Állandó holdbázist tervez az USA
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Bajkonurból végülis felröppent a COROT mûhold, hip-hip-hurrá!
Kara kánként folytatom tanításom.
És ki adta elõ ezt a hülye hadovát? Jó hogy nem egy hónap alatt képzel felépíteni ilyen bázist. Az csak tök hozzámértõ lehetett.
Nem a hülye eggyügyû európai hatalmak segítették a németek terjeszkedését európában? (München) Az USA tehetett az európai hatalmak tehetetlenségérõl és ostobaságáról is?
Egyébként szerény véleményem szerint az emberiség már régen lecsúszott arról, hogy valaha is még egyszer kitegye a lábát egy másik égitestre. Clinton második kormányzása után, amikor a gazdaság még eléggé prosperált ahhoz, hogy légvárakat kergessünk, nem léptünk. Most már késõ. Soha nem lesz olyan felesleges pénzügyi forrás, amit "elmulathatunk" romantikus reménybe illõ emberi holdutazgatásokra.
A Földön elindult a visszaszámlálás. Mi fogja lekötni Amerika figyelmét 2020-ban? Hát nem ûrruhás emberkék, amint egy szikladarabon ugrálnak, hanem, hogy azt a kevés ásványi anyagot, lakható területet, megiható vizet, amit még szórtunk el, tettünk használhatatlanná, vagy szennyeztük be, magáénak tudhassa.
Idéznék egy 1997-es mûsorból, aminek az emberes ûrkutatás volt a témája. 1999-re teljesen elkészül az Alfa ûrállomás állandó, 7 fõs legénységgel, 2001 körül elindul az ûrállomásról a Marsra az emberes ûrexpedíció. 2004 körül ûrállomás jön létre a Marson, 2007-ben pedig már a Mars légkörében is mûködõ repülõgépek repülnek. Azt hiszem erre mondják, hogy nem jött be.
Különben a kettõ külön téma, mindkettõre szükség van.
Kara kánként folytatom tanításom.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Persze ez felvetne néhány "problémát".
Pl hogy a világ nagyobbik része még kevesebb jövedelemhez jutna, ami szar. Viszont a nyugati életszinvonal/életminõség valszeg javulna és nem romlana (mint ahogy most teszi)ami jó. Valszeg ez a fajta fejlesztés a környezetet is kevésbé károsítaná. A nyugati ipar többszörös energia-hatékonyságú pl a kínaihoz képest. Ez megint csak jó volna. A nyugati munkaerõt sem kellene széthajtani, lehetne monnyuk 30 órás munkahét, meg mindenféle járandóságok, jogok. Ami megint kafa lenne. Persze még többen akarnának nyugatra jönni, ami meg szar lenne.
Szal ami most zajlik globalizáció néven (a fejletlen világ modern kizsákmányolása) az akár lehetne jó is, hiszen a sok kínai így legalább munkához jut. De mire oda jutunk, hogy örüljünk az õ boldogulásuknak is, addigra szétfüstölik a bolygót.
Szerintem
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ez most õrült scifi lesz: De ha 100év múlva sikerül kreálni/találni egy újabb lakható bolygót neadj isten más értelmes életformával találkozni.... már bõségesen megérte minden belerakott $ és euro és jen és rubel és....
(Mondjuk én elöbb adnák az ITER projektnek még 20milliárd$ mint ürkutatásra ugyanennyit.)
Mitkell ezen biztosítani? Ha nincs tuti biztonságban az oda vitt tõkém oda se viszem.
Te mondd hogy rablótámadás! A te hangod mélyebb!
Hajlok hinni neked. Az ISS helyett eleve a téma tárgyát képezõ holdbázist kellett volna kiépíteni. Van egy nyomós érvem: mégiscsak van a Holdon gravitáció, a földi kb. 1/6-a, így könnyebb az akklimatizálódás. Ha sikerült felcibálni a Holdra a felszerelést, utána már könnyû.
Az ISS-nek persze épp amiatt van az értelme, hogy nincs gravitáció, és emiatt a marsi utazást jobban szimulálja.
