33535
  • spyy55
    #28437
    HÜHŰŰŰ :) Pucold meg a héját, majd magozd ki és ültesd el újra! Frissen működni fog...
  • berczy #28436
    Van valakinek ötlete, hogy ez mitől van?
    Amikor ráhűzom a világítást, akkor csinálja.
    Nem csináltam semmit, csak egy defragot.

  • CptSAB
    #28435
    Ez már a Prepar3D 2.2-es LHKV Scenery :)
  • CptSAB
    #28434




  • berczy #28433
    Olyan érdekes egyébként ez a váltás. :)
    Tiszta gyermeteg lelkesedés az egész nekem, meg egyben olyan ismeretlentől való "félelem", hogy még mi minden lehet ebben az X-ben. A 9-nél a vége felé, pláne látva a rengeteg szebbnél-szebb, jobbnál-jobb kiegészítőket X-re, olyan érzés volt, mintha már a határai felé járnék, lassan nem lesz hová tovább. Persze tudtam, hogy még millió meg egy dolgot nem fedeztem fel a 9-ben, sőt, Európából szinte ki sem merészkedtem, mégis olyan véges érzés volt, hogy már akármennyire is ismeretlen még jó része, mégis látszanak már a határai, és egyre csak közelednek.

    Az X-el pedig ez éppen az ellentettjére fordult. Szinte ijesztővé vált a végtelensége. Persze ez már sokkal inkább pozitív ijedtség, sőt, inkább az újdonság izgalma. Nagyon jó és érdekes egyébként. Főleg úgy, hogy sok minden, ami volt 9-re (pl. itthoni dolgok) X-re nincsen, s bár hiányzik egyelőre, de mégis ott van a lehetőség benne, hogy még lehet. Ez, pont ez hiányzott már a 9-ben. A lehetőség nyitottsága. Itt pedig megvan. Hiányzik ugyan a kényelem, főleg a megszokottság kényelme, mert nem ugyan azok a programok, új dolgok, a kedvelt régiek (pl. FSNav) van, hogy itt már nincsenek, várni kell az óriási kedvencemre (Tu-134), de mégis tudom, hogy van másik progi, (ahogy írtátok), és a 134-es is jönni fog, mert jönnie kell. :)
    De ez már 9-nél nem volt igaz. LHSim LHBP még jött 9-re, de pl. An-24 már nem.

    A remény. A remény hiányzott a 9-ből, ezért váltottam. ;)

    (bocs, de épp a telken ülök a kertben és nem tudok reppenni, úgyhogy kénytelen voltam elfilozofálgatni róla legalább és most így ki kellett jönnie.) :D
  • metaxx
    #28432
    Hibátlanul fut, lassan fél éve az FSX Acc 8.1 alatt.
  • Robertoo21
    #28431
    Sziasztok! valaki telepítette már win 8.1-re a játékot? fut neki?
  • Hypo #28430
    support fórumon van egy jo doksi pdf elmagyaráz mindent amire szükséged van érdemes átnyálazni
    http://fullterrain.com/usermanuals/FTX_Definitive_Guide.zip
  • berczy #28429
    Egy gyors kérdés: Az UTX, ha jól tudom landclass csomag, az ORBX pedig textura csomag, így simán tudom használni együtt, nem ütik egymást, ugye?
    Na még egy: Az ORBX Global Vector mi a túró?
  • Hypo #28428
  • N3suten
    #28427
    Annyit ajánlhatok ,hogy a botkormány érzékenységét vissza állÍtod ...
  • Clidey
    #28426
  • Clidey
    #28425
    Hát nem tudom...én nem szeretem igazán ezt a fejrázós kamerát, mert pont az ellentétét csinálja annak ami a valóság, mert ugye a valóságban a gép zötykölődik és a te fejed/tested próbálja ezt csirke módjára csillapítani. Ez az EZDok meg pont hogy rázza a "fejem" mint az állat... :D
    Úgyhogy nekem a default FSX effect bőven elég. :)
  • spyy55
    #28424
    Életem első igazi VFR repólése :) Így sikerült NO GPS, NO térkép...
  • spyy55
    #28423
    NANÁ :) Haza is viszem most ezt a szárnyas gémet! Azt hiszem hosszú éjszaka vár rám... ;)

    (egy ilyen VOR utvonal idehaza "reális"?



