3131
  • Harly18
    #1646
    Lupóként kerül gyártásba a Volkswagen Up!
    Háromféle méretben

    Hamarosan szériagyártásba kerül a Volkswagen Frankfurtban leleplezett kisautó tanulmánya. A Lupo nevet örökölt újdonság három modellvariánsban, háromféle méretben lesz elérhető.

    Még szinte meg sem száradt a festék a VW Up! névre keresztelt tanulmányán, de már most sokat lehet tudni a szériagyártásba kerülő modellről. A Frankfurti Autószalonon látott háromajtós Lupo néven kerül forgalomba, vagyis az 1998 és 2005 között gyártott kisautó utódja lesz.

    A normál Lupo meglehetősen kurta, vagyis 3,45 méteres lesz, de hamarosan érkezik az ötajtós varináns, amelynek tíz centiméterrel megnövelt hossza maximum a hátsó üléseken ülők még változatosabb kínzására lehet elegendő. A farmotoros törpe ötajtós verzióját egyébként a 2008-as Genfi Autószalonon láthatjuk először teljes valójában.

    Valamivel később jelenik meg a Lupo Mini-Van, amely 3,75 méteres hosszával az előzőnél használhatóbb autó lesz, kombiszerű karosszériájában pedig néhány bőrönd is elfér majd.

    A motorok között új fejlesztésű két- és háromhengeres dízel és benzines erőforrásokat találunk majd, négyhengerest nem kap a törpe. 2011-től várható a kínálat alternatív hajtású bővítése: hibrid és teljesen elektromos kisautó is érkezik majd. Az árakról egyelőre nincs információ, de a wolfsburgiak évi félmillió eladását tervezik, ehhez pedig kedvező árfekvésre is szükségük lesz majd.

  • Harly18
    #1645
    Visszatér a Volkswagen Golf Cabrio
    2010-re várhatjuk

    A Volkswagen Golf 2008-ban megjelenő hatodik generációja radikális változtatásokat nem fog tartalmazni, de két "új" karosszériaváltozatot is kap. 2008 környékén debütál a Scirocco névre hallgató sportkupé, de a Cabrio is visszatér.

    Az új Golf kabrióváltozatát az elődmodellekkel ellentétben nem az osnabrücki Karmann, hanem maga a Volkswagen gyártja. a rétegmodell tetőszerkezetének tervezése azonban továbbra is a híres német kabrióépítő feladata marad. Ezt a folyamatot láthatóan nem kapkodják el a germán mérnökök, hiszen a szellős Golf megjelenéséig még legalább három évet kell várni. Az továbbra is nyitott kérdés marad, hogy a nemrég megjelent Eos kupé-kabriót a Golf Cabrio leváltja-e, vagy pedig párhuzamosan forgalmazzák majd a két modellt. Előbbi tűnik valószínűbbnek, de utóbbi esetben legalább választ kapnánk arra a kérdésre is, hogy vajon két dudás megfér-e egy csárdában.

    2010-nél jóval korábban, már a jövő évi Genfi Autószalonon bemutatják a Scirocco-t, amely az új Golf-generáció alapjaira épül. Az első autók értékesítése 2008 júniusában kezdődik és még az évre 19.200 darab legyártását tervezik.

    A Scirocco megjelenését követően váltják csak le a jelenlegi Golfot, amelynek utódja a VW első start-stopp rendszerrel ellátott járműve lesz. A legnagyobb újdonság mégis a hibrid hajtású modell megjelenése lesz, amellyel a kissé borsos árú Toyota Prius végre ellenfelet kap.

    A Volkswagen ferdehátújának legnagyobb piaca egyébként Németország, ahol az ötödik generáció eladásai a tavalyi évhez képest jelentősen nőttek. Ez nem egyedüli, ugyanis a tengerentúlon Rabbit névre hallgató modell eladásai az Egyesült Államokban például 80%-kal emelkedtek. Éppen ezért kérdéses, hogy miért ennyire sürgős az egyre sikeresebb ötödik generáció leváltása. Az egyetlen épkézláb magyarázat az lehet, hogy a jelenlegi modellen túl kevés haszna van a VW-nek és az új, alacsonyabb előállítású költségű Golffal szeretne még nagyobb bevételre szert tenni. Vigyáznia kell, mert költségcsökkentés velejárója lehet a megbízhatóság hiánya, amire eddig már több gyártó is ráfázott.

  • Harly18
    #1644
    Kupé-kabrióként is gyártják a VW Sciroccót
    Két éven belül várható

    A kupé-kabrió lázban újabb indulót mutat be a Volkswagen, a jövőre a debütáló Sciroccót ugyanis nyitható tetővel is elkészítik. A sportos külsejű CC-vel többek között az Audi TT Roadstert kívánják megszorongatni.

