Europa Universalis 3
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#5730
Én a tanácsadókon szoktam mosolyogni, mikor mondjuk a franciákkal lehozok egyet, és magyar névvel érkezik. A hadvezérre visszatérve: az azért nem durva h kb. 1630-ban egyesült a HRE és azóta nem halt meg? Csk mert már 1600-as évek elején is ugyan azt a hadvezért használtam mint most. Azóta pedig eltelt már lassan 2 évszázad.
#5729
Nem értem minek állítottad be, hogy történelemhûek legyenek a hadvezérek. Én olyan jókat szoktam nevetni, amikor meglátom Winston Curchillt 1500-ban 😛
#5728
Én jelenleg az egyesített Franciaországot bekebelezett HRE-vel magasan vezetek 1760-ban. A technológiai szintekke iszonyatosan elhúztam, majdnem az egész közel-kelet az enyém, nyugati határaim indiáig nyúlnak, meghódítottam az inkákat, valamint kanem borut meg a mellette levõ államokt, európában pedig kb. 8 nemzet van, akik nem vazallusaim. 600000es sereget tartok fent+van 300 hajóm aminek a harmada transport, a többi big ship és mivel van egy rakat pénzem, kb. 50 évente totál lecserélem a flottát fejlettebb hajókra.
Ami viszont nem tetszik: a hadvezérek. Beállítottam történelmire, de mivel egyesítettem a HRE-t, nem kapok újat(egy hadvezérem van, már több mint 100 éve 😄). Ezzel mondjuk a negyedik részben csinálhatnának valamit, pl.:megörökölhetnénk az annektált nemzetek hadvezéreit vagy valami.
WC-re visszatérve:jelenleg ez elég esélytelen, talán áttolom a mentést a Victoriába, mert most lépett a trónra egy rohadt gagyi uralkodó, az infamym még a cabinet+diplomat párosítással is 1,7-1,8at csökken(ugye alig van irányított bíborosom az innovatív irányba való elmenetel miatt). Mondjuk van egy pár nemzeten tribal conqueste+revolutionary cb.-m, most ezt akarom kihasználni.

#5727
Szerintem az általad leírtak zöme abszolút nem szerencse. A játékod eredményessége jórészt a stratégiádtól ÉS a játék szabályainak ismeretétõl függ, a szerencse csupán a harmadik dolog. Az általad leírtak közül csak a török flotta szétverése és a francia trón megöröklése írható sztem a szerencse számlájára. Az, hogy milyen CB-ket és küldetéseket kapsz (nagyobb vagy ismertebb országgal indulva, mint amilyen Ausztria is), a játék kb. közepéig nem a szerencse határozza meg, hanem elõre "meg van írva".
Én jelenleg Magyarország->HHRE (Holy Hungaro-Roman Empire = Szent Magyar-Római Birodalom, avagy Magyar-Német-Római Császárság 😊) játékot viszek, ezt talán be tudom fejezni, bár már hónapok óta tolom, de ez lenne az elsõ, amit végigviszek 😊 1660 körül járok, a majdnem orosz méretû Moszkvát és Portugáliát már korábban inheritáltam, ezenkívül perszonálunióm van a skótokkal, franciákkal, Aragónnal és Kasztíliával, remélhetõleg rövidesen õket is inheritálom 😊 Területem magasan a legnagyobb, majdnem egész Európa az enyém (sok-sok kicsi vazallussal, amiket sorban annektálok), plusz Észak-Afrika jó része, Nyugat-Ázsia, a Közel-kelet, kisebb gyarmatok Afrika más tájain, ésatöbbi. Hosszútávú célom természetesen a WC, de annyi tartomány van Távol-Keleten, hogy nem tudom, sikerülhet-e a játék végére... Rövidtávú cél a hatalmas (fõként európai és észak-afrikai) gyarmatokkal/területtel rendelkezõ Anglia és az Észak-Európát plusz Észak-Amerikát uraló svédek trónjának megszerzése a world conquesthez.