Kara kánként folytatom tanításom.
A jelenlegi tervezési szakaszban végig kell zongorázni több lehetõséget is. Amúgy több vas van a tûzben, a prioritások eldöntése az érdekes.
Kara kánként folytatom tanításom.
nem a drága ISSre költeni aminek nem sok haszna.
de beszélnek ezek össze vissza, minden hónapban más ûrstratégiát olvasni.
Messze vagyunk még bármitõl is... pedig már 69-ben! ember lépett a holdra. Azóta semmi elõrelépés. Hihetetlen hogy azt meg tudták csinálni.
Mondjuk akkor nyomták bele a pénzt rendesen.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kara kánként folytatom tanításom.
--------
"egyre többen gondolják így, hogy USA adja fel a csendõr magatartását, "zárkozzon be a kontinensére"
Amerika a 2 világháború között éllami politika szintjén mûvelte az izolacionalizmust, de amikor UK, FR térden állva könyörögtek, és már az orosz barnamedve kijött a barlangjából, akkor az amcsi pocakos bankárok megmozdultak, és a grizzly medvéjük kibújt a hasukból. (esztétika miatt)
Én nem hiszem, hogy USA most megint visszahúzódna a páncéljába, (bocs, akkor mégiscsak teknõs), túl nagy a tét a világporondon. Ha most nem vagy jelen és nem ütöd a vasat, menthetetlenül leszakadsz.
Kara kánként folytatom tanításom.
Olyan van sapka rajtad...
Énse tudom mi lenne a jó megoldás... lehet az és egyre többen gondolják így, hogy USA adja fel a csendõr magatartását, "zárkozzon be a kontinensére" a diktátorok és hadurak meg fegyverért, kajáért ugyis eladják neki az olajat, ásványkincseket... és mindenki boldog lesz.
Nemszól bele, nem az õ dolga...
Még szép, hogy nem kérek engedélyt! Kitõl kéne? És egyáltalán miért?
Te mondd hogy rablótámadás! A te hangod mélyebb!
A viccet féretéve miután az ENSZ karöltve Sam nagybácsival látta, milyen darázsfészekbe nyúlt, otthagyta a francba az egészet, nem éri meg a macerát, hogyan számolunk el otthon az elesett vagy eltûnt katonákkal? Nem volt miért maradnia mert nagy büdös semmi sincs szomáliában. Inkább hagyták, hogy eluralkodjon a káosz és vagy fél millió ember éhen haljon. Érdekes irakban nem számít, hogy már több, mint 2000 katona meghalt a háború hivatalos befejezése óta vagy ha számít is vállalják a belpolitikai kockázatot, mert ott azért van mit kibányászni. Építik is a demokráciát rendesen, mit a holdbázist. Csak hogy ON legyek én is..
Te mondd hogy rablótámadás! A te hangod mélyebb!
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
Más mondok:
A legnagyobb köcsögség az, hogy Bill Géc összegürizett kb. 60 milliárd dollárt, és most úgy döntött 30 milliárdott szétoszt a szegények között, akik majd elisszák, például.
Mit jelent ez? Engem, tõged, õt, akik megvettük a Windowst meg Az Officet stb. becsaptak, mert féláron vagy negyedáron is adhatták volna. Miért nem maradt nálam a fölös és jótékonykodtam volna én vele?
Mert én például holdbázis építésére adtam volna a részem.
(Na ugye, hogy ON vagyok :-))
Kara kánként folytatom tanításom.