    Az eredeti terveknél nagyjából két évvel korábban, már jövőre bemutatják a Volkswagen Scirocco modern változatát, amivel a '70-es években útnak indított modell sikereit kívánják folytatni. A legfrissebb hírek szerint viszont nem csak a háromajtós kupé lesz az egyetlen lehetőség a vásárlók számára, mivel a wolfsburgiak valószínűleg kabrió formában is el fogják készíteni az autót (noha az eredeti Sciroccóból hivatalosan sohasem gyártottak nyitható tetejű kivitelt). Az elmúlt néhány évben dúló divatnak megfelelően az újdonság nem vászon-, hanem keménytetőt kap, aminek az előnye az egységesebb formatervben is megmutatkozik majd, a tető állásától függetlenül. A VW mérnökei nem sűrítenek be egy második üléssort az autóba, így tehát mindenképpen csak két személy fér majd el, a csomagtér viszont egészen nagy lesz, az ülések mögött pedig további rekeszeket fognak kialakítani. A brit AutoExpress magazin szerint a képeken láthatóan fog festeni a Scirocco CC, tehát egy sportos, dinamikus külsejű kabrió lesz, amely stílusában a 2006-ban bemutatott Iroc koncepcióra fog hasonlítani.

    Ahogy a háromajtós Scirocco, úgy a CC-sem az árérzékeny vevőket célozza majd meg, egy erősebb motorral (pl. a 3,2 literes V6-ossal) felszerelt kivitel inkább a prémiumkategória árszintjét képviseli majd. Ennek megfelelően a konkurencia tagjai között is komoly indulókat találunk, elsősorban a házon belüli ellenfelet, az Audi TT Roadstert, de említhetjük akár a Mercedes SLK-t vagy a BMW Z4-et is. A Scirocco CC várhatóan 2009-ben debütál valamelyik nagy európai autókiállításon.


  • Taranov
    #1643
    Akkor nem bonyolult ez.
  • 5w0rdf15h
    #1642
    hát ez már csak tőled függ :) meg a lámpától h milyen gyakran vált...elvileg nem kell váltani maradhat D-ben
  • Taranov
    #1641
    Értem, köszi, kezd tisztulni a kép.
    Még annyi, hogy piros lámpánál üresbe kell tenni, parkolóba vagy D-ben hagyni és nyomni a féket?
    Gondolom mindegyik működik, de melyik a "szabályos"?
  • 5w0rdf15h
    #1640
    D-haladás, ha nem lépsz a fékre elindul alapjáraton az autó
    R-hátrefele (logikus :D)
    N-üres
    P-parkoló mód, ebben kell hagyni ha megállsz (nem is indul el az autó elvileg ha nem ebben van)
    2-ekkor csak kettesig vált fel, dugóban alkalmas..
    3-szintén, csak 3as fokozatig vált fel

    féket meg mindig be kell nyomni ha átrakod vmelyik másik fokozatra
  • Taranov
    #1639
    Azt el tudja mondani valaki, hogy a Tiptronicot hogyan kell kapcsolgatni? Konkrétan a Lupo 3L érdekel, de gondolom, minden Tiptronic ugyanúgy működik.
    Ha D-ben vagyok, akkor teljesen automatában van?
    Ha megállok, benyomom a váltó tetején a gombot, akkor nyomni kell a féket hozzá, hogy hátramenetbe kapcsoljak?
    A többi betű mire való? :)
    Ha D-ben van, és nem nyomok semmit, akkor kúszik az autó?

    Köszi előre is :)
  • Harly18
    #1638
    2008 Volkswagen Tiguan









    További Képek...
  • Harly18
    #1637
    Mégiscsak jön az egyliteres Volkswagen?
    Kérdés, hogy mennyiért

    A Volkswagen bejelentette, hogy 2010-ben a piacra szeretnék küldeni az igen régóta készülő egyliteres autójukat. A csúnyácska, de igencsak csekély légellenállású kétszemélyes közlekedési eszközt közel egy évtizede próbálják átverni a konszern vezetőségén.

    Ferdinand Piëch, Ferdinand Porsche unokája, a Volkswagen egykori feje, bejelentette, 2010-ben a piacra kerül a 100 kilométeren egyetlen litert fogyasztó autó. Hogy a konszern melyik márkajelzése alatt kerül majd sorozatgyártásba a jármű, még kétséges, de az biztos, hogy nem csak egyetlen piacon fog megjelenni. Piëch egykori favorizált projektje volt a 3 litert fogyasztó Lupo, amely állami támogatás híján csúfos kudarc volt a VW konszernnek.

    Az autó maga 290 kilogramm súlyú, a két ülés egy sorban egymás mögött van elhelyezve, így igencsak áramvonalas tud lenni a karosszéria, ami így csupán 1,25 m széles, visszapillantó tükrök helyett kamerákkal tekinthetünk hátra, légellenállási együtthatója pedig emiatt csupán 0,159.

