62
  • NEXUS6
    #62
    Nézz utána valamelyik keresővel a windows, tweak, services kulcsszavaknak.

    ;)))
  • BlackRose
    #61
    Nexus, az IBM már évek óta a szolgáltatásokra teszi át a hangsúlyt, és a hardware részlege évről évre gyengébb, már jófórmán mindent kihelyez és nem maga gyártja, egyedül a félvezetőiparban és a szervergyártásban aktív, de már azok is tele vannak non-IBM részekkel, ami pl. még 15-20 éve majdnem elképzelhetetlen volt. A szoftver téren ma az IBM jóval erősebb, persze nem OS-ről van szó, de a Microsoft fő konkurenciája pl. a Notes, a DB2, a Tivoli és az IBM tőbbi enterprise szoftvere, de az IBM-et ez sem nagyon érdekli, mert jobban szolgáltatásokból élnek, és a Microsoft is itt látja jővőjét (nem szabad elfelejteni, a webszolgáltatásokat, az üzleti szolgáltatásokat stb. amit az IBM mások technológiáin alapoz (pl. Java, Linux, stb.) a Microsoft meg saját technológiáin de azért mégis komoly riválisok. Na röviden Bill Gates dumája nélkül is az IBM et tekintettem mindég a Microsoft fő riválissának, a második helyre pedig jelenleg az Oracle a Sun és a SAP jöhet, kb. egyformán, a Google az nem rivális az csak esetleg egy olyan kődarab az úton amelyre ha nem figyelnek oda, nyakukat törhetik, de riválisok még véletlenül sem, a jövőben persze minden lehetséges, de most az IBM az amitől a Microsoft nem alszik a legjobban.
  • Evil Merodak
    #60
    Áruld már el mit állítottál át rajta.
  • rigidus
    #59
    "Uram atyám.... az már tényleg gáz, hogy vannak olyan biztonsági hibák, amiket 2002 szeptembere óta nem javítottak be...."

    Azt elfelejtettem mondani, hogy vannak tobbeve ismert es _kihasznalt_ sebezhetosegek is amiket mai napig nem hajlando foltozni.

    BTW tegnap a legmagasabb "Extremely Critical" rangot viselte, de patch-eltek a WMF vulnerability-t ugyh ma reggeltol mar tovabbra is a jol megszokott egyel gyengebb "Highly critical"-ba vannak.
  • PLaci #58
    Uram atyám.... az már tényleg gáz, hogy vannak olyan biztonsági hibák, amiket 2002 szeptembere óta nem javítottak be....
  • rigidus
    #57
    Lehetne akar forditott is az arany, akkor is ertektelen lenne a cikk. A biztonsagi hibakat nem kilora, darabra, hanem sulyossagban es es a sebezhetoseg javitasaig eltelt idoben merik.

    Ha mar pcforum akkor stilszeru eppen Sting egyik kedvenc IT biztonsagi cege honlapjarol idezni:

    http://secunia.com/product/22
    Jelenleg 28 sebezhetoseget nem foltozott a gyarto, (nem is ez a lenyes) osszessegeben a fenti hianyossagok miatt _"Highly critical"_ biztonsagi minositest visel.
    Rendszer frissitesi ciklus havi gyakorisaggal, esetenkent hotfix formaban tortenik.

    http://secunia.com/product/339
    Jelenleg 0 sebezhetoseget nem foltozott a disztributor, pillanatnyilag biztonsagos minositest visel.

    Rendszer frissitesi ciklus atlagosan 15-20 percenkent rendszerkomponensekre osztva tortenik. Itt nyomonkovetheto: http://packages.gentoo.org

    IMHO ez csak egy kiemelt pelda volt.
  • rigidus
    #56
    "legnepszerubb politikus"

    helyett

    legnepszerubb, politikus
    (vesszo lemaradt)
  • NEXUS6
    #55
    Szerintem bármelyik petchbe belerakhattak volna egy olyan kis scriptet, amivel a patch telepítése után csináltat a júzerrel egy nem admin felhasználót.

    Ezzel megoldadhatták volna ezt az oltári nagy hiányosságot (nem kell ehhez 100 e Ft-os Új OS)

    Illetve kikapcsolhattak volna néhány szolgáltatást is ami elég dúrva rést jelent és egy egyfelhasználós otthoni gépnél értelmetlen a használata.
  • rigidus
    #54
    "Amíről írsz azt ugy hivják,hogy KOMMUNIZMUS!"

    capital = tőke
    community = közösség

    Amirol irtam az kapitalizmus. Vagyis egy alapvetoen tokefelhalmozasra optimalizalt termelesi forma.

