MNASZ Autós Gyorsasági OB
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az EuroRing pedig elvileg úgy épült, pedig tényleg elég kicsi, hogy késõbb megkérhessék rá, legalábbis itt én azt veszem ki hogy majdan engedélyezni akarják.
De nem egyszerû az ziher.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
És a szabályoknak se a Pannoniaring, se az Euroring nem felel meg, más meg nincs is.
A pannoniaringen kicsúszás esetén át lehet esni a pálya egy másik részére, mert egy préri az egész gyakorlatilag: nincs szalagkorlát a legtöbb helyen, ahol meg van ott meg szembe áll kifele a menetiránnyal. (Tavaly amúgy mikor ott voltunk egyszer, valaki egy BMW-vel ki is csúszott és PONT eltalálta ezt a szemben álló szalagkorlátrészt, tehát azt kell hogy mondjam, igazuk is van hogy nem megyünk oda így, ebben az állapotában versenyezni.)
Euroringgel szintén hasonló gondok vannak, meg ott még a hely is eleve kicsi, és villanyoszlopok vannak a bukótérben meg ilyenek.
Szóval itt Magyarországon együtt menni nincs máshol lehetõség, mint a Hungaroringen, szóval az van, meg hegyiversenyek vannak amig itthon maradunk.
\"Racing is living. Everything else is just wating.\"
az, hogy van egy pályád, amit néha bérbeadsz, hogy pénzes osztrák csávók járkáljanak rajta a Ferrarijaikkal már más kérdés, ld Pannóniaring :-)
de lehet, hogy hülyeséget beszélek :-P
ahogy a HunRing-nek, Euroring-nek, PannonRing-nek megvan...sõt a PannonRing-nek az ellentétes irányban is.
Magáról az engedélyrõl nem sokat tudok, gondolom biztonságtechnikai, logisztikai..egyéb megkötések vannak, és valszeg külön kategóriánként, mert az EuroRing-re sem hiszem hogy sarkos példával élve egy F1-es futamot lehetséges lenne hozni.
A HunRing-t is át kellett építeni, és frissíteni (betonozott túlfutók..ilyesmi), és a kettõ ütheti is egymást.
Pl. a Hungaroringre nem lehet FIM motorversenyt hozni átépítés nélkül, mert oda sóderes túlfutó kell, az FIM F1 sorozathoz pedig betonozott sok helyen.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Egyelore csak az itthoni megszallott versenyezni vagyo kozonseget kellene kielegiteni, akik az osszegyujtogetett hobby penzuket hetvegi versenyekbe fektetnek. Persze, ez azert bonyolultabb, mert nalunk meg gokartozni sem tud el menni rendszeresen egy atlag ember, mert az is kiba draga😊))) Akkor mar milyen draga lehetne berelni egy-egy versenyre egy barmilyen barkacs formula autot😊))
Igazabol, az az 3-5-szoros fizetes hianyzik, ami meg van kint Angliaban, Amcsiban😊)
Arra kell ahol nemzetközi versenyeket akarnak lebonyolítani.
Az tartozik az FIA hatáskörébe, az országos futások azok az országos szervezetek hatásköre.
Tehát pl. az OB-t rendezhetik FIA licenc nélkül Orfûn, vagy Dobogókõn,..de nemzeközi versenyként nem hírdethetik/rendezhetik meg.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Nah, en ilyen es hasonlo palyakrol szovegelek altalaban, ilyenek kellenenek itthon is😉 Tobb nagyobb cegnek, ipari vallalatnak, szervezetnek stb. vannak kihasznalatlan ures teruletei, amit nehany millabol - vagy egy kicsivel tobbol😉)) - korbe aszfaltoznanak "versenypalyanak", es kiadnak berbe valakinek, vagy berelheto lenne barki reszere egy-egy versenysorozatra.
Ez tanulsagos volt😉 Valoban biztonsagosnak tunik az uj Swift (mint "turaauto"), mert eleg jol egyben maradt a cockpit, pedig eleg nagy sebesseggel forgott meg. Ez azert megnyugtato - bar engem nem erint😊 A kovetkezonel mar automatikus lesz, hogy ilyenkor beletapossa a fekpedalt a padlolemezbe😊))
ennyiért én még ladával is versenyeznék...
Let\'s get ready to Rumble!
Most sajnálom hogy nem vagyok 25 éves!!!
Downhill!!
Feltoltottem egy par BMW videot is, megtudtatok nezni?