    #28417: A leírás... szinte ugyanezek a tapasztalatok fogadtak engem is. Képtelenség egyből a földön maradni. Ráadásul 3 személy sem elég kövér neki!
  • berczy #28422
    Mi akkor is repülünk! :D (marhára dobált)




  • Hypo #28421
    :)) a forumukon vannak custom beallitasok is, en igazabol a vc ben csokkentettem a head movementet, es az osszes close up nézetben letiltottam
  • berczy #28420

    Köszönöm szépen! :)

    Igazából lehet nálam a tapasztalatlanság játszik a 172-vel kapcsolatban, mert bár roppant alap gép, de mégsem repültem vele sokat 9 alatt, mert inkább a szuper 150-essel nyomultam ezen kategóriában. Szóval lehet ezért tűnik így, de ahogy írod, nekem is kicsit az az érzetem, hogy X alatt mintha "nagyobb" lenne a felhajtóerő. :) Szokni kell. De elfogadom akkor ilyennek, főleg ahogy írod, mennyire hajlamos ellebegni. :)
    Jaa, ha a 3D hang feature, akkor mánis jobban tetszik... :) De egyébként nem rossz, csak furcsa, mert a gép közepén igen határozottan vált, kevés az átmenet, azért hittem problemnek, de akkor megszokom. Utána lesek a javításnak, mert tényleg nagyon bivaly a hatómű, erősebb érzetre, jobban tol, mint a 134-es Solovjev hajtóműve, ami azért a sárkánykialakítást is figyelembe véve furcsa. :) (jaj, de kéne már az az SCS 134 X-re is!)
    Lehet várok vele akkor, mert megvennem nem sürgős, úgy is meg fogom, mint igencsak tetsző gépet. De hogy őszinte legyek, a kis lelkemnek jobban fekszik, ha egy általam nagyon kedvelt kieg, amit sokat használok, ki van már fizetve, amikor használom. Minél jobban öregszem, annál inkább zavar, ha warezt használok. Frankón néha lelkiismeretfurdalásom van, ha nem vettem meg. Persze előtte nyilván kipróbálom, mert szarért nem fizetek. Csak ne lennének ilyen marha drágák. :/

    @Hypo Mester! Köszönöm az EZDok-os infót, ezt nem tudtam!
    De ez a marha sok paraméter hallod, azt sem tudom mit merre állítsak. :)))

  • Hypo #28419
    Hát igen én amilyen c172 vel repültem a valóságban az se ilyen könnyen emelkedik el de ez lehet FSX hibája.
  • Clidey
    #28418
    Grat a beszámolóhoz!

    A 172-est már ezer éve letúrtam, az új vasamra meg már fel sem került szóval az emlékeim megkoptak már. De azt tudom hogy mikor teszteltem a röpcsit, próbáltam elvonatkoztatni valamelyest a valóságtól, mert ha nem így tettem volna akkor bizony az értékelésem se lett volna olyan jó... :)
    Ebből kifolyólag nem emlékszem már annyira erre a kilebegős afférra sem, de azt tudom hogy az igazi 172-es is el tud ám lebegni a picsába, pláne egy személlyel. Bejössz 65-70 csomóval már jóval a küszöb előtt lerántod a gázt, sokkal hamarabb mint pl. a 142-esnél, megtöröd a szöget és úgy elpárnázik a francba hogy csak na! :) Persze normális keretek közt. Ezek szerint a FSX-ben mégdurvábbal elsiklik ha ezt írtam... :D
    Amúgy mondjuk furcsán hat talán - nekem legalábbis annak hatott - de a C172 érezhetően sokkal jobban siklik mint a kisebbik testvére a C150/152.

    A CS737 hangján ne lepődj meg; welcome in the 3D sound effect of FSX! :) Egy magára valamit is adó FSX add-on 3D hangzást csinál a cuccának, hisz nem azt hallod a gép előtt állva mint mögötte, pláne egy csöves bringánál. Úgyhogy ez nem bug, ez feature! :D
    Amúgy melyik FD-vel próbáltad? Csak mert az ofisül fórumon asszem' van egy erősen javított változat az FD-ből, ahol a hajtóműteljesítmények jobban be vannak lőve, nem gyorsul alapgázon gurulás közben meg hason lók. :)
    Amúgy tényleg szép cucc, nekem is bejön a kis retro filingje miatt is, bár mondjuk én karajcsontkor tettem magamévá 9.99-ért, annyit megér simán :) Teljes áron azért nem biztos hogy áldoznék rá... Szerintem inkább Te is várj vele, addig használd a varezt. ;)
  • berczy #28417
    No, gondoltam írok egy kis szösszenetet a tegnapi tesztelésről (A2AC172, CS737).

