59
  • BiroAndras
    #59
    Lehet, hogy lentről úgy tűnik, a PM nem csinál semmit, és lehet, hogy néha igaz is, de többnyire a munkája alapvető fontosságú a projekt sikeréhez. Az ő feladata többek között megteremteni az optimális munkakörülményeket a dolgozóknak, szervezni a folyamatokat, összetartani a csapatot, és képviselni a projekt és a csapat érdekeit a külvilággal (felső vezetés, megrendelő, stb.) szemben.
  • loga
    #58
    Persze tehetségek voltak, de az iskoláink szinte 1999ig sokkal magasabb szinten tanította meg az embereket mint més angolszász országokban (talán még most is)
    Persze azon lehetne vitatkozni hogy a főzést vagy a szorzás a fontosabb e.
    Mi kell az élethez jobban...
    Mert kb amit az általános elsőben MO-on mi tanulunk az nekik círka 2év és az iskolák kb úgy hasonlíthatóak össze hogy itt középiskola az UK-ban a college.

    Azért mert mostanában nem hallani magyar csengésű neveket akik esetleg valamiben kivállóan teljesítenek? Talán mert az apja nem Magyar? Minden középeurópai országból mennek nyugatra emberek tanultak és kevésbé.
    UK ban is elég sok az indiai meg a lengyel orvos talán még a Magyar is csak más névvel és lehet, hogy a kedvedért szólalna meg Magyarul.
  • loga
    #57
    1.:Tudod ez a Mi csináltuk mentalitás mindenkiben benne van, mewrt ugye mikor a projektmenedzser azt mondja mi legyártottuk az Xboxot és hű de nehéz munka volt (persze minden dokumentációt már készen kapott amin semmit sem kellett kitalálni)egész végig nem csinált semmit mert ha volt probléma akkor is a technikusok meg a karbantartok-nak kellett megoldani minden felmerulő akadályt és tudod a SORON dolgozá embereknek lett bőrkeményedés a kezén a rosszúl kitalált sorállomáson...Akkor nekem ne dumáljon ilyen csináltuk szöveget mert falnak megyek tőle.
    Mert ott személyesen magát is beleérti és tudod nem a technikus kapja a bónusz 200ezret hanem a menedzser aki logatta a labat a nagy semmibe.
    De mikor a mi igenis nem vagyunk jelentéktelen Ország mert nekünk volt a világon a legtöbb feltalálónk, és az összes többi ország befoghatja akkor a MI az a hazámat és népemet jelenti.
    De ha mindenképpen kötekedni akarsz akkor úgy érted ahogy akarod...

  • BlackRose
    #56
    Ha Neumann, Teller és a többiek nem lettek volna kiváló tehetségek, a kalapjukhoz tűzhették volna az alapokat amelyet itt kaptak, vagy akárhol is kapták... ugyanis az iskolák, egyetemek szeretik valakinek a sikerét a sajátuknak tekinteni, ugyanígy az országok is, pedig a valóság az, hogy sokezren kapták ugyanezeket az alapokat, mégiscsak egy Neumann, egy Teller létezett. Ehez semmi köze sincs az oktatás helyszínének, (na jó nem semmi, de nem sok), két komoly dolog miatt van az amit Neumann vagy Teller csinált, az egyik, hogy kiváló tehetségek, átlagosnál sokkal inteligensebbek voltak, a másik dolog pedig mert törekedtek, mert sikeresek akartak lenni és ehhez abban az időben alkotni kellett. Ha pl. nézgelődsz egy picit a neten, vagy tölts le a Lavrence Livermore National Laboratory (Teller Ede alapító volt és sokéves igazgató) - Science and Technology folyóiratát (www.llnl.gov) láthatod a sok csapatfényképen, hogy ma az új Teller Edék és Neumann Jánosok ázsiából vannak (főleg India, Kína, Dél-Korea, Bangladesh, Pakisztán, stb.) ugyanakkor olvas tudományos munkákat, a valamikori középeurópai és német hangzású nevek helyezz ma Kumar Mashahari meg hasonló van a papírokon.