Es Beszeltem a MINI CHALLENGE emberekkel nemetorszagban! Adtak nagyon sok informaciot, szabalyokat, stb, szoval mindent. Ha barkit erdekel, akkor szoljatok, mivel hogy van kapcsolatom. Ha akartok versenyezni a Corina Schumacher ellen, akkor itt az alkalom... <#law>#law>
Szoval "OREG EMBEREK" ide halgassatok! A Elliottnak kell varnia 2008 ig, amig tud indulni a MINI CHALLENGE ben, mert TULL FIATAL!! <#wow1>#wow1>Szoval ki mondja azt, hogy nincs alkalom az 'oreg-embereknek. (25-40 eves) HA-HA.
örülök hogy semmi baja nem lett Elliotnak! Nem szívbajos az tuti 😊))
sociaty, have mercy on me, I hope you are not angry, if I disagree...Eddie Vedder: Sociaty
sociaty, have mercy on me, I hope you are not angry, if I disagree...Eddie Vedder: Sociaty
(Azért nem a fiadat kérdem mert azt láttam hogy igen)
Downhill!!
a user name: ftp36976086-0
a password: realmadrid
Font hagyom ezt a Ftp oldalt egy-ket hetig, szoval le tudjatok tolteni ha erdekel. Felrakok egy par video't a Formula BMW rol, Valencia, Spanyolbol is.
\"Racing is living. Everything else is just wating.\"
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
\"Racing is living. Everything else is just wating.\"
Szoval van egy nagyon viccess kerdesem: vagy komoly valasz, vagy viccess valasz johet... <#duma>#duma><#crazya>#crazya> Mennyi elso dolles-szoggel mentek a tobbsege a Suzuki csapatnak a hegyen? please-please-please <#duma>#duma><#duma>#duma><#duma>#duma>
de majd korulnezek. A zengo oldalt lattam, azok jok. volt 2 kep Elliott rol.
Beszeltem a svajci baratommal a kulfoldi versenyekrol, csapatrol, magyar versenyzokrol. Vannak otletek stb, penz az kell mint mindig, de az erdeklodes nagy a "KELETI-BLOCK" irant, specialisan amiota "Felfedeztek" Robert Kubicat (Lengyel versenyzo) Majd errol tobbett kesobb. Kosz,
sajnos nem sikerült megállapodni a SportTV-vel a mûsoraik netes másodközlésének ügyében, a következõ célpont a Viasat3, õk remélem partnerek lesznek, a Hungaroringes mûsoruk egyébként is nagyon jó volt szerintem
En dolgozok eggyutt egy baratommal, aki egy svajci csapatnak a tulajdonosa. Vannak lehetosegek persze, de ismet: penz kell, es muszaj a hordo szammal....
Örömmel tájékoztatjuk a versenyzõket és az érdeklõdõket, hogy a tegnapi technikai akadály elhárult, így ma 14:30-kor lejátszásra kerül az orfûi Suzuki Kupás összefoglaló.
<2006.06.02>2006.06.02>
Örömmel tájékoztatjuk a versenyzõket és az érdeklõdõket, hogy a tegnapi technikai akadály elhárult, így ma 14:30-kor lejátszásra kerül az Orfûi Autós Hegyiversenyrõl készült Suzuki Swift Kupás összefoglaló. A tegnapi helyrehozhatatlan rendszerhiba miatt sajnos az eredeti idõpontban nem lehetett lejátszani a felvételt, azonban mára már megoldódott a helyzet. Szerencsére a gépen nem sérült meg gy anyag sem , így legalább annak örülhetünk, hogy a teljes anyag levetítésre kerül ma, illetve az ismtélések idõpontjában.
Az adás ismtélései:
Június 5. 10:45 Sport1
Június 6. 04:15 Sport2
valaki vegye fel plz :-)
idén már nem jönnek, elnézve a lelátót stb nem volt nagy befektetés, pedig a verseny maga király volt
Az attól még Olasz GT futam volt, wildcard-al rajthoz lehetett volna állni az itthoni mezõnynek is.
Pedig nekik több pályájuk van, de kipróbálták a HunRing-et...
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Örülök Mike, minden reggel mosollyal kelek, nem errõl van szó, de 4db HunRing van.
és tudom hogy Brno-ba 3óra a vonat, kocsival gyorsabb, gyakorlatilag végig autópálya.
Nem azért valami a valami mert Sachsenringen csúszol ki 😊))
Hanem attól hogy ha egy hegyi futáson összetöröd magad, abból kifizeted az utazást Sachsenring-re és ott kifutsz a sóderra, plussz nagyobb eséllyel írnak rólad.