    C-172:

    Szóval összességében nagyon tetszetős a gép. Tegnap óriási gyakorlást nyomattam Péren, vagy húsz iskolakör, fel- leszállás, átstartolás, gurulás, mindenféle fékszárny konfigban való megközelítés. Legfontosabb tapasztalatom, hogy iszonyatosan könnyűnek hat a gép. 55 csomót ír rotate-re, de szinte már hozzáérek a magasságihoz és felszökken a levegőbe. Nagyon furcsa. Ha normálisan akarom emelni, akkor lefelé trimmelek egy kicsit, majd utána emelem és akkor nem ugrik fel a levegőbe. Leszállásnál számomra irreálisan lassan kell bejönnöm, hogy ne lebegjen el. Optimális megközelítésnek 65-70 csomót ír, de ha süllyedés után ilyen tempónál veszem fel a kilebegtetéshez, ellebeg, mint állat. Tapasztalatom szerint ~50-el kell küszöbnél menni, hogy viszonylag szépen ki lehessen lebegtetni, de ekkor TD-nél már kb. csak 40 a tempó. Nekem nagyon lassúnak hat. Olvastam Maestro szemléjében, hogy ott is ilyesmire panaszkodott, de azóta jött már javítás, de én még mindig iszonyatosan könnyűnek érzem a gépet. Másik a TD. Kinti nézetből, replay-nél olyan, mintha a betontól egy miliméterrel magasabban érezné a betont, ott fog talajt. Furcsán néz ki, de lehet ez csak a fos replay funkció miatt van, mert CS737-nél BP-n is ilyen.

    A hangok nagyon jók szerintem, nagyon el van találva, hogy ha az ablakot nyitom, zárom, úgy hangosodik, halkul a motor hangja, mindkét ablaknál külön külön. J))

    Nektek hála, a rádiót is tudom már kezelni a zoommal, de asszem újra kell gondolnom a joy kiosztás és vezérlés kiosztását, mert kicsit más, mint 9-en, más koncepciót igényel.  De ez az én bajom. Nagyon szépen, külön-külön lehet állítani a világítást, szerintem ez nagyon szépen van megcsinálva.

    Sok-sok iskolakör után visszagurultam, ellenőriztem mindent ismét, great shape volt, kompresszió rendben, induljunk Ferihegyre.

    Immáron rádió szuper, belőttem TPS VOR-t  és megindultam. Reppenek már vagy negyed órája, amikor is egy laza fatal error fogad. Ehh… Pedig a nyomi UIAutomationCore.dll a helyén, elvileg a sok fajta közül a jó, de mégis.

    Kis utánaguglizás után találtam olyan megoldást, hogy átnevezi a Win saját dll-jét. Egyelőre ezzel még nem volt fagyás.

    Miután kidühöngtem magam néhány cigi keretében, nem kívántam újra kezdeni, megérkezettnek tekintettem magam Ferihegyre. Itt vette kezdetét egy kis CS737 kipróbálása.

    Captain 737-200:

    Tehát a tesznap  második szakasza immáron Ferihegyen folytatódik egy CaptainSim 737-200-as masinával.

    Kisétáltam a R227-es állóhelyre és bepattantam a pilótaülésbe. Előre ami feltűnik, hogy szintúgy egy gépigényes kieg, VC-ben, full grafon, 80% forgalommal 25-27 FPS-t tudott produkálni, ami éppen még belefér kategória, de ez jórész Bp-nek is köszönhető, mert ugyan ez a gép, ugyan ilyen beállításokkal LOWW-n bőven 40 felett hoz, de mégis, Bp. az Bp. és persze Malév festés. Nem is lehetne más helyszín. Kicsit lassabb, kicsit fiktívebb, de a mienk, na! :DDD

    Tehát ha már itt vagyunk láthatjuk, hogy gyönyörűen kidolgozott kieg .Nem vagyok biztos benne, hogy HD textek vannak a VC-ben, de nagyon szép. Indítsuk is befelé rögvest. Ill. csak indítanánk, mert ez ugye nem NG és más egy pöppet az indítási eljárás, miszerint a bleed-ekkel azért variálni kell, nem oly’ egyszerű, hogy csak APU/Bleed ON és indítás. De persze nem bonyi, csak más. Indulnak a mocik, kellemes hangjuk van, bár külső nézetben előlről sípol, hátulról süvít. Érdekes…