    Na most lehet, hogy Dél-Kóreában magas szintű a képzés, de Indiában, Bangladeshben és Pakisztánban nem hinném, viszont ezekben az országokban is vannak nagy tehetségek amelyeknek elegük van piszkosvizet inni, lyukasgatzában járni és szakadatlanul tanulnak, dolgoznak, hogy kitörjenek a szegénységből. Ugyanez volt jellemző a világháborúkkal megtépázott közép-európára is Teller és Neumann idejében. Persze akkoriban még találtak más nyugati vagy amerikai születésű munkatársat is, mert ott is sokan törekedtek feltörni a jobb életbe. Ma nehéz elképzelni egy amcsit akinek már nagyszülei is az USA-ban születtek, hogy nagy motivációja legyen, ugyanis felgyülemlett egy családi vagyon amely szép életet biztosít neki már gyerek korában, aztán miért fizikázna meg matekozna, elmegy jogásznak vagy politikusnak (van neki miből eljárni az egyetemre ugye)... sokszor ezt elfelejtik az emberek. Nyomor kell, hogy az ember átlagon felülit produkáljon - és nyomor van Indiában vagy Pakisztánban éppen elég, a jólétben ez sokkal nehezebb dolog, mert nincs motiváció... na de ez már off topic. Hogy miért van mosz európában szárazság még pl. itt középeurópában is ahol azért nincs valami nagy jólét, azt megpróbálom magyarázni egy egyszerű ténnyel, egész életönkben azt magyarázzák, hogy mit nem csinálhatunk... teljesen negatív oldalról vagyunk nevelve, nem mehetsz az USA-ba mert nem kapsz munkaengedélyt, vizumot, 10000 dollárodba kerül az egész dolog, úgysincs rá pénzed, nem kellesz ott senkinek... mindenfelé korlátokat állítanak elébbünk, meg mi is már automatikusan... amikor valamit meg kell csinálni, nem a megoldást keressük, hanem az okot ami miatt el sem kell kezdeni, mert úgy sem fog sikerülni.

    Ázsiában más a dolog, ott nem szabad gondolkodni, ha szart nyújtanak az Indiai azt is elkapja, azzal a filozófiával, hogy lehet, hogy arany, és ha szar akkor könnyű eldobni, mert ha nem kapja el, akkor elkapja valaki más előlle (egy milliárdos országban ez nem kérdés), és akkor soha nem eszik, soha nem kap semmit, nekik semmi sem lehetetlen, ha kell átusszák az óceánt, de mennek a jobb feltételek felé, ha kell pénz nélkül egy gatzában... európában ez ma elképzelhetetlen, pedig Neumann és Teller is hasonlóan csinálták.
  • Tetsuo
    #55
    Ha Neumann, Teller meg a többiek itt nem kapják meg az alapokat, akkor nem valószínű h ekkorát alkottak volna.
    Az akkori (soxor rossz) magyar körülmények, (a nagyon kiváló) magyar oktatás nélkül amerikában max punnyadt cégvezetők lettek volna. Persze ezt objektíven soha nem tudjuk meg, de én így gondolom. :)
  • AranyKéz
    #54
    ahemm...
  • BlackRose
    #53
    Nézd én magyar vagyok és tényleg becsülöm a magyar nemzetet, de szédületesen rühelem amikor "A" nagyobb magyar akar lenni "B"-től. Különben a pontosság kedvéért Neumann Jánost amikor a számítógépen dolgozott John von Neumann-ak hívták, Teller Edét amikor a H bombán dolgozott Ed Teller-nek, Szilárd Leó-t amikor az atomhasadáson dolgozott Leo Szilard-nak stb. egyikük sem csinált volna sokat a drága kis hazánkban, és ha a zsidókat nemzetnek tekinted (persze, hogy nemzet) akkor ezek az emberek magyar anyanyelvű zsidók voltak, némileg azért különböznek a sok "hazafias" szuper magyaroktól akik elvannak szálva. Ugyanakkor ezek az emberek éptettek a többezer éves multra és komolyan alkalmazták pl. Einstein és Newton fizikáját vagy Kepler, Pitagorasz és xyz matematikáját, ugyanakkor a vegészek munkáját, és sorolhatnám még sokáig. Ha akarsz tényleg valamit megtanulni olvasd el a következő szöveget...

