3131
-
#2448 Hivatalosan is itt a felfrissített Golf Plus
Nem sokkal a hatodik generációs Golf bemutatása után debütált az új Golf Plus is, ám az egyterű esetében megelégedtek modellfrissítéssel is a tervezők. Az autó ráncfelvarrott külsőt, módosított belsőt, új motorokat és váltókat kapott.
Három és fél évvel ezelőtt mutatkozott be a Golf tágasabb testvére, a kompakt egyterű kategóriában induló Golf Plus, ezért a hatodik generációs Golf bemutatása után a Volkswagen tervezői megelégedtek azzal, hogy modellváltás helyett csupán ráncfelvarrásnak vessék alá az autót.
Az új Golf Plus, bár külsőre immár jobban emlékeztet a hatos Golfra, mégis az ötödik generáció alapjaira épül, ám számos technikai részlete már a hatos szériát idézi. A karosszéria hasonlóságait az új fényszórók és hűtőmaszk hivatott erősíteni, de áttervezték a hátsó lökhárítót és a tetősíneket is. Ahogyan modellfrissítésnél szokásos, a Golf Plus új rajzolatú könnyűfém kerekeket, valamint igényesebb utastéri anyagokat kapott. A hatos Golf néhány újdonsága is megtalálható benne: kicserélték a műszereket, új a kormánykerék, valamint a klímaberendezés kezelőfelülete is. A kínálat is változott, az adagolófúvókás dízelmotorokat már az új, közös nyomócsöves dízelekre cserélték, amelyek teljesítménye 90 és 140 lóerő közötti lehet, fogyasztásuk mintegy 8 decivel kisebb elődjük étvágyánál. Elhagyták a hagyományos automataváltókat, helyettük a dupla kuplungos DSG automatizált váltó hat- és hétfokozatú kivitelei rendelhetők, akárcsak a hatos Golfhoz. Olyan extrákat találunk a Golf Plus választékában, mint az adaptív tempomat, a tolatást segítő kamerával ellátott Park Assist rendszer, de a felszereltségi szinteket is átvariálták. Az extralista különlegességeit a fekete és fehér színű Collectors Edition kivitelen szemléltetik a gyáriak.
Ugyan a bemutatót már decemberben megtartották, a Golf Plus felfrissített változata csak 2009 márciusában érkezik a Volkswagen kereskedéseibe.
-
#2447 Egymillión túl a Volkswagen Touran
Hat évvel bemutatása után a Volkswagen Touran átlépte az egymilliós példányszámot. Az egymilliomodik egyterűt egy hamburgi család rendelte, akiknek a wolfsburgi központban a Volkswagen értékesítési vezetője adta át a fekete színű autót. A Touran egyébként hazájában és több európai országban is piacvezető kategóriájában, az eladott modellek több mint 50 százalékában pedig az 1,9-es PD TDI motor dolgozott, míg a második legkedveltebb erőforrás a 2,0 TDI motor a németek egyterűjében.
Ennyit arról, hogy megjelenésekor fikázták egyfolytában... -
#2446 Jól tetted, hogy visszaléptél. Én igaz csak 3-as Golf-ot vettem, de ott is voltak cifra példányok, amikbe belefutottunk. Nagyon meg kell nézni mit vesz az ember. -
FrancescoTotti #2445 Nagyon jól tetted. Sajnos a németországi autóknál fokozott az esélye annak, hogy törött volt, általában így hozzák be őket olcsón. -
#2444 Na mit mondtam hogy törött!
Egy ilyen kocsit jó, hogy hajtottak, mint állat.
Majd találsz mást! -
#2443 na kocsi minusz... :( elöl hátul törött volt, és huzopadon is volt. hátszo gumik teljesen minusz, csere, fékek mind, és eddig nem vettem észre (mindig este láttam) de a hátso lökhárito valami gusztustalanul volt lefényezve. szal kivertem belőlük a foglalomat, és hagytam a faszba... :( -
#2442 Első képek a Golf VI GTI végleges gyártásba kerólő változatáról.