    Beállítok mindent néhány iskolakörre, kevés benyával. Szépen jár minden, utolsó körcsekk és már gurulunk is 31L küszöb felé. Épp egy Wizz van Final-on, türelmesen megvárom, míg leteszi, legurul a futóról és máris kigurulok felszállásra. Egy gyors csekk, majd adom is a full gázt, feldübörögnek a gépek és már rohanunk is a végz… ill. a rotate felé. 127-re jött ki a Vr, elemelem, majd konstatálom, hogy ennek a masinának hiperhajtóműve van, 2000-es vario mellett is pikk-pakk 250 csomóval hasítunk. Gyorsan le is veszem a gázt, de fél gázon is igencsak gyorsul. Ez az egyik legfontosabb észrevételem, hogy nagyon tol a hajtómű. Ez mennyire real, hogy harmad gázon tartok 230-240-es tempót 3000 lábon? Bár könnyen el tudom képzelni, hogy régen még a teljesítmény fontosabb volt, mint a halk működés, ezért jóval erősebbek ezek a gépek még. Viszont, mint a régi éra gépe, ez is egy csöppet mintha lassabban pörögne fel, mint a szokásos NG gépek. De, mint ruszki gépekhez szokott arcnak, nem okozott különösebb problémát.

    Egyelőre még sima VFR-ben, kézzel vezetve tettem meg a köreim, mert az autopilot itten külön tudomány, nem is értem ránázásre, de lusta voltam egyelőre doksiból, mert úgy is csak kézzel akartam iskolakörözni, meg amúgy is zabszem volt máőr a seggemben, hogy végre felemeljem a 200-ast. J Úgyhogy autpilot teszt később.

    Érzetre könnyen vezethető masina, jól reagál a kormányokra és ahogy észrevettem, igen jól ki tudtam trimmelni. Hosszú falon repülve bámulok kifelé a gyönyörű cockpit-ból, jön a harmadik forduló, csökkentem a sebit, fordulok alap falra, engedek fékszárnyakat, fordulás final-ra, futók, miegyéb, mi ilyenkor szokás. Kezes kis masina, és bár 6-os oldalszél volt, nagyon kellemesen tudtam tartani a final-t. Bár a végén kicsit balra sodródtam, de egész szépen oda tudtam tenni elsőre, egy csöppet lebegett el jobban, mint kellett volna.

    Második körben egy erős odab@szást terveztem a betonhoz, hogy hogyan viselkedik a madárka. No, ebből az lett, hogy jó erősen közelítettem a beton felé, olyan gyorsan, hogy a végén fel kellett kapjam a gépet annyira, hogy vagy 30 lábat emelkedtem. Csúnya volt, na… J De mivel nagyon shortra jöttem, számolva a kockázatos megközelítéssel, ezért bőven volt még pályahosszom korrigálni és a végén egész erőteljes érkezést produkáltam, csak bántott a csúnya felrántás.

    Vissza az elejére, harmadik kör, itt már egy teljesen sztenderd megközelítés és szép leszállás volt a célom, ami egy kis final-ra forduló utáni korrigálást leszámítva sikerült is abszolválni. Még volt bennem egy kör, de begurulás közben láttam, hogy a tankban már nincs, sőt, szinte porzik. Na akkor szépen begurultam a R111-es állóhelyre, ill. csak gurultam volna, mert az állóhelyre fordulás közben ki is fogyott a benya. Integettem a sárga mellényes arcoknak, mint Schumi annó, hogy toljatok csikánók, de azok csak integettek, hogy elvágják a torkom egy fényrúddal, így jobbnak láttam a motort leállítani és itt be is fejezni mára a tesztelést. J

    Összefoglalva, sőt egy szóba sűrítve a CS737 élményét: Megveszem. ;)
  • N3suten
    #28416


    Na ez sem rossz ,de nem az igazi





  • polluxware
    #28415
    Bocsánat! Bal gomb a közepére (úgy múkszik)
  • Clidey
    #28414
    Erre
  • berczy #28413
    Pont az, pont ott? :D
    Na ezt otthon kipróbálom, mert a tekerő valahogy nics a helyzet magaslatán az X-ben.
    A nnak az An-24-nek, amivel stresszeltél itt, hol lehet utána nézni, követni a fejlődést?
  • Clidey
    #28411
    Nem. Az a numerikuson a . (pont) :)
  • berczy #28410
    ??? Az nem az alapnézetet adja vissza?
  • Clidey
    #28409
    Nyomva tartom a szpészt! :D
  • berczy #28408
    Nyájj, ne edd meg, asszony éhen hal. :)
    Egyébként tekertem mindenhova minden gombbal, de nem ment. Na majd meló után.