    Kommunizmus - vagy csunyan magyarra forditva "kozossegizmus" - ahol a kozosseg segiti a kozosseget, azaz egymast. Ilyen kornyezetben a tarsadalmi ertekek kerulnek eloterbe a tokefelhalmozas meggatolva/megnehezitve. Ilyen termelesi rendszerre mar volt pelda Magyarorszagon is. A baj csak azzal volt, hogy egy katonai diktatura segitsegevel akartak kontrollalni ezt (lehetett vona demokratikusan is), majd ezt neveztek 40 even at kommunizmusnak. Ezert van az, hogy a "kommunizmus" szo hallatan mindenkinek felall a hatan szor. Ha 40 even at soroskupaknak hivtak volna a katonai diktaturat, akkor most mindenki utalna a "soroskupak" szot es a legnepszerubb politikus v. gazdag szomszed ocsarlasara hasznalt szo a "soroskupak" lenne.

    IMHO nehany kozgaz, szociologia konyv lapozgatasa utan barki gyorsan rajon a szo beetetett jelentesere es a valodira is. (a valodi a tokesek remalma)
  • NEXUS6
    #53
    Ahaaaaaa!!!!!;)))
    Szóval ha nem lenne a hw GFX gyorsítás, akkor kellene csak igazi erőmű a gépnek. Gondolom egy 4 procis 4 gigás konfig már éppen jó lenne neki!;))))

    Most komolyan had kérdezzem meg, látom te szakember vagy: ha kikapcsolod az elvileg HW gyorsította csicsát, a CPU mentesen generált desktopot, akkor több erőforrás kell neki vagy kevesebb????

    Ne haragudj, de van egy olyan érzésem, hogy sokkal kevesebb. Szal akkor mi az értelme az egésznek?????
  • BiroAndras
    #52
    "Ja és még egy csomó csicsa is van a gépemen. Ha az ablakok nem is forgathatók, de van egy csomó effekt, amit mind-mind már most a GFX driverrel számoltat!!!!!"

    Még mindíg nem sikerült felfogni? Minimum a Win95 óta van hardveres gyorsítás. A Vista újítása a full 3D-ben renderelt desktop lesz. És nem azért, hogy forgatható ablakok legyenek, ez csak mellékhatás. A lényeg a nagyobb teljesítmény (A CPU-nak még kevesebb a dolga), és a különböző DX programok jobb együttműködése.
  • BiroAndras
    #51
    "Ezt ugye te sem gondolod komolyan!
    A M$ is legalább 10 éve foglalkozik a nettel"

    És a netes vírusok mióta is terjednek? Mióta van mindenkinek netje? Kb. az XP megjelenése óta.
  • kbupdate
    #50
    http://pcforum.hu/hirek/10022/Tobb+biztonsagi+hibat+tartalmaz+a+Unix+es+a+Linux+mint+a+Windows.html
  • NEXUS6
    #49
    Hát igen ezt a remek újdonságot, az OS2 már olyan 10 éve tudta. Vagy az Amiga DOS részét már a nyolcvanas évek óta képezi egy olyan programocska, ami bármilyen begépelt szöveges fájlt szépen felolvas!

    A windóz még nem jutott el erre a szintre, viszont a Vistának remek 3d kinézete lesz. Igaz ezt a vakok/csökkentlátók nem nagyon élvezhetik (igaz, hogy nekik is nagyobb moncsi kell már a bebútoláshoz is.) Szal valami beépített hangosítás jól jönne, de ezt el nem tudom képzelni a M$ milyen távoli jövőbe képzeli el.

