iPhone
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
- még 1 évig nem lett volna ingyenes beépített turn-by-turn navi, hangvezérléssel iOS eszközökben, ami sok usert csábított volna át más platformokra.
- iOS 7 jövõ õsszel fog megjelenni (valszeg Szeptemberben mint idén), tehát ki kellett volna terjeszteni a Google Maps licencét Júliustól Szeptemberig... amit a Google minden bizonnyal csak a lent említett feltételek mellett lett volna hajlandó meglépni (nagyobb kontroll a Maps app felett, több branding és user data).
Kiadhatták volna az új Maps-t egy 6.5-ös frissítésként, de az hülyén vette volna ki magát: két hónappal egy nagy OS frissítés elõtt ekkora volumenû újítást bejelenteni és beletenni iOS6-ba... necces lett volna
Patthelyzetbe kerültek tehát, amit viszont nagyon elszúrt az Apple az a kommunikáció. Alapból úgy kellett volan az egészet beállítani, mint ahogy Tim Cook bocsánatkérõ levelében volt: mondjuk bétának nevezni az új Mapset (Sirivel is úgyis ezt csinálták), és alternatívákat felajánlani az AppStoreból az esetleges kellemetlenségek elkerülése végett. Ez mondjuk egy rohadt nagy tökönszúrás lett volna a cégnek az eddigi kommunikációját figyelembe véve ("mi vagyunk a legjobbak"), meg így terméket bemutatni... hátõõ nem éppen a legjobb.
Én a helyükben azt csináltam volna, ha ezt meg lehetett volna tenni, hogy jövõ Júliusi WWDC-n, amikor bemutatják majd iOS7-et, bejelentettem volna az új Mapset (inkább kellett volna húzni 1 évig még GMapsel), és a Szeptemberi megjelenéséig beletenni iOS6-ba bétának nevezve hogy ne legyen gond.
Mondjuk gondolom kezdõ emberkék számolgatták végig az összes lehetdéges szcenáriót az Applenél sem, és simán lehet hogy az összes lehetséges szar kimenetel közül (mert mind az) a kevésbé fájót választották. Összességében lehet hogy így vesztenek kevesebb usert.
Apple pushed Google hard to provide the data it needed to bring voice-guided navigation to iOS. But according to people familiar with Google’s thinking, the search giant, which had invested massive sums in creating that data and views it as a key feature of Android, wasn’t willing to simply hand it over to a competing platform.
And if there were terms under which it might have agreed to do so, Apple wasn’t offering them. Sources tell AllThingsD that Google, for example, wanted more say in the iOS maps feature set. It wasn’t happy simply providing back-end data. It asked for in-app branding. Apple declined. It suggested adding Google Latitude. Again, Apple declined. And these became major points of contention between the two companies, whose relationship was already deteriorating for a variety of other reasons, including Apple’s concern that Google was gathering too much user data from the app.
Apple wanted turn-by-turn and vector map tiles. Google wanted more control over the Maps app, more branding, and more identifiable location data. So Apple moved."
Csak kár hogy rosszkor.
Bazinga!
Sok esetben viszont lehetetlen megcsinálni 3 csillagosra 1 féle szerkezettel. Ez a különbség Angry Birdshöz képest, hogy itt nem 1 menetbõl lehet csak összeszedni a csillagokat. Valahol lehetséges, van ahol viszont lehetetlen. Pl sok pályán van idõ target, meg hogy szedd össze a csillag-dobozt is. Ahhoz hogy összeszed a dobozt nagyobb / lassab szerkezetet kell építeni, amivel lehetetlen az idõlimitet teljesíteni. De ha egyszer már megvan a dobozhoz járó csillag, akkor utána összerakhatsz egy gyorsabb "járgányt", amivel megszerezheted az idõlimithez járó csillagot is. Sok esetben így kell gondolkodni, így lehet csak 3 csillagosra megcsinálni pályákat!
http://gaborszantai.co.uk/
Legalább elnézést kértek a jócskán bugos apple mapsért 😊
Bazinga!
http://www.apple.com/letter-from-tim-cook-on-maps/
"While we’re improving Maps, you can try alternatives by downloading map apps from the App Store like Bing, MapQuest and Waze, or use Google or Nokia maps by going to their websites and creating an icon on your home screen to their web app."