Ha az USA megy valahova rendet rakni, akkor fúúúúúúúúúúúúúúúj USA, de ha nem megy, akkor meg fúúúúúúúúúúj USA. Remek. Egy bizos, ha Afrika úgy marad, ahogy most, akkor ott meg sem lehet jósolni, hogy "fekete afrika" mikor lesz majd ott életszínvonalban, mint omdjuk mi 30-40 évvel ezelõtt.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
Bárte nem kértél rá engedélyt....
ez akkora baromság már ne haragudj
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
ez kb. olyan hogy a paraszt nélkül éhenhal a diplomás
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
A szerb-bosnyák-horvát háborút pl nek én mindig csak azért hozom, mert az mellettünk volt, tudjuk USA teremtett békét. Egy pl szomáliai tömegmészárlás megakadályozásról amit ugye amik probáltak összehozni jellemzõen az emberek 90%nem is hallott aki meg igen az egy 1perces hiradós bulvárhírszerû valamiben mikor is? 1993ban? Ne viccelj arra nememlékeznek mikor volt a spanyol-metro terrortámadás pedig az EU és nem 1xéve....
eheheh, no itt egy komcsi
ezt mondta már Lenin is
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
az amcsik nyertek Irakban? szerintem nem
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
Kara kánként folytatom tanításom.
ti tudjátok még mirõl szól a cikk? én spec kurvajót szórakozok rajtatok...
Nem nagyon volt szervezett népírtás? A hatalmon lévõ párt egyik milicista szárnya karöltve a hadsereggel szinte hermetikusan lezárta az ország összes útját, minden falut és módszeresen kiirtottak 4 hónap alatt több mint 1 millió tuszit. Ez ne megy úgy, hogy nem készülnek rá elõre. Tegyük fel, hogy az amcsi hírszerzés az egész elõkészületrõl semmit sem tudott (amit kétlek) akkor is 4 hónap alatt bõven lett volna idõ gyorsreagálásu erõket küldeni a térségbe.
Epikurosz: igazad van én kérek elnézést kevertem a szezont a fazonnal. Már régen volt az iskola 😞 Koreát már a 2 vh végén felosztották az amcsik meg a tavarisok. A lényegen viszont nem változtat, a háború után az amcsik biztosították befolyásukat a térségben visszaállt a status quo, nem akartak többet a nagyok. Hogy a kicsik mit akarnak? Azt a nagyok többnyire letojják.
Te mondd hogy rablótámadás! A te hangod mélyebb!
Ott is lehetett volna tenni sokmindent.
(Mind például Zimbabweban is, ahol Mugabe négerei elûzték a fehérek zömét és most éhezik az ország, ráadásul a lakosság 1/3-a meghalt kb. 10 év alatt. Mindenféle gonosz gyarmatosítók nélkül!)
Ruandában amúgy keményen ment az uszítás, rádióban is. A nemzetközi törvényszék el is ítélt emiatt egy minisztert, leeht többet is, én 1-rõl tudok.
Lényeg, a lényeg: ezekben az afrikai országokban viszonylag kis létszámû kommandós, ejtõernyõs ("desszant") egységgel már hatékonyan lehet beavatkozni.
A gond az volt, uygebár, hogy Ruanda francia befolyási övezet, amcsik nem akartak beleszólni. A franciák annyit tanultak az esetbõl, hogy eleféntcsontparton meg más országban ott a környéken már gyorsan bevetették fõleg az idegenlégiósaikat.
(Zimbabwe esetében Blair szidta Mugabét és verõlegényeit ("Mugabe's henchmen"), de nem avatkozott be, világpolitikai megfontolásokból. Inkább hagyta, hogy a fehér farmerek eltûzzenek onnan, kivéve akiket fel nem koncoltak (ilyen is volt, ellenzéki feketéket is beleértve).)
Szóval, nem olyan egyszerû ez a világpolitika, mint egy marsutazás vagy piramisépítés, gyerekek!
:-)
Kara kánként folytatom tanításom.
Mellesleg azért Ruandában nem sokra mentek volna egy hordozóval. Mit a túrót bombáztak volna szét és mivel? Nem nagyon volt szervezett a népirtás. Egyik nép tagjai irtották a másikat. Felülrõl ezt elég nehéz lett volna megkülönbözetetni és eldönteni, hogy hova súhjtsak oda. Vagy bombázzak le mindent ami gyanús? Amúgy is kb. 800km-re van az óceántól, oda azért már gázos berepülni, idegen országok felett kéne tankolni. Kismillió ország légterét kellett volna megsérteni (bár ez nem zavart volna senkit), meg az egész pár hónap alatt lezajlott.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Jó csákók az amcsik? Persze, mint bármelyik más nemzet tagjai. Persze ott is vannak bunkók is, de ez igaz a zsidókra meg a palesztinokra is.