Egy tipp a végére: ha elég erõs vagy egy adott ország trónjának megszerzéséhez, és nagyon szeretnéd megszerezni, várd meg, amíg gyenge lesz a legitimacyja, addig gyûjtsd a kémeket, utána indíts "kémrohamot" a fõváros ellen, obscure documents feladattal 😊 Ha ezután sikerül 90%-ra megverned az országot, tied a trón, és a dolognak nem lesz hátránya 😊 Így szereztem meg a francia, aragón, kasztíliai trónt is. Csak annyi hátránya lehet a dolognak, hogy utána egybõl el kell kezdeni a pénz pumpálását a delikvensnek, feltornászni a viszonyt -200 körülrõl legalább 100-ra (én inkább maxra szoktam). Utána esélyes az uralkodód halála után az inherit 😊

#5726
Kb. mostanra jöttem rá hogy ez a játék sokszor inkább a jó szerencsétõl, mint az elõre eltervezett stratégiáról szól. Az osztrákokkal kezdtem 1480as évek közepe táján. Kezdtem ott a játékot h kaptam a magyarok ellen 2 év alatt reconquets CB-t, így egy háború alatt elfoglaltam egész Horvátországot(ezzel egyidõben a csehek is elcsatoltak a magyaroktól 3 területet). Béke letelt, subjugation cb, magyarország vazallussá téve. Nemsokkal késõbb Franciaországgal szövetségre léptem, aki lassan annektálgatta a vazallusait.
Ezek után következett a törökök elleni háború-sorozat. Itt az elején minden szép és jó volt, addig míg el nem jutottam trákiig. Ekkor a törökök elkezdtek flottát építeni(az enyémet velence egy háborúban tönkrevágta. 160 hajója volt, így nem tudtam átmenni kis-ázsiába. Nos ezt a flottát az angol-portugál szövetség 1 háborúban szétszedt, így át tudtam menni kis-ázsiába ,és a török területek nagy részét elfoglaltam.
Ekkor figyelmemet a HRE-területeket birtokló államokra tévedt ,ezek felszbadításával egész szépen haladtam+lett két vazallus választófejedelmem is. Az imperial authority így is elég szépen nõtt a lengyelek imperial ban-t kaptak, és minden ellenük vívott defenzív háború növelte az imperial authorityt. És ha még ennyi mázli nem lenne elég: francia király meghal, nincs örökös, 1520-tól ausztria perszonáluniót vezet francia-o.-al. Innentõl kezdve a holland területek betonbiztosak +ny. Európában a franciáktól nem kell tartanom... folyt köv.

#5725
Mod mappa a sima Eu 3-tól van...
Lényeg, hogy ugye amikor letöltöd van egy mappa aminek pl "magna mundi2" a neve és egy fájl aminek az a neve h "magna mundi 2.MOD" ezt a kettõt bemásolod a mod mappába--> elindítod a launchert aztán az ablak alján középen ott van egy olyan h "select mod to play" ot kiválasztod az általad akart modot(alapállásban oylan van h "default"

#5724
Am mod mappa csak DW-ben van...
#5723
Még mindig nem megy a mundi....Ha a mod mappába rakom semmi nem is történik...
#5722
hystory province mappa tradegoods a nyersi😊
Ezt elárultam cde segits te is😊
H kell új provinciát csinálni???
Köszönöm a MAgna Mundit!!!😊
Ezt elárultam cde segits te is😊
H kell új provinciát csinálni???
Köszönöm a MAgna Mundit!!!😊
#5721
Hello!
Nézegettem a játék mappáját, pár dolgot sikerült belõle kivennem(hogy új provinciát hozzak létre) de több dolgot nem találtam, pl hol van a provinciáknak a nyersanyag/lakosság szám beállítása. Tudna valaki segíteni?

#5720
És most is ott a mappa.
