsihoz. Oké, megyünk megyünk, az volt a téma hogy kb 5 kilóméter az egész út, ottvagyunk a kocsinál fél óra alatt. Háromnegyed óra múlva kiérünk egy keskeny hegyi útra, a betonra szépen felfestve egy tizenötös. Na mondom nagy viccesen gyerekek ez azt jelzi hogy még 15 kilómétert kell gyalogolnunk.
Nem, nem mondja fater, megnéztem a térképet már csak két kilóméter... Mikor a 12es számhoz érkeztünk már gyanakodtunk de fater ismét megnyugtatott minket hogy már tényleg csak két kilóméter.
a 10eshez érkezve elég levertek voltunk a 7esnél már lincshangulat volt, 5ösnél meg rájöttem hogy igazam volt😄 a 2kmes gyalogtúrából csináltunk bõ 15öset😄
azóta már szállóige errefelé hogy "már csak 2 kilóméter"
[HUN]FaTaL
#48
😄DDDDDDDDDDDDDDD

http://goo.gl/gd6Zi5

[HUN]FaTaL
#47
😄DDDD

Helyzetkomikum van még

Gárdony, 3 nap, kemping. Felverjük a sátrat (este sötétben értünk oda persze). Mondom ne a fa elé a bejáratot. OK. Persze mire felvertük pont a fa elõtt volt. Ez még semmi fekszünk le aludni. Erre háromból kettõnk alatt egy nagy betonkocka. Haver elaludt másik haverral meg nem tudtunk aludni. Mondom hé' zoli alszó'? Nem. Miva'? Mondom neki: Há semmi de holnap te alszol a betonon😄 Ez a mondat azóta is fel van emlegetve néha...

http://goo.gl/gd6Zi5

passatgt
#46
pályaudvaron álla busz, jön egy igazán túlsúlyos "nõ", sztem lehetett 200kg.Felszáll a buszra, elindul hátrafelé, busz durrdefekt...

bardocz
#45
Nem velem történt hanem osztálytársammal: iskola elõtt egy játszótérre szoktunk kimenni és ott elvagyunk egy ideig cigisek meg cigiznek... aznap nulladik óránk volt és hát akkor is kimentünk,de amikor kiértem haverom már ott volt.Látom hogy egy csöves nõ bokor alól kiszed egy matracot és elmegy.Megkérdeztem ,hogy amúgy hányan voltak?erre mondja hogy volt egy faszi aki kért tõle cigit.Mondja neki haverom,hogy sajnos nem tud adni mert neki is kell és nincs rá pénze.Erre a fószer meg elkezdi,hogy Jóvan jóvan há' nem akartam én lejmolni.kivett a zsebébõl egy amrék dohányt és kis cigipapírba betekerte szebben mint amit õ géppel tud.Megkérdezi a fószer hogy kér-e belõle?De vigyázzon mert ilyet is szív kiköpi tõle a tüdejét haverom persze nem kért és mondta hogy õ csak nagy papírba tud tekerni.Erre a fószer mondja hogy abba a füvesek tekernek meg hogy látod 50nemtommenyi éves vagyok és csak cigizek meg iszok de te ha füvezel akkor nem leszel 40 éves se😄 utána õ is felvette a matracát és elment a bokor alól.

#44
van 1 okos haverom akinek vannak tortenetei talpas mikrofonnal😄
gyerek vesz 1 ien szart aztan nezegeti meg foglya es elekzdi gorbiteni aztan kettetorte 1. perce 😄 mert azt hitte hogy hajlithato 😄 a kovi talpas mikrofon gyerek beszel 1. csak tusszent es tobol lefejeli am ikrofont szemmel es uvoltozik hogy faj a szeme <#zavart2>
#43
hat ez kurva jo sztori volt 😄
CzGobe
#42
😄 így szerencsére vicces

eom$

Zizou5
#41
nekem zebrás történet: haverommal megyünk vhova. este van. a haverom nagyma nyomja a metallica - for whom the bell tools de igy izombol szájgitárral meg énekel. namost én leakartam szakadni tõle, ezért ekleztem szaporábban lépni. nem figyeltem, és elindult a villamos, ezt se vettem észre, majd megyek át, csörömpölés, oldalranézek kb 2 méterre volt már a villamos, és a haverom odaugrik és visszaránt: "NE LÉGY FASZ EMBER" visszaránt és épphogy nem baszott el. majd megyünk tovább, utkeresztezõdés, kanyarodik be 1 auto, majd megint visszaránt és megint majdnem meghaltam 😄😄: "NELÉGY FASZ EMBER" kulcsoszval megint 😄😄:😄 szakadtam 😄😄

CzGobe
#40
mai sulis sztori, a vicces srác megint a fõszereplõ, akirõl az elõbb is meséltem:
beszélgetünk a szerenádadásról, h mint lesz, meg ilyenek. aztán megkérdezem, h mi van akkor ha vki a panel tetején lakik, akkor mindenki mikrofonba nyomja és hangfalakat is fogunk vinni, vagy wtf? erre elkezdenek fantáziálni arról a srácok, h az o-fõnk (osztályfõnökünk és irodalom tanárunk is egyben, szép nagydarab, testes ember, nem mondom h kövér, mert nem az 😊)) biztosan felhívna magához (mert õ is a 3.on lakik), de biztosan a nyitott hûtõajtó mellett fogana minket. erre az volt a reakció, h milyen hûtõ, egy külön szoba hûtõként funkcionál, aztán persze az egész lakás és annyi hely van a masik 3 családtagnak is, h emeletes franciaágy, mert a többi helyen kaja van. aztán kicsit visszatértünk a realitás talajára, mert h a lakás üres ugyan, de persze egy szinttel lejebb megtalálható a hûtött éléskamra 😊. Erre a srác: biztos ott fekszik a sonkái között, sõt apárnája is sonkából van és egész nap ott falatozik...
aztán hirtelen csak eszembe jut vmi: Srácok, azt tudjátok h az irodalom szertár (irodalom tanárok kuckója) épp felettünk van?
erre persze néma kuss, majd jöttek a találgatások h ki hányast fog kapni magyar érettségin 😛

eom$

Matt07
#39
😄D

Dwyane Wade #3 - Miami Heat NBA Champion 2006 \"a tiéd az feslett, az enyém az fless lett, abba nem hagyom haver ezt remélem jegyzed...\"

