201
  • pipaxy
    #201
    A birtoklási vágy túlélő ösztön, "több kell, még több, hogy legyen elegendő majd az ínséges időkben"

    Azt azért ne felejtsd el, hogy annak idején nem volt hűtő, sem fagyasztóláda, hogy az elejtett medve húsát tartósítani tudják. Logikus hogy ezért a húst az egész törzzsel megosztották.

    Azt ne mond nekem, hogy amikor kipróbálod a haverod 1000ccm-is szuper motorját, akkor az a téged elöntő érzés, hogy muszáj egy ilyet venned, az tulajdonképpen egy túlélési ösztön visszaköszönése! :D
  • pipaxy
    #200
    Hierarchia miért ne lett volna akkoriban? Nézz meg afrikai, ausztrál vagy dél amerikai törzseket, mindegyikben megfigyelehtő egy bizonyos hierarchia mely egy nagyobb létszámú közösség "vezetéséhez" szükséges és mely minden esetben megjelenik, amint munkamegosztás válik szükségessé (ki vadászik, ki a gyerekekre vigyáz, ki gyűjtöget).

    Igen így van, ez kell is. Az a személy aki pl. a vadászathoz jobban ért, sikeresebben tudja olvasni az üldözött vad nyomait, kívánatos hogy ő vezesse a vadászatot. Ami itt lényeges, hogy a vadászok vezetőjévé csak olyan személy válhatott aki valóban ért is hozzá, valamint ha valamiért ennek a kitüntetett személynek a fejébe szállt volna a dicsőség, vezetői kötelességét hiányosan végezte, rögvest visszasüllyesztették társai „közvadász” szintre, és más állt a helyére. Ez racionális hierarchia.

    Manapság pedig hogy is van? Neked eddig hány olyan főnököd volt aki idióta és nem hozzáértő, ámde mégis a főnököd? Még a politikusainkat sem objektív értékítélet alapján választjuk, hanem az kerül be aki a népszerűbb, jobb arc, akinek sikerültebb a kampányhadjárata. Tisztelet persze a kivételnek.

    Nem voltak törvények, melyek korlátozták volna az embereket viselkedésükben. Hányszor van, hogy legszívesebben felpofoznál valakit de mégsem teszed, mert a jelenlegi civilizált felfogás szerint erőszakot csak végszükségben használhatsz (nem hiába van a társadalomban egyedül az államnak legitim joga erőszakot alkalmazni - és ezt a legitimációt a társadalomtól kapja).


    Tudod miért van szükség törvényre? Képzeld magad egy egyszerű kétkezi munkás helyzetébe. Reggel hatra bemegy dolgozni, délután kettőre végez, és már meg is kereste a minimálbért. Csak éppen otthon mondjuk 3 gyerek várja, mindegyik sír valamiért, egyiknek telefon kell mert már mindenkinek van az osztályban, másik xbox-ra vágyik, a harmadik biciklire. Az asszonyról igényeiről már nem is beszélve. Na de az emberünk („Pista”) jó ember, mindent megtesz a családjáért, másodállást vállal, segédmunkás. Most éppen a tűző napon egy rózsadombi villa medencéjéhez keveri a betont. Pista látja azt a fényűzést, hogy amíg ő a napon gürcöl, ők a légkondicionált házukból nézik medencéjük építését. Látván a kontrasztot az ő családja és e család életvitele között, belenyilall az érzés: miért tud valaki csak egy autóra 20 milliót költeni, mikor neki a családját is nehéz eltartani? Igazságtalanságnak érzi. Meglehet eljátszik a gondolattal: kirabolja, meglopja őket, de nem azért mert ő rossz, romlott, aljas egy valaki, hanem csupán az igazságtalanságot próbálja meg csökkenteni ezzel. De törvény van, a magántulajdon szent. Jogos milliós medencét építtetni, míg a kapu előtt hajléktalanok fekszenek...

    Amíg az ember nem találta fel a tőkét, és jött rá hogy annak felhalmozása révén egyéni előnyökre lehet szert tenni embertársaival szemben, addig nem volt igazán különbség anyagi szempontból ember és ember között. Ellenben fizikumban, intelligenciában igen. Amennyiben viszont elfogadjuk hogy egy törzs életére az összetartás jellemző, akkor ez nem az individuum előnyét, hanem az egész törzs jobblétét szolgálta.

    Törvény helyett volt norma, az a valaki aki ezzel szemben cselekedett, nyilvános megszégyenülésben részesült, a törzs kiközösítette, egymaga pedig a rideg természetben nem élhetett meg.
  • pipaxy
    #199
    A mai embert (a világ fejlettebb részein) folyton folyvást a technika vívmányai vesznek körül. Mikrohullámok melegítik föl ételünket, rádiótelefont használunk, autózunk, gépeket használunk, amelyek mind könnyebbé teszik életünket, segítségükkel vitális szükségleteink könnyen kielégíthetők. Mindez az embert csodálatra készteti, egyfajta mindenhatóságot tulajdonít a tudománynak, amivel minden elérhető. Ha nem is most, eltelik pár évtized, és tudomány biztosan megoldja azt a problémát is...

    Ugyanakkor azt is lehet érezni, hogy itt bizony valami baj van. A híradások folyton az erőszakról szólnak: itt történt egy rablás, ott egy késelés, gyilkosság (most azt hagyjuk hogy a média inkább szem előtt tartja a nézettséget, mint az objektív tájékoztatást). Ha még nem is nézünk TV-t, se hallgatunk rádiót, tudjuk hogy ez így van. Az ajtóra muszáj legalább két zárat szerelni, kétszer meg kell gondolni ott hagyjuk-e vigyázatlanul parkolni az új autónkat, vagy hogy egyáltalán merjünk e egy bizonyos városrészen keresztülmenni sötétedés után.

    Tehát az ember egyrészt hiszi a tudomány, az értelem mindenhatóságát, másrészt viszont érzékeli a nagyfokú emberi bizalmatlanságot, kizsákmányolást, önzőséget, közönyt, stb.

    Rögtön felmerül a gondolat: Ha a modern világban, ahol a technika ennyi könnyebbséget hoz életünkbe, és mégis ilyen gonosz arcát látjuk az embernek, akkor vajon milyen ördögi lehetett akkor, amikor még mindent a saját kezével kellett előteremtenie?

    Ez egy logikus gondolatmenet nem? Csak éppen alapvetően hibás...
  • szivar
    #198
    Ejjnye. Már megint.
    #195-re ment volna a post.
  • szivar
    #197
    És ki dönti el hogy ki a civilizálatlan? Világszerte rengetegen élnek nyomorban, többnyire önhibájukon kívül. Igen még a civilizált országokban is. Beleértve az USA csodás államát, és Európa fejlett országainak lakosait is. Vannak hajléktalanok és nincstelenek, elég szép számmal.

    Igazad van. Kellemetlen lehet minden reggel sort állni a Duna mellett. Ezért gyűjtik össze az anyagot, egyre nagyobb és nagyobb csövekbe, melynek egy hányada (konkrét százalékot sajnos nem tudok mondani, de ez tény) tisztítatlanul megy bele a folyóba. A maradékon meg tudtommal nem végeznek vegyi tisztítást, így a rák tudja hogy mennyi vízlágyító hogyhívják, meg izé mosópor, meg paracetamol és fogamzásgátló hatóanyag kerül belke abba a vízbe, amit 'lentebb' a vidéki parsztok megisznak. Ugyanis a gyógyszerek nem teljes mértékben szívódnak fel a szervezetben, egy része a hatóanyagoknak csak átvándorol az emberen.

    A jelenlegi hatalmakat figyelve, nagy ívben lesajnálják az ilyesféle fenyegetéseket. Nincs rá pénz, oszt jó napot. Inkább megyünk háborúzni, mert az rövid távú haszon.

    Lehet hogy nem döntött, de volt már hogy úgy alakult. Erre főként az ámerika nevű kontinensen volt egypár példa.

    Az emberi gondolkodásmódot próbáltam szimbolizálni.
  • szivar
    #196
    Valahol tévedésben leledzel. Nem arra tettem célzást, hogy vissza a fára. Hanem arra hogy ha továbbra is ilyen eredményesen szaporodik az emberi faj, akkor kevesebb mint száz év múlva nem is lesz fa amire visszamászhatnánk.

    Esetleg ha a sötétzöldek nem elleneznék még a levegővételt is, illetve a hatalmi pozíciókban lévő emberkék nem csak a szájukat jártatnák és a zsebeiket tömnék, akkor valamennyivel jobbra fordulna a sorsunk. Ja igen, ez is pénzbe kerülne. Inkább a haderő fejlesztésére kell költeni, mert ezt elvárják valakik.

    Továbbá, ha támogatnák a környezetbarát technológiák, csomagolóanyagok, stb elterjedését -mert már vannak ilyenek is- akkor is egy lépéssel előrébb lehetnénk. Például (és egyszerűsítve) a nap segítségével fűthetnénk (vagy csak fűtésrásegítésként használva) a házunkat, amikor szükségeltetik. Esetleg az irodákba és egyébb helyekre nem olyan pc-ket kellene favorizálni, ami mellé egy kisebb atomerőművet kell majd még beszerezni. Talán még a népességszaporulatból sem ártana visszavetetni a fejlődő országokban, akár kényszerítve is az adott államokat, embereket. Minálunk felé már azért fogy a nép.
    Ezenkívül talán a városoknak||falvaknak stagnáló vagy csökkenő népesség mellett nem kellene a mezőgazdasági területek kárára terjeszkedni. Nem kellene szó szerint megtiltani a természetes anyagokból való építkezést (lsd, vályog, fa, nád, stb). Normálisan karbantartott kertben (lsd, termőföld) minimalizálni lehet a vegyszerhasználatot. És még sorolhatná az ember. Ez nem nagyon befolyásolná negatívan az életszínvonalat. Aki szerint meg igen, az képzelje el hogy jövőre mind az áram, mind a tüzelő, mind az ennivaló olcsóbb lesz. Egyszóval az rendelkezésre álló erőforrások pazarlását kellene megszüntetni, és elérhető alternatívát nyújtani a lakosság számára.

    Mellesleg a középkorban sem értek olyan hú de hosszú ideig az emberek. Pedig azt már civilizációként szokás emlegetni. Ott is voltak gyógyíthatatlan betegségek. Persze a foggyökér gyulladás is köztük van. Annyival volt könnyebb a paciens dolga, hogy elment a mianevéhez, és az kikapta neki. Utána ha szerencséje volt, akkor nem halt bele az esetleges szövődményekbe.

    Mellesleg miből gondolod hogy környezetvédő vagyok? Csak tanulok mások hibáiból is. Ezért írtam le a lentebbi sorokat, hátha valaki tudja is értelmezni őket. Mellesleg ahogy elnézem soraidat, te is úgy alkudoznál, hogy a kecske is, meg a káposzta is...
  • haxoror
    #195
    Mire is gondol az ember, ha a civilizációról van szó? Telefon, TV, stb. Központi fűtés, kaja és víz minden mennyiségben. Illetve a betegségekkel szembeni sikeres kezelések. Ja és még valami kultúra féleség is. Esetleg a létbizonytalanság megszűnése. Már ami alatt azt értem, hogy a megszerzett javak az egyén tulajdonában maradnak, nem fagy meg és nem döglik éhen és szomjan, nem pusztul el valami gyógyítható betegségben.

    Nos, a jelenlegi 6,5 milliárd emberből mennyinek is jut ezekből a vívmányokból?


    A civilizált felének jut, az egyelőre civilizálatlan felének pedig nem jut.


    És nem a technológiai fejlődéssel van a baj, csak a mikéntjével. Inkább az ész nélküli felhasználásával és szemeteléssel vannak 'kisebb' gondok. Száz éve még ha az ember ivott a természetes vizekből, akkor legrosszabb esetben megúszta egy hasmenéssel, ha nem foralta fel. A tecnika és az orvoslás fejlődésével most már nem kellene inni belőlük, mert ki tudja hogy milyen mellékhatásokkal járhat...


    Erre is már válaszoltam egyszer "az emberiség jelen pillanatban is még csak a gyerekkorát éli szal a meglepő inkább az lenne ha minden rendben lenne."
    6,5 milliárd ember NEM TUD törzsközösségi szinten élni, csak gondolj bele hogy milyen lenne a Duna állapota ha a 2 millió budapesti csak úgy natúr beleszarna minden reggel, azthiszem teljesen egyértelmű hogy ennyi embernél technológiai háttér nélkül minden tevékenységünk sokkal környezetszennyezőbb lenne mint ma.

    És jelenleg mit tudna csinálni az emberiség ha egy nagyobbacska meteor be 'akarna' csapódni a földbe? Szinte semmit nem tehetne ellene. Amit tehetne, az meg többnyire még csak a sci-fi filmekben működik rendesen.
    Ezen gondolatmenet alapján kinek lenne nagyobb esélye a túlélésre hasonló katasztrófa esetén? Sok kisebb közösségnek -akik csak a szoros környezetüktől függenek- , vagy egy olyan közösségnek, amely a globális infrastruktúrától függ?


    "a busmanok egy ilyen veszély elhárítására képtelenek lennének de egy magasan fejlett technológiával rendelkező civilizáció már meg tudna birkózni vele, újabb ok hogy miért KELL fejlődni."
    Azért kell fejlődni hogy egyszer MAJD mi legyünk az a magasan fejlett technikai civilizáció aki le tud küzdeni egy ilyen veszélyt tehát az egész katasztrófa meg sem történne, ez pozitívabb esemény mint passzívan elszenvedni a becsapódást.

    A homo sapiens sapiens meg csak pár tízezer éve létezik. Mind a civilizált része, mind a primitív, őserdőben bujkáló változata. Ezek szerint ezidáig egyforma sikerrel küzdöttek a túlélésért. Eddig egyformán sikeresek voltak.
    Dehogy is!
    Nem véletlen hogy egyetlen civilizált nép sem döntött a visszafejlődés mellett, a természeti népek nem azért maradtak fejletlenek mert azok akartak maradni hanem azért mert egyszerűen "lemaradtak"


    De inkább hagyjuk ezt a témát, mert mindig az adott emberi egyed tudja hogy mi is az ami jó. A többiek nem látnak bele a gondolatmenet mélyére, vagy szimplán rosszindulatból ellenkezik a dolgokat.

    Nem jöttem rá hogy ez a két mondat mit jelent sry
    Felőlem hagyhatjuk a témát.
  • halgatyó
    #194
    Amig ez a példamutatás nem történik meg sikeresen, addig csak az ősember tud eszembe jutni, aki 25 kemény évet ért meg abban a csodaszép tiszta környezetben.

    Az élete pedig semmivel sem volt kellemesebb, mint a halála. A foggyökérgyulladástól és szövődményeitől kezdve, a nagytestű húsevő állatokon keresztül a szomszéd törzs éhes (vagy csupán asszonyra éhes:-)) harcosai nem sok jóval kecsegtették... Átélhette a gyermekei és asszonya/embere halálát viszonyalg korán.

    Aki ebbe akarja az emberiséget belekergetni (vissza a fára), nos azokkal nem lehet semmiféle téren alkudni, egyezkedni.

    Ha pedig nem vissza a fára, akkor hová? Jó lenne már egyszer azt is tudni, hogy mi MELLETT áll ki ez a sok környezetvédő, jó lenne már valami számadatokkal alátámasztott, természeti törvényekkel megalapozott, működő jövőképet is hallani, nemcsak azt hogy így pusztítjuk a Földet meg úgy pusztítjuk... meg hogy milyen jó lenne már ha az emberiség (őszerintük!) eltűnne a Földről... az ilyen dumáktól mindig napokig rosszkedvem lesz
  • halgatyó
    #193
    Valamit nagyon hiányolok, miközben olvasom ezt a rengeteg civilizáció-ellenes dumát. Közben nem látom mögötte a PÉLDAMUTATÓ cselekvéseteket.

    Valahol, a civilizált világ háta mögött, ahol ez a sok technikai kütyü meg a még többet akaró szemlélet nem zavar titeket, meg kellene mutatnotok a saját példátokon, hogy milyen frankón meg lehet élni a természetes környezetben, technika meg "környezetszennyezés" nélkül.

    Hátha kedvet kapunk hozzá, és ÖNKÉNT követünk titeket abba a nagy boldogságba, a természet lágy ölére.

    Addig azonban, amíg ez a személyes példamutatás nem történik meg, nos addig a tiáltalatok hangoztatott környezetvédelem a mi számunkra egyfajta erőszakos életminőség-csökkentésként jelenik meg, amelyet a sajtó állandó harsogása mellett, kívülről erőszakolnak ránk.

    Olyanok győzködnek és erőszakolnak minket, akiknek törvényhozói hatalom van a kezükben, meg sajtó a birkák agymosására, de erkölcs az nincs bennük, és ők maguknak eszük ágában sincs lemondani a 100 emeletes irodaházaik tetejére épített helikopter leszállópályáról.
  • szivar
    #192
    Mire is gondol az ember, ha a civilizációról van szó? Telefon, TV, stb. Központi fűtés, kaja és víz minden mennyiségben. Illetve a betegségekkel szembeni sikeres kezelések. Ja és még valami kultúra féleség is. Esetleg a létbizonytalanság megszűnése. Már ami alatt azt értem, hogy a megszerzett javak az egyén tulajdonában maradnak, nem fagy meg és nem döglik éhen és szomjan, nem pusztul el valami gyógyítható betegségben.

    Nos, a jelenlegi 6,5 milliárd emberből mennyinek is jut ezekből a vívmányokból?

    És nem a technológiai fejlődéssel van a baj, csak a mikéntjével. Inkább az ész nélküli felhasználásával és szemeteléssel vannak 'kisebb' gondok. Száz éve még ha az ember ivott a természetes vizekből, akkor legrosszabb esetben megúszta egy hasmenéssel, ha nem foralta fel. A tecnika és az orvoslás fejlődésével most már nem kellene inni belőlük, mert ki tudja hogy milyen mellékhatásokkal járhat...

    És jelenleg mit tudna csinálni az emberiség ha egy nagyobbacska meteor be 'akarna' csapódni a földbe? Szinte semmit nem tehetne ellene. Amit tehetne, az meg többnyire még csak a sci-fi filmekben működik rendesen.
    Ezen gondolatmenet alapján kinek lenne nagyobb esélye a túlélésre hasonló katasztrófa esetén? Sok kisebb közösségnek -akik csak a szoros környezetüktől függenek- , vagy egy olyan közösségnek, amely a globális infrastruktúrától függ?

    Te mondtad hogy az ember tud tanulni a hibáiból. Én hirtelen csak felsoroltam (a teljesség igénye nélkül) azt, amit már megtanult és tesz ellene, hogy mégegyszer ne kövesse el ugyanazt...

    A homo sapiens sapiens meg csak pár tízezer éve létezik. Mind a civilizált része, mind a primitív, őserdőben bujkáló változata. Ezek szerint ezidáig egyforma sikerrel küzdöttek a túlélésért. Eddig egyformán sikeresek voltak. De most ez utóbbiak is belekényszerülnek a civilizált társadalomba, választási lehetőség nélkül.

    De inkább hagyjuk ezt a témát, mert mindig az adott emberi egyed tudja hogy mi is az ami jó. A többiek nem látnak bele a gondolatmenet mélyére, vagy szimplán rosszindulatból ellenkezik a dolgokat.
  • haxoror
    #191
    ehh...

    8-9% élvezi a civilizáció előnyeit?
    Ez mit akar jelenteni? Hogy az emberiségnek kevesebb mint 10%-a civilizált?
    Hát nem éppen és a maradék is lassan de biztosan a civilizált táborba kerül.
    Vagy azt jelentené hogy a civilizált rész 90%-a szenved?
    Ha a duplára nőtt átlagéletkor, víz gáz villany, közoktatás és infrastruktúra stb stb STB valakinek szenvedést okoz és inkább ezekről lemondva visszavágyik a dzsungelbe ahol a 6 gyerekéből jó esetben 2-3 megéri a felnőtkort akkor azzal komoly baj van szvsz.

    "Ha jól tudom természet évmilliók óta jól van."
    Hát nem.
    A dinoszauruszok kihalásához pl semmi közünk nem volt (megjegyzem a dínókkal együtt az akkor élt fajok FELE is kihalt) és ha igaz a meteor elmélet akkor abban is biztosak lehetünk hogy a busmanok egy ilyen veszély elhárítására képtelenek lennének de egy magasan fejlett technológiával rendelkező civilizáció már meg tudna birkózni vele, újabb ok hogy miért KELL fejlődni.
    Ez a kataklizma azonban messze elmarad a perm időszak végén bekövetkezett tömeges kihalástól amikor is az akkor létező óceáni fajok 90%-a, a szárazföldi hüllők és kétéltűek, illetve a rovarok 30%-a kihalt. (A rovarok fejlődéstörténetében egyébként ez volt az egyetlen tömeges kihalás.)
    Az óceánok élővilága ezután gyakorlatilag teljesen lecserélődött és teljesen új fajok jelentek meg.
    És ezek csak a kiugró példák, szal ennyit arról hogy mekkora csapás az ember jelenléte a Földnek, szinte semmi ahhoz képest amik már előttünk is megtörténtek.

    "Ezért vannak még mindig háborúk, szenvedélybetegségek, stb."
    Te jó ég, már több mint tízezer éve van emberi civilizáció és még mindig nem váltunk tökéletessé???
    Bármilyen furcsán is hangzik de az emberiség jelen pillanatban is még csak a gyerekkorát éli szal a meglepő inkább az lenne ha minden rendben lenne.

    Melyik a sikeresebb nép?
    Amelyiknek jövője van mert tesz érte hogy legyen, fejlődik hogy megoldja a jelen és az esetleges jövendőbeli problémákat és felkészüljön a veszélyek leküzdésére.
    A primitív vadászó-gyüjtögető népnek csak jelenje van de jövője nincs.
  • szivar
    #190
    Valóban. És az emberiség hány százaléka is élvezheti a civilizáció örömeit? 8-9? A többieknek csak a hátrányai jutnak, de gyanítom ez is lényegtelen egy apróság. Illetve valóban nem vagyunk kiszolgáltatva a természetnak? Ezt némi kétkedéssel fogadom.

    Ha jól tudom természet évmilliók óta jól van. Viszont az utóbbi időkben egy kicsit mintha megváltozott volna a dolog. És ha pármillió éve elvolt csak úgy, akkor még 3-4 milliárd évig is el lenne. De már csak az érdekelne, hogy a ma élő emberek közül ki fogja ezt megérni? Feltéve ha addig nem pusztítjuk el önmagunkat is.

    Na ja. A saját hibáinkból tudunk tanulni. Ezért vannak még mindig háborúk, szenvedélybetegségek, stb. Esetleg majd máskor sokkal rafináltabban követjük el ugyanazt a hibát.

    Ha csak logikailag nézzük a dolgokat, akkor vajon melyik a sikeresebb nép? A primitív vadászó-gyűjtögető nép, vagy a civilizált 'ember'?
  • haxoror
    #189
    A fauna egy párezres populációjából néhány tízezer év alatt 6,5 milliárdos domináns fajjá váltunk, ez SZERINTEM egyértelműen mutatja hogy bennünk megvan a lehetőség hogy a természet "létrehozunk mindenfélét aztán talán túlél, talán nem" rendszerén túllépjünk és az ember mint faj végre ne a környezetének kiszolgáltatott állat legyen.

    Ez az egyetlen útja a túlélésünknek mert a Föld sem létezik örökké szal valamit csinálni KELL különben végső esetben a Föld és a naprendszer pusztulásával mi is biztosan eltűnünk örökre, szal a természettel való egyensúlyra törekvés zsákutca mert a természetnek idővel úgy is annyi, viszont nekünk nem kell feltétlenül osztoznunk a sorsában.

    Igen tudom baromi távoli dolgokról beszélek de mégis fontosak mert megmutatja hogy igenis az emberiség a legfontosabb és igen, "minden a miénk".

    Viszont nem vagyunk tökéletesek, próbálkozunk, néha sikerül néha meg pofáraesünk, nem ez lesz az első alkalom hogy majd egy csomóan éhenhalnak, (ez morbid lesz sry) még mindig jobb a saját hibánk miatt bajba kerülni mint tehetetlenül és kiszolgáltatva egy külső hatásnak áldozatul esni, a saját hibánkból legalább tudunk tanulni.
    Ha egy ilyen katasztrófa után vissza is esünk akkor legalább már nem a kőbaltától kell újra kezdenünk, két lépés előre egy lépés hátra de mégis haladunk.

    Ez persze csak az én véleményem és ezért tartom a mi rendszerünket jobbnak mert ez az összes hibájával együtt is de legalább fejlődik, a busmanoké viszont stagnál és sehova sem vezet.
    Ja és ezért nem tudok osztozni a világvége meg "ezt elbasztuk" hangulattal.
  • szivar
    #188
    Nem látom sötétnek ennek a fajnak a jövőjét, mert ilyen hozzáállással -mint jelenleg- nincs neki. Jelen pillanatban köröket futunk a természet ellen. És senki sem fog győzni.

    Globális felmelegedés? Volt már ilyen, rengetegszer a régmúltban. Ja, hogy az nem a légkör megnövekedett co2 tartalmának volt köszönhető? Á, sebaj, majd az unokáink megoldják, mi már úgy sem érjük meg.

    Fogynak az erdők mint a szélvész? Semmi gond, mire gond lenne belőle, addigra már úgysem élünk. Majd az unokáink megoldják.

    Kihalnak az évmilliók óta kifejlődött állatfajok? Úgysem kellenek, mert nincs szükség rájuk. Vagy arrébb mennek, vagy alkalmazkodnak. végül is ez az evolúció rendje. Majd mutatunk róla fényképeket az unokáinknak, hátha megoldják ezt is. Figyeljétek meg, majd akkor a technika segítségével megoldják, felámasszák ám őket...

    Nincs mit enni jópármillió embernek. Nembaj, küldünk nekik segélyt. Ejjnye, ezek még mindig szaporodnak. Sebaj, unokáink majd megoldják ezt is.

    A nájlontól meg a sok szeméttől már lassan mozdulni sem lehet. Sebaj elássuk a föld alá, ami meg már nem fér sehova sem, azt meg majd az unokáink megoldják.

    Szóval nem kell aggódnunk emberek. Ez a mi földünk, mi életünk, a mi tulajdonunk. Azt teszünk vele amit akarunk. És ez így jó. Erre rendeltettünk. Tönkreb... mindent az égadta egy világon.

    Dióhéjjban kifejtve, mostmár a legtöbb problémáról tudjuk hogy mi okozza és mi lesz a hosszútávú következménye. Azt is tudjuk (legtöbbször) hogy mivel lehetne megállítani, esetenként lassítani. De olyan cselekedetekre, amikre szükség lenne ez utóbbihoz, nem nagyon került sor. Csak megszavazzák azt hogy felállítanak-e egy olyan bizottságot, ami majd eldönti hogy érdemes-e foglalkozni ezekkel a felmerülő problémákkal.

    És mivel az 'állam' nem a közösség érdekeit nézi és nem a közösség problémáira próbál megoldást keresni, hanem az államigazgatás tagjainak a saját -minden ésszerűségen és határon túlmutató- harácsolását próbálja kielégíteni, ezért érdemi változás nem lesz. A kisemberek többsége is csak a saját érdekeit nézi, eszébe sem jut a fajunknak vagy ez élővilágnak a fennmaradása. Majd megoldják azok, akiket ezért fizetnek. Vagy az unokáink.

    Ha jól körbenéz az ember, akkor szinte mindenki ezen az állásponton van.

    Továbbá ki lehetne fejteni több ezer oldalon keresztül azt hogy miért is keletkeznek a háborúk, miért tartunk ott ahol. De mindig oda lyukad ki az ember, hogy 'minden a miénk' és 'mindig igazunk van'.
  • haxoror
    #187
    Ha ilyen drámaian sötétnek látod a fajunk jövőjét akkor a helyedben elkezdenék gondolkodni az öngyilkosságon, egy csomó világfájdalommal teli évtől kimélheted meg magad...
  • szivar
    #186
    A cukorbetegség örökölhető is (már a hajlam) meg még amúgy is be lehet rá ruházni. A betegséget magát többnyire a 'civilizált' életformánk hozza elő. A 'vadonban' is előfordulhat egyszer-egyszer, de azért valószínűleg ritkábban, mint egy mindenevő társadalomban...

    Aha. Most azért nincs elferdítve az evolúciós elmélet? Amikor azon megy a 'verseny' az orvosok körében is, hogy ki tudja a kisebb súlyú koraszülötteket is életben tartani? Aki rákos és kibírhatatlan fájdalmai vannak, azt is életben kell tartani. Hogy miért? Mert van aki tudja hogy ez így jó. És igen, az ember nem tartja magára érvényesnek a természet törvényeit. De ez nem jelenti azt, hogy nem is vonatkoznak rá.

    Mellesleg a középkorban még nem volt esély kőszénnel, olajjal és gázzal fűteni a lakásokat, ezért szükséges lehetett az erdők meghagyása. Ahol meg nem termett meg semmilyen kúltúrnövény, ott meg nem nagyon lehetett vetegetni, esetleg csak az állatokat legeltetni... De mivel most elérhetőek ezen modern fűtőanyagok, semmi szükség nincs az erdőkre. Ki lehet vágni az utolsó fát is (kivéve ami gyümölcsfa, mert abból jó pénz jöhet a konyhára), nincs szükség rájuk.

    Olyan állatokat és növényeket, amiket szeret. Ezeknek a felneveléséhez meg ismét csak föld szükségeltetik. És végül is... Tényleg nem hiheti ezt az ember. Biztosan tudja. Majd eszik saját tenyésztésű húst (nem állatot!), meg ilyeneket :D.

    És nem fura a párhuzam.
  • szivar
    #185
    Amennyiben a cukorbetegség, vérzékenység, stb genetikailag örkölt, és nem a környezet hatásainak köszönhető, akkor csak továbbadják a hibás génállományt. De sebaj, mi vagyunk az evolúció legvége :D.

    Az új mesterséges világ... Hát igen. Lassan már a régi természetes világból sem marad még írmag sem, de ez teljességgel lényegtelen egy apró hiba, majd kikalapáljuk...

    A terjeszkedést valóban úgy teszi, mint ahogyan minden faj tenné a helyében. És az is lesz a vége, mint minden ilyen fajnak. Mihelyest felélte az összes erőforrását, akkor valószínűsíthetőleg mind kipusztul. Na jó, mutatóba marad azért egypár...

    Mire kifejlesztik a lentebb említett technológiát, addigra már csak egypár kiváltságos lesz részese a 'túlélőprogramnak'. Mivel a rengeteg hibás gént örökölhetnek a civilizáció áldásaival együt, ez a szűk populáció egszerűen elkorcsosul. De mivel ez még csak teória a planktonkajával együt, inkább hagyjuk...

    A busmanok... Miért baj? Mellesleg volt még egypár népcsoport rajtuk kívül is...
  • AnWar
    #184
    OFF

    "Téma: Epikurosz felemeli szavát és kikel a szócséplés ellen

    Gyerekek, ti itt írjátok a szakdolgozataitokat?
    Ha ezt meglátja a tanárnéni/bácsi..."

    Heccből megmutattam egyik profomnak, most vigyorgunk rajta (egyik szakdogám címe: A tolerancia elv bemutatása Lessing: Nathan der Weise és az Erziehung des Menschengeschlechts alapján :D)

    ON
  • rigidus
    #183
    Pongyolan fogalmaztam a vallasok csoportokra valo fregmentalodasat es hulyen jott ki (szorri). Helyesen:
    Ket oka van a vallasok toredezesenek. az egyik, hogy mas emberek maskeppen ertelmezik az irasos hagyatekokat, mig vannak akik onos megfontolasbol, burkoltan kereskedelmi cellal hoznak letre ujabb vallasi csoportokat.
  • rigidus
    #182
    "Szerintem az ÖNigazság az ami a szélsőségeket generálja a vallásokban is."

    Igazabol ez az oka amiert kerulom a vallasokat. Fregmentalodtak a vallasok sok-sok kasztra es ha barmelyik kaszthoz tartozni akarnek az maris egy szelsoseg lenne onmagaban, fuggetlenul attol, hogy en ovakodom a szelsosegektol. A vallasok celja az lenne, hogy az embereket osszetartsa, de a legtobb vallassal az a baj, hogy elszigetel a mas vallasokat. Vannak vallasok amelyek meg kereskedelmi jelleggel mukodnek, de burkoltan kezelik ezen mivoltukat.

    Amit en mondok, hogy a vallasokat nem szabad vakon kovetni, hanem azokat az elettapasztalatokat -, melyek megjelennek ezekben a temaju konyvekben - alkalmazni kell es tovabbadni oket. Egeszen biztos vagyok benne, hogy ezzel fogom a legkevesebb kart okozni masoknak.

    Na, szerintem erre kell epiteni es ebben masoknak peldat mutatni.
  • rigidus
    #181
    A varos etnikai osszetetele vegyes, akarcsak az egesz orszage. A buncselekmenyek nem kothetok etnkai kerdeshez, a lakossagi eloszlas szerint aranyosan veszik ki a reszuket belole ill. az ok az legtobbszor a rablas. Ebbol kovetkezik, hogy a legtobb buncselekmeny/aldozat az oslakos angolok kozul szarmazik.
  • plamex
    #180
    "En ezeket azutan mondom, miota ugy elek 4 eve, hogy elhataroztam: "Legyel olyan ember, mint amilyeneket magad korul szeretnel latni". Ha azt akarod, hogy szeretet vegyen korul, akkor szeress masokat, ha azt akarod, hogy gyulolet vegyen korul, akkor gyulolj masokat. Ha azt akarod, hogy az emberek tanitsanak (ez nem szegyen am) akkor tanits te is masokat. Ha azt akarod, hogy profitbetegek vegyenek korul akkor legyel te is az. Es igy tovabb. Erre csak mertekletessegben kepes am az ember, erre pedig nevelni kell, nem ostorral hajtani.

    Én pontosan erre gondoltam: Amit Jézus mond egybehangzik azzal amit te itt most magadról mondtál. Első hogy Magunkra kell alkalmaznunk a lelki törvényeket és akkor változik csak meg globálisan a társadalom:
    (a lelki életnek is vannak olyan törvényei mint a gravitáció)
    Amit te említettél:
    Adjatok és adnak nektek, jót, színig teltet, teljeset adnak cserébe. Mert amilyen mértékkel mértek olyan mértékkel mérnek néktek.

    Ez az amit bölcsesség amit Te is alkalmaztál magadra és amit már 2 évezreddel ezelőtt is ismerhetett az emberiség.

    De még tudok mondani másik ilyen lelki törvényszerűséget is. Pl. Ha van bölcsességed arra hogy megbocsáss. A megbántás és harag körkörös kapcsolatát az tudja megállítani ha az egyik fél eldönti hogy nem lenyeli a haragot (ez depresszív), vagy viszonozza (ez agresszív), hanem eldönti hogy megbocsát (lemond a harag fenntartásáról és a bosszúról.)

    "
    A vallasokat pedig kerulni, mert ott szelsosegbe kerul az ember es mas vallasokkal ellentetes szemszogen talalja magat, ellensegeket talal. Az ellensegeket pedig kerulni kell, nem pedig bizonygatni, hogy mi kulonb ellensegek vagyunk."
    "

    A második amit írtál a vallásokról:
    Jézus éppen ennek mond ellent mert azt hírdeti hogy az a boldogság ha te NEM tartod magad különbnek másoknál. (lelkileg koldúsnak tartod magad) (sőt ha van ellenséged akkor azt szeresd de ne azért mert te különb vagy és képes vagy szeretni, hanem azért mert téged is szeretett Isten)

    Szerintem az ÖNigazság az ami a szélsőségeket generálja a vallásokban is.
  • Epikurosz
    #179
    "minden 2-3 napra van egy eroszakos cselekmeny"

    amelyeket kik követnek el? milyen etnikum???
  • rigidus
    #178
    "Sajnálom hogy személyeskedem de szerintem TÉNYLEG hatással van ez a negatív élményed a kommentjeidre."

    Nem csak a kommentjeimre, hanem az egesz eletemre es ovva intek mindenkit attol, hogy ilyet tegyen a gyerekevel.

    "A gyerekneveléssel és általában a neveléssel kapcsolatos nézetedet túlzónak tartom, és nem csak a saját értékrendem szerint hanem a kultúránkban általánosan elfogadott szerint is."

    A kulturankban elfogadott ertekrendek alapjaitol fogva csak szuk erdekcsoportokat szolgalnak. Ha ezen kultura nem tudja elfogadni a nezeteimet, az nem lep meg es nem is keserit el, viszont okot ad a tanulmanyozasara.
  • Epikurosz
    #177
    Téma: Epikurosz felemeli szavát és kikel a szócséplés ellen

    Gyerekek, ti itt írjátok a szakdolgozataitokat?
    Ha ezt meglátja a tanárnéni/bácsi...

    Próbáljátok meg tömören összefoglalni a hsz-t, esetleg legyen egy kivonatos ismertető, hogy aki nem akar/tud sok szócséplést olvasni, annak is legyen fogalma, hogy mit akartok mondani, érdemes-e továbbolvasni.
    Oksi?
  • haxoror
    #176
    Te írtad:
    #67
    "Engemet 7 even at nadragszijjal vertek mert nem tanultam. Elszoktem, most egy masik orszagban elek."

    Sajnálom hogy személyeskedem de szerintem TÉNYLEG hatással van ez a negatív élményed a kommentjeidre.

    Nekem (szerencsére) nem voltak ilyen rossz élményeim gyerekkoromban.
    A gyerekneveléssel és általában a neveléssel kapcsolatos nézetedet túlzónak tartom, és nem csak a saját értékrendem szerint hanem a kultúránkban általánosan elfogadott szerint is.

    Persze lehet hogy tévedek és a fenntieknek semmi közük egymáshoz, ha így van akkor elnézést kérek, de ez kikívánkozott.

    Mégegyszer, nem bántásból mondom, de én ezt így látom.
  • rigidus
    #175
    "Nem élnek békésebben mint bármelyik civilizált ország népe"
    Szerintem tegyel egy setat Manchester egy-ket keruleteben ha arra jarsz.
  • rigidus
    #174
    "Nem élnek békésebben mint bármelyik civilizált ország népe, ugyan úgy van ott is bűnőzés, erőszak és gyilkosságok, sőt ami azt illeti ők pont hogy erőszakosabban élnek mint pl az európaiak."
    En mar voltam parszor afrikai falvakban ahol eppen az ellenkezojet tapasztaltam. Ettol meg nem biztos, hogy minden torzs szent, viszont bizonyitek arra, hogy az ember kepes tomegben elni egymas elleni eroszak nelkul is.
  • haxoror
    #173
    "egy "tudatlan" torzsben 10000 ember is kepes szeretetben elni annelkul, hogy egymas torkanak ugrananak."

    Bocs hogy ilyen durván, de ez az állítás nem igaz.
    Nem élnek békésebben mint bármelyik civilizált ország népe, ugyan úgy van ott is bűnőzés, erőszak és gyilkosságok, sőt ami azt illeti ők pont hogy erőszakosabban élnek mint pl az európaiak.
  • rigidus
    #172
    "Értem, és mond csak még hány embert vagy hajléandó felálfdozni ezért a teóriáért?"
    Ugy hatmilliardot. Azert valamivel kisebb az eselye a kudarcnak mint isten neveben arab eskuvore tuzet nyitni.
  • rigidus
    #171
    "Már megbocsáss, de letöröm annak az embernek a kezét aki megpróbálja a gyerekemet a saját becses ideológiája nevében elszakítani tőlem és a családjától, azért gondolkozzál egy kicsit, talán nem mindenki gyűlöli zsigerből a családját..."
    A tiszteletteljes keresem az lenne, hogy a szemelyeskedest es az indulatokat tartsuk meg magunknak. Nem emlekszem olyan kijelentesemre amely a szemelyed ellen iranyult volna. Koszonom.

    A csaladjatol nem kell elszakitani senkit akivel torodnek, foglalkoznak, szeretetre nevelnek es kovetendo peldat mutatnak, mert annak ott a helye. Minden szulonek megadatik ez a lehetoseg meg munka utan is, mert TV-t nezni nem kotelezo, de a sajat gyereket felnevelni pedig az. Erre pedig meg extra ideje is lesz ha a kizsakmanylasnak vege lesz es nem az egesz eletet tolti munkaval. Aztan azok is EFFEKTIV termelomukahoz allnak akik az ertelmetlen tultermelest szorgalmaztak eddig, ill. akik meg eletukben sem dolgoztak, de van joguk elvenni a kozosbol, sokkal tobbet mint barki aki VALODI human eroforrast szolgaltat be.
  • rigidus
    #170
    "A világ nem 100 éve kezdődött és az emberi civilizáció is már 10000 éves, visszatekintve a történelmünkre ki lehet következtetni egyfajta folyamatot amiből látszik hogy egy ilyen szintű mentális változás mint amiről te írsz irreálisan nagy ugrás lenne az emberiségnek."
    A magyar honfoglalas utani barbar hunoknak is nagy ugras volt az allamalapitas.

    "A világnézeted idealista és pillanatnyilag megvalósíthatatlan."
    Ebben azt hiszem egyetertunk.
  • AnWar
    #169
    "Internatus jobban hangzana. A diakok el vannak szigetelve a tarsadalom szemetetol. Ilyenek vannak ma is, persze csak a kivaltsagosok gyerekeinek jar meg ez a lehetoseg."

    Már megbocsáss, de letöröm annak az embernek a kezét aki megpróbálja a gyerekemet a saját becses ideológiája nevében elszakítani tőlem és a családjától, azért gondolkozzál egy kicsit, talán nem mindenki gyűlöli zsigerből a családját...

    "Volt egy bacsi nagyon regen, akinek volt egy teoriaja, hogy a fold nem lapos. Kesobb sokan megprobaltak bizonyitani, de a teoria allandoan megbukott.

    Aztan kesobb volt egy masik bacsi, akinek az volt a teoriaja, hogy elektromos arambol vilagito fenyt vog csinalni. Nem votl rest, kb. 10000 kiserlet utan azt mondtak neki, hogy a teoria megbukott.

    Tehat, ma bar biztosan tudjuk, hogy ha nekifutunk valamit megvalositani es nem sikerul egy-ket nekifutasra, az egyenlo azzal, hogy a teoria megbukott. Elmondhatjuk azt is, hogy sult hus is csak akkor kerul a pocakunkba, ha a villam belecsap egy szaraz faba, hiszen az emberi tuzrakas egy bukott teoria. Mar olyan sokan megprobaltak... "

    Értem, és mond csak még hány embert vagy hajléandó felálfdozni ezért a teóriáért?
  • rigidus
    #168
    "Egyet kell értenem haxoror előző postjával. Nem tudom pontosan mikor is került be az európai gondolkodásba az afrikai típusú kultúrák idilliként való beállítása, de ez merőben téves."
    Akkor elcsodalkozunk rajta, hogy egy "tudatlan" torzsben 10000 ember is kepes szeretetben elni annelkul, hogy egymas torkanak ugrananak. En egy 70000 fos kisvarosban elek es minden 2-3 napra van egy eroszakos cselekmeny, heti atlag 1 gyilkossag. Legutobb egy 16 eves lanyt rugdaltak halalra 12 eves iskolasok "poenbol".

    Azert egy atlag 70000 fos afrikai torzsben, ha egy verekedes tortenik azt meg evekkel kesobb is emlegetik az ottani emberek.
  • rigidus
    #167
    "Ezt mondd egy medvének aki zsírt halmoz fel a télre hogy "henceghessen2 vele a többi medvének vagy mondd annak a mókusnak aki aljas módon a többi mókus elől gyűjti össze a makkot hogy neki önző módon elég kajája legyen ha majd jön a havazás.
    A medve es a mokus annyit halmoznak amennyit el is fogyasztanak. Inkabb azoknak mondanam, akik annyit halmoznak amennyit latnak, ellehetetlenitenek masokat ezaltal kiszolgaltatotta teszik oket, hogy ok is segitsenek az ertelmetlen halmozasban, majd ha vissza kolcson kernek egy falatkat abbol amit maguk cipeltek, akkor megtobbet kell nekik a kivaltsagosok kasszajaba visszavinni.

    En meg nem lattam ilyen mokust vagy medvet.
  • rigidus
    #166
    "Mint azt már kifejtette valaki pár posttal alább, akkor lesz mindenkinek egyenlő esélye ha árvaházba adják."
    Internatus jobban hangzana. A diakok el vannak szigetelve a tarsadalom szemetetol. Ilyenek vannak ma is, persze csak a kivaltsagosok gyerekeinek jar meg ez a lehetoseg.

    Egy dolog egy teóriát felállítani és megint más megvalósítani azt; hiába állítok fel szebbnél szebb utópia társadalmakat, ha azok megbuknak a megvalósításnál, maga a teória bukik meg.
    Volt egy bacsi nagyon regen, akinek volt egy teoriaja, hogy a fold nem lapos. Kesobb sokan megprobaltak bizonyitani, de a teoria allandoan megbukott.

    Aztan kesobb volt egy masik bacsi, akinek az volt a teoriaja, hogy elektromos arambol vilagito fenyt vog csinalni. Nem votl rest, kb. 10000 kiserlet utan azt mondtak neki, hogy a teoria megbukott.

    Tehat, ma bar biztosan tudjuk, hogy ha nekifutunk valamit megvalositani es nem sikerul egy-ket nekifutasra, az egyenlo azzal, hogy a teoria megbukott. Elmondhatjuk azt is, hogy sult hus is csak akkor kerul a pocakunkba, ha a villam belecsap egy szaraz faba, hiszen az emberi tuzrakas egy bukott teoria. Mar olyan sokan megprobaltak...
  • rigidus
    #165
    "Tudják hogy mennyi az elég?"
    Annyit vesznek el a termeszettol ami a szuksegleteiket fedezi, nem pedig annyit amennyit latnak.

    "Nem tudnak szinte SEMMIT! Nem tudnak írni, kvázi nem is tudnak a saját múltjukról sem semmit, fogalmuk sincs az őket körülvevő világ működéséről, azt se tudják hogy vannak más kontinensek, gyakorlatilag évezredekkel ezelőtti szinten vegetálnak.
    A boldogságuk legfeljebb a tudatlanságukra vezethető vissza mert fogalmuk sincs arról hogy jobban is lehetne élni."

    Ezen a bolygon viruskent elunk. Annyit fogyasztunk amennyit latunk, nem pedig annyit amennyi a szuksegleteinket fedezi. Azert ezt nem kene a tajekozottsag szamlajara felirni.
  • AnWar
    #164
    Egyet kell értenem haxoror előző postjával. Nem tudom pontosan mikor is került be az európai gondolkodásba az afrikai típusú kultúrák idilliként való beállítása, de ez merőben téves.
    Egyfelöl ezek a törzsek konfliktusban állnak egymással, gondoljunk csak bele mekkora genocidiumok töréntek az elmúlt pár évtizedben és történnek most is (Darfur, hogy csak a legutóbbit említsem), melyek törzsi ellentétekre vezethetőek vissza. Egész egyszerűen csak a nyugati technológiát a kezükbe kapva csinálják azt, amit előtte lándzsával tettek. De menjünk vissza még régebbre, a nők szeméremajkainak kivágása, cseretárgyként való kezelése mennyire idilli - ez ugye már jóval a fehér ember megjelenése előtt dívott.
  • haxoror
    #163
    Ezt mondd egy medvének aki zsírt halmoz fel a télre hogy "henceghessen2 vele a többi medvének vagy mondd annak a mókusnak aki aljas módon a többi mókus elől gyűjti össze a makkot hogy neki önző módon elég kajája legyen ha majd jön a havazás.

    A világ nem 100 éve kezdődött és az emberi civilizáció is már 10000 éves, visszatekintve a történelmünkre ki lehet következtetni egyfajta folyamatot amiből látszik hogy egy ilyen szintű mentális változás mint amiről te írsz irreálisan nagy ugrás lenne az emberiségnek.

    A világnézeted idealista és pillanatnyilag megvalósíthatatlan.
  • AnWar
    #162
    "Ami abbol all, hogy a LEHETOSEGEK legyenek egyenloek - mint azt elozoleg emlitettem. Ebben hol talaltal kudarcot? (kernem, hogy ne csusztassunk, figyeljunk oda)"

    Mint azt már kifejtette valaki pár posttal alább, akkor lesz mindenkinek egyenlő esélye ha árvaházba adják. Ugye ha valaki pl. gimiben nem ért valamit a kémiából és orvos/kémikus van a családban le tud ülni és elmagyarázni neki, de mit tegyen ha a családtagok ugyancsak a gimiben (esetleg ott se) foglalkoztak kémiával?

    "Ezt a termelesi rendszert egy Karl Marx nevu nemet kozgazdasz/filozofus/szocialpszihologus dolgozta ki es tette kozze 1848-ban, nem kis kaoszt okozva az akkori kormanyoknak vilagszerte. A rendszer lenyege abbol indult ki, hogy minden embernek a fizikai szuksegleteit vette alapul, majd az ehhez szukseges eroforrasok gazdasagos felhasznalasat. Tehat a fajfenntartas, letfenntartas, egyutteles. Ebben SENKINEK nem utkoznek a celjaik."

    Ajaj, valahogy mindig előjön Marx teóriája és ennek több megvalósítási formája, majd a különböző diktatúrák szerecsenmosdatása. Marx felállított egy teóriát, eddig stimmel, azonban ezt nem csak Lenin próbálta a gyakorlatba átültetni, volt ott még többek között egy Mao, Ho Si Minh, stb nevű alak is, aki ugyancsak megpróbálkozott a marxi teória valóságba való átültetésébe és most látjuk mi lett a végeredménye. Egy dolog egy teóriát felállítani és megint más megvalósítani azt; hiába állítok fel szebbnél szebb utópia társadalmakat, ha azok megbuknak a megvalósításnál, maga a teória bukik meg.