Emo
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Láttam én már technos gyereket a selyemingjében olyan állattá lealacsonyodni, hogy az félelmetes. A saját mocskában heverészet, azt reggel a szakadt ingecskében kezdett neki pénz kunyerálni hogy haza tudjon utazni gazdagabb apucijához. Találkoztam elöször tök átlagos, bár kissé nagydarabb emberkékkel, kik belém kötöttek, hogy hogy nézzek már ki ilyen hosszú hajjal, mint egy kislány. Láttam punkot, rockert igénytelenkedni, de úgyanúgy latin buliból hazafelé tartó gusztustalan kislánykákat is 😄 Még csak azt sem mondhatom hogy a punkok körében népszerübb vagy általánosabb ez a jelenség.. talán annyi a különbség hogy olyan helyekre jársz ahol velük találkozol 😊 Én ennél szerencsétlenebb vagyok 😊
És persze nincs harag
Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.
oersze sok norm. punk is van, akiknek tényleg igazi felfogásuk van, és nem az "ANARHIJJAAAAAA UÁÁÁÁÁÁÁ!!!!"-szóösszetétel az összgondolatuk, hanem tényleges eszmerendszer van a hátuk mögött - ugyanez van a rockereknél is. az én viseletem egy sprotcipõ, farmer (néha fekete bársonynadrág), random (lehetõleg sötétebb színû, illetve galléros) póló, meg a kétszemélyes bõrkabátom. Bakancsot is tervezek csak a lábam izzad, mint a ló. Kevesen kérdik meg, mit szeretek, mivel hátközépig érõ hosszú hajammal, két méteremmel, és 130 kilómmal elég feltûnõ, és egyértelmû utalás vagyok.
szóval az igényes öltözködésrõl csak annyit, hogy kinek mire van igénye. ha neked a fehér nadrág kell, horgyad. ÉN soha nem venném fel, de csak mert nem tetszik ennyi. a ruhadarabbal van a bajom, nem a viselõjével. mert a fehér naci, teccik vagy sem, nem a rocker életérzés (FIGYELEM! NEM a sörtõl részegen a srában fexem, és IHB-bulik érzésrõl beszélek, hanem az IGAZI, HAMISÍTHATATLAN rocker érzésrõl!!) egyik alapköve, így elég feltûnõ tud lenni, fõleg, hogy mostanában ilyet fõleg a nyomorútt diszkópatkányokon látni, akik egész évben zokni nélkül mennek a kis trendi szandáljukban. az egyszerûb arcok meg biztos, hogy ezekkel fognak egy kalap alá venni, így ne csodfálkozz, ha kinéznek a csehóból, de hadd idézzem drága megboldogult nagyapám örök rigmusát:
"SZARNI BELE, ZOLIKÁM, AZT!!". És kész.
Jóéjt.
...vágod?
...vágod?
Szóval csak óvatosan az álltalánosítással 😊 Mellette ismerek olyan igényes embört is, aki fura mód az álltalad lefestett igénytelen ruhát is felveszi.
Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.
meg van egy gunsos pólóm, amit inkább csak sütéshez-fõzéshez húzok föl.
A rockerséget azért ráhagyom az ugribugrikra. 😊
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
"-rocker vagy? - hallatszik a kérdés, egy talpig fekete szakadt ruhás arctól, a hátuljára valami Tankcsapda felirat van vasalva. Talán nincs is több 14-nél.
ezt hallva belegondolok, az emberek milyen képet szoktak elképzelni a rocker szó hallatán, és elragadnak az érzések. Jönnek a képek megállíthatatlanul: Woodstock, hippik, Morrison indián táncot járva, Axl Rose alsógatyában, mikrofonállványt lóbálva, Ozzy csúny képe, és és Iommi a sabbath gitárosa, lsd, alkohol, Jimmy Page a Les Paullal, Slash a cilinderben, Mercury a fején koronával, jobb kezét az égnek tartva, Robert Plant egy buzis beállással, füstös blueskocsmák stb. stb.
Miután felocsudok magamra nézek, és felmérem magam.
Fehér cipõ, fehér nadrág, egy kötött garbó felsõ, hajam zselézve, napszemüvegben, és egy mobilt lóbálva..
Aztán ránézek a srácra, és egy pillanatig újra átgondolva az eddig látott képeket, válaszolok:
-Nem.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Szóval érdekes, hogy mennyire sok hozzáértéssel írták ezeket a cikkeket..nem is arra mentek, hogy "sokkoló" zenekarokat írjanak.. Tényleg inkább Alice Coopert, Kisst, Ozzyt kellett volna írniuk..
de remélhetõleg olyan nem lesz hogy "öreg emos"....
http://www.igazsag.extra.hu
alapvetõen nem a szülõkhöz kéne hasonlítani szvsz.
\"Drinkin\' Pukin\' Pissin\' and Fightin\' And startin\' all over again\"
\"meg fog azoknak a száma növekedni, akik bár minden rátermettség nélkül úgy érzik, hogy a nemzet vezéri szolgálatába kell állítaniuk \"halhatatlan\" erejüket\" Mein Kampf, Adolf Hitler
\"meg fog azoknak a száma növekedni, akik bár minden rátermettség nélkül úgy érzik, hogy a nemzet vezéri szolgálatába kell állítaniuk \"halhatatlan\" erejüket\" Mein Kampf, Adolf Hitler
lckrz.try.hu
\"Ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz veszítettél!\" (ismeretlen)
\"meg fog azoknak a száma növekedni, akik bár minden rátermettség nélkül úgy érzik, hogy a nemzet vezéri szolgálatába kell állítaniuk \"halhatatlan\" erejüket\" Mein Kampf, Adolf Hitler
...
Haggyatok már ilyenekkel..
http://atwwebmaker.tx.hu/
"A külsõségek egyre extrémebbek lettek, a tinik pedig rájöttek, hogy metállal vagy punkkal már nem igazán tudják megbotránkoztatni a Guns 'N Roseson, Mötley Crüe-n vagy akár Nirvanán felnõtt szülõket, viszont azzal igen, hogyha fiú létükre kifestik magukat, nõies cuccokba bújnak, vagy a goth szubkultúra elemeit átvéve kultuszt teremtenek az öngyilkosságnak (melyrõl az esetek túlnyomó többségében csak beszélnek). Ezzel aztán remek alapot adtak a világnak arra, hogy az sokkolva legyen. Így születhetett meg a már említett Daily Mail cikk, amely gyakorlatilag a gothokkal azonosította az emósokat, akik divatból nyiszálják a csuklójukat, feketében járnak és a lányok a fiúkra, a fiúk pedig a lányokra hasonlítanak, és legalábbis flörtölnek a biszexualitással. Ez amellett, hogy gyakorlatilag PR cikk volt az írásban emlegetett My Chemical Romance számára, tudatosította a brit társadalomban az emo állítólagos "veszélyét", melyrõl azóta is cikkeznek a lapok.
http://gaborszantai.co.uk/
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
http://atwwebmaker.tx.hu/
<@Headknocker> what happens when 5 emos sit in a square room?
<@Headknocker> one dies because he has no corner to cry in 😄

Sokan emberekben hisznek, Soknak kell a pénz, a név, Soknak tudás kell, és sejtés, Szerelem és dicsõség
Ha az egész az emberi fejlõdés lépcsõfokaihoz van kötve, akkor rá kell jönnünk, hogy lényegében életünk végéig hülyék vagyunk; késõbbi állapotunkhoz képest.