Ezekszerint a múltkoriak még csak egy koncepciót mutattak? -
FrancescoTotti #2441 No, van előrelépés? :) -
#2440 ők fizetik a regadót, és még alkudtam 200k-t belőle... nem edition, de leszarom. a kerekek arrol vannak... ha rendben van müszakilag hozom el. -
#2439 Sikerült lealkudni? Vagy végülis nem kell reg adót fizetni? -
#2438 remélem nem havazik be köv hétre mert olyan szép, szörös nyári papucsok vannak rajta hogy ihaj... :) ha kicsit is esik leteszem és átnyergelek öcsi jettájára :P az lenne a legnagyobb kínzás... -
#2437 na ma viszek 100k foglalót, a szerviz-km parát tisztáztuk, a svájci szervizt ami már nem vw volt lenyomoztam, ugy tünt sok vw-vel foglalkoznak :) a galéria tele volt tuningtörpékkel :) gyanitom ott chippelték meg. miután ez nagyjábol tisztázodott, péntekre kaptam időpontot a porsche budába állapotfelmérésre, oda visszük, valami nepper hoz probarendszámot rá. akkor legalább meg tudom majd kicsit rendesebben hajtani. ha a szervizesek azt mondják hogy nincs para, akkor köv héten megvan a kis piros... utána nagyszerviz, folyadékcserék, meg a szerelömmel belemászatok hogy tényleg minden okés-e. a mai foglalós szerződésbe pedig az eladó beleirta hogy ha fény derül bármilyen gondra az átvizsgálásnál, ő állja a teljes javítási költséget. szal eddig ennyi. folyamatosan tudositok :) már 3 napja nem alszok és csak a folyamatos lábremegés és az adrenalin tart ébren, mielött elhoznám, elötte este rászivok egy baszottnagy viccescigire és kialszom magam... :) -
FrancescoTotti #2436 Nem tudtam róla, hogy a teljesítmény is módosult ennél a kiadásnál. -
#2435 nem kamu, van ilyen csak az időutazást nem találták még ki... :) -
FrancescoTotti #2434 Golf GTI-ből egyébként szerintem csak 200 lovas létezik. -
FrancescoTotti #2433 Ettől függetlenül lehet jó az autó, de sajnos félő, hogy nem a legkorrektebb a kereskedő.
Gondold át az egészet, mert ezekután az a fő kérdés, hogy bízhatsz-e bennük. -
#2432 na leinformáltam és ugy döntöttem hogy vagy engednek minimum másfél misit, akkor elhozom, ha nem akkor bukta. történés: a check szerint svájcban lett forgalomba állitva 2004 végén. utolso szerviz a rendszer szerint 2006közepe, akkor 28000 km volt benne. azóta semmi. ha ugy nézem ez egy átlagos futásteljesitmény, és ha a gondolatmenetet folytatom még reális is lehet az 52 ezer km amit kiir. másik bukta dolog amit kideritettem: azt mondták valami jubileumi kiadás, ugyhogy utánanéztem. valóban van jubileumi kiadás belőle, az Edition 30, ami valóban így néz ki, de "apró" hiányosságok is felmerültek :) pl az edition 30 felirat a hátuljáról, a belső fekete-piros bőr kárpit, fekete-bőr kormány, és a lóerő se stimmel, amit mondtak mert papiron az 230 loerö, ezek meg 250-ről magyaráztak nekem. slusszpoén: hacsak nem utaztak az időben, akkor ez az autó nem létezhet, mert ezt az Edition 30-at 2006-ban adták ki valamikor... szóval bukta vagy nemtom. még agyalok kicsit rajta. -
#2431 na elkértem az alvázszámot, ezt most lecsekkolja haver nekem a mátrixban, fater jön ma fel pestre ő is megnézi a kocsit, és még ráteszünk az önerőre, ugyhogy másfél misi 3 évre casco-val 54 körül lenne kb. nem is vészes. na ma este még több dolog fog kiderülni és az alvázszámcsekkolásra is kiváncsi leszek. -
FrancescoTotti #2430 Igen, a Porsche Buda szerintem is jó választás! -
FrancescoTotti #2429 Én is a használtat tartom előnyösebb választásnak.
Ezzel szemben egy pár éves sokkal többet állt kint az utcán hóban/fagyban, mint egy új Suzuki.
Ráadásul valószínűleg a VW-k és az Audik is kint állnak a telepen Németországban.
Én eddig csak használt autót vettem, tehát gondolhatod, hogy mennyire egyezik a véleményünk. -
#2428 mindenesetre megprobálok intézni valami probarendszámot vagy nemtom, mindenképpen akarok vele menni. nehogy nagy fékezésnél az ároknak vegye az irányt az odaqrt futomü miatt, vagy mondjuk ráz 130 felett pl. aztán mindenképpen elviszem bevizsgáltatni, a porsche budánál az arc elég készségesnek tünt, és 15k-t mindenképpen megér egy ilyen autonál... uristen rengeteg pöcsölés lesz már látom... -
#2427 Én őszintén bevallom, vadi új autót nem vennék, még ha sok pénzem lenne, akkor sem...Nem csak az értékvesztés miatt, hanem egyébként sem.
Itt, pl.: a Suzuki gyárban a kocsik kint állnak, hóban, fagyban, kánikulában, elég sokáig. Ez már eleve nem új. Nem is tesz jót nekik, az biztos...
Sokkal biztosabb egy pár éves nált haszautót venni, amiről tudni lehet, hogy nem volt semmi baja és megfelelően használták, ráadásul semmivel sem rosszabb az újnál, ráadásul olcsóbb... -
FrancescoTotti #2426 Én nem tudok tanácsot adni :(
Ez egy nagyon nagy lutri. Mindenképp vállalsz kockázatot. A németországi származás ebben az esetben szerintem sem pozitívum, legfeljebb a futómű állapota miatt.