#5719
Van a játék könyvtárában egy olyan mappa, hogy mod. Értelemszerûen a modokat oda kell berakni. Legalábbis az alapjátéknál úgy mûködött.
#5718
A MAgna Mundit ,hogy lehet telepíteni???MErt letöltöm elvileg telepítem ,de csak egy mappát ad amiben nincs indító!De ha rámásolom a mappákat amik benne vannak a már meglévõ mappákra és felül írom õket a HTT-ben akkor nem indul a játék😞 (DW-vel is próbáltam)
#5717
Hát szinte az összes európai háborúba részt vettem és rengeteg területeket hódítottam meg, és a repution lement ameddig csak tudott és kb 20 év alatt annyi lett a diplomáciának. Csak kasztíliával maradt pozitív a kapcsolatom de csak úgy hogy végig pénzadományokat adtam neki.
#5716
Csak hogy ne árválkodjon a kérdésed:
Map editor DW-hez úgy tudom, nincsen, de az alapjátékhoz, vagy a htt-hez van, azonban az nem olyan jellegû, mint amilyet te keresel. Olyan szerintem nincs, ezt abból gondolom, hogy valaki itt írta, hogy rakott bele új provinciákat, meg rakosgatta a határokat és a domborzatot, de a txt-k módosítgatásával.

Úgy élj, hogy Te legyél virágnak virága.
#5715
A proclaim guarantee az biztos bejön. Emellett úgy tudom, hogy ha nem túl nagy az infamyd és azonos a vallás, akkor alapból is folyamatosan javul. A többi kérésével/felkínálásával meg nyilván óvatosan, amíg mínuszban vagy vele addig meg fõleg, mert ha elutasítja, megint visszaromlik a viszony. Azért érdekelne hogyan utáltattad meg magad ennyire mindenkivel 😄
Úgy élj, hogy Te legyél virágnak virága.
#5714
Ha viszont nem fogadja el, akkor csökken, bár -200-ból nem nagyon tud csökkenni, viszont nem is fogja elfogadni.
#5713
Royal marriage, proclaim guarantee, ask for military access, give military access, pénzadomány - ezek vannak tudtommal, amik azonnal növelik a viszonyt, ha az ország is elfogadja.
#5712
ja és a repution -5 ön van
#5711
Mit tudnék csinálni annak érdekében hogy növekedjen a jó iszonyom a többi országgal a pénz adományozás kivételével? Mert szinte minden országgal -200 a viszonyom és már támadni se merek mert félek hogy mindenki nekem ront.
#5710
Nincsen map editor vagy valami a játékhoz amivel a magyar provinciák számát kicsit növelni lehetne???És a természeti képzõdményeket(hegyek,folyók)kicsit arrébb tolni a valódi helyükre???És a városokat is a valódi helyükre tennni?
Köszi😊
A Magna mundi még mindig kérdés!!!😄
Köszi😊
A Magna mundi még mindig kérdés!!!😄
#5709
katt a provinciára és a felugró panelen belekattintasz egyszer a nevébe, így át tudod írni
#5708
Hol lehet átírni a provinciák neveit???Mármint ,hogy a térképen a Pécs helyett Buda jelenjen meg.És hogy lehet egy ország provincia határait megigazítani???Meg több provinciát csinálni???
#5707
Hellloooo.
Hogy kell telepíteni a Magna Mundit????MErt leszedtem és ahhogy én raktam fel úgy nem megy😞
Segitseteeeeek😞
Kösziii😊
Hogy kell telepíteni a Magna Mundit????MErt leszedtem és ahhogy én raktam fel úgy nem megy😞
Segitseteeeeek😞
Kösziii😊
#5706
pontosabban: kamat
In a world without fences and walls - who needs windows and gates ?
#5705
a kölcsön kamata
In a world without fences and walls - who needs windows and gates ?
#5704
Szerintem a kölcsön kamata, de pontosan nem tudom, mire vonatkozik ez a %.
#5703
Interest adó tanácsnok mit csinál? Mi az az interest?