    A telerő azért nem jó, mert azzal zoomolok VC-ben.

    Clidey: amúgy milyen kamera alkalmazást használsz?
  • spyy55
    #28407
    Póbáld az egér görgőjével tekergetni mindkét (belső-külső) tekerentyűt, sokkal egyszerűbb!
  • polluxware
    #28406
    mindig fáziskésésben vok....
  • polluxware
    #28405
    egyem a szíved, azért nem múúkodik, mert jobb gombbal kell a külső kisebbik gombra rábökni, és akkor beljebb megy és rögtön lesz tizedes is;)

    huncutok meg persze nem írják le a tutit... csak villognak a meglévő/nemlévő villógój(ly)ukal
  • polluxware
    #28404
    Nem Off (változatosság kedvéért:))
    vigyázzunk a napozással
  • Hypo #28403
    Hali igen tudod változtatni ezeket,
  • berczy #28402
    Persze, de hiába nyomom be, húzom ki, a nagy telerő mindig csak az egész frekiket állítja, sehogy nem tudom a tizedest. Már mindenhogy végig próbáltam, bal jobb gomb, ilyenek. Úgy kéne, hogy kihúzva az egész, benyomva a tizedes frekvenciákat állítja, ugye?
  • Clidey
    #28401
    Úgyúgy! :)))))
  • Clidey
    #28400
    Feltételezem hogy ismered magának annak a fajta rádiónak a működését, használatát, így gondolom próbáltad a kistekerő-nagytekerő kombót... Szóval nem tudom mi lehet nálad a hiba amiért nem műxik, nálam úgy emlékszem jó volt.

    Az EZdok-hoz nem tudok mit hozzáfűzni, sose használtam és nem is tervezem. :)
  • Hypo #28399
    siklóernyőst se könnyű észre venni max amikor a cockpit ablakán csapódik...:)))
  • Clidey
    #28398
    Akkor a hasonlatodat felhasználva, te mit szólnál hozzá ha valaki azt mondaná rólad hogy "nézd má' a @&#°#-t, milyen drága sportot űz, és a benzinkúton nem tankolja teli a kocsiját!"...szóval érted ugye...

    A "nincs pénz nem veszem meg" véleményeddel sem értek feltétlen egyet. Tudod - ma még - sok olyan elvetemült repülésbuzi van az országban, aki úgy gondolkodik, hogy a családi kasszát majdnem csontra kiűrítve, plusz pár haverral összeállva vesznek egy nyugatról levedlett technikát, aztán majd az üzemeltetés költségeit majd kigazdálkodják a bérbeadásból, egyéb munkarepülésekből. Mindezt pusztán azért, mert imádják a repülést és repülni akarnak.
    Egy repülőgép azért más tészta mint pl. egy autó vagy egy motor amire tényleg igaz lenne az állításod hogy "ha nincs pénzem nem veszem meg".
    Természetesen azért ha valakinek olyannyira nincs pénze hogy még a kezdőtőkét ill. annak rá eső hányadát sem tudja kigazdálkodni, plusz vállalkozó kedvű repülni akaró cimborái sincsenek vagy legalábbis nem annyi, vagy egyéb más fennforgás van, akkor az persze nem vesz repülőt, ez tiszta sor. Az bérel. :)

    Én egy párszor már megfordultam a levegőben, de még az életemben nem vettem észre más repülőeszközt a világító fényszórója miatt. Márcsak azért sem mert meglehetősen ritkán jön feléd pont olyan szögben hogy láthasd. És a teljesítményük sem akkora hogy azt olyan húdemessziről észre lehessen venni. Nappali körülményekről beszélek ofkorz. De meg merem kockáztatni hogy még napnyugta körül sem olyan erősek azok a lámpák hogy annyira feltünő volna. Sokkal hamarabb veszel észre magát a gép sziluettjét, vagy akár a szárnyvégeken a strobe-ot. Szerintem.
  • Hypo #28397
    hát azok általában előttem szoktak reppeni aztán beülnek a nagy fekete autójukba ..... ha épp nem hegynek ütköznek pedig PILOT BAG drága füles minden van......