Perre megy a Microsoft
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Szóval egy cég monopóliuma lehet, hogy árt az adott gazdasági szférának de nem nagy kihatással van a társadalomra, míg az állam monopóliuma annál inkább. Mondtam már, hogy a demokrácia az amikor két farkas és egy bárány szavazni mennek, ki lesz ma ebédre... a szabadság meg az, ha a báránynak van lehetõsége megvédeni magát az ellene irányuló lépésektõl. De ez nem illeszkedik be az EU demokrácia modelbe (egyébként az USA-éban is csak részben, ott is van mit javítani), ugyanis itt a többség teljessen uralkodik, a 49%-ot mindég teljessen ki lehet semmizni. Ez persze a listaóás parlamenti pártképviselés problematikája, ahol a képviselõk valójában a pártjukat és nem a választópolgárokat képviselik, az EU mint mégegy réteg a rendszerben ezt csak fokozza, ha pedig elképzeljük a valójában ellenzék nélküli megoldásokat (mint pl. jelenleg a Német nagykoalíció - szuperkereskedelmi politikai szar) akkor már komolyan felteszem a kérdést, hol van az egyensúly és valójában at állam monopóliumának igazi megtestesítése veszi kezdetét. Ugyanakkor ha figyelembe vesszük, hogy ez az állam manapság karrier-politikusokból áll amelyek valójában rövidtávra gondolkodnak és nincs valódi értékük amit elveszíthetnek és ami még fontosabb, ami alapján mérlegelni tudnák az emberek valódi értékeit (itt most nem vagyonról beszélek, de a pénz a vagyon az nagymértékben teszi lehetõvé, hogy valódi értékeinket is megõrizzük - pl. a család a gyerek az valódi érték, és találd ki hol van ma a legtöbb ember család és gyerek nélkül, azt hiszem éppen az EU-ban), mert amikor az emberek pénzügyi értékei veszélyben forognak, nem tudják, hogy mi lesz vele, és még csökkenpben is vannak, akkor a valódi értékeket is visszafogják, nem vállalnak gyereket stb.) ezt még fokozza az a tény, hogy az emberek egyfajta futásba, versenybe kerülnek a meglevõ anyagi értékekért, mert kevés új érték teremtõdik az elhatalmasodott bürokrácia és tévessen túlregulált gazdaság és társadalmi élet miatt, és akkor ahelyett, hogy mindenki egy új kalácsot sütne, mivel tudatában van, hogy ez a mûvelet sikerességének esélye nagyon kicsi, inkább a már meglévõ lassan öregedõ és napról napra szárazabb kalácsból akarnak minnél nagyobb szeletet kaparintani.
Szóval növekedés nélkül csak kihalás van, bár ezt súgja minden amit tudunk. Éngem az idegesít amikor valaki a tudásunk ellenére az ellenkezõt csinálja, mert nem alkalmazza a tudást, alapjában azért mert a tudás csak részletes választ tud adni, ezek az emberek pedig nem tûrik a részletes választ, mert az aláaknázza az abszolút igazságot amit annyira szorongatnak a kezükben és minden áron minden eszközzel meg akarják védeni. Ezért a "látszólag teszik a dolgukat", hát ez ugyan igaz, csak közelrõl sem vagyok biztos benne, hogy az amit tesznek a "dolguk" javít a helyzetünkön, elõrébb hozza a társadalmat és okosabbá teszi az emberiséget. A valódi eredmények - munkanélküliség, versenyképesség visszaesése, népesedési problémák, stb. ezt csak bizonyítják. Élj és engedd a másikat élni, és ha veszélyeztetnek akkor védd meg magad (törvényessen).
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Lehet szídni az EU hívatalnokokat meg politikusokat, de nekik többek között az a dolguk hogy ezen a torz helyzeten változtassanak, és láthatólag teszik is a dolgukat.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
És hidd el te sem azért jársz egy céghez, mert szereted azt amit csinálsz, hanem mert fizetésre van szükséged, és itt még nem is beszéltem a cégtulajdonosokról, azoknak meg álmukban sem az a legfontosabb, hogy te esetleg élvezed a munkádat, persze ha ezt is megkapják tõlled annak örülnek, de a profit az ami érdekli õket.