    Erről csak az a jelenet jut eszembe az egyik Startrek moziból, amikor visszajönnek a mai korba. Egy csákó odülteti Scoty-t a kompjúter elé és a kezébe adja az geret, hogy ezzel az eszközzel tud majd kommunikálni a számítógéppel.
    Erre Scoty felveszi, megköszörüli a torkát és beleszól:
    - Helló, számítógép!
    ;)))
  • Bucser
    #48
    "Vállalati újdonságairól szólva Gates megemlítette a beszéd- és képfelismerő technológiákat, a gyorsan bővülő webszolgáltatásokat, valamint új eszközöket, amelyek öt év alatt rengeteg új szokást, gyakorlatot honosíthatnak meg az internetezők körében. A szélesedő látókör ellenére azonban a Microsoft továbbra is elsősorban szoftvercég marad, és ő maga is mindig annak tekinti majd. "

    Igen szoftvercég azaz nem szoftverfejlesztő hanem vásárló-átalakító-drágántovábbadó. Másrészt csomó olyan dolgot említ melyek független platformokon már idestova pár éve léteznek... De hogy Picasso szavaival élek "A jó művész másol a nagyszerű Lop" Ugye mindenki tudja honnan való az idézet és tudjuk, hogy billiboyék azóta is csak ezt csinálják....
  • NEXUS6
    #47
    Ja és még egy csomó csicsa is van a gépemen. Ha az ablakok nem is forgathatók, de van egy csomó effekt, amit mind-mind már most a GFX driverrel számoltat!!!!!

    Ehhez képest röhejes, az amit a Vista fog nyújtani, olyan HW-en ami pár éve pl. egy komoly kiképzésre szánt repülő szimulátornak is becsületére vált volna!;)
  • fflx
    #46
    aha, tehat akkor egyertelmu volt, hogy bele kell integralni, olyan melyen amilyen melyen csak lehet... es raadasul olyanra kell megcsinalni az osszes microsoft tamogatast a windozhoz, hogy veletlenul csak avval mukodjon.
  • NEXUS6
    #45
    "Mert Desktop OS-nek indult. Nem túl rég óta van internet.
    A Vista viszont ezen is változtat, alapból nem leszel rendszergizda."

    Ezt ugye te sem gondolod komolyan!
    A M$ is legalább 10 éve foglalkozik a nettel (monnyuk télleg ők voltak az utolsók, akinek leesett hogy a sima, szeparált desktop világa véget ért. Előbb azért még a novell is lenyúlta tőlük a válalati hálózatok rendszerét ugye.)

    Amúgy az XP is simán biztonságossá tehető, csupán néhány, bármikor visszakapcsolható szolgáltatás kikapcsolásával. És még csak a jogosultságokkal sem kell szórakozni. Nálam pl nem is kérdez semmi jelszót egyből belép (Rendszergazdai jogokka!!!!! Úristeeennn!!!!;)))))))
    A biztonság mellett még stabilabb és gyorsabb is lesz a gép. Már már olyan mint egy Linux;)
    Aztán se tűzfal se rezidens vírusírtó, na ehhez mit szólsz?????!
  • Venom1986
    #44
    A 2 kép LOL!
    A 3-dikon meg úgy néz ki gates mint ha neki is behúztak volna egyet!
  • NEXUS6
    #43
    "Az IBM...mindig is az első számú riválisuk volt."

    Mit gyárt a M$?

    Windózzt, offiszt, némi júzer progit, meg kiad néhány leányvállalat által gyártott terméket (játékszoftver, hw, miegymás).

    Mit gyárt az IBM?
    Höhöhö;) Gyakorlatilag mindent!

    Az M$ abból próbál megélni, annak a jelentőségét fújja fel, amilye van, de az az IBM-hez képest kb 10%, vagy még annyi sem.

    A M$-nek nem az IBM a legnagyobb problémája hanem saját maga. Csak nagyon laza kapcsolatai vannak pl a hw gyártókkal, úgy értem nem ő gyártja a hw-t. Ennek a hátrányai láthatók az XBOX gyártásnál is. A beszállító ott vágja át ahol tudja (ugyan azt csinálják mint ők) a balhét még is neki kell elvinnie.

    A M$-nek nincs akkora kapacitása hogy olyan legyen mint az IBM, ahhoz rengeteg fejlesztésre/beruházásra lenne szükség, ami bizony elvinné az xtraprofitjukat. Ha az elmenne akkor a részvények árfolyama szépen esne, egy csomóan elpártolnának tőlük, a lufi szépen kipukkadna, mert nem lenne még annyi pénzük sem a fejlesztésre. ördögi kör.

    Amúgy a mostani vezetőségben sem látok akkora kvalitást, hogy egy ilyen váltást meg tudjon csinálni.
  • BiroAndras
    #42
    "A winben ott van az egyik igen nagy hiba, hogy install után rögtön rendszergazda jogokat kap a user."