    A járművet egy egyhengeres, közvetlen befecskendezéses dízelmotor mozgatja, ami 8,5 lóerőt teljesít 4000-es percenkénti fordulaton, hengerűrtartalma pedig 299 köbcentiméter. Az autó így 120 kilométert tud megtenni óránként maximálisan, ekkor persze már nem marad egy liter alatt a fogyasztás.

    Biztonságtechnikailag a konstrukció a mai elvárásokhoz igazodik, kisautó mivoltának megfelelő felszerelést kap. Alapáron fog járni hozzá a menetstabilizáló elektronika blokkolásgátlóval, a vezető légzsákja és gyűrődő zóna, ami a méreteit tekintve előnyös dolog. Ezen felül alapfelszereltség lesz még a kulcsnélküli indítási és nyitási funkció.

    Ami a költségek terén a legnagyobb kérdés, az a könnyűépítésű karosszéria, mivel egy ilyen autó előállítási költsége eredetileg közel 9 millió forint lett volna. A meglehetősen optimista Piëch szerint azonban 2009-re a technológiai változtatások miatt átszámolva akár 1.250.000 forintra is csökkenhet, így realitássá válik az egyliteres autó sorozatgyártása.
  • Harly18
    #1636
    Jövőre debütál a négyajtós VW Passat Coupé
    Genfben lesz látható

    Belső információk szerint végső stádiumában jár a Volkswagen Passatból készített négyajtós kupé fejlesztése, és a Genfi Autószalonon már látható is lesz. A tehetősebb vevőket megcélzó népautóról illusztráció is készült.

    Egy nevét titokban tartó, de a munkálatokban részt vevő belső ember érdekes információkat árult el az új Volkswagen Passat Coupé fejlesztéséről, amit a német AutoBild munkatársai fel is használtak egy illusztráció elkészítéséhez. A felépítésében leginkább a Mercedes CLS-hez hasonlító új wolfsburgi modellel ismét a prémiumkategória felé kacsintgat a gyár, ami már az autó megjelenésén is azonnal látszani fog. A Walter de Silva által megálmodott kupé a limuzinnál sokkal kecsesebb, elegánsabb lesz, amiből arra is következtetni lehet, hogy az utasok kényelme elsődleges, a praktikum azonban sokadlagos szempont lesz. A Passat Coupé csak négy ember számára fog helyet kínálni, mivel az az első ülések közöttikonzol ezúttal az autó teljes hosszában végigfut. Ahogy a CLS esetében, a fejtér itt is korlátozottabb lesz a hátsó sorban, az esetleges kényelmetlenségért viszont rengeteg berendezés kárpótolja az utasokat: lesz négyzónás klíma, a hátsó utasoknak szánt szórakoztató rendszer DVD-lejátszóval, navigációs rendszer, panorámatető, fűthető és elektromosan mozgatható ülések és még sok más.

    Nem is lesz nagyon olcsó a Passat Coupé, az 1,8 literes TFSI motorral és hatfokozatú manuális váltóval szerelt alapváltozat 30 ezer eurós (kb. 7,5 millió forint) áron kerülhet piacra, de ha valaki a Passat R36 motorjával szerelt 300 lóerős kivitelt választja, az már bőven 10 millió forint feletti összeget hagyhat majd a kereskedésben. Dízelmotorok is kaphatók lesznek, például a jól ismert 2 literes 140 lovas TDI, vagy az Audi új 204 lóerős duplaturbós öngyulladósa. A kupé Passat a hírek szerint a 2008-as Genfi Autószalonon mutatkozik be, ezt követően pedig várhatóan piacra is dobják.
  • Harly18
    #1635
    Értékesítési rekord készül a Volkswagennél

    Rekord eladásokra számít az idén saját márkájú modelljeiből a német Volkswagen: több mint 3 és fél millió kocsit eladását várja, elsősorban a Golf modell iránti nagy keresletnek köszönhetően - adta hírül az MTI. A legnagyobb európai autógyártó vezérigazgatója elmondta, hogy az idei év első nyolc hónapja a Volkswagen autók eladásában a múlt év azonos időszakéhoz képest 8,3 százalékos növekedést hozott, az egész világon az év végére 3,2 százalékos növekedésre számít az értékesítésben, azaz jócskán túlléphetik a tavalyi 3,39 millió darabos eladást.

    A Golf modellek eladása az első félévben meghaladta a 300 ezer darabot, ez mintegy 10 százalékos növekedésnek felel meg. Jövőre új Golffal jelentkeznek, az elkövetkezendő három év során pedig összesen 12 újdonsággal rukkol ki a német járműgyártó.
  • pszihopata
    #1634
    A nepper a sok kilóméterest hozza,mert az az olcsó!Aztán pörget.SICHER!


