A magánszektor is Holdra szállna
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A félelem az elme gyilkosa Szembenézek félelmemel Hagyom hogy áthaladjonrajtam
A félelem az elme gyilkosa Szembenézek félelmemel Hagyom hogy áthaladjonrajtam
Figyelembe véve a CEV program költségeit, az "olcsóbbak" tényezõt azért kisbetüvel és feltételes módban írnám. 😉
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Nem mondanám kis üzletnek. Sõt. Ez az egyik fõ alapja a cégük további fejlõdésének.
Rutan azt mondta: van még egy célja, amit az életében el akar érni, és ez pedig az, hogy eljusson a Holdra. Õ olyan ember, aki nem beszél össze-vissza. Szóval ez nem amolyan üres szólam, ezt õ komolyan gondolja. Volt már néhány kitûzött célja, és azokat el is érte.
Természetesen ez utóbbi célkitûzése a legkomolyabb, de biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz azért, hogy el tudja érni, és olyan dologba még nem vágott bele, ami ne lett volna kivitelezhetõ (a számára).
Igazad van abban, hogy a Holdprogramnál a pénz nem számított (megjegyzem - az elején, mivel késõbb pont emiatt ért véget idejekorán).
Azt is látni kell, hogy sokat fejlõdött a technika azóta (sok mindenben pont a Hold program indította el az lendületes fejlõdést), szóval ezeket az alapokat felhasználva már olcsóbban meg lehet ismételni a teljesítményt. Ez két tényezõt foglal magában:
1. sok technológiát nem kell 0-ról, illetve alacsony szintrõl felfejleszteni, mert ezek már adottak. Sõt, ezek a technológiák azóta kiforrottak lettek, és olcsóbbak is.
2. azóta kifejlesztett új technológiák elõnyeit is fel lehet használni. Olyan dolgokat, amikrõl akkor még nem is álmodhattak.
Az az emberiség szégyene, hogy vannak olyan fejlesztések, amik idõvel feledésbe merülnek, és újra ki kell találni azokat, sajnos erre is vannak példák.
A kettõ egészen más célból indul. A "nemzeti presztizs-program" sokkal nagyobb forrásokat mozgósított, ennél gazdaságosságról szó sem volt. De a magánszektor szereti, ha nem dobja ki a pénzét csupán semmiért. Csak akkor pénzeli a holdutazást, ha megéri. Ha akadnak olyanok, akik fizetnek a szállításért. Még ha low-cost kivitelû is.
Tanulságos.
Persze egy Holdprogramhoz sok-sok pénz kell, ez nem vitás. Azonban Rutanék másképpen állnak a kérdéshez, mint az USA akkor. Az USA-nak bevétele nem volt az ûrprogramjában. Aonban kiadása dögivel. Nem kis apparátussal dolgoztak.
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
MInek írnak ki új pályázatot, hiszen van már jól bevált, mûködõ modelljük???
Igen, amelynek a hordozórakétája mai áron durván 3 milliárd dollárba kerülne, amelyet amúgy is át kell dolgozni, hogy az idõközben kifejlesztett technológiákat beleépítsék, stb.
A NASA most gyakorlatilag a jelenleg kéznél lévõ eszközök felhasználásával (SSME hajtómûvek, SRB gyorsítórakéták és az ET külsõ üzemanyagtartály, illetve a már létezõ infrastruktúra) próbál létrehozni egy új rendszert. Nem biztos, hogy ez gazdaságosabb lesz, de különféle okokból e mellett döntöttek.
Ott van az oroszoknak a baromi erõs rakétájuk, ráteszik amit kell, aztán gyerünk..
Ha az Enyergiára gondolsz, akkor az az "ott" annyit tesz, hogy kb. olyan szinten van, mint a Saturn V. Tehát a gyártósor (ha még egyáltalán megvan) romokban, a szakemberek egy része már talán nem is él, vagy legalábbis mást csinál, stb.
Emlékeztetõleg: több, mint 15 éve repült kétszer az Enyergia. Slussz.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Elvesztették a NASA nál az elõzõ több mint 10 Hold-expedíció tervrajzait?
MInek írnak ki új pályázatot, hiszen van már jól bevált, mûködõ modelljük???
Feltenném a kérdést, h akkor most voltak-e vagy nem?
De nem teszem fel, mert ez off téma, máshol már csámcsogtunk rajta ( Holdraszállás igaz-e....)eleget.
Mivel nem várható, h rakétás indításon kívül bármilyen más módszer szóba jöhetne ( mert nem építenek lineáris mágneses gyorsítót, sem egyéb hajtómûvet, és a különféle JETek is még kísérleti stádiumban vannak..) akkor mit szarakodnak annyit?
Ott van az oroszoknak a baromi erõs rakétájuk, ráteszik amit kell, aztán gyerünk..
Amennyit szenvednek ezzel a Holdra szállással, kezdem azt hinni, h még tényleg nem voltak..vagy voltak, csak éppen nem sikerültek a küldetések és azért álltak le a Hold meghódításával?
Ehh, megint csak kérdések..
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
ejtsük a mágneses gyorsítót, az majd a Holdbázisnak jön majd jól
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
ott már csak oldalba kell bökni, hogy irányba álljon
a Holdról való elinduláshoz mondjuk nem tom elég lenne-e, de asszem igen
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
ebben a felállásban csak az elsõ fokozatra kéne vmi elfogadható megoldás
egyébként a mágnesessel csak az a nagyon nagy baj, hogy nagyon nagy "területet" foglal
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
A Föld ( bolygóról) való indítást a következõ képpen képzelem el:
A hasznos tehert ( lakókabin üzemanyag mûszerek stb) külön küldeném fel egy hegyoldalba telepített lineáris mágnesmotorról. Ez kb az elsõ fokozat rakétáit váltaná ki. Így a II. és a III. fokozatba kellene csak üzemanyag. Ebben nem utazna személyzet. Földkörüli pályára állna, majd a személyzet az X díj- gyõztes jármûvével követné. Ebben meg csak emberek utaznának. Összekapcsolódás után ellenõriznék az egész cuccot, a kilövéskor keletkezett hibákat kijavítva, nyugodtan útra kelhetnének a Holdra. Aztán a nagy ûrhajót a Holdról visszatérve nem kellene elégetni a légkörben, hanem csak pályán maradva üzemanyagot és egy leszállókabint kellene újból feljuttatni rá. ( meg a személyzetet.) Postafordultával máris indulhat az újabb expedíció a Holdra..
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce
<#csodalk>#csodalk>
Amire a NASA most nem képes megoldjá egy sufniban.
Tedd rá a kezed a forró tűzhelyre egy percre és egy órának tűnik. Legyél együtt egy csinos lánnyal egy óráig és egy percnek tűnik majd. Na ez a relativitás. Albert Einstein
\"Holló, Hologram, Honolulu, Holokauszt, Hazugság\"
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Remélem Carmack bácsi a Q3 engine-hez hasónló cuccal megveri a mezõnyt.. mert amit mostanában csinál az már nem az igazi...
jussanak ki szálljanak le induljon a verseny.. 😊
http://www.prisonbreak.atw.hu
NAGYON ÓVATOSAN!
😊)
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Nemsokára kiírják a fénysebesség feletti utazás megvalósítójának szóló díjat, n akkor majd lesz itt haddelhadd
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
ÁZ!