    http://www.econlib.org/LIBRARY/Essays/rdPncl1.html

    persze féreértés ne legyen, ezeknek az embereknek komoly helyük van az emberiség történelmében, szerintem nagyobb mint ahogyan sokan gondolkják, de azért engedje meg a világ, ideje lenne valamit csinálni is nekönk magyaroknak nemcsak megszakítás nélkül pofázni és magunkat melbe verni, hogy micsoda nagy valakik vagyunk, mert valamikor 50+ évvel ezelőtt néhány honfitársunk sokat adott a világnak. Ez az ő dicsőségük nem az enyém, nem a tied és nem a magyaroké (meg persze nem is az amcsiké).
  • rhonkhan
    #52
    te nagyon sügér vagy már bocsi...
    Neumann János nevét hallottad már?
    Esetleg Teller Ede nevét?
    Esetleg azon sokak nevét, kik magyarországról amerikába, és nyugat európába menekültek, és feltaláltak olyan dolgokat, hogy szinte fel fogni sem tudnád jelentőségüket a világ fejlődésében...
    Nem mi "szartuk a spanyol viaszt" mi ennél nagyobbat "szartunk" és jobbat, magyarok.
    Ez a nép szinte kitörölhetetlenül bevéste magát a történelembe!
    Azért mondom hogy kitörölhetetlenül mert már vagy 1500 éve megpróbálják kitörölni népünket a történelemből!!!!
    Így is elég nagy baj, hogy történelmünk egy részét, 1000 körül, megírták Rómában...
    De a lényeg nem veszett el a múltból, és nemfog az elmúlt századból sem szerintem, míg kevesek emlékeznek rá...
    És nézz utána, hogy mennyire ott voltak mindehol a magyarok, az első helyeken.
  • Gerygrey
    #51
    "mi csináltuk a számítógépet nekik" - iiiigen? Mármint kicsoda? Te, és még? Tipikus magyar mentalitás, ez a "mi szartuk a spanyolviaszt" mellveregetés, semmivel sem jobb a nyálas amerikai hazafias bőrbe bújtatott öntömjénezés. Te csináltad az atomot is? Gratulálok, ügyes vagy. De mondd már el légyszi hogy kell, mert én is csinálnék egyet, csak úgy itthonra, mer' mért ne.
  • virs lee
    #50
    Már mér lenne jelentéktelen? Mi csináltuk az atomot meg a számítógépet nekik (meg sokminden mást).
  • virs lee
    #49
    Feltéve hogy a nyugati világ az atlanti óceántól nyugatot jelenti. Merthogy az eu (főleg német és a magyar) oktatás akkor is (sőt, leginkább akkor) fényévekkel színvonalasabb volt, az tuti. Amit jól jellemez hogy nem nagyon sok olyan tipikus amerikai dolog van amit ne magyarok vagy németek találtak volna fel.
  • Darth Sith
    #48
    " Az amerikai tizenévesek például kevesebb mint 40 százaléka tudja elhelyezni Irakot a térképen"
  • aDannyBoy
    #47
    Honosítani kéne a versenyt :)
    Egyébként ott a pont. Minden kompetens vezető ezt szajkózza: Kurvára nem érdekli, hogy mit vertek a fejedbe egyetemen. Tudsz problémát megoldani? Tudsz kreatív lenni? Tudsz csapatban dolgozni? Tudsz önállóan is?
    Egyébként a mostani huszon generációban érezhető még nagyon, hogy sokaknak fingjuk nincs a számítógépes megoldásokról mások meg URL-eket álmodnak. Ezt hívják úgy, hogy versenyelőny :)
  • Gerygrey
    #46
    Persze nem azt mondom hogy nincs szükség az alapműveltségre, ilyen triviális dolgokat hogy irak nem az eu egyik tagállama, vagy hogy ausztrália az nem egy hullámvasút disneylandben, azért illik tudni. De szerintem annál, hogy egy átlagos magyar nem tudja hogy hány négyzetkilométer colorado állam területe, vagy hány méter magas a sziklás-hegység (fingom sincs egyikről se) sokkal súlyosabb tudatlanság azt hinni hogy a google egy rockegyüttes neve, az internet pedig "az a számítógépes izé amin az a sok gusztustalan pornó meg pedofil meg bombareceptek vannak, pfuj"
  • Gerygrey
    #45
    Én nem ítélem el az amerikait aki nem tudja megmutatni az eu térképén magyarországot, vagy összetéveszti bukarestet budapesttel. Valószínűleg ha két szomszédos, jelentéktelenebb usa államban létezne két hasonló nevű város, én is bajban lennék. Egy üres usa térképen biztos hogy nem tudnék 5-6 usa tagállamnál többet legalább hellyel-közzel pontosan berajzolni, vagy megnevezni a határok alapján.