    Tőlünk nyugatabbra amúgy is többet mennek átlagban,igaz jobb úton,és többet is szervizeltetnek.
  • thoomas
    #1633
    az van h kb 5 hónapja került hozzánk. kiderült h csapágyos volt a kerék...és a szervizben atmondták h egy ilyen autónak 45ezerkm után egyszerűen nem szabad csapágyasnak lennie!szal ezért vagyunk benne szinte biztosak. + már kuplung tárcsa csere is volt.
  • Taranov
    #1632
    Nem biztos az, hogy vissza van pörgetve, ha nem 3L-es Lupo, akkor egyáltalán nem törvényszerű, hogy sokat jártak vele.
  • thoomas
    #1631
    hy all!
    VW Lupo-ról szeretnék pár véleményt hallani, szerintetek jó-e megtanulni vezetni:) mert nekem most ugylátszik h ez lesz:) 1 literes a kisautó!Fehér színű, németországból... elvileg 50 ezer km van benne, de nagy a gynú h megbabrálták a km órát...szal várom a véleményeket
  • kutijani
    #1630
    Sziasztok

    1996 os B4 es passathoz keresnék km órát.

    Nem tudtok valamit?
  • DJ BP
    #1629
    az itteni prémium szegmensben is megvesse lábát.


    Az Audi minek van? Nem értem... Saját konkurenciát csinálni, egyszerűen nem értem miért jó ez.
  • vooodooo
    #1628
    Hi!

    SOS segítség kellene. Az autó egy 99-es 5-ajtós 4-es golf. Alkatrészkatalógusból úgy néztem, hogy a hátsó ajtóban is ki van építve a hangszóró csatlakozás, ám miután lebontottam az ajtópanelt, látom hogy semmi hangszórócsatlakozó nincs az ajtóban. Felbontottam a küszöb borítást elől, ott még ott van a hangszóróvezeték(hátsó), de az ajtóba nem megy be. Hol lehet a vége? Arra tippeltem hogy a b-oszlopban van egy csatlakozó, és odáig van kiépítve. A gond csak az, hogy sehogy nem tudom leszedni a b-oszlop borítást, vki tudna segíteni, hogy hogyan kell?

    Thx
  • Harly18
    #1627
    Lehet, de még mindig jobb helyzetben vannak, mint a többi márka, ha amerikai eladásokat veszünk figyelembe...Persze tény, hogy a Toyota-t behozni nem lesz könnyű...Álmodoznak, na...nem szabad? :D
  • pszihopata
    #1626
    Szerény tervek,hogy beérjék a camry-t amerikában!
  • Harly18
    #1625
    A Volkswagen beerősít az amerikai piacon
    Cél: a Toyota legyőzése

    A Volkswagen jövőbeli terve az, hogy eladásaiban túlszárnyalja a jelenlegi piacvezető Toyotát. Ehhez kulcsfontosságú az amerikai piac meghódítása, hiszen ott van a legjelentősebb lemaradása a német gyártónak.

    Nyílt titok, hogy a Volkswagen a világ legnagyobb gyártója akar lenni, de ennek komoly akadálya a wolfsburgi márka gyenge szereplése az Egyesült Államokban. A legfőbb ok a hézagos tengerentúli modellpalettában és a negatív hírnévben(megbízhatatlan autók) keresendő. A Volkswagen legfontosabb teendőjeként ennek megváltoztatását tartja számon, és a valóra váltás érdekében ott akar legnagyobb erővel támadni, ahol a Toyotának leginkább fáj: a középkategóriás szedánok szegmensében.

    Stefan Jacoby, a VW amerikai vezére a The Detroit News magazinnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy hamarosan egy új középkategóriás, kedvező árfekvésű szedán piacra kerülése várható. Bár a kínálatban található egy ilyen autó, a Passat, de az árban mintegy 25%-kal felülmúlja a japán konkurenciát (Toyota Camry, Honda Accord). Több információt nem árult el az új modellel kapcsolatban, de annyi biztos, hogy legalább 3 évet kell még várni rá.

    Európa számára is nagy jelentőséggel bírhat a tengerentúli piachódítás, hiszen a német gyártó feltett szándéka, hogy az itteni prémium szegmensben is megvesse lábát. Ezt erősítik a Passat kupé változatáról szóló hírek, valamint az elsősorban Amerikának tervezett modell európai forgalmazása is várható.

    Ami a jövőbeli terveket illeti, más kategóriákban is szívesen hódítana a VW. Hamarosan új változatait mutatják be az Up! tanulmányautónak és a Golf modellváltása is hamarosan aktuális lesz.

  • Harly18
    #1624
    The up!: VW újra farmotorral

    Egyelőre üres formatanulmány a Volkswagen városi törpéje, de hosszú ideje ez az első jele, hogy a cég versenyképessé válhat a szuperminik kategóriájában.