#38
ugyan ien volt nekem is 😄 csak nem szalt ki hanem bentrol uvoltott 😄
Matt07
#37
nekem olyan volt h megyek át a zebrán a haverommal erre egy szar audi majdnem elüt.Erre mondom,a k**** anyád.Visszafordul a kocsival,befarol elénk,kiszáll az elkezd ordibál asztem megver 😄

Dwyane Wade #3 - Miami Heat NBA Champion 2006 \"a tiéd az feslett, az enyém az fless lett, abba nem hagyom haver ezt remélem jegyzed...\"

#36
nekem is volt ien hogy nezek 1 csajt kozbe megyek at a zold lampan es oldalra neztem messzire a csajra es kisit letertem mar a zebrarol 😄 es belesetaltam valami kocsinak az ablakuvegebe ugy hogy majdnem befejeltem es pont ien bunko allat ult a kocsiba azt elkezdet ott pampogni mar kezdtem azt hinni hogy kiszal azt +ver 😄
Matt07
#35
😄DD

Dwyane Wade #3 - Miami Heat NBA Champion 2006 \"a tiéd az feslett, az enyém az fless lett, abba nem hagyom haver ezt remélem jegyzed...\"

Zizou5
#34
nekem is volt hasonlo a haverommal, megyunk focizni, magyaráz mint az állat, néz rám oldalra, közbe törli a szemüvegét, és megy megy és lefejeli az oszlopot, felkiált: mi a fasz ez ?! odanéz 1 oszlop 😄😄 akkorát szakadtunk 😄

másik. ülök buszon, épp indulni akar végállomásrol, fut 1 nagy darab állat, fut fut, mikor fellép a lépcsõre, elesik és lefejeli a földet, akkorát nevettem 😄😄😄😄😄: de aztán mivel csak én voltam a buszon felsegitettem és adtam neki zsepit mert vérzett az egész pofája 😄

aztááán, még van 1 ellenõrös story: ülök a buszon haverom és én, feljön vagy 6 ellenõr, mind ilyen idõsebb néni, 1-2 30éves nõ volt köztük. jönnek hátrafele, közbe elöttünk ült 2 roma fiatalember, megkérdeztem hogy ök mit fognak csinálni. hát õk elküldték õket a picsába, aztán mi hozzánk nem is akartak odajönni, de az a 2 paraszt, szolt nekik hogy azért nézze már meg a 2 fiatalembernek a jegyét, odajöttek hozzánk. én elkeztem arabul beszélni. 😄 haverom leugrott majd felszált elöl 1 kis telefonos cselle mintha telefonálna. elkeztem mindenfélérõl dumálni arabul, majd elkeztek velem kb anyázni magyarul 😄 leszáltam mert leráncigáltak, és mikor szállok le megszolal az egyik nagymama, hogy "nézdmá' milyen hipp-hopp stááájl a gyerek" visszaszolok magyarol: na mivan mama teccik a seggem? gyere fogd meg gyere odatoltam neki felhuztam a polomat. majd elkeztek velem kötekedni hogy milyen fasz gyerek vagyok, meg elkeztek minõsíteni hogy milyen szarul adom elõ magam. mondom "igen? elnézést mi is a munkájuk?!" nagy kuss, ja mondom oké 😄 haverom ezen meg végig 30 percig szakadt 😄

Matt07
#33
😄DDDDD

nekem egyszer volt olyan,h mentem az utcán láttam egy jó csajt,amikor elment mellettem utánafordultam és nekimentem egy villanyoszlopnak ^^

Dwyane Wade #3 - Miami Heat NBA Champion 2006 \"a tiéd az feslett, az enyém az fless lett, abba nem hagyom haver ezt remélem jegyzed...\"

CzGobe
#32
😄D
ez is inkább helyzetkomikum volt:
tavaly nyáron egy sulitáborban reggel másnaposan ébredezünk, haverom odaszól: Te Göbe! - mint aki vmi nagyon fontosat akar kérdezni pl a tegnap estérõl. Mondom neki: Mi va'? Erre a válasz egy kisebb szünet után: öö Nem t'om. És ezen elkezdett szakadni az egész szoba, és ha vmi hülyeséget csinál a srác, mindig felemlegetjük neki ezt a sztorit. :-]

és amit még talán ti is élvezni fogtok (vagy legalább röhögtök rajtam):
sétálok az Aréna felõl a Stadára a Syma felújítása közben, nézem nagyba az építkezést és közbe látom h jön velem szembe két csini lány. Megyek és egyszercsak beleakad a lábam a földön fekvõ drótkerítésbe és akkorát esek, hogy az egyik térdemen még a nagdrág is kiszakadt. Erre visított az egyik csajszi és odafutottak hozzám nagy szemekkel és kérdezgették h jól vok-e, miben segíthetnek. Mondtam h ha a telszámukat megadnák jobban érezném magam. És láss csodát, elég segítõkészek voltak. 😛

eom$