188
  • Sanyix
    #68
    "nem a szolgálatató tehet arról, ha nem megy, ha ő a feje tetejére áll, akkor sem fog menni neked a több, mert a technika határa)"

    Hát ez nagyon nem így van. Ki is kötött bele abba, hogy 24 mbit helyett csak 8-al megy? SENKI, mert az a technika határa, de 8mbit alatt hol a technika határa? SEHOL, így ha a szolgáltató a feje tetejére áll, vagyis inkább hajlandó a retkes kábeleket kicserélni, dslamot közelebb hozni, bizony meg lesz a max sávszél, de a szolgáltató nemhogy nem áll a feje tetejére, nem csinál az semmit.
    És egyesek nem kapnak 4 szer annyit, hanem talán 2x annyit, akkor meg mi a lóf*szért fizessenek ugyanazért többet mint a többi(pl 8 megás csomagja lenne, ebből 4 érhető el, és a 8 megát fizeti)? Gondolkozzál már!
  • Chriss745
    #67
    Én nem értem miért ez a nagy felháborodás! Került valakinek pénzébe az emelés?

    NEM!

    Én például jól jártam, mert simán sync-el a modem 8096-ra, pedig határ értéken lakom. De ha csak 5000-el sync-elne, akkor is örülnék, mint majom a farkának, mert a 2048-nál (na jó, 2500 volt) az is jobb. Németeknél van ismerősőm, egy megás csomagja van 7000-ért. Miről is beszélünk? Szerintem Közép- és Kelet-európában nálunk a legjobb a netes helyzet( de meg merem kockáztatni, hogy nyugat-Európában is benne vagyunk a TOP5-ben). Ausztriában és a Szlovákoknál 2 Mbit az 25 dezső!!!

    Ez a tipikus magyar mentalitás, ingyen kapsz 4x annyit, és az sem jó (nem a szolgálatató tehet arról, ha nem megy, ha ő a feje tetejére áll, akkor sem fog menni neked a több, mert a technika határa). Szégyenlem magam ilyenkor, hogy magyar vagyok...
  • 505thZajcev[PT]
    #66
    OOOOOOOO............igeeeeeen, vki be merte vallalni, hogy megmondja a frankot.
    A T-csoport mostanaban nagyon a bogyomben van. Ugye itt van eloszor is a net.
    Szinte majdnem utolsokent megkaptuk mi is az emelest, es olyan 6 mbitre jott ki a lefele sav. Ez meg okes is lenne, de mivel 2 geppel vagyunk a neten, es tobbnyire multijatekokkal jatszunk, igy a feltoltest irto jol jonne. Nos alapesetben 192 kbit volt, es ez az emeles utan is gyonyoruen megmaradt (512kbit ugyanmar...). 2 jatek + TS egyenlo a hasznalhatatlansaggal..
    T-mobile szinten ugyanaz a balf*sz bagazs. 4 honapja keptelenek arra, hogy egy rohadt csekket feladjanak postan. Szerintuk elkuldik, posta szerint nem. Minden mas levelem megjon csak a trekom nem....
    Egy leveluk jott 4 honap utan, amiben tajekoztattak hogy kifognak kapcsolni 4 nappal ezelott. Korrekt banda, nem?
  • sandor4
    #65
    hát nekem chello extremem van, és február 28-a óta megy a 10mbit/1mbit-es sávszél
  • Gascan #64
    én hűséges vagyok a mikrohullámu internet szolgáltatómhoz, viszonylag kis vállalat, igy jobban ki tudják elégiteni az igényket és még név szerint is ismernek :)
  • Plow
    #63
    "Tréonlájnosok meg így jártak, nem kell annál a tetü cégnél maradni és kész"

    fúú de okos vagy....szerinted a cselllllllló az ország 100%-án elérhető?
  • RpPRO
    #62
    Invitel, Veszprem.
    2 eve 2mbites elofizetesunk van, azt is mindig megkaptuk, febr. 12 korul ugrott, negyszerezodott, ami a gyakorlatban 6880kbps (860 kb/s) korul, szinten mindig stabilan jon, feltoltes 430kbps. Nem panaszkodom.
  • KekszNET
    #61
    Szivas :)

    Nekem a Pantel azt mondta mikor kerdeztem toluk, hogy

    "Garantálni csak a 2M-át tudjuk, mert a vonal minőségétől függően
    csökkenthetjük a díjcsomagot,"

    ezert nem kottettem 24mbit-et, mert nem erdemes ilyenbe belemenni. Viszem magammal a chellot, aztan ott jo lesz az 5mbit is :)