    A The up! idióta neve ellenére szokványos háromajtós, négyszemélyes kisautónak látszik. A formaterv a Golf mintájára egészen semmitmondó, egyedül a lökhárítóig érő hátsó ablak tűnik egy picit szokatlannak, bár ilyesmit is láttunk már a Toyota Aygón és francia testvérein. Ami meglepő, az a hajtáslánc elrendezése: a Volkswagen évtizedek óta nem készített farmotoros autót, a The up! viszont a két hátsó kereke közt hordja a motorját. Ha valami meglepő még a VW tanulmányán, az a mérete: 3,45 méter az elejétől a végéig, azaz hosszában pont akkora, mint a Fiat Seicento, viszont 1,63 méter széles, így vállban biztos nem lesz szűk négy utasának. Ráadásul meglepően széles a nyomtáv is – 1,42 méter – ami stabil útfekvést és viszonylag kis fordulókört ígér.

    A hétköznapi külső futurisztikus belső teret takar. Az optimális térkihasználás érdekében egész vékony üléseket terveztek a kiskocsihoz, amelyek kivehetők, összehajthatók, és így épp elférnek a csomagtartóban, így a jobb oldalon akár egész hosszú tárgyak – például egy kisebb szörfdeszka – is elférhetnek. A műszerfal a végletekig egyszerű: két digitális kijelző uralja, a kormány mögöttin a szokásos adatok – sebesség, benzinszint, megtett út – mellett a szén-dioxid-kibocsátás aktuális értéke és a navigációs rendszer instrukciói láthatók. A kormány mellett egy másik, érintés- és közelítés-érzékeny monitort is elhelyeztek, ezen keresztül szabályozható a fedélzeti hifi, a fűtés-hűtés és a többi kényelmi és biztonsági rendszer. A Volkswagen tervezői szerint ez a kijelző már a jövőttestesíti meg, hiszen kiváltja a gombokat és kapcsolókat – gomb csak négy van, azok is a kományon – viszont egyszerűen kezelhető, mivel nem csak a tapogatást érzékeli, de a monitor előtt a képernyő érintése nélkül gesztikulálva is aktiválhatók bizonyos funkciók.

    A Volkswagennek nagy szüksége van egy olcsó városi kisautóra, és a The up! jó alap a fejlesztéshez. Nem valószínű, hogy a majdani szériagyártmányban sok marad a fura belső térből, de abban nem kételkedünk, hogy a sikertelen Fox utódja örökli az apró tanulmány jellegzetes arányait, és szokatlan farmotoros felépítését.




  • Harly18
    #1623
    Karmann kabrió tanulmány VW Polo alapon

    A német tetőspecialista egyelőre tanulmányautóként mutatta be a Polo GTI nyitott változatát.

    Az aktuális divattól eltérően az alaposan átszabott Volkswagen kisautóra vászontetőt terveztek a Karmann mérnökei, nem is akármilyet. A hátsó ablak ugyanis üvegből készült, és felfelé eltolható, előre, a vezető feje fölé pedig egy másik üvegpanel került. A vászontető másik előnyös tulajdonsága, hogy nem foglal nagy helyet, így nem kellett elrontani a Polo arányait, ahogy a keménytetős kabrióknál szokták. Igaz, ahhoz, hogy a szerkezet elférjen, és még a csomagoknak is maradjon hely, így is meg kellett hosszabbítani az autót 140 mm-rel, de így csukott tetővel még tágasabb lett a csomagtér: 304 literre növekedett a térfogata, amelyből a tető összecsukása után 148 liter marad. Mivel az autót olcsó kabriónak szánják, az utasok védelmét is viszonylag egyszerűen oldották meg: a szélvédőkeret mellett a hátsó ülések fejtámlájába építettek olyan merevítéseket, amelyek borulás esetén sem csuklanak össze.

    A Karmann tanulmányból aligha lesz sorozatgyártmány, mivel a Volkswagen rövid időn belül leváltja a jelenleg futó Polót, de a korábbi pletykák szerint a következő generációból épp a gyár megrendelésére készülhet szériagyártású kabrió.



  • Harly18
    #1622
    Camry és Aygo riválist tervez a Volkswagen?

    A németek látszólag lehetetlen küldetésbe indulnak: szeretnék utolérni, sőt, megelőzni a Toyotát. A módszerük egyszerű: megpróbálnak a japánok legnépszerűbb típusaival versenyre kelni.

    A Volkswagen először a világ legnagyobb autópiacán, az Egyesült Államokban szeretne megerősödni és ennek érdekében több új típus bevetését is tervezik. Talán a legfontosabb tervük egy olcsó nagykocsi bevetése a Toyota sikermodellje, a Camry ellen. Eddig a Passattal próbálták meghódítani az amerikai piacot, sikertelenül. A típus vagy 25%-kal drágább, szűkebb, és a statisztikák szerint kevésbé megbízható, mint japán riválisai, ezért egyszerűen nem versenyképes. Ezért úgy döntöttek, egy olcsóbb, nagyobb és egyszerűbb felépítésű szedánnal próbálkoznak. Emellett úgy néz ki, a VW a pick-up piacra is szeretne betörni, annak ellenére, hogy soha nem gyártottak ilyesfajta típusokat – az utolsó VW pick-upot épp a Toyotától vásárolták.