Egyet lehet érteni a jelenlegi amcsi külpolitikával?
A céljait meg lehet érteni és esetenként el is lehet fogadni, de nagyon kevés szakember mondaná azt, hogy "ez az, ezt így kellett csinálni".
És persze anak is igaza van aki egyfajta tendenciát fedez fel az amcsi külpolitikában, aminek a mostani szitu az eredménye.
Az biztos, hogy a kisemberek érdeke egy dolog, az adott ország politikai érdeke egy másik, az aktuálisan hatalmon levõ politikusok képességei/lehetõségei/hajlandósága arra hogy a kettõt összeegyeztessék az meg egy harmadik.
Szerintem
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kukucs!
Korea, rövid o-val.
Kevered a zónákat: Koreában japán befolyás volt a II.vgh. végéig.
A franciák Indokínában voltak gyarmattartók, ott váltotta fel õket Samu bácsi.
Kara kánként folytatom tanításom.
Nagy érdeklõdéssel olvastam végig a "cikkhez kapcsolódó" fórumban zajló, többek között az USA hagyományos haderejének hatékonyságát is boncolgató vitát.
A példáknak felhozott háborúk vagy történelmi szituációkkal szerintem csak az a baj, hogy nem lehet õket kiragadni a globális összefüggésekbõl és figyelmen kívül hagyni az egyedi jellemzõket (helyszín, a konfliktusban résztvevõ felek bel- és külpolitikai támogatottsága, hagyományai stb.) ezért nem alkalmasak annak eldöntésére, hogy az USA, Izrael, Kína, Oroszország vagy akármelyik ország hagyományos hadereje az erõsebb vagy sem.Teljesen felesleges ilyen módon összehasonlítani õket.
Tény, hogy az USA hadereje az egyetlen jelenleg, amely képes bárhol a világon bevatkozni amennyiben az ország érdekei úgy kívánják. Az összes többi nagyhatalom (mondjuk vegyük ide az 5 állandó ENSZ BT tagot) csak korlátozott képességekkel bír.
Nem értek egyet azzal, hogy az USA állandóan csak gyenge hadseregû államokat mert megtámadni. Mikor az 1. és 2. Vh-ban hadba lépett mind a 3-as szövetség, mind a tengelyhatalmak jelentõs haderõvel bírtak.
Kóreában jó volt nekik az x is: igen! Ami nem jelenti azt, hogy izmos döntetlenre futotta, nem olyan fasza gyerekek az amerikaiak, hogy beválalljanak számukra elhanyagolható veszteségekkel járó helyi konfliktus eszkalálódásával járó "kellemetlenségeket" (miért is tennék?) hisz a szovjetek is nagyon szívesen kipróbálták volna az atombombát háborús körülmények között ráadásul az USA Kóreában elérte a célját: a térségbõl kivonuló franciák helyett amerikai befolyású övezetté vált Dél-Kórea, minek erõlködjön tovább?
Szóval szerintem nyugodtan lehet utálni, meg szeretni is Amerikát, Izraelt, Kínát vagy akárkit, mindenkinek szuverén joga, a nemzetközi politikát irányítókat ezt valymi kevésbé fogja meghatni sõt magasról tojnak erre, mert egyetlen dolgot tartanak csak szem elõtt ha nincsenek kényszerhelyzetben: érdekemben áll-e ezt meg azt tenni, mit nyerhetek és mit veszíthetek?