Akarja a fene megmondani hogy hogyan csinálják itthon 😊) csak lehetõség lenne, mert most Bódis Porsche elindul nagy pénzekért egy-két nemzetközi futáson, amugy meg itthon megvan akivel csatázik, és az nem a Ladás (aki egyébként nagyon is jól kente), vagy az Astra.
Mi van akkor ha elverik a mezõnyt a jobban felkészített Német járgányok? itt az lenne a lényeg hogy az ottani befutó számít az itthoni bajnoki pontokba, érted?
Hiába fut 5.-nek egy erõs nemzetközi mezõnyben, az itthon az 1. hely.
A motorosoknál ezt már régóta csinálják, és így indult vhogy az Alpok-Adria Kupa..és többen így jutottak nemzetközi szerepléshez.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Márcsak azért is megérné, mert nem mindegy hogy Orfû-n borul az árokba vki, vagy nálunk Dobogókõn, vagy SachsenRing-en ill. Brno-n sodródik a sóderágyba.
Kár lenne a hegyifelfutóért, de pl most:
Idén 4db HungaroRing van, két hegyifelfutó, és az EuroRing ami érdekes verseny lesz, oda is mindenképpen elmegyek.
Szal szerintem vagy az egyik HungariRing-es futást el lehetne cserélni, vagy az egyik hegyi futást..simán.
Ha a Német sajtóban fellelhetõ lenne a Clio illetve Suzuki futam, máris könnyebb lenne a továbblépés szvsz.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Sok múlik a sorozat szervezõin is...szerintem idõszerû lenne elsõ lépésként egy két külföldi pályán is versenyt szervezni, vannak a közelben olyan pályák amik alkalmasak autóverseny rendezésére, sõt pl. Brno sokkal minõségibb szvsz mint a mi HunRing pályánk, pedig jobb a használtsága, és alapvetõen motorpályának épült ez a mostani vonalvezetése.
Vhogy rendet kellene csapni, mert most ránézésre pl. a nyitott mezõny elég össze-vissza, Porsche-k mennek Mitsu ellen és Lada ellen, X-es Bertone Fiat-ok ellen, Opel Astra-k, Suzuki-k ellen..szal kicsit kusza.
De
a Clio-t és a Suzuki-t simán lehetne vinni külföldre is, ahogy a motorosoknál, õk is mennek külföldre az országos bajnokság keretein belül.
és akkor jobb esély lenne a továbblépésre.
Viszont valamennyit drágulna az éves költségvetés, de én szerintem megérné..
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Igazából arra gondolok, hogy vannak cégek akik támogatnak,..tehát müködik a szponzoráció, de akárki nem támogat valóban, még olyan kisvállalkozás is nehezen akinek pedig szakmája az autóterület. 😞
és nem figyelnek eléggé a sorozatra, így nem kezelik értékén.
Vhogy az van amit Norbi is mond, egy professzionális hozzáállással lehet szponzort keresni-találni itt az országos futásokra, ez müködik hiszen azért látjuk, nincs sok, nincs elég sem, de lehet találni.
Maguktól nem jönnek az látszik az autókon 😞
Viszont nemzetközi sorozatokban elindulni, az már valszeg túllép ezen is.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Anno én is arra gondoltam hogy ha az adóból le lehet írni, akkor még királyság is,
de nem lehet, illetve bonyolult és még úgy is kevés, én alapítványt nem akarok, egy létezõbe belenyúlni hogy ott a pénz folyását szabályozni az már riasztó.
És ha az adót kivesszük, akkor nem marad más csak hogy fûzõdik-e érdekük hogy megjelenjen ott a nevük, vagy nem,...mert különben az esetleges támogató csak ablakon kidobott pénzként látja. 😞
Egyszerûen nincs más út, vagy nagyon tökeerõs szponzor kell, vagy olyasvalaki aki érdekelt a sportban, esetleg..esetleg rajong az autósportért.
Állítom ha kedvezõbb feltételekkel lehetne adócsökkentõ tételként szerepeltetni a sporttámogatást...sõt kifejezetten egy versenyzõ támogatását, sokkal kedvezõbbek lennének a feltételek...sokkal több tehetség kapna lehetõséget.
Egyenlõre tök sz@r szvsz.
Legalábbis most pl. jó hogy Norbiék bekerültek, de ezzel még nincs megoldva sajnos, ...pl. Norbi eredményei után teli kellene legyen matricával az autója, vagy fõszponzori kapcsolata kellene legyen.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
\"Racing is living. Everything else is just wating.\"