Eddig két németországi autóm volt (most is az van). Soha nem volt velük probléma, de lehet, hogy ez annak tudható be, hogy korrekt kereskedőktől vettem őket.
Szoktam sokat olvasni autós jogi témában, de ebben az esetben nem nagyon tudok tanácsot adni sajnos. -
petya085 #2425 Eladó 4 db polo felnire szerelt Debica Frigo téligumi szett,165/70 R13.Ár 30000FT. -
#2424 Bevallom, egy kis photoshop-ot alkalmaztam...A rendszámot eltűntettem :) -
#2423 igazad van, ez tényleg nem szép
hanem gyönyörű -
#2422 Lehet :) De ki tudja, talán erre is sok-sok pénz rámegy, mire olyan lesz, amilyennek kell lennie :)
-
#2421 na neked se kell szégyenkezni!
meg azok a bogarak nem igazi bogarak csak tréleren viszik azt az agyonrestaurált "vackot", te meg élvezed a kis Kaefer-ed társaságát -
#2420 Azt hiszem számtalan, ennél szebb bogár lesz majd ott, amire volt több milliójuk a tulajoknak... -
#2419 ja boccs nem láttam a privátot
de remélem, hogy ott leszel és gyönyörködhet mindenki ebben a bogárban
én meg vagánykodhatok a bogaras ismerősömmel -
#2418 Szia Harly!
Jössz rajzásra azzal a sárga szépségeddel? -
#2417 Ráadásul egy ilyen autónál nagy a veszélye, hogy az előző tulaj száguldozott vele, így túl volt hajtva, esetleg törött is volt, de kijavították, szóval vigyázni kell...Főleg, ha az előző tulaj egy 18 éves taknyos kölyök volt, aki apucitól kapta és csak vagánykodni tudott és ezerrel menni vele... -
#2416 Mindenképpen ki kell próbálni, ha van rendszám rajta, ha nincs...
A külföldről behozott autókkal én nem mindig vagyok kibékülve. Nem tudom miért, több az esély, hogy az a kocsi nem is olyan, mint amilyennek mondják. Ha valami gyanúsan jó/olcsó, akkor ott óvatosnak kell lenni. Körbe kell nézni, kb. mennyit kérnek azonos modellért itthon, és külföldön is és ahhoz kell az árát hasonlítani. -
#2415 Én abszolute nem tudom, laikus vagyok ebben a témában.
De csak józan ésszel én azt mondom, hogy amikor a szalonban is átbasznak és törött autót veszel újként, vigyázni kell.
A km óra kb. egy 60 mp melóval annyit mutat, amennyit akarsz, nem úgy mint régen, hogy még tekerned kellett.
Pl. én most kis kutatás után jöttem rá a szervízkijelző nullázására. Én naív azt hittem elektronika kell hozzá. Hát 3 mp és csak a kezed kell hozzá. :D
Ha nekem lenne egy 200 lovas gépem, nem hiszem, hogy ne használtam volna ki, szóval adtak neki gondolom. 4 év alatt 52k km. Necces. Évi 15 km, mert lehet hogy csak 3,5 éves.
De lehet tényleg nem használták és minden hiperkirály szóval ehhez hozzáértő ember kell, de lehet, hogy még az is kevés.
De így képről nagyon szép, meg a felszereltsége is. Nagyon király! -
#2414 na hát az a szituu hogy megnéztem... és szerelmes lettem. valami jubileumi kiadás vagy miarák, kinti szervizkönyvvel, behozatta apuka a gyereknek, de felvették valami durvafizetős iskolába ugyhogy vagy auto vagy iskola. ugyhogy eladják a kocsit. namármost amivel bajom van. volt rajta probarendszám, de lejárt, nincs forgalomba helyezve, de ki van rá fizetve a regadó. ez létezik? elvileg én lennék az első magyarországi tulajdonos. ránézésre a kilométer annyi lehet amennyit mondanak, 52 ezer van benne. mivel nincs rajta rendszám nem lehet nagy probakört menni vele sajnos... a telepen azért elég meggyözö volt... mondjatok nekem okosat pliz. meg milyen papirokat követeljek, hogyan, stb minden tanácsot örömmel fogadok :) -
FrancescoTotti #2413 Hát a magyar ürge simán visszapörgethette, ha akarta.
A németek nem hiszem, ott állítólag nem szokás ilyet. -
#2412 erre van a legnagyobb esély. meg ott talán kicsit megbizhatobbak a használtauto árulok, nagy mokolással jár egy ilyenben visszapörgetni a kilométerorát? mekkora az esélye? -
FrancescoTotti #2411 Szerintem németországi az autó, és nem az eredeti tulajdonos árulja.
Persze ez csak feltételezés, nem veszek rá mérget :) -
#2410 inkább Rat Rod és annak nagyon szép -
#2409 ötkor minden kiderül :))