A közgyûlés azt választja aki az érdekeit képviseli, én ebbe nem avatkoznák bele, ha azt akarják, hogy az igazgatótanács csökkentse a vagyonukat akkor az csakis az õ dolguk, különben mindenki képviselheti magát a kisebbség is, ezért találták ki a cumulative voting-ot.
Végül is a szabadverseny nem azt jelenti, hogy minnél tübben legyenek a piacon, hanem, hogy minnél minõségesebb legyen a piac és hogy minnél nagyobb legyen. 1000 kiskalapács egészen fasza dolog, de nem tud beverni egy kurva nagy szöget, ide ugyanis egy nagykalapács kell. Az amcsi féle Rep. vs. Dem., Coca Cola vs. Pepsi, McDonalds vs. Burger King, Ford vs. GM, Microsoft vs. "különbozõ cégek, OS piacon kívül", NYSE vs. Nasdaq stb. egésszen megfelel a versenynek és melletük sok kis cég is megtalálja a helyét sõt még nyereségesebb is lehet a nagyoktól. Én ezt jobban el tudom fogadni. Végülis ha már nem egyezünk akkor miért nem inkább a sférában mûködõ és érintett cégek (pl. ipari kamara stb.) dönt a dologról a bíróságokon meg lehetne vizsgálni, fellebezni stb. mi a fenének ide politikai pofák serege akik semmit az életben nem csináltak és most kiállnak oktatni valakit, hogy "every company in the EU bla bla bla" mintha a cégek az emberek alapjában bûnözõk lennének, de ugye ezt most érezheted a Magyar kormány és politikusok felõl is... "megszorítani a büdös adókerûlõ bûnözõ vállalkozó bandát". Nem vagyok anarhista és az államra szükség van, de nem többre és nem kevesebbre mint amennyire kell.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
;))))
Miért gondolod, hogy az a rendszer ami kialakult nevezetesen ez a globalista monopol kapitalizmus olyan ûber fasza lenne?
Ha már olyan liberalista hívõ vagy annak nem az felelne meg jobban, ha egy adott piacon viszonyéag sok cég verseng egymással és télleg az vezeti a piacot, amelyik alegjobb termékkel a legjobban kielégíti a fogyasztót?
Ehelyett ugyan azt mondod, hogy persze te abszolút liberalista vagy de az amcsi rencer a legjobb.
Csak hát az nem liberális!
Én vitatkoznék a felfogásoddal: egy cégnél rengetegen dolgoznak, de az hogy a cég mennyire nyereséges és mennyi profitot termel valójában csak a pénzügyeseket érdekli.
A többiek azért vannak ott mert azt csinálják amit szeretnek, meg amihez értenek.
Ha van egy nem túl szelektív piac akkor egy cégnek csak arra kell vigyáznia, hogy túléljen, és hogy esetleg a stratégiai célkitûzéseket is megvalósítsák.
De amint megjelennek olyan vadbarmok mint a M$ akik kakukk módjára kitúrnak mindenkit, abban a pillanatban a létezés érdemmé válik, amiben egyre kevesebben részesülnek.
Az evolúció nem azért kreatív mert csak a legjobb maradhat (ami nem igaz), hanem mert mindíg van kelleõ változatosság amibõl lehet válogatni.
Ez a különbség a liberális kapitalizmus, aminek elvileg te olyan nagy híve vagy és a monopolisztikus rendszerek között.
Szerintem.
Részvények: szal az igazgatótanácsnak van 13%-a, végül is nem sok, feltéve ha van valaki rajtuk kívül is aki legalább ennyivel rendelkezik, és határozott a M$ vezetéséhez képest alterbnatív elképzeléssel rendelkezik. Mert ha nincs ilyen akkor ez a 13% bõségesen elég, hogy azt csináljanak amit akarnak, és persze hogy mindíg õket vagy azt válasszon be a közgyõlés akit õk is akarnak, nem gondolod?
