#29Elvesztették a NASA nál az előző több mint 10 Hold-expedíció tervrajzait?
MInek írnak ki új pályázatot, hiszen van már jól bevált, működő modelljük???
Igen, amelynek a hordozórakétája mai áron durván 3 milliárd dollárba kerülne, amelyet amúgy is át kell dolgozni, hogy az időközben kifejlesztett technológiákat beleépítsék, stb.
A NASA most gyakorlatilag a jelenleg kéznél lévő eszközök felhasználásával (SSME hajtóművek, SRB gyorsítórakéták és az ET külső üzemanyagtartály, illetve a már létező infrastruktúra) próbál létrehozni egy új rendszert. Nem biztos, hogy ez gazdaságosabb lesz, de különféle okokból e mellett döntöttek.
Ott van az oroszoknak a baromi erős rakétájuk, ráteszik amit kell, aztán gyerünk..
Ha az Enyergiára gondolsz, akkor az az "ott" annyit tesz, hogy kb. olyan szinten van, mint a Saturn V. Tehát a gyártósor (ha még egyáltalán megvan) romokban, a szakemberek egy része már talán nem is él, vagy legalábbis mást csinál, stb.
Emlékeztetőleg: több, mint 15 éve repült kétszer az Enyergia. Slussz.