    Mert Desktop OS-nek indult. Nem túl rég óta van internet.
    A Vista viszont ezen is változtat, alapból nem leszel rendszergizda.
  • strogg
    #41
    Azért azt tegyük hozzá, hogy több dolog bele van integrálva, ennek ellenére tele installálod a rendszert, hogy valóban használható is legyen.
  • BiroAndras
    #40
    "Ebből lenne Small verzió, ami a régebbi gépeken (200mhz; 64ram) szuperálna frankón, lenne standrad (home) verzijó, ami az átlagos gépeken teljesítene jobban, ebbe már mehetne egy kevés csicsa, de persze mindent ki lehessen kapcsolni. És lenne a Beautiful vörzsün, ami kb úgy nézni ki, mint a mostani vista képek."

    Nem a csicsa mennyiségében különböznek a win-ek. Ha csak ennyit látsz a win-ből, akkor még sokat kell tanulnod.
    Másrészt minden kikapcsolható, csak 1 icipici hozzáértés kell (sőt, a win magától kikapcsol sok dolgot, ha gyenge a gép). De engem pl. nem is zavar a legtöbb csicsa, mert amúgy is erős gépem van, ami röhögve elbírja. És akkor mér mért ne nézzen ki jól? Pláne, hogy a Vista GUI-ja nagyon szépre sikerült.
  • BiroAndras
    #39
    "Télleg kéne kiadniuk egy fapad win-t. Sőt, ha csinálnának egy win2000 kinézetű rendszert, ami szépen megy, túlképpen semmi extra nincs rajta, se csicsailag, se programilag"

    Csinálhatsz magadnak ilyet 5 perc alatt. De a júzerek 99%-a szereti a csicsát, meg azt, hogy nem kell x millió szoftvert feltenni pluszba, hogy használhassa a gépét.
    Meg csak abba gondolj bele, hogy ha nincs alapból IE, akkor mivel töltöd le a FireFox/Opera/egyéb installját?
    Ha nem lenne IE/wmplayer és társai, akkor azon sírna mindenki, hogy alap funkciók hiányoznak.
    Nézd emg hányan veszik a wmplayer nélküli win-t.
  • intrex
    #38
    "Elmondása szerint a Nagy Kék négyszer annyi alkalmazottal és jóval nagyobb bevétellel rendelkezik, mint a Microsoft, és ezzel mindig is az első számú riválisuk volt."

    Ez az első érv, az pedig hogy mivel foglalkozik az IBM, az csak másodrendű dolog. A kurva mikroszoft szemét az szúrja, hogy a nagy kéknek több a bevétele. Beszarok. Ismét. Fellál a hátamon a szőr a puszta gondolattól is, hogy én valaha is kapcsolatba kerüljek a mikroszofttal. Utálom mint a szart.
  • strogg
    #37
    Az m$ nem hagyhatja a profitot, és hiába van annyi pénze mint a szemét, mert egy kiba. nagy multi. Egy ekkora cég fenntartása is horribilis pénzbe kerül. Magyarán semmi különbség nincs egy kis kft, és az m$ között, ugyanaz, csak világméretekben. Magyarán nagy cég sok kiadás -> állandó lóvé hajszolás.
    ezerszer elmondtam már, de ismét leírom: A windows téma kezd kifulladni. Nagyon lassan, de biztosan a game szegmens a pc-ről kezd elmozdulni a konzol felé. Erre lépésként született az xbox. Logikus, hogy ezt lépték rá. A hordozható eszközök piaca szintén rohamosan bővül. Erre elkezdték komolyan nyomni az embedded windows-t. Egy piac keresésnek vagyunk szemtanúi. És még pár évig el fog tartani, de a pc-n az m$ apránként, de veszít a piacból.A nyílt forrású SW-k terjednek, és az internet jelentős része is nyílt forrású programokon alapszik. Meghatározó lett az opensource. Erre pc-n nagyon lépni már nem lehet.Ez nem jelenti term. azt, hogy hagyják a sorsára ezt a szegmenst, mindössze fokozott erővel figyelnek a többire is. Ezért készül a vista is. És próbálnak vele az Opensource gerincére ütni vele, de itt helyben mérget veszek rá, hogy nem fog menni. Akkor lett volna rá esélye, ha tarja magát az m$ ahhoz, amit a vistához beígért még 2003-ban. Pistike meg nem tétel neki valóban, mert neki az OEM, és a cégek a fő célpont. Ugynais nagyon jól tudják, hogy pistike főleg warezolni fog, és ez a cég bevételei között igen kicsit szelet. Nah ezért nem foglalkoznak annyira user-el.