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ami a mobilitást illeti nem értettünk egyet, a gazdasági folyamat abból áll, hogy nem igen lehet utólérni vagy elkerülni azokat akik már régóta a játékban vannak, ezért felesleges, hogy "alapítsak repülõgyárat vagy olajipari céget" mert itt lehetetlen megmaradni, viszont bemehetek egy már meglévõ céghez (pl. GE, Raytheon, ExxonMobil stb...) persze nem biztos, hogy egybõl, de kisebb cégeknél elkezdheted és aztán idõvel beverekedheted magad valami nagyobb céghez, és idõvel lehetsz a Chairman is vagy a CEO vagy akár mindkettõ. Vannak erre peldák, nézz utánna. A másik dolog, ha a cégalapítással képzeled el a világ meghódítását akkor az csak úgy elképzelhetõ, ha valami még nem létezõ új ágazatot találsz ki, vagy elsõnek szálsz be a játékbe, pl. Bill Gates estet a szoftveriparral, ami gyakorlatilag nem létezett elõtte (a szoftver a hardvertól elkválaszthatatlan alapjában értéktelen dolog volt, vagyis az értéktelen alatt itt azt értem, hogy nem lehetett és nem is akarta senki értékesíteni), hasonló eset volt a történelem során az autóiparban Henry Ford és a többiek, vagy Edison stb. tehát ezek valami új területen alkottak, vagy Sam Walton amikor a nagyárúház láncot alapította, vagy a McDonald's esete, szóval elsõnek, másodiknak addig még az ágazat gyerekcipõben jár lehet cégalapítással uralkodni, de késõbb már nem. De semmi oka nincs egy egyénnek, hogy ne legyen mobilitása, hiszen a gaudaság bõvül, és a meglévõ cégeknek szükségük van új erõkre, és egy rendszerben ahol a tõke megnövelése a fõ cél alapjában a legjobban kapnak esélyt és azok akik a legkeményebben dolgoztak érte (persze van itt is kivétel, anomália stb.), míg abban a rendszerben ahol politikai meg hasonló szempontokból kapott valaki pozíciót ott az anomália vagyis a "kivétel" már a többséget jelenti és ott igazi mobilitás nem létezik, csak politikai vagy hasonló és ott a bürokrácia az egekbe emelkedik, a rendszer szinte önmagát paralizálja.
Az MS pedig nem IT cég ebben igazad van, a HP és az IBM az. Az MS az SZOFTVERCÉG és minden cég pénz szempontjából mûködik, "the purpose and goal of any business is to make money .(PERIOD)" aki mást mond az nem tud semmit aki pedig mást akar egy cégtõl az tönkreteszi a céget (feltételezve, hogy az akarata a cégre kikerülhetetlen, pl. Igatgató vagy hasonló a cégnél). Egy céget üzletembereknek kell vezetniük, a technikai dolgok azok technikai szakemberek kezében kell, hogy legyenek a pénzügyiek pedig pénzügyi szakiknak, a vezetés pedig üzletemberek kezében, a baj csak ott van ha felülrõl akarják a dolgokat irányítani, nem pedig alulról akkor a cég bajban lesz, de míg a vezetõség a többivel konzultálva felálítja a célt és ezt a célt a többiek elfogadják és szakszerûen végrehajtják addig nincs baj, a baj ott kezdõdik amikor az üzletember átveszi a technikai dolgok fellett az irányítást. Szóval mint minden rendszerben az irányítás alulról kell mennyen nem pedig felülrõl, de ez túlságossan hosszú és off topic lenne itt most elmagyarázni.
P.S. az MS 25 legnagyobb egyéni részvényesse tudomásom szerint 13.79% tart a kezében itt Bill, Ballmer is bent vannak. (ennek fele Bill kezében van - Mr Gates, whose 9.55 per cent stake in Microsoft is worth $22.5bn)
http://www.microsoft.com/msft/reports/proxy2005.mspx
szóval nem éppen úgy van ez sem ahogy elsõ gondolatra tûnik.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Pont erre várt a bizotság ,hogy annyira felhuza az ms-et ,hogy azzonali eljárásal nagy pénzt kapnak a postaládába , és 1 hónapra rá új hír jön a bizotság és az eu megegyezet mégis jók a dukumentumok....
szánalom...
Már nem azért, de az MS-nél is bõven vannak szakemberek. És azt se felejtsd el, hogy BG is programozó.
Errõl bõvebben : My First BillG Review
BG nem beszállt, hanem alapította az MS-t, és keményen dolgozott érte. Persze volt egy-két nem egészen etikus húzása is.
Másrészt nagyot szakítani mindíg az új területeken lehet. Ma is lehet, csak meg kell keresni a réseket. Pl. a Google is ezt tette.