    Ha bármilyen oknál fogva információra van szükségem egy számomra teljesen ismeretlen országról akkor google, és kb 5 perc múlva tudom hogy hol van, hányan lakják, hány méter magas a legnagyobb hegysége, ki az uralkodó/elnök, mi a fővárosa és annak nevezetességei, hogyan alakult az ország gdp-je az elmúlt 25 évben, mikor indul az első gyorsvonat ünnepnapokon a fővárosból a tőle 400 km-re levő nagyvárosba, és hány fokos a gyerekmedence vize az ország legnagyobb termálfürdőjében. Olyan világot élünk, ahol a lexikális tudásnál sokkal többet ér az információk lelőhelyének és az ehhez szükséges technológiák ismerete.
  • aDannyBoy
    #44
    Reméltem, hogy az SG olvasók csupa tájékozott és nagy lexikális tudással rendelkező emberekből állnak :) Node az RTL klubon nem véletlenül nem tolnak be ilyeneket sms játékba :)

    BlackRose: egyetértek veled, de épp emiatt nem értem, hogy miért sírnak ha az amcsik nem vágják mi hol van. Sok év sokezer hírének elolvasása után én is úgy érzem, hogy nem éri meg igyekezni követni a világot, legalábbis politikailag/gazdaságilag. Jobb anélkül. Régebben napi több órát híreztem, ma követem a core belpol-t, az IT szaksajtót, 4-5 blogot, f1 híreket, hypeokat és szórakozásképp bulvárt olvasok :)
    Thats all. Hol van az már, mikor végigolvastam minden héten a newsweeket...
  • BlackRose
    #43
    Nézd én egyszer elolvastam az országokról mindent az Encartaban, a Britannicaban és a CIA Factbook-ban... gondolkodtam már a Wikipédián is, de ott piszokul sok az szöveg... nincs annyi időm. :) a suliban szart sem tanultunk meg, mégha mindent megtárgyaltunk is az órán, kevés ragadt rá az emberekre...