    Arról már ne is beszéljünk, hogy az m$ nagyon durván kezdte másolni az opensource-ot. Amit pl: media center edition-nak hívnak, az már évek óta létezik open source-ban, és myth tv a neve. e leht rákeresni Freevo szóra is, ezt kapod. Előbb volt MythTV XBOX -ra, mint media center edition egyáltalán. Tehát bonyi a helyzet. Azt szinte biztosra veszem, hogy a Vista melléfogás a részükről a jelenlegi formájában. De persze az idő majd eldönti :))

    És azértn e feledkezzünk meg arról sem, hogy idén új szereplő lép az x86 platformra, az MacOS inteles verziója. Ez persze több kérdést vet fel, és semmi jóslatba nem érdemes bocsájtkozni, de nagyon kíváncsian várom, hogy milyen hatással lesz az x86-on jelenleg szereplő Oprendszerekre.
  • Malbeth
    #36
    Hali Rigidus!
    Amíről írsz azt ugy hivják,hogy KOMMUNIZMUS!
  • Csatti
    #35
    Én hülye naív vagyok, én még abbin is bízom, hogy egyszer megszűnik a pénz, és nem káosz lesz, hanem lent a boltban mindenki csak annyit vesz el, amennyire valóban szüksége van, és nem azért járnak dolgozni az emberek, mert különben éhen halnának, hanem azért, hogy segítsenek a másiknak... Na igen... sajna ez soha nem fog eljönni... De én azért bízom benne...
    Ez esetben fajt tévesztettél, esetleg hangyának kellett volna menned. :) Az embereknek nem ilyen a természete. A kapitalizmus viszont elég jól passzol az emberekhez, hisz ha ügyes vagy (és szerencsés) kedvedre harácsolhatsz magadnak össze egy rahedli lóvét. Az más tészta, hogy akik nem tudják ezt megtenni már nem is annyira rajonganak a rendszerért.
  • rigidus
    #34
    "Én hülye naív vagyok, én még abbin is bízom, hogy egyszer megszűnik a pénz, és nem káosz lesz, hanem lent a boltban mindenki csak annyit vesz el, amennyire valóban szüksége van, és nem azért járnak dolgozni az emberek, mert különben éhen halnának, hanem azért, hogy segítsenek a másiknak... Na igen... sajna ez soha nem fog eljönni... De én azért bízom benne..."

    Ilyen vilagban en is jol ereznem magamat, de amiota ember az ember azota a kizsakmanyolok aldozata.

    "Szerintem ms nyugodtan hagyhatná már az üzleti részét a dolgoknak."

    Aranyos vagy. De az a baj, hogy elobb fog az MS igazgatotanacsa gumicsizmat huzni es losz@rt lapatolni, csak a profit novekedeset tudjak fenntartani.
  • rigidus
    #33
    "Azért ott sincsenek hülye emberek, tudnak ők programozni ha akarnak."

    Persze, hogy tudnak, nemzetkozi szinten elismert feljlesztok dolgoznak minden orisa szoftvergyartonal. A baj nem a fejlesztokkel van egy gyartonal sem, hanem az igazgatoi szekekben a management-tel. A fejlesztok altalaban tulhajszoltak mint mindenutt. Atlag heti 80-90 oras munkaidobeosztas mellett ne varj toluk csodat.
  • mousee
    #32
    Én hülye naív vagyok, én még abbin is bízom, hogy egyszer megszűnik a pénz, és nem káosz lesz, hanem lent a boltban mindenki csak annyit vesz el, amennyire valóban szüksége van, és nem azért járnak dolgozni az emberek, mert különben éhen halnának, hanem azért, hogy segítsenek a másiknak... Na igen... sajna ez soha nem fog eljönni... De én azért bízom benne...