    Emellett az európai és japán kisautó-piacból is nagyobb szeletet szeretne kihasítani a Volkswagen. Ennek érdekében a The up! tanulmány alapján egész modellsorozatot kezdtek fejleszteni: a napokban bemutatott kis háromajtós után még legalább két másik változatot mutatnak be Tokióban és Los Angelesben, a szériaváltozatokkal pedig 2009-re készülhetnek el.

    A Toyotát persze nem lesz könnyű beérni: tavaly a japán cég 8,8 millió autót adott el, miközben a VW csoport márkái összesen 5,78 milliót, ráadásul a Toyota, amely az idén megelőzte a GM-et is, egyelőre gyorsabb ütemben növekszik, mint német riválisa. A Volkswagen az éves szinten eladott autók számát tekintve jelenleg a negyedik a világon a Toyota, a GM és a Ford mögött.


  • Harly18
    #1621
    Tucatnyi új Volkswagen

    A következő három évben tizenkét teljesen új modellel rukkol elő a Volkswagen konszern - közölte a társaság elnöke a Frankfurti Autószalonon tartott sajtótájékoztatóján.

    Martin Winkerkorn elmondta: nem a meglévő modellek felújított változatáról van szó, hanem többnyire új piaci szegmenseket céloznak meg. Példaként említette a nemrégiben a szalonokba került Audi A5, vagy a most bemutatott VW Tiguan és a Scirocco modelleket.

    A társaság elnöke arra számít, hogy az idén először átlépik az eladásokban a hatmilliós határt. Augusztusig 4,07 millió autót adtak el, ami 8,4 százalékkal haladja meg a tavalyi év eredményét.
  • DJ BP
    #1620
    kíváncsi vagyok 2,0TDI-vel hányan veszik majd, mert úgy már 7 millió fölött lesz felszerelve, mondjuk még mindig jobb egy ál 7 személyes egyterűnél
  • Harly18
    #1619
    Ha már szóbakrerült :), akkor egy kis kiegészítés:

    Családi modell a Volkswagentől
    Igazán ideális autó lehet nagycsaládosoknak a VW Caddy új változata. A nyújtott autóban heten utazhatnak.

    Alapesetben is igen tágas a Volkswagen Caddy, de a megnyújtott változattal a német gyártó most rátett még egy lapáttal. 47 centiméterrel toldották meg a kasztnit, amely így a korábbi 4,41 helyett 4,88 méter hosszú. A tengelytáv több mint 3 méteresre nőtt.

    Ennek köszönhetően heten utazhatnak az autóval, mialatt a csomagjaikat sem kell otthon hagyni. Hét üléssel is marad 380 liternyi hely az utasok mögött. A harmadik sor ülései sajnos nem hajtogathatóak a padlóba, ha valaki nagy csomagtartót akar, annak otthon kell hagynia az amúgy kivehető padot. Ha a hátsó két sort kiveszik, akkor 4200 literes raktér áll rendelkezésre.

    A Caddy Maxi 1,6-os benzines és két dízelmotorral, az 1,9 és 2,0 TDI-vel kerül forgalomba. Méretén kívül a korábbinál szélesebb tolóajtójáról és a teljesen fényezett karosszériáról ismerhető fel az új modell.

  • DJ BP
    #1618
    Caddy Maxi


    4,9 méter, lehet bele 1,6-ost venni :DD
  • Harly18
    #1617
    A megjegyzésem nem arra irányult, hogy sosem lesz semmi baja, hanem arra, hogy reméljük, hogy konkrétan nem lesz semmi gond ezzel a példánnyal. Mert minden tipusnál vannak olyan darabok, amikkel sosincs tényleg semmi gond, s van ami állandóan meghibásodik...
  • Harly18
    #1616
    Bekékült Volkswagenek
    Hazánkban a BlueMotion

    A nemzetközi bemutató után a napokban hazánkba is megérkeztek az első BlueMotion modellek. A Volkswagen kevésbé környezetszennyező autóiért legkevesebb 4,4 millió forintot kell fizetni, de jobban járunk, ha a Polo helyett inkább a Passat-tal szemezünk.
    A Frankfurti Autószalon közeledtével naponta adunk hírt arról, hogy valamelyik autógyártó bejelentette takarékos modelljét, hibridet fejleszt, vagy éppen egyéb fogyasztás, illetve károsanyag-kibocsátást csökkentő megoldáson dolgozik. A napokban ezen hírek egy része kézzel foghatóvá vált, múlt hét végén ugyanis a Volkswagen itthon is bemutatta BlueMotion sorozatát a sajtó képviselőinek.

