123
  • BiroAndras
    #123
    "Nem az volt a kérdés, hogy mennyire jellemző, hanem hogy van-e ilyen."

    De pont hogy az arányok számítanak.

    ""Akkor mégiscsak jobb a DirectX?"
    Minél? Ami nincs is?"

    Te most mondtál egy jó okot arra, hogy miért használnak DirectX-et. Az most mellékes, hogy nem a 3D képességekről van szó. A lényeg az, hogy ezek szerint mégsem csak azért szeretik a fejlesztők a DX-et, mert az MS lefizeti őket.

    "De amúgy te mondtad azt, hogy az ilyen kiegészítő feladatokra jobb más."

    Nem azt mondtam, hogy jobb, hanem hogy mást is használnak.

    "Talán - de pl. az XP elterjedtségéhez viszonyítva szinte bukás"

    Hát nem. Talán relatíve lassabban fogy, mivel az XP túl jó, de semmiképpen sem bukás. Azt is hozzá kell venni, hogy az első negyedévben jött ki, amikor az IT eladások a padlón vannak.

    "nem fogy úgy, ahogy a MS szeretné"

    Én nem hallottam őket panaszkodni. Sőt, mintha valami rekord bevételről is beszéltek volna.

    "szóval így igen lassan fogja átvenni a helyét."

    Meglátjuk.

    "és azért nincsenek kevesen. A Linoxosokkal együtt főleg."

    De, együtt is kevesen vannak.
  • dez
    #122
    "Nem ez a jellemző."
    Nem az volt a kérdés, hogy mennyire jellemző, hanem hogy van-e ilyen.

    "Akkor mégiscsak jobb a DirectX?"
    Minél? Ami nincs is? De amúgy te mondtad azt, hogy az ilyen kiegészítő feladatokra jobb más.

    "De sokkal gyorsabban terjed, és a legtöbb játék eleve fut rajta."
    Talán - de pl. az XP elterjedtségéhez viszonyítva szinte bukás (nem fogy úgy, ahogy a MS szeretné), szóval így igen lassan fogja átvenni a helyét.

    "Szintén nem túl nagy az elterjedtsége, és inkább munkára használják, nem játékra (pl. az ára miatt)."
    A MAC-felhasználók mindenre ezt használják, és azért nincsenek kevesen. A Linoxosokkal együtt főleg.
  • BiroAndras
    #121
    "Egyelőre a Vista sem terjed sokkal gyorsabban."

    De sokkal gyorsabban terjed, és a legtöbb játék eleve fut rajta.

    "Meg ugye ott van a Mac is!"

    Szintén nem túl nagy az elterjedtsége, és inkább munkára használják, nem játékra (pl. az ára miatt).
  • BiroAndras
    #120
    "Nem, van jópár PC-ről konzolra portolt játék is."

    Nem ez a jellemző.

    "Korábban nem igazán volt olyan API-csomag (vagy több együtt), ami mindent tudott, amit a DirectX. Nem is tudom, ma van-e pl. olyan, ami minden joystickot, kontrollert, kormányt ismer, és egységesen kezel."

    Akkor mégiscsak jobb a DirectX?
  • dez
    #119
    "Ismétlem: Senkit sem érdekel a multiplatform (játék) fejlesztés, amíg 1 platform 99%-os elterjedtségű."
    Éppen ez a baj, mert ez hátráltatja a többi platformot.

    "Hát ilyen tempóban még jó 10 év kell hozzá, de lehet, hogy 20 is."
    Majd meglátjuk. Egyelőre a Vista sem terjed sokkal gyorsabban.
    Meg ugye ott van a Mac is!
  • dez
    #118
    "A legtöbb játékot nem portolják. Ha mégis, akkor épp konzolról PC-re, amikor értelemszerűen a konzol architektúrája dönt."
    Nem, van jópár PC-ről konzolra portolt játék is.

    "Ugyanolyan egyszerű mást is használni. Inkább izlés kérdése szerintem."
    Ma már talán. Korábban nem igazán volt olyan API-csomag (vagy több együtt), ami mindent tudott, amit a DirectX. Nem is tudom, ma van-e pl. olyan, ami minden joystickot, kontrollert, kormányt ismer, és egységesen kezel.

    "OpenAL is van már jópár éve"
    Korábban kevesen használták Windowsos játékokban.

    "de van még más is (pl. Miles Sound System)."
    Ez viszont érdekes.
  • BiroAndras
    #117
    "Nem kellene érdekelnie őket, ha egy egységes, multiplatform felület lenne."

    Ismétlem: Senkit sem érdekel a multiplatform (játék) fejlesztés, amíg 1 platform 99%-os elterjedtségű.

    "Később még érdekelheti majd, mivel ha lassan is, de terjeszkedik a Linux."

    Hát ilyen tempóban még jó 10 év kell hozzá, de lehet, hogy 20 is.
  • BiroAndras
    #116
    "Egyszerű: portolás."

    A legtöbb játékot nem portolják. Ha mégis, akkor épp konzolról PC-re, amikor értelemszerűen a konzol architektúrája dönt.