    Hozzászólásodra visszatérve. Szerintem ms nyugodtan hagyhatná már az üzleti részét a dolgoknak. Annyi pénze van, hogy az egész EU bizottságot megkenheti vele. Szerintem most hogy megvan a pénz, jöhetne a hírnév... Na mind1 :P
  • mousee
    #31
    Na, ittvan a példa, vadul böngésztem most is a netet, ment a torrent is, és megin bejött 1 kékhalál kép...szal valami nagyon nem stimm itt... Pedig fél évig semmi baja nem vót... Na, neszeneked stabil OS... Itt kell még fejleszteni :))
  • rigidus
    #30
    Mousee nem szabad naivnak lenni. Egy kereskedelmi szoftvergyarto celja egy uzleti modell eladasa. IMHO tokmindegy, hogy az HQ vagy nem, elegedett-e a user vagy nem. Minnel nagyobb profit minnel kevesebb befektetett eroforrasok aran.

    Meg mielott valamelyik habzoszaju msfan troller belem kotne, ezt a mentalitast nem MS-nek hanem kapitalizmusnak hivjak. Mindenhol ez megy a vilagban, Tesco-tol a Nike-ig csak nezz korul. Arra meg ne szamits, hogy jobb lesz, arra keszulj fel, hogy egyre rosszabb lesz.
  • mousee
    #29
    Nem azt mondom, hogy külön projektként. Hanem az MS adja ki. Azért ott sincsenek hülye emberek, tudnak ők programozni ha akarnak. Csakhát ha elmegy az idejük a 3d-s ablakokra, akkor nem tudják optimalizálni a kernelt. A beígért XP-nél 10X stabilabb vistát kéne ilyen fapadosra megcsinálni (small edition). Stabilitást mindíg az ms csinálja, ő frissítse. Ez a dolga. Mert elképzeléseim szerint a small vörzsün lenne a legstabilabb. Ott csak a stabilitás a cél, semmi más. A Gui már kész van. Ott van pl a 98-é, vagy a 2000-é. Kinek mi teccik. Nekem speckó a 2000es :)
  • mousee
    #28
    A winben ott van az egyik igen nagy hiba, hogy install után rögtön rendszergazda jogokat kap a user. Magyarán szólva mindent csinálhat. És a programok is mindent csinálhatnak amit futtat. Azaz ami fut, amíg be van jelentkezve, akár tud róla, akár nem. Igen, a vírusokról beszélek.

    Valóban, az XP stabil úgy ahogy, ha van rajta korrekt védelem. Kell rá egy NOD32, valami antispyware, meg egy tűzfal. Valóban, így már egész korrekt rendszer. De még mindíg lehetne stabilabb. Nem kell játszani az önelégült hülyegyereket, és azt mondani, hogy jó, stabil, azt nem kell má semmit se csinálni. Mindíg kell törekedni a stabilitásra. Nekem pl most XP van fent, éppen az alól is írok. Remekül muzsikál, de azért nekem is rajta van a tűzfal és a nod. De mégis megtörtént az, hogy tegnap kékhalállal fogadott, amikor éppen a 3. oldalát gépeltem le a leckémnek. Tudom, én vagyok a hülye, mert mentegeni kell sűrűn. Ezt bevállalom. De akkor sem esett jól, hogy az egész leckém elszállt. Azért bíztam annyira a rendszerben, hogy kitart, kb fél éve van fent a win, és sose produkált kékhalált. Most sikerült. Mégsem annyira stabil. Még mindíg van mit rajta javítani. Pedig én nem vagyok láma a géphez.

    "Az XP stabil... Gates nem tehet róla , hogy annyi láma van a földön.. "

    Valóba, nem tehet róla, de jól tudja, hogy ők használják a termékeit. Pl a legtöbb user, titkárnők, sulis diákok azt sem tudják jóformán h mi az a számítógép. csak annyit tudnak, hogy kék e betű, és akko megtoom nézni a frímélemet. Azt csáó, ennyi, itt ki is fújt a tudásuk. Na lényeg mi lényeg, olyan rendszert kell tervezni, ami lámabiztos. Nem szabadna pár kattintással gajra vágni az egészet. Viszont az winbe az a gány, hogy ha nincs rendszergazda jogod, nem tudsz felrakni egy rohadt játékot se. Márpedig nem fog minden user kijelentkezni, bejönni rootként, felrakni a game-t, aztán vissza userként. Uninstallnál ugyanez. Egy idő után szarni fog rá, és benn marad rootként. És máris sebezhető. Ezt a linuxba jól megcsinálták, a win is átvehetné. Csak az aktuális munkamenetnek kéne root jogokat adni, és akkor csak a jelszót kell bepötyögni, és már megy is. Van valami ilyesmi a winben, de nem úgy működik, ahogy kéne. Tapasztalat. Szintén.
  • rigidus
    #27
    "Télleg kéne kiadniuk egy fapad win-t."
    Egy mar ki van adva. Es ha a fejlesztessel ugy haladnak ahogy az elmult 2 evben akkor a kovetkezo 2-ben mar kezdhet szeles korben terjedni is. A legfrissebb kiadasa a nemreg volt amely mar tamogatja a w2003 drivereket.