#5702
Módosítanék. Az ausztriai bányákban összesen kb negyede annyi ezüstöt bányásztak, mint MO-n. Aranyat nem. Ha korrekt szeretnék lenni, akkor legalább 15 arany bányát kéne MO-ra tenni A-hoz viszonyítva. Viszont ezeknek a bevétele nem a királyt illette, hanem ment A-ba Velencébe, stb. Zsigmond nem látott belõle egy vasat sem.
#5701
Most nézegettem, hogy valójában hol voltak ezüstbányák a mek.oszk.hu szerint Európában. Hát Ausztriában (a XV. század végi...) egy sem volt. Magyarországon (10k) Csehországban (15k), Sziláziában (3K), Szászországban (4k) és Svédországban (1K) és a maradék mindenfelé egy pici a hegyekben (6k). Aranyat lényegében csak Magyarországon (1k).
#5700
Az a 10 év nálam volt, hogy 50 fölött volt.
#5699
ha a kultúra magyar és nem core a provincia, akkor megjelenik egy provincia döntés, amivel core-vé lehet változtatni(DW).
#5698
minimum 50 év kell hozzá mivel corenak kell lenni és utána ha nacional fokuszod közelében van a terület tudsz bevezetni setlement policit ami kb 10 év alatt átformálja a te népedé anélkül talán soha vagy 100 év is kell hozzá
#5697
Egy terület mikor veszi fel a magyar kultúrát?
#5696
Én játéák elején elfoglaltam a Aquilai aranybányákat, majd az osztrák aranybányákat is és mellé olaszországot(Milánó kivételével, aki szövetségesem), ez eléggé megdobta a bevételeimet is és az emberanyag mennyiségét is😊
#5695
Szintén
#5694
várom akkor hozzá a patchet 😊
#5693
Bármily meglepõ, de igen. Az is vicces, ha rámegyek a birodalmi térképmódra, szinte egész Afrika zölden villog 😄
#5691
Nem . Annektáltam és utána a kolonizálatlan területek lettek a császárok. Magyarul: ha engedek a formal rquestnek, akik a követelt provincia kolonizálatlan lesz.
#5690
Pityuládé nem értem elfoglaltad ugye a hre császárt és annektáltad mi történt utána kolonizálatlan terület lett europa közepe ?😮
#5689
Uhh.. ez elég tömény volt és összevissza, pedig csak 1 sört ittam... lehet ez a baj.
#5688
A valóságban Mátyás használt lovas íjászokat. Ez elég egyedi volt. Egyetlen más európai ország sem használt lovas íjjászt (jé a firefox elfogadja egy j-vel is és két j-vel is). Gondolom a kengyel nem igazán volt elterjedve. Valószínû, hogy a lovagokat is azért rakták föl úgy a pacira, mert hiányzott a kengyel. Amúgy voltak nyugati "lovas íjászok", de azok olyanok voltak, hogy odalovagoltak, leszálltak a lóról és úgy lõttek, nem volt hatékony. Elvileg az a 90% az 85%... Továbbra is megjegyezném, hogy ez Magyarország esetében, ha a történelmi hûséget követnénk eléggé abszurd. Kishazánkban már akkor ökörrel és ekével szántottak és használtak vetésforgót, amikor nyugaton még halásztak, vadásztak meg gyûjtögettek.
Árpádék a harcokat rendszerint minimum olyan aránnyal nyerték, hogy 10 ellenség 1 magyar. Elõfeszített íj (nagyobb távolságra, kisebb hely kell a fegyvernek) + mozgékonyság a lóval + kengyel. A történelmi leírások szerint az Árpád-kori sereg mindig 3 részbõl állt: két kisebb támadó és egy nagyobb támogató részbõl, ha a két kisebb veszítésre állna, a támogató sereg megy és kimenekíti a két csapatot. A sereg csak lovasság volt, egy emberhez 4 ló tartozott, ebbõl 3 hozta az ellátmányt.