    Különben szerintem sokkal fontosabb, ha olvasod az újságot, hogy a környezetedet ismerd, ezenkívül kb. USA, EU, Kína és Japán, és vége a többi dolog nem érint, egyáltalán semmi okod tudni, hogy Szudán hol van, persze ok ha tudod, és ok ha azt is tudod, hogy Szomáliával, Csád-al és Egyiptommal is határos, meg hogy többségben muzulmánok lakják, de ha nem tudod semmi baj, mert nem érint semmi sem ami ott történik. Mi a fene történik a világban, halgasd meg mit mond Gyurcsány ez közvetlenül fontos, mert amit az mond azt érzed a legjobban, akkor mit mond Barroso (esetleg Merkel, Blair és Chirac) mert az EU-ban vagy és mit mond Bush mert az USA nagyon nagy pénzügyi, katonai stb. hatalom. Már Kína (még) nem annyira fontos, kivéve ha nincs az USA és az EU belekeverve... a többi nem hírek, csak idővesztés (ha itt élsz).
  • echo
    #42
    Ok, de szerintem ez mind olyasmi amit nem túl fontos tudni(bár klassz, hogy te tudod. Szerintem igazából nekem azt is kevésbé fontos tudni, hogy milyen megyékből áll magyarország(pláne az usa) mint azt, hogy milyen országok nagyjából hol vannak a földön. Az utóbbi fontos lehet, ha olvassa az ember a híreket és ha szeretné szélesebb perspektívából követni, hogy mi a fene is történik a világban. A megyék, meg természeti érdekességek, meg csak nagyon spec esetben. Mármint szerintem.
  • BlackRose
    #41
    Pl. az, hogy Washington State fővárosa Olympia, nem Seattle, Oregon pedig az a "some state" a lenti térképről ami éppen Washington State-al (MS State) határos, amelynek fővárosa Salem a leghíresebb város pedig Portland ahol valamikor Clide Drexler játszott és akinek MJ az NBA döntőben 6 hárompontost dobott egymás után (mellédobás nélkül), ugyanakkor ott lakik jelenleg Linus Torvalds is... :) különben mindkét állam (Washington State, Oregon) az erdőiről híres, de Oregonban van még a Crater Lake is, amely szerintem a világ legszebb de mindenképpen legtisztább tavai közé tartozik, és mellette megy el a Pacific Crest Trail... ugyanakkor Washington State még híres a Mount Helen tűzhányóról, pr. az MS-ről, és a Starbucks Caffe-ról is... meg ugye a Boeing is ott van (volt) mert a HQ átköltözött Chicágóba, habár a tervezés ott maradt, és az Amazon is ott van... ja és még valamit ezt most itt mind fejből irtam, ha hiszed ha nem.
  • Molnibalage
    #40
    "Ja és pár beugratós:

    Mi California fővárosa?
    Hol van Washington állam?
    És mi a fővárosa?
    Hol található Burma?"

    Mi ezen a beugrató?

    Sacramento
    A nyugati parton, Seattle vagy Oregon a főváros, fejből ez most nem megy.
    Burma már nincs csak Mianmar. Keressük az Irawady folyónál ,az a hátárfolyója nyugaton. '45-ben elég komoly csata folyt ott.
  • aDannyBoy
    #39
    Anno gazdasági földrajz szemináriumon a félév uccsó óráján a tanár elővetett mindenkivel egy üres lapot és az volt a feladat (nem jegyre, just for fun), hogy mindenki rajzolja le európa térképét minden segédeszköz nélkül. Nem fényezni akarom magunkat, de imho teljesen értelmes jó képességű csapat volt, de a rajzok nagyon kemények lettek :)

    Érdekes, hogy egy-egy ország méretei hogyan változnak a fejekben. Balti államokkal emlékszem, hogy elég komoly gondjaim voltak, mert valahogy mindig kimaradt valamelyik, de az egyik próbálkozásnál németország majdnem határos lett ukrajnával és szegény lengyelek eltűntek.

    Érdemes kipróbálni, akár magyarországgal is, európával, azt viszont kétlem, hogy világtérképet bárki fejből betolna üres lapra :)

    Jah és anno angol szakon az amerikanisztika tsz. tanszékvezetője, aki egyébként egy ál-amcsi-patriótává vált valahogym azt mondta erre a "hülyék az amerikaiak parára, hogy akkor soroljuk fel az amcsi tagállamokat fővárossal. Jogos. Amcsiknak nincs szükségük arra, hogy tudják hol van Irak vagy Magyarország leszarják. megtehetik. Mi is megtehetjük, hogy leszarjuk hol van Türkmenisztán

    Ja és pár beugratós:

    Mi California fővárosa?
    Hol van Washington állam?
    És mi a fővárosa?
    Hol található Burma?

