3800
-
HUmanEmber41st #3399 Nos én ezeket csak akkor fogom látni, ha elmegyek Nagyfaluba :D
Szerintem hamarosan felszedik a síneket Egom és Bp között, ha így megy tovább.. -
#3398 tekő is már korszerüsités a Szilihez képest
Már aláirták a szerződést! Jönnek a Traxxok!
Kap belőle sztem Keleti és Fradi. EC,EN,ICk elején lesznek majd, aztán majd mennek teherezni:) -
#3397 Hát egy biztos: felénk nem fog jönni :D -
#3396 Pedig jönnek :) Szerintem főleg olyan vonalakon fognak szolgálni amik átmennek az országhatárokon. Az az 50 mozdony meg túl sok, hogy csak a fradi kapjon belőle. -
#3395 Valahogy akkor is meglepne, ha tényleg TRAXX-okat vennék valami szar helyett
Aztán szokás szerint megkapja mindet fradi, és 2 éven belül le lesznek lamolva mint valami roncs -
#3394 Igen, a többi kiesett, mivel a közbeszerzési törvény előírásának nem felelt meg (Siemens, Alstom). Tehát, nem is tudtak választani. "... MÁV Zrt. 2007. szeptember elején indított közbeszerzési eljárást 25, és opcionálisan további 25 két áramrendszerű villamos mozdony beszerzésére." 2009-ben jön az első két mozdony, a többi pedig 2010 végéig folyamatosan állnak forgalomba. -
#3393 Gondolom új mozdonyok vásárlásán érti a "korszerűsítést"...:D
Mellesleg, minthogym a MÁV németországtűól megvenné a nem használatos kocsikat, inkább feújítjuk a régikeke, ami kb duplapénz... érdekes... -
#3392 Ez már biztos ? -
#3391 Most speciel a TRAXX lesz. Olyan, mint az Eurocomé. -
HUmanEmber41st #3390 Korszerűsítés = Teknő?
Csak kérdezem... -
#3389 A festése kb . annyira fantáziátlan, mint a beceneve -
#3388 mert ennyit akart a MAV-Start Zrt. Nem remotolni kell , hanem kivágni az összeset és új mozdonyokat venni! KORSZERÜSITÉS és nem tuningolás -
#3387 Hülye kérdést teszek fel, de a maradék Szilit remotolni lehetne Cirmossá nem? vagy miért csak 30 at? Nincs pénz? -
#3386 össz 30 van/lesz belőle -
#3385 Gondolom kevés van belőlük, mert errefelé Cirmosok nincsenek.
Mondjuk itt több a Papagáj, mint a Szili:) -
#3384 3000re gondolsz? -
#3383 Skacok ti is láttatok új festésű Sziliket mostanában? Valami új mintát találtak ki. -
#3382 Magyarországon mindennel ez történik. Ami kicsit is jó, azt eltiporják és gyökerestűl tépik ki. Nemrégen szűnt meg az Ikarus is. -
HUmanEmber41st #3381 Régebben le sem merték állítani a dieseleket (főleg télen) mert tudták, milyen "macerás" újból indítani...
Azért megnéztem a többi videót is, a Gigantgyíkon kicsit el is szomorodtam... volt egy Ganz-Mávag,ahol akkoriban világszínvonalú mozdonyokat gyártottak... most már a fű sem nő ott... -
#3380 Mini atombombák hagyják el a kéményt:) -
#3379 ez mán durva he :D -
#3378 kazánba vele:)) -
#3377 Te jó ég, csoda hogy nem égtek le az indítómotorok :D -
#3376 gyááá...3 hónap után indítják be :DDDD -
#3375 én 2 hete 4 óra alatt értem fel Kecskemétről Bp-re...
vezeték szakdás volt, több, mint 2 órát dekkolt az IC Pilis állomás előtt, légkondi nem működött, dög meleg volt...megállt mellettünk egy másik vonat, átszálltam rá és így jutottam fel...ha nem mászok át, akkor kicsit tovább tartott volna :) -
HUmanEmber41st #3374 Jó volt ez a mai bombariadó, ismerősöm 6 órát utazott Révfülöpre a "gyorssal" +3 óra kései indulás....... -
#3373 Ez Debrecenben teljesen mindennapos, a Létavértes + Nagykereki vonat, Sárándon szétakadnak, Bz Létára, MD kerekibe . -
#3372 Mi tnap trialoztunk a vasutállomáson mikor nézem hogy a csörgő tolja kecskemétre a Bz-t.. Nemtommi volt de jól nézett ki:D -
#3371 micsoda combo :DDDD -
#3370 :))) -
#3369 :DDDD -
#3368 Valóban nem rajongok a szergejekért, de a 89-es egy remekbeszabott, kultúrált kis gép, így nem 100 méterről kerülöm el, csak 50-ről :DD -
#3367 Nofene, anno még utáltad -
#3366 A legjobb :o) -
#3365 kohóba vele:)) -
#3364 Kiskunfélegyházán álldogállt egy Szergej :)
-
HUmanEmber41st #3363 Még a train szimulátorral is nehéz megállni, nemhogy egy igazival :D :D -
#3362 Lehet, hogy jókor fékezett, de ha akkor ment ilyen gyorsan amikor az állomásra ért, lehet hogy picit gyorsabban ment.
De am megállt az állomáson, nálunk is van ilyen mindkétt állomáson, hogy már majdnem a peron végéig húz ki a mozdony:)
ÉS én nem rinyálok mert tudok menni 50 métert...:) -
#3361 -
HUmanEmber41st #3360 De legfőképpen a kései fékezés miatt történik :D :D