Egyébként érdekes magyar "vereségei" voltak annak a kornak.
Megemlíteném az augsburgi csatát, ahol ugye kikaptunk. Bár alig volt magyar veszteség, az ellenfél vérben fetrengett (3 sereget is teljesen szétkergetett a magyar csapat), megtizedelve és mégis mi vonultunk vissza... olvastam valahol, hogy ez azért nem egészen így volt. Ugyanis a várat késõbb elfoglaltuk és az elesettek miatt bosszúból (meg az ellopott avar kincsek visszaszerzésének okán (ezért volt az egész)) a magyar sereg végigtarolta a környéket.
Csak arra akarok kilyukadni, hogy brutál volt a tudásbeli fölény amíg el nem kezdték írtani a magyart (ugye Szent István).
Az árpádházi (azt hallottam, hogy valójában Turul nemzettség) királyaink érdekes módokon és elég fiatalon haltak... Talán Mátyás volt az utolsó olyan királyunk, akiben talán még néhány csepp árpádházi vér lehetett...

#5687
Egyetlen hátrányuk ezeknek az "idegenlégiósoknak", hogy késõbb nem tudod õket fejleszteni. Hiába van már pl. a törököknek eggyel jobb lovassága, a te "törökjeidet" nem fejlesztheted.
#5686
De azt is érdemes kihasználni, hogy ha foglalsz valakitõl tartományt, amin core-ja van, akkor az õ egységeit ezekben meg tudod építeni. Pl. foglalsz osztrák core-os tartományt, ott elkezded gyártani a latin gyalogságot, meg foglalsz török core tartományt, ott nyomatod a lovasokat, így elég tökéletes kis sereget lehet létrehozni 😊 Mindig figyelni kell új szerzeményeknél, hogy milyen csapatot tudsz gyártani, mert azok sokszor erõsebbek a tieidnél.
#5685
(Divine Windben) Az arabok és törökök magasabbról indulnak, de kb. 50-75 év alatt már lemaradnak. A kelet-európaiak, így hazánk is kb. 90%-os techet kap a nyugathoz képest és ugyanonnan (alacsonyról) indul. Ha Magyarországgal nem szerzed meg az aquileiai aranybányákat és egy-két hasonló nyugati gazdag tartományt, szinte csak csóró tartományaid lesznek, ez tovább növeli a lemaradást. Hadsereg tekintetében: az oszmánoknak kitûnõ lovasaik és az elsõ kb. 100-150 évben erõs gyalogságuk is van, nekünk meg asszem nem nagyon van egyedi egységünk (talán a lovasság erõsebb egy picit az összes keleti esetében), így érdemes váltani latin (=nyugati) tech csoportra, hogy legalább a gyalogság legyen erõs. Mert a latinoknak meg végig jó a gyalogságuk, fõleg a játék középsõ, még inkább késõbbi szakaszában. A játék végén a latin gyalogság dominál.
#5684
A nyugastiasodás milyen elõnyökkel jár? Mikor lesz nagy a kontraszt a kelet és közép európa <-> és nyugat európa között(tech, haderõ, stb)
#5683
Üdv! Olyan gondom van,hogy 70000 munkaerõ és a teljes seregem 4/5-e egyik pillanatról a másikra eltûnt pedig nem csináltam semmit.Mi lehet a gond?Mit szúrtam el vajon?
#5681
Szerintem nem érdemes... Miután a brandenburgi császár egyeduralmat vezetett be a HRE-ben, lerohantam Brandenburgot és annektáltam. És itt jön a vicc. A HRE ikonja eltûnt, de maga a HRE megmaradt. A császári állam a BE NEM NÉPESÍTETT KOLÓNIÁK ÉS A WASTELANDOK... Ha formal request-tel odaadjuk neki az egyik provinciát, akkor az a provincia be nem népesített kolóniává válik. Persze ez csak nállam volt így. De ki tudja...