    Egyenlore meg csodat nem kell toluk varni, viszont ugyes a csapat, szorosan egyuttmukodnek a masik ket nagyobb csapattal is akik windows emulatorokat keszitenek.
  • EvilDevil
    #26
    "Szerintem sokkal jobb lenne Mr. Gates-nek is, ha nem mindenki szidná, meg anyázna, és tele nyomná spammal a postaládáját, hanem arról lenne híres, hogy öcsém, milyen fasza stabil OS-t csinált."

    Az XP stabil... Gates nem tehet róla , hogy annyi láma van a földön..

  • mousee
    #25
    Hát, ha meg ilyen az egész, hogy csak a csicsákkal tudják csábítani a népet, akkor az már rég rossz.

    Tényleg el van cseszerintve az egész... Azért én még reménykedem :)) Vagy majd megtanulok "nagyon számítógépezni", és írok magamnak saját OS-t, és az én igényeim szerint alakítom :) (többek között ezért részesítem előnyben a linuxot, mert ott tudom baszogatni a kernelt :P)

    De szerintem sokkal sikeresebb lenne azzal a taktikával, amit már lentebb leírtam... Én így csinálnám. Végülis mit veszíthetnének? Annyi pénzük van, mint a szemét. Van egy viszonylag könnyen kezelhető rendszerük is, amit már mindenki megszokott... Csak a stabilitást kéne növelni... Egyből a cégek is átgondolnák, hogy mennyit haboznak a váltással... :PP

    Most jutott eszembe még valami új is... Elég vad ötlet, de szerintem nem hülyeség. Az windowsokat nem kéne külön névvel ellátni (vista, xp, nt), hanem csak lenne simán windows. Ebből lenne Small verzió, ami a régebbi gépeken (200mhz; 64ram) szuperálna frankón, lenne standrad (home) verzijó, ami az átlagos gépeken teljesítene jobban, ebbe már mehetne egy kevés csicsa, de persze mindent ki lehessen kapcsolni. És lenne a Beautiful vörzsün, ami kb úgy nézni ki, mint a mostani vista képek. Mindenki az ígényének megfelelőt tudná használni. PL ha valaki nem akar csicsát, de van gyors gépe, az felrakja a small-t, és a gépe úgy megy, mint a mérgezett egér :)) Ellenkező esetben felrakná a bjutifúlt, akinek a csicsa kell, az élvezi azt. Nem kéne cserélgetni az OS-t, hanem csak leszedni a frissítéseket. Igaz nem lenne kölcséghatékony, de szerintem ennyi zsével a fenekük alatt ezt igazán megtehetik. Sokkal egyszerűbb dolguk lenne, mert egységes kernel lenne, és szerintem így még a fejlesztést is gyorsíthatják.

    Jólvan, álmodozom itt... De ha már volt hír a win ingyenessé tételéről is, akkor szerintem nem is annyira nehéz ezeket a dolgokat elképzelni.

    Szerintem sokkal jobb lenne Mr. Gates-nek is, ha nem mindenki szidná, meg anyázna, és tele nyomná spammal a postaládáját, hanem arról lenne híres, hogy öcsém, milyen fasza stabil OS-t csinált.
  • Anteris
    #24
    pl. én is a windóz intézőt használom a legtöbbször és semmi hiányérzetem nincs vagy hogy lassú lenne a dolog. Pikk-pakk tudom rakosgatni az ikononak ideoda. Van fent windows commander is de azt inkább ftp-re vagy tömegű és összevissza elhelyezkedő fájlok másolására használom de mondom, amikor egy két cuccot kell áthelyeznem stb, akkor az első gondolatom az Intéző.
  • tomsolo
    #23
    a konfabulátorra gondolsz? amit megvett? %)