Az, hogy mivel nekik kiterjedt kapcsoalti rendszereik vannak, máris nem egyebek magánsuliztatott, gazdag apusanyus kékvérû-palántáknál, vagy mi?"
Igen, gyak erre akartam kilyukadni.
Nézd meg kik vitték 40 évig az IT-t? Azok az emberek, akik ma is viszik, de a managerek, stratégiai tervezõk, meg marketingosok teljesen a háttérbe szorítják öket: hackerek(!!!), programozók, rendszergazdák egyéb szakemberek. Õk végzik el az IT munka 99%-át, a M$ 1%-ot se. Még is az van ami SB száján kiesik, mindenkinek hozzájuk kell igazodni.
Az M$ nem valódi IT cég, nem az IT szempontok szerint mûködik, hanem a pénz szempontjából, nem IT szakemberek vezetik, hanem üzletemberek.
Na jól befloddoltam.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Szerintem meg itt is ott is nagy a kupleráj, itt is ott is lehet a zavarosban halászni. És az nem valódi mobilitás, hogy egy induló, a jövõben hatalmassá dúzzadó bizniszbe sikerül elsõként beszállnod, aztán visz magával a piac. De az idõ múlásával nyílik az olló és nincs az az isten hogy azon a területen új indulóként a nulláról a csúcsra emelkedj.
"Mindenesetre nem igen van olyan mint itt, hogy 30-40 éves emberek gyakorlatilag semmi vagy kevés tapasztalattal milliárdokat kezeljenek holott tegnak még a milliót sem tudták elképzelni."
Mer BG is nagypapa korába szerezte az elsõ milliárdját!;)))
Ha ilyen optimista vagy, miért nem mész amcsiba és alapítasz mondjuk egy olaj, atomipari, vagy repülõgép gyártó céget? ;)))
De azért én fogadni mernék rá, hogy nem valószínû, hogy a csúcsra fogsz jutni, azzal a kiba nagy mobilitással.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ez jó: "Ja és az igazgatótanácsot a részvényesek válastják meg, és ha te részvényes lennél akkor kit választanál? Érdekes, de sokan nem tudják, hogy pl. egy MS féle cég részvényeinek több mint a fele általában institutional investorok kezében vannak, vagyis Mutual Fund-ok, Pension Fundok stb amelyeket sokszor JPMorgan, Goldman Sachs, Morgan Stanley és hasonló cégek irányítanak és amelyeknek a céljuk, hogy az ugynevezett shareholder value növekedjen"
Hát igen az ugyan lehetséges, hogy a részvényesek nagy része, monnyuk a fele kisrészvényes, vagy azokat képviselõ cég, vagy valami bróker céget megbízó nyugdíj alap, de a másik fele meg mondjuk 10 másik ember kezében van, akiknek nagyrésze hogy hogynem vezetõségi tag, de legalább azzal kapcsolatban álló személy, pl BG maga!!!
És nem is lenne ezzel semmi baj. Egy cég törekedjen a profit maximalizálásra, a hatékonyságra a vezetésben is.
Csak éppen ha csak egyetlen cég van, akkor ezeknek az embereknek az érdeke szembekerül a világ másik részével, miközben õket senki nem képviseli az igazgató tanácsban, vagy a részvényesek taggyûlésén.
És mint írtam azoknak az emberkéknek, akik más csúcs cégek mellett a M$-ben is érdekeltek ez az állapot tökéletesen megfelel, mindenki másnak nem, köztük neked sem -hacsak nem vagy érdekelt az M$-ben.
És hogy ez így van nem csak hogy nem igazságos, de a trösztellenes törvények óte, nem is törvényes!!!
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ha stabil viszonylag régi múltra visszatekínrõ jog/államrendekre vagyunk kíváncsiak, akkor arra Európában is van példa: Svájc vagy Izland. De szerintem egy dolog kora önmagában nem tisztelendõ dolog, szal az biztos, hogy okos ember más hibájából tanul, szal nem kéne nekünk is még 10X végig menni ugyan azokon a hibákon, mint mások, pl Amcsi.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Gõzöm nincsen róla, hogy tulajdonképpen mit akarsz mondani. A Nokia pl. gumicsizmákkal bizniszelt elõször. Az ITT Nokia részleg is gondolom ismerõs még azoknak, akik 15-nél idõsebbek. Egy szó, mint száz, miért kéne fikáznom azért valakit, mert sok mézesbödönben tartja az ujjait? Tehát ennek még mindig semmi köze Bill Gates magánsulijához és gazdag õseihez.