    És egy a cikkben is említett anekdota:
    Londonban egy angol bizniszmen mesélte nekem egyszer, hogy üzleti úton volt az usában és a feleségét is magával vihette. A munka után volt egy vacsora az egyik partner lakásán, ofcoz utána csevej, fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal beszélgettek mindenféléről. A vendéglátó felesége kedveskedni akart a brit üzletember feleségének és az este közepe felé megdicsérte, hogy milyen jól beszél angolul, hol tanulta... lol Az asszony nyelt egy nagyot és udvariasan megkérdezte, hogy nem érzett-e még sosem hasonlóságot az England és az English szavak között :) :)

    Másik: gimis koromban sokat ICQ-ztam és mivel sokat lógtam neten, más időzónákból is lettek új ismerőseim. Pl. egy lány Ohiobol. Egyik nap hazaérve a suliból felnéztem és meséltem neki, hogy ma éppen az amerikai polgárháborúból feleltem töriből. Erre ő: Ja az, amikor a feketék harcoltak a fehérek ellen?
    Ejj mondtam, ehhez képest zseniális magasságokba emelkedtem közepesre értékelt feleletemmel. Sebaj. Egy évvel később (19 évesen) hozzáment egy jóemberhez, két államal arrébb költözött és boldogan él, amíg meg nem hal.
  • Cleawer
    #38
    Erdély mint külön ország,látja a közeljövőt?:))
  • Molnibalage
    #37
    http://videobomb.blogter.hu/video/Vilagslager

    Na ki vágja ENNYIRE jól és gyorsan? Lehet próbálkozni. :)
  • zzebi
    #36
    Ha az atlagosnal alacsonyabb szintu muveltseget nem is, a beszukultseget mindenkeppen ra lehet irni az amerikaiak szamlajara. Teny, hogy sokkal kevesbe erdekli oket, hogy mi tortenik az orszagukon kivul, mint masokat. Az egyeduli, ami talan kicsit szamit, az Irak es a tobbi orszag, ahol sok katonajuk van.
    Bar ez a torpe Magyarorszagbol nezve mindenkeppen furcsa, jobban megismerve az amerikai viszonyokat mar annyira nem meglepo.

    Azt kell latni, hogy az embereknek ebben a hatalmas orszagban mindenuk megvan. Akar palmafas tengerartot, akar hegyeket, akar sivatagot, akar oserdot, akar kanyont akarnak latni, csak nehany allamot kell utazniuk es maris ott vannak. A legtobbjuknek arra sincs lehetosege, hogy az osszes szepseget megnezze a sajat orszagaban, nemhogy kulfoldre utazgasson. Az USA-ban jo minoseguek a szolgaltatasok, nem kell utlevellel szenvedni, egy nyelvet beszelnek (tobbnyire), biztonsagban erzik magukat (ez amugy tevkepzet), online lehet mindent intezni az utazassal kapcsolatban, stb. Millio indoka van annak, hogy kb 80%-uknak nincs is utlevele. Meg is ertem.

    Ezzel szemben mi var rajuk kulfoldon? A legendas francia vagy angol "udvarias" kiszolgalas, nyelvi problemak, stb... Csak a kalandvagyok utaznak kulfoldre. :-)
  • Tetsuo
    #35
    A magyarok műveltségéről is vannak videók:
    Gátvéder.hu :)
  • BlackRose
    #34
    Alaska teljesjogú USA állam ha jól emlékszem kb. 50 éve. :)
  • Cleawer
    #33
    nem,nekem nem Britannia az 51.állam:) azért irtam 51-et mert nem tudtam h Alaszka most milyen jogállásban van az usával.BlackRose megadta a választ
  • BlackRose
    #32
    Még egy gondolat... az amcsik általában abban élnek, hogy az egész kontinens egy, mehetsz ameddig akarsz északra, nyugatra, keletre, még a tengerpartig nem érsz, aztán ugye akár mehetsz tovább is... persze már nem annyira egyszerűen. Másoknak, pl. nekünk, meg mindég azon kelett járni az eszünk, hogy meddig is mehetünk, ki is van ott, milyen nyelvet is beszélnek, kell e vizum stb. az amcsinak mindegy, dollár, angol, munkaválalás, tök mindegy neki ezért miért is foglalkozna, hogy hol van Texas vagy California, neki teljesen mindegy, viszont nekünk nem.