    Hogy miért is van erre szükség? Egészen egyszerűen azért, mert a környezetszennyezés ma már nem egy távoli, megfoghatatlan probléma, aminek következtében állítólag majd egyszer nem lesz jó nekünk, hanem mindennapjainkban is jelen van. Melegszik a Föld, olvadnak a jéghegyek, emelkedik a tengerszint, ezekért pedig elsősorban az üvegház-hatás tehető felelőssé. A károk fokozatos csökkentéséért minden (szennyező) iparágnak tennie kell, az (európai) autóipar saját válasza a környezetvédelemre pedig a 2012-ben életbe lépő 130 gramm/kilométeres törvény Ennek értelmében az itt gyártott, illetve forgalomba helyezett márkák flottaátlaga nem lépheti át ezt az értéket. A jelenlegi 165 g/km-es átlagot figyelembe véve ez a csökkenés annyit tesz, hogy évente mintegy 1,43 tonnával kevesebb széndioxidot ereget a levegőbe egy-egy autó. Ez már semmiképpen nem nevezhető elhanyagolható különbségnek, főleg nem makroszinten, igaz a magyar erőművek 2002-ben például 16.693 ezer tonna szén-dioxiddal szennyezték a környezetet.

    A Volkswagen most megtette a maga első lépését, ez azonban csak a kezdet. Igaz, hogy a környezetet kevésbé szennyező autókkal eddig is próbálkozott, elég csak a Piech-féle egyliteres, igaz sorozatgyártásba sosem került autóra, vagy éppen a Lupo 3L-re gondolni. Utóbbi ugyan elbukott, ennek oka azonban nem feltétlenül az autóban, sokkal inkább a törvényalkotásban keresendő. Az átlagosan három liter gázolajat fogyasztó, 81 g/km károsanyag-kibocsátású városi minit ugyanis meglehetősen drága mulatság volt kifejleszteni, így árcéduláján sem éppen baráti összeg szerepelt, kormányzati támogatás híján pedig esélye sem volt a vásárlók megnyerésére, igaz így is eladtak belőle néhány tízezer darabot.
    A német konszern ezúttal másképpen közelítette meg a kérdést, horribilis fejlesztési pénzek elköltése helyett pedig inkább a már bevált technika finomítására koncentrált. Ez lett a BlueMotion, amely nevében a "blue" (kék) egyrészt a márka színét, másrészt a vizet és a levegőt jelképezi, míg a "motion" (mozgás) a jövőbe mutató mozgásra utal. Az első ilyen modell a Polóból készült, melyet a tavalyi Genfi Autószalonon mutattak be, egy évvel később pedig a környezetet kevésbé szennyező Passat-ról is lehullott a lepel. A hírek szerint a jövő héten kezdődő Frankfurti Autószalonon a Golf BlueMotion-t is bemutatják.
    Az előbbi két modell különlegessége számunkra, hogy már itthon is meg lehet őket vásárolni. A Polo BlueMotion-ben egy 80 lóerős 1.4 literes TDI dolgozik, amely vegyes használatban beéri mindössze 3,8 liternyi gázolajjal száz kilométerenként, szén-dioxid kibocsátása így 102 g/km. Az autót már egy ideje forgalmazzák Nyugat-Európában, sikerét pedig mi sem példázza jobban, mint az, hogy a gyártási igény ezen időszak alatt megduplázódott iránta. A siker láttán nem lepődhettünk meg azon, hogy az idei Genfi Autószalonon már a nagytestvér Passat is látható volt a környezetet kevésbé szennyező díszben. A középkategóriás modellben a már jól ismert 1.9 literes TDI dolgozik, amellyel a limuzin 5,1, míg a kombi 5,2 liter gázolajat eszik meg százon (CO2 136, illetve 137 g/km).
    A kisebb fogyasztás elérése nem bűvészmutatvány, mint azt a legtöbben gondolják. A motorelektronika átprogramozása mellett a váltók utolsó fokozatát, illetve fokozatait hosszabbra vették, a légellenállást pedig - többek között a hasmagasság csökkentésével - tovább csökkentették (a négyajtós Passat BlueMotion esetében ez 0,273). A gumikat kisebb gördülési ellenállású darabokra (Continental Premium Contact) cserélték, a bennük lévő nyomást pedig 0,4 barral megnövelték.

    Az elvégzett változtatásokból látszik, hogy a BlueMotion szériákat nem az önjelölt autóversenyzőknek találták ki, menettulajdonságaik ugyanakkor nemigen változtak. A Passat 12,1 szekundum alatt ér fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, ami ugyanannyi, mint a hagyományos változat esetében, végsebessége a hosszabb áttételnek köszönhetően pedig 5 km/órával még nőtt is (így 190 km/h).

    A jelenlegi legolcsóbb BlueMotion kivitel 4.462.600-, míg a Passat a környezetet kevésbé szennyező változata 6.571.000 forintba kerül. Utóbbi kedvező összegnek tűnik, hiszen alig 40 ezerrel drágább egy hasonlóan motorizált Comfortline felszereltségű modellnél, a Polo esetében azonban már közel 400 ezer forint a BlueMotion felára. Ezek után kíváncsian várjuk, hogyan fogadja a hazai közönség a BlueMotion modelleket, az árlista láttán az viszont már most borítékolható, hogy a Passat-ban számíthat nagyobb sikerre.