A meg, hogy mennyire minõségi vagy nem minõségi terméket adnak el, az tulajdonképpen kit érdekel? A mai világban nem a termékének minõsége határozza meg egy cég profitját, azaz nem a leglényegesebb (ez egy sajnálatos tény, de ez van).
Amiket leírtál most, az klassz, de nem értem, hogy az én következtetésemre (a They rule-on kívül) gyakorlatilag mire akartál reflektálni?
Az, hogy mivel nekik kiterjedt kapcsoalti rendszereik vannak, máris nem egyebek magánsuliztatott, gazdag apusanyus kékvérû-palántáknál, vagy mi?
A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing
különben miért is kedvelem az USA rendszert, mert iszonyatossan nagy a mobilitás az osztályok között, nehéz felmenni de lehetséges, általában tanulás és kemény munka ide vezet, persze akinek a felmenõi már felmentek azoknak könnyebb, de azoknak is kell Harvard vagy hasonló, csak nem kell nekik ösztöndíj vagy Sallie Mae..., könnyû leesni is itt viszont a felmenõk sem segíthetnek...
Mindenesetre nem igen van olyan mint itt, hogy 30-40 éves emberek gyakorlatilag semmi vagy kevés tapasztalattal milliárdokat kezeljenek holott tegnak még a milliót sem tudták elképzelni. Szóval én annak a híve vagyok, hogy mindenkinek meglegyen az esélye, de piszokul keményen kell megdolgoznia azért amit elért és ez a munka által összeszedett tapasztalatok nélkül ne lehessen neki felyebb mennie mint amennyire képes és amennyire tapasztalt. Szóval a Kóka és hasonló emberekkel nincs semmi bajom, de kérem túlzottan rövid a hátuk megett levõ út és ez miatt az elõttük levõ útba botlanak szinte biztos, ne beszéljünk, hogy nincs is nekik megfelelõ ismeretségi hálózatuk amely többnyire érdemszerinti hierarchiával lett kiépítve, magyarán mondva az USA-ban nem elég, hogy ismersz valakit, hanem az is fontos, hogy milyen vagy a szemében, milyen eredményeid vannak, hogy ismernek el... habár be kell vallanom az utobbi idõben ott is kezdenek a dolgok utánnaengedni ezen a téren (pl. Katrina hurrikán esetében látni lehetett) de ez inkább politikai téren, gazdasági téren még mindég kõkemény a dolog.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Különben az ég világon mi a gond itt, hogyan lenne együttmûködés és tapasztalat, hogy ha csak akárki lenne az igazgatótanácsban. Habár vannak olyanok is akik elég lennt kezdték... persze el kell ismerni, hogy nem egy általánossan egyszerû dolog odáig jutni. Persze ez mind az én libertariánusi szabadpiaci szabadkapitalista felfogásom szemszögébõl, ja és persze annak a tudatában, hogy lehet, hogy tévedek, de még eddig nem tapasztaltam erre irányuló bizonyítékokat, parsze sosem késõ :)
Ami pedig az USA jogrendszerét illeti, hát nem is mondtam, hogy tökéletes, mert közel sem olyan, de csiszoltabb az biztos, pl. Security Exchange Act of 1934 meg hasonló sõt vénebb és kicsiszolt törvények (persze ez statutary law ami inkább közelebb áll a kontinentális törvényekhez), de ilyent nehéz találni máshol... mindenesetre tanulni kellene egymástól nem pedig lesemmizni a másikét, gondolom, hogy van az USA-nak is mit ellesni az EU-ból és sokszor ezt teszi is, de az EU-nak a stabil kormányzás, jogrendszer terén azért szintén lenne mit tanulnia egy 220 éve mûködõ és folyamatossan (nem kis kihivásokkal szembeszálló) de fennálló rendszertõl.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Miért nem ír valaki konkurenciát neki?
A win is a semmibõl jött, néztünk is nagyokat a DOS után.
És azóta semmi ...
Bemegyek bótba azt csak win van.