    Ugyanakkor kevés dolog ami oda megy kintről, pl. amikor bejön egy újdonság, pl. számítógép, Coca Cola, McDonald's, iPod, Zune, Windows, Yahoo, Google, stb. akkor tudnod kell, hogy az USA az ahonnan ez jött, viszont az amcsinak ilyen szüksége nincs, ha van valami akkor pl. francia bor, német autó, japán elektrónika... és kb. itt vége van, ezeket az országokat a többség tudja is, hogy léteznek, de más orszaágokról nem tud semmit mert nem esett az útjába esetleg ha nem járt valahol nyaralni.
  • BlackRose
    #31
    "azt hiszem végigfolyik az Appalacs hegyeken és Virginia északi határát képezve folyik az Atlani óceánba."

    azt hiszem ez nem volt az esti krimiben :)
  • stinkydiver73
    #30
    Te láttad az esti krimit, amikor a potomacból kihúzták a hullát, de az amerikaiak nem látták a lindát.
  • nbj
    #29
    sztem nézd meg a 9. kommentben lévő képet, és ott nézz Nagy-Britannia környékére.
    hátha rájössz mit is mondtál.
  • BlackRose
    #28
    51???

    50! 48 + 2 (Hawaii, Alaska), + US_territories(Puerto Rico, US Virgin Islands, ?)

    P.S. Washingtonban a Potomac folyik??? nem néztem utánna, de mintha ez lenne, azt hiszem végigfolyik az Appalacs hegyeken és Virginia északi határát képezve folyik az Atlani óceánba. De ha igazam van... megjegyzem nem vagyok átlagossan művelt polgár, viszont messze vagyok a Ph.D-tól, de a könyvek mindenkinek egyforma barátai lehetnek, iskolától föggetlenül, a könyvtár publikus.
  • BlackRose
    #27
    Ez '84'ben volt! Azóta eltelt 22 év, és az átlagműveltség világszerte kb. 3x gyengébb lett, nem hinném, hogy Japánban másképpen lenne. Nemrég még egy művelt ember tudott egy picit latinul, akár görögül, tudta, hogy milyen színű virágot illik venni adott alkalomra, azt is tudta, 2-3 féleképpen nyakkendőt kötni, alkalmassan felöltözni, és beszélni... ha csak elnézem a mai "újságírókat" a magyar TV-ken, mennyire nem tudnak magyarul beszélni... amikor pl. Ady vagy Gárdonyi újságírással foglalkozott, nem hiszem, hogy ilyen volt a helyzet.

    Öltözködni, vicces, ha valaki nem visel öltönyt és nyakkendőt akkor az ne viseljen, az legyen sportos és kész (nincs abban semmi rossz), LoL amikor felvesznek egy 2 számmal nagyobb öltönyt, aztán kötnek egy cowboy csomót a nyakkendőn... a szinek meg úgy összeillenek, hogy segre,esek néha sirni akarok. A politikusok is ide vágnak, 30-50 évvel ezelőtt a szegény Bp. polgár jobban tudott öltözni, beszélni mint ma a "művelt" politikusok. Most akkor kit érdekel itt a földrajz, főleg az amcsi vagy angol.