  • Taranov
    #1615
    Minden autó meghibásodhat, de sajnos egy ilyen bonyolult szerkezetnél nagyobb az esélye, mint a 10-15 éve gyártott 1.4-es benzines motornál és a legegyszerűbb kéziváltónál.
  • pszihopata
    #1614
    40000 alkatrészről állítani hogy mind tökéletes,persze azért mert e halmaz elején ilyen vagy olyan embléma vigyorog,elég elnagyolt kijelentés szerintem is.Mint ahogy az élet sokszor bizonyítja is ezt.

    Estleg jobb vagy roszabb egy másiknál,de borítékolni hogy hibátlan lesz,ez a legjobb jele a határtalan elfogultságnak.
  • Taranov
    #1613
    Egy ilyen autónál azt hiszem nem sok embert zavarna, hogy nem BMW, Mercedes vagy Audi embléma van rajta.
  • Taranov
    #1612
    "Nem lesz ezzel a géppel semmi gond később sem....:)"

    Drukkoljunk :-)
    Ettől függetlenül én úgy tudom, hogy az örökéletű VW az a 75LE-s 1.4-es :D
    Ahol már technikáról beszélhetünk, az el is romolhat.
  • Harly18
    #1611
    Mégsem olyan rossz az a VW technika ám :P

    Nem lesz ezzel a géppel semmi gond később sem....:)
  • DJ BP
    #1610
    már 5-6 hete. Jó, ne is legyen még baja :). 6,5 a fogyi sztem olyan 110-es átlagokkal országúton, meg autópályás 130-140-ekkel, nem rossz, sztem 6-ot simán tudhat majd később.

    Motor kívülről traktor tényleg :), de jól szigetelték, belül alig hallatszik, meg nem érezni a sebességet, gondolom Golf Plus is ezt tudhatja, csak több puhább műanyaggal :). De jól van összerakva azt érezni, masszív az autó és az a lényeg :). Meg a DSG :). Na edddig úgy tűnik jó technika a VW (TDI-vel, meg gondolom TSI-vel), legalábbis Seat áron biztos :)
  • Harly18
    #1609
    Sajna nem holnap lesz kész, sajnos még éveket kell várni, de engem is érdekel nagyon......

    Altea hogy szuperál? Már megvan?
  • DJ BP
    #1608
    hát kíváncsi leszek ebből mi lesz végül
  • Harly18
    #1607
    Farmotoros olcsóautót fejleszt a Volkswagen
    Jól felszerelt változat is lesz

    Megerősítették a hírt a Volkswagennél, miszerint egy új, farmotoros városi kisautón dolgoznak. A 2010 körül debütáló újdonságból fapados és gazdagon felszerelt kivitel és készül majd, a piac igényeitől függően.

    A Bogár óta nem gyártott igazi népautót a Volkswagen, ám a legfrissebb hírek szerint ez hamarosan meg fog változni, miután a gyár elismerte, hogy egy olcsó kisautó kifejlesztésén dolgoznak. Az információt egy interjúban Martin Winterkorn, a VW vezérigazgatója közölte, aki a biztonság kedvéért egy-két érdekességet már el is árult az autóról. A legfontosabb, hogy a városi használatra szánt kisautó négy utasnak kínál majd helyet, farmotoros lesz, kicsi, háromhengeres motort kaphat, vagyis több paraméterében hasonlítani fog az ős Bogárra. Winterkorn két különböző kivitelben képzeli el a kis VW-t, az egyiknek elsősorban a gyári CO2-kibocsátási átlag leszorítása lesz a feladata, és egyáltalán nem a minimalizmus fogja jellemezni. A Nyugat-Európában forgalmazott kiadás a ma megszokott kényelmi és biztonsági extrákat is tartalmazni fogja (pl. szervokormány, klíma) az alapára pedig 8 ezer euró (kb. 2 millió forint) körül lesz. A másik változat az árérzékenyebb piacok (Kína, Oroszország, Brazília, India) számára fog készülni, a tervek szerint 5-7 ezer euróért árulják majd, az extrákkal viszont ebben az esetben szűkmarkúan bánnak, noha azt ígérik, hogy az általános minőségérzet itt is a márkától elvárható szinten marad.

    A VW a Frankfurti Autószalonon kiállít egy koncepciót, ami a végleges változatot vetíti előre, habár az 2010 előtt biztosan nem kerül a kereskedésekbe, és még az sem dőlt el, hogy milyen márkajelzéssel történik ez meg: elképzelhető, hogy a drágább változat a népautók emblémáját kapja meg, míg az olcsóbb variánst a Skoda színeiben fogják kínálni.