    "Windowson a legegyszerűbb a DirectX-en keresztül használni a többi perifériát."

    Ugyanolyan egyszerű mást is használni. Inkább izlés kérdése szerintem.

    "Audióra ma már leginkább az OpenAL-t használják"

    Naugye.

    "de korábban a legegyszerűbb a DirectSound/DirectSound3D volt."

    OpenAL is van már jópár éve, de van még más is (pl. Miles Sound System).
  • LackoMester
    #115
    ja és a fogyasztás wazz,kisebbfajta erömü fog kelleni,mehettek a tetöre napelemeket szegelni:-)
  • dez
    #114
    LOL. Majd nézel, ha lesznek DX10-es tesztek is. ;)
  • LackoMester
    #113
    na nemkellett sokat várni itt is van a 8800 Ultra-azt csókolom a ATI.Jöhet akármilyen XTX.Az ATI levan maradva...
  • dez
    #112
    Mármint már készül az R650, második félévben jön.
  • dez
    #111
    Az eddigi "tesztek" kamuk.
    Bár valószínű, hogy a 2900XT a 8800GTX-nél gyengébb, viszont lesz XTX is, és később még jóval gyorsabb, 65nm-es R650.
  • LackoMester
    #110
    na megjött az 2900XT,és melyik karival tesztelték hát 8800GTS-el,talán 1 kicsit jobb,de könyörgök majd 1 év a 2 kari között.Ezzel akarták lenyomni a 8800GTX-et,nevetséges.Ja,és hozzétették a szériában gyárt0zot karikon kissebb-gyengébb hütö lesz mint a tesztkártyán...hmmm...
    biztos lenyom mindent....
    és akkor holvan a 8800Ultra és 8950
  • dez
    #109
    Erre miért nem válaszoltál: "Miért érdekelje? Nem kellene érdekelnie őket, ha egy egységes, multiplatform felület lenne. Később még érdekelheti majd, mivel ha lassan is, de terjeszkedik a Linux."
  • dez
    #108
    "Mi lenne az értelme pont a D3D-t nem használni, ha a többi rész miatt amúgy is elveszik a kompatibilitás, és az OGL HW támogatottsága gyengébb?"
    Egyszerű: portolás. A grafikai rész a legösszetettebb, azt akarják legkevésbé kétféleképp megírni, viszont Windowson a legegyszerűbb a DirectX-en keresztül használni a többi perifériát.

    "A többi rész könnyen, és fájdalommentesen kiváltható mással."
    Valóban? No és mivel? Audióra ma már leginkább az OpenAL-t használják, de korábban a legegyszerűbb a DirectSound/DirectSound3D volt. Aztán ott van a többi, szabványosított joystick, kormány, stb. kezelés, stb. stb. stb.
  • BiroAndras
    #107
    "Hát, olyat hallottam már, hogy mindent használtak a DirectX-ből, kivéve a D3D-t, ami helyett az OGL-t, de a fordítottjáról még nem. Annak mi értelme?"

    Mi lenne az értelme pont a D3D-t nem használni, ha a többi rész miatt amúgy is elveszik a kompatibilitás, és az OGL HW támogatottsága gyengébb?
    A többi rész könnyen, és fájdalommentesen kiváltható mással. Hogy érdemes-e, azt nem tudom, nem ezekkel a területekkel foglalkoztam. Nálunk így volt és kész. És sok ember jött más cégektől (szinte minden más magyar fejlesztőtől), és egyik se csodálkozott ezen, ebből gondolom, hogy nem olyan különleges dolog.

    Miért érdekelje? Nem kellene érdekelnie őket, ha egy egységes, multiplatform felület lenne. Később még érdekelheti majd, mivel ha lassan is, de terjeszkedik a Linux.
  • zoolee
    #106
    Nah, ennyit az atiról, nem tudta megverni a GTX et, a GTS t is ~3-6 fps el....
    Na mind1...
  • dez
    #105
    Nos állítólag valóban a Realtektől: link
  • dez
    #104
    Hát, olyat hallottam már, hogy mindent használtak a DirectX-ből, kivéve a D3D-t, ami helyett az OGL-t, de a fordítottjáról még nem. Annak mi értelme?

    Miért érdekelje? Nem kellene érdekelnie őket, ha egy egységes, multiplatform felület lenne. Később még érdekelheti majd, mivel ha lassan is, de terjeszkedik a Linux.
  • BiroAndras
    #103
    "Pl. kik?"

    Pl. mi (pontosabban már nem mi, mert már máshol dolgozom).

    "Meg most mondom, hogy általánosan elterjedt vélemény szerint, ha Linuxon is teljesen jól mennének a játékok, sok játékos inkább Linuxot használna, és akkor jóval több Linux lenne, és így tovább."