Linux az a modemet sem ismerte fel, úgy hogy internetre alkalmatlan, anélkül meg nem megy az üzlet.
Kész passz nincs más napi 100ft -ért tanul a fene Linuxot telepíteni.
Lámer vagyok azt kész.
Megy az iroda a szõke nõkkel, én meg nyugodtan alszom Media Playerel és nélküle is.
Sõt SkyPe nélkül is hardveres NeophoneX van ... nem kell szoftver bedug azt megy sima telefonnal.
Dokumentáció az j lenne de mire mikor egy Excel makrót sem futtatunk mert a szõke nõ inkább kopi-pastezik már ha azt is megtudja tanulni.
rand
:D:D
Mekkora fax ez az EU!!! Látszik hogy a pénzre mennek csak, hogy SAJÁT zsebüket tömjék ott bent a bizottságban. Ugye a Premiumkbol, hogy mennyi pénzt "nyertek". ... gciek ...
Ajánlom figyelmedbe!
Az Apple vezetõsége érdekes módon viszonylag elszigetelt kapcsolatokkal rendelkezik a többi nagyvállalat felé, õ rájuk lehet azt mondani, hogy zéró segítség, nemi szerencse és jó adag tehetség amivel nyomulnak. (Bár az utóbbi mintha kopóban lenne;)
Ellenben nézd meg az M$ igazgató tanácsát, mindenki még jó pár más üzletben is érdekelt, a gyapottermesztéstõl, a repülõgyártáson keresztül a gumiarábikum csapolásig.
Kellogs-General Mills élelmiszer (legbombább üzlet az emberek mindíg esznek, pláne amerikában)
Merc-gyógyszer (ez még bombább, betegember mindíg lesz)
Safeco-biztosítás (na ez meg pláne)
Washington Mutual - a pénz maga (banki szolgáltatások)
General Electric - a világ egyik legnagyobb ipari vállalata
Northrop Gruman - ooops ez meg egy kiba nagy fegyvergyár
American Airlines - na ez sem a Malév
Host Mariott - hotellánc
Paccar- valami kamion gyár sose hallottam, biztos olyan jelentéktelen mint a többi!;)
Szal, ha a M$-el újjat húzol olyan emberekkel húzol újjat akik ezekben a cégekben is vezetõként dolgoznak, és aki ezeknek az embereknek a barátja, annak nem kell semmihez sem értenie, simán megél abból, ha csak ezek a cégek fogpiszkálót rendelnek tõle, nem hogy jó drága szoftvert!
Így aztán BG és SB a microsoft azon kissebbségben levõ vezetõségi tagjai lehetnek, akiknek nincs más cégnél vezetõ beosztásuk -hívatalosan, monnyuk úgy: a munkájuk a hobbijuk!;) (Jó nekik)
Asszem ez egy tipikus primitív érvelés volt, nem gondolod?;)))
Amúgy mint látod te tévedsz, a M$ gyártotta szoftverek minõségének az égadta világon semmi köze a cég üzleti sikeréhez.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Amúgy rossz az érvelésed.
Magánsuli, harvard, híres apu, még híresebb nagyapu, akármi.
Tipikus primitív szokás, hogy ha valaki gazdag, és szart sem csinál, akkor arra azt mondják, hogy tróger újgazdag barom, minden kis "gazdagkölyöknek" annyi esze van, mint egy péklapátnak.
Ellenben ha ugyanez a kölyök elér valamit (nem is kicsi valamit), akkor meg pont azért érte el, mert gazdag kölyök.
Tehát az üzleti sikereknek semmi köze a gazdagsághoz, kivéve, ha sikeres vagy az üzletben. Az igen!
A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fûben, de akkor sem szívja!
