44549
-
Austin Bailey #42664 közben találtam még egy képet egy olyan házról, ami meg kicsi lett. Lehet hogy már mutattam.
Ezeket amúgy csak azért mutogatom így aprpo nélkül, mert régi sims 3 mappákat törölgetek, és onnan kerülnek elő. -
Austin Bailey #42663 ja igen, eszembe jutott. Azért nem tudom itt használni az átszínezett kéményt (és akkor mégsem az van a képen), mert a tető meredeksége miatt az utolsó szint cfe-vel túl van emelve, amihez a gyári kémány tud alkalmazkodni a részekből összerakott cc kéménynél viszont nincs 1/3, 1/2 és 2/3 magas változata. Ez pedig azért fontos, mert ez sem színezhető kémány, hanem olyan kéményeket, ad amiket moveobjects-sel el tudsz bontani, és a színezhető kémányelemekkel felépíteni. Az én esetemben tehát ha ebből építem fel a kéményt, akkor a füstölő felső rész és a kémény teste között hiányzik egy 1/3 magas keskeny elem. -
Austin Bailey #42662 köszi ezeket ismerem, sőt a képen is ezt láthatod, csak nem működik tökéletesen és nem lehet mindenhogyan átszínezni. -
Austin Bailey #42661 igaziból a kérdés arra irányult, hogy van-e már nyúljáratos szőnyegből szállodás. Ezek szerint van, csak nem a 2x1-esből. Az alagsori megoldást mindig bénának tartottam. -
#42660 Moddolt szállodatornyom van, egy kerek szőnyeg, a szálloda emeletén. Egyik szállodatorony se illett az elképzelésemhez, ezért leszedtem egy módosítást, ami a 4x4es kerek szőnyegecskére módosítja az egész nagy tornyot. Másik megoldás, ha nem akarja az ember hogy csúfokodjon az, hogy lerakja az alagsorba. -
#42659 Színezhető kémények: -1- -2- -
Austin Bailey #42658 hol van a szállodaközpont? -
Austin Bailey #42657 még nem néztem utána, de nem lehet az egyetemvárost valahgy kicserélni mással? -
Austin Bailey #42656 nekem nem jönnek be az oxford style neogót egyetemi épületek. Nekem ami bejön campusból az például a Columbia illetve a Harvard és MIT is -
Austin Bailey #42655 Egyrészt azért nem világosabb, mert a kéményt bele akartam olvasztani a homlokzatba. Másrészt eredetileg ez nem feltétlenül ehhez a pályához készült, hanem egy usa keleti parti row house-os városomhoz, csak a játékmentéseimben szoktam kipróbálni a kompozíciókat. Eredetileg a bostoni típusú row house-ról vettem az ötletet (ebből a szempontból mondjuk van köze az egyetemhez, mert a Harvard és az MIT épületei is ezt a színvilágot hozzák), de mivel menet közben alakult, ezért most már inkább angol kisvárosos. Többek között ezért is fogom elbontani. Mellesleg itt az egész utca átalakítás alatt van, itt próbálom ki, hogy hogyan nézhet ki egy amerikai város városiasabb utcája. -
#42654
Na, itt a Buena Vista üdülőközpont. (már egy létező telek volt ezzel a névvel a városban, azt változtattam meg üdülőközpontnak,vettem meg, és alakítottam át gyökeresen. -
#42653 -
#42652 Ja, az még kimaradt, hogy szállodatulaj is. Birtokolnak egy jelenleg 4 csillagos rusztikus hegyi szállót a hegy tetején :) -
#42651 Sok barátjuk van :) az ember cégigazgató, üzleti diplomával. Van egy csomó munkatársa és maxon van a karizmája, 2 csevegés opció után gyakorlatilag baráti kapcsolatba kerül bárkivel... (felcsinálták az ufók, született egy fia meg aztán ikreik lettek az asszonnyal ), de jönnek hivatlan vendégek is -.- -
#42650 Mi van, meghívtad a fél várost? -
#42649 Nálam Halloween volt, éppen időben:
Volt minden ami kell: földönkívüli, farkasember, idegbeteg, lezbikusok... -
#42648 Szép lett! Gondolom diákoknak készült, hogy jött az ötlet? Világosabb téglával jobban illene az egyetem épületeihez. Nagyon jó lenne egy ilyen egyetemen tanulni. Hasonlít Georgetownhoz -
Austin Bailey #42647 tudom, csak úgy meg még unalmasabb -
Ironman2 #42646 ki lehet kapcsolni a beállításokban! -
Austin Bailey #42645 utálom ezt a boldogságpont gyűjtő hülye játékot. Előszöris ugyanúgy fagy, mint a rendes, máspdszpr meg ha pont akkor váltana képet, amikor betöltene a mentés is, akkor lefagy az egész -
Austin Bailey #42644 ja igen, még annyit, hogy itt igaziból a tömegformával kísérleteztem, szóval ez még csak egy homlokzat, és a nyílászárók is csak a jellegadás miatt vannak ráhelyezve -
Austin Bailey #42643
-
Austin Bailey #42642 Régebben elkezdtem ezt a házat at egyetemvárosban, de nem fejeztem be. Eredetileg elit kollégiumi ház lett volna, de valószínűleg elbontom, és más kerül a helyére, így két kép erejéig megemlékezem róla
-
Austin Bailey #42641 akkor ez a kiegészítő súlyosan káros az egészségre -
Coolfire #42640 Áve!Lerakta az időkaput a játék az udvarra.Meg is jött a segítő,összeszedtem neki az aksidarabkákat,és elindultam vele.Viszont egyszerűen nem tölt be a város...már főztem egy teát elszívtam 3 cigit de még mindig baszakszik.. -
Coolfire #42639 Nagyon jó,Királynőm.:)Nekem nem akarsz tervezni egy kéglit? -
#42638 A csúnya emberekkel is ezt kéne csin :D -
Ironman2 #42637 DDD
-
#42636 Fuh, nagyon ügyes! :) a photoshoppolás az elején kicsit megtévesztett :D -
Austin Bailey #42635 pfff -
#42634 Tessék, szabad a pálya, várom a munkád. -
Greencola #42633 az igazi is ugye... ? xD -
Greencola #42632 Asztaaaa.... Az első kép tök olyan mint egy igazi fotó! -
Greencola #42631 Nekem sajnos elég gyatra a gépem, ezért csak építés módban tudok úgy játszani, hogy minden grafikai csúszka maximumon van. Remélhetőleg ez már nem sokáig lesz így. -
#42630 Egyik régi projektem:)
-
Greencola #42629 jéééé a fölső képen az üveg TÉNYLEG üvegből van!... -
Austin Bailey #42628 ezt ennél jobban is meg lehet csinálni, mindimális cc-vel, és ha profi vagy a cfe-trükkökben -
Ironman2 #42627 Felső kép már Sims4-ből van? -
#42626 Áh, hogy néha mennyire nehezen lehet a Simsben kivitelezni egy-egy nagyon jól kinéző tervrajzot...
-
Ironman2 #42625 Amúgy lehet lakni a jövőbeni városban is a telefonnál van az ingatlanszolgáltatások,és ott lehet telket vásárolni!