    Szivas ez az egesz adsl is. Van aki kevesebbett fizet most a jobb kapcsolatert :)
  • Egerwin
    #60
    Nekem szerencsére megadták a beigért sávszélesség körüli összeget.
    eddig 128KB volt most 480KB körül van a letöltés.
  • HUmanEmber41st
    #59
    Invitel Esztergom:
    most mértem meg rádióhallgatás közben ~ 3MB-t mutat.
    Kaptam levelet, melyben JÚNIUS VÉGÉRE ígérték a fejlesztési munkák végét.. Ami az eddigi duplázásokból kiindulva azt jelenti, h júniusig marad a max 3 MB-s letöltés, meg a szar 80-100 kbites feltöltés. Bár itt nincs korlát, de mindig 3 hónappal elmaradnak a többi cégtől...És ez kissé idegesítő, mert vannak utcák, ahol ugyanennyi pénzért a trékom már 4-8MB-t ad.. amúgy én kaphatnám elvileg a legnagyobb elméleti 24 MB-t is, ( ha lenne) mert kb 500 kábel-méternyire lakok a DSLAM-októl..
    Szóval türelem majd sávszél emelést terem.. (fakk)
  • m3200gt
    #58
    Kamu 3:"Egy újabb probléma, hogy a varázslatosan jó vállalatok közti kommunikáció miatt az internetszolgáltató nem tudja, hogy az adott ügyfél mekkora távolságra van kábelméterben a DSLAM-tól, még akkor sem ha adott esetben mindkét cég neve T betűvel kezdődik és rózsaszín a logója."
    Ezt igenis tudják, de ha bevallanák akkor kiderülne, hogy a távolság- sebesség diagramjuk a legkisebb mértékben sem igaz.
  • metaljesus
    #57
    tavaly május: tvnet, adsl3g 2,5 mbit, de amíg mindenhol kiépül a hálózat addig 2 mbit sima adsl, ez minimum 6, maximum 12 hónapig. namost március 1-ig kellett volna bármelyikből 8 mbit-ra felmennie. nem ment. telefon, kérdés, válasz: ja hát túl messze van a központtól. következő kérdés: és akkor mikor lesz 2,5 mbit amit akkor kapok amikor kiépül a hálózat? "hát még nem épült ki, de májusig biztosan..." gondolom további magyarázat nem szükséges.
  • CitizenX
    #56
    Hát nálam eddig chello classic volt 2.5 mbit, beemelték ahogy reklámozták is, és azóta atomstabilan hozz a 10mbit/sec-et. Tréonlájnosok meg így jártak, nem kell annál a tetü cégnél maradni és kész. Anno én két év után canceleztem őket, amikor kitalálták, hogy nem fizettem nekik 1 éve havidijat, ami persze nem volt igaz. Bemutattam mindne befizetést, annyit nem mondtak, hogy bocs, bazdmeg. Rögtön átléptem a Chello-hoz és nem bántam meg.
  • NeoMaN
    #55
    Enternet tuti korlátlan, 5 évig volt tőlük ADSL-em.
    Sztem a legkorrektebb cég, de azé váltottam UPC-ra.
    :D
  • grebber
    #54
    Ez van elavult a hálozat nálunk :(
  • assdf
    #53
    Csak annyit hogy pr-telecomhoz soha senki az életben ne menjen, mert annál hitványabb szolgáltatót nem igen tudnátok itt találni...
    Több mint 30% csomagvesztés, órákig kimaradó net és megy ez már több mint egy éve, hibabejelentés smafú...
  • SomebodyEra
    #52
    Én Invitel-es vagyok, nekem is be van ígérve a 8Mbit, remélem Invitel nem lesz ilyen szemét,mint a T...
  • Furky
    #51
    A korláttal kapcsolatban:

    GVH döntése
  • BCs design
    #50
    minek mérő programok ?
    kurva nehéz észrevenni hogy 800 k helyet 300 jal jön csak maximum :D
  • scorpeeon
    #49
    Ezrk kicsit el vannak maradva, ezt írják az ADSL-hez:
    "max. 3008kbit/s le- és max. 480 kbit/s feltöltés"
  • Kagemusha
    #48
    Leszarom az ADSL-t, kabelnetem van...
  • Atisz #47
    Ez a DUmeter ingyenes vagy 30 nap múlva lejár?
  • HöfEE
    #46
    Nem olvasom végig a kommenteket lehet,hogy más is leírta de a lényeg az ,hogy: TELJESEN HÜLYÉNEK NÉZIK AZ ELŐFIZETŐKET, és nem csak a tréonlájn hanem sok egyéb cég is. pl TvNet. Az ottani Ügyfélszolgálat kb. a nullával egyenlő.
  • Clarke
    #45
    ezt ajánlom figyelmetekbe Hírközlési Fogysztói Jogok Képviselője
  • sathinel
    #44
    UPC-ről csak a neten olvastam, aztán egyszer csak azt láttam hogy 1300k-val töltök. Na ekkor borultam meg mivel semmilyen levelet, értesítőt nem kaptam csak csinálták. Ezek meg szénnéreklámozzák az agyukat, és ....
  • sathinel
    #43
    DT azt ugatja, hogy csak akkor fizet a továbbfejlesztésére a netnek, ha csak ő használhatja a németeknél? Nácik meg közben hazudoznak mindenfélét. Eddig is utáltam mindent ami ehhez a fos rózsszín T(irpák) céghez tartozott, de ezéután mégjobban. Megvesznek mindent mint az Mikrofos, és utánna ugatnak hogy jobbá teszik meg reklám meg ilyesmi. De valójáőban csak hazudnak, és félrevezetnek. Mi is került 800 millába az iwiwen? Ja hogy sok embernek reklámfelület. Igen? Akkor miért van az hogy hazudnak, ferdítenek? Mert minden stimmel????
  • gadna
    #42
    Már éppen itt az ideje, hogy valaki kiemelten foglalkozzon ezzel a témával. Gratulálok a szerkesztőségnek és üzenném, hogy írjanak még róla, próbáljanak meg utána járni. Mert ez tényleg a jelen egyik legnagyobb átb…..-a.
  • Sanyix
    #41
    Nincs a dslamon szabad port ez azt jelenti... tehát gondolom nem csak ő az aki adsl-re vár, ami fura, mert bizonyos helyeken az trékom azért nem hajlandó dslamot elhelyezni, vagy bővíteni, mert nincs elég user aki előfizetne, így nekik nem éri meg. És itt az a probléma hogy amikor lenne elég előfizető, akkor más ürügyet találnak.
  • Sanyix
    #40
    Minden kábel képes szinte akármennyi gigabitre, ezt csak az elektronika érzékenysége határozza meg, szóval csak az a kérdés hogy mikor lesz képes erre, és hogy megéri-e. Valószínűleg ezért is terjed az optika, mert ott már most elérhető ez, és megéri.
    Egykor a telefonvonal is max 14,4 kbit/sec-re volt képes... most 50mbitre, sőt talán már többre is.
  • ProClub
    #39
    Panaszkodni úgy lehet, hogy ha volt már magasabb föltöltésed és utána lekorlátozták, mivel akkor fennáll a szándékosság, nem pedig technikai probléma van. Egyébként meg a NHH-nál kéne egy kicsit szétnézni, hogy mit lehet tenni; sajnos még nem volt időm rá.

    Személy szerint azt tapasztalom, hogy van ugyan 6 és 8 mega között valami sávszél, de a legtöbb szerver nem tudja kimaxolni és van egy olyan gyanúm is, hogy bizonyos szolgáltatásokat (pl Youtube) szándékosan lekorlátoznak, mert más helyeken simán megy, csak a T-nél nem.

    Összességében én a föltöltés növekedésének örülök, mert nagyon szar volt, hogy valakinek akarok valamit küldeni és egy max áras csomag mellett is 10 percig megy a levélprogram rajta.
  • Benoke
    #38
    Ez gyerekek a Balkán tojnak az ügyfelekre bármit is mondanak. Monopol helyzetben vannak és azt tesznek amit akarnak jelen esetben ezt. Lehúzni az embereket. Aztán jön az állambácsi csodálkozva hogy lassan terjed az internet. Akörnyező országokban jobban terjed. Hát ilyen bürokratikus és ótvar célggel nem is csoda hogy ilyenek vagyunk. Egy kollégámnak folyamatosan elutasítják az ADSL kérelmét mondván nincs elég végpont. Csakhogy előtte más szolgáltatónál próbálta megrendelni, akkor sokáig szórakoztak, mire kiderült hogy a t betart a cégnek azzal a mondókával hogy nincs végpont, de átmenve a t hez továbbra is itt tartunk. VAn t -s ismerősünk és egész véletlenül pontosan tudja hogy a központban van hely bőven és folyamatosan kötik az ügyfeleket. Erre azt válaszolta a t hogy abban az útcában biztos nem lehet. A bökkenő hogy minden szomszédnak fut már az ADSL.
  • Dodo55
    #37
    Igen, a szabvány 160 megabitnél tart.
    De a kábel fizikailag több gigabites sebességre képes.
  • Sanyix
    #36
    "A coax kábel viszont eméletileg több gigabitet bír fizikailag."