World of Tanks FAQ-s oldal az alábbi címen érhetõ el: http://wotfaq.solidlane.eu/ | wot nevem: keagle21
"a baj csak ott van, hogy az EU törvények olyan kétértelmûek (ezt nem én mondom, hanem elismert jogászok), hogy esetenként lehet jobbra is és balra is dönteni, és ezt még jobban megnagyítja a kontinentális rendszer az a tulajdonsága, hogy hasonló eseteknél nem alkalmazzák a múlt eseteinek végeredményét, mint pl. az USA jogrendszerében (Johnes v. USA vagy hasonló). "
Gondolom ezt azért írod, mert az USA jogrendszere meg teljesen egységes, akár minden államban.;)
Lehet, hogy a bíróság nem ugyan úgy dönt két esetben, de az amcsiba is csak akkor, ha a bíróság precedensnek fogja fel azt amit a védõ felhoz, mert ha az ügyésznek ad igazat, akkor meg más precedens alapján teljesen máshogy dönt. Márpedeig kismillió precedens létezik, azokat aztán böngészheted, márpedig a mai világban meg exponenciálisan emelkedik az esetek száma, nálunk viszont van néhány tv könyv azt kész, még ha kétértelmûek is.
"nem a büntetés miatt, azt baromságnak tartom, fõleg, hogy ha a bíróság is úgy dönt akkor azt az MS az EU felhasználokkal fogja megfizettetni."
Ha meg lenne legalább egy versenytársa akkor viszont nem merné, nehogy vásárlókat veszítsen. Szerintem addig fogják szopatni, ha az amcsi bíróság nem hajlandó feldarabolni az egész monstrumot, amig egyszerüen annyira le nem gyengítik a pozícióit, hogy valaki be tudjon törni a piacra.
"mig Randy nevû barátom akinek csupán 500 MS részvénye van (kb. 1500 USD osztalék) elment egy kis tengeri nyaralásra egy luxushajón - nem kell sajnálni ugyanis a pasi egy keményen dolgozó ember akinek még nincs saját lakása sem,"
És akkor most sírjunk?;)
Ez a gyurcsány épp most borult be az agyába, a benzin az egekben -de az amcsi benzin még mindíg 3-4X olcsóbb mint itt- ja és nekem sincs lakásom, pedig azért vénségemre végighajtaják velem a 8 órát -legalább is megpróbálják;)))
Politikusok? Hmmm
Bilgécc egyik felmenõje valami szenátor vgy mi volt, a másik a nemzeti bank helyettes igazgatója, apja híres jogász stb! Magániskolába járt meg a Harvardra.
Ugye a nép egyszerû fia, aki a semmibõl kûzdötte fel magát, tisztán a képességeire tehetségére és kitartására hagyatkozva.;)))
Magyarországon kb a Kóka a megfelelõje.
M$ fanok ez a ti példaképetek!
Van még kérdés?;)))
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fûben, de akkor sem szívja!
;)
Elkéstél, kb 10 éve volt ilyen per (és talán az se az elsõ trösztellenes per volt az M$ ellen) de azóta, már annyira kipusztultak az üzleti ellenfelek, hogy talán már a bíróság által megítélt kompenzációt se volt aki felvegye.
Én nem szídom, a mai winek, olyanok amilyenek, nem rosszak. De a M$ olyankor erõsödött meg és szorított ki mást a piacról, amikor a mindenki más jobb volt!!!! (És mikor ugyan úgy szopatták -látszólag- a bíróságon mint most.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
- notepad vs fejlesztõeszköz: próbáltál már UTP kábelt a fogaiddal csupaszolni, majd a puszta kezeddel rárakni a csatlakozót - és próbáltad már ezt 200 kábellel? Kb ugyanaz. Ja igen: és maradj versenyképes azokkal szemben, akik erre (botrányos módon) UTP fogót használnak.
Többi tippet köszi. Szakmai vitába ne menjünk bele, a kérdésem nem erre vonatkozott.
---
turul16: A Krusader szimpatikus, mikor legutoljára láttam még nagyon gyerekcipõben járt :)
Köszi a többit is. Egyedül az nvu-t nézve nem találtam sokcsomó dolgot, amit a DW csípõbõl tud, már így amennyit az a 2 db screenshot elmondott róla.
Köszi mégegyszer mindenkinek.
Nekem volt win-em! Most linuxom van.
Nem hiszem, hogy te valaha is kipróbáltad, vagy ha ki is akkor max 1 hétig. Ránéztél és otthagytad, mert meg sem ismerted, de szerinted már szar...
De én tudom, hogy nem jobbak a win-es progik. És azt is, hogy megállás nélkül crackelnem kellett õket. Ha az ami ingyen van, és több szempontból jobb is, nem kell, akkor maradj a windowsnál, mint a iqbajnok amerikaiak. Az való nektek.
Windows!!!