Én ebbõl ezt veszem ki, hogy nem nagyon lesz iOS -en natív google maps applikáció 😊 Szal érted... rakjál ki ikon a weboldalhoz és használjad azt ha akarod... azért ez egy elég gáz. Hagyják csak jóvá a gmaps -et is, nem kell itt "durcáskodni".
Bazinga!
Akad pár pálya ami nem megy 3 csillagosra.<#szomoru1>#szomoru1>
Szerk.:
Már csak 1 olyan kéne ahol mi védekezünk a malacokkal és a gép támad a madarakkal. <#vigyor>#vigyor>
-Te skizofrén vagy? -...mi? -Igen ti!
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/
pedig már eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégis...<#whatever>#whatever>
Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.
Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.
akinek kopik a telefonjáról a festék az nézze már meg, hogy mikor - melyik héten gyártották ezen az oldalon írd be a sorozatszámát
az enyémet a 35. héten és semmi kopás nem volt rajta és remélem nem is lesz
a fórumokat olvasgatva azt írják, hogy akinek a 36-37. héten gyártották azokkal van baj
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Idézek a szabályzatból a megengedett részbõl:Tilos részbõl:
"véleményt nyilvánítani (akár negatívat is)."
Illetve a tilos részbõl:
"Más operációs rendszerek és termékek fikázása. (már eleve beszélgetni róluk OFFolás, szóval azt is csak mértékkel ha lehet)"
Tehát igen, ha valaki akarja akkor kifejtheti a negatív véleményét kultúráltan. Akár a Sasungról, vagy az Apple Mapsrõl (amit ha megnéed meg is teszünk itt páran). Ezért még nem lesz dádá, de mondjuk az elõbbi OFF topic, szóval ha kilómétereken keresztül húzódó (akár kultrált) vita alakul ki belõle, akkor szólni fogok hogy álljanak le.
Fikázni, flémelést kelteni semmilyen formában nem szabad, szóval ha valaki alpári stílisban elkezni fikázni a Samsungot arra rá fogok szólni, mint a jó óvónéni.
Megjegyzem a topicban eddig ez nem volt jellemzõ, remélema jövõben sem lesz.
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
mond meg konkrétan, hogy nincs kedved személyesen megosztani a véleményedet és tapasztalataidat, nem fogok megsértõdni
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
a panaszkodás egy elégedetlenség kifejezési forma, ami mint metakommunikációs eszközt használsz, annak kifejezésére, hogy saját magaddal vagy elégedetlen
szerintem neked komoly önértékelési zavaraid vannak
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Nem túl felnõtt hozzáállás és még asszem te kérdezted, hogy hány éves vagyok...
egész egyszerûen nem tehetem meg magammal szemben, hogy szemrehányást tegyek magamnak, hogy miért vettem meg ha nem jó
megvettem, mert úgy döntöttem, hogy azzal leszek elégedett... ezért vásárolok általában olyan terméket, ami az elérhetõ legjobb és nincs jobb alternatívája, csak olyan amivel kevésbé lennék megelégedve - így a hibáival együtt fogadom el abban a tudatban, hogy jobbat nem engedhetek meg magamnak és ennyiért jobb nincs
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Sõt, a 4S-ben minden szoftveres frissítés benne van. Vagy nem?
Na ez a hozzáállás minden parttalan fanboy vita alapja. Attól, mert valami mellett döntöttél, be kell látni a hibáit, hangot kell neki adni és el kell tudni ismerni, ha rosszul döntöttél.
(PS nekem nincs bajom egyik targgyal sem, a felhasznaloikkal, akik mitoszokat szonek korejuk, azokkal inkabb - legyen az barmelyik ceg termeke)
http://gaborszantai.co.uk/
nekem samsung tvm van és nem szidom, mert én döntöttem úgy hogy megveszem, így saját magamat szidnám, ha a döntésemet megbánom
továbbra is tartom, hogy ha alkalom van rá bemutathatod mit tud a samsungod jobban, amit az iphoneod nem tudott
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
http://gaborszantai.co.uk/
http://gaborszantai.co.uk/
Beállításoknál tedd -99 -re a kommentek elrejtését.
http://gaborszantai.co.uk/
aztán amikor észhez tért, akkor kiírta a rendszerüzenetet a telefonra és mivel eleve rá volt dugva iTunesra így el is tûnt és kész
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Midnen esetre szerintem még ez az erase all datara sincs szükség.