    Ami a földrajzot illeti... szerintem hölyeség átlagműveltségről beszélni ma amikor 90% ember nem tudja felsorolni a környezetében levő utcákat vagy településeket. Hány kisebb telepűlés van Bp. körül pl. 100 km körben, és sorolj fel 10 nagyobbat... na kérem ki válaszolt... az átlagművelt nem hiszem, a földrajzszakos nem hiszem, esetleg a taxisták és a fuvarozók, de az sem biztos.
  • echo
    #26
    Egyébként szerintem nem ugyan az ismerni egy európainak az amerikai államokat, mint egy amerikainak az európai országokat. Egy usa állam nem vesz részt a külpolitikában egyáltlán. Nemzetközi szinten nem történik vele semmi sem. Országokkal meg igen. Fontosabb tudni afrika országait is egy EU belinek, mint az USA államait.

    A magyarországi műveltségről egyébként kár illúziókat táplálni. Fos az oktatás úgy ahogy van. A bebetonozott pozíciókban lévő tanárok, professzorok tök mindegy milyen változás lenne, mennek tüntetni, mert ők csak rosszul jöhetnek ki. Változást csak politikusoktól lehetne várni, de a mostani botrányok után szerintem egy hamar nem fog semmi történni, mert már nem mernek megsérteni senkit. Majd egyszer :)
  • redmedve
    #25
    Az, hogy egy európai ember tudja hogy hol az usa, kb. annyi mintha egy amerikai tudná hogy hol az eu. Egy európai nem tudná megmutatni kansast, egy amerikai nem tudná megmutatni franciaországot. És az előző a valószínűbb. Ennek semmi köze ahhoz hogy hülyék-e. Szerintem találnánk olyan magyart is, aki ugyanilyen hülyeségeket mutogatna a térképen, és fejből fel tudna sorolni 30 kontinenst ha megkérnénk rá.
  • Cleawer
    #24
    A magyar történelmet,és multat félretéve,sztem azért itt a kontinensekkel nem lenne probléma...Az amerikaiaknak csak a ""hazafiasságuk"" tanítja meg azt a 51 államot
  • Molnibalage
    #23
    Hát igen, de itt nem is a tűpontos elhelyezéről van szó, de azt pl. tudom, hogy mondjuk Ruandát ne a Földközi-tenger partján keressem, tudjam, hogy nagyjából hol keressem meg. Iránt ne Ausztráliában.

    Mellesleg a magyarok is elég tudatlanok, az egyik kedves volt gimis osztálytársnőm még 9-diben nem tudta Európa térképen megmutatni, hogy hol van a Duna! Szépen rábökött a Volgára. Na ez volt 9 éve.
  • SymbioC
    #22
    Én '84-ben voltam Japánban. Ott beszéltem fiatalokkal (angolul) és amikor megtudták, hogy magyar vagyok rajzoltak egy szabadkézi Mo. térképet és kb. 5 nagyvárost is elhelyeztek rajta (BP, Szeged, Pécs ..stb). Tátott szájjal bámúltam!
  • Pharaoh
    #21
    A japán oktatási rendszet ismerve ez nem meglepő, ott a gimiben a földrajz csak választható tárgy és a történelemből is lehet választani, hogy japán vagy általános világtörténelmet tanul-e valaki és persze, hogy mindenki a japánt választja.
  • grobs
    #20
    Sok japan szamara feher ember == amerikai. Nem mindenkit erdekel europa, amerikaiakat viszont latnak a tvben. Ez nem muveletlenseg szerintem (bar ketsegtelenul nem vall szeles latokorusegre az illetotol). Szamukra ez egzotikus, es kb. annyian foglalkoznak ezzel mint nalunk Burma tortenelmevel.

    Magyarorszagon rengeteg ember a 19 megyet sem tudna felsorolni, de kirohogunk egy amerikait, ha nem tudja hol van Magyarorszag. Es amikor PISA felmeresen kiderul, hogy gyenge kozepes a magyar gyerek tudasa akkor meg tiltakozunk, mert a valtoztatas az sokba kerul. Inkabb nevelnek tovabbra is kirakat zseniket, akiket lehet mutogatni, es mellette hallgatni arrol, hogy az atlag gyerek oktatasa nulla.