fade2black: egy korábbi hozzászólásodban írtad, hogy mennyire hálás vagy az amerikaiaknak, mert ideküldtek egy anyahajót, amikor mindenki más tojt a népírtásra ami a délszláv háborúban majd késõbb koszovóban folyt. Te komolyan azt hiszed, hogy megsajnálta azokat az embereket és csak azért odaküldött egy hadihajót, meg légierõt? Lehet hogy megsajnálta, én elhiszem hogy sajnálta a hutukat mega tuszikat is Ruandában, oda mégse küldött egy Rambót sem pedig ott még óvatos becslések szerint is min. 1millió embert mészároltak le! Mert nem állt érdekében, mert ott nics semmi! Európában viszont fontos volt neki, hogy ne legyen egy állandó bizonytalan térség, az amúgy demokratikus hagyományokkal nem rendelkezõ, gazdaságilag, politikailag instabil volt kommunista Közép-Kelet Európában + ebben a fontos térségben tovább lehet növelni az amerikai befolyást és nem kell hozzá sok elég egy anyahajó meg pár repülõgép, még az sem baj, ha nincs ensz felhatalmazás, majd meglesz utólag, mindeközben megmentünk pár százezer életet még jól is jön! ami persze nem mellékes, sõt a legfontosabb az emberélet neked, meg nekem, meg minden közembernek, állampolgárnak egyénnek, de nem az országoknak.
<#szomoru1>#szomoru1>
Te mondd hogy rablótámadás! A te hangod mélyebb!
Még Izraelbe is elmennék, nanotechet tanulni. A tudományért mindent!
Kara kánként folytatom tanításom.
A háborút politikusok politikai célok alapján indítják, a hadsereg csak eszköz. Ha van ugyan egy jó hadsereg de elérhetetlenek a kítûzések még azzal a hadsereggel is, akkor a háború megnyerésérõl nem beszélhetünk, még ha minden csatát meg is nyer az adott hadsereg.
És persze van egy leheletnyi különbség nem gyõzni és veszteni között.
A '91-es kuwaiti háborút a szövetségesek megnyerték. Reális célok, megfelelõ erõ.
A jelenlegi konfliktusok még nem fejezõdtek be, abbahagyni lehet õket de a kitûzött politikai célokat elérni nem igen.
Az amerikai fegyveres erõk a világ legütõképesebb hadserege, más kérdés hogy láthatólag van olyan B-f.sz politikai vezetés ami ezt sem tudja kihasználni.
És persze lehet az amcsik szemére vetni, hogy mindíg a gyengék ellen gyõznek. Még szép! A gyõzelem elsõ lépése az ellenfél megfelelõ kiválasztása.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
1. "Jó volt nekik az X is. Nem erõltették toávv a dolgot" - vagyis nem gyõztek, vagy ahogy én írtam: "izmos döntetlenre futotta csak nekik"
2. De az teljesen érthetetlen számomra, hogy ezt mire írtad: "Koreában nem õ támadott" - mikor én ezt írtam: "állandóan csak gyenge hadseregû államokat mert megtámadni".
A logikai készség nem az erõsséged, ugye? Vagy csak ennyire szeretsz csúsztatni?
annál elvakultabb, fanatikusabb hadsereg anno kevés volt. Éshát japán anno és most bentvan, volt az elsõ 5 legerõsebb ipari államban.
"Azt nem volt nehéz elérni, mert állandóan csak gyenge hadseregû államokat mert megtámadni."
Ahm. Koreában nem õ támadott és az IGEN erõs szovjet és kínai segítséggel küzdõ északiakat alaposan beverte. Jó volt nekik az X is. Nem erõltették toávv a dolgot.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
"Miért vagy ilyen hülye?" - az elõbb még okosnak tituláltál. Sõt, a végén egyenesen lángésznek.
"Miért akarsz az USA-ba vagy Izraelba küldeni engem?" - mert mint a fenti példa is igazolja, eléggé határozatlan vagy. Adtam neked egy kis segítséget.
"USA-t se nyomta le még senki egy konvencionális, nyílt háborúban" - ezt nem volt nehéz elérni, mert állandóan csak gyenge hadseregû államokat mert megtámadni. Bár még ezek között is akadt olyan, ahol izmos döntetlenre futotta csak nekik. Az utóbbi idõkben meg egyedül nem is mer támadni. Hívja a "haverokat" is.