    És miért is kéne, hgy ez érdekelje a játékfejlesztőket, vagy a kiadókat? Nekik pont hogy az a jobb, ha csak egy OS-t kell támogatni PC-n.
  • Ari18
    #102
    Csak arra nem gondoltál,hogy ez nem XTX jelzésű hanem "csak" XT,fele annyi rammal
    és kisebb órajellel :)Ha egyáltalán igazi a teszt.
  • dez
    #101
    Pl. kik?
    Meg most mondom, hogy általánosan elterjedt vélemény szerint, ha Linuxon is teljesen jól mennének a játékok, sok játékos inkább Linuxot használna, és akkor jóval több Linux lenne, és így tovább.
  • BiroAndras
    #100
    Sokan a DirectX-ből csak a D3D-t használják.
    És nem csak a D3D vs. OpenGL miatt hanyagolják a linuxot. Sok más különbség is van, amire oda kéne figyelni. Ez plusz fejlesztést és főleg tesztelést jelent, ami ugyan nem olyan nagyon sok, de a minimális várható plusz bevétel fényében egyszerűen nem éri meg a fáradtságot. És ez nem is elsősorban a fejlesztőkön múlik, hanem sokkal inkább a kiadókon. Nekik a fejlesztésen és tesztelésen felül a gyártásban (linuxos DVD-k nyomása) és marketingben is plusz költség (linux-kompatibilitás reklámozása).
  • gabor0315
    #99
    Figyeljétek meg jópár év múlva oda jutunk hogy egy videókártya többet fogyaszt mint egy hősugárzó
  • dez
    #98
    Ha majdnem mindent DirectX-szel csinálnak, miért pont a D3D-t hanyagolnák? Főleg, hogy itt előbb jelenik meg mindig az újabb HW-ek támogatása? Így nagyon is a D3D felé mutat a kisebb ellenállás vektora. Viszont a D3D Windowsos.
    A többi platform (főleg Linux) meg nem kis részben emiatt kisebb elterjedtségű. Ha teljesen jól futnának rajtuk a játékok, sokan átállnának.
  • BiroAndras
    #97
    "OpenGl is ugyanilyen programozói felület... akkor minek is mégegy? "

    Például mert az OpenGL eredetileg nem játékra lett kitalálva.
    Egyébként meg a játékipart nem köti a win-hez semmi (az OpenGL is müxik). Egyszerűen nem éri meg minimális elterjedtségű platformokra fejleszteni.
  • dez
    #96
    Azt, hogy túl sokat foglalkozol ezzel a témával! :D
  • dez
    #95
    Te olvasol azért is néha? Go to #26... :)
  • bandypappa
    #94
    álmodtam
  • bandypappa
    #93
    Tegnap este többekközt amd- konfigurációs gépröl álmodtam, ami forradalmian újnak nézett ki belülröl, és ez a videokártya volt benne. Télleg ezt álmodta. Ez most mit jelent az álmoskönyv szerint?
  • arty
    #92
    azt még hozzátenném, h a Geforce oldalán a purevideo legalább egy LÉTEZŐ dekoder, nem csak egy marketinges halandzsa
  • arty
    #91
    ennyi késéssel azon lepődtem volna meg, ha a 8800 alatt teljesit

    az AVIVO-s marketinges baromságuk meg már tényleg dühítő! nem is létezik, mint olyan ... basszus ... mert mi is tulajdonképpen az AVIVO ??? mi az h "motor" ?? ne kábitsanak már ... ami most megy az x1950esemen (szintén "avivos motor erősiti"), az a sima DXVA alapu gyorsitás, mpeg2 esetén az azt használo alkalmazásokban (pl cybelink pdvd6). Természetesen HDDVD és BR esetén NEM müködik, amikor a video vc-1 vagy h264! Gratulálok ATI! :(
  • dez
    #90
    Mint írtam, nem sokkal később jön az R650 65nm-en...
  • Sanyix
    #89
    Hozzáértés nulla! OpenGl is ugyanilyen programozói felület... akkor minek is mégegy?
    Hiszékenységből 5-ös! Nem azért hozták létre elsősorban hogy a programozóknak jó legyen, hanem az említett okok miatt.
  • RelakS
    #88
    Nem fér bele a házamba
  • GabrielK
    #87
    Akkor majd jön a 2950xt!
  • sztechnika
    #86
    8950?
    LoL hát arra megint uj ati fog kijönni,ami megint lenyomja....
  • dez
    #85
    Feltételezem, a Direct3D-ről beszélsz. Nos, szerinted az OpenGL-t nem ugyanez? Világos, hogy a D3D-vel 2 fő célja volt a MS-nak: 1. Az OpenGL-nél egyszerűbb, hardverközelibb, így játékra alkalmasabb felület létrehozása. 2. A jétékipar Windowshoz kötése, a zárt, és Windowshoz kötött felület által. (Bár egy ideje léteznek Linuxos wrapperek, sőt egyre jobbak, de nem tökéletesek.)
  • sylverangel
    #84
    Jaj lenyomja a 8800, majd meglátjuk a 8800 ultrával, és a 8950 x2-vel mit fog kezdeni...

    Szerintem a 8950 megfoghatatlan lesz...