    Akkor te többet tudsz, mint a kábeles adatátvitel fejlesztői, mert ők még csak a 160mbit/120mbit/sec nél tartanak a docsis 3.0-nál, és ez a sávszélesség fejegységenként értendő, még mielőtt valaki azt hinné hogy minden felhasználónak egyenként ennyi lehet. Ezen a sávszélen osztoznak az egy fejegységen lévő felhasználók, akiknek száma általában jóval 10 fölött szokott lenni, persze ez nem gond ha nem tölt mindenki full sávszéllel, de ha igen akkor... na és itt jön a dsl előnye, ahol nincs ilyen osztozkodás. Hosszútávon ha a trékom hajlandó fejleszteni valószínűleg a dsl, majd az optika(majd egyszer talán) lesz nyerő. Nyugatabbra ez beigazolódni látszik.
  • Zotya84
    #35
    A korlát hála égnek tényleg csak az onlánynál van, nálam előfordult a havi 500G is ókor-ókor, mivel ketten vagyunk rá. (Egyébként én is IW-s vagyok)
  • mikloss
    #34
    Akkor én nemis szólok semmit nekem kis helyi szolgáltatótól jön a kábelnet 1mbit/s és stabilan jön a 950kbit/s a feltöltésem is 128kbit/s-ből kb 120kbit/s-el megy és én még azt hittem hogy nekem lassú de hálát adhatok ennek is úgylátom.
    Nyáron 4megás Externetre váltok arról mi a véleményetek?
  • Dodo55
    #33
    Nekem Chello Extremem van.
    Március elején ketdték az emelést, a hálózat fejlesztését meg 1-2 hete fejezték be(itt fehérváron).
    Emelés után gyönyörűen jött a 10 megabit, aztán amikor már sok ember resetelte a modemet, akkor lement 8-9 megabire a sebesség, és az eddigi 10-15-ös pingjeim olyan 30-asok lettek. Megcsinálták a hálózatfejlesztést, és újra jön gyönyörűen 10 megabittel, és a pingem is újra nagyon jó.
    És mindössze pár óra kimaradás volt a fejlesztések miatt.

    Komolyan kezdem lassan sajnálni az ADSL-eseket.
    De hát nincs sajnos mindenhol Chello, de aki ezek után az ADSL-t választja olyan helyen, ahol Chello is van, az hülye.

    És nincs mit tenni, ugyanis nem lehet lecserélni több millió kilóméternyi telefonvezetéket valami jobbra.
    A coax kábel viszont eméletileg több gigabitet bír fizikailag.

    Úgyhogy azt mondom, hogy aki tud, az amint teheti váltson Chellora, vagy valami más nem telefonvonalon jövő netre, mert az ADSL haldoklik...
  • Sanyix
    #32
    Persze hogy előfordul, pár éve tele voltak a fórumok a upc kábelneteknél akkor gyakran észlelhető gyakori szakadással, durva sávszélingadozással, óriási pingekkel (emléxem pár éve még az adsl-esek is útálták a upc-t, mert állandóan kiestek a upc-s játékosok egy egy online játékpartiból), és az ügyfélszolgálat szarságával. Azóta javult ez a helyzet, de bizonyos helyeken még most is előfordul ez a dolog. Invitelnél meg ugye a monopólium miatti brutális havidíjakról lehetett hallani pár éve, és ezek csak a nagyobb problémák. Szinte nincs olyan szolgáltató ami ne lenne bűnös valami köcsögségben.
    És ez persze annak köszöhető hogy ez magyarország, ahol a hatóságok leszarnak sokmindent, főleg ha kapnak egy kis kenőpénzt.
  • menpe
    #31
    Invitelnél már megvolt az emelés. Nálam nem vettekvissza a sebességből párnap múlva, kb. 3km-re lakom a központtól, és a 4M sima ügy. Ismerőseimnél is ugyanez a helyzet, itt a Tré-Komos kábelesek sz.pnak inkább (Csongrád megye, HMVH)
  • Feriboy
    #30
    ha már a rohadék szolgáltatóknál járunk. a upc a csekkel együtt küldött egy reklámanyagot amiben szép nagy vastag betűkkel kiemelik, hogy eltörölték a forgálmi korlátot, de ez úgy ahogy van hazugság mivel nem törölték el csak megemelték!!! (az viszont igaz, hogy nagyon, most 3 hónap átlaga nem mehet 250 fölé)
    ja és amit a dolgozónetesekkel/közalkalmazotti netesekkel csináltak az is kibaszás. csak mediumra emeltek és most 7190 ft-ról jött a csekk a sima mediumot pedig 6990 ft-ért reklámozzák, szóval akkor most kedvezménnyel többet fizetünk mint a nem kedvezményesek. szép mi :) (pontosan nem tudom, hogyan számolják ki hogy mennyivel kell kevesebbet fizetnünk szóval gondolom/remélem azért kell még ennyit fizetnünk mert még nem történt meg a teljes váltás)
    erről ennyit
  • Zenty
    #29
    A képen lévő upc teszt szinte egyezik ( budapest):D