Argentín foci szerelmeseinek
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
„Ángel Di María megmutatta, hogy miért tartozik a világ öt legjobb labdarúgója közé – nyilatkozta Martino. – Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, hiszen több játékosunk is kevés mérkőzéssel a lábában érkezett ide. Nem sok időnk volt felkészülni, ám a fiúk rendkívül profi módon álltak hozzá az edzésekhez.”
Di María kiosztott három gólpasszt, a negyedik argentin találatot pedig ő maga szerezte, gyönyörű támadás végén egy nem kevésbé pazar bokamozdulattal.
„Nemcsak győzni akartunk, hanem jó benyomást is kelteni – mondta a remek napot kifogó középpályás. – Sikerült sikeressé tenni szövetségi kapitányunk debütálását. Továbbra is minden nap keményen dolgozom, hogy bizonyítsam, helyem van a válogatottban és a klubomban.”
Érdekesség, hogy négy évvel ezelőtt is Argentínától kapott ki először az aktuális világbajnok, 2010 szeptemberében az argentinok 4–1-re legyőzték a Dél-Afrikában aranyérmet szerző spanyol válogatottat.
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Németország–Argentína 2–4
Düsseldorf, ESPIRIT Arena, 51 132 néző. V: Kuipers (holland)
Németország: Neuer (Weidenfeller, a szünetben) – Grosskreutz, Ginter, Höwedes (Rüdiger, 77.), Durm – Kramer, Kroos (Rudy, 71.) – Schürrle (Th. Müller, 57.), Reus, Draxler (Podolski, 33.) – M. Gómez (Götze, 57). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
A kispadon: Zieler (k.)
Argentína: Romero (Andújar, 79.) – Zabaleta, F. Fernández, Demichelis, Rojo – E. Pérez (A. Fernández, a szünetben), Mascherano, Biglia – Lamela (Gago, 68.), Agüero (Gaitán, 84.), Di María (R. Álvarez, 86.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
A kispadon: Campagnaro, Basanta, Lavezzi, Higuaín
Gólszerző: Schürrle (52.), Götze (78.), ill. Agüero (20.), Lamela (40.), F. Fernández (47.), Di María (50.)
"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco
A lap szerint olyan edzõt kell kinevezni, aki képes fejleszteni a nemzeti csapat támadójátékán, mert a vb-döntõs szereplés ellenére a nyolc szerzett gól felejthetõ teljesítmény, amelynél Németország és Hollandia kimagaslóan jobb volt, de még Brazília, és két negyeddöntõs, Franciaország és Kolumbia is túltett rajta. Utóbbi szempont alapján José Pékermant, a kolumbiai válogatott kapitányát is a jelöltek közé sorolja.
http://holeee.blog.hu
létrejött...de megmondom õszintén látva az Argentínok játékát, az amúgy is szimpatikus, fiatalos Belgáknak jobban örülnék...
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
Yo, Bitch!
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
REAL MADRID
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
Remélem ez a német alázás kellett ahogy hogy ezt valaki ott felismerje, és 4 év múlva már egy sokkal ütõsebb argentin csapat nyomul Brazíliába...de már a Copa Americára is.
(tényleg, annyit lehetne hogy aki nagyon jártas a dologban, néha linkelget dolgokat az argentin válogatottal kapcsolatban, esetleg ha játszanak valami barátságos vagy akármilyen meccset? ha valaki talál ilyet csak szúrja be mindig, én is megteszem, és így soha nem marad le egyikõnk sem semmirõl..)
"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco
Hajrá Vidi! Hajrá Volán! Forza Juve![una volta per sempre] Vamos vamos Argentina!
Miért nem lehetett egy fasza védõsort összeállítani, plusz nem egy ilyen balfasz kapust berakni? (mert valljuk be Romero egyszer sem remekelt, az argentin 8 közé jutását a csatársor intézte). Ha ezek meg lettek volna, ezekkel a csatárokkal most bõven a 4 között lenne a 11 éve kedvenc csapatom, és nem hazafelé utazna...
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco
Vamos Argentina!
Hajrá Vidi! Hajrá Volán! Forza Juve![una volta per sempre] Vamos vamos Argentina!
Vamos Argentina!
"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco
Nem lesz sétagalopp omg...
<#merges2>#merges2>
Vamos Argentina!
Yo, Bitch!
REAL MADRID
Dehogynem volt, mukodott is csak 3:0 utan nagyon visszaalltak, pontosabban nem eroltettek semmit, a biztosra mentek es egy kicsit bealudtak emiatt.
En nem aggodok, azert sem hogy Messi nem rugott golt. Nem is kell, ha minden merkozesen benne van egy vagy ket golban, mert ha visszanezi valaki, akkor rajon, hogy a golok feleben valamilyen modon benne van, lovesebol pattan valaki elo a labda , vagy az ivelesebol fejelnek golt stb.
Vamos Argentina!
Hajrá Vidi! Hajrá Volán! Forza Juve![una volta per sempre] Vamos vamos Argentina!
Remélem ma Messi bevágja a 1st gólját!
Vamos Argentina!
tombolt az egész sátor, mikor beküldte a másodikat :D
Vamos Argentina!
Hajrá Vidi! Hajrá Volán! Forza Juve![una volta per sempre] Vamos vamos Argentina!
Vamos Argentina!