\"Egy linux user-t, nem megérteni, hanem elfogadni kell...\"
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml
Mert én tudnék olyan linuxos progit aminek nincs windowsos párja.
De hagyjuk, mert meddõ a vita.
\"Egy linux user-t, nem megérteni, hanem elfogadni kell...\"
Nem kell hozzá fizetõs cedega sima wine is elég, ha jol emlékszem. Bár én gyakran tettem fel winex -et CVS -böl anno.
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml
A total commander nem tud FTP over SSL-t, sem sftp-t, erre ott van a sokkal jobb filezilla, ha mar windowson akar az ember tenykedni es meg ingyenes is.
Fajldarabolas, egyesites, kereses regota megoldott es egyszeru, max nem 1 feluleten van az egesz.
Linux alatt gftp, xarchiver, beagle etc...
"Egy dreamweaver szintû web dizájn alkalmazásra, amiben vizuálisan és hatékonyan lehet sablonokat készítenem."
Kerd meg Adobe-t hogy portolja, bar meg egy normalis flash plugint se tudtak osszehozni. Amugy meg a legjobb webszerkeszto meg mindig a notepad ha hiszed, ha nem. Na jo legyen akkor putrawriter, magyar es ingyenes, persze ez is win alatt.
Linux alatt bluefish, screem veri a mezonyt.
"- Egy PHP Edit szintû PHP-s fejlesztõi környzetre (PHP debuggerrel, sintax highlightinggal, projekt kezeléssel, beépített FTP browser-rel, keyboard alias-okkal, egyebekkel - elég sok benne a hasznos fícsör)"
Lasd 1el fentebb.
"Egy ACDsee szintû, sebességû és funkcionalitású képnézõ."
Gqview, eog es tarsai. Amugy meg az acdsee egy formedveny a kepnezok szegyene, eroforras es vinyozabalo szorny es fizetos! Akkor mar inkabb irfanview.
A tobbire nagy vonalakban:
Media: BMPx, Audacious, Mplayer, VLC, Xine
IRC, Chat: xchat, gaim, kopete
CD iras: k3b, gnomebaker, bonfire, graveman, xcdroast.
Hasznalj teamspeak-et pl ha mar csevegni akarsz, a CS fut linux alatt a Cedega jo baratod lehet. Vigyazz ez fizetos!
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fûben, de akkor sem szívja!
Mivel adott többet a windows?
(Ok, lehet, hogy több rajta a játék, de pc nem arra való.)
No halljam, mi az amit winnel lehet linuxal meg nem?
\"Egy linux user-t, nem megérteni, hanem elfogadni kell...\"
érthetetlenek az ilyen kirohanások..<#nemtudom>#nemtudom>
Syd Barrett 1946-2006 Rick Wright 1943-2008 R.I.P.
Kvázi az MS árulhat(na), de az internetszolgáltatód nem ad neki lehetõséget rá.
Egyébként valamilyen szinten logikus lépés az EU-tól az egész MS botrány. Személy szerint jól megvagyok a Windows-al, az MS termékek (IE, WMP, számológép, pasiánsz) általi elnyomást sem érzem, de tény és való, hogy ha az EU kikényszeríti ezeket a változtatásokat Billéktõl, akkor az európai piac kicsit fellélegzik, és el lehet kezdeni belépõ szintû szoftvereket fejleszteni. Tudatos gazdasági változás, amely a távol-nyugattól való függetlenedést célozza. Ha így nézem, akkor igazából kétszer-háromszor meg is lengetném az EU-zászlót, mert ez jó dolog.
A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing
krusader
"- Egy dreamweaver szintû web dizájn alkalmazásra, amiben vizuálisan és hatékonyan lehet sablonokat készítenem." 5 éve nem láttam dreamwaver-t homesitot használtam winen, nvu ??
"Egy ACDsee szintû, sebességû és funkcionalitású képnézõ." én most a :gqview-et használom.
Korrekt felhasználói felülettel bíró médialejátszó filmekhez: mplayernek vannak skinjei linux altt. Totem is egész jó.
"Scriptelhetõ és agyon kusztomizálható IRC kliens" xchat-2 ?
CD író szoftwe: k3b
Borland Delphi: kylix
StarCraft, CS 1.5 elfut jól.
Ventrilo nem tudom.
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml