31662
CRYSIS
-
#27931 xD
Kicsit én is így vagyok vele. A grafot most leszarom, mert abból már elegem van, hogy mennyire optimizált vagy hogy fut, lényeg, hogy megy és nem is ronda. Sok benne a jó ötlet, pl a nanoruha, a fegyverek moddolása, a járművek is rendben vannak, csak az ellenségek lettek unalmasak, az AI kicsit el van cseszve, nagyon rövid, az uccsó pálya nagyon bugos,az alienes részt elcseszték, sok az egyforma helyszín és nem nagyon van benne akció, sokkal inkább az, hogy, megyek, megyek, jött egy pár ember, azokat lelövöm, megyek, megyek, megyek, falu, szétrobbantom, megyek tovább, még mindig megyek, szóval sok a túrázás (amivel nem lenne baj, csak ez nem egy túraszimulátor) és mindig ugyanazok a szituációk. Gyakorlatilag a játékban 3 helyzettel találkozhatunk:
1. Falu, benne ellenségek, pusztítsuk el
2. Valami út, ahol megyünk, megyünk és közben jönnek katonák, akiket le kell lőni
3. Megyünk a nyílt terepen és jönnek az alienek, ahol mészlősz stratégiát kell alkalmazni, mert más nem nagyon van. Pedig annyi jót lehetett volna tényleg ebben a játékban, mert sokat tud a motor, csak kicsit el van még cseszve szegény. Még így, hogy a fizika közel sem reális (ez engem eléggé zavar), azért van nem is gyenge, törnek a falak, rakat árnyék, meg effekt van, kidőlnek a fák, fúj az szél, meg minden szar, de nem használták ki. Az is mennyit dobott volna a játékon, hogy ha szépek a helyszínek, olyan szempontból, hogy gyakrabban használják ki a motor képességeit és csinálnak valami látványt. Mert kb az egyetlen ilyen látványos hely, az az, amikor a játék elején felkel a nap. Az szép. De lehetett volna még annyi robbanás, ahol szétrepülnek a dolgok, meg minden. Lehetett volna több beszélgetős bejátszás, esetleg olyanok is, ahol lövöldöznek, mert nagyon szépek a mozgások is, és főleg az arcok, de semmi. -
#27930 Nekemsincs vele semmi bajom hiszen akkor nem tolnám most 5-ödszörrre végig meg vettem volna meg eredetibe. -
#27929 XD -
#27928 Az ötlet nekem is tetszik, csak a játék nem :) -
#27927 Természetesen ez így van, de hátha egyszer... xD
És Lac coo hiába szidja megint a krájziszt, nekem tetszik. Kinek mi jön be, nekem tetszik. De csak az öltet, a kampányt elcseszték sajna a rövidségével és egyszerű sablontörténetével. -
#27926 Kizárt... Ez a kacat soha nem a nagybetűs játékról szólt. Ha meg arról szól ...felejthető kategória . ;) -
#27925 Hát lőd le te őket ! :)
No meg "aszték".... -
#27924 Figyuzzatok már én nemtok továbbmenni az után hogy az asztékot elégetik a fán és jön 2 kóreai mert mindíg lelőnekEz még az eleje amikor sötét van! -
#27923 -
#27922 aki mostantól írni meg bármit ami nem szotftver azt meglepem egy pórnómmal! -
#27921 -
#27920 Ezt csakis maguknak köszönhetik hogy csak ezekről van szó.
-
#27919 Vajon eljön majd egyszer az idő, amikor beszélni fognak fórumokon a Crysisról, de nem az optimizáltságát fogják szidni vagy azt írogatni, hogy kinek hogyan megy és kérdezgetik, hogy egy adott gépen hogy futna? -
#27918 mit akartok mán , nekem élvezetes a játék még veríí hííg 1280x1024 es felbontásban 4szeres élsimítással is -
#27917 -
#27916
[center] -
#27915 A Crysis nanoruci nélkül olyan lenne, mint ez a topic laccoo nélkül -
#27914 lol :D -
#27913 A legtöbb játék 40 fps körül élvezhető!
Ez alól kivétel a Crysis, ami akár 10 fps-nél is élvezhetően fut ! -
#27912 Nekem 88gtm van és a 177.79es drivert használom Vista alatt, pl Assassins Creedbe érzek gyorsulást.
Csak a crysis hülye, mert rámentem arra, h optimális beállítások használata, erre kidobja, h ferakott mindent very high-ra, de az nálam élvezhetetlen, szaggat. Még a magas úgy ahogy élvezhető, na de a very high...
-
#27911 Felejtős, látom, hogy van frissebb driver. Ez 175.19nél volt. -
#27910 Van, aki Vistán játszik a legújabb nvidia driverrel, esetleg 8800 GTS 64mb-el? Csak mert nekem most az van fent és ugyanaz van, amit már régebben is tapasztaltam ezzel a driverrel, hogy Crysis közben gyakran elmegy a kép és kapok egy olyan üzenetet, hogy a valami hiba volt a képernyőillesztővel. -
#27909 Pöttyigazítós nincs is. Ami nagy kár, mert igencsak megkönnyítené a dolgokat ilyen téren. -
#27908 Én emlékszem egy videóra , ahol a szokásos referencia pontokkal dolgoztak az arcon, háttérben ment egy videó , és csak egymáshoz igazíytptta a pöttyöket... De nem emlékszem,. hogy ez benne lett volna az editorban ... -
#27907 Olyan van hozzá asszem, amiben csak csúszkahúzogatással lehet mozgatni az arcokat. De az is több a semminél. Csak azt nem tudom, hogy hogyan lehet használni, mert pl láttam mostanában néhány SP modot, ahol felvett beszédet egész jól elmondott egy ember a Crysisban. -
#27906 Mész+lősz típusú játékban, ahol nem a párbeszéd dominál EZ FELESLEGES! Ha kalandjáték lenne, akkor OK! Na de ilyen a Crysisben? Minek???
UI: amúgy meg LOL -
#27905 Ez nagyon dúrva! -
#27904 Crysis editorhoz eredetileg járt volna egy olyan animáló rész amivel az arcokat lehetett volna mozgatni, csak valamiért kivették, szerintem, sok fejlesztő rögtön felhasználta volna saját animációkhoz..
azzal simán meglehetne így csinálni, ha nem is így real time, de mondjuk fényképsorozatok alapján ...
Az már más kérdés hogy mennyi idő :)))) Egy másodperc mondjuk 20 fázis, egy játékhoz kell összvissz jó fél óra karakterenként ...:P -
#27903 erre gondoltam mint BIA-s egyszerűen nem értem. ami egyszer bevált (hl2ben izom alapú arcmozgatás) azt miért nem lehet máshol is használni.
valve dolgozik egyedül ilyeneken? félhivatalos infók szerint most egy teljes izomzat alapú mozgásrendszert akarnak készíteni, nem scriptelt mozgásokkal, hanem AI alapon az izmokat mozgatva.
remélem érthető voltam. :P -
#27902 húú durva :O -
#27901 sok okos ember van itt.
egykérdés :) hogyha létre lehet hozni ilyen animációkat, akkor mirét nem ügyelnek erre a készítők? kevesebb polyval is jól mutatna. pl hl2
de pl. BIA:HH magyarázták a 10perces filmbe hogy wáá ilyen olyan érzések az arcokon, erre... pincsifasznyi semmi. a száj úgy mozog hogy közbe az egész arc statikus. pedig így lehetne igazán közel kerülni a játékoshoz... -
#27900 Kicsitt off, meg nem is ide tartozik, de hátha tud segíteni valaki.
Áttértem a McAfee-ról Avira antivírusra, viszont annak a tűzfala blokkol valamit, ami miatt a Crysis sok szervert nem jelenít meg és egyikenk sem mutatja a pingjét. Nem tud valaki segíteni, hogy mi lehet az, amit ki kéne engednem, hogy működjön a Crysis? Mint program, engedélyezve van neki a kapcsolódás, de valami úgy látszik, hogy kell még neki. -
#27899 -
#27898 Nekem van nano ruhám.Egy nagy s van a közepén.És kék.Abban szoktam aludni! -
#27897 áááááááá de az csak filmmm -
miki13 #27896 it vannak képek a filmöl:
nano ruha
crysis fegyver -
#27895 igyál még egy kis nesquick-et -
#27894 :DDDDD -
miki13 #27893 szerintem is van nano ruha mert láttam egy filmetés abba volt egy emberen rajta egy nano ruha és éppen maximum eröre volt állitva a ruha, jó hát igaz ez csak egy film de van benne vmi.
és a filmbe volt is oylan fegyver mint a crysisbe.
a film neve: hancock -
#27892 Akkor már nem crysis hanem